„Végső soron e sajátos, a kor magyar s világirodalmában ritka nyitottság-ra, az egymást kizáró világmagyarázatok mint lehetőségek közötti állandó feszültségre vezethető vissza e fő mű intenzív esztétikai hatása.”603
Szegedy-Maszák Mihály, 1978
A Tragédia: Madách polemikus bölcselkedése, mely magába sűríti élet-éssorsérzését,viszonyátaszűkebb-tágabbvalósághoz,világmagyarázatát, lét-éstörténelem-értelmezését.Asűrítésből(is)fakadóeltérésifokozatok –abibliaitörténettől,akanonizálódotttörténelmieseményektől,akonkrét filozófiai eszme-mozaikoktól– kényesegyensúlyát teremti meg.S mint mindenirodalmialkotás:anyelvijelekkel,emberiléthelyzetekkel, sorsok-kal, magatartásmintáksorsok-kal, eszmékkel, szimbólumoksorsok-kal, típusokkal tömö-rít. Barta János szerint Madách: „Különös intuitív erővel tudja a sok rész-letet úgy összefogni, hogy egy egységes világkép, egy kornak a lelke ki-tűnjön belőlük. Ez a mélyreható típuslátás és típusmegjelenítés a volta-képpeni magja Madách tehetségének. Történelmi színei lehetnek szaktu-dományi tekintetben igazak vagy hamisak, mindegy, de van levegőjük, eszmei és hangulati egységük. Ugyanezzel a tömörítéssel dolgozik a rész-letekben. A valóságnak akármely fölkapott kis mozzanatát át tudja itatni az egyetemesség hangulatával; látszólagos csekélységeket tud úgy szemlél-ni, hogy az embernek és a földi létnek törvényszerű, tipikus jellegzetessé-gétlássamegbennük.”604NémethG.BélaaTragédianyelvénekbelső pole-mikusságát,aszokatlantársításokat,aképhasonlatnélküli,„szituációs me-taforikusságot”, a jelképhasználatot, nyelvének „méltóságát” emeli ki, a történeti rétegzettséggel együtt járó archaikus ízt és heterogenitást, vala-mint a sűrítés nyelvi aspektusait, a jelentéssűrűsödést létrehozó szenten-ciózusságot, aforisztikus tömörséget és a még kialakulatlannak tekinthető magyar bölcseleti nyelv kifejezéskincsével formált filozófiai nyelvhaszná-lattömörségétéssokrétűfogalmiságát.605Asűrítés,atípusmeglátás,a ko-rábrázolásésafilozófiaigondolatoktömörségemellettazellentételezésre figyelt fel leginkább az értelmezéstörténet, melyet jobbára a romantikus látásmódhoz, stílushoz (és a hegeli dialektikához) kötött.
A Tragédia a legkülönbözőbb ellentétek, ellentmondások együttesének és az ebből (is) fakadó többszólamúság, többértelműség s így a relativiz-mushordozója.Avégletesellentétekvagykettőspolaritásokállandóan fel-ülírjákegymást,holazegyikválikérvényessé,holamásik,ugyanakkor kriti-kusan megújítják egymást és egy egészet is alkotnak.606 A bipolaritások együttesével,a(szókratészi-platóni)kérdező,majdtovábbkérdező nyitott-ságdinamikájával,alegkülönbözőbbellentéteselemekegyüttesévelteremti megabefogadóifolyamatbanazoszcilláló,vibrálófeszültséget,azintenzív esztétikaihatásalapját.Azellentételezettségérvényesülafilozófiai kérdé-sekreadhatóválaszvariációkközött,sezahatványozottellentételezettség, mint egész van jelen a Tragédia filozofikumában is.
Azellentétesrelációkatlétrehozóformaelemekazegészműalkotást be-hálózzák,aszövegszintaktikaiszintjét,grammatikai-retorikai megformálá-sát, aszövegszemantikaiszintjét;mikro-ésmakrokontextusait egyaránt.
