Az irodalomterápia másik ága, a fejlesztő (preventív) biblioterápia egészséges egyének körében végzett csoportos tevékenység, amely szintén az olvasás alapvető mentálhigié-nés funkciójára épít, az önismereti munka fontos része lehet és hozzásegíthet érzelmi egyensúlyunk megtalálásához. (Béres, 2014.) Célja a személyiségfejlődés elősegítése, a mentális egészség megőrzése, az önismeret mélyítése. Az előbbiektől elválaszthatatlan a szociális és kommunikációs képességek, a társas kapcsolatok, az empátia és a kreatív gondolkodás fejlesztése, végső soron egy harmonikus életminőségre törekvés.
A fejlesztő bibiloterápia csoportterápiás formában, „beszélgetős” terápiaként működik leginkább, zárt csoportban a legeredményesebb. A résztvevők elköteleződnek egy bizonyos célra, időtartamra, meghatározott csoportszabályok szerint. Ez az elköteleződés szolgálja azt a bizalmat, „meghittséget”, ahol a résztvevők megélhetik identitásukat, kiléphetnek szerepe-ik, gyakran felvett álarcaik mögül, felvállalhatják véleményüket. Nemegyszer valódi közös-séggé formálódnak az eltelt idő során, támogatói, baráti kapcsolatok alakulhatnak ki.
A kiscsoportban történő beszélgetés lehetőség más emberekkel és önmagunkkal való találkozásra, a szépirodalom gyógyító, bátorító erejének megtapasztalására. A kiválasz-tott szöveg, amely megszólít, esetenként megérint, mindannyiunk számára mást és mást jelent, személyes olvasattal bír. Azonosulhatunk vele vagy éppen indulatokat gerjeszthet
2 A Magyar Irodalomterápiás Egyesület honlapján található áttekintés egy ajánló felsorolás az
érdeklő-bennünk. Segíthet a minket foglalkoztató élet- és döntési helyzetekben, megoldási stra-tégiáinkban, aktuális kérdéseinkhez újabb szempontokat nyújthat.
A csoportban való munka során sokat tanulhatunk egymástól, megismerhetünk kü-lönböző véleményeket, megerősítést kaphatunk, miközben a személyesség, az egyéni látásmód, vélemény sem vész el, ha a bizalom és az őszinteség határozza meg a közös együttléteket. A szépirodalom, pontosabban az irodalomterápia módszertana ezt kíván-ja biztosítani. Az irodalmi művekről való beszélgetés és önreflexió segíthet abban, hogy jobban rálássunk életünkre, kapcsolatainkra, esetleges elakadásainkra, ki nem mondott nehézségeinkre, félelmeinkre. Tudatosíthat bennünk követendő vagy olykor éppen ide-gennek érzett magatartás- és cselekvési mintákat. Az olvasmányok segítséget nyújthat-nak abban, hogy a terápiában részt vevő külső szemszögből láthassa a problémáit, példát vagy épp ellenpéldát ismerjen meg rá, következmények nélkül gondolhasson át megol-dásokat. (Béres, 2014.)
A résztvevő – ha igazán támogató a csoport – bátran felvállalhatja, megélheti érzése-it. Belehelyezkedve egy-egy történetbe, a szereplők bőrébe belebújva megvizsgálhatjuk, hogy az adott helyzet mire ösztönöz minket, milyen változásokat, cselekvést indít el bennünk, hogyan érint, mire tanít. A felkínált olvasmány érzésvilágunk megfogalmazá-sában, tudatos döntések meghozatalában, új lehetőségek felfedezésében, pozitív önérté-kelésünkben segíthet. „A biblioterápia nem jelent mást, mint tudatosítani és módszerré alakítani át saját tapasztalatunkat, élményeinket és mindazt, ami észrevétlenül valósult meg eddig" – mondta egy interjúban Oláh Andor, a biblioterápiát alkalmazó hazai or-vosok egyike. (Bartos, 1999: 13.)
A biblioterápiának és -terapeutának nem áll szándékában végérvényes igazságokat megfogalmazni a mű, illetve a beszélgetés kapcsán. A szöveg mindig nyitott az új ér-telmezésekre, különböző véleményekre, mert nem lehet egyetlen, „igazi” értelmezés.
Nincs egyértelmű, mindenki számára kimondott „tanulság” a találkozások végén, in-kább egyénre szabott felismerésekkel, továbbgondolásra ösztönző élményekkel, kérdé-sekkel távozhat a résztvevő.
A fentebb említettek mellett a terapeuta felelősségéről, kompetenciahatárairól, saját belátási folyamatairól is szólnunk kell.
Döntő fontosságú az olvasó- és ezáltal befogadóközpontú szemlélet ennél a mód-szernél, vagyis az, hogy az olvasó az olvasás / felolvasás révén hogyan ismer magára,
és ez a felismerés hogyan indít el benne érzelmi és kognitív változásokat (Gilbert, 2014). A provokatív szembesítés súlyossága helyett ajánlható a résztvevő számára a szövegben fontos, beszédes hely, rész vagy szereplő kiemelése és az arról való dis-kurzus. Ha a mű maga döntési dilemmák elé állít is, és súlyos kérdéseket vet fel, a terapeutának arra kell törekednie, hogy a folyamat során elvezesse a résztvevőket a feloldásig. Igazán komoly irodalmi és pszichológiai érzékre van szüksége a terapeu-tának ahhoz, hogy egyszerre legyen jelen háttérbe vonulva is. Tudnia és éreznie kell, mikor és mennyire lehet tevőlegesen aktív, úgy beszéltetve a résztvevőket a műről, hogy érintettségük érvényesüljön, ám a mű általi fedésben és védettségben. (Gil-bert, 2014.) Fontos hangsúlyozni, hogy nem műértelmezésről vagy -elemzésről van szó, sokkal inkább magunk megértéséről, egy belső találkozásról a mű keltette dis-kurzus okán.
Kívánatos elengedni az olvasók, a csoporttagok ízlésével, reakcióival kapcsola-tos elvárásokat egy-egy felfedezett szöveg kapcsán. A terapeutának elképzelése kell, hogy legyen a kommunikációs zavarok vagy indulatok kezelésére, figyelmesnek és rugalmasnak kell lennie a tekintetben, hogy az adott személynek vagy célcsoport-nak alkalomról alkalomra mire van leginkább szüksége, hogyan tudja a csoportot leginkább segíteni. (Béres, 2014.) A legnagyobb kihívás kétségtelenül a megfelelő szöveg kiválasztása és „életre keltése”, vagyis egy termékeny és együttgondolkodásra ösztönző beszélgetés elindítása. A szakemberek körében megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy mi is az igazi ismérve azoknak a műveknek, melyek te-rápiás célzattal alkalmazhatóak. „A terapeuta meggyőződése, döntése, választása, hogy milyen szöveggel próbálkozik. Az ő tapasztalata, múltja, iskolázottsága vezérli szövegkínálatát.” (Gilbert, 2016: 245.)
A biblioterapeuta valójában közvetít mű és olvasó / befogadó között, segít az érintettség felismerésében és feldolgozásában.
A beszélgetések folyamán a kulcsszó a jelenléten és a megosztáson van, az érzés- és élményszintű kommunikáción, az egyénre szabott üzenet megtalálása érdekében.
Lázár Ervin, egy 2005-ben adott interjúban ezt így fogalmazta meg: „Azt szoktam el-mondani a gyerekeknek, hogy a mese egy fél alma. Az író leírta, és jön az olvasó, hozzáteszi a másik felét, akkor lesz teljes. És – mert mindenki mást szűr ki ugyan abból az írásból – az almák soha nem lesznek egyformák. És ez így helyes.”
A fentebb leírt alapelveket érzem magaménak, egyfajta belső iránytűmmé vált az évek során. A biblioterápia számomra a megengedés és elengedés, a személyes, de mégis közös kincsek feltárása érdekében alkalmazott nemes játék, amely belső növekedésün-ket szolgálja, és amelyben mindannyian gazdagodhatunk egymás által.