ÉS FILMELMÉLETI KERESÉS
A FILMTUDOMÁNY KEZDETEI
A szellemi élet élénkülése
Az ötvenes évek vége és a hatvanas évek eleje az egész magyar szellemi életben eleven mozgást hozott, amely
ről a legkülönbözőbb művek és tanulmányok számot adtak. A filmművészet lendülete és vele párhuzamosan a filmkritika, a filmtudomány kibontakozása tehát nem volt különálló, külön okokkal megmagyarázandó esemény. A film részese volt a magyar kultúrának, a szellemi életnek. De nem lendülhetett volna mozgásba megfelelő fórumok és intézmények nélkül.
1957-től jelent meg a népszerűsítő filmlap, a Film Színház Muzsika. 1958-ban jött létre az akkor elméleti fórumot is jelentő Filmvilág. 1957-ben alapították a Filmtudományi Intézetet (eredetileg mint Színház- és Filmtudományi Intézetet), amelynek folyóirata a Film
kultúra (eredetileg inkább csak fordított anyagokkal) 1960-ban indult meg. Ettől az évtől kezdtek meg
jelenni az intézet sokszorosított filmszakkönyvei is.
Ezzel párhuzamosan a kiadók érdeklődése is felébredt a film iránt. 1958-ban szerveződött újjá a Magyar Film
művészek Szövetsége (kezdetben mint a Művészeti Dol
gozók Szakszervezetének Filmművész Szakosztálya), megindította tájékoztató vetítéseit a szakma számára, és megkezdte vitáit. 1960-ban már sok került — az
egyelőre csak rövidfilmeknek szentelt — filmszemle megrendezésére.
Mindez nemcsak a szellemi tevékenység élénkülését mutatta, hanem a film iránti érdeklődés növekedését is.
Persze az intézmények létrejötte nem volt egyenlő a filmtudomány keletkezésével. Csupán a szakkönyvek lefordítása és megismertetése nem hoz létre tudományt egy országban. A tudomány egyetemes eredményeit a helyi tapasztalatok elméleti általánosítása segítségével adaptálni kell, az adott szellemiségből, kultúrából kell kinövelni a tudományt. Ez a hatvanas években még nem történt meg, nem is történhetett, hiszen ez még a művészet keletkezésénél is nehezebb s hosszabb folya
mat. Lassan azonban mégiscsak megjelentek a sablon (irodalmias és csak tartalomra koncentráló )-kritikák mellett az elméleti cikkek és tanulmányok. Ezek egyre inkább nemcsak megfelelő reflexiói lettek a művészeti tevékenységnek, hanem felismerték a művészeti moz
gást gátló akadályokat, és elméletileg körvonalazták a perspektívát. Természetesen mindez nem jelent meg közvetlenül és tiszta vonalként, de bizonyos csomó
pontokat meg lehet állapítani — olyanokat, amelyeket éppen a legfontosabb írások képviseltek.
A filmkritika elméleti fellegének erősödése
A filmelméleti írások megjelenése a kritikán belül első
sorban és kezdettől az egyetemes filmművészet ered
ményeinek taglalásában mutatkozott meg.
Pontosab-ban abPontosab-ban a váltásPontosab-ban, amely a neorealizmus dicséreté
től és példaképül állításától átvezetett a modern film
művészeti áramlatok új sajátosságainak felismeréséhez.
Bán Róbert 1957-ben (Élet és Irodalom, 1957. 23.) még a neorealizmus nevében ítélte el Máriássy Félix Külvárosi legenda című filmjét: „ . . . formailag sem tudta elérni a neorealista filmek színvonalát, tartalmá
ban azonban még messzebb jár tőle. . . " Gyertyán Er
vin 1958-ban (Filmvilág, 1958. 1.) már a nemzeti jelleg érvényesülésének szükségességéről beszélve igyekezett az olasz neorealizmus modelljén való túllépésre biz
tatni: „. .. semmiképpen sem helyeselhető, hogy az utóbbi évek annyi magyar filmje mögött érezzük ott a maga olasz, vagy francia ihletőjét.. ." Almási Miklós pedig 1960-ban (Filmvilág, 1960. 4.) már a nyugati filmművészet változásáról tudósított, olyan stílusvál
ságról, amelynek „.. . első közös vonása kezdetben spontán, később programmá vált ellenkezés a neorea
lista esztétika és filmszemlélet kiüresedett, válságba ju
tott gyakorlatával és elveivel szemben." Ez a cikk már az egyetemes filmművészet új, jelentős fényeként emlí
tette Federico Fellini, Francois Truffaut stb. nevét.