Azellentétalakzatánakhasználatát(azoximoronok,aparadoxonok,az an-tinómák),továbbáazellentétesszerkesztésmódúésmodalitásúmondatok gyakoriságátemlíthetjükmeg,aszereplőkellentétesjellemvonásaités egy-máshozvalóviszonyát, a mű szerkezetének ellenpontozó elvét, valamint a szólamok, az ön- és létértelmezések, a világmagyarázatok, értelemadá-sokésazértékszerkezetekellentétességét,afilozofikusproblémaköröknek azellentétekkizárólagos,majdegyegységgé,értékhierarchizált együttlevő-séggé alakuló folyamatát, így a [metafizikus ↔ antimetafizikus] ↔ „élet-gyakorlati” bölcselet hatványozott ellentételezettségét. A Tragédia alapve-tően dialogikus formájában az irónia közlésmódja igen gyakran az ellen-tétek általi viszonylagosságból ered, így az elbizonytalanítás, a detotalizá-cióeszköze.Sokrétűenhasznált,jobbáraLuciferáltalkedvelteszköz, több-nyire(aszókratészi-platónidilógusrajellemzően)ameggyőzésszolgálatába állítottretorikaieszköz,gyakranaz„alternatívnyelviség”révénjönlétre, vagy éppen az egyes történések hordozzák önmagukban az iróniát.607 El-lentételező a formálás abban az értelemben is, hogy nemcsak az ellenté-tes viszonyba állított jelenségek halmozását tapasztaljuk, mely itt-ott har-sánnyá, rikítóvá, túlzóvá teszi az egyes jeleneteket, hanem azok hatványo-zottságátis.Haaszövegbármelyik,szintaktikaiés/vagyszemantikai szint-jén,mikro-ésmakrokontextusábanegyarántlétrejövőbipolaritását, ellen-tétét,szembeállítását kiragadjuk, vele együtt további ellentétpárok hálója
2. A feszültségteremtés mint az intenzív esztétikai hatás forrása
„Végső soron e sajátos, a kor magyar s világirodalmában ritka nyitottság-ra, az egymást kizáró világmagyarázatok mint lehetőségek közötti állandó feszültségre vezethető vissza e fő mű intenzív esztétikai hatása.”603
Szegedy-Maszák Mihály, 1978
A Tragédia: Madách polemikus bölcselkedése, mely magába sűríti élet-éssorsérzését,viszonyátaszűkebb-tágabbvalósághoz,világmagyarázatát, lét-éstörténelem-értelmezését.Asűrítésből(is)fakadóeltérésifokozatok –abibliaitörténettől,akanonizálódotttörténelmieseményektől,akonkrét filozófiai eszme-mozaikoktól– kényesegyensúlyát teremti meg.S mint mindenirodalmialkotás:anyelvijelekkel,emberiléthelyzetekkel, sorsok-kal, magatartásmintáksorsok-kal, eszmékkel, szimbólumoksorsok-kal, típusokkal tömö-rít. Barta János szerint Madách: „Különös intuitív erővel tudja a sok rész-letet úgy összefogni, hogy egy egységes világkép, egy kornak a lelke ki-tűnjön belőlük. Ez a mélyreható típuslátás és típusmegjelenítés a volta-képpeni magja Madách tehetségének. Történelmi színei lehetnek szaktu-dományi tekintetben igazak vagy hamisak, mindegy, de van levegőjük, eszmei és hangulati egységük. Ugyanezzel a tömörítéssel dolgozik a rész-letekben. A valóságnak akármely fölkapott kis mozzanatát át tudja itatni az egyetemesség hangulatával; látszólagos csekélységeket tud úgy szemlél-ni, hogy az embernek és a földi létnek törvényszerű, tipikus jellegzetessé-gétlássamegbennük.”604NémethG.BélaaTragédianyelvénekbelső pole-mikusságát,aszokatlantársításokat,aképhasonlatnélküli,„szituációs me-taforikusságot”, a jelképhasználatot, nyelvének „méltóságát” emeli ki, a történeti rétegzettséggel együtt járó archaikus ízt és heterogenitást, vala-mint a sűrítés nyelvi aspektusait, a jelentéssűrűsödést létrehozó szenten-ciózusságot, aforisztikus tömörséget és a még kialakulatlannak tekinthető magyar bölcseleti nyelv kifejezéskincsével formált filozófiai nyelvhaszná-lattömörségétéssokrétűfogalmiságát.605Asűrítés,atípusmeglátás,a ko-rábrázolásésafilozófiaigondolatoktömörségemellettazellentételezésre figyelt fel leginkább az értelmezéstörténet, melyet jobbára a romantikus látásmódhoz, stílushoz (és a hegeli dialektikához) kötött.
A Tragédia a legkülönbözőbb ellentétek, ellentmondások együttesének és az ebből (is) fakadó többszólamúság, többértelműség s így a relativiz-mushordozója.Avégletesellentétekvagykettőspolaritásokállandóan fel-ülírjákegymást,holazegyikválikérvényessé,holamásik,ugyanakkor kriti-kusan megújítják egymást és egy egészet is alkotnak.606 A bipolaritások együttesével,a(szókratészi-platóni)kérdező,majdtovábbkérdező nyitott-ságdinamikájával,alegkülönbözőbbellentéteselemekegyüttesévelteremti megabefogadóifolyamatbanazoszcilláló,vibrálófeszültséget,azintenzív esztétikaihatásalapját.Azellentételezettségérvényesülafilozófiai kérdé-sekreadhatóválaszvariációkközött,sezahatványozottellentételezettség, mint egész van jelen a Tragédia filozofikumában is.
Azellentétesrelációkatlétrehozóformaelemekazegészműalkotást be-hálózzák,aszövegszintaktikaiszintjét,grammatikai-retorikai megformálá-sát, aszövegszemantikaiszintjét;mikro-ésmakrokontextusait egyaránt.
Azellentétalakzatánakhasználatát(azoximoronok,aparadoxonok,az an-tinómák),továbbáazellentétesszerkesztésmódúésmodalitásúmondatok gyakoriságátemlíthetjükmeg,aszereplőkellentétesjellemvonásaités egy-máshozvalóviszonyát, a mű szerkezetének ellenpontozó elvét, valamint a szólamok, az ön- és létértelmezések, a világmagyarázatok, értelemadá-sokésazértékszerkezetekellentétességét,afilozofikusproblémaköröknek azellentétekkizárólagos,majdegyegységgé,értékhierarchizált együttlevő-séggé alakuló folyamatát, így a [metafizikus ↔ antimetafizikus] ↔ „élet-gyakorlati” bölcselet hatványozott ellentételezettségét. A Tragédia alapve-tően dialogikus formájában az irónia közlésmódja igen gyakran az ellen-tétek általi viszonylagosságból ered, így az elbizonytalanítás, a detotalizá-cióeszköze.Sokrétűenhasznált,jobbáraLuciferáltalkedvelteszköz, több-nyire(aszókratészi-platónidilógusrajellemzően)ameggyőzésszolgálatába állítottretorikaieszköz,gyakranaz„alternatívnyelviség”révénjönlétre, vagy éppen az egyes történések hordozzák önmagukban az iróniát.607 El-lentételező a formálás abban az értelemben is, hogy nemcsak az ellenté-tes viszonyba állított jelenségek halmozását tapasztaljuk, mely itt-ott har-sánnyá, rikítóvá, túlzóvá teszi az egyes jeleneteket, hanem azok hatványo-zottságátis.Haaszövegbármelyik,szintaktikaiés/vagyszemantikai szint-jén,mikro-ésmakrokontextusábanegyarántlétrejövőbipolaritását, ellen-tétét,szembeállítását kiragadjuk, vele együtt további ellentétpárok hálója
göngyölítődik fel: így az ellentétek hálózata révén a Tragédia szövege a he-terogén jelenségek szokatlanul nagy mennyiségét tudja koherens egésszé összefogni.
