A katasztrófa bekövetkezte utáni első emberi hangot a helyi sajtó köhögte elő.
A két lap közül is az idősebbikben, a Szegedi Híradóban Nagy Sándor szerkesztő így ír: „Három napja városunk hullámsírba temetve, s népe földönfutóvá téve.
A nyomor leírását, amely ránk szakadt, most ne kívánja senki. Még csak vérző szí-vem van, azzal pedig nem lehet írni, vagy ha lehetne is, nyomdánk derékig vízben áll, nincs nyomdász, aki kiszedje, munkásaink elszéledtek, hogy ne szaporítsák itt a nyomorúságot...
Nem tudjuk, mikor jelenhetünk meg rendszeresen... Előfizetőinktől elnézést kérünk!"
A Szegedi Napló hét nap múlva jelent meg, de nem lehetett kézbesíteni. A cí-mek ugyan megvoltak, csak éppen a házak dőltek össze, s lakói ismeretlen helyen tartózkodtak. Akik a laphoz hozzá akartak jutni, csónakon elevickéltek a szerkesz-tőségbe, az Arany Oroszlán kávéház szomszédságába, és olvastak. A Napló is va-cogva beszélt és bizonytalankodva jelent meg.
De azért máig is ezekből a lapokból tudjuk idevágó ismereteinket, amely szerint március 15-én, a vészes éjszaka után harmadik napra, Szegeden már megtartották a hetipiacot az Oskola, Oroszlán és a Kereszt utcák találkozásánál, ahol szárazon maradt egy kis kövezet. Ez a pont hét méterrel magasabb volt, mint a gázgyár kör-nyéke. S itt árusították nénémasszonyék, a tisztelt kofahölgyek, a későbbi Sótörő Gyömbér Katák a tojást, a paprikát, a sajtot, a vajat, a szalonnát, a füstölt húst, a babot, a papucsot, a kisszéket, a gyufát, a köcsögöt, a tejfelt.
És tíz nap múlva a környék árusaiból vásár tömegeit össze Szegeden. Igen nagy volt a kínálat, s a szegedieknek igen kevés a pénzük. Vízből kihalászott végvásznak, kelmék kerestek gazdát, és rengeteg élelem. A kormány engedelmével ötven bála szűzdohány is vásárra volt dobva, az eldohánytalanodott szegediek kisegítésére, mert anélkül egy pofa bagót nem ért akkoriban az a nagyon elszomorodott élet. Egy csomó dohány ára egy krajcárba került, így érthető, hogy nagy kelendősége volt a búfelejtő füstölni valónak. Hanem a piac a dohányon kívül, amit az állam árusított, olyan drágán kínálta a portékát, hogy a város rendőrkapitánya csak kijelölt árusok-nak engedte szabályozott árfolyamon az élelmiszereladást. A félszárazon maradt utcák üzlethelyiségébe az első nyolc-tíz nap alatt kezdett visszaszivárogni az üzleti élet. A suszter egy boltban árult a kenyeressel, órással, kalapossal, szivarárussal.
A város további életmegnyilvánulása volt az első víz utáni közgyűlés. A régi Hungária vendéglőbe száraz lábbal be lehetett lépni, a városháza kapuja alá csóna-kon is csak úgy, hogy az utasok elfeküdtek a fenekén. Azt pedig mégiscsak méltat-lannak tartotta a tekintetes magisztrátus, hogy a tanácstermet az ablakon keresztül közelítse meg és hagyja el. A régi Hungária termében pedig a király fogadásának ügyében dugták össze fejüket a harmincöt városatyák, akik Dáni Ferenc főispánnal együtt mindenekelőtt könnyekre fakadva sírták el magukat, mert az ősz apostol így kezdett beszélni: „Mindenünket elvesztettük, koldusok vagyunk!"
Hanem ekkor Reizner János, mint a város pennája, azaz főjegyzője, a későbbi könyvtáros és monográfiaíró, életrevaló javaslattal állt elő: „A mi dolgunk az ár-védelmi vonalat azonnal megépíteni, hogy leszáradjon a városról a víz. Ugyanis a Tisza tovább árad, s az átszakított gátak résein át állandóan rajtunk tanyázik min-den ú j hullám hetek óta.
Tovább: legyen Szeged megyeközpont,. hogy ezzel is megerősítse magát. S fő-képpen: a város fölépítésére nyújtson az állam tízmillió forintos hosszú lejáratú kölcsönt, s ennek fölhasználásához létesüljön kárbecslő bizottság, építési bizottság, élelmezési bizottság.
Mert ha a kormány nem képes Szeged megújulásához segédkezet nyújtani, akkor jobb, ha már most szétszaladunk, s letöröljük városunk nevét a térképről. Mert a magunk erejéből nem leszünk képesek hajlékot emelni, méltót a fejünk fölé."
41
Huszonnégy nap múlva nyilatkozott először a miniszterelnök Szeged ügyében a parlament előtt. Elsőrendű feladatnak Szeged víztelenítését tűzte ki, mert mint mondta, addig tervezni sem lehet. És a víz elapasztásának műveletéhez 600 ezer forintot utalványozott ki.
A szegediek nevében Mikszáth kiáltott föl, hogy a kormány fölöslegesen dobálja súlyos százezreit a vízbe, amely a maga lábán is elmegy, ahogy bejött a városba.
És már úgysem csinálhat nagyobb kárt, hiszen Szegedből csak a falut vitte el, a város, ami téglából épült, lábon maradt.
Végül is a város körülfalazása és a vizek leszivattyűzása 1 millió 200 ezer forint-jába került az államnak, ami egytizedét jelentette az összedőlt Szeged értékének.
Szívták érte a fogukat azok is, akiknek egy ütet taplójuk sem veszett a vízbe. S az éjjel-nappal gőzgéppel hajtott százhúsz szivattyú csinálta városszerte az apasztást.
A gépek között működtek Angliából hozott nagy kapacitású szivattyúk és kis képes-ségű hazaiak, holmi centrifugáiszivattyúk, amik azért tették a magukét. Szállították ki a Tiszába a pocsolyás, algától megzöldült, bűzös vizet június 8-tól augusztus 25-ig.
Harminchárom millió köbméter vizet kanalaztak ki a bekerített város területéről.
Ez a mennyiség átlagban három méter magasságban lepte el a körgáton belüli város területét. Augusztus 25-én mondhatta el a város, hogy ki van az összes hazai vizek-ből. De ekkor a Tisza még mindig olyan magasan járt, hogy bármikor visszalátogat-hatott volna a városba.
Mikszáthéknak ezúttal nem volt igazuk, mert azokban a vizes évjáratokban a Tisza a maga jószántából évekig ott lakott volna legszebb városának a helyén, Szegeden.
79 nyarán is több nagy nekigyürkőzéssel újra megbontogatta volna a gátakat, de így tett 80-ban és 81-ben is.
Az országgyűlés május 12-én mozdult meg hatályos törvényjavaslattal Szeged érdekében. Legelőször egy királyi biztos kinevezéséről rendelkezik, másik fontos pontja a városrendezés érdekében való kisajátításokról szóló paragrafus.
Tisza Kálmán miniszterelnök az öccsében, Tisza Lajosban látta a királyi biztos legfőbb letéteményesét. A királyi biztos pedig mindenkor az uralkodó személyének képviselője, minden hatóság fölött áll, s intézkedéseiért csak a király meg a minisz-térium előtt tartozik felelősséggel.
A kormánynak ezt a döntését a szegediekkel egyetemben Mikszáth sem nézte jó szemmel: „ ... A sors nem büntetheti meg annyira Magyarországot, hogy Szegedet újra tönkretegye. A sorsban van annyi becsület, hogy egy rókáról két bőrt nem akar lenyúzni, vagy ha igen, nem nyúzatja két vargával. Két Tiszát nem mér ránk egyip-tomi csapásul, elég nagy kereszt volt az az egy is, amely elöntött b e n n ü n k e t . . . "
A Hivatalos Közlönyben június 4-én nevezik ki Tisza Lajost királyi biztosnak, azonban a szóbeli hír megelőzte a kinevezést, s itthon bosszankodtak rajta, de külö-nösebben senkit sem lepett már meg.
Kossuth Lajos Bakay Nándor 48-as képviselőjének így ír a száműzetésből: „Nem ismerem tehetségei mértékét, de nagyon jeles embernek kell lennie, ha Magyar-ország minden felhasználható kapacitásai közül éppen saját édes öccsét szemeli ki a miniszterelnök e nehéz feladat megoldására... Lehet, hogy igaza v a n . . . Tisza Lajosnak nagyot kell cselekednie, hogy bebizonyítsa: a saját képessége állította gátra, s nem a konjunktúra..."
Szeged nyugtalankodott, s a lapok, benne Mikszáth, nyíltan hangot adott ellen-érzéseinek, miközben tárgyilagosnak mutatkozik: „Ide egy nagy energiájú, nagy tehetségű ember kell, aki a régi, s a világ legdemokratább városában magasan a többi fölött tud állni."
. Tisza Lajos miniszter is volt már, talán azért tették ide, mert majd nem fekszik le a mostani minisztereknek, hiszen minden miniszter csak addig az, ameddig a bátyus, Tisza Kálmán miniszterelnök akarja.
Szeged demokrata város, ezért a helybéli biztos netán nem imponálna neki ebben a minőségben, mert a legkisebb szegedi polgár is egyenlőnek tartja magát a legnagyobb szegedi polgárral. Mindazonáltal Tisza Kálmán öccse
felmagasztosításá-ban az országgyűlés előtt úgy csinált ágyút, hogy a meglevő lyukat körülöntötte az abszolutizmus ágyúöntvényével.
így teremtődött meg a királyi biztosság, azaz a kiskirályság Szegeden.
Pedig szegény Szegednek nem úrra lenne most szüksége, hanem okos emberre!
S Szeged a kormánybiztosság fogalmát Ráday Gedeon gróf ittlakása óta ismeri.
Annak nem valami dicső feladata volt az alföldi betyárvilág fölszámolása. így a királyi biztosok között egyelőre nem sok különbséget tettek Szegeden.
Mikszáth sem népszerűsítette Tisza Lajost. „Igazi gentleman, sportsman és nő-hódító; múltja gazdagabb pikáns kalandokban, mint komoly törekvésekben... arany középszer . . . párbajozott, lovagolt, részt vett megyei rókavadászatokon.
Egyelőre nem várhatja, hogy tekintélyét hamar megszerzi ebben a dolgos város-ban, ahol nem sokra becsülik a múltbeli és mai nimródokat, azaz vadászokat, akik dologtalanul, reggel Csöngőién nyulásznak, délben Szatymazon rókáznak...
. . . Előre tudjuk, társadalmi életünkben majd nem vesz részt, mert hatalmasabb ő mint egy fejedelem — uralkodik, ahelyett, hogy kormányozna."
Űri passzióját a megérkezése körüli fogadtatásnál megmutatta. Követelte, hogy a királyt megillető pompát adják meg neki. Amikor minden hatóság a tisztelgő láto-gatáson elvonult előtte, észrevette, hogy a közös hadsereg képviselőjétől nem kapta meg a kijáró tiszteletet.
Még aznap átírt a temesvári hadtestparancsnoksághoz, hogy a király személyé-nek képviselője tekintélyében csorbulás esett, küszöböljék ki.
Pár nap múlva a királyi biztosság épülete előtt már közös bakák adták az örö-kös díszőrséget, a legforróbb nyárban is csákóban és waffenrockban, azaz harci menetöltözetben.
Tisza Lajos idomította a demokrata szegedieket, hogy mekkora úr a királyi biztos. Éjjel az őrök előtt bemenőknek guter Freund (azaz jóbarát) — jelszó volt a szabad út megadásának kulcsa.
Egyik szemfüles újságíró pajzánul megjegyzi, hogy jó barátnő jelszóval kopog-tattak-e az ajtóján?
Egyébként a királyi biztosságon, a régi Zsótér házban (mai Virág cukrászda) tizenkét szobás lakosztálya volt Tisza Lajosnak, s havi ezer forintos fizetése. E mellé beosztott mérnököknek négyszáz korona. A szegediek részéről mellé adott tíz tanács-noknak napi tíz forintot, a többi gondosnak s esküdtnek öt forintot fizettek. Egy jó ácslegény vagy kőműves is megkeresett ebben az időben három forintot, a napszá-mosok egy koronát.
A kormánybiztos nem jött üres kézzel. Hozta az országgyűlés jóváhagyott tör-vényjavaslatát, amely hatáskörébe utalja a legfontosabb ügyeket.
A város rekonstrukciójának tervét az idő rövidsége miatt nem akarták megmu-tatni az érdekelt lakosságnak. Nehogy valami demokratikus kupaktanács vitája miatt rászakadjon a tél a födél nélküli városra. Annyira siettek a tervekkel, hogy tíz nap alatt kellett volna a szegedieknek megammenolni az ú j város terveit.
Ez kivihetetlennek látszott. Azért az egyesült népkörök hatvanas bizottsága nagy ambícióval és energiával végigrágta magát a szövegekkel kísért műszaki rajzokon, és észrevételeit írásban rögzítve közölte a királyi biztossal.
A sietősnek egyéb okai között lapult meg a félelem a lakosságtól, amely majd régi portáinak kisajátítása miatt tömegesen szembefordul a rendeletekkel.
Mire leért a királyi biztos, az egykori utcák nyomvonalain a félig fölszáradt sárban frissen ácsolt deszka járókon közlekedett a gyalogos polgárság. Hanem a mé-lyedések pocsolyáit nem szívhatták ki a legokosabb angol szivattyúk, sem a huncut német centrifugális gépokosok. Maradt bennük a békáknak elég kuruttyoló hely.
De hát ez vigasztalta a szegedieket ezernyi gondjaik között, ők szolgáltatták szomo-rúságukhoz a zenét. Nekik nem tiltotta senki. A kávéházi, vendéglői cigányzene-karoknak a város magisztrátusa megtiltotta a muzsikát. A munka nélkül maradt híres Gilangó prímás és még a prímások tucatjai, seregnyi bandatársukkal együtt úgy kiszáradtak a vízből, hogy csak vályogvetéssel kereshették meg a mindennapi betévőjüket. A szegediek szívlelték a saját cigányaikat, s ahol tudták, támogatták 43
őket, hisz a cigányok is ragaszkodtak szülővárosukhoz, nem szaladtak el a nagy-bajokban a virágosabb mezők kínálta könnyebb élet után.
A királyi biztosság a mérnökök legfőbb emberének Lechner Lajost hozta Sze-gedre. Az ő kezéből került ki az Andrássy út és még több országos objektum.
Műszaki karával a főreálgimnázium épületében nagyon csöndes heteket töltve-dolgozott.
Kossuth Lajos turini száműzetéséből Bakayhoz írott hosszú levelében mondja el.
aggodalmát a szeretett Szeged város újjáépítéséről. Sok hasznosnak tűnő tanáccsal szolgált, amik korszerűtleneknek, közhelyszerűeknek minősültek a mérnökök szá-mára.
Azonban a 48-as érzelmű szegediek kegyelettel fogadták a szent öreg intelmeit.
Százig való ú j magánház bejárata fölött szakállas Kossuth-szobor tanúskodott az:
örökölt szellem fölött.
Mikszáth a lakosság izgatottságát olvassa a műszakiak fejére, hogy alusznak,, hogy hónapok óta semmi sem történik, csak a nagy mozdulatlan csönd, a békák, vartyogása és a hangos építési tilalmak ülnek a várgson. Tiltják, hogy ne merjen a.
saját portájára senki hajlékot emelni, mert a nagy ínségben az a szegénység alkotá-sává lesz, s ettől falubbak leszünk, mint voltunk. A koldus nép tömege a maga ere-jéből csak nyomortanyákat emelhet.
„S talán a víz futotta letarolt portánkat se tudhatjuk magunkénak ezután, ahol a megmaradt egykori eperfánk alatt nagyapánk a térdén lovagoltatott bennünket?"
A Lechner keze alatti gárda, tizennégy mérnök és egy sereg műszaki rajzoló,, akármilyen csöndesen, éjjel-nappal mérte, centizte, araszolta a várost. Ekkor még:
sok helyütt óriás tócsák álltak az utcákon. A munkához Bainville ötven évvel koráb-ban készült részletes várostérképe szolgált alapul.
A 122 elsőrendű és 762 másodrendű háromszögelési pontokra függesztett mérnöki hálók között feszült már a város egész belterülete, amiből 160 utca, tér rajza bonta-kozott elő. A középületek, a vasút és más objektumok hibátlan elhelyezése céljából', további tizenegyezer mérőpontnak a fölvételére kerített sort Lechner műszaki g á r -dája.
De a kisajátítási tervek is itt készültek a királyi biztosság műszaki osztályán.
És a város egész jövőépitésének elvi vázlata, ennek szabályozási, rendezési és ki-viteli terve itt formálódott a mérnökök kezében. Júliusban kezdték rajzolni és szep-temberben készen álltak a legfontosabb tervek.
Az utcahálózatok kialakításánál az esztétikai és a közlekedési kívánalmakra, egyaránt nagy gonddal tekintettek. A kis- és nagykörút a Tiszára kanyarodik, s eze-ket négy nagy és három kis sugárút kapcsolja össze. Közöttük terek, parkok ékes-kednek.
Az utcahálózat rendszerét a mérnökség három építési körzetre osztotta. Az első-kerület a belváros. Itt csak kőből, betonból, téglából szabad építeni.
A második és harmadik kerületben a Tisza 0 pontja fölött 8 és fél méter magas-ságig csak téglából szabad falazni. A fölött használható a vályog is.
A körutakon csak oldalházak épülhetnek, a kiskörúton belől csak emeletesek, azonban kétemeletesnél magasabbat építeni tilos. A zsindelyt és a nádat bármely körgáton belüli épület tetejéhez használni tilos.
A tízmilliós állami kölcsön, amelyért Reizner János fölírt a kormánynak, a város-rendelkezésére állt. A városnak nyújtott állami hitelből épült a börtön, laktanya,.
készült az utcák feltöltése és a belső partfalak kialakítása. Továbbá a csatornázás,, a közművesítés: víz, gáz, villany; összesen 4 millió 200 ezer forintnyi összegben.
Teljesen a város költségére épültek az óvodák, iskolák, a tanácsháza, a színház, kórház, szivattyúházak, járdák, templomok és plébániák, mintegy másfél milli6 forintos költséggel.
Az akkori ú j színház 450 ezer forintjába került a városnak, Alsóvároson egy parasztház átlagban 2 ezer forintba.
A magányosok tizenöt éves adómentességgel az első öt évben 9300 házat épí-tettek föl, aminek az értéke 23 millió forintra rúgott.
A megrendelő városnak és a hozzáértő Lechner mérnöki karának arra is nagy gondja volt, hogy a városrészek egykori hangulatát a zsinórban kiparcellázott utcák-kal, mérnökileg rárakott épületekkel agyon ne nyomják. Ezért a hagyományos nap-sugárdíszeket megtartották a húsz fajta típustervek többségében, s igyekeztek a használatnak megfelelő nagy portákat és kapuzatokat is a gazdálkodók és iparosok rendelkezésére kiszabni.
Egy-egy városrész 10—20 típustervből válogathatott, építkezhetett. Hanem az építtetőket az 5%-os kölcsön annyira megerőltette, hogy az első tíz év alatt
tömegé-vel tönkrementek a kisemberek. E tény szülte Kőtsönös Rókus valóságos és vicclapi alakját. A zárgondnokságok utcahosszan adtak bérbe az árverések révén elgazdát-lanult házakat, legtöbbször a volt tulajdonosoknak. Húsz-huszonöt év is eltelt, ami-korra anyagilag egyensúlyba kerültek az államkölcsönös házak és a tulajdonosok.
A kisajátítással, ahogy várták, nagy bajok keletkeztek. Igaz, érzelmi akadékos-kodásból is, de ezek nagyon hátráltatták a munkát. A ravasz szegediek, Mikszáth szerint, ezen úgy segítettek, hogy mindegyik kisajátító bizottság mögött ott állt egy Regdon Maris, aki, ha a régi telektulajdonos nem fogadta el az ú j telket, s violencia támadt, előállt azzal, hogy ő igényt tart a vitatott portára. Ekkor már a károsult is értékelni kezdte a portát, és belegyőződött a tekintetes bizottság döntésébe
Ment is aztán az átportásítás, akár a folyó! Az egész mechanizmust Lechner . négy mérnökkel, öt technikussal és fél tucat hivatalnokkal végezte. Közben a saját
irodája tervezte a Mars téri kaszárnyát, a városházát, a jogi kar épületét, a szegé-nyek házát, a pénzügyi palotát vagy ahogy a nép nevezte, a finánciát, a postapalotát, az igazságügyi palotát és a törvényszéki palotát.
A város jellegutcái, jellegházai, palotái követendően állták körül a későbbi ko-rok építői előtt a nyomvonalakat, szinte őrködtek a fölött, hogy melléjük, közelükbe, tájukra vályogkulipintyókat ne építhessenek. Mintegy predestinálták a jövő városá-nak jellegét a további korszakokvárosá-nak is.
A terv bírálói szidták a várost. Elmondták nagyzolónak, kölcsönkért pénzekből világvárossá festető képe miatt. Jót nem akartak mondani róla. Voltak azért a ter-veknek szerelmesei, akik az épülő Szegedet nem is tudták másképp megidézni, csak palotás városnak, alföldi metropolisnak, a Tisza fővárosának.
A kikúpálódással tényleg együtt járt bizonyos fajta városi nagyzolás. A szegedi pusztulás hírére tucatjával ajánlkozott a külföldi tőke és ipar. Építészek kínálták föl színházra, hídra a szolgálataikat. Természetesen tudva azt, hogy itt nagy pénzek forognak kockán.
Ez a hír tetszett a királyi biztosságnak és a városi magisztrátusnak is, amely ugyan nem tudott a helyzete magaslatára emelkedni, mert Tisza Lajos és környezete nem nagyon kérdezte meg a város urait elképzelése felől. Hanem á királyi biztosnak hízelgett, hogy a közúti hidat az akkorra már elhíresedett Eiffel mérnök tervezte.
Legalábbis akkor ez volt a hírverés, s nagyon kellett a szegedi kivagyisághoz a francia mérnök neve. Miközben egy árva magyar gyerek, Feketeházi János is meg-pályázta a szegedi híd tervét, de neve nem volt elég előkelő, elutasították. Fekete-házi sok munkát, időt, erőt fektetett a tervezésébe, s hogy a bánatpénzét vissza-nyerje, tervét eladta Eiffelnek, aki ráütötte pecsétjét, úgy küldte be a építési minisz-tériumnak. így már megvette a magyar bíráló bizottság Feketeházi tervét, hiszen r a j t a volt a külföldi firma.
Az újjáépítésre fordítható milliók hírére a külföldi munkások és műszakiak is betömegeltek a városba. Ugyan a mi építési vállalkozóink is hívtak Lombardiából a folyószabályozásban, annak földmunkálataiban járatos olaszokat ide, partot magasí-tani, városi talajszintet kordélyos kubikmunkával feltölteni.
Csak az utcák közvetlen nyomvonalaiba hordták a magasító földet öthalomról.
A nagyobb terek és udvarok feltöltését meghagyták a késői unokáknak örökségül.
Hanem a százhatvan utcának, útnak, körútnak a feltöltéséhez is sokmillió köbméter föld megmozgatása, szállítása vált szükségessé. Míg ez a művelet folyt, az öthalmi 45
kel nem foglalkozott, pedig ő elfogulatlan tudott volna lenni. Ezt a föladatot a ki-rályi biztosság miatt nagyon is funkciónélkülivé vált városi magisztrátusra bízta.
Azok bölcsen és igazságosan láttak a hitel és segély méltányos fölosztásához, ami hallatlan nehéz munkának számított, mivel az esetek nagyobb részében látatlanból dolgoztak. És a házas, portás, ingatlannal bíró lakosok annyira taksálhatták értékei-ket, amennyire éppen kedvük tartotta. Nem is beszélve az ingóságokról. Mi érték és értéktelen kacat létezhet egy-egy háznál.
A kárbecslő bizottság pedig legtöbbször szóbeli bevallás alapján kellett, hogy döntsön és igazságos legyen. Ezt a következő tarifák alapján végezte:
1. Mindenki csak az ingatlan értékének az 50 százalékáig kaphat államkölcsönt.
2. Tízezer forintnál nagyobb kölcsönt senki sem kaphat.
3. A legszegényebb néposztály, s ez a város nagyobb része, akinek minden ingat-lana egy üres külvárosi telek, ezer forintnál nagyobb kölcsönt nem kaphat.
Teljes kártalanításban senki sem részesülhetett. A bevallott, s tanúk által hite-lesített veszteséglistákat kifüggesztették a városházán, s a benne foglalt adatok ellen harminc napon keresztül apellálni lehetett.
Ha a kárvallott kapzsiságból, vagyonvágyból a többi szegénnyé lett rovására nagyobb összeget követelt a tényleges kárnál, s ez bebizonyosodott, kizárták az egy-általáni segélyezésből, hitelfolyósításból. Ez nagy tétnek- számított, s inkább a való-ságos érték alatt állapították meg az összegeket.
Szeged szerencsétlensége Európa életének szerencsés pillanatában zajlott. A tár-sadalmakat sem háborúk, nagy járványok, vészek nem gyötörték, a közvéleményt nem foglalkoztatták, s örök adakozásra való készségét nem hervasztották. Maradt a figyelemből Szeged számára is elég.
Amikor a világ valamennyi országának valamirevaló újságja a hetvenezer h a j -léktalanról eljajdította magát, egyszeriben megnyíltak a szívek, s erszények. Ehhez a föltételhez szorosan hozzátartozott az is, hogy a harmincöt adakozó ország vala-mennyijében éltek külföldre szakadt hazánkfiai, netán szegediek is, akik szomorú szemmel néztek hazafelé, s elindították a nemzetközi segélyezés űrlapját. A fölsorolt országokból tizennyolc európainak számított, s ezek közül is Ausztria adott legtöbbet, kereken félmillió forintot. De Németország is letett Szegedért közel négyszázezer fo-rintot. S adott Oroszország, Románia, Szerbia, Törökország is.
Ázsiából Kína közel félmilliót küldött, továbbá Japán, Kelet-India, Perzsia segí-tett Szegednek kievickélni a vízből. Afrika sem dugta be a fülét. Egyiptom, Algír, Tunisz húszezer forintot tett le segélyezés címen.
Amerika hetvenezer forintot gyűjtött. Onnan is Argentína, Kuba, Columbia, Haiti, Mexikó, San-Salvador, Uruguay adtak a legtöbbet.
A franciák a tőlük megszokott könnyed nagyvonalúsággal nyúltak Szeged meg-segélyezésének ügyéhez. Előzékenységük okát már a gyűjtésre való felhívásban kö-zölték, amely szerint 1870—71-ben, amikor 300 ezer francia katona német fogságba esett, a magyar nemzet segélyakciót indított érdekükben, s háromszázezer frankot küldött Párizsba. Elérkezett hát a pillanat, amikor a franciák leróhatják hálájukat a magyarok iránt. De sokat segített az ügyön a tény, hogy a már tekintélyt szerzett Munkácsy Mihály védnökölte a francia gyűjtés eseménysorozatát.
Március 30-án volt az első hangverseny Szeged érdekében, ahol Hubay Jenő és Agházy léptek föl. Némely hangversenyhallgató egy-egy belépőjegyért ezer frankot is letett ez alkalommal.
Április végén a Hotel Continentalban nagy bálát rendeztek Szeged javára, amely hatvanezer forintot jövedelmezett. (Harminc darab parasztháznak az építési költsé-gét kiadta volna.)
Június 7-én a Figaro szerkesztősége az Operaházban rendezett egy ünnepséget.
Híres zeneszerzők és előadóművészek vettek itt részt, melynek a meghívóját Zichy Mihály rajzai díszítették. Ugyanekkor még külön adakoztak a francia írók, mivel a -szerzői jogdíj törvénytervezetét a magyarok fogadták el elsőnek a világon.
Azonban Belgium sem maradt el, Brüsszel is kitett magáért és London az ango-lok méltóságának megfelelően nyújtotta anyagi támogatását.
MENTÖOSZTAGOK
BONTJAK a várat
: A világ mindösszesen valamivel több mint kétmillió forintot áldozott Szeged föltámasztásához, ami a teljesen fölépült város értékének mintegy 1/16-odát tette ki.
A város hálája több körútszakaszra írta fel az adakozó országok fővárosainak nevét, s máig így örökíti generációról generációra idevágó emlékeit.
A víztől elfutott szegedi tízezrek az újjáépítés időszakának végére teljes szám-ban itthon seregeltek a tápláló Tisza-anya ölén.
SZ. SIMON ISTVÁN