A magyar filmkritika tehát folyamatosan figyelmez
tetett arra a változásra, amely a világ filmművészetében az ötvenes évek végén végbement, s ezeket a változáso
kat ismételten vonatkoztatta a magyar filmművészetre.
Annak problémáival, fejlődési nehézségeivel azonban nemcsak ilyen — némileg indirekt — módon foglalko
zott, hanem közvetlenül is.
A filmművészeti fejlődés problémáival kezdetben Bán Róbertnek a Valóságban (1959. 1.), Gyertyán
Er-vinnék a Filmvilágban (1959. 16.), Bíró Yvette-nek és Nemes Károlynak a Filmkultúrában (1960. 1.) és Ne-meskürty Istvánnak az Élet és Irodalomban (1960. 3.) megjelent cikkei foglalkoztak, abban az aspektusban, hogy a film önálló művészet. Tulajdonképpen ugyan
csak az 1957—1960. évi szakaszra vonatkoztak — bár később jelentek meg — Rényi Péternek (Társadalmi Szemle, 1961. 8—9.) és Fábri Zoltánnak (Filmvilág, 1961. 24.) azok a cikkei, amelyek eredetileg a Magyar Filmművészek Szövetsége fórumán beszédként hang
zottak el, bizonyítva a szellemi élet élénkülésének álta
lános érvényét. A cikkek és a beszédek némileg külön
böznek egymástól, de egyaránt kifejezik az akkori sza
kasz alapvető problémáit.
Bán Róbert A magyar film egy esztendeje címmel az 1958-as év filmjeire tekintett vissza az általános ten
dencia keresésének igényével. Eközben természetesen számtalan vonatkozást felvetett, de a leglényegesebb
nek talán a következő tűnik: „. . .filmgyártásunkat erő
sen fenyegeti az a veszély, hogy kifejezési formáiban elmarad a fejlődéstől." Ezzel kapcsolatban példaként utalt Mihail Kalatozov Szállnak a darvak (1957) című filmjére. S hangsúlyozta, hogy nem csupán formai kér
désről van szó, hanem a kifejezés megújításáról, amit a kor valósága követel meg.
Gyertyán Ervin ö t álláspont és a hatodik című cikke már kifejezetten a filmesztétika alapvető problémájával
— a filmművészet sajátosságával — foglalkozott, illetve az erre vonatkozó álláspontokat sorolta fel. A saját ál
láspontját ismertetve, a művészet specifikumával kap
csolatban a művészet tárgyának sajátosságát
hangsú-1
lyozta: „. . . a művészet tárgyának alapvető sajátossága, amely involválja, megteremti a már említett formai megoldásokat." Ennek a lényeges mozzanatnak hang
súlyozása fontos lépés volt akkor, amikor a művészetet még igen gyakran úgy határozták meg, mint a valóság tükröződését általában, s ezzel elhanyagolták a külön
böző művészetek sajátosságait.
Nemes Károly A filmbírálatról címmel az általános esztétika szintjén vetette fel a filmművészet sajátossá
gainak kérdését: „A művészet szerepe tehát nem az, hogy egyszerűen megismertessen az objektív jelenség
gel, hanem hogy a művészetben valamely jelenséghez keletkezett esztétikai . . . viszonyt rögzítse és kihívja a közönségben, s ezzel a jelenséget új oldaláról megmu
tatva mozgósítsa, befolyásolja, lelkesítse stb. az embe
reket a megismerésben, végső soron cselekvésükben."
