LENGYELORSZÁG
Lengyel-magyar kapcsolatok a második világháború alatt -
a menekült írók műveinek tükrében
A korábbiaktól eltérően, úgy tűnik, hazánkban is szélesedett az érdeklődés az 1939—1945 közötti évek lengyel—magyar kapcsolatai iránt. Ezt bizonyítja a Válóság 1975-ös májusi és augusztusi számában közölt két írás: egy lengyel menekült vissza- emlékezése; illetve a kérdés kutatásáról szóló, tájékoztató cikk. Ez utóbbival egy időben,. mintegy válaszul arra a megállapításra, hogy történészeink közül kevesen (és keveset) írtak erről a témáról, a Zalai Gyűjtemény legújabb köteteként napvilá- got látott Lagzi István könyve. A Zala megyei menekülttáborok történetét, működését tárgyaló monográfia szerzője a háború alatt Magyarországon élő lengyelek poli- tikai tevékenységéről is publikált egy cikket a Tiszatáj 1975-ös novemberi számá- ban. Ugyanitt olvasható J. R. Nowaknak a tragikus időszak lengyel—magyar kap- csolatairól szóló tanulmánya.
A második..világháború magyarországi lengyel menekültjei között számos ismert művész, 'tehetséges.író. és-publicista volt. Az említett írásokban, de máshol és régeb- be~n~~is_félvétődött, hogy ezen alkotók munkásságáról n e m sokat és nem sokan tu- dunk.. A„ hagyományos barátságon kívül az antíf ásisztá'harc példáit,-epizódjait gyak- ran felvonultató lengyel—magyar politikai-történelmi együttműködést kezdjük meg- ismerni. Az egyre pontosabban kirajzolódó kép teljesebb lenne, ha e kapcsolatok irodalmi vetületére is jobban figyelnénk. A tlengyel menekült írók együttműködé- sünket tükröző, saját élményeikből, életrajzukból merítő műveinek száma meg- lepőén jiagy... A ma már történelemnek számító események irodalmi vetülete nem j á r-m e s s z e a dokumentálható, sokak emlékezetében élő valóságtól. Nem könnyű megvonni a határt a szoros értelemben vett belletrisztika és a tények irodalma, a visszaemlékezések vagy emlékiratok csoportja között.
A magyarországi élményanyagból fogant alkotások jelentős része értékes, de az is igaz, hogy'ég'yikük'másikuk nem tartozik a remekművek közé, és csak témájuk miatt t a r t h a t j u k 'őket érdekesnek. Mivel azonban — néhány kivételtől eltekintve — magyar fordításban még a legsikerültebbek .sem—olvashatóK7~sőt:~magyar~ kritikai visszhangjuk is 'alig volt, úgy gondoljuk, érdemes legalább bemutatni, ismertetni, jellemezni a számunkra* fontos alkotásokat. (Részletesebb, több szempontú elemzé- süket a közeljövőben megoldandó feladatnak tekintjük.)
A második világháború magyar—lengyel irodalmi kapcsolatai kutatásának szükségességére a Tiszatáj 1972. évi negyedik számában Kiss Gy. Csaba is felhívta a figyelmet. Cikkében a menekültek sorsáról szóló, a szépirodalom kategóriájába sorolható művek közül részletesebben méltatta a ' balatonbogiári lengyel gimnázium egykori növendéke, Jerzy Lövell riportköteténekjnagyar tárgyú fejezetét, és Alfons Filornak, a fontos'feládatokat végrehajtó konspirációs'lengyel futárszolgálatról írt, népszerű könyvét.
A menekültek életéről szóló, az 50-es évek második felében megjelent művek közül Julián Kurdybowicz és az ismert műfordító, Lew Kaltenbergh szépirodalmi
igényű visszaemlékezéseiről (Tulaczym szlakiem, illetve Dunaj, rzeka szeroka) olvasható magyar nyelvű ismertetés (Nagyvilág, 1959/7). A háború alatt Erdélyben, tehát pár évig Magyarországhoz tartozó területen, de végig magyarok között élő és budapesti honfitársaival kapcsolatot tartó neves költőnő, Kazimiera lUakowiczówna versei szinte. ismeretlenek, nálunk, de emlékiratainak (Niewczesne wynurzenia) részlete, egy bevezető tanulmány kíséretében magyarul is hozzáférhető (Korunk, 1972/12).
Munkásságának magyar vonatkozásairól és a Budapesten költővé érő Tadeusz Fang- ratról más helyen (A l f ö l d , 1974/10) is olvashatunk. E tanulmány korlátozott terje- delme miatt most részletesebben csak azokkal a lényegesebb alkotásokkal foglalko- zunk, amelyeknek magyar visszhangjáról nincs tudomásunk, illetve amelyekről csak rövid emh'téseket találunk a hazai sajtótermékekben.
Alighanem a jótollú publicista, Kazimierz Kozniewski írta a legtöbb, magyar vonatkozásokat bőségesen tartalmazó, a menekülíéíínényekből fakadó művet. A nyu- gat-európai emigrációban kibontakozó lengyel ellenállási mozgalom ismert alakja a háború elején rövidebb, majd — kényszerből — mint „francia" állampolgár, hosz- szabb időt töltött hazánkban. Erről szól Egy év idegen földön és Tíz háborún át (Rok ziemi obcej, 1946, Przez dziesíqc wojen, 1947) című, érdekfeszítően, életszerűen, helyenként humorral megírt visszaemlékezés-köteteinek néhány fejezete. 1941-ben francia papírokkal ellátva érkezett Budapestre, ahol a titkosrendőrség elfogta. Letar- tóztatása előtti hangulatára és a megváltozott magyarországi politikai hangulatra így emlékszik vissza: „Újvidéken az útlevélvizsgálat nagyon udvarias. A magyarok ele- gánsak, nem kívánják megvizsgálni a bőröndjeimét... Ismét hasonló érzések lesz- nek úrrá rajtam, mint másfél évvel ezelőtt, amikor ugyanerre a Magyarországra
»•zöld határon« át tettem be a l á b a m . . . Ügy tűnik, hogy ebben az országban már teljes biztonságban vagyok".
Élményeihez későbbi visszaemlékezéseiben, a Bezárt körben (Zamkniqte kolo, 1957), még érettebb írásművészetről tanúságot téve visszatér. Ebben a könyvében kapnak a legtöbb helyet magyarországi élményei, a tárgyilagosan átérzett, nagyra értékelt magyar rokonszenvmegnyilvánulások és a fasizmus szekértolói elleni anti- pátia. (1943-ban sikerült hazájába szöknie.)
Hasonló jellegűek,a-~kevésbé ismert Janusz Rychleivski emlékiratai, a Zöld ha- tárok (Zielone granice, 1947.) Egy katona fiktív visszaemlékezései-formájában írja le a lengyel menekültek Magyarországra vezető útját. Érdekessége, hogy 1944-ben, a német megszállást követő események kapcsán mutatja be a budapesti lengyel emig- ránsok életének epizódjait. Magyarország kettéoszlik, írja, van, egymástól függetle- nül, nép-és állam. Kár, hogy a szerző a korábbi lengyel magyarságkép kellékeivel (jó borok, a főváros méltóságot sugalló szépségének ecsetelése stb.) túl sokat kacérkodik.
Az 1939-ben egészen fiatalon hazánkba került Tadeusz Sokól Lövedék és lant (Pocisk i lira, 1947) című első kötetében az önálló hangot még elnyomja az előző lengyel költői nemzedékek öröksége. Magyar tárgyú versei mégis érdekesek, mert
— Illakowiczówna mellett — ő az egyetlen a menekült literátorok közül, aki élén- ken reagált a vidék, a falu szépségeire. Természetleírásai, akár a Balaton, akár Tokaj vagy Budapest színeit festi, hazavágyódásának, a háború borzalmainak ké- peibe fonódnak. Ezt bizonyítja Kérés (Prosba) című versének részlete: „az ősz / kányafák pírjával / takarja el a gyűlöletet / a vért ,/ a géppisztolyok nyomán folyót". A néha szentimentális költeményekben, nagyversekben többször utal a magyarok segítőkészségére, annak apró, de az idegenben magát egyedül érző fiatal számára olyan fontos megnyilvánulásaira. Másutt honfitársairól, a balatonbogiári lengyel középiskoláról ír, és nem nehéz kinyomozni, hogy valóban hazánkban élő lengyeleket emleget.
Ugyancsak az alkotói fantázia alakította Adam Báhdaj, a népszerű ifjúsági író magyarországi háborús élményeit. A fővárosunkban élő lengyel menekültek egyik legtevékenyebb képviselője, kulturális életük kiemelkedő alakja volt 1945-ig. Több kiadást megért, fordulatos, kalandos regényei végső soron- reális, személyesen átélt 72
eseményekben gyökereznek. A menekültek magyarországi tevékenységének, a f u t á - rok szerepének alapos ismeretéből merítő Hétkor Budapesten, és a folytatásának számító Hold érdemrend (O siódmej w Budapeszcie, 1958, Order z ksiezyca, 1959) elsősorban az ifjabb magyar olvasóközönség érdeklődésére tarthatna számot.
Két, előbb említett regényének futár főhőse, a határőrök és csendőrök elől menekülve, néha valószínűtlen körülmények között teszi meg többször is a Buda- pest—Tátra utat. A két mű fontosabb alakjainak megformálásánál értékesebbek a magyar társadalom jó megfigyelését, az emberek nézeteinek, politikai hangulatának ismeretét bizonyító, „hétköznapi" részletek. Az első regényben egy ruhatáros figyel- mezteti a főhőst arra, hogy a németbarát titkosrendőrség nyomoz utána: „— Azt javaslom az úrnak, ne járjon ide. Ügy érzem, valami bűzlik itt, maga pedig rendes embernek látszik." Hasonló, csak látszatra kevéssé lényeges és jellemző példa a másik alkotásból: „A sofőr a joviális és beszédes emberek közé tartozott. Az autó- buszmegállók között elmesélte Andrzejnek a németekről és Hitlerről szóló legújabb vicceket. Emellett szidta a megszállókat, a jegy rendszert, a magyar politikusokat."
A futárszolgálat vezetőjének alakját minden valószínűség szerint reális személy- ről mintázta. Az író nem teremt mítoszt a fontos küldetés körül, nem hallgatja el, hogy a lengyel menekültek között is voltak olyanok, akik a zavarosban halászva egyéni előnyökhöz akartak jutni. A futárfőhős közvetlen felettesének negatív figu- ráját megformálva jellemzi annak magyar környezetét is. „Smyga az Üri utcában, az arisztokraták, diplomaták, sznobok és nagyvilági szélhámosok exkluzív negyedé- ben lakott" — olvassuk a második regényben.
A néhány éve elhunyt kitűnő lengyel publicista és karikaturista, Jerzy Szwajcer visszaemlékezései is szépirodalmi értékűek. Egy karikaturista emlékeiből (Ze wspom- nien karykaturzysty, 1960) című könyvének terjedelmes magyar vonatkozású fejezete értékes és érdekes adalékokat nyújthat a menekültek történetének kutatói számára is. Mint honfitársai többsége, gyakran emlegeti a magyarok segítőkészségét: „Ma- gyar földre kerülve, már az első pillanattól kezdve érezni lehetett, milyen nagy rokonszenvvel ajándékozzák meg itt a lengyeleket. Mind ideérkezésünkkor, mind azokon a helyeken, ahol megálltunk, mindenütt szívélyesen köszöntöttek minket, élelmiszerkosarakat adtak, szőlővel halmoztak el, rumos teával kínáltak". Pedig Szwajcer egyéniségétől, visszaemlékezései egészét tekintve, távol áll az érzelgősség vagy érzelmesség. Említést tesz azokról a közéleti személyiségekről, akik a lengye- leket segítették.
A budapesti menekültek kulturális életének szervezésében komoly szerepe volt.
Talán ő figyelte meg a legalaposabban a főváros társasági életét. Annál is inkább, mert kávéházakban, éttermekben, majd színházakban, sőt a filmgyárban is karika- túrákat rajzolt. „Az első színházi rajzaimért kapott honoráriumnak nagy jelentősége volt számomra, mivel a lengyel pénzt még nem váltották be, és a segély, amit k a p t a m . . . nem volt elég a különböző elkerülhetetlen kiadások fedezésére" — írja..
Karikatúráit. 1940 és 1943 között az Esti Újság, a Függetlenség és a Délibáb című lapok közölték. (Visszaemlékezései kötetét Goll Bea, Juhász József, Mezey Mária, Sárossy Andor és Somlay Artúr képmásával illusztrálta.)
A magyar hivatalos körökben sem ritka lengyelbarátságról tanúskodik az a tény, hogy Szwajcer parlamenti képviselőket is rajzolhatott. Erről így vall: „Mun- kámban nagy segítséget nyújtott egy hivatalsegéd, . . . mutogatással értésemre adta, kit érdemes rajzolni és kit n e m . . . Megkövetelték ugyanis, hogy ne gyötörjem agyon modelljeimet, ne túlozzam el jellemző vonásaikat, mivel, úgy mondják, Magyaror- szágon nem szeretik a túl merész karikatúrát, különösen ha a közönség kedvencei- ről van szó".
Magánszemélyektől és a szerkesztőségektől minden segítséget megkapott mind- addig, amíg a magyar vezető körök végleg a fasizmus uszályába nem kerültek.
Véleménye találóan tükrözi a sajnálatos politikai pálfordulást: „A szerkesztőségek- hez fűződő viszonyom . . . szinte idilli volt. Csak akkor kezdett megromlani, amikor a magyar sajtó, az egész magyar politikához hasonlóan, egyre inkább alávetette
magát a hitleri nyomásnak. Egyébként a szerkesztőségekben nem titkolták el ezt e l ő t t e m . . . Néhányszor megpróbálták »becsempészni« karikatúráimat aláírásom nélkül."
írásában a menekült értelmiség sorsa tükröződik, még akkor is, ha figyelembe vesszük a politikai nézetekben meglevő, Szwajcer által nem boncolgatott különbsé- geket. Nemcsak a fővárost ismerte meg, többször járt vidéken élő honfitársainál, a balatonbogiári gimnázium lengyel tanárainál. A német megszállás idején Balaton- füreden rejtőzött (itt mint szőlőcsősz talált csak munkát), majd Budapesten bujkált.
A lengyel szellemi élet Magyarországon hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó ismert alakjairól sok érdekes adalékot közöl. Közöttük volt az ismert költő, S. Mlo- dozeniec; a később híressé vált filmrendező, L. Buczkowski; a festő S. Filipkiewicz;
két operaénekes és J. Cieplinski, aki a fővárosi operaház balettmestereként műkö- dött. A menekülttéma kutatói számára szintén fontos lehet, hogy a lengyel publi- cista megemlékezik azokról a honfitársairól is, akikkel a Budapesten megjelenő Wieéci Polskié szerkesztőségében együtt dolgozott, illetve akik a lap aktív munka- társai voltak.
Meglepőnek tűnhet, hogy az egykori menekültekben még a 60—70-es években is olyan elevenen élnek a hazánkban átélt időszak nem mindig kellemes emlékei.
Korábbi kötetéhez hasonlóan anekdotázó visszaemlékezések olvashatók Lew Kalten- bergh A Duna-delta Ayanája (Ayana z delty Dunaju, 1967) című elbeszéléskötetének magyar vonatkozású darabjaiban. (Többségük cselekménye a Balkánon játszódik.) Alighanem, ő ismerte meg a legjobban a lengyelekkel vidéken kapcsolatba kerülő magyar „középosztály" nézeteit, mentalitását, a háborúhoz való viszonyát. „A ma- gyar társadalom rendi szerkezetének öröksége — különösen a nagyvárosoktól távol
— uralkodott. A lányoknak megfelelő értékű hozományt és kelengyét készítettek, amelyet a magyar valuta és a létezését lehetővé tevő világ állandóságába vetett, megingathatatlan hittel, szorgosan gyarapítottak" — írja az egyik elbeszélésben.
A néhol szinte maró gúnnyal megfogalmazott részletek Kaltenbergh politikai tisz- tánlátásáról is tanúskodnak. „Az utolsó előtti háborús tél igen különleges volt Magyarországon. Végre elért a lakosság tudatáig az a tulajdonképpen egész egyszerű igazság, hogy a hagyományokkal és az első világháború előtti intézmények és egyen- ruhák modelljéhez való makacs ragaszkodással együtt, a kormányzó pusztulásba rántotta ezt a monarchiát" — olvassuk egy helyen.
Ugyancsak a 60-as évek második felében jelent meg a már említett művek közül J. Lövell riportkönyve és A. Filar alkotása, aki azóta — mintegy folytatás- ként — megírta Zöld határok hősei (Bohaterowie zielonych granic, 1974) című, szin- tén önéletrajzi fogantatásának tartható regényét. Ekkor született a menekülttéma újabb feldolgozása, a már tárgyalt K. Kozniewski Száz lóval száz határig (Sto koni do stu brzegów, 1970) címen kiadott, a „politikai krimi" műfajához sorolható alko- tása is. Főhőse több európai országban, köztük a háború végén hazánkban működik.
Mivel a regény magyarul is olvasható, csak egy, a két ország közötti akkori politi- kai viszonyt jellemző mondatát idézzük: „Itt, a Duna-parti fővárosban a legbonyo- lultabb a helyzet, és egyáltalán nem véletlen az, hogy a kémelhárítás emberei továbbra is elismerik és tiszteletben tartják egy olyan állam diplomáciai útlevelét, amely állammal a saját kormányuk megszakította a kapcsolatait".
A sort egy nem hivatásos író, Franciszék Koprowski 1975-ben megjelent könyve, a Mert a szabadságot keresztekkel mérik... (Bo wolnosc krzyzami sif mierzy...)
zárja. A kalandos életű felcser magyarországi menekülttáborok után részt vett a közel-keleti hadműveletekben, majd a lengyel egységek olaszországi csatáiban. Nap- lója egy közkatona élményeit eleveníti fel. A kötet Internáltak Magyarországon című fejezete a háborús politika mélységeibe bele nem látó ember tollára vall, de érdeklődésünkre éppen a hétköznapi események jó megfigyelése miatt tarthat szá- mot. Ugyanolyan tárgyilagossággal ír a lengyel katonáknak nyújtott segítség kisebb- nagyobb formáiról, mint a komáromi táborban megforduló, németbarát magyar tisz- tekről, vagy a háború elembertelenítő hatására fegyelmezetlenné váló, erkölcsileg 74
megingó honfitársairól. Politikai következtetések levonására fel nem használt meg- jegyzései igazolják többek között Lagzi Istvánnak a menekültek magyarországi politikai tevékenységéről írt, a Tiszatáj által közölt tanulmányában olvasható meg- állapításait.
A menekülttéma irodalmi feldolgozásairól vázlatos képet rajzoltunk. Csak a jelentősebb művészi ambíciójú alkotásokat mutattuk be, illetve a teljesen ismeret- lennek nálunk sem számító művekre hívtuk fel ismételten a figyelmet. Át kellene tekinteni a nehéz időszakban Budapesten lengyelül kiadott szépirodalmi termést, és a magyar írók lengyel menekültekről szóló alkotásait is, hogy a két nép második világháború alatti kapcsolatairól többet megtudjunk.
MOLNÁR ISTVÁN
