a harmadik kórterem
Regény
Irta Boris Leonidov *— Fordította Kóbor Noémi Boris Leonidov a második világháború alatt feltűnő .szovjet írók egyike. Az „Irodalom"-ban közölt kisregénye a „Novij Mir" hasáb- jain jelent meg 1945 őszén. A szovjetorosz irodalmi folyóiratok kritikai rovata részletesen foglalkozott a regénnyel, kiemelve a téma
eredetiségét s ötletes kidolgozását.
P
ITOMCEV k a p i t á n y éjszakán- hoz. Küzdeni az álmatlansággal, ként elvesztette a bizalmát m i k o r sötét gondolatok élednekabban, h o g y meggyógyul, — csúnya lelkiállapot
Csak az álom, a jótékony álom Csöndre és v a l a m i kellemes menthette volna m e g a sötét dologra kell gondolni,
gondolatoktól. De az álom nem Zoja F e d o r o v n a ! Élénken em- jött. Pitomcev szégyelte álmát- lékszik első megjelenésére a kór- l a n s á g á t és titkolta t á r s a i e l ő t t teremben. ' E s t e j ö t t vacsora Tudta, hogy Timcsenkó h a d n a g y u t á n , t i t k á r n ő j e kíséretében, és J o g o r o v h a d n a g y sem alszik, Lágy, kedves h a n g o n köszönt. A h á t tettette a z a l v á s t H a n y a t t - szokásos: Jóestét elvtársak! — f e k ü d t félig betakarózva és azon egészen ú j n a k hangzott, m i n t h a töprenkedett, miképpen birkóz- ezt. a Jókívánságot, melynek ér- zék m e g a sötét gondolatokkal telmére m á r nem f i g y e l ü n k — és az álmatlansággal. Hallgatta, először ő ejtette volna ki. Egy.
h o g y a n k i a b á l á l m á b a n Dobrov pillanatig hallgatott — és a őrnagy. U g y a n ú g y recseg a hallgatását hallani tehetett — az- h a n g j a , m i n t nappal. Pitomcev t á n olyan hangon beszélt to- észrevette, a kiáltásai egyáltalán vább, ami a közönséges szavak- nem h a r c i a s a k : „Ördögbe is, a n a k különleges meleget és szívé- a k a t l a n t betörték!" — v a g y — lyességet a d : „A vakok egyesü-
„Takarékoskodjunk a tüzelővel!" léte küldött magukhoz", tanítónő
— A h á b o r ú Dobrovot n e m tette vagyok. A vakok részére való harciassá, mélységesen békés em- Braille-módszer szerint fogom ber m a r a d t . • t a n í t a n i önöket. Ü j b ó l kapcsola-
Pitomcevet háborús emlékek tot f o g n a k érezni a világgal és a t a r t o t t á k ébren. Legtöbbször az lelkükben világosság tesz", utolsó ütközet úszott emlékezeté- Még azon az estén a d t a az ben. A z u t á n m á r semmisem volt első leckét. A z u t á n m i n d e n n a p
— megkezdődött a végtelen éj- eljött, m a g y a r á z o t t , könnyedén szaka. E s a h o g y a kör bezárult, egyik vaktól a másikhoz menve, újból visszaérkezett az álmát- Lépései m i n d i g zajtalanok, csak lansághoz és a sötét gondolatok- érezni lehet. í g y érzed a kéz ós
némán nézte a fekvő sebesülte- ket, aztán l á r m á s a n felbúzta a kék ablakredőnyt.
A kórterem a l i g lett világo- sabb. Az ablakokat bonyolult r a j z ú zúzmara b o r í t j a . A m a g a s mennyezeten h o m á l y o s a n ég a kicsi huszonötös v i l l a n y k ö r t e — éjszakai lámpás.
A tornához csak P e t r u s z Podo- g r i g o r a közkatona kelt fel, a k i m i n d i g és mindenbelí engedel- mes és engedékeny. Mezitláb állt.
a hideg padlón, n a g y o t ásított, aztán soká v a k a r g a t t a , balkezé- vel vállát, a jobbal p e d i g h a s á t ,
— Húzza fel a papucsát, meg- fázik — parancsolta a nővér.
— Nem fázom én. — P e t r u s z kedélyesen mosolygott.
— Húzza csak fel! — ismételte a nővér. — E s h a g y j a a b b a az ásítást és a vakarózást. Kezd- j ü k !
Az álmos csöndbe belehang- zott a r i t m i k u s a n ismételt ve- zényszó: belélegzeni, kilélegzeni
— belélegzés — k i l é l e g z é s . . . láb mozgását a vízben, h a alá-
merülsz. Bezzeg Milocska és L j u - docska m a g a s s a r k ú cipői kemé- nyen tipegnek-topognak. Milyen kedves Zoja F e d o r o v n a kezének érintése! Nem is sejti, mit érez Pitomcev, h a a r c á t v a g y kezét megérinti. Beszélni n e m m e r vele. Minek is beszélne? Soha- sem l á t h a t j a meg. E s Zoja Fedo- r o v n a se l á t j a m e g őt soha. E s minden este — gyorsabban érke- zett-e az éjszaka, v a g y a n a p .repült el? — jön Zoja Fedorovna.
V i r á g o t szeretne hozni neki. De honnan vegyen v i r á g o t tél ide- jén? Az asztalon — t u d j a — két n a g y cserép fikusz áll'. F i k u - szok. P á l m á k ! Liánok! Dzsun- gel. Vég és határnélküli,' áthatol- h a t a t l a n dzsungel. Bolyong ben- ne, m í g belefárad, — a végki- merülésig és elszunnyad, nehéz,
n y u g t a l a n álom n y o m j a e l . . . Reggel hét ó r a k o r belép a kór- terembe a testnevelő nővér. Be- c s a p j a az ajtót, k ö n n y ű szelet támasztva és vezényel:
— Elvtársak, t o r n á r a !
— Megint z a v a r ! — felriadva, h a r a g o s a n szólt Pitomcev kapi- tány. Könyökére támaszkodott.
— Azt hiszem t u d j a . . .
— Más beteg is v a n a kór- teremben m a g á n kívül. — A nő- vér n a g y kerek szemekkel szi- g o r ú a n nézett a k a p i t á n y r a .
Nem v a g y u n k betegek, ha- nem sebesültek,
— Az mindegy.
— Gyomorrontás és h á b o r ú s sebesültek... egyáltalában nem mindegy. — Pitomcev mérgesen fordult másik oldalára. P u h a pokrócát a f e j é r e húzta.
A testnevelő nővér egy ideig
P
ETRUSZ n a g y buzgalommal szívta be és engedte ki léleg- zetét, mintha f u j t a t n a . U t á n o z t a a nővér mozdulatait. De n e m si- került neki minden. K u r t a , gyér-"mekkorától f o g v a túlerőltetett lábai nem engedelmeskedtek:
nem nyúltak k i m i n t a nővéré
— könnyedén, p á r h u z a m o s a n a padlóval — rosszul t a r t o t t á k az egyensúlyt és visszaestek.
— Ne engedje le a lábát, m í g nem vezényelek! — k i á l t o t t a nővér.
Fellábon Petruisz n e m bírt megállni. Ügyetlenül u g r á l t és k a r j a i v a l egyensúlyozott.
— Mennyi b a j o m van m a g á v a l !
— a nővér hosszú kezével comb- j a i t ütögette.
— Ne f á r a d j o n nővér, teljesen hiábavaló. FéŰábon én sohasem járok.
— 0h,\ Istenem, nem a r r ó l van szó. H o g y a n csinálja! J o b b . . .
P e t r u s z megértette, hogy bú- s í t j a a n ő v é r t és bűntudatosan pislogott. De a k á r h o g y is igye- kezett, a lábai nem. engedelmes- kedtek.
M i n t e g y a nővér vigasztalá- s á r a és a m a g a mentegeté- sére, alamuszi-naivan m o n d t a : — A l á b a i m merevek. A csontok — és m u t a t t a , e g y m á s u t á n emel- getve tuskószerü lábait.
A nővér elnevette magát. N a g y szája egészen füléig húzódott.
— Sebaj, Petrusz. A t o r n a cso- d á t művel. M a j d sikerül. A jó é t v á g y meg rögtön jelentkezik, ízlik m a j d a z étel.
— E n m i n d i g jól eszem, csak legyen mit. — N y u g t a t t a m e g a n ő v é r t Petrusz.
A t o r n a tíz percig tartott. A nővér elment, erősen becsapta m a g a u t á n az ajtót. Mindent lár- m á s a n csinált.
Megkezdődött a nap.
A f a g y b e f u t o t t a • üvegen na- rancsszínű és kék s u g a r a k k a l át- tört a h a j n a l . A s ű r ű zúzmara tündököl. Mintegy ködben, ho- mályosan, hegyipataik p a r t j a i n a k jéghalmoeskákká dermedt vona- lai rajzolódnak ki. A p a t a k fö- lött egészen alacsonyan, szürkés- kék, kúsza felhőkből lustán kelt ki a téli b a r á t s á g t a l a n nap.
Az a j t ó mögött a hosszú folyó- són, mely a kórházat két részre osztja, a szanitécek gyors, ide-
odaszaladó léptei hallhatók. Ké- szül a reggeli, csörögnek az edé- nyek. A legidősebb nővér barát- ságos, dallamos h a n g j a a reggeli utasításokat a d j a ki.
A kórházban összesen h a t em- ber van, akinek a szeme sérült meg. A szemorvosnak, J e k a t e r i n a N i k o l a j e v n a K n d r j a s e v á n a k kí- v á n s á g á r a a tiszteket a közlegé- nyekkel együtt a h a r m a d i k kór- teremben helyezték el. — í g y aztán nem kéli egyik embertől a másikhoz fel-le szaladgálnia.
A t á g a s kórteremben a f a l a k hosszában elhelyezett á g y a k o n f e k ü d t P e t r u s z P a d o g r i g o r a és N i k o l a j Titov a soffőr. A tisztek fekvőhelyei h a r á n t álltak. Az ágyak és az ablak közötti sza- bad helyen terítővel l e t a k a r t asz- tal. Az asztalon fikusz, két ha- talmas cserépben, színes, guvrí- rozott papirossal és p o m p á s sza- laggal díszítve.
Titov ledobta t a k a r ó j á t és üres.
szemgödreivel a semmibe bá- mult. Törte a fejét, m i n t h a va- lami fontos dolgot a k a r n a em- lékezetébe idézni. Aztán, m i n t h a eszébe j u t o t t volna, n y u g t a l a n u l kérdezte:
— Petrusz, megöntözted a vi- rágokat?
— Mostanig azzal a testneve- léssel bajlódtam. M i n d j á r t hozok vizet.
— Mindent elfelejtesz. E s a vi- r á g o k elhervadnak, [tönkremen- nek. — Titov hallgatózott Pet- rusz lépéseire. M i k o r becsapó- dott az a j t ó megnyugodott.
Titov kötését egy héttel ez- előtt vették le. Gyógyultnak szá- mított, de J e k a t e r i n a Nikolá- j e v n a nemcsak „családi körül-
inényei m i a t t " nem engedte ki a kórházból, h a n e m azért, m e r t ü r e s szentgödreiből m é g e g y r e peregtek a mikroszkopikusan a p r ó üvegdarabkák.
Titov óvatosan dörzsölte u j j a i - val mozdulatlan szemhéját — és csak úgy, a levegőbe m o n d t a :
— Megint üvegszilánkok. Ap- rók, aprók m i n t a homok. U g y a n honnan jönnek?
FÖLRIADT, m i n t h a erős ütést kapott volna.' G r á n á t vinnyo- gó repülését hallotta. E l ő t t ü k az úton s á r g á s b a r n a f e l k a v a r t por közepette, fekete felhő csa- pott le lángolva. Keményen j o b b r a f o r d í t j a a kormánykere- ket, m é g h a l l j a a szélvédő ü v e g csörrenését, a r r a gondolna, hogy . . . — „hol is szerzek m a j d üve- get? . . . " A szemében m á r i s tü- zes körök keringtek sebesen, ket- tős gyűrűkkel. Mindenfelől fo- rogtak és m i n d egyszerre alud- tak k i . . . . a körök a kettős gyű- rűkkel (és a fekestén lángoló felhő, a gép és ő m a g a .
— E h — sóhajtott Titov — most nem lenne rossz t ü k ö r b e nézni: milyen v a g y o k szem nél- kül? Az enyém kicsi volt. Fele- ségem azt mondja, hogy zöld.
H á t h a zöld volt is, sajnálom.
Nélküle s e h o g y s e m . . .
— U g y véled Titov? Rossz í g y szem nélkül? Mondd, kérlek. Mi p e m is t u d t u k . . . — m o n d t a ne- vetve Timcsenko hadnagy.
Á g y á n ült. T a k a r ó j a a földre csúszott. Ingének s á r g á s , g y ű r ö t t g a l l é r j a kigombolva, látszik a kulcscsontja, b a r n a melle; sze- mén a kötés félrecsúszott és ú g y lógott, m i n t k u t y á n az örv.
— őszintén s z ó l v a . . . szeret- ném m a g a m t ü k ö r b e n látni. M i t nem adnék érte! A n y á m , h a kényeztetett, íazt m o n d o g a t t a : T e szépségem! Alig, v a g y egyál- talában nem ü g y e l t e m a r r a , a m i t a n y á m mondott. De m o s t meg- nézném — szép vagyok-e v a g y sem? Nagyon érdekes.
— U g y a n m i n e k néznéd m e g
— szép vagy. M i n d e n h a d n a g y szép. Különös jellegzetessége en- nék a magas rangnak.- K ü l ö n b e n a kápláyok is szépek. — D ö r g ö t t kissé tompítva a t a k a r ó alól P i - tomeev k a p i t á n y basszusa. H i r -
telen felpattant, m i n t h a r ú g ó r a j á r n a és úgy nyújtózkodott, h o g y c s o n t j a i csak ú g y r o p o g t a k bele.
— T r é f á n k í v ü l — okoskodott Timcsenkó h a d n a g y — m i t jelent az ember szépsége szempontjá- ból a szem? Lehet-e szép az em- ber, h a nincs szeme?
— Kedvesem — dörgött P i t o m - cev basszusa — é h g y o m o r r a á r - talmas a filozofálás. O t t a t o r n a
— az hasznos. K á r , h o g y a tor- nához n e m keltél fel.
— N e m lehet veletek komolyan beszélni. — Timcsenkó megsértő- dött.
— H m . Komolyan. H á t h á ko- molyságot akarsz, ú g y beszélek veled. A belvederei Apolló szép, függetlenül attól, h o g y lát-e v a g y sem. É s természetesen n e m lát. Márványból való.
— É s ezt nevezed te komoly beszédnek...
— A természet s e m m i t sem a d csupán a szépség kedvéért. Á szemre szükség van, h o g y lás- s a n a k vele. M e g h a t á r o z o t t a mű- ködése. Természetesen -ez n e m zárja1 ki azt, h o g y az egyik
S2«m szép, másik meg e s ú n y a lehet. Áz én jobb szemem ú g y ígérkezik — h o g y él. A balról bizonytalan megvan-e, nincs-e?
A doktornő azt htyzi, hogy fél- szemem megmarad. Kérdés: mi- ben lehetek é n — v a k mérnök — h a s z n á r a az embereknek? E s fő- képen m a g a m n a k ?
— Pitomcev elvtárs — m á r engedje m e g . . . összezavarja a dolgokat. A szépség és a hiva- t á s — két különböző dolog.
— N e m kedvesem, n e m zava- rók össze semmit. Szabatosan és világosan gondolkozom.
Petrusz hozott egy k a n n a vi- zet és megöntözte a fikuszokat.
— Petrusz? — kérdezte P i - tomcev.
— E n vagyok, k a p i t á n y elv- társ.
— Jelentést kérek.
— A reggeli jó. Kása, v a j , sü- temény, tea.
— Nem ezt, Petrusz. M i n d i g csak a zabáláson j á r az eszed.
E j , Petrusz, P e t r u s z ! — Pitomcev hirtelen zengő, b a r á t s á g o s
basszusba csapott á t : — Ezért lett P e t r u s z k a a kedves ma- m u s k a . . . Ohó, nem rossz f i ú ez a Petruszka, fehér bocskor, fekete bajuszka. U g y tégy jelen- tést, Petrusz, ahogy tanítottalak.
— J ó , kapiitány elvtárs. (—•
Petrusz tovább öntözte a virá- gokat és m e g sem fordulva, las- san és kissé foghegyről jelen- tette:
— A n a p a m o l y a n esteli-reg- geli: világít, de nem m e l e g í t . . .
— Az ég?
, — Tiszta, eső nem lesz. Az ég kékszínű, szürke a pereme.
— H á n y fok?
— Nem t u d o m leolvasni.
— Kérdezd m e g a többiektől, de tudni kell, P e t r u s z ! í g y sosem lesz belőled generális.
— Mimindent kitalál, P i t o m - cev elvtárs! De P e t r u s z a n a l f a - béta. E s ezt m á r több m i n t egy hónapja, hogy elhallgatjuk. A kórházban v a n n a k propagandis- ták — egyesületi t a g o k j á r n a k ide, verseket olvasnak f e l . . . — Recsegő hangon szólalt m e g az eddig n é m a utász-őrnagy, Dob-
rov. 7
— E n szívesen t a n í t a n á m — mondta ágyából felkelve Jego- rov h a d n a g y . — De az idegeim, az i n g e r l é k e n y s é g e m . . . Aztán meg nem tudok ukránul.
— K é r j ü k m e g Milocskát v a g y Ljudoeskát, hogy foglalkozzon vele. Petrusz, melyik tetszik ne- ked? Ljudocska, v a g y Milocska?
— Mindkettő helyeske, m i n t h a ikrek lennének — nevetett Pet- rusz.
— Á, égészen j ó l m o n d j a — szólt J e g o r o v h a d n a g y . — I g a z á n olyanok, m i n t az ikrek. Minda- kettő szőke, kékszemű, pirosarcú,
e g y f o r m á n öltözködnek. E g y i - ket Ljúdocskának, m á s i k a t Mi- Iocskának hívják. Különben ez is e g y és u g y a n a z a n é v : Lud- milla!
— M a g a sakkozik, J e g o r o v etytárs? — kérdezte Pitomcev.
. — Sakkozom, M i é r t kérdezi?
— Kitaláltam. Analitikus esze van..
— Csak nem f á r a d bele a vic- celődésbe, Pitomcev elvtárs! — jegyezte meg mosolyogva Dob- rov őrnagy.
— A h o g y mondani szokták, kétéltű vagyok. A f á r a d t s á g nem tartozik s a j á t s á g a i m közé.
— E s ilyen energia kárbavész!
Üresen forgó szélmalom.
— Csak ne sértegessük egy- m á s t Dobrov elvtárs — mondta Pitomcev h a r a g o s basszusa.
— U g y a n m i lelte m a g á t ! E n csak visszaadom a kölcsönt. Iga- zán n e m vagyok rosszindulatú.
Most reggelizzünk. — Dobrov, ki- t a p o g a t t a lábával p a p u c s a i t a padlón és talpraállt. A kórházi ingben különösen m a g a s n a k és c s ú n y á n a k látszott. Balszeme bekötve, a r c á b a n piros o r r a ural- kodik a kis görbülettel', de fe- jén a kötés alól csimbókokban ágaskodik ki ' durvaszálú, szür- kés h a j a . M a g á r a k a p t a f a k ó fla- nelköpenyét és egyszeriben mint- h a alacsonyabb lenne.
Az ápolónő hozta a reggelit és a teát. Mindegyiknek a polcára helyezte a reggelijét és kijelen- tette:
— M a n y i t v a lesz a k a n t i n .
— Remek, remek — örült Pi- tomcev. I t t az erszényem, — elő- szedte p á r n á j a alól. — V é g y k i tizenöt rubelt ós működjél. Vedd meg a havi adagomat és a tié- det is. Erősödnöd kell P e t r u s z ! F i a t a l vagy, sokat kell enned,
— Köszönöm, k a p i t á n y elv- társ. V a j került a r u h a u j j á r a . A d j a csak, megkenem é n a ke- nyerét.
— Kedves Petruszom, hogy i s leszek m e g nélküled? Sokkal t a r -
tozom neked. Á r v a v a g y ; f i a m - nak fogadlak, t a n í t t a t l a k és e g y ü t t dolgozunk: én diktálok
— te írsz; egy m u n k a — két bér.
Ráállsz?
— Ü g y lesz, a h o g y m o n d j a — k a p i t á n y elvtárs.
P e t r u s z a k k u r á t o s a n felkente a v a j a t két karéj f e h é r kenyérre.
E g y i k e t Pitomcev kezébe adta, m á s i k a t a t á n y é r j á r a tette.
— I t t a tea, f o g j a , — P i t o m c e v kezét a csészéhez vezette és Tim- csenkó h a d n a g y á g y a felé t a r - tott. Közben, m i n t h a b o c s á n a t o t kérne, odaszólt:
— M i n d j á r t megyek, Titov!
ö m a g a későbben reggelizett.
— J ó lélek v a g y — dicsérte
"Pitömcév: L
— í g y születtem. — P e t r u s z gondosan segített Timcsenkó hadnagynak.
2
A SZERENCSÉTLENSÉG — ú g y m o n d j á k — éppen ú g y egyesíti az embereket m i n t a barátság. A h a r m a d i k kórteremben a szerencsétlenséget senkivel sem éreztették. Az a fe- lületen lebegett, m i n t h a csak
ideiglenes lenne, m i n t a f e h é r sebkötés. A b a r á t s á g o t sem ne- vezték nevén, n e m emlegették.
Mindenben megérződött, m i n t h a melegedne tőle a szobában a hi- deg, téli levegő.
Ebbe a melegbe J e k a t e r i n a Ni- k o l á j e v n a h i d e g á r a m l a t o t ho- zott reggeli l á t o g a t á s a i k o r . Könnyed, g y a k o r l o t t mozdulat- tal emelte fel Titov szem- héjait, gondosan m e g v i z s g á l t a
a szemüregeket és elgondol- kodva m o n d t a :
— Egészen jó,' T i t o v ! K i t ű n ő ! Eleresztjük m a g á t . — A z á g y szélén ült, oldalvást, m e g h a j o l v a és jóságos szürke szemével né- zett rá.
Titov a h a n g felé i r á n y í t o t t a csukott, mozdulatlan szemhéjait.
A h a n g hirtelen elhallgatott.
Sűrű, áthatolhatatlan a sötét- ség és ennek a mélyében v a n valahol, m i n t hal; a p a t a k b a n Je- k a t e r i n a Nikolájevna. Titov le- verten h a j t o t t a le a fejét, he- gyes, beretválatlan állával mez- telen mellét érintve és csende- sen. csaknem suttogva m o n d t a :
— Reggel megint voltak üveg- szilánkok . . . aprócskák.
— Most m á r ártalmatlanok. — J e k a t e r i n a Nikolájevna kedve- sen, asszonyosan végigsimította kicsi kezével a f é r f i k u r t á r a - n y í r t fekete h a j á t és felállt.
— J e k a t e r i n a Nikolájevna, h ? g y engedhetik í g y el? Hiszen m é g nincs válasz. — Pitomcev felpat- t a n t ágyából és g y o r s a n belebujt reggeli köpenyébe.
— Semmit sem tehetek. Tovább nem m a r a d h a t i t t — felelte hi- degen J e k a t e r i n a Nikolájevna határozottan, letorkol'ón.
— Ezt nem szívéből m o n d j a h a n e m bürokratizmusból.
— Pitomcev elvtárs, í g y nem szabad — csillapította1 Dobrov ő r n a g y — m i n d i g élesek a kife- jezéséi.
— A felszerelésemben nincs hangvilla — vetette oda Pitom- cev Dobrovnak. — Bocsásson m e g J e k a t e r i n a Nikolájevna. Le- het, hogy v a l ó b a n . . . De h o g y a n m a r a d h a t n é k n y u g t o n ? Titovot az u t c á r a l ö k i k . . .
— J ó a szíve Pitomcev elv- t á r s — m o n d t a J e k a t e r i n a Niko- l á j e v n a • félig komolyan, félig ironikusan. F é l r e h a j t o t t fejjel állt, kezeivel elfödte lapos gyere- kes mellét, m i n t h a szégyelné m a -
gát. E s aztán egészen más, hiva- talos h a n g o n hozzátette: — Tito- vot egy nővér kíséri egészen hazáig és á t a d j a a feleségének.
— Éppen ez a bökkenő!
— Tudom. -Sajnálom, nincs minden az én h a t a l m a m b a n . — J e k a t e r i n a N i k o l á j e v n á t köny- nyekig mégbántotta, hogy őt va- laki rossznak, b ü r o k r a t i k u s n a k t a r t h a t j a . Titov is í g y vélekedik róla? M á r - m á r v i h a r o s a n kitört belőle a felháborodás, de türtőz- tette magát, ö orvos és ezek i t t
betegek, nem szabad érzékeny- kednie. E s erőltetett nyugalom- m a l m o n d t a : — Az előkészületek- kel még eltelik n é h á n y nap. Ad- dig még l e h e t s é g e s . . .
Gombóc volt a torkában, több szó nein jött k i belőle. N e m me- sélhette el a betegeknek, h o g y a kórház p a r a n c s n o k a m á r h á r o m n a p p a l ezelőtt elrendelte Titov elbocsátását; m a pedig szigorú intézkedést kapott. É s ime, most megígérte Titovnak, hogy az elő- készületekkel m é g eltelik n é h á n y nap, még v á r h a t j a ai v á l a s z t . . . E l h a r a p t a a mondatot, m e g f o r - dult és gyorsan kiment, a p r ó lé- pésekkel, l e h a j t o t t f e j j e l és lapos
törzsére szorított kezekkel.
— Milyen lelketlenek az orvo- sok! — háborgott Pitomcev. — S z á m u k r a a beteg, a baj, a sze- rencsétlenség normális jelenség.
Mondta is nekem egyik orvos:
„Minket sohasem h í v n a k viga- lomba, csak bajba". H i v a t á s o s lelketlenek.
— K a p i t á n y elvtárs — f o r d u l t Titov Pitomcevhez sértődött hangon. — K a t e r i n a N i k o l á j e v n á minderit megtesz értünk, ö n fe- leslegesen . . .
— Rossz a természete Pitomcev e l v t á r s — szólt Dobrov.
J e g o r o v h a d n a g y á g y á n ü l t T é r d é r e támasztott könyökkel ál- lát tenyerébe temette és • mögüle m i n t e g y fogaközt kijelentette:
— Az egészet az idegek okoz- zák. M a g a m r ó l tudom. A legjobb módszer — hallgatni. Semmibe se avatkozni és hallgatni. Az ide-
gek megnyugszanak, h a másról beszélünk.
— OstobaJság! — felelte élesen Pitomcev. —Az idegeim olyanok m i n t e g y bika inai. De h a a leg- kisebb igazságtalanságot látom, n e m birok hallgatni.
• — Mégis gyógyíttatni kell az idegeit — jegyezte m e g kissé el- mosolyodva Dobrov.
— Mit, idegek!? — f o r r o n g o t t Pitomcev. Ü g y vélte, Hogy se Dobrov, se Jegorov, se Titov nem értik hevességének okát. — A fronton, harcban, egyetlen
egyszer sem f u t a m o d t a m m e g . . . Az úgynevezett h i g g a d t türelme- sek viszont sokszor elvesztették f e j ü k e t és p á n i k fogta; el őket.
Velem sohasem történt ilyesmi.
I g a z á n felelősségteljes és vészé1
lyes feladatokat bíztak r á m . H a l l g a t n i ? — nem természetem.
— De a hallgatás — művészet is. Különösen a zilált idegrend- szer számára. — Nyomatékosan, n y u g o d t a n m o n d t a Jegorov.
— A h a l l g a t á s . . . elcsépelt, ké- nyelmes f o r m a : m i n d e n k i n e k kedvez és s a j á t lelkiismeretének is. .Mondd ki egyenesen, sze- membe. azt, a m i t gondolsz és ér- zel. Tartsd m a g a d ahhoz, h o g y áz egyenességet, becsületességet becsüld és nem a megalkuvó jel-
lemet. — jelentette ki e g y r e izga- tottadban Pitomcev.
— Egyenes v a g y négyszögletes jellem — szerintem e g y r e m e g y — jegyezte meg D o b r o v n y u g o d t a n és kis mosollyal m i n t m i n d i g — és ez is f o r m a és n e m t u l a j d o n - ság.
— E l v t á r s a k ! — f o r d u l t hozzá- j u k Timcsenkó h a d n a g y . — Mi-
lyen jó, Ha n e m p ö r l e k e d ü n k ! Mindenki gondolkozhatik. E d d i g nem értünk r á j m o s t v a n r á időnk. Lehet, h o g y veszekedés nélkül még k i t a l á l u n k v a l a m i t , h o g y a n segíthetünk Titovon.
PETRUSZ hallgatta a tisztek be- szélgetését, de Csak a n n y i t ér- tett meg, hogy T i t o v o t elküldik.
B a r á t j a volt és tudta, h o g y Tito- vot nem szabad csak ú g y szélnek ereszteni a kórházból. P e t r u s z m a g a is félt attól, h o g y elbocsát- ják, bár más okból. Egészséges balszemével b a r á t j á r a pillantott és abból, a h o g y mozdulatlanul, h a n y a t t f e k ü d t — megértette, h o g y nehéz a szíve.
Ilyen körülmények között n e m szabad barátot m a g á r a h a g y n i . P e t r u s z felkelt ágyából, elsimí- totta t a k a r ó j á t , a m i n t az ápoló- nő szokta és odament Titovhoz.
Leült mellé, m e g f o g t a kezét és csendesen szólt:
— É n vagyok, Titov.
— Ügy, úgy. Ü l j lé Petrusz, ü l j csak le.
Petrusz n e m engedte el Titov kezét és érezte, h o g y melegedik a n n a k teljesen Hideg keze. M á s i k kezével megérintette a p o f a - csontja és jobbszeme közt a k a d t szilánkot, v á j j o n helyén van-e;
E r r e a szemére vak, b á r tel- jesen sértetlen m a r a d t . Csak a p u p i l l á j a homályosult el, elvesz- tette természetes eleven csillogá- sát. J e k a t e r i n a N i k o l á j e v n a azt mondta, hogy P e t r u s z t n é h á n y n a p m ú l v a áthelyezik a sebészeti osztályra, megoperálják és kisze- dik a szilánkot.. „Lehet" — gon- dolta P e t r u s z — „Titovot sem bo- c s á t j á k e l . . . Hiszen reggelen- ként még ü v e g d a r a b k á k jönnek a szeméből".
De h a n g o s a n semmit sem szólt.
Titov is hallgatott.
Az ablakon fehér, téli reggel tekintett be. A zúzmara olvadt és kövér könnyekkel csurgott vé- g i g az üvegen. Távolból dombos p a r t látszott sötétszürke házak- n a k felrázott pihevánkosokként behavazott tetőivel és füstölgő kéményekkel. A f ü s t b e beleka- paszkodott a szél, ú g y hogy bo- nyolult g y ű r ű k b e n és cikcakok- ban szállt a folyó felett; mely a várost középen kettészelte. A be- f a g y o t t folyón m i n t v a l a m i szé- les hídon, lassan mozogtak előre- hátra, összekeveredve teherautók és szekerek. Apró, mindenirány- ban mászkáló fekete alakocskák- n a k látszottak a gyalogosok. A folyón túl, a dombos p a r t mö- gött élte a v á r o s a háborús idők megfeszített életét. Ez az élet a kórterembe csak gyöngén ráz- kódó ablakok, elmosódó l á r m a és járás-kelés visszhangjával ju- tott el.
Titov betéve t u d t a mindkét le- velet, melyet feleségétől kapott itt a kórházban. Hányszor, de hányszor olvasta . fel kérésére Ljudocska és Miloeska ezeket a leveleket! Minden szóra figyelt,
megpróbált belehatolni a szavak mögött búvó r e j t e t t értelembe.
Az izgatott levelek r e j t e t t ér- telme kétségtelen volt.
Az első levélben K l á v a az üd- vözlések u t á n óvatosan de nyil- vánvaló aggodalommal kérdezte:
„miért nem í r N i k i t a Fedorovics maga? M i é r t nem í r t á k meg, hol és hogyan sebesült meg?"
A második levélben szárazon és t á r g y i l a g o s a n í r t a K l á v a :
„Megint mással íratott Nikita Fedorovics és nem t u d a t t a mi- lyen súlyos a sebesülése. Tudom, hogy ez f á j d a l m a s és kellemet- len, de biztosat kell tudnom. Az életem, őszintén szólva, n e m k ö n n y ű két gyerekkel a n y a k a - mon. A gyerekek növekednek h á l a Istennek és egészségesek.
Most emelodarúnál dolgozom egy hadiüzemben. Mult évben állítot- t á k fel. Reggeltől estig elfog- lalva, még haza kell szaladnom a gyerekekhez, a h á z t a r t á s t is el- látni — semmire se f u t j a az időből.
Milyen lesz az életünk? í r j o n magáról, hogyan képzeli. E n is gondolkodom és m a j d írok".
Titov, feleségének kérdéseit ú g y értelmezte, h o g y h a m u n k a - képtelen, K l á v a n e m ér rá, h o g y vele törődjék — nélküle is elég a gondja-baja.. K l á v a m á r há- zasságuk előtt is hallgatag, zár- kózott teremtés volt, korához
csöppet sem illőn t á r g y i l a g o s és házias; az embereket m u n k a - képességük és munkateljesítmé- t
n y ü k szerint ítélte és becsülte.
TITOVHOZ n a g y szerelem nél- kül' m e n t férjhez, de békésen, józanul, alaposan teljesítette kö-
telességét. Csak az asztalnál
h a g y t a m a g á t először megcsó- kolni, mikor az anyakönyvveze- tőtol hazaérkeztek és a vendégek p o h a r a t ü r í t v é n k i a b á l t á k : „ke- serű".
É s a háromesztendei együttélés alatt is fösvénykedett a kedves- kedéssel, azt is r i t k á n a d t a ! De azok a g y é r pillahatok, Titov úgy érzi, örökkévalósággal értek fel. Ezeknek a h a t á s a a l a t t élt állandóan m i n t édes mámor- ban. Az asszony hideg b a r n a szeméiben e l t a k a r t lángot látott- mely csak őt melegíti és erre büszke volt. Szépen éltek — csendes, egyenletes, példás éle- tet, mely sok - irigységet kel- tett. Titov 'szerette Klávált, há- zaséletével meg volt elégedve, hitte, hogy az asszony is szereti, bár erről. sohasem beszélt vele.
S o f f ő r volt az MTC-nél és az asszony munkavezető a kölhosz- ban. H á z a s s á g u k első n a p j á t ó l kezdve mondogatta K l á v a , hogy városban szeretne élni. Titov nem vitatkozott vele. Közvetle- nül a háború előtt s o f f ő r n e k sze- gődött a városba és K l á v a ú j , városi életük berendezésével fog- lalkozott A város szélén, v a s ú t i hivatalnok kis h á z á b a n bérelt • s z o b á t a faluból n é h á n y bútort hozott és ú g y érezte m a g á t , miiitha egész életét i t t töltötte volna. Az asszony nem m e n t munkába, karonülő f i a c s k á j a volt és v á r t a a m á s o d i k a t
Titovot behívták k a t o n á n a k . K l á v a n y u g o d t a n f o g a d t a a h í r t : j a j g a t á s és panasz és fecsegés nélkül — n e m úgy, m i n t a töb- biek. Két percig n é m á n ült, mint- egy r á g ó d v a a v á r a t l a n újságon, aztán ;f)elkelt és n y u g o d t a n
mondta: „helyes, m i n d j á r t elké- szítek mindent". É s m i n t h a ré- gen készült volna a h á b o r ú r a és a r r a , h o g y f é r j é t behívják, ki- szedte a fehér bádoggal k i v e r t ládából a meleg g y a p j ú r u h á k a t kesztyűket, k a p c á k a t és ú j meleg f e h é r n e m ű t N e m felejtette ki a hátizsákból a t ű t c é r n á t egy d a r a b k a szappant, törülközőt és a borotvát és borotválóecsetet.
Estére kalácsot s ü t ö t t f e h é r f á n - kocskát és í g y szólt: „Minden kész—Reggelig alhatunk'-'.
Titov a g g o d a l o m m a l a h a n g j á - ban 'kérdezte: „ H o g y leszel m e g itt nélkülem?" K l á v a r ö v i d e n vá- laszolt: „Ne félts. Egészséges a két kezem, helyén az eszem ie.
Végezz g y o r s a n a némettel; az- t á n visszajössz".
Titov nem b í r t aludni. Egész éjjel hallgatta feleségének egyen- letes, n y u g o d t lélekzetét. Csak egyszer ébredt fel K l á v a , fel- emelte f e j é t kezét k i n y ú j t o t t a urához, m i n t h a m e g a k a r n a bi- zonyosodni arról, h o g y ott van-e és n y o m b a n e l s z u n n y a d t m e g i n t Reggel aztán K l á v a elkísérte a jelentkezőhelyre. H a t á r o z o t t a n búcsúzott felindulás nélkül há- romszor megcsókolta és csak az- tán szólt: „bár h a m a r o s a n haza- térnél", Titov v a l a m i izgalom- hoz hasonlót érzett a h a n g j á - K l á v a n y u g a l m a , a m i n t kí- sérte, egészen a k a s z á r n y á i g , fel- üdítette és bizalmat öntött belé, hogy gyorsan és szerenesésen hazakerül.
Titov mindezeket a részleteket
— hányadszor m á r ? — m e g f o r - g a t t a emlékezetében és a h o g y most újból átgondolja, K l á v á t
m i n d i g hidegnek, lelketlennek és számítónak látta. Sohasem szeretett — gondolta — és csak azért jött hozzám, m e r t nem a k a r t l á n y m a r a d n i . . . Derék le- gény volt Titov és jóhíríí, a lá- nyok szaladtak utána. De mind- ez elmúlt — és vissza n e m hoz-
ható. Mindennél megalázóbb, hogy szerette az asszonyt és most is szereti. E s szereti a fiacskáját, Surkát. E s azt a má- sikat is szereti, amelyik nélküle született, a k i t nem látott és nem is lát m á r sohasem. Csak egy- szer m e g p i l l a n t h a t n á ! Nagy-e m á r S u r k a ? Megismeri-e' a papá- ját? Tud-e róla? H o g y f é r meg vele az a másik? V á j j o n mind- kettőt térdére veszi-e és játszik-e velük? S u r k a bizonyára sokat kérdezgeti a háborúról, a Frit- z e k r ő l . . . m o s t m á r biztosan megért mindent. Játékpuskát, pisztolyt, autót v á s á r o l neki, sőt t a n k o t is. Valahol látott egy ilyen felhúzós játéktankot. Fel- húzod a r ú g ó j á t és a t a n k sza- lad . . . H o g y örült volna neki S u r k a !
A
B A R Á T S Á G O S , régesrégáhított, v i d á m kép szétfoszlott, a m i n t K l á v á r a gondolt. Hidegen, kö- zömbösen f o g a d j a , még ridegeb- ben m i n t m i k o r elváltak és kö- zömbös, száraz a h a n g j a : „Hogy éljek veled — egy vakkal? M á r a gyerekek s z á m á r a se elegendő a kezem és most m é g u t á n a d j á r j a k ? Jobb lesz, h a v a l a m i rok- kanlptthonba mégy, ott gondos- kodnak az ilyenekről". Hiszen igaza is van. De miért? Mi ok- ból? Micsoda igazság ez? Nemhenyemódon vesztette el a szeme- világát. — H á t n e éljen velem,
— erőszakkal n e m tartóztatom.
De a gyerekek az enyémek. Azo- kat elviszem. Ügylátszik e r r e nincs törvény. A h á b o r ú i g nem volt, most ú j t ö r v é n y t kell hozni.
R a j t a leszünk, M e g m u t a t o m neki
— rokkant vagyok-e v a g y sem?
Őlvasni és í r n i megtanultam, ahogy a vakok szoktak; dolgozni ép ú g y tudok m i n t a látók és vezetőre sincs szükségem. Zoja Fedorovna azt m o n d j a , hogy ha megszokom, bottal épp ú g y já- rok m a j d m i n t h a szemem lenne.
A gyerekeket is ellátom, m a g a m is jóllakom.
Titov felpattant, ledobta taka- r ó j á t , m e g r a g a d t a Petrusz kezét.
— Add ide a készüléket! E j , még öt n a p i g gyakorolhatok. E n mutatom. Tanítlak, P e t r u s z !
Titov két hete g y a k o r o l j a a tábori telefonkészülék kitapoga- tással való felszerelését. A m i n t a sebei gyógyulni kezdtek és Je- katerina N i k o l á j e v n a kijelen- tette, hogy „nemsokára egészen egészséges lesz", Titov elkezdett készülni az életre. A háborúban m i n t összekötő kezdte és e g y év alatt belejött ú j mesterségébe.
Kérésére a főápolónő, Alexandra P e t r o v n a szerzett neki a felette- sek révén t á b o r i telefonkészülé- ket és szükséges szerszámokat.
Eleinte nemi igen m e n t a m u n k a , kezei rosszul szolgáltak és Pet- rusz segítsége nélkül nem tudott mihez kezdeni. P e t r u s z helyette-
sítette a szemét, de később Pet- rusz segítsége nélkül a k a r t a ösz- szállítani a készüléket.
(Folytatjuk)