Bár a fenti cikk csak 1960-ban jelent meg, 1957-ben íródott. 1958-ban készült Bíró Yvette Gondolatok a filmelemzés módszertani problémáiról című cikke, amely legfontosabbnak ugyancsak a filmművészet sajá
tosságának kérdését tartotta: „Az első kérdés . . . a filmábrázolás speciális tartalmának és formájának kér
dése lesz."
Nemeskürty István A magyar filmkritikáról címmel szintén a sajátosságokat kéri számon: „A filmhez a túl
nyomó filmkritikusi többség az irodalom felől közelít.
Vagy a színház felől."
Az ellenforradalom utáni évek filmmel kapcsolatos szellemi életében, az elméleti cikkekben, előtérbe ke
rült a filmművészet sajátosságának kérdése és a szaksze
rűség problémája.
Rényi Péter Társadalom és egyén mai tárgyú film
drámáinkban című cikke csak az ideológiai problémák vizsgálatát vállalta, de egyrészt mint vitaindító előadás meglehetős ellenkezést váltott ki, másrészt az olasz neorealizmus hatását taglalva és a hitelességet érintve ki kellett tekintenie a művészeti sajátosság kérdéseire is:
„A komoly tárgyú mai filmben például már ritkábban találkozunk azzal a ,kiglancolt' realitással, amely az öt
venes évek elején divatban volt (és amely a vígjátékok
ban ma is burjánzik). Elég gyakoriak azonban, ha nem is általánosak, a fanyarabb ízek. A miliő és különösen a mellékszereplők ábrázolása hitelesebb. . ."
Fábri Zoltán cikke - a Szakmai vitákról és néhány új magyar filmről címmel — bár alapjában azt kérte számon, hogy a Magyar Filmművészek Szövetsége (akkori neve szerint Filmművész Szakosztály) vélemé
nyének figyelembe vétele nélkül miért születnek dönté
sek, egészében nem mond ellent a szellemi élet lendüle
tének, sőt éppen azt fejezi ki. Ugyanis a cikkben a ma
gyar filmművészet egyik legjelentősebb rendezője (egy
ben a Magyar Filmművész Szövetség elnöke) három új magyar filmről fejtette ki véleményét, beszélve a művé
szeti hitelesség, a dramaturgia stb. problémáiról. S ez nemcsak elvontan igazolja a film művészet voltának előtérbe kerülését, hanem a szellemi élet aktivitását is mutatja.
Egy társadalmilag nehéz - konszolidáló - helyzet
ben és az ötvenes évek első éveinek dogmatikus kultúr
politikája és illusztratív — sematikus alkotásai hatásától még nem független időszakban nemcsak szellemi lendü
letet kapott a filmélet, hanem a megújulás, a
tovább-lépés útjának kereséseként a filmművészet sajátosságai
nak, a filmtevékenység szakszerűségének problémája is a figyelem középpontjába került.
A filmszerűség kérdéséről szóló cikkekhez csatlakoz
tak a film és az irodalom kapcsolatának — a rendező szerepének — kérdésével foglalkozó írások. Ezeknél azonban jelentősebbek voltak azok, amelyek, némileg dramaturgiai oldalról indított vizsgálódással, a film és a valóság viszonyával, főleg pedig a konfliktus problémá
jával foglalkoztak. Ezeket a problémákat tanulmá
nyozva ugyanis a filmkritikának és a filmelméletnek — szükséges változásként — érintenie kellett a belső ábrá
zolás mélyítésének, mint a fejlődés egyik kulcspontjá
nak kérdését. Az ide vonatkozó írások közül jelentő
sebbek: Almási Miklós (Filmvilág, 1960. 15. és 17.), Gyertyán Ervin (Filmvilág, 1960. 11.), Bán Róbert (Filmvilág, 1960. 20.), Nemes Károly (Fümvüág, 1960.
3. és 18.) cikkei.
Gyertyán Ervin A konfliktus elmélete és gyakorlata című művében már kifejtette: „A konfliktus tehát nem idegen a szocialista társadalomtól sem, fakad a szocia
lista társadalomnak — mint minden eleven és fejlődő társadalomnak — a mechanizmusából, törvényszerű
ségeiből."
Almási Miklós Konfliktus a filmben című írása még csak a filmbeli és a színházi konfliktus különbségét hangsúlyozta, Az elszalasztott konfliktus című tanul
mányában azonban kimondta: „.. . művészeink idegen
kednek a konfliktustól — érzik, hogy az összeütközés valódi robbanása kegyetlen az emberekkel szemben, s attól tartanak, hogy a mai életünk optimista fővonala
nem fejezhető ki egy szigorúan szerkesztett összeütkö
zésben."
Bán Róbert még élesebben fogalmazott a Konfliktus logikája című írásában: „. . . vajon ez a mindenáron feloldó befejezés, a mindennemű élek és sarkok puha legömbölyítése nincs-e valahol rokonságban a kései pol
gári drámának a ,középfajúságra' való törekvésével?"
Nemes Károly Filmművészet és társadalom című írásá
ban előbb a magyar filmek korszerűtlenségét érintette, mivel azok a bonyolult társadalmi mozgások vissza
adása helyett vulgarizáltak és sablonos dramaturgiai szerkezetű tézis illusztrációk lettek. Majd A belső drá
ma ábrázolásáról című cikkében ezt a gondolatot foly
tatva megállapította, hogy a filmekben megmutatkozó jelenségek nem hordozói a lényegnek, hanem
illusztrá-lói annak, s ez tarthatatlan, mert „Ma már a társadalmi ellentmondások egyre kevésbé nyilvánulnak meg külső
leg a nagy tettekben, szélsőséges cselekedetben. . . .a tudatban mennek végbe . . . a belső drámát elmellőzni és a külső megnyilatkozást túlzottan felnagyítani — el-szegényítése az ábrázolásnak."
Innen már csak egy lépést kellett tenni a kísérletezés jogának követelése (Nemes Károly A művészeti kísérle
tezésről című cikke a Filmvilág 1962. 13. számában), majd még később a fiatalok szerepének hangsúlyozása felé.
Ez a néhány kiemelt probléma köré csoportosult cikk bizonyítja, hogy a szaksajtó jelentős lépést téve előre, felismerte a filmművészeti fejlődés nehézségeit és támogatta a haladását. S bár mindez a szellemi élet élénkülésének következménye is volt, magát a szellemi
életet egészében nemcsak az ilyenfajta „térnyitás" jel
lemezte. Olyan — egyáltalán nem jelentéktelen — meg
nyilatkozások is voltak benne, amelyek gátolták a film
művészet fejlődését. Ha nem önmagukért, hanem egy szintén létező hangulat jellemzése érdekében néhányat kiemelünk közülük, nem véletlenül kerülnek előtérbe azok, amelyek Makk Károly Megszállottak (1961) című filmjével foglalkoztak. Ez a mű ugyanis — mint később kiderül - egyik fordulópontját alkotta a ma
gyar filmművészet változásának.
Galambos Lajos, a film írója, cikkében23 számot adott arról, hogy a Vízügyi Főigazgatóság hogyan pró
bált a legközvetlenebbül - és a pártközpontra apellálva
— beavatkozni a forgatókönyvbe és megmásítani a fil
met. Ez egy állami szerv egyáltalán nem mellékes tény
kedése volt. Jellegzetesebb azonban az — mert a szelle
mi életre jellemzőbb —, hogy a filmen kívül állók mit láttak a filmművészet mozgásából. Mutatja ezt Veres Péternek Levél a miniszterhez — filmügyben című cik
ke, amely 1962-ben az Élet és Irodalom szeptember 22-i számának hasábjain jelent meg. Az írás egy jelen
tős magyar író tollából — nyilvánvalóan nem marad
hatott figyelem nélkül. De ebben nemcsak a szerző sze
mélye, hanem hangja is szerepet játszott. Néhány rész
let elegendő ennek bizonyítására.