Az ellentételezések különböző szintű és formájú megvalósulásaiban a filozofikus problémakörökre adható lehetséges válaszvariációk ellentétes sarki pólusai közötti feszültség azesztétikai és intellektuális hatáskeltés egyikleghatásosabbeszközeaműben.Efeszültségszemantikaiszinten el-sősorban–Szegedy-MaszákMihály,mottókéntidézetttömör megállapítá-sával egyetértve–azegymástkizáróvilágmagyarázatok,608azellentétes ön-éslétértelmezések,értelemadásokés-tagadások(afilozofikum filozó-fiaihermeneutikájának),valamintakülönbözőfilozofikusproblémakörök megoldásilehetőségeinekkizáróanellentételezett,illetveazellentétek egy-ségénekértékhierarchikusegyüttlevőségébőleredő.Afilozófiai kérdésfel-tevések és válaszvariációk jellegéből adódó ellentétek egy olyan szövedé-ketképeznek,melynekrévénmindenproblémakörgondolatieleme össze-függegymássalésazegésszel,mivelolyan(ön)hasonlójelleggelformázott alapegységek,filozofikusproblémakörökjönneklétreaXV.színvégére, melyekholisztikusmintázatotmutatnak.Eformálásifolyamatesztétikai funkciójaafolytonosanmeglévődinamikusésgondolatifeszültség fenn-tartása a befogadó tudatában.
A feszültségteremtéshez és esztétikai hatásához egyrészt a biszociáció elmélete kapcsolható, másrészt az oszcilláció. A kreativitás minden kultú-ra eredeti forrása és változásának generálója, az evidenciákat vagy a tkultú-radí- tradí-ciót megkérdőjelező jellegénél fogva. A művészeten belül az eredetiségre, a kreativitásra való törekvés és igény az átfogó modernitásban vált kitün-tetett céllá és értékké,609 hiszen az elmúlt két, két és fél évszázadban a műalkotás már nem csak mint az életesemény tartozéka, vagy visszatük-röző utánzata, hanem autonóm, különálló dologként tárgyiasítódott, így a valóság önálló szférájává lett. Az eredetiséget hordozó, az önálló entitás-salbíróművészialkotástlétrehozókreativitásegyikteóriájaArthur Koest-lerAteremtéscíműkönyvéhezköthető.610AzoszcillációjelenségétHankiss Elemér elemezteigen alaposan Azirodalmi mű mint komplexmodell című könyvében.611Koestlerazonosnakvéliakreativitásjellegéthárom alapve-tően különböző tevékenységben: így mind a humor (a Bohóc nevetése),
mind a tudomány (a Bölcs, a tudós megértése), mind a művészet (a Mű-vész lenyűgözése) oldaláról, a ’haha – aha – ah’ hármasságában. A három kreatívtevékenységközöslogikaimintázatátabiszociáció kategóriarend-szereköréépítifel.A„biszociál”kifejezésalattegyolyanfolyamatot ért-hetünk, melyben„két rendszer metszi egymást,úgyszólván két hullám-hosszon rezeg, s amíg ez a szokatlan helyzet fennáll, az esemény nem egy értelmezési síkkal áll asszociatív kapcsolatban, hanem kettővel biszociál”.
