Társasági ügyek 121 alapossággal. Mintegy hét évvel kés bb, 2003-ban jelent meg az akadémiai értekezés adattárát és a téma több vonatkozását kiegészít , azt magába foglaló másik terjedelmes alkotása: „Patrocíniu- mok a középkori Magyarországon” címmel (546 lap terjedelemben).
Azt mondhatjuk, hogy igen jelent s tudományos alkotás született, melyb l els sorban ter- mészetesen név- és nyelvtudományi, nyelvtörténeti jellege miatt a hazai és a nemzetközi, különösen a környez országoknak a magyar névtan iránt érdekl dést tanúsító kutatói meríthetnek, továbbá szélesebb érdekl dési kör3 kutatók, a vallástörténet, a középkori magyarországi latin m3veltség, a néprajztudomány, a m3vel déstörténet stb. kérdései iránt fogékony olvasók is. A névanyagot úgy tárgyalja, mutatja be, hogy az tükrözi a középkori magyar élet sokszín3ségét, szellemi horizontjá- nak kiterjedtségét. A szerz , kedves barátunk, kötelességének érezte, hogy — olykor fizikai erejét sem kímélve — a magyar nép tudományos és kulturális értékeinek különböz rétegeit tárja fel, nem kis mértékben tanúskodva mély hivatástudatáról és emelkedett erkölcsi felfogásáról. Mi vala- mennyien hálával tartozunk ezért a nagyszer3, de sajnálatos módon mégis kissé hamar véget ért egyetemes érték3tevékenységért.
Professzori címmel való elismerése és számos tudományos kitüntetése (a Cs3ry Bálint-em- lékérem, a Pais Dezs -, az Apáczai-, a Bessenyei-díj, a Szent László-emlékplakett stb.) is bizonyíték arra, hogy van okunk a mély fájdalomra, a szomorúságra, hiszen nem számíthatunk többé a dokto- randuszokat és az egyetemi, illetve f iskolai hallgatókat a Debreceni Egyetemen, valamint a nyír- egyházi f iskolán is oktató rendkívül igényes és magas szint3 tanári munkájára. Hiányozni fog számunkra a tudományos bizottságok üléseir l, a kongresszusok és konferenciák magas szint3, új távlatokat nyitó el adóinak sorából.
Lelkiismeretes, szuggesztív el adó volt, óráit a magas tudományos színvonal, a rendszeres- ség és a pedagógiai követelményeknek megfelel tudatosság jellemezte.
A f iskolai és a tanszéki vezetés és kedves, szeretett egykori és mai munkatársai vagy taná- rai fájó szívvel búcsúzunk Mez András professzor úrtól, Banditól, a jóbaráttól, a tudományosság terén tréfát nem ismer , rendkívül igényes, de azért jókedély3és mindig segít szándékú, nagysze- r3embert l.
Mély fájdalommal búcsúzik T led a Magyar Nyelvtudományi Társaság, melynek nemcsak h3séges munkása, hanem aktív választmányi tagja is voltál. Munkásságodra, a Társaság fejl dését segít tevékenységedre mindig emlékezni fogunk. A Magyar Nyelv szerkeszt sége, melynek tag- jaként dolgoztál, hálásan gondol vissza az együtt eltöltött id kre.
Kedves Professzor Úr! Kedves Bandi! Mindent a magad erejéb l, a tehetséged jóvoltából értél el, jutottál a legmagasabb tudományos szintre. Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy tudtad: valóban becsültünk és szerettünk, nagyra értékeltük odaadással végzett munkádat, er feszí- téseidet, kimagasló eredményeidet. Gondolataid értéke, eredetisége, kisugárzó egyéniséged melege, de jóíz3humora is tovább él emlékezetünkben és szívünkben.
Nyugodjunk meg, nyugodj meg a sors kegyetlen rendelésében! Szeretetünk a síron túl is el- kísér. Nem felejtünk el soha. Nyugodj békében!
NYIRKOS ISTVÁN
A 80 éves Rónai Béla köszöntése
80. születésnapján — a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében — egykori és mai pályatársainak, tanítványainak és további tisztel inek ünnepl körében újabb könyvével, a „Fölne- vel édesanyám (Kis magyar nyelvm3vel )” IV. kötetének (Krónika, Pécs, 2003.) erre az alkalom- ra id zített kiadásával köszönthettük Rónai Béla nyugalmazott nyelvészprofesszort.
122 Társasági ügyek
Rónai Béla a neves Rippl-Rónai család újabb — ezúttal nem m3vész, hanem tudós — ígére- teként 1923. április 23-án született Magyarladon. Iskolaévei innen el ször a szomszédos Patosfára és Szigetvárra, majd a bajai tanítóképz intézetbe és a szegedi tanárképz f iskolára vezették. A katonai szolgálat és a hadifogság után 1947-ben magyar—német—történelem szakos tanárként végzett. 1949-ben a pécsi püspöki tanítóképz intézetbe került, s 1950-ben innen kapott meghívást Temesi Mihály tanszékvezet t l — Klemm Antal és Bálint Sándor szegedi ajánlásának köszönhe- t en — az éppen frissen alapított Pécsi Pedagógiai F iskola magyar nyelvészeti tanszékére. Azóta szinte a legutóbbi id kig folyamatosan ideköt dik munkássága — még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy nyugdíjazása (1983.) körül átmenetileg a bajai, majd a szekszárdi tanítóképz f is- kolán oktatott, s a Pécsi Tanárképz F iskola „feloldódott” az új Janus Pannonius Tudományegye- tem keretében. Itt azonban nyugalmazása után is — címzetes egyetemi docensként — tovább szolgált mindaddig, amíg egészségi állapota engedte.
A f iskolai tanszéken — kezdetben adjunktusként, majd docensként, végül f iskolai tanár- ként — szerteágazó oktató-kutató tevékenységet kellett végeznie. Elmélyült szakmai érdekl désé- nek megfelel sz3kebb szakterülete lassan mégis kikristályosodhatott a néprajzzal is érintkez névtan, a nyelvjárástan, valamint a beszéd- és nyelvm3velés témakörében. Ezekben elért kutatási eredményeinek elismerését hitelesíti mind a pályakezd f iskolai oktatóként szerzett bölcsészdok- tori cím, mind az érett egyetemi pályaszakaszhoz f3z d kandidátusi fokozat. Maga a szakmai közvélemény természetesen közben is folyamatosan értesülhetett sokoldalú eredményeir l számos tudományos közleményéb l és különféle konferenciákon tartott el adásaiból.
Az egyébként végig a Dél-Dunántúlhoz köt d szakmai életútnak — mai távlatból — volt egy érdekes kitér je is a külföldi (a hungarológiai misszió jelent ségét érzékeltetve ez esetben ma inkább így mondhatnánk: határon túli) vendégtanárkodás szerepvállalásával. Ennek állomásait jel- zi a szlovákiai magyartanárok nyári akadémiája (Pozsony, Nyitra, Kassa; 1960—64), Újvidék (az egyetem magyar tanszéke és a helyi rádió magyar stúdiója; 1967) és tartósabban Maribor (a két- nyelv3pedagógusjelöltek anyanyelvi képzésével; 1967—71).
Életm3vére meghatározó hatással volt sz3kebb hazája, szül földje, gyermekkorának otthoni tája, a Somogy és Baranya megyéhez tartozó Zselic. Munkásságának ezt a vonulatát koronázza meg — egyben a hazai tájnyelvi atlaszok sorát gazdagítva — a „Zselici nyelvatlasz. Nyelvföldrajzi vizsgálatok a Zselicben” (1993.). Ennek el tanulmányaiként a közlemények sorából külön említést érdemelnek a mutatvány-pályam3(1948.), a Patosfa néprajzi monográfiáját jelent doktori értekezés (1958.) és a kutatási beszámoló (1963.), valamint a diglosszia és a magyar—német bilingvizmus, illetve ezzel összefüggésben a kiejtés iskolázásának kérdéseit taglaló írásai (1967/1973.). — A nyelv- járáskutató figyelme id közben természetesen kiterjedt a régió másik vidékére, az Ormánságra is.
(Egyébként magam is itt ismertem meg személyesen közelebbr l, egy — a pécsi hallgatóknak szervezett, az irányításával és kíséretével megvalósított — kákicsi gy3jt út mint dialektológiai terepgyakorlat alkalmával.)
A helytörténet, a néprajz, a névtan és a nyelvjáráskutatás nála szerves egységbe olvad. Err l tanúskodik írásai közül például a „Rejtett kincsek nyomában” cím3 baranyai mondagy3jtemény (VARGHA KÁROLY közrem3ködésével), lektori szöveggondozásából a „Bukovinai székely népme- sék” 1—4. kötete (SEBESTYÉN ÁDÁM gy3jtésében), s oktatói tevékenységéb l a néprajzi és nyelv- járási szakkör is, amelyb l annak idején tudományos diákkör alakult a f iskolán.
Els átfogó igény3fels oktatási teljesítményeként közrem3ködött az „Anyanyelvünk” (1955.) megírásában — TEMESI MIHÁLY és VARGHA KÁROLY szerz társakkal — az ismeretterjesztést is szolgáló, ám egyértelm3en tudományos igény3leíró magyar nyelvtan f iskolai bevezetésével. A ké- s bbiekben — az egységes tanárképz f iskolai jegyzetek, tankönyvek sorából — kiemelkedik a KE-
REKES LÁSZLÓval közösen írott „Nyelvm3velés és beszédtechnika” (1974.).
Széles körben ismert — és remélhet leg hatékony — ismeretterjeszt tevékenysége sohasem korlátozódott a nyelvkultúra ünnepi alkalmaira (a magyar nyelv, illetve az anyanyelv hetének ren-
Társasági ügyek 123 dezvénysorozataira), hanem hagyományt teremtve eleven folyamatosságot képvisel Pécs és a régió mindennapi médiavilágában (korábban például még a Pécsi Rádió nyelvhelyességi m3sorában is, újabban pedig els sorban a Dunántúli Napló állandó heti nyelvm3vel rovatában).
E többszörösen is — az oktatást, a kutatást, az ismeretterjesztést egyaránt átható — áldoza- tos munkásság mögött a nyelvész biztos küldetéstudata, a tanár alázatos hivatástudata, a nyelvm3- vel példaadó szolgálattudata húzódik, amelyekre együttvéve nagyon is illik az elismer „aposto- li” jelz (Szépe György egyik korábbi méltatásából), hiszen egyben fölidézi az ünnepelt szerz személyiségére mindig is jellemz önzetlen szerénység és dolgos serénység erényeit is. Aki ilyen, valóban belülr l közvetít: példájával tanít. Mindig szigorú önmagával szemben, de tud megért en elnéz lenni másokkal szemben.
A „Fölnevel édesanyám”I—III. kötete is a következetes mércével mér nyelvm3velés és az esend nyelvhasználóval szemben tanúsított tapintat egységében fogant. S miként — Illyés Gyula
„Koszorú” cím3 versének kicsengését fölidézve — már a sorozat személyes hangvétel3 címe is sugallja, tükrözi a szül hazához és az édesanyához f3z d anyanyelv nevel -növel kincsei iránt félt n és otthonosan táplált meleg szeretetét. E nyelvm3vel (pontosabban a beszél -író ember megszólalásának, megnyilvánulásának felel sségét tudatosító) „egypercesek” sorát gyarapítja tehát immár a IV. kötet is: ugyancsak válogatásként a Dunántúli Naplóban megjelent népszer3 írások gy3jteményéb l.
Ezúton is tolmácsolni szeretném az Ünnepeltnek a sz3kebb és tágabb szakmai környezetéb l
— elismeréssel szóló kollégáitól, hálás tanítványaitól, lelkes olvasóközönségét l — érkez jókí- vánságokat. Társaságunk nevében Isten áldásával köszöntjük, minden jót — f ként pedig jó egész- séget és töretlen alkotókedvet — kívánunk neki sok szeretettel — hálás köszönetünk és szinte tisz- teletünk jeléül, s abban a reménységben, hogy még sokáig élvezhetjük színvonalas nyelvi mintájá- nak sugárzó példamutatását, tiszta beszédének kellemes hangzását, igényes stílusának magyarsá- gát, gondos kézírásának szép bet3it, világos gondolatainak és bölcs tanácsainak további megnyil- vánulásait.
SZTCS TIBOR
L E V É L S Z E K R É N Y
Rucskó Viktor írja:
A Magyar Tudományos Akadémia Orvostudományok Osztálya már 1975-ben megalakította az Orvosi Helyesírási Bizottságát, amely kés bb az Orvosi Szaknyelvi és Helyesírási Bizottságként is m3ködött. Ezzel az intézkedéssel az osztály a magyar orvosi szak- nyelv fejl dését kívánta segíteni annak reményében, hogy a tevékenysége el mozdítja az egységes orvosi írásmód kialakulását. Ennek ellenére jelenleg még nagyobb a káosz az idegen szavak he- lyesírásában, mint korábban volt. Ennek több oka van.A magyar orvosi nyelv területén történ fejl dés tendenciája szerint fokozatosan több és több orvosi terminus magyarosan, azaz fonetikusan írandó. Ugyanakkor bizonyos esetekben (az anatómiai nevek, a kevésbé ismert betegségmegnevezések, a m3téti eljárások megnevezései) az MTA Orvosi Szaknyelvi és Helyesírási Bizottsága, valamint az Egészségügyi Tudományos Tanács a latinos írásmód mellett foglalt állást.
A latin nyelv tökéletlen tudása gyakorlatilag valószín3tlenné teszi, hogy a fent említett sza- bályokat betartsuk. Így gyakran olvashatók a szakirodalomban, valamint az orvosi dokumentáció- ban olyan kifejezések, mint például: pancreas fej pseudocysta (helyes: pseudocysta capitis pancreatis), kett s mitralis vitium (helyes: vitium mitrale duplex), obs. ad Syncumar következmé- nyes haematuria (helyes: observatio ad haematuriam consequentem propter Syncumar), Sorin típusú billenty'implantatio (helyes: implantatio valvulae typi Sorin) stb. Ugyanazon oknál fogva