„ . . . nem lehet törvényszerű az a jelenség, hogy — egyebek között — a mi filmjeink mindenki másénál rosszabbak, alpáribbak, ízléstelenebbek. . . Más orszá
gok, kezdő filmgyártók filmjei csak gyengék, sekélye
sek, érdektelenek, de a mieink ostobák, ízléstelenek és - minden." Ezek után - más filmek mellett — főleg
Makk Károly Megszállottak című művét elmarasztalva levonta a következtetést: „. . . inkább semmit mint rosszat! . . . De vajon felfedeztek-e már minden jót a világirodalomban? Mi minden rejtőzhetik még a kínai, indiai, maláji, arab, néger és indián irodalomban és tör
ténelemben?" Erre a műsorigény kielégítése kapcsán utalt, de forrásként leginkább a magyar életet hangsú
lyozta.
Nyilvánvaló, hogy egy ismert író nyílt levele a műve
lődésügyi miniszterhez nagyobb jelentőséggel bírt az adott időben, mint bármilyen filmkritikusi vagy film-teoretikusi tevékenység. S még ha vitatkoztak is vele, maradandó hatást gyakorolt. Az Élet és Irodalom 1962. október 13-i száma filmkritikusi és olvasói reagá
lásokat egyaránt közölt.
Szálkai Sándor Ne csak üssék a magyar filmgyártást címmel válaszolt: „Mi ez a stílus, mi ez a, vallom: magá
ról megfeledkezett hang? Hogy lehet ezt a komoly művészi vita igényével leírni? ! . . . bírálva dicsérhetne még más alkotásokat is. Például az Álmatlan évek, a Megöltek egy lányt, a Két félidő a pokolban vagy a Legenda a vonaton - ha még néha botladozóan is, de becsületes és részeredményeket már nyújtó művészi invenció dokumentumai. . . . Meg aztán a Megszállot
tak leszólásával is mellé lő Veres Péter... . Segíteni kell itt — még a bírálattal is! — a magyar filmgyártást. Nem fék nélkül ütni-verni!"
Az olvasók levelei — legalább is a közölt levelek — általában Veres Péter mellé álltak.
„Semmitmondó nyilatkozatok, cinkosnak látszó kri
tikák, egyre rosszabb filmek és egyre gyérebb
közön-ség. Ezt látjuk mi nézők. . ." (Hollós Ferenc). „Elfárad
tunk igazán jó filmeket várni a magyar filmgyártástól."
(Mátrai Miklós) „Az utóbbi évek filmjeire (nem bírálat
ként, hanem ténymegállapításként) azt lehet mondani, hogy közepes témák közepes kivitelben." (S. Korom Ágnes)
Végül Dobozy Imre vállalkozott Töprengés filmügy
ben címmel (Élet és Irodalom, 1962. X. 20.) némi kor
rekcióra, de cikkében az általános megjegyzések miatt inkább a Veres Péterrel való egyetértés dominált.
„Filmgyártásunk rászolgált a kritikára. Azt hiszem, leg
főképp azért, mert az elviselhetőnél jóval több olyan — jellegtelen — filmet produkál, amelyen inkább érződik a gyártás, mint a film levegője. . . . Veres Péter cikkét azonban hangja ellenére sem sorolom a szitkozódások közé. Gorombán ütött de végre is — egy sor vonatko
zásban — nem ütött rossz helyre."
Veres Péter gorombán és sommásan — túlságosan is sommásan — nyilatkozott meg, de a közvéleményben volt ihlető forrása. S ha a Megszállottak nem is szolgált rá erre a túlzó kritikára, a magyar filmet egészében aligha illethette dicséret. Ebben az időben — 1962-ben
— azonban már megindult a magyar filmművészet moz
gása. S erre nemcsak a kritikai észrevételek, a filmelmé
leti útmutatás ösztönözte a művészeti gyakorlatot, hanem az egyetemes filmművészet változása is, amely megérdemel egy kitekintést.
A Z E G Y E T E M E S F I L M M Ű V É S Z E T MINT A M A G Y A R
F I L M M Ű V É S Z E T I F E J L Ő D É S
Ö S Z T Ö N Z Ő J E
AZ ÜN. MODERN FILMMŰVÉSZET