jő, hogy az elesett hőst eltemesse és elsirassa. A győztes Hafizt pedig féltékenység gyötri: azt hánytorgatván lelkében, vajjon mi ér többet: a mosoly, mely neki jut Zulejkától vagy a köny, mely Szádi sírjára pergett.
Igy játszik a költő képzeleti játékot boldog szerelmének élményeivel. Érzéki vágyainak tündéreivel népesíti be az erdőt, a mezőt, az egész természetet vagy ha féltés vagy más sötét érzés nyílal át szívén, rémes románczokat koholgat. Szines szappanbuborékok ezek, a szivárvány minden szineiben ragyogók, és amint támadtak, úgy el is pattannak. De mit tegyen a költő, mikor élete eseménytelen lapálylyá lett? - A mig meglepetésünk tart, hogy Madách költői tehetségét egészen új oldalról tanuljuk megismerni, addig gyönyörüséggel szemléljük szerelemittas és a természet szépségeitől ihletett regényes képzelmének játékait; utóbb azonban mégis kérdjük: meddig tart ez így? Vagy talán a házasság álma nehezebb a halálénál is, és belőle nincsen többé ébredés?
Az egykori eszmeköltő, a nagyratörő, talán úgy elaltatta magát, hogy többé föl sem ébred; az édes bilincsek talán úgy szívéhez nőnek, hogy többé le sem fejthetők. Költő hivatásának nagy kérdését Madách a forrongás éveiben sem vetette föl gyakorlati alakban, hanem csak titkon, elméletileg epedett, lázongott. Hogyan oldaná meg életkérdését most, mikor már megoldott-nak képzeli, mikor családi boldogsága a legédesebb kötelékek fogságában tartja? Pedig e megfejtés már közeleg. Mert amit az ember maga megoldani nem tud, azt megoldja számára az isteni gondviselés.
4.
Ki ne ismerné föl a fölindúlt férjét, ki keserűségében föltárja, amit még maga előtt is rejtege-tett: kielégíttetlen becsvágyának mérhetlen fájdalmát. El kell árulnia tudását, gazdálkodásba és hivataloskodásba kell fojtania magasabb szellemi erejét Erzsike és az édes családias érzés kedvéért. Teszi ezt évek során keresztül szerelemből fakadó gyönyörrel és a férfi hű kötelesség-tudásával, még mint költő is átalakul, idylli festővé, regényes rajzolóvá lesz, csakhogy tündérvilággá varázsolja át Csesztvéjét: de azért a régi eszménykereső törhetlenül él benne, és minél jobban elaltatta magában az idealistát, annál hatalmasabban kell még rejtekéből elétörnie.
Irástudóink eltünődtek a fölött, hogy Kepler mért változik át egyszerre (a főmű 9-ik színében) a nagy franczia forradalom Dantonjává. Meghökkenésük nagyon is érthető, mert a harmincz éves háború korának csillagászát vajmi nagy történeti űr választja el a franczia forradalom hősétől.
De Madách Imre a főműben alapjában véve a maga életét irja. A nagy franczia forradalom mögött voltaképen a mi 48-unk rejlik, és a Dantonná váló Keplerben a csesztvei idylljéből ébredő Madách Imrét kell szemlélnünk. Kepler vagyis inkább Madách iróasztala a 9-ik színben nyaktilóvá lesz, mely mellett Lucifer mint bakó áll. A mi napjainkban költő iróasztala ilyen képzeleti átalakuláson nem mehetne keresztül, mert a mai nemzedék teljesen elidegenedett a szabadság szellemétől. Madách csak azért tudta úgy megirni a Danton-jelenetet, mert a mi szabadságharczunk lelke őt közvetlenül megihlette. Azért a 9-ik szin, bárha Páris Gréve-piaczán játszik, mégis titkon a magyar forradalom dicsőségét lehelli. Madách Imrének nem volt, nem lehetett benne tevékeny része. Ezért mondja Danton, midőn egy ujonczhad előtte elléptet:
Oh bár oszthatnám én is sorsotok!
Madách régi betegsége ugyanis 1848 elején ismét fölujúl. Láttuk, hogy ez a baj 1838, 40, 43, 45-ben, szóval minden másod vagy harmad-évben újból ágybadönti. Most főbiztosi teendőit sem végezheti többé, és a megye kénytelen hivatalos helyettesről gondoskodni, mint ez az 1848. április 7-iki választmányi űlés jegyzőkönyvéből kitünik:
»Elnök Alispán úr jelentvén, hogy Madách Imre választmányi tag közben jött betegeskedés miatt nem munkálkodhatik, minek folytán a választmány Thomka Sándort, kinek irányában a választmányt kirendelt gyűlés rokonszenvvel nyilatkozott, helyettesítvén, a választmányt kiegészítendőnek itélte«. (Ez aztán kuriális stilus!)
De azért a Madách családnak és a költőnek magának is bőven kijutott a forradalmi balsorsból.
Aki most előtérbe lép, az a költő öcscse: Madách Pál, kivel már 1838-ban mint a »Literaturai kevercs« gyermekded munkatársával megismerkedtünk. Szabad legyen balvégzetü életregé-nyét kissé részleteznünk, mert a nemes ifjú sorsáról megemlékezvén, a szabadságharcznak sok-sok hasonló sorsú nagyreményű fiatal áldozata iránt rójjuk le a kegyelet adóját. Szerelmét elhagyva, emelkedő pályáját megszakítva, minden egyéni nagyravágyásról lemondva, hány ifjú - ki még kardot sohsem forgatott - siet a veszélyben forgó haza védelmére! És Madách Pálnak még csak az az elégtétel sem jutott, hogy ellenség golyója terítse le.
Irományai között igen érdekes naplótöredéken kivül több általa szerzett elbeszélés kézirata maradt reánk. Ez elbeszélések abban a negyvenes években divott, romantikus stilben vannak irva, mely a mai realista divattal annyira ellenkezik. (Hasonló regényes irányú prózai elbeszé-léseket Madách Imre is írt, de ezek nem eléggé jelentősek, hogy velük széptanilag foglalkoz-zunk.) Madách Pál kiváló észtehetségű ifjú volt, ki talán figyelemre méltó iróvá is fejlődhetett volna. Úgy látszik azonban, hogy inkább a politikai köztéri szereplés és mindenek fölött a serény tettnek embere volt. Iskoláit kitünően végezte és 1846-ban 19 éves korában az ügyvédi oklevelet már megszerezte. Nógrád megye szolgálatában tiszteletbeli aljegyzőből csakhamar fizetéses jegyző, majd pedig alig 21 éves korában a megye alispánja lesz. Gyengéd szerelem fűzi a Losonczon lakó Prónay Emmához, kinek ártatlanságukban bájos szerelmi levelei telve vannak könyörgéssel kedveséhez, hogy már gyönge testalkatára való tekintettel se menjen a harcztérre, hiszen más téren nagyobb szolgálatokat tehet hazájának.
Mikor 1849. január 5-ikén Windisch-Grätz bevonul a fővárosba és művét mintegy befejezett-nek tekinti, több magyar megye között Nógrád is beadja hódolatát. Február 5-ikén Madách Pál, ki akkor Sztregován időzik bátyjától Imrétől huszárjával küldött sürgős levelet kap, melynek lényeges tartalma: »a tiszti kar kivüled mind meghódolt - jőjj azonnal hozzám Gyarmatra még az éjjel - iszonyú dolgok történtek, melyeket szóval elmondandok - jőjj mindenesetre - a szent ügyért áldozni szép, de magadat bolondságból felakasztatni gyerekség - ha másért nem, anyádért jőjj - mindenesetre elvár szerető testvéred« sat.
Madách Pál többször is elolvassa e levelet, aztán Imre huszárjának nyugodtan adja a parancsot, hogy vacsora után indúljon csak csendesen vissza Gyarmat-felé, ő majd azonnal követni fogja, de mert nem akar egész éjjel utazni, útközben valahol meg fog hálni. És hogy Imre addig is nyugodt legyen, levelet ad át számára. Megnyugtatja édes anyját, az öreg Boryt is, kivel kedé-lyesen kártyázik. A vacsora után kocsira ül és elhajtat Rárosig, az Ipoly völgyének szűkületéig, hol az út dél felé Gyarmatra, észak felé Losonczra visz. A kocsis át akar hajtani a rárosi hidon, hogy Gyarmat-felé indúljon, de Madách Pál oda szól a meglepett embernek: Losonczra hajts!
