Az 1869-ben elkészült alsó kápolna méreteire vonatkozóan elsőként Zupkó Ágoston kunszentmártonikáplán sorait idézzük,aki 1870-ben az alábbi adatokatvetettepapírra:
„A boltívezetú kápolna hossza öt, szélessége három és fél, a külső oszlopzatos tornácz, mely fölött a hat öl magasságú torony áll az ő kis harangjával,egy,azoválháttalbíró,világos-kékrefestettfalakmagassága, melyekencseréptetőáll,mintegykétésfélöl."60Mai mértékrendszerünk-nek ez a következőképpen felelmeg: a kápolna hossza 10 méter, ehhez hozzákellszámítanunkatorony2métereselőterét.Külsőszélessége7,25 méter.Atoronymagassága10méter,ezenkívülmég3métertteszkia ba-rokkívelésűkupola arajtalévőgömbbelés kereszttelegyütt.Azépületet ésatornyotatalajszinttőlszámítva5 métermagasságbankörbefutó pár-kányövezi.Atetőgerince7,2métermagasságotérel.61
Atoronynégyoldalán,pároselrendezésben,homlokzatikiképzéssel dí-szítve,két-kétzsalugáteresablakhangsúlyozzaazépítménykarakterét.A felsőszakasztkeskenyövpárkányzárjale,sazelülsőrészenapáros abla-kokméretévelmegegyezőszélességűfélkörösablakvilágítjamega haran-gok elhelyezésére szolgáló belső teret. Az épület homlokzatirészét és a toronyfelsőszakaszátkörbefutószélespárkányfoglaljaegységbe.A bejá-ratívefölötttaláljukakápolnaépítésénekrómaiszámokkalkifejezett dá-tumát:
MDCCCLXIX
Ugyanezazévszámvoltkidomborítvaatoronybádogkupolájánaknégy oldalán,elsőoldalonaz1-es,majdjobbrahaladvaa8-as,a6-os,végüla 9-es.Sajnos,az 1975-bentörtént felújításalkalmával, aszűkösanyagi hely-zetmiatt, azépítésiévszámjegyeilemaradtakatoronysisakról.
Avaskospillérekennyugvó toronynyitotttornácánháromoldalról le-hetakápolnabejáratátmegközelíteni.Ugyanezenahelyentörténika ha-rangozásis.Jobbraésbalra,félkörívesfalmélyedésbenkapotthelyetSzent PéterésSzentPálapostolkőszobra.Akápolnaoldalfalain,peremmel övez-ve,két-kétfélköralakúablakbiztosítjaabelsőmegvilágítást.Acseréptető végén, az oltárfölöttipontonvasbólkészült gömbön álló keresztzárja a tetőszerkezetéleinek találkozását.
Akápolnába lépő látogatót az építészeti arányok kellemes összhatása fogadja. „Az egészbelsőegycompactegészetképez,elannyira,hogy
jól-“>LevélKun-Szent-Mártonból.EEK1870.172-173.
6,)TigyiBélafelmérése.
60
esikaléleknekekedveshelyenkisséelidőzni"-írjatudósításábanZupkó Ágoston.62 Akápolna félkörívesbefejeződése szentélyként szolgál, itt ta-lálhatóazoltárháttér-építménye,aholkét-kétnemesegyszerűséggel meg-formált, márványmintázatú féloszlop fogja közre az oltárképet. Az ara-nyozottoszlopfőkfölöttfélkörívvelhatároltmezőbenkeresztésIHS mo-nogramtűnikfel.63Atabemákulumotüvegajtófedi,régenittőriztéka szent-ségmutatót. Azoltár asztalának mélyedésébenazt ahordozható oltárkö-vet („altare portatile") helyezték el, amelyetaz 1869-etmegelőző évtize-dekfolyamánakerületiháztömlöcénekkápolnájábanhasználtak.64Arégi oltárkövetSzabóElekesperes-plébános1943-bankicserélte,Egerből hoza-tottújat.65Aszentekereklyéittartalmazóoltárkőlatinnyelvű okmányára kézírássalvezetterá: „Érkezett1943.szeptember1-jén.Szabó esperes-plé-bános."
„Nagyonjóltűnikfölatarkaüvegűkétkiskerekablakazoltárjobbés balfelén,mintegymásfélölnyimagasságban;s akétoldalonlevőkét-két félkörű nagy ablakok, melyek vüágosságuk általa kápolnát derültté, vi-dámmáteszik"-állapítjamegaszemtanúhitelességévelZupkóÁgoston káplán.66
„Abelsőfelszerelés,melyrészbenegyesekáldozataibóleszközöltetett, megfelelakülsőkiállításnak."67Atudósítóazokraadíszítésicélokat szol-gálólámpákragondol,amelyekmégnéhányévtizeddelezelőttis látható-ak voltak, mára azonbannyomuk veszett. „Megemlítésre méltó a chinai ezüstcsinos „lumenperpetuum" (szárnyasszívetábrázoló,az oltárelőtt középenlánconfüggőörökmécs,melybenaszentmisékalattgyertyaégett),
„s a 4db. rézoltár-gyertyatartó;-vévémindkettőt az OlvasóEgylet; to-vábbá hatkarú kristály-üveg csillár, mely 45 forintjábajöttJózsa János földbirtokosnak."68Azöröklámpa,valamintazemlítettüvegcsillárközött egy aranyozottfémből készült tízkarúluszterfüggött. ASzentAnnát és SzentJózsefetábrázolófestményekelőtt-aképekkétoldalánelhelyezett
62>LevélKun-Szent-Mártonból.EEK1870.172-173.
63)ArómaikatolikusegyházliturgikuskellékeingyakranelőfordulazIHSmonogram, mely-nekjelentéseJesusHominumSalvator=Jézus,azemberekMegváltója.
M>LevélKun-Szent-Mártonból.EEK1870.172-173.
651Oltárkő:márványbólvagykőbőlkészül,kb.40x40cm-eslap,melybelegalábbegy vérta-núésmásszentereklyéithelyezték.Azoltárkövetapüspöklepecsételte,hitelesítetteés felszentelte.Aliturgikusreformelőttennekhasználatakötelezővolt,amisebemutatása mamárnincsoltárkőhözkötve.
Verbényi-Arató1988.192.
“>LevélKun-Szent-Mártonból.EEK1870.172-173.
67)Uo.
M)Uo.
faligyertyatartókonkívül-vékonyláncokonfüggőmécsesszolgált díszí-tésként,melyekbenünnepialkalmakkorszinténgyertyákégtek.Mivel ko-runkembereidegenkedikazaprólékosdíszítésektől,egyébkéntisezekaz alkalmatosságokakadályozzákazoltárravalóteljesrálátást,a kápolnafes-tésekalkalmávalegyrejobbanmegfogyatkoztakafüggőlámpákés csillá-rok,az 1992ótaműködővillanyvilágításpedigvéglegkiszorítottaazokat.
Ahívekkegyeletemindenszükségesfelszerelésselelláttaazalsó kápol-nát. Adíszeskiképzésűkehely,abúcsúkonhasználatosünnepifehér ka-zula,agyászmisékhezszükségesfeketemiseruhák,ministráns-öltözékek, hímzetttérítőkazoltármellettkétfelőlerre acélrarendszeresített szekré-nyekbenkerültekelhelyezésre. Ennekakészletnekkülön értékesdarabja akápolnával egyidősgobelinoltárterítő (antipendium)69,melynekszínes rózsamintáitKisEsztersajátkezűleghímezteaz 1869.évben.
Akápolnatartozékaiközülhosszúideigegyedülcsakazegyházi éne-kekkíséretéhezszükségeshangszerhiányzott.
Ennekpótlására 1937-benkerült sor, amikoris aKápolnatársulat köz-gyűlése elhatározta, hogy a társulat takarékpénztárban őrzött vagyoná-nakegyrészétharmoniumvásárlásárafordítja.HalászImrepolgáriiskolai tanár,mintszakértőválasztottakiHörlNándorbudai harmóniumkészítő-nélalegmegfelelőbbet.Azújhangszert 1937.május 14-énáldotta megés adtaátrendeltetésénekBenkeIstvánkáplán,sanagyszámbanmegjelent hívekhezintézettbeszédébenkiemelte,mennyireszükségesazene,az or-gona, aharmoniumhangja, mely nagybanhozzájárul az ima áhítatának növeléséhez.Majdszentmisétmondottamegholthívekért,miközben Ha-lászImretanárjátszottazújharmóniumon.70
Akápolnaműalkotásainakelemzése
A40-50 személybefogadására alkalmaskápolna berendezésitárgyaia
„a provinciálisés anaív művészetnek számos értékes alkotását őrzik."71 Kiemeltfigyelmetérdemelaz Aradon készült FájdalmasMária-oltárkép, valamintaSzentAnnátésSzentJózsefetábrázolóolajfestmény.Jól illesz-kedik akorabelihangulathozaJézusés MáriaSzívét,Jézus
mennybeme-69)Antipendium:azoltárnakanéppelszembenlévőoldalátcsaknemazaljáigborítóterítő, melyetrendszerintgazdagonhímeztek,díszítettek.V.Piuspápamisekönyve(1570) elő-írtaaliturgianapiszínénekmegfelelőantipendiumhasználatát.
Verbényi-Arató1988.37.
70)KunszentmártoniHíradó(hetilap),1937.május2.,május9.,május16.
7I>Barna1991.233.
62
netelét, SzűzMáriamennybevételét, aSzentCsaládegyiptomi menekülé-sétmegjelenítőfestményés apócsiMária-kegyképszínesmásolata is.
Aműalkotásoktémaválasztásának,kivitelezésének,ábrázolásmódjának teljes megértéséhezfeltétlenülszükségesazokkomplexvizsgálata,annak a kornakszellemi atmoszférájába emelve, amelyben születtek. Szilárdfy Zoltánnyomatékosanfelhívjaafigyelmetarra,hogyaműalkotásamúzeális értékenkívülmégmásszellemiértékekhordozójais. „Akép értékelemzé-sénél elengedhetetlenaszakrálisnépi hagyományvilág, aliturgia és kul-tusztörténet, azegykorúirodalom,ének-észenekultúraismerete, az élet-módtörténetfigyelembevétele,vagyisaképeketés szobrokat művelődés-történetiösszefüggéseibenkellértelmezniés láttatni."72
Emegszívlelendőajánlásokszellemébenkíséreljükmegelvégezniaz al-só kápolnaértékeitképezőműalkotásokrészletesvizsgálatát.
AHétfájdalműSzűzMáriaoltárképe
Azalsókápolnatitulusánakmegválasztásánálkunszentmártoni előde-ink körében bizonyára közrejátszott az egrifájdalmas búcsúk élménye, aholazarándokoksokaságaborultleaservitáktemplomábanahalottfiát ölében tartóHétfájdalmúMária kegyszobra előtt.Nincsróla írásos adat, de bizonyosra vehető, hogy a gondolat a Rózsafűzér Társulat alapító atyjától, Ökrös Józseftől származik. Egyébként is növekvő népszerűség övezte aFájdalmasSzűzanyaősziünnepét, amelyetVII. Pius pápa 1814-banrendeltel,hálábólanapóleonifogságbólvalómegszabadulásáért.Az alsó kápolnát azért szentelték a Fájdalmas Anya tiszteletére, hogy 6 le-gyenatemetőbennyugvóhalottakoltalmazójaésazélőkvigasztalója. En-nekmegfelelőenbúcsúnapjaszeptemberharmadikvasárnapjárakerült.
A126x70cmméretű,felsőívéndíszesenkiképzett,aranyozottfakeretbe foglaltoltárképAradonkészült1869-ben,sajnos, akivitelezőmesternevét sehol nem örökítették meg. Talán túlságos szerénységből hagyta le kéz-jegyét afestő is, gondolván,hogy alkotása nemelégítikiaz akadémikus ízlésűek elvárásait. Százharminc esztendőazonban igazolta, hogy az ol-tárképnagyonjólillikakápolnabelsőösszhangjához,éstökéletesen meg-felelajámbor hívekdevóciósigényeinek.
ASzentSzűzfájdalmainaktiszteletétazevangéliumalapozzameg,amikor azaggSimeonszavaitidézi:„ATelelkedetistőrjárjaát..." (Lukács2,35.)
73 Szilárdfy 1990. 84-85.
Afestményközpontialakjaalilaésbarnaszínekbőlkevertsötétháttérből kiemelkedő,vörösruhában,kékpalásttal,fejénfehérkendővelésbíborszínű koronával,ülőhelyzetbenábrázoltSzűzMária,akiölébentartjaahalott Krisz-tuselemyedttestét.Héttőrrelátvert,fényárbanúszószentszívébőlaszeretet lángnyelveitörnekelő.Lábaelőttkétfehérruhás,összetettkezűangyal tér-del,egyikükvállánsárga,amásikonvörösszínűköpeny.Azutóbbiahalott Jézuskezétcsókolja.AtávolbatekintőMáriaarcánvégtelenfájdalom tükrö-ződik. Joggalnevezi őtazegyház a szomorúakvigasztalójának,mert nála senkinemérziátmélyebbenazemberekszenvedését.Deugyanakkora vér-tanúkkirályejais,mertazÚrkeresztjénektövénélhalálnélkülkiérdemeltea mártíromságpálmáját.Ennektudatábanájtatoskodtakbuzgóőseinka meg-holtaklelkiüdvéértaHétfájdalmúMáriaoltárképeelőttaz„AranyKorona"
címűimádságoskönyvszépenmegfogalmazottkönyörgésével:
„Óh, örök életnek kezdője, Boldogságos Szűz Mária, irgalmasságnak Anyja! Kérlek a tefájdalmas szenvedésed által,melyet akkorona te szí-vedbenérzettél,mikorateSzentFiadat,azédesJézustamagas Keresztfá-ról levévén, a te szentöledbe tevék, s aztsok keserves könnyhullatással mosogatván,gyolcsbatakartadésateszentkezeiddelsegítetteda kopor-sóbahelyheztetni.Óh,kegyesSzűzéskeservesAnya,temesdate imádsá-godáltalmindenmegholtKeresztényeklelkeitamegfeszültJézusnak,ate SzentFiadnakmegsebesíttetettoldalába,hogyottörökkönörökkévég nél-külveledegyüttnyugodjanak.Amen."73
Azoltárképfelsőrészénmennyeifénybenmegjelenőangyalokatlátunk, akik Krisztus kínzóeszközeittartják kezükben. Ezeknek a középkori le-gendákbanszereplőeszközöknekazösszefoglalóneve:ARMACHRISTI.
Akeresztmellettidetartoznakatöviskorona,lándzsa,szögek,botratűzött szivacs,30ezüstpénz,kakas,ostor,oszlop,amelyhezazUratodakötözték, nádszál, harapófogó, Veronika kendője, az INRI-titulus, három kocka, kalapács,fúró,kötél,szarkofág,halottilepel.Az ábrázolásokon, szentké-peken ezekettöbbféleképpeniscsoportosították. Oltárképünköna halott Jézustölében tartó Fájdalmas Szűzanyaalakjafölötthét angyaljelképezi azArmaChristigondolatát.
Avörös ruhásközépsőangyal a megváltáskeresztjét öleliát, baljában kelyhettart,annakérzékeltetéséül,hogyJézuskiürítetteaszenvedés kely-hét, deutalhatarraalegendáselemreis,hogyazangyalokkehelyben fog-tákfelJézusnakakeresztfánkicsordulóvérét. „ASzentKeresztút örven-detesgyakorlása"című ájtatosság (Bp. 1877.)népieredetű énekstrófájais eztagondolatotfogalmazzameg:
73) Pongrácz 1836. 392.
64
„Angyalokszedtékföladrágalátos vért, MelyetJézusontottavilágbűneiért, Mintjókirályszeretettnépéért."
Ajobbfelőlállóangyallándzsáttartkezében.Ezzelazeszközzel nyitot-ta meg a katona a halottJézus oldalát. Baljában pedig a töviskoszorú, amellyelKrisztust, miután királynak vallottamagát, szenvedéseinek nö-velése végettmegkoronázták. Abalfelől elhelyezkedő angyaljobb kezé-benkalapácsés háromszög, a keresztrefeszítéseszközei,baljával szöges korbácsotemelmagasra.Afelhőkközülnégyangyalfejtekintle,ígyjönki az angyalokhetesszáma.
AzoltárképenfeltüntetettARMACHRISTIelegrégibb kunszentmárto-ni ábrázolásaszoros kapcsolatotalkot ahalottKrisztustölében tartó Fáj-dalmasMáriamegjelenítésével.Atémák közöttiösszefüggéstjól érzékel-tetiaz „AranyKorona"megholtakértvégzettimájánakzáró fohásza:
„Jézusnakszentfájdalma,aSzűzanyánakaKeresztfaalattelszenvedett siralma,legyenamegholtLelkeknekörök nyugodalma."74
SzentAnna-kép
Akápolnaoltáránakjobb ésbaloldalánkétnagyalakúfestményjeleníti meg Szent Annának, a Boldogságos Szűz édesanyjának, illetve Szent Jó-zsefnek,Máriajegyesének azalakját. Afestőnevenincsfeltüntetve egyi-kensem,debizonyosravehető,hogyatematikailagisközelállókét kom-pozícióazoltárképpelegyidős,ésugyanannakazaradiszentképfestőnek akezemunkája.
A10 centiméteresaranyozottfakeretbefoglalt 110x86centiméter mére-tűképhátoldalánfeltehetőenegynagyobbjavításrautalótintaceruzás fel-iratotolvashatunk: „SÁRIJÓZSEFNE 1928."Afestményfő témájaa tám-lásszéken ülő, a sötétháttérből fényözönnel kiemeltSzent Anna, a Bol-dogságosSzűzMáriaédesanyja,KrisztusJézusnagyanyja.
Sötétzöld ruháját bő redőzetű sárgásbarna köpeny egészíti ki, fejét és vállátfehérkendőtakarja.Anyaiszeretetetésszelídségetsugárzóarca le-ánykájáratekint,akitaBibliaismeretéreoktat.Jobbjávalazégfelémutat, balkezénekujjaazölébentartottszentkönyvsoraitkíséri.
Az öléhez simuló gyermek Mária rózsaszín ruhában, összetett kézzel hallgatjaédesanyjaszavait, tekintetétazégreemeli.Asötétlakószoba
be-n)Pongrácz1836.393.
rendezéseiheztartozikatízparancsolatkétkőtáblája,anyitotténekeskönyv, valamintaz alacsony asztalkánelhelyezett váza, aSzűzanya szeplőtelen tisztaságárautalóliliomszállal. SzentAnna tiszteletét a „szentatyafiság", vagyisSzűzMáriáhozésamegváltóJézushozfűződőkapcsolatateszi ért-hetővé. „Tevagy azon áldottszent föld, melyből amaszép virágnőtt" -mondja az ismert ének szövege. E nagy kiválósága és közbenjárásának erejemiatttiszteliakereszténynép. őpedigajámborhitszerintazégből oltalmazzaahozzáfolyamodókat,különösenazáldozatosszeretetben meg-öregedettnagyanyákat, valamint az élet fájának asszonyi ágait, akiknek testébőlúj életek, áldottlevelecskék, gyermekekfakadnak.Képének a te-metőikápolnábantörténőelhelyezéseviszontarrautal,hogymivelaz idő-sebbasszonyok, nagymamákkoruknálfogvaközelebb állnakaz elmúlás-hoz,SzentAnnaahaldoklókkülönösentiszteltpátrónája.A„jóhalál aján-dékáért"esedezikTárkányiénekszövegénekutolsóverssorais:
„Shavégóránkelközelget,-Légyhaláloságyunkmellett,-Hogyisteni unokád-Adjonégikoronát.
Kérünkteszentmagzatodért,-Éskitőszült,megváltónkért,SzentAnna, SzentAnna!-KrisztusJézusnagyanyja,-Légyhíveidoltalma."(SzVU214.)
SzentJózsefképe
A festmény hátoldalának tintaceruzás felirata: „MÁCSAI LÁSZLÓNÉ KISSMÁRIA1928."Azácsműhelysötéthátterébőlhirtelenfellobbanó fény-özönemelikiaszelídtekintetű,bajuszos-szakállas férfinek,Szent József-nek széken ülő alakját. Földig érő, dísztelen szürkéslila ruhája, térdeire vetettbarnaköpenyeérzékelteti,hogytaláncsaknéhánypercnyipihenést engedett meg magánakmunkája közben, de ezt a kis időtis a gyermek Jézusnakszenteli.Baljábanliliomottart,amelyazőtisztaságának jellegze-tes és szinteelmaradhatatlan attribútuma.Jobbjávalgyengéden öleliát a fehér ingecskébennevelőatyja térdein álló kisJézust, aki kezecskéjével a liliomot akarjaelérni. Akép térhatásátfokozza a nagyméretű munkaasz-tallátványaaműhelybelsőfelében.Apolconazácsmesterséghez szüksé-gesszerszámoksorakoznak.
ADávidkirálynemzetségébőlszármazóSzentJózsefvoltaszeplőtelen Szűz Máriajog szerintvaló hitestársa és az ÚrJézusnak Istentől rendelt nevelőatyja. E magasztos kegyelem által került ez az egyszerűnázáreti kézműves a megváltás munkájának középpontjába ésjutott az emberré lettIstenFiánakközvetlenközelébe.ASzentíráskevesetbeszélróla.Csak aztemlítimeg,hogy„igaz"embervolt.Ennélszebbelismerést,jellemzést nemisadhatottvolna.Hűségesenteljesítetteaztahivatást,amitvállalt.A
keresztényművészetaszentpátriárkát-mintalsótemetőikápolnánk ké-pén is -rendszerintkarján agyermekJézussal,kezében liliommal, vagy virágzó bottal ábrázolja. Ezutóbbi alegendaelbeszélésénalapszik, mely szerintmikor Szűz Máriának el kellettjegyeznie magát egy férfiúval, a főpapelrendelte,hogyDávidnemzetségénekmindenifja,akiaSzűzkezét elnyernióhajtja,egybototfektessenatemplomszentélyénekküszöbére,s akinekbotjakizöldülés kivirágzik,azlegyenMáriajegyese.Másnap reg-gelreJózsefbotjávaltörténtmegacsoda.
SzentJózsefazonbannemcsakaPátriárkákvilágossága,azIsten Anyjá-nakjegyese,aSzentCsaládhűsáfárja,akézművesekmintaképe,az ínség-benlévőkvigasztalója,mikéntarólaszólólitánianevezi,hanema haldok-lókpártfogójais.őrészesültelőszöraboldoghalálkegyelmében,mertaz ÚrJézuskarjaiköztésaBoldogságosSzűzimájamellettadtakitiszta lel-két.Ebbőlameggondolásbólhelyeztékel1870körülSzentJózsefképétaz alsókápolnában.Elődeinkahírnevesjászladányi„szentember":Orosz Ist-vánénekévelígyfohászkodtakahathatóségipártfogóhoz:
„Halálunkóráján,SzentJózsef,elnehagyj, Jézus,Máriávalkérünk,velünkmaradj!"75
AzegriFőegyházmegyeiLevéltárbanvégzettkuatómunka eredménye-kéntsikerültmegközelíteni aSzentAnnátésSzentJózsefetábrázoló olaj-festményekkészítésének időpontját. DósaJózsef, az 1888-bankinevezett kunszentmártoniplébános elsőteendőiközétartozott azájtatos alapítvá-nyokrendezése. Azegri érseki hivatalhoz küldött, augusztus 20-án kelt jelentésébenközli,hogyazAlsótemetőiKápolnaTársulat60forintértékű alapítványthelyezettletétbe,hogy „aSzentAnnaésSzentJózsef olajfest-ményűképek örökfenntartásabiztosítva legyen."
Aplébános1888.augusztus21-énSamassaJózsefegriérsekhezcímzett levelében akétfestményt „új"-nak mondja, tehátazok készítési ideje az 1880-as évekretehető.
Dósa József az egyházmegye főpásztorát arra kéri: „méltóztassék en-gemfelhatalmazni,hogynevezettképeketfolyóéviszeptemberharmadik vasárnapjántartandókápolnabúcsú alkalmávalmegáldhassam..."76
75> Orosz 1930. 20.
76> Egri Főegyházmegyei Levéltár (továbbiakban: EFL), Kunszentmárton egyházi iratai 1888- 1890.1254.155/1888. sz.
Jézus Szíveképe
Az oltár fölötti félköríves boltozatottartójobboldali féloszloponJézus Szívétábrázoló, 78x62cmméretű,10 cm szélesaranykeretbe (aranyozott fakeretbe)foglaltfestménytláthatunk.Eredetérevonatkozóanírásos ada-tok nem állnakrendelkezésre, egyedülitámponta kép hátoldalán olvas-ható tintaceruzás felirat: „SÁRIMÁTYÁSNESZÁNTAIANNA1928."
Kérdés,hogyezamegjelölésafestményadományozójának,vagy felújítta-tójánakszemélyétkívánja-enévszerintmegörökíteni.Bárinkább valószí-nű, hogyadományozóróllehet szó,mertakép-akápolna többi festmé-nyétől eltérően-újabb alkotásnak tűnik. A hullámos, hosszú hajjal, sza-kállal és bajusszal ábrázolt, szelíd tekintetű, de mégis erőteljes Krisztus-alakot atehetségesismeretlen festőaranyszegélyes vörösruhában, lazán válláraomló kékpalástbanjelenítimeg.Jobbjátáldásraemeli,balkezével fényárban tündöklő szívére mutat, melyre töviskoszorú fonódik. A szív fölöttkiskeresztbontakozikkiasugárözönből.Agazdagjelentéstartalmú mellképleglényegesebbmondanivalója,hogyaszentSzívtestesítimegaz Üdvözítőnakazemberekirántérzettönfeláldozószeretetét.A töviskoszo-rú a vállalt szenvedésjelképe, a sebhely pedig arra az evangéliumi ese-ményreutal,amikorazegyikkatonaakeresztenmeghaltKrisztusoldalát lnádzsávalátdöfte,melyből azonnalvérésvízfolytki. (János19,34.)
„Isten rendelkezése megengedte, hogy a katonák egyike szent oldalát megnyissaéslándzsávalátszúrja,sígyavízzelegyüttpatakzóvérben ömöl-jéküdvösségünkára.JézusSzívetitkánakforrásábólfolyik,hogyaz Egy-házszentségeinekmegadjaakegyelmiéletmegszerzéséhezszükségeserőt, s aKrisztusbanélők itala:szökellővízforrásalegyenazörökéletre..."77
A Szent Szív tisztelete különösenAlacoque SzentMargitnak 1657-ben történt látomása óta terjedt el az Egyházban. Ünneplését Х1П. Kelemen pápa hagytajóvá (1765), IX. Pius az egész Egyházliturgiájába bevezette (1856),XIII.LeóazÚrnapjanyolcadautánipéntekentörténő megemléke-zést elsőrendű üneppé emelte (1889), a szentmise mai szövegét XI. Pius páparendelteel1929-ben.Afestménynekatemetőikápolnábanvaló elhe-lyezéseaztameggyőződésterősíti,hogya„szelídésalázatosszívű"Jézus (Mt.11,29.)ahalálrakészülőknekésazelhunytaknakbiztospártfogójaés menedéke,hiszen arólaszóló litánia fohászai is ígyszólongatják: „Jézus Szíve,életünkésfeltámadásunk",„JézusSzíve,mindenvígasztalás kútfe-je", „Jézus Szíve, benned kimúlok reménysége, - irgalmazz nekünk!" A barokk korban népszerűpártfogó szentek kultuszánaklanyhulása után
771 Schrotty 1946. 59.
századunkhitéletétaJézusSzíve-tisztelethatároztamegerőteljesen.A hí-vőemberekmindenügyüket,gondjukat,bajukat,ígytermészetesenelhalt hozzátartozóik lelkét is a SzentSzív oltalmába és szeretetébeajánlották.
Azalsókápolnábantavasztólőszigmindenmásodikpéntekenszentmisét mondanak atemetőbennyugvók üdvösségéért. Ilyenkorgyertya éga Jé-zusésMáriaSzívétábrázolóképekelőtt.Azesdeklőimákésénekekazta kéréstfejezikki,hogyJézusöleljeirgalmasSzívéreazÚrbanelhunytakat, akik legjobban rászorulnak az isteni könyőrületre, de azokatis, akikről mársenkisememlékezikmeg.
Mária Szíve-kép
Az előzővel teljesen azonos méretű és kivitelű festmény a baloldali féloszloponaszeplőtelenszívűBoldogságosSzűzMáriát ábrázolja. Kivi-telezőjeugyanaz, akiaJézusSzíveképetfestette.Hátoldalántintaceruzás felirat:„ÖZV.TÓTHBALÁZSNÉKISSMÁRIA1928."Feltételezhető,hogy anévazadományozó,esetleghelyreállítószemélyéreutal.Akét műalko-tásösszehasonlításaméginkábberősíti azt ameggyőződést, hogya fest-ményszázadunkelsőfelébenkerültkiahozzáértőismeretlenmester mű-helyéből.
A gyöngéd, de mégis fejedelmi tekintetű Szűz Mária fejét ékköves ki-rálynőikoronadíszíti. Dúshajalágyhullámokban omlikvállára. AJézus Szíve-képhez hasonlóan Mária aranyszegéllyel díszített ruhájának színe halványvörös, kékpalástjátkezeivelvonja szét.Jobbjávalfénysugarakkal körülvettszeplőtelenszívéremutat,amelybőllángnyelvek törnekelő.Ez ajelképes ábrázolás azt érzékelteti, hogy Mária szeplőtelen szívéből az isteniszeretetlángjaifogantatásaelsőpillanatátólkezdve azégfelé hatol-nak, soha el nem hamvadnak. Ez azIsten és az emberekiránti szeretet tesziméltóvá Szűz Máriátarra,hogy az egek királynéja, a mennyország ajtaja, abűnösökoltalmazója, aszomorúakvigasztalója,az elhaltak párt-fogójalegyen,őa„RosaMystica", atitkosértelműrózsa, amelyreaszent Szívetkörülölelőrózsakoszorúutal.ABoldogságosSzűzMária Szívének tiszteleterégi időkótaél ahívekájtatossági gyakorlatában,igazi jelentő-ségre akkor tett szert, amikor a második világháború förgetegében ХП.
PiuspápaazegészemberiségetfelajánlottaaSzűzanyaszeplőtelen Szívé-nek.Ejelentőseseménymegörökítéseként1946-banelrendelteSzűzMária szeplőtelenSzívénekünnepét,saztaugusztus22-re,Nagyboldogasszony nyolcadnapjára helyezte. Újabb időkben a Jézus Szíve péntekjétkövető szombaton tartják, s a kétszívre való emlékezés időbeli közelsége még kifejezőbbé teszi az ismerténeksorát: „JézusSzíve s Máriáé- hajoljatok