Így a biszociáció – szemben állva a céltudatos és stabilnak tűnő „egy sí-kon való gondolkodás rutinműveleté”-vel és annak asszociativitásával – a kreatívtevékenységmindigegysíknáltöbbrevalómozgásátjelenti,egyben jelzi az alkotás, így a műalkotás összetett és instabil állapotát is.612 A kre-atívtevékenységazáltal,hogykapcsolatotteremtatapasztalatokkorábban össze nem függő síkjai, mátrixai között, egyben az „eredetiség győzel-mét”613jelentiaszokásokfölött.614Akételtérőmátrixtalálkozásánál lét-rejönegynemvártfeszültség,egy„biszociatívmeglepetés”,„biszociációs sokk”, azáltal, hogy két vagy több, számunkra korábban különálló vonat-koztatási rendszert, „mátrixot” hirtelen összekapcsol, így az összekapcso-lás feszültségével kitör a gondolkodás „sztereotip rutinjaiból”. Ahogy egy nagyszerűműalkotásegésze,egyújtudományosfelfedezésvagyakár egyet-len metafora615 is rácsodálkoztathat bennünket egy újonnan született egészre, és kiléptethet bennünket megszokott valóságlátásunkból, létta-pasztalatunkból, az összeférhetetlennek tűnő vagy két eltérő mátrix talál-kozásának, feszültségének eredményeként pedig, eljuttathat egy új, erede-ti összefüggés meglátásához.616
A koestleri felfogást e nézőpontból továbbgondolva, megjegyzem, hogy bár a művészi kreativitás produktuma, a műalkotás különböző, sok-szor ellentétes mátrixok metszéspontjaiban keletkezett újonnan született egész,mégisabiszociativitásokmerészségének,azazamátrixokközötti fe-szültségnagyságának,anem-konvencionáliskapcsolatokmerész váratlan-ságának határt szab egyrészről a közlés alkotói, feltételezhetően jelentés-adószándéka.Másrészrőlhatártszabazérthetőség,amindenkori befoga-dóértelmezésikészségeésképessége,valamintharmadrészrőlaz,hogya kódoltsága médiumra jellemző szabályok között zajlik. E kód-szabályok –ésmagaahatároltság–egyfolytonosváltozásbanvannak,hiszene kód-szabályokatéppenabiszociativitásteremtőújításailendítikkorábbannem
göngyölítődik fel: így az ellentétek hálózata révén a Tragédia szövege a he-terogén jelenségek szokatlanul nagy mennyiségét tudja koherens egésszé összefogni.
Az ellentételezések különböző szintű és formájú megvalósulásaiban a filozofikus problémakörökre adható lehetséges válaszvariációk ellentétes sarki pólusai közötti feszültség azesztétikai és intellektuális hatáskeltés egyikleghatásosabbeszközeaműben.Efeszültségszemantikaiszinten el-sősorban–Szegedy-MaszákMihály,mottókéntidézetttömör megállapítá-sával egyetértve–azegymástkizáróvilágmagyarázatok,608azellentétes ön-éslétértelmezések,értelemadásokés-tagadások(afilozofikum filozó-fiaihermeneutikájának),valamintakülönbözőfilozofikusproblémakörök megoldásilehetőségeinekkizáróanellentételezett,illetveazellentétek egy-ségénekértékhierarchikusegyüttlevőségébőleredő.Afilozófiai kérdésfel-tevések és válaszvariációk jellegéből adódó ellentétek egy olyan szövedé-ketképeznek,melynekrévénmindenproblémakörgondolatieleme össze-függegymássalésazegésszel,mivelolyan(ön)hasonlójelleggelformázott alapegységek,filozofikusproblémakörökjönneklétreaXV.színvégére, melyekholisztikusmintázatotmutatnak.Eformálásifolyamatesztétikai funkciójaafolytonosanmeglévődinamikusésgondolatifeszültség fenn-tartása a befogadó tudatában.
A feszültségteremtéshez és esztétikai hatásához egyrészt a biszociáció elmélete kapcsolható, másrészt az oszcilláció. A kreativitás minden kultú-ra eredeti forrása és változásának generálója, az evidenciákat vagy a tkultú-radí- tradí-ciót megkérdőjelező jellegénél fogva. A művészeten belül az eredetiségre, a kreativitásra való törekvés és igény az átfogó modernitásban vált kitün-tetett céllá és értékké,609 hiszen az elmúlt két, két és fél évszázadban a műalkotás már nem csak mint az életesemény tartozéka, vagy visszatük-röző utánzata, hanem autonóm, különálló dologként tárgyiasítódott, így a valóság önálló szférájává lett. Az eredetiséget hordozó, az önálló entitás-salbíróművészialkotástlétrehozókreativitásegyikteóriájaArthur Koest-lerAteremtéscíműkönyvéhezköthető.610AzoszcillációjelenségétHankiss Elemér elemezteigen alaposan Azirodalmi mű mint komplexmodell című könyvében.611Koestlerazonosnakvéliakreativitásjellegéthárom alapve-tően különböző tevékenységben: így mind a humor (a Bohóc nevetése),
mind a tudomány (a Bölcs, a tudós megértése), mind a művészet (a Mű-vész lenyűgözése) oldaláról, a ’haha – aha – ah’ hármasságában. A három kreatívtevékenységközöslogikaimintázatátabiszociáció kategóriarend-szereköréépítifel.A„biszociál”kifejezésalattegyolyanfolyamatot ért-hetünk, melyben„két rendszer metszi egymást,úgyszólván két hullám-hosszon rezeg, s amíg ez a szokatlan helyzet fennáll, az esemény nem egy értelmezési síkkal áll asszociatív kapcsolatban, hanem kettővel biszociál”.
Így a biszociáció – szemben állva a céltudatos és stabilnak tűnő „egy sí-kon való gondolkodás rutinműveleté”-vel és annak asszociativitásával – a kreatívtevékenységmindigegysíknáltöbbrevalómozgásátjelenti,egyben jelzi az alkotás, így a műalkotás összetett és instabil állapotát is.612 A kre-atívtevékenységazáltal,hogykapcsolatotteremtatapasztalatokkorábban össze nem függő síkjai, mátrixai között, egyben az „eredetiség győzel-mét”613jelentiaszokásokfölött.614Akételtérőmátrixtalálkozásánál lét-rejönegynemvártfeszültség,egy„biszociatívmeglepetés”,„biszociációs sokk”, azáltal, hogy két vagy több, számunkra korábban különálló vonat-koztatási rendszert, „mátrixot” hirtelen összekapcsol, így az összekapcso-lás feszültségével kitör a gondolkodás „sztereotip rutinjaiból”. Ahogy egy nagyszerűműalkotásegésze,egyújtudományosfelfedezésvagyakár egyet-len metafora615 is rácsodálkoztathat bennünket egy újonnan született egészre, és kiléptethet bennünket megszokott valóságlátásunkból, létta-pasztalatunkból, az összeférhetetlennek tűnő vagy két eltérő mátrix talál-kozásának, feszültségének eredményeként pedig, eljuttathat egy új, erede-ti összefüggés meglátásához.616
A koestleri felfogást e nézőpontból továbbgondolva, megjegyzem, hogy bár a művészi kreativitás produktuma, a műalkotás különböző, sok-szor ellentétes mátrixok metszéspontjaiban keletkezett újonnan született egész,mégisabiszociativitásokmerészségének,azazamátrixokközötti fe-szültségnagyságának,anem-konvencionáliskapcsolatokmerész váratlan-ságának határt szab egyrészről a közlés alkotói, feltételezhetően jelentés-adószándéka.Másrészrőlhatártszabazérthetőség,amindenkori befoga-dóértelmezésikészségeésképessége,valamintharmadrészrőlaz,hogya kódoltsága médiumra jellemző szabályok között zajlik. E kód-szabályok –ésmagaahatároltság–egyfolytonosváltozásbanvannak,hiszene kód-szabályokatéppenabiszociativitásteremtőújításailendítikkorábbannem
tapasztaltújművészetijelenségek,korszakokfelé.Amodernitásbanaz iro-dalomterületén–abarokkésaszentimentalizmuspróbálkozásaiután–a romantikaszintedúskálamerészbiszociatívmintázatúműalkotásokban, azeredetiségrevalótörekvésben,aműfaji,poétikaikonvenciók határátlé-péseiben. A biszociativitás túl nagyfokú eredetisége egyaránt kiválthatja a befogadóielhárítástis,melybenottrejtekezikazértelmezhetetlenség moz-zanata,illetveavalamilyenbefogadóielőítéletenalapulóelutasítás. Azon-banezzelellentétesenabiszociativitásabefogadóielvárásnakvaló nagyfo-kú nekifeszülése miatt éppen a kreatív, a teremtő befogadás működését is generálhatja a befogadóban. Így a befogadó tudatában az egymásnak fe-szülősíkok,mátrixokegyújszerű–akárazalkotószándékátólfüggetlenül is létrejövő, egyfajta többletjelentéssel járó – élmény- és hatásszintézisben is realizálódhatnak. Vagy, szintén a nagyfokú újdonság révén, csak a köl-tő, az író szavaival artikulálható új megtapasztalás élményében realizálód-nak, melyek eredetiségükkel kibővítik a befogadó léttapasztalatát és így a műalkotás önálló entitásával a valóságot is. Gadamerrel közismert szavai-val szólva a befogadó „létben szavai-való gyarapodását” vagy Koestler kifejezé-sével: a befogadó részesülését „a létezés más minőségeiben”.617
Hankiss Elemér Az irodalmi mű mint komplex modell című könyvében egy strukturalizmus utáni nézőpontból vizsgálta az oszcilláció jelenségét az irodalmi műalkotásokban, úgy mint a különböző valóságsíkok, tudatsí-kok, magatartássítudatsí-kok, érzelemsítudatsí-kok, létsíkok (másképpen a koestleri mát-rixok)közöttifeszültséget,azide-odavibrálást,melyabefogadás folyama-tábanegyüttjára(koestleri)feszültséggelteli„biszociációssokkal”. Han-kiss koncepciójában az öt modellvetület egyikeként különíti el az úgyne-vezett funkcionális modellvetületet, mint a jelkombinációk mozgásrend-szerét, amelyben a befogadó tudatában fellépő, a műalkotás által generált dinamizmust részletezi, úgy mint a mikromozgásokat,618 (a kisebb jelcso-portoknyelvi,stilisztikaimozgásrendszerét)ésamakromozgásokat(a cse-lekménysort,azidő-térbeli,dramaturgiailendületívét;adinamizálóés kés-leltetőmozzanatokatstb.).619Edinamikusmozgásokközös alapsajátossá-gát az oszcilláció, az ide-oda mozgás, a vibrálás, a villódzás jelenségében vélifellelni.Abefogadóiszubjektumadottságaitólfüggőenrealizálható iro-dalmiélményfolyamatokközösmozzanataaz:„hogymindenolyan nyelvi-stilisztikai formulában, szerkezetben, mely alkalmas költői hatásimpulzus
kiváltására, egyszerre több, de legalább két valóságsík van jelen, s a tudat e síkok között feszültséget érez, illetve e síkok közt ide-oda mozog, osz-cillál”620 és e feszítettségéből fakadó oszcilláció az esztétikai hatás kivál-tójának az alapja – Hankiss Elemér teóriájában.621 Ott van a két egymás mellett futó tudatsík feszültsége a rímek, a ritmus, a szóképek, az alakza-tok, alegkülönbözőbbretorikusformulák,akifejezésformák, közlésmó-dokésesztétikaiminőségekesetébenis.622Ígyazoszcillációmindenolyan költői,íróihatásimpulzuskiváltásánakalapvetőtényezője,aholegyrésztaz
’azonosságésnemazonosság’felderítésébenvibrálazolvasótudata, más-részt, ahol a különböző, ellentétes síkok feszíttetődnek egymásnak.623 Az oszcillálást az esztétikai élmény alapvető forrásának, az esztétikai hatás
’azonosságésnemazonosság’felderítésébenvibrálazolvasótudata, más-részt, ahol a különböző, ellentétes síkok feszíttetődnek egymásnak.623 Az oszcillálást az esztétikai élmény alapvető forrásának, az esztétikai hatás