Így szökött meg Madách Pál hazúlról, imádott Emmájának, édes anyjának és bátyjának kérései ellenére. Ő volt a megyei tiszti kar egyetlen tagja, ki a gyűlölt idegen hatalomnak semmi szín alatt nem akart meghódolni. Bátyjának, Imrének, katonásan ezeket írja: »Leveled nem tántorított meg - én semmiesetre Gyarmatra nem megyek - de azért ne hidd, hogy bolond lennék magamat felakasztatnom hogy hova megyek, ne kutasd elég az, hogy messze -sokára, lehet örökre távozom tőled - hivatalos pecsétemet itt küldöm, add át Majthényi Laczinak - s mondd meg neki, hogy február 2. óta nem vagyok tisztviselő - különben arra kérlek, tarts meg barátságodban és szeretetedben - anyámat pedig nyugtasd meg, a mint tudod vagy jónak látod - sat.« (Naplótöredék)
A forradalmi korszak eszményi ifjú alakja! Madách Imre »Az ember tragédiájá«-nak Danton színében egy tisztet léptet föl, ki mert Danton nem akar neki módot nyujtani, hogy hazáját becsvágyának megfelelően szolgálja, főbe lövi magát. A költő e tisztben öcscsének, Madách Pálnak alakját örökíti meg, a maga grandioz átalakító módszerével. Egészen Pálra illenek Danton-nak szavai:
Kár érte, egy ellenséges golyót Megérdemelt.
Különben is Pál szökése egy neme volt az öngyilkosságnak. A soha kardot nem forgatott, gyenge testalkatú ifjú nagy kerülő uton Felső-Magyarországon át, határozott tervet követve, Kossuth-hoz siet Debreczenbe, hogy neki szolgálatait fölajánlja. Egy ízben futári megbizatás-sal lóhalálában vágtatva teljesíti tisztjét, tüdőgyuladásba esik és nagy betegen kerül haza. Az őt halálra kereső zsandárok már csak egy haldoklót találnak.
Madách Imre »Pál öcsém sírjánál« czímű költeményében siratja el a nemes ifjut, a tettre szomjast, ki még az öröklétben sem lelheti föl üdvét:
S te is, ki itt már felküzdél öcsém!
Hogyan tűröd majd örök éltedet?
Te, a kinek tett volt egész valód, A nyugalom pokol leend neked.
-S ha látod a hont, jogot és erényt Vérezve, s nem siethetsz védeni:
Örök léted örök keserv leend,
S enyészetért fogsz csak könyörgeni.
A mily megható a Madách Pál önfeláldozása, ép oly rémes Madách Mari meggyilkoltatásának története. A jóságos úrnővel ott ismerkedtünk meg, mikor 1840-ben Imre nála betegen fekszik s a leggondosabb testvéri ápolásban részesül. Mari már 1842-ben özvegységre jut; később azonban, 1847 körül, megismerkedik Balogh Károly osztrák hadseregbeli huszárkapitánynyal s annak neje lesz. A 48-as zavaros időkben Madách Marinak két gyermeke, névszerint az első házasságból származó Huszár Anna, s a második házasságból származó csecsemő Balogh Károly Sztregovára kerülnek a költő házába és itt nevelkednek föl. Ellenben az első házasság-ból eredő Huszár Pepi, ki már serdűlő fiú s a Theresianum növendéke, anyjánál marad.
Balogh Károly, mint annyi más hazafias érzelmű tiszt, 48-ban elhagyja az osztrák zászlót és a magyar honvédseregbe lép, hol ezredesi rangra emelkedik. Végig küzdvén a szabadság-harczot, nejével és ennek fiával, Huszár Pepivel együtt a déli határon át menekülni törekszik.
Oláh rablók azonban, kik az ezredes aranyaira éhesek, a fuvarossal összejátszva, a menekü-lőket Lugosnál az erdőben meglesik, s Balogh Károlyt, ki csak karddal volt fölfegyverkezve megölik, a futó Madách Marit lelövik, s a fiút puskatussal agyonverik. Csak az inas menekül-hetett, ki a zavarban egy fára kapaszkodott föl s onnan nézi a vérfagylaló jelenetet. Ez hetek mulva rongyosan, koldulva vergődik haza Nógrádba, hogy a rémes esetet hírűl hozza.
A költő »Mária testvérem emlékezete« czímű költeményében emelt emléket szeretett nővérének:
Oh nektek jó, együtt veszétek el, Férj, nő és gyermek s a védett haza, Mért vágynátok még élni, veletek Van mind, mi néktek itt kedves vala.
De a sors csapásaiból közvetlenül is kijut a költőnek. Ha a nagy napok történetében cselekvő része nem lehetett, hát a sötét visszatorlás idejében legalább szenvedhet a hazáért. Egy bujdosó hazafinak ád házában menedéket, és ezért sokkal keserűbben kell lakolnia, semmint azt fogságában maga sejtheti. Az eset, mely a költő életsorsát véglegesen eldönti, röviden a következő:
Madách Imre 1851 tavaszán, nem tudni mi okból, Pesten időzik. Csak annyi bizonyos, hogy ő, ki inas nélkül utazott el, visszajövet valami férfi cseléd-félével száll ki Váczon a vasúti kocsiból. Itt bérkocsit fogad, azzal a kikötéssel, hogy etetés nélkül hajtson Terecskére, (Csesztvétől alig egy órajárás kocsin) hol Madách Imre egyik barátjának, Frideczky Lajosnak, - kitől e részleteket tudom - birtoka volt. Este érkeznek Terecskére és a bérkocsi rögtön visszafordúl. Madách átizen, Frideczkynek, ki Huszár Károlynál piquetiroz hogy Pestről meg-érkezett. A haza jövő háziúr vendégét mindenképen marasztalja, de ez a szóval is fukar: Csak fogass, vitess haza! Ketten ülnek a kocsiba, Madách és Frideczky, de egy fordulónál a sötét-ben egy alak kapaszkodik a bakra, és a kocsis mellett foglal helyet. Csesztvére érve, Madách az idegent utasítja, hogy menjen a cselédszobába, majd holnap rendelkezik vele. Másnap reggel ez az idegen a melegágyak mellett már mint kertész foglalatoskodott.
Úgy látszik azonban, hogy a vadászathoz jobban értett, mint a kertészethez, mert a cselédség közt csakhamar már minta »cseh vadász« szerepel. Rákóczy János volt, Kossuthnak titkárja, de szerepét igen jól játszta. Az osztrák tiszt, ki akkoriban Madách házába volt szállásolva nem vett észre semmi gyanusat, sőt később, mikor a költő már fogságba került, javára tett tanusá-got. Csak útlevelet kellett még a cseh vadásznak szerezni. Madách az útlevélmintát Komáromy Imre szolgabiró, német hivatalnoktól kaparította meg, Szontagh Pál pedig a pecséttel járult hozzá, melyet saját Passir schein-járól fejtett le; ilyenre ugyanis a magyar uraknak minden utazásuknál szükségök volt. Az így összetoldozott útlevéllel került Rákóczy János a paróczai erdészlakba, Sztregova közelében.
Itt azonban már kevésbé óvatosan viselkedett. Kilétét egy kétes jellemű hazafi: Hoitsy Miksa, ki a provisorium idején szolgabiróságot viselt, s egy dinnyetant is irt, árulta el. A cseh vadász még idejekorán elillant, de a német hatóság most már a szállásadót vonta felelősségre. Egy augusztusi estén 1852-ben, mikor már a gyermekek aludtak - így irja Bérczy Károly - és Madách nejének lámpafény mellett felolvasgatott, künn baljóslatú fegyvercsörgés hallik és a következő pillanatban csendőrők lépnek be, kik a költőt fogolynak nyilvánítják.
És ezzel a hét esztendeig tartott csesztvei idyllnek mindörökre vége szakadt.
5.