ZSIDÓSÁGON INNEN ÉS TÚL

K onrád Miklós

Konrád Miklós

ZSIDÓSÁGON INNEN ÉS TÚL

Zsidók vallásváltása Magyarországon a reformkortól az elso ˝ világháborúig

emlékek

É RT E K EZ É S E K

Konrád Miklós 1967-ben született Budapesten. 1977-től az 1990-es évek elejéig Párizsban élt. Egyetemi tanulmányait az Institut national des langues et civilisations orientales (INALCO) magyar szakán és az Université Paris–Sorbonne (Paris IV) történelem szakán végezte. Hazatérése után újságíróként, fordítóként és tolmácsként dolgozo . Az Akadémiai Kiadó gondozásában 1999-ben megjelent Magyar–Francia Nagyszótár és a 2004-ben kiado Magyar–

Francia Kisszótár főszerkesztője. A Magyar Tudományos Akadémia Történe udományi Intézetének (2012-től MTA Bölcsésze udományi Kutatóközpont Történe udományi Intézet) 2000 óta segédmunkatársa, 2012 óta munkatársa. A jelen könyv alapjául szolgáló PhD-értekezését 2011-ben védte meg a Debreceni Egyetemen. Fő kutatási területe a reformkori és dualizmus kori magyarországi zsidóság, e témában közel harminc tanulmánya jelent meg magyar, angol és francia folyóiratokban, illetve tanulmánykötetekben.

ZSIDÓSÁGON INNEN ÉS TÚL

DISSERTATIONES

Redigit PÁL FODOR

Institutum Historicum Sedis Centralis Studiorum Philosophicorum Academiae Scientiarum Hungaricae

Budapestini, 2014

ÉRTEKEZÉSEK

KONRÁD MIKLÓS

Zsidóságon innen és túl

Zsidók vallásváltása Magyarországon a reformkortól az első világháborúig

MTA Bölcsészett udományi Kutatóközpont Történett udományi Intézet

Budapest, 2014

© Konrád Miklós, 2014

© MTA BTK, 2014

ISBN 978–963–9627–85–7 ISSN 2063–3742

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás,

a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is

Bevezető ... 7

I. Az átt érések történelmi feltételei ... 21

1. A visszatartó erők gyengülése ... 23

2. Az átt érés csábítása ... 69

2.1. Átt érés és magyarrá válás ... 72

2.2. Diszkrimináció a közszférában ... 104

2.3. Diszkrimináció a magánszférában ... 139

2.4. Társadalmi befogadás ... 145

2.5. Az átt érés mint menekülés ... 179

II. Az átt érések száma, időrendi alakulása és társadalmi visszhangja ... 182

1. A zsidók átt érésének jogi szabályozása ... 184

2. Az átt érések alakulása és percepciója ... 205

2.1. Az átt érések száma és időrendi alakulása 1895-ig ... 205

2.2. Az átt érések társadalmi visszhangja ... 216

2.3. Az átt érések száma és időrendi alakulása, 1896–1914 ... 224

2.4. Az átt érések társadalmi visszhangja ... 242

2.5. Az átt érések jelentősége ... 249

III. Az átt érők profi lja ... 253

1. Átt ekintés – átt érés a zsidó elitek körében ... 254

2. Az átt érések országos statisztikái ... 272

3. Az átt érők földrajzi megoszlása ... 280

4. A Pesti Izraelita Hitközség kitérési jegyzőkönyvei ... 282

IV. Az átt érés útjai ... 309

1. Átt érések a reformkorban ... 311

2. Átt érések az 1850–1870-es években ... 343

3. Átt érések az 1880-as években ... 362

4. Átt érések a dualizmus utolsó évtizedeiben ... 386

V. Átt érés után ... 488

1. Az átt érés eredményessége ... 488

2. Új keresztények és zsidó múltjuk ... 515

3. Zsidók és kitért zsidók ... 557

Utószó ... 586

Források és szakirodalom ... 589

Képjegyzék ... 642

Névmutató ... 645

„Ha van nép e földgömbön, amely a század fordulóján magába szállhat, bizo- nyára a zsidó nép az, mert a végére járó században oly átalakuláson ment keresztül, a milyenre a népek történetében nincsen példa és a milyent saját múltjában is csak egyet talál: az alexandriai korszakot.”¹ E sorokat Blau Lajos, a Magyar-Zsidó Szemle szerkesztője vetett e papírra a folyóirat 1900-as évfolya- mának első számát bevezető cikke nyitányaként. Az 1861-ben Putnokon szü- letett Blau több jesivát megjárt, mielőtt az Országos Rabbiképző Intézet tanít- ványa lett . 1887-ben a budapesti egyetemen sémi és keleti nyelvekből, vala- mint bölcseletből doktori oklevelet nyert, ugyanezen évben még hallgatóként elkezdett oktatni a Rabbiképzőben, ahol 1888-ban avatt ák doktorrá, majd pár hónappal később kinevezték a héber és arámi nyelv, a Szentírás, valamint a Talmud rendes tanárává. A századfordulóra a neológ felekezeti életnek egyik központi szereplőjévé váló, 1913-tól a Rabbiképzőt igazgatóként vezető Blau a 18. század vége óta bekövetkezett változásokat összegző cikkét korának ér- tékelésével zárta. Az antiszemitizmus nem aggasztott a különösebben. A „faj- elméletet” számba vett e, de a letűnt korok vallási fanatizmusánál nem tartot- ta veszedelmesebbnek. Osztozva kora polgári társadalmának a haladásba ve- tett hitében, úgy vélte, a felvilágosodást az antiszemitizmus lassíthatt a, de nem tartóztathatt a fel. A „zsidóság jövője” szempontjából, amely zsidóság alatt az európai emancipált zsidókat értett e, Blau Lajost elsősorban a „belső ziláltság” aggasztott a. E téren derűlátása pesszimizmusba fordult. Az ősi örökség iránti elkötelezett séget közöny váltott a fel, az egyszerűséget és mér- tékletességet anyagiasság és fényűzés, a tiszta erkölcsöket sokaknál romlott - ság, a vallásosságot – mindeme bajok összegyűjtő szimptómájaként – a vallás- váltás. A 19. századot, vélte a tudós rabbi, „a »kikeresztelkedés századának«”

lehetne nevezni.²

Ami Blau Lajosnak az európai zsidóság életében bekövetkezett változá- sokat illető megállapítását illeti, a keresztény lakossággal előbb vagy utóbb, rövidebb vagy hosszabb küzdelem után egyenjogúsított nyugat- és közép- európai zsidóság kulturális és társadalmi átalakulásának óriási mértéke vitat- hatatlan. Magyarországnál maradva: a szédületes iramban növekedő – 1805-

1 [ Blau Lajos:] A letűnő évszázad. Magyar-Zsidó Szemle, 17. évf. 1900, 1.

2 Uo. 4.

ben 126 620, 1910-ben 911 227 főt számláló³ – zsidó lakosság mind nagyobb része kilépett a keresztényekkel szembeni elszigetelődést feltételező hagyo- mány világából, a jiddis helyett olykor azonnal magyarul, ennél jóval gyak- rabban előbb németül, majd magyarul kezdett beszélni, a hédert felváltott a a népiskolával, a jesivát az egyetemmel, a tanházat a kávéházzal, az imaköny- vet a német vagy magyar nyelvű napilapok vezércikkeivel, a zsidóság vallást és etnikumot szimbiotikusan egyesítő meghatározását az izraelita vallású ma- gyar honpolgár fogalmával.⁴ Pontosan nem tudni hányan, de minden bizony- nyal több tízezren közülük életútjuk egy pontján, általában fi atalon, elhagyták a zsidó felekezetet és átt értek valamelyik keresztény vallásra.

Az emancipáció korát megelőző évszázadokban ez a döntés alapvető ce- zúrát jelentett . A keresztség felvételével a konvertita kiszakított a magát a több- ségi társadalomtól vallásán kívül jogi helyzetében, származásában, önmeghatá- rozásában, kultúrájában, nyelvében és életmódjában különböző zsidó közös- ségből és átlépett a keresztények világába, életében ez akkor is óriási és végleges változást hozott , ha megtérése őszinteségében kétkedésre hajlamos új hitfelei társadalmilag nem fogadták be egykönnyen.⁵ Az európai és a zsidó felvilágoso- dás, a judaizmus és a kereszténység racionalista újraértelmezése, a szekularizá- ció, a zsidók és keresztények között i kulturális, társadalmi, térbeli távolság csökkenése jelentősen enyhített e a lépés horderejét, a döntés súlyát.⁶

Az átt érések számának a reformkortól kezdődő, erősen hullámzó, de a korábbi időkhöz képest összességében mindenképpen rendkívüli növekedése mindazonáltal paradoxnak tűnhet. A paradoxon nem abban rejlik, hogy a ma- gyar zsidók körében a vallásváltás egy olyan korban vált mind gyakoribb je- lenséggé, amelyben a vallás egyre csökkenő szerepet játszott az emberek éle- tében, hiszen egyfelől a szekularizáció a pragmatikus megfontolásokból tör- tént átt érés érzelmi terhét éppenséggel megkönnyített e, másfelől és főként: a felekezetváltás keresztény percepciója és zsidó önigazolása egyaránt szekula-

3 A 18–19. századi magyarországi zsidók lélekszáma alakulásának máig legteljesebb átt ekinté- sére ld. Ernő László: Hungarian Jewry: Sett lement and Demography, 1735–38 to 1910. In: Ran- dolph L. Braham szerk.: Hungarian-Jewish Studies I. New York, World Federation of Hungarian Jews, 1966, 61–136.

4 Jacob Katz nak a közép-európai askenázi zsidóság átalakulásáról negyven éve kiadott könyve máig pótolhatatlan. Ld. Jacob Katz : Kifelé a gett óból. A zsidó emancipáció évszázada 1770–1870.

Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995.

5 Todd M. Endelman: Radical Assimilation in English Jewish History, 1656–1945. Bloomington – Indianapolis, Indiana University Press, 1990, 20.; Uő: Memories of Jewishness. Jewish Concerts and their Jewish Pasts. In: Elisheva Carlebach – John M. Efron – David N. Myers szerk.: Jewish History and Jewish Memory: Essays in Honor of Yosef Hayim Yerushalmi. Hanover, NH., University Press of New England – Brandeis University Press, 1998, 312.; Elisheva Carlebach: Divided Souls: Converts from Judaism in Germany, 1500–1750. New Haven – London, Yale University Press, 2001, 2–3, 42–45.; Lauren Fogle: Between Christianity and Judaism: The Identity of Con- verted Jews in Medieval London. Essays in Medieval Studies, 22. évf. 2006, 1. sz. 108.

6 Jacob Katz : Kifelé a gett óból, i. m. 115, 119–120.; Uő: The Infl uence of Religion and Society on Each Other at the Time of the Emancipation. In: Jewish Emancipation and Self-Emancipation. Phi- ladelphia – New York – Jerusalem, The Jewish Publication Society, 1986, 52–53.

rizálódott . Átt érésükkel a zsidók már nem annyira a kereszténységbe léptek be, mint – és egyre inkább – a kereszténységgel azonosított európai kultúrába és/vagy a magyar nemzeti társadalomba. A paradoxon az átt érések növekedé- sének és a zsidó felekezethez tartozással járó hátrányok csökkenésének egy- idejűségében érhető tett en. A zsidóknak 1867-ben mint egyéneknek, majd 1895-ben mint vallásfelekezetnek az ország keresztény lakosaival és bevett felekezeteivel való teljes egyenjogúsítását meghozó 19. század során e hátrá- nyok objektív súlya lényegesen enyhült. A zsidók helyzetén enyhén javító 1790. évi XXXVIII. törvény (De Judaeis) dacára, a 19. század elején a zsidó val- lás elhagyása egy politikai tekintetben jogfosztott , letelepedési lehetőségeiben és tevékenységi köreiben korlátozott , külön adóval sújtott páriaközösségből való szabadulást jelentett . Az 1900-as évek Magyarországán zsidó páriasors- ról nyilván nem lehet beszélni. A magyarországi zsidók jövőjének a reform- kortól utat szabó, alapvető irányvonalában a dualizmus végéig változatlan, a politikai ideológia mezején az 1900-as évektől fokozódó támadások ellenére végig uralkodó liberális nacionalizmus a hirdetett elvek szintjén kristálytiszta volt. A zsidók polgári és politikai jogegyenlőségének biztosítása és megvédé- se magától értetődött . Lehetségesnek tartott , szorgalmazott és üdvözölt elma- gyarosodásuk révén az ország keresztény lakosaival jogban egyenlősítendő- egyenlő izraelita honpolgárok a magyar nemzet teljes – és a keresztényekkel szintúgy teljesen egyenlő – értékű tagjaivá válhatt ak, a nyelvükben, kultúrá- jukban és érzelmeikben elmagyarosodott ak azzá lett ek. Az ország többi lakosától kizárólag vallásukban eltérőnek elismert és deklarált izraeliták ma- gyarként való elismerése és társadalmi befogadása feltételekkel járt, de meg- keresztelkedésük ezek között nem szerepelhetett . „Zsidóság” és „magyarság”

harmonikusan illeszkedett össze, rendeződött egymás mellé, a befogadásnak és az összeolvadásnak a zsidók keresztény hitre térése nem lehetett sem felté- tele, sem zsidó részről érzelmi indoka.

A kérdés magától adódik: miként magyarázható, hogy a 20. század első évtizedeire az átt érés összehasonlíthatatlanul gyakoribbá vált a honi zsidók között , mint a 19. század első évtizedeiben? Amiként a többi európai ország zsidóságát, a vallásváltás mértéke demográfi ai szempontból a magyarországi zsidó közösséget sem rendített e meg, fennállását nem veszélyeztett e. Ha te- kintetbe vesszük azonban, hogy a magyarországi zsidók körében a reformko- rig elenyésző átt érések száma a 20. század első évtizedében már évente közel félezerre emelkedett , és főleg: hogy az első világháborúhoz érve a magyar zsidók a gazdasági, és még inkább a politikai és kulturális életben tekintélyes szerepet kivívott hitsorsosaik jelentékeny részére, egyes körökön belül több- ségére immár csupán volt hitsorsosaikként tekinthett ek, a vallásváltás a ma- gyar zsidók reform- és dualizmus kori története, a zsidó és keresztény magya- rok együtt élése egyik központi kérdésének tekinthető.

Nem gondoljuk, hogy az 1900-as évek akkulturálódó zsidó kispolgársá- ga, vagyis a magyar zsidóság számbeli többsége éjt nappallá téve önazonossá- ga mibenlétén gyötrődött , naphosszat azon rágódott , mit jelent zsidóként élni

a magyar társadalomban.⁷ Azt is nehéz azonban elképzelni, hogy az akkultu- ráció útján járó zsidók kett ős kötődése többségük életében ne okozott volna időről időre súrlódást, feszültséget. A reformkor és az első világháború közöt- ti zsidó átt érések első monografi kus feldolgozásába azzal a meggyőződéssel fogtunk bele, hogy általa egyfelől az eddigieknél pontosabb képet szerezhe- tünk a keresztény magyar társadalom befogadókészségéről, másfelől árnyal- tabb képet nyerhetünk e társadalomba integrálódó zsidó férfi ak és nők szá- mára felmerülő dilemmákról, és nem csupán azokéról, akik kiléptek a zsidó hitből, de azokéról is, akik megmaradtak felekezetük kötelékében.

Az akkulturálódó, egyenjogúsításukban reménykedő, azért küzdő, illet- ve azt megszerzett zsidók körében mutatkozó vallásváltás nem csupán a ma- gyar zsidók történetének elhanyagolt területe. Tekintve a hosszú 19. század zsidóságával foglalkozó munkák számának az 1960-as évek vége óta tapasz- talható exponenciális növekedését, a kérdésnek szentelt írások csekély száma mindenképpen szembetűnő. Ez nyilvánvalóan összefügg a zsidók akkulturá- ciójáról az utóbbi évtizedekben a nyugati, elsősorban amerikai történetírás- ban kialakult mind dominánsabb nézett el. Az inspirációjában cionista, a zsidó nép számára a harmonikus diaszpóralét lehetőségét tagadó történetírás után, amely a zsidók igyekezetét, hogy befogadást nyerjenek a nemzeti társadal- makba szükségszerűen bukásra ítélt és óhatatlanul önmegtagadásukhoz ve- zető törekvésként látt att a,⁸ az elmúlt évtizedekben szinte általánosan elfoga- dott nézet szerint az akkulturáció és integráció útján felmerülő akadályokat a zsidók zöme sikeresen vett e, némileg újraértelmezett zsidósága és új kötődé- sei között sikerült kialakítania egy talán kényes, de működő egyensúlyt, ma- gyarán úgy akkulturálódott , hogy közben zsidó öntudata és a többi zsidóval való vallási és/vagy etnikai alapú együvé tartozásának érzése sem sorvadt el.⁹

7 A kérdésről ld. Konrád Miklós: Orfeum és zsidó identitás Budapesten a századfordulón. Buda- pesti Negyed, 16. évf. 2008, 2. sz. 351–368.

8 E szemlélet kései példáját nyújtja David Vital: A People Apart: A Political History of the Jews in Europe 1789–1939. Oxford – New York, Oxford University Press, 1999.

9 Ismar Schorsch: Jewish Reactions to German Anti-Semitism, 1870–1914. New York, Columbia Uni- versity Press – Philadelphia, Jewish Publication Society of America, 1972.; Marion Kaplan: Tradi- tion and Transition: The Acculturation, Assimilation and Integration of Jews in Imperial Germa- ny – A Gender Analysis. In: Leo Baeck Institute Year Book, 27. évf. 1982, 3–35.; Uő: The Making of the Jewish Middle Class: Women, Family, and Identity in Imperial Germany. New York – Oxford, Oxford University Press, 1991.; Marsha L. Rozenblit: The Jews of Vienna, 1867–1914: Assimilation and Iden- tity. Albany, State University of New York Press, 1983.; Uő: Reconstructing a National Identity: The Jews of Habsburg Austria during World War I. Oxford – New York, Oxford University Press, 2001.;

Phyllis Cohen Albert: L’intégration et la persistance de l’ethnicité chez les Juifs de France dans la France moderne. In Pierre Birnbaum szerk.: Histoire politique des Juifs de France. Entre universalisme et particularisme. Paris, Presses de la Fondation Nationale des Sciences Politiques, 1990, 221–243.

A történetírás e trendjének kialakulására, illetve kritikájára ld. Paula E. Hyman: The Ideological Transformation of Modern Jewish Historiography. In: Shaye J. D. Cohen – Edward L. Greenstein szerk.: The State of Jewish Studies. Detroit, Wayne State University Press, 1990, 143–157.; Todd M.

Endelman: Response. In: Uo. 158–164.; Uő: The Legitimization of the Diaspora Experience in Recent Jewish Historiography. Modern Judaism, 11. évf. 1991, 2. sz. 195–209.

E meggyőződés érthetően nem kedvez azon zsidók beható vizsgálatának, akik ezt az egyensúlyt nem tudták vagy nem akarták fenntartani.¹⁰ Az ered- mény: a zsidók átt éréséről átfogó igénnyel mindmáig csupán egy tanulmány- kötet jelent meg.¹¹ A kötet szerkesztője, Todd Endelman külön könyvet szen- telt az angol zsidók körében mutatkozó, a vallásváltás mellett a vegyes házas- ságban megnyilvánuló „radikális asszimilációnak”.¹² A már elhunyt Guido Kisch, majd nemrég Deborah Hertz a németországi (lényegében berlini), az osztrák levéltáros Anna L. Staudacher a bécsi zsidó konvertitákról közölt monográfi át,¹³ az utóbbi két mű a kérdést azonban csak 1833-ig, illetve 1868- ig vizsgálja. Ezenkívül csupán pár tucat tanulmány tárgyalja a kérdést.¹⁴ Noha Közép-Európában a századfordulón az átt érés demográfi ai szempont- ból Bécsben mutatkozott messze a legjelentősebbnek, mely város zsidóságá- ról az utóbbi évtizedekben számos könyv látott napvilágot, kifejezett en a zsi- dók vallásváltásáról mindmáig csupán két tanulmánnyal és egy könyvfejezet- tel rendelkezünk.¹⁵ A keresztény társadalmaknak a zsidók átt éréséről vallott

10 Ha tekintetbe vesszük, hogy 1770–1799 között a berlini zsidóknak mintegy 7%-a kitért, illetve kb. ugyanennyien azon zsidók közül, akik 1812-ben a városban éltek, valamint hogy az átt ér- tek aránya a berlini zsidó gazdasági elit körében ennek sokszorosára rúgott , fi gyelemre mél- tó, hogy a korabeli németországi zsidóság „átváltozásáról” írt könyvében David Sorkin ösz- szesen 10 sort szentelt a megítélése szerint lényegtelen, mert a városi zsidó közösségek „to- vábbélését” („continued existence”) nem veszélyeztető átt érés kérdésének. David Sorkin: The Transformation of German Jewry, 1780–1840. Oxford – New York, Oxford University Press, 1987, 111. A berlini átt érésekről ld. Deborah Hertz : Seductive Conversion in Berlin, 1770–

1809. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World. New York – London, Holmes & Meier, 1987, 48–82.; Uő: Jewish High Society in Old Regime Berlin. New Haven – Lon- don, Yale University Press, 1988, 204–250.; Steven M. Lowenstein: The Berlin Jewish Communi- ty: Enlightenment, Family, and Crisis, 1770–1830. New York – Oxford, Oxford University Press, 1994, 120–133.

11 Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m. A 12 tanulmányból egy foglalkozik a középkorral, öt a hosszú 19. századi német, angol és magyar zsidók átt érésével, kett ő a 19. századi orosz, négy a 19–20. századi amerikai zsidókkal.

12 Todd M. Endelman: Radical Assimilation in English Jewish History, i. m. Németországról ld.

Alan T. Levenson: Radical Assimilation and Radical Assimilationists in Imperial Germany.

In: Marc Lee Raphael szerk.: What is Modern About The Modern Jewish Experience? Williams- burg, Va., The College of William and Mary, 1997, 33–49.

13 Guido Kisch: Judentaufen. Eine historisch-biographisch-psychologisch-soziologische Studie beson- ders für Berlin und Königsberg. Berlin, Colloquium Verlag, 1973.; Deborah Hertz : How Jews Be- came Germans: The History of Conversion and Assimilation in Berlin. New Haven – London, Yale University Press, 2007.; Anna L. Staudacher: Jüdische Konvertiten in Wien 1782–1868. I–II.

Frankfurt am Main, Peter Lang, 2002.

14 Ld. a bibliográfi ában Carl Cohen, Todd Endelman, Jonathan Helfand, Deborah Hertz , Peter Honigmann, Philippe-Éfraïm Landau, Alan Levenson, Steven Lowenstein, Rachel Manekin, Abraham Menes, Michael Anthony Riff és Gerald Stourzh írásait. A lista természetesen nem teljes.

15 Peter Honigmann: Die Austritt e aus dem Judentum in Wien 1868–1944. Zeitgeschichte, 15. évf.

1988, 11–12. sz. 452–466.; Gerald Stourzh: An Apogee of Conversions: Gustav Mahler, Karl Kraus, and fi n de siècle Vienna. In: From Vienna to Chicago and Back: Essays on Intellectual His- tory and Political Thought in Europe and America. Chicago – London, University of Chicago

nézeteiről, megtérítésük érdekében kifejtett tevékenységükről még kevesebb munka jelent meg.¹⁶ Míg a közép-európai államok keresztény társadalmai, vagy legalább politikai és kulturális elitjei által megfogalmazott asszimilációs elvárások természetéről számos fontos munka született ,¹⁷ annak a kifejezett kérdésnek a részletes vizsgálatára, vajon e diskurzusban az átt érés miként je- lent meg, milyen szerepet játszott , úgyszintén kevesen vállalkoztak.¹⁸

A honi zsidóság esetében a hiányosság még feltűnőbb.¹⁹ Átfogó igényű munka az átt érésekről nem készült. William McCagg 1987-ben megjelent,

Press, 2007, 224–247. Míg könyvében Marsha Rozenblit egy fejezetet szentelt a vallásváltá- soknak, az átt érés Robert Wistrich, Steven Beller, Klaus Hödl vagy Alison Rose műveiben csupán elvétve kerül említésre. Ld. Marsha L. Rozenblit: The Jews of Vienna, 1867–1914, i. m.

127–146.; Robert S. Wistrich: The Jews of Vienna in the Age of Franz Joseph. Oxford, Oxford Uni- versity Press, 1989.; Steven Beller: Vienna and the Jews, 1867–1938: A Cultural History. Cam- bridge, Cambridge University Press, 1989.; Klaus Hödl: Wiener Juden – jüdische Wiener. Iden- tität, Gedächtnis und Performanz im 19. Jahrhundert. Innsbruck, Studien Verlag, 2006.; Alison Rose: Jewish Women in Fin de Siècle Vienna. Austin, University of Texas Press, 2008.

16 Ld. pl. Mel Scult: Millennial Expectations and Jewish Liberties: A Study of the Eff orts to Convert the Jews in Britain, Up to the Mid-Nineteenth Century. Leiden, Brill, 1978.; Robert Michael Smith:

The London Jews’ Society and Patt erns of Jewish Conversion in England, 1801–1859. Jewish Social Studies, 43. évf. 1981, 3–4. sz. 275–290.; Christopher M. Clark: The Politics of Conversion:

Missionary Protestantism and the Jews in Prussia 1728–1941. Oxford, Clarendon Press, 1995.;

Michael Ragussis: Figures of Conversion: „The Jewish Question” and English National Identity.

Durham – London, Duke University Press, 1995.

17 Ld. pl. H. D. Schmidt: The Terms of Emancipation 1781–1812: The Public Debate in Germany and its Eff ect on the Mentality and Ideas of German Jewry. In: Leo Baeck Institute Year Book, 1.

évf. 1956, 28–47.; Jacob Katz : The German-Jewish Utopia of Social Emancipation. In: Jewish Emancipation and Self-Emancipation, i. m. 61–74.; Uő: Kifelé a gett óból, i. m.; Hans Liebeschütz : Das Judentum im deutschen Geschichtsbild von Hegel bis Max Weber. Tübingen, Mohr Siebeck, 1967.; Uriel Tal: Christians and Jews in Germany: Religion, Politics, and Ideology in the Second Reich, 1870–1914. Ithaca – London, Cornell University Press, 1975.; Reinhard Rürup: German Liberalism and the Emancipation of the Jews. In: Leo Baeck Institute Year Book, 20. évf. 1975, 59–68.; Marsha L. Rozenblit: The Jews of Germany and Austria: A Comparative Perspective.

In: Robert S. Wistrich szerk.: Austrians and Jews in the Twentieth Century: From Franz Joseph to Waldheim. New York, St. Martin Press, 1992, 1–18.; Evyatar Friesel: The German-Jewish En- counter as a Historical Problem: A Reconsideration. In: Leo Baeck Institute Year Book, 41. évf.

1996, 263–275.

18 A pár kivétel közül megemlítendő: Chris Clark: The „Christian” State and the „Jewish Ci t- izen” in Nineteenth-Century Prussia. In: Helmut Walser Smith szerk.: Protestants, Catholics and Jews in Germany, 1800–1914. Oxford – New York, Berg, 2001, 67–93.; George Y. Kohler: Ger- man Spirit and Holy Ghost – Treitschke’s Call for Conversion of German Jewry: The Debate Revisited. Modern Judaism, 30. évf. 2010, 2. sz. 172–195.

19 A kérdés iránti csekély érdeklődés jele, hogy a vallásváltás több, a magyarországi zsidók 19.

századi történetéről az utóbbi években megjelent könyvekben is csupán említésszerűen jele- nik meg, ha egyáltalán megjelenik. Howard Lupovitch egyáltalán nem szól róla, Julia Richers pár oldalt szentel az átt éréseknek, Komoróczy Géza két vaskos kötetének a reformkortól a dualizmus végéig terjedő korszakát bemutató, több mint 600 oldalt kitevő részében hat oldalt szán pár, a 19. század első felében megkeresztelkedett zsidó személyiség rövid bemutatásá- nak, a dualizmus kori átt érésekről egyáltalán nem beszél, valójában az 1918–1920-as évek minden korábbit felülmúló átt érési hullámáról, az ekkor körülbelül tízezer magyar zsidó ki- keresztelkedéséről sem tesz említést. Howard N. Lupovitch: Jews at the Crossroads: Tradition

meglehetősen szertekalandozó tanulmányának a címe a kérdés általános be- mutatását ígéri, de valójában főleg a reformkorral és a vészkorszakot megelő- ző évekkel foglalkozik.²⁰ A reformkortól az első világháborúig terjedő idősza- kot illetően az átt érést az 1896-tól rendelkezésre álló hivatalos statisztikák alapján értelmezte Karády Viktor.²¹ David Ellenson egy tanulmányt szánt a 19. századi magyarországi ortodox rabbiknak az aposztáziáról vallott nézetei terén tapasztalható változások felvázolására.²² Az utóbbi években Welker Ár- pád feldolgozta a pesti protestáns gyülekezetekbe a 19. század elejétől 1895-ig betért zsidók levéltári forrásait, Kovács Ábrahám részletesen vizsgálta a pesti zsidók körében 1841-től evangelizációs munkát folytató Skót Misszió tevé- kenységét.²³ Ismereteink szerint mindeddig egyetlen olyan tanulmány szüle- tett , úgyszintén Kovács Ábrahám tollából, amelynek kifejezett tárgya egy adott személy, nevezetesen Bloch Móric/ Ballagi Mór vallásváltása.²⁴ Az 1930- as években, majd az 1970-es évek óta több írás taglalta több-kevesebb részle- tességgel egyes átt ért zsidó nagypolgárok és még inkább értelmiségiek viszo- nyát a zsidóságukhoz, kisebb-nagyobb fi gyelmet szentelve átt érésüknek is.²⁵

and Accommodation during the Golden Age of the Hungarian Nobility, 1729–1878. Bp. – New York, Central European University Press, 2007.; Julia Richers: Jüdisches Budapest. Kulturelle Topogra- phien einer Stadtgemeinde im 19. Jahrhundert. Köln, Böhlau Verlag, 2009, 180–182, 241, 243–245, 344.; Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. I–II. Pozsony, Kalligram, 2012, I.

1083–1888.

20 William O. McCagg Jr.: Jewish Conversion in Hungary in Modern Times. In: Todd M. Endel- man szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m. 142–164.

21 Ld. például Karády Viktor: Asszimiláció és társadalmi krízis. In: Zsidóság, modernizáció, polgá- rosodás. Tanulmányok. H. n. [Bp.], Cserépfalvi, 1997, 114–150.; Uő: Traumahatás és menekülés – A zsidó vallásváltók szociológiája 1945 előtt és után. In: Önazonosítás, sorsválasztás. A zsidó csoportazonosság történelmi alakváltozásai Magyarországon. Bp., Új Mandátum Könyvkiadó, 2001, 263–295.; Uő: „Magyar, zsidó és katolikus”. Egy kitérési jegyzőkönyv margójára. Ko- runk, 10. évf. 1999, 7. sz. 25–31.

22 David Ellenson: The Orthodox Rabbinate and Apostasy in Nineteenth-Century Germany and Hungary. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m. 165–188.

23 Welker Árpád: Vegyes házasságok és vallásváltások a Kálvin téri gyülekezetben a 19. század- ban. In: Kósa László szerk.: Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a magyar főváros református- ságáról. I–II. Bp., Argumentum Kiadó – ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, 2006, I. 147–

171.; Uő: Zsidó betérések a protestáns felekezetekbe Pesten, 1895 előtt . Korall, 8. évf. 2007.

május, 94–109.; Kovács Ábrahám: A skót presbiterianizmus hatása Budapesten. A skót misz- szió rövid története. In: Kósa László szerk.: Reformátusok Budapesten, i. m. II. 895–914.; Uő: The History of the Free Church of Scotland’s Mission to the Jews in Budapest and its Impact on the Re- formed Church of Hungary 1841–1914. Frankfurt am Main, Peter Lang, 2006.

24 Kovács Ábrahám: Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, átt érés vagy kitérés? Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete. Confessio, 31. évf. 2007, 3. sz. 109–125.

25 A teljesség igénye nélkül megemlítenénk Robitsek Márta és Friedländer Sára disszertációját Saphir Móric Gott liebről, Várdy Huszár Ágnes, illetve K. Nagy Magda monográfi áját Beck Károlyról, illetve Balázs Béláról, Nagy Sz. Péter kismonográfi áját Hatvany Lajosról, Vezér Er- zsébet és Török Petra írásait Lesznai Annáról, Litván György munkáit Jászi Oszkárról, Szabó Ervinről vagy Somló Bódogról, Gyurgyák János Jászit hosszan tárgyaló könyvét a „zsidókér- désről”, Repiszky Tamás cikkeit a Jászi és a Moscovitz családról, William McCagg, Bácskai Vera, Varga László, Halmos Károly és Kövér György írásait a nagypolgárságról, Kövér cikkét

E munkák mellett a magyarosodó zsidóság körében mutatkozó vallásváltás futólag persze több, kifejezett en a zsidókkal vagy általában a korabeli társada- lommal foglalkozó írásban megjelent.²⁶ Mindezen munkák nélkül könyvünk megírása sokkal nehezebb, talán lehetetlen kihívás elé állított volna bennün- ket. A zsidó vallásváltás jelenségéről, a zsidók átt érésének okairól, körülmé- nyeiről, korabeli percepciójáról és következményeiről ezen írások alapján egyszerre átfogó és a részletekre rávilágító képet mindazonáltal nem nyerhe- tünk. E hiányt szeretnénk pótolni.

Könyvünk közel egy évszázadot ölel fel. Időbeli határait illetően a kezde- ti időpont magától adódik. Az átt érés a reformkorban válik a modern zsidó- kat érintő társadalmi jelenséggé, ekkor válik a magyarországi zsidók jelenéről és jövőjéről kialakuló diskurzus részévé, ekkorra, a reformkort „lezáró” forra- dalom idejére tehető a magyarországi zsidókat érintő első jelentős átt érési hullám. Mint annyi más tekintetben, a forradalmakba torkolló első világhábo- rú a zsidók és keresztények életében és egymás iránti viszonyában is új fejeze- tet nyitott , az 1918–1920 között i évek minden korábbihoz képest példátlan átt érési hullámának a békeidők ágyaztak meg, de nem azok váltott ák ki, ez már egy másik történet.

Könyvünket öt témakör köré épített ük:

Az átt érések történelmi feltételei. Mely általános hatások eredményeképpen juthatt ak a magyarországi zsidók arra a döntésre, hogy a zsidó vallást elhagy- va átt érjenek valamelyik keresztény vallásra? A kérdés két részre oszlik. A zsidó közösséget ért mely kulturális és társadalmi változások révén vált az átt érés mind több személy számára elképzelhető opcióvá? Azon zsidók eseté- ben, akik a vallásváltást nemcsak fontolóra vett ék, hanem át is tértek, melyek lehett ek döntésük főbb motivációi, céljai?

Az átt érések száma, alakulása, konjunkturális okai, visszhangja és jelentősége.

Mit mondanak a számok? Hány zsidó tért át Magyarországon, illetve 1896-előtt Pesten? Közép-európai viszonylatban mennyire tekinthetők e szá- mok jelentősnek? Mely időszakokban tértek át többen, illetve kevesebben, és miért, melyek lehett ek a vallásváltások időspecifi kus mozgatórugói, miként értelmezhetők az átt éréseknek a reformkor és az első világháború között több ízben megnövekvő hullámai? Miként reagált a közvélemény a zsidók vallás- váltására, hogyan alakult az átt érések jelentőségének korabeli, zsidó és ke- resztény percepciója?

a Stern/Szterényi családról, Fürst Ilona disszertációját és Somogyi Éva tanulmányát Dóczi/

Dóczy Lajosról, Schweitz er Gábor cikkét Angyal Dávidról, Fenyves Katalin könyvét a 19.

századi zsidó értelmiségről. A könyvészeti adatokat lásd a bibliográfi ában.

26 Az előbbiek közül feltétlen megemlítendő: Jacob Katz : The Identity of Post-Emancipatory Hungarian Jewry. In: Yehuda Don – Victor Karady szerk.: A Social and Economic History of Central European Jewry. New Brunswick – London, Transaction Publishers, 1990, 13–31.; Mi- chael K. Silber: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszi- nók”. Századok, 126. évf. 1992, 1. sz. 113–141.

Az átt érők profi lja. Kik tértek ki? Az átt érés a zsidó társadalom mely nemű, milyen földrajzi származású, életkorú tagjait, társadalmi-kulturális szem- pontból mely rétegeit érintett e nagyobb mértékben, az arányok idővel mikép- pen módosultak? A Dohány utcai zsinagóga jobb tornyában heverő doku- mentumok jelenleg is tartó leltárba vétele során a Magyar Zsidó Levéltár munkatársai nemrég megtalálták a Pesti Izraelita Hitközség által 1896-tól ve- zetett kitérési jegyzőkönyvek egy részének másolatait. E forrás lehetővé tett e, hogy az átt érők profi ljáról a történetírásban kialakult képet jelentékenyen pontosítsuk, legalábbis a századforduló éveire vonatkozóan.

Az átt érés útjai. A modern európai zsidóság körében történt átt éréseket vizsgáló történeti munkákban egyes konkrét konvertiták általában a vallás- váltás valamelyik lehetséges okának példázataiként jelennek meg. E szokástól igyekeztünk tartózkodni. A szerzők ezzel kimondva-kimondatlanul azt felté- telezik, hogy az adott személyek az adott okból vallást váltók anonim tömegé- nek reprezentatív képviselői, hogy az előbbiek tapasztalatai az utóbbiak sérel- meinek és törekvéseinek reprezentatív illusztrációi. Az átt érés körülményeire és lehetséges motivációira rávilágító forrásokkal azonban a konvertiták csu- pán töredéke, lényegében a nagypolgárság és az értelmiség néhány tagja ese- tében rendelkezünk. Ha részben hasonló hatások érték is őket, mint a velük egy időben átt ért hitsorsosaik azon elsöprő többségét, akik nem voltak sem nagypolgárok, sem (neves) értelmiségiek, az ismert esetek általános trendek példázataként való megjelenítésével torz képet nyújtunk a zsidók átt éréséről és torz képet magukról a bemutatott konvertitákról is. A vallásváltás összetett folyamat volt, egy adott férfi vagy nő egyedi története, amelynek a vallásvál- tás egy feltételezhető okának illusztrációként való megjelenítésével a szóban forgó egyén tapasztalatairól, érzelmeiről, motivációiról is jó eséllyel reduktív képet nyújtunk. Márpedig az zsidók átt érésének története végső soron nem más, mint az átt ért zsidók történetei, az előbbinek csak úgy adhatunk testet, ha az utóbbiakat külön, önmagukban is bemutatjuk. Hol születt ek, milyen közegben, milyen családban, milyen nevelésben részesültek, egyéni életútjaik merre vitt ék őket, mire vágytak – miért tértek át? Ha történeteik alapján a konvertiták sokaságára nézve általánosító következtetéseket nem is vonha- tunk le, nyomon követésük lehetővé teszi, hogy rávilágítsunk a zsidó nagy- polgárság, és még inkább a zsidó értelmiségiek körében történt vallásváltások némely jellemzőire, az állandó motívumokra és a század előrehaladtával mu- tatkozó változásokra.

Az átt érés után. A keresztség felvételével a történetnek nincs vége, különö- sen, hogy e lépésre a zsidók általában fi atalkorukban szánták rá magukat.

Vallásváltásukat a konvertiták mennyiben tekinthett ék eredményesnek? Kik lehett ek azok, akik átt érésükkel jó eséllyel elérték céljukat, illetve akiknek erre esélyük sem volt? Egy olyan társadalomban, amelynek tagjai felekezeti hova- tartozásuktól függetlenül erősen hajlott ak a vélekedésre, miszerint a zsidók

„zsidóságukból” átt érésük révén sem vetkőzhett ek ki, zsidó múltját egy kon- vertita sem törölhett e ki. Ki hogyan viszonyult hozzá, ki mit kezdett ezzel az

olykor gyermekkori emlékekkel átitatott , olykor csupán a társadalom által reá aggatott múltt al? És végül: hogyan viszonyultak a zsidók volt hitsorsosaik- hoz, átt ért kollégáikhoz, barátaikhoz, családtagjaikhoz?

Mivel könyvünk a téma első monografi kus feldolgozása, a kérdés minél sokoldalúbb vizsgálatára törekedtünk. Ez önmagában is többféle megközelí- tést igényelt, számos, jellegében eltérő forrás bevonását tett e szükségessé. A források sokrétűsége e mellett egyes források hiányát volt hivatva kiváltani.

A „kemény” adatokat gyakorta diskurzuselemzéssel pótoltuk, a számokat korabeli becslésekkel, a korabeli vélekedéseket visszaemlékezésekkel, a nem fi kcionális szövegeket szépirodalommal, az önéletrajzi írásokat az adott sze- mélyekről mások által megfogalmazott véleményekkel. Az eltérő jellegű for- rások – anyakönyvek, statisztikák, hitközségi archívumanyagok, zsinagógai beszédek, országgyűlési naplók, napilapok, folyóiratok, naptárak, egyesületi évkönyvek, röpiratok, levelezések, naplók, visszaemlékezések, életrajzok, szépirodalmi művek, viccgyűjtemények stb. – vegyítése, eltérő szempontjaik konfrontálása izgalmas kihívást jelentett , amelynek igyekeztünk körültekintő forráskritikai hozzáállással megfelelni.

Sajnálatos, de leszögezendő: a reformkor és az első világháború között Magyarországon átt ért zsidók elsöprő többségének nemhogy a történetét, de még a nevét, megkeresztelkedése helyét és dátumát sem ismerjük. Ez utób- biakra nézve a források rendelkezésre állnak. Az 1896-os évet megelőző évti- zedeket illetően a katolikus plébániáknak és a protestáns gyülekezeteknek a Magyar Nemzeti Levéltárban mikrofi lmen őrzött keresztelési anyakönyvei- ben a zsidó szülőkkel rendelkező konvertiták is megtalálhatók. Az 1895. októ- ber 1-jén érvénybe lépett állami (polgári) anyakönyvezés bevezetését követően született egyházi anyakönyvi iratokat az adott plébániák, gyülekezetek őrzik, elvileg ezek is hozzáférhetőek (a valóságban már kevésbé). A keresztelési anyakönyveknek legalább valamelyest átfogó átt ekintése azonban csupán sok ember sok évi munkájával volna elvégezhető. Kutatásaink e téren a szentist- vánvárosi (lipótvárosi) római katolikus plébánia 1840 és 1895 között i születési anyakönyveire szorítkoztak.

Amint a IV. fejezetből kiderül, több ízben még a bizonyos hírnévvel rendel- kező zsidók átt érésének pontos dátumát sem tudtuk kideríteni. Erről olykor maga a konvertita, ennél gyakrabban a korabeli sajtó, valamely visszaemléke- zés, akadémiai emlékbeszéd vagy történeti munka révén szerezhetünk tudo- mást. A vallásváltás időpontja más esetekben az általunk átnézett keresztelési anyakönyvekből, a Pesti Izraelita Hitközség kitérési jegyzőkönyveiből, a Budai Izraelita Hitközség havilapjában 1911 végétől közölt kitértek névjegyzékéből, illetve – nagy ritkán – a konvertita zsidó születési anyakönyvéből derült ki.²⁷

27 1890-től a keresztény lelkészeknek minden zsidó átt érése esetében értesíteniük kellett a kon- vertita születési helyének izraelita hitközségét, hogy ez utóbbi az átt érés tényét saját anya- könyvében is rögzíthesse. A gyakorlatban, amint erről később beszámolunk, e kötelezett ség- nek pár kivétellel sem ekkor, sem e kötelezett séget újra kimondó egyházpolitikai törvények

Azokban az esetekben azonban, ahol egy adott személy átt érése időpontjának e források egyikében sem találtuk nyomát, és ahol a megkeresztelésnek sem a megközelítő idejét, sem főleg a helyét nem ismertük, így azt sem tudtuk, mely keresztelési anyakönyvben kellene kutakodni (már ha az adott személy egyál- talán Magyarországon tért át), a feladat megoldása lehetetlennek bizonyult.

Rendelkezésre áll persze az 1929-ben Ujvári Péter szerkesztésében kiadott Zsidó Lexikon. Azon megfontolásból, hogy a kötetben szereplő személyeket „a közös származás vérkapcsolatai állítják egymás mellé”, s hogy „az alkotótehetség nem változik a vallásos érzések megmásulásával”, Ujvári a felekezetükből „ki- lépett ” zsidókat is felvett e a lexikonba, átt ért mivoltukat a nevük után biggyesz- tett csillaggal jelölvén.²⁸ A forrással azonban több gond is van. Egyrészt nem derül ki belőle, hogy az adott személy mikor tért át. Pedig könnyen belátható: a szüleik által megkeresztelt újszülött eket egyazon kategóriába sorolni a vallásu- kat életük alkonyán elhagyott személyekkel nincs sok értelme. A lexikonban csillaggal jelölt személyek közül ráadásul számosan az 1918–1920-as kitérési láz idején tértek át, vagyis az általunk tárgyalt korszakban még zsidó vallásúak voltak. Másrészt a lexikon szerzői több esetben tévedtek. Kitértként, csillaggal jelöltek olyan személyeket, akik már keresztény családban születt ek (így pél- dául a kitért apától és egy nemesi családból való nőtől származó Gajári Ödönt), illetve olyan zsidókat, akik nem tértek át (például Sváb Károlyt, Farkas Pált, Kónyi Manót vagy Ferenczi Sándort). És ami ennél gyakrabban előfordul: szá- mos konvertitát a megkülönböztető csillag nélkül, vagyis zsidó hitűként tüntet- tek fel (például Wodianer Sámuelt, Hugó Károlyt, Pólya Jakabot, Hevesi Lajost, Diner-Dénes Józsefet, Balázs Bélát vagy Molnár Antalt).²⁹ A konvertitaként je- lölt személyekről szóló szócikkek szerzői a vallásváltás dátumát csak elvétve adták meg, olykor úgyszintén tévesen, így az idősebb Chorin Ferenc esetében, aki valóban átt ért, de biztosan nem a főrendiház „örökös” (valójában csak élet- hossziglan) tagjává való kinevezése, 1903 (valójában 1902 vége) előtt , amint azt a lexikon állítja, hiszen 1916-ban még az Országos Magyar Izraelita Közalap nagybizott ságának tagjai között szerepelt.³⁰ Bármely okból tért is át, döntésével nem főrendiházi taggá való kinevezésének esélyeit kívánta növelni.

Az asszimiláció kifejezést kerültük. A tény, hogy a zsidó történetírásban a kifejezés ideológiailag túlterhelt, önmagában nem feltétlenül indokolja elveté- sét. Használhatnánk a kifejezést a századforduló neológ zsidó kiadványaiban található értelemben. Csakhogy a kifejezés jelentését – tartalmát – illetően e ki- adványok szerzői között sem mutatkozott egyetértés. 1884-ben Szántó Eleázár,

után nem tett ek eleget. A zsidó felekezeti anyakönyvek e téren tehát csak elvétve nyújtott ak segítséget.

28 Ujvári Péter: Előszó. In: Uő szerk.: Zsidó Lexikon. Bp., A Zsidó Lexikon kiadása, 1929, oldal- számozás nincs.

29 A legszórakoztatóbb tévedésnek az 1849-ben történt átt érésekor nevét Kilényi Jánosra változ- tató Klein Hermann lapszerkesztő esett áldozatul: a lexikon két szócikket is szentelt neki, egyet a zsidó hitű Klein Hermannak, egyet a kitért Kilényi Jánosnak.

30 Felhívás a magyar zsidósághoz. Egyenlőség 1916. márc. 12. 1.

1897-ben Tauber Dezső vagy Seress László a vallási különállás fenntartása mel- lett i teljes hasonulást értett e alatt a, Schächter Miksa 1905-ben egy olyan szelek- tív azonosulást, amely nem jár együtt a „valósághoz híven” egyszerre népként és vallásként defi niált zsidóság „individualitásának megtagadásával”.³¹ Hasz- nálhatnánk a kifejezést a századfordulón Magyarországon is megjelenő cioniz- mus meghatározása szerint, „asszimilánsok” alatt a zsidó népiséget megtaga- dó, zsidó mivoltukat szégyenlő és rejtegető, minden erejükkel a keresztény magyar társadalomba beolvadni igyekvő zsidókat értve. A kifejezést alkalmaz- hatnánk minden morális értékítélet nélkül azokra a zsidókra, akik a magyar nyelv és kultúra formális átvételén, az akkulturáción túl bensőleg is azonosul- tak a magyarsággal, vallásként meghatározott zsidóságuk iránti kötődésük fenntartása mellett magukat magyarnak vallott ák és érezték, illetve azokra, akiknél a magyarsággal való azonosulás együtt járt a zsidó vallás és közösség iránti kötődés elsorvadásával. De milyen módon állapíthatnánk meg azok kö- rét, akikre illene e meghatározások valamelyike? Bizonyos „külső” viselkedési jegyek alapján? A millenniumi bandériumban két díszmagyart öltött fővárosi zsidó nagypolgár, megyeri Krausz Izidor és Lajos is ott fi cánkoltatt a paripáját.

Mit jelenthet ez? Hogy azonosultak a magyar nemzett el? Lehetséges. Hogy sznobok voltak? Meglehet. Aminthogy ezek mellett sok más spekulatív értel- mezés is lehetséges. Avagy nézzük netán a magyarosodási statisztikákat? Ebből legfeljebb az akkulturáció előrehaladását követhetjük nyomon (bár problémák e téren is felmerülnek), de a magyarsággal, annak sorsával és jövőjével való ér- zelmi azonosulásként értelmezett asszimilációt biztos nem, hiszen, hogy csak egy evidens példát említsünk, kulturálisan, nyelvileg az 1900-as évek fővárosi egyetemi hallgatóságából verbuválódó cionisták is elmagyarosodtak. Akárho- gyan is értelmezzük az asszimilációt, annyi nyilvánvaló: itt nem csupán formá- lis adaptációról van szó, hanem benső, érzelmi diszpozíciókról, amelyekre csak az érintett ek személyes vallomásai vethetnek érdemleges fényt. A reformkor és a világháború között Magyarországon élt milliós nagyságrendű zsidó lakosság közül ilyen vallomásokkal, vagy akként értelmezhető írásokkal, legyen az hírla- pi cikk, elbeszélés, regény, elméleti mű, beszéd, levél vagy napló, pár száz sze- mély esetében rendelkezünk, és ezek teljes feltérképezését még soha senki nem végezte el, mi sem. Pár tucat személy alapján extrapoláljunk százezrek legben- sőbb érzelmeiről? Ezt inkább kerülnénk. Az asszimiláció kifejezést használhat- nánk végül tudományos, társadalomtörténeti kategóriaként, Milton Gordon immár klasszikusnak számító sémáját követve. Gordon meghatározása szerint az asszimiláció egy olyan, mind az asszimilálódókon, mind a befogadó társa- dalmon múló folyamat, amely egy etnikai-vallási kisebbségnek az adott többségi társadalomba való teljes felolvadásával, kollektív önazonossága, mássága tuda-

31 Szántó Eleázár: Asszimiláczió. Egyenlőség, 1884. jan. 13. 4–5.; Seress László: Asszimiláczió.

Egyenlőség, 1897. júl. 4. 4–5.; Tauber Dezső: Zsidó egyetemi egyesület. Egyenlőség, 1897. márc. 7.

9–10.; Schächter Miksa: Az assimilatióról. In: Bánóczi József szerk.: Évkönyv. 1905. Bp., Izrae lita Magyar Irodalmi Társulat, 1905, 265–283. Az idézetek a 271. és 282. oldalakon.

ti és szociológiai (így vallási) jelei, az őt érő hátrányos megkülönböztetések, a társadalmi kirekesztés és az ellene táplált előítéletek teljes megszűnésével jut végső nyugvópontra.³² Ha e sémát követjük, a világháború előestéjén az asszi- miláció útjának végére talán pár száz zsidó származású, már a reformkorban kitért zsidók unokáiként világra jött személy jutott el. Ekképpen, és a nyugati történetírásban manapság elterjedt trendet követve az asszimiláció kifejezést kerüljük, az akkulturációt használjuk,³³ amely kifejezésen, és szemben Milton Gordonnal, akinél az asszimiláció hét „alfolyamatának vagy feltételének” már e legelső szakasza is magában foglalta a többségi társadalom vallásának átvéte- lét, mi csupán nyelvi, kulturális adaptációt értünk.

Végezetül egy fontos pontosítás. Nem vitás: az akkulturált és szekulari- zált zsidók esetében „zsidók” helyett pontosabb lenne olyasféle jelöléssel élni, mint „önmagukat egyénenként változó mértékben és értelemben »zsidónak«

tekintő vagy érző, illetve kortársaik által – szintúgy egyénenként változó mó- don – »zsidók«-nak tekintett személyek”. E megoldás stilisztikailag nem kivi- telezhető. A „zsidóság” kifejezés még problematikusabb, különösen egy adott személyre vonatkoztatott értelmében. Ett ől függetlenül ezt a főnevet is hasz- náljuk, de hangsúlyozzuk: valakinek „zsidó” mivolta, illetve „zsidósága”

alatt nem lényegi att ribútumokat értünk.

Ez a munka hosszú évek gyümölcse. Köszönetem először is az MTA BTK Történett udományi Intézet vezetőségét illeti, bizalmáért és türelméért. Örö- mömre szolgál, hogy a munkám során nyújtott segítségükért és támogatá-

32 Milton M. Gordon: Assimilation in American Life: The Role of Race, Religion, and National Origin.

New York, Oxford University Press, 1964, 60–83., különösen: 68–71. Gordon nyomán, de tőle részletekben eltérően, az asszimiláció folyamatát Hanák Péter szintén több szakaszra bontot- ta. Ld. Hanák Péter: A lezáratlan per. A zsidóság asszimilációja a Monarchiában. In: Uő szerk.: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Tanulmányok a zsidókérdésről a huszadik századi Magyarországon. Bp., Gondolat, 1984, 360–362. Az asszimiláció honi értelmezéseinek összeg- zését és értelmezését nyújtja Gyáni Gábor: Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtör- ténetben. In: Történészdiskurzusok. Bp., L’Harmatt an, 2002, 119–133.

33 A modern zsidókkal foglalkozó nyugati történészek zöme az asszimiláció kifejezést – tőlünk eltérőn – elsősorban azért veti el, mert a cionista történetírásban meghonosult értelmezést érti alatt a, és valójában ezzel nem ért egyet. Akik mégis kitartanak a kifejezés mellett , ezt azon megfontolásból teszik, mert a korabeli „asszimiláció-párti” zsidók szintén ezt használták, és egyáltalán nem azt értett ék alatt a, mint a cionisták. Ld. Stephen M. Poppel: Zionism in Germa- ny, 1897–1933: The Shaping of a Jewish identity. Philadelphia, The Jewish Publication Society of America, 1977, 12–13, 15.; Paula E. Hyman: Gender and Assimilation in Modern Jewish History:

The Roles and Representation of Women. Seatt le – London, University of Washington Press, 1995, 10–12. Az asszimiláció kifejezett en pozitív, dinamikus kulturális csereként felfogott értelme- zésére, illetve annak minden ellentmondásossága és sokértelműsége ellenére, illetve éppen emiatt i további használata mellett i érvelésre ld. David N. Myers: „The Blessing of Assimila- tion” Reconsidered: An Inquiry into Jewish Cultural Studies. In: Uő – William V. Rowe szerk.:

From Ghett o to Emancipation: Historical and Contemporary Reconsiderations of the Jewish Commu- nity. Scranton, University of Scranton Press, 1997, 17–35.; Till van Rahden: Treason, Fate, or Blessing: Narratives of Assimilation in the Historiography of German-Speaking Jewry since the 1950s. In: Christhard Hoff mann szerk.: Preserving the Legacy of German Jewry: A History of the Leo Baeck Institute, 1955–2005. Tübingen, Mohr Siebeck, 2005, 349–373.

sukért kifejezhetem hálámat Prepuk Anikónak, Clara Royernek, Toronyi Zsu- zsannának, Vörös Katinak, Gyáni Gábornak, Haraszti Györgynek, Karády Viktornak, Kecskeméti Károlynak, Michael Silbernek, Schweitz er Gábornak és Szabó Dánielnek.

Soha nem adtam ki szöveget a kezemből, amelyet előzőleg édesanyám, Lángh Júlia, nyelvi szempontból át ne nézett volna. Ezútt al is így történt, há- lásan köszönöm!

Könyvem végleges formába öntéséért és fi gyelmes segítségükért köszö- nett el tartozom Kovács Évának, az MTA BTK TTI tudományos információs témacsoportja vezetőjének és munkatársainak.

* * *

A könyvben idézett forrásszövegek közléséről: az általunk vizsgált korszak- ban, mint ismeretes, a nyomtatott források általában úgynevezett rövid or- tográfi ával éltek. Ezeket a szöveghelyeket, úgy mint egyes értelemzavaró írás- módot (például „épen” éppen helyett ) a mai helyesírás szerint módosított uk.

A könnyebb érthetőség érdekében olykor az idézetek központozásán is vál- toztatt unk. Megőriztük viszont a „c” helyett „cz”-vel (olykor „t”-vel), az „sz”

helyett „s”-sel írt szavak eredeti írásmódját, a hosszú kétjegyű mássalhangzók eredeti helyesírását („ssz” helyett „szsz”), valamint általában a maitól eltérő külön- és egybeírásokat (például „a hol”, „a mely”). A vezeték- és az utónév sorrendjét tekintve a Magyarországon született vagy bevándorolt zsidók ese- tében a magyar nyelv szabályait követt ük, az utóneveket magyar alakjuk sze- rint írtuk (tehát Löw Lipót és nem Leopold Löw).

A statisztikai adatokról: a zsidó lakosság országos számadatai 1850-ig Erdély, a Partium és a Határőrvidék, az 1869-es népszámlálástól Horvát- Szlavónia nélkül értendők. Az 1869-es, 1880-as és 1890-es népszámlálási adatok a polgári, az 1900-as és 1910-es adatok a polgári és katonai népesség- re vonatkoznak.

Az idézetekben levő kiemelésekről: amennyiben lábjegyzetben nem je- lezzük, hogy egy adott idézetben a dőlt betűvel megjelenő részek saját kieme- léseink, úgy ezek az eredeti szövegben is ekképpen jelennek meg.

FELTÉTELEI

A reformkor idején színre lépő zsidó nagykereskedők és vállalkozók egyik legismertebb képviselője, Ullmann Mózes 1825. március 1-jén Bécsben átt ért a római katolikus vallásra.¹ Terménykereskedő öccse, Ullmann Gábriel/Gábor nem hagyta el a zsidó felekezetet, a pesti zsidó község aktív tagjaként, elöljá- rójaként, majd elnökeként az 1820–1830-as években vezető szerepet játszott a mérsékelt vallási reformok bevezetésében és a község szervezeti modernizá- ciójában.² Ullmann Mózes mellett a reformkor másik legnevesebb zsidó vál- lalkozója, Wodianer Sámuel 1841 februárjában a református hitre tért.³ Leg- kisebb öccse, Wodianer Kosman/Jehósua nem tért át, sőt, fi véreitől eltérően a keresztény társadalomhoz való közeledést sem ambicionálta, a pozsonyi jesi- vában tanult, majd maga is jesivát alapított és vezetett Győrszigeten.⁴ A Toko- don, majd Kecskeméten rabbiként szolgáló Venetianer Albert idősebb fi a, az 1873-ban kitért Venetianer Sándor református lelkész lett .⁵ Sándor öccse, Ve- netianer Lajos az 1877-ben nyílt Országos Rabbiképző Intézet elvégzése után Csurgó, Lugos, majd Újpest rabbijaként szolgált, írásai, így a magyar zsidóság történetét apologetikus céllal, de tudományos igénnyel összefoglaló könyve a korabeli magyar zsidó történetírás kimagasló művei.⁶ Neumann Zsigmond péceli zsidó hitoktató és Kohn Julianna gyermekei közül Neményi Ambrus és Neményi Imre karrierje ívelt a legmagasabbra. Az idősebb fi vér alig 20 évesen

1 Anna L. Staudacher: Jüdische Konvertiten in Wien 1782–1868, i. m. II. 506. A továbbiakban, ha

„katolikus” vallásról/felekezetről beszélünk, ezen mindig a római katolikus vallást értjük.

2 Groszmann Zsigmond: A pesti zsidóság vezetői. In: Gutt mann Mihály – Hevesi Simon – Lőwinger Sámuel szerk.: Emlékkönyv dr. Kiss Arnold budai vezető főrabbi hetvenedik születésnap- jára. Bp., Lőwinger, 1939, 52.; Michael K. Silber: Ullmann Family. In: Gershon David Hundert szerk.: The YIVO Encyclopedia of Jews in Eastern Europe. I–II. New Haven – London, Yale Uni- versity Press, 2008. (htt p://www.yivoencyclopedia.org/article.aspx/Ullmann_Family) 3 Budapesti napló. Jelenkor, 1841. febr. 27. 65.

4 Összefolyik múlt és jövendő. Egyenlőség, 1889. dec. 29. 7–8.

5 Halálozás. Egyenlőség, 1897. jan. 31. 12.; V. F.: Venetiáner Sