143 Mielziner szerint bár nem fordul elő ez a szabály Jismáélnél, a hekkés, má mácínú, illetve a binján áv szabályban mégis visszaköszön. (Mielziner, 127. o.) Nagyon valószínűnek tartom, hogy a Jismáélnél megadott tizenhárom szabály inkább „szabálycsoportokat” jelöl – ezért is vonhatta egybe Hillél 3. és 4. szabályát.
Ugyanakkor kérdés, miért érezte szükségét annak, hogy Hillél 5. szabályát ilyen részletességgel taglalja, s külön szabályokként tüntesse fel.
10.13146/OR-ZSE.2012.004
33
nyelvben ugyanis sok minden felesleges, hiszen az ember a gondolatok kifejezésére gyakran a szükségesnél több szót használ akár nyomatékosítás vagy retorikai cizellálás okán. Az Örökkévaló beszédében azonban nincs semmi felesleges – mondja Ákívá –, hanem minden szó, szótag vagy betű létfontosságú ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni a Törvényből levonható rendelkezéseket.
Ákívá egyik legalapvetőbb írásmagyarázati elve a ríbbúj úmiút (טועימ ויוביר = kiterjesztés és korlátozás) szabály(csoportj)a – amit mesterétől, Gimzói Náchúmtól örökölt meg. Gimzói Náchúm szerint a Tórába bizonyos „felesleges” kötőszavak azért kerültek be, hogy az adott rendelkezést kiterjesszék vagy korlátozzák. Mesterének gondolatmenetét Ákívá minden olyan szóra és szótagra kiterjesztette, amely nem abszolút nélkülözhetetlen egy törvény értelmének megállapításában.144 Rabbi Ákívá és rendszerének követői a törvény szándékolt kiterjesztésére (יוביר) való jelzésekként értelmezték a következőket: szóismétlés; infinitivus absolutus, amely együtt áll egy ige perfectumával; az ó (וא = vagy), valamint a v (ו = és, de) kötőszó. A törvény szándékolt korlátozására (טועימ) utaló jelekként pedig a következőket jelölték meg: a mutató névmás; a határozott névelő; egy igéhez rendelt személyes névmás;
névszói suffixumok; bármely főnévre vagy igére helyezett hangsúly, amely előfordul abban a törvényben.145
Rabbi Ákívá koncepciója támogatókra, de ellenzőkre is talált. Rabbi Jismáél ben Elísá volt az egyik legjelentősebb e nézetet támadók közül. Szemben Ákívával azt állította: „a Tóra emberi nyelvén beszél”,146 így nem kell különösebben foglalkozni a szófordulatokkal, ismétlésekkel stb., hiszen ezek az emberi nyelv jellemzői.147 Jismáél Ákívá „fölösleges”
szavakra, betűkre vagy szótagokra alapozott következtetéseit túlnyomó részt elutasította, és csak olyan következtetéseket fogadott el, amelyeket a vizsgált rész szellemisége is alátámasztott.148
A „szavakon túl” Ákívá szerint a Tórában az egyes törvények ismétlése sem ok nélküli, mindenfajta ismétlés mögött új értelmet kell keresni. Jismáél ezt az álláspontot ellenezte, szerinte nem kell minden egyes ismétlésből új következtetést levonni.149
Ugyancsak különbség volt köztük a törvények szomszédosságából (ןיכומס – sz’múchín) levonható következtetésekkel kapcsolatban. Ákívá a törvények értelmezésénél fontosnak és
144 Mielziner, 125. o.
145 Bővebben lásd Mielziner, 125–126. o. A k’lál úf’rát, illetve a ribbúj úmiút összevetésével kapcsolatban lásd:
Mielziner, 183–185 o., továbbá: JE: „Talmud Hermeneutics”. A 3.3.2. fejezetben még röviden kitérek rá.
146 Szifré Num 112 Hivatkozik rá: EJ: „Hermeneutics.”
147 Az itt felvetett kérdésekre a 3. fejezetben és a Zárszóban még ki fogok térni.
148 Mielziner, 126–127. o.
149 Bővebben lásd: JE: „Talmud Hermeneutics.”
10.13146/OR-ZSE.2012.004
34
értelmezendőnek tartotta a „szomszédai”-val való kapcsolatot, míg Jismáél szerint nem lehet következtetni az egyes részek elhelyezkedéséből, ő a „nincs korán és későn a Tórában”150 – vagyis a Tóra szövege nem kronológikus – elvét követte.151 Jismáél a szövegértelmezés alapvető szabályainak kizárólag a Hillél által szerkesztett hét szabályt fogadta el, melyeket, mint láttuk, saját rendszerében különböző szétosztásokkal, összevonásokkal, módosításokkal tizenháromra növelt.
A két rabbi a konkrét írásmagyarázati elveken túl a hagyományhoz való hozzáállásukban is különbözött. Bár az általunk használt magánhangzójelöléseket nem vezették be a talmudi időszakban, a szóbeli hagyomány meghatározta a helyes kiejtést. A szöveg felolvasását a megfelelő rögzített kiejtéssel mikrának (ארקמ = olvasás), a Szentírás mássalhangzós vázát pedig mászórának (הרוסמ) vagy mászóretnek (תרוסמ) nevezték. Gyakran felmerült a kérdés, hogy egy szót a mikrá vagy a mászórá alapján kell-e értelmezni. A Talmud ezzel kapcsolatban két ellentétes véleményt tartalmaz: az egyik szerint az rögzített olvasat a törvények értelmezésének alapja (jés ém lámmikrá – ארקמל םא שי),152 míg a másik vélemény szerint az áthagyományozott, pontozatlan szöveg (jés ém lámmászóret – תרוסמל םא שי). A legtöbb esetben az előbbi volt az uralkodó – Ákívá is ezt követi –, ezzel ellentétes véleményt csak abban az esetben fogadtak el, ha a törvény hagyományos értelmezését támasztotta alá.153 Ákívával ellentétben Jismáél a mászórát részesítette előnyben.154
Ákívá hagyományhoz való hűségét egyébként az is bizonyítja, hogy az elődök által a Tórából levont következtetéseket annyira biztosnak tartotta, hogy megengedte az azokból való újabb következtetést (lámád minhállámád – דמלה־ןמ דמל)155, míg Jismáél szerint az egyik hermeneutikai szabály segítségével a Szentírásból levezetett dolog önmagában nem szolgálhat ezeken az elveken keresztül történő további következtetés levonásához előfeltételként. A kál váchómer és a binján áv tekintetében is volt köztük különbség: Rabbi Jismáél szerint nem
150 bPesz 6b
151 JE: „Talmud Hermeneutics.”
152 Ezt a szabályt egyébként Rabbi J’húdá ben Roéz, egy Ákívá előtti tánná alakította ki. Vö. bSzanh 4a. Erről a tánnáról ezen kívül semmi mást nem tudunk. Mielziner, 186. o.
153 Bővebben lásd: Mielziner, 186. o.
154 Pl.: a Lev 21:11-ben, amelyben a törvény megtiltja a papok számára, hogy tisztátalanná tegyék magukat egy holttest megérintésével, a náfsát (tvoïp.n:) szóval kapcsolatban Ákívá azt állítja, hogy hibásan van írva, mert a tradicionális olvasat többes számúnak veszi, így vokalizációja náfsót. Jismáél szerint viszont nem helyes a vokalizációs hagyomány, hanem a mássalhangzók alapján helyesen náfsát olvasandó. Ákívá arra a következtetésre jut, hogy egy negyed lóg vér – amely a legkisebb mennyiség, ami tisztátalanná tehet egy papot, ha az hozzáér egy holttesthez, akkor is tisztátalanná teszi, ha az két holttestből származik –, míg Jismáél szerint – aki a szót a mássalhangzók alapján egyes számúnak veszi – ez a minimális mennyiség csak akkor szennyez be egy papot, ha egy testből származik. bSzanh 4a, bChul 72a
155 bZev 57a
10.13146/OR-ZSE.2012.004
35
lehet büntetés kiszabása érdekében alkalmazni őket (én ónásím minháddín – םישנוע ןיא ןידה־ןימ), míg Rabbi Ákívá szerint igen.156
Az idők során a Jismáél és Ákívá iskolái közötti ellentét fokozatosan csökkent, majd végül teljesen eltűnt, így a későbbi tánnák mindkettejük axiómáit alkalmazták.157 Sőt, a Misna szerkesztésében, a zsidóság szellemi irányvonalainak meghatározásában – de ahogy a példáinkban látni fogjuk, tulajdonképpen az írásmagyarázatban is – Ákívá kerekedett felül.
Ahogy Gershom Scholem írja: „Akiva a zsidóság valamennyi nagy tanítójánál inkább hozzájárult ahhoz, hogy a rabbinikus zsidóság elpusztíthatatlan életerejű vallási rendszerré kristályosodhasson.”158
156 jJev 11:41, 11d EJ: „Hermeneutics.”
157 JE: „Talmud Hermeneutics.”
158 Scholem: A kabbala…, 24. o.
10.13146/OR-ZSE.2012.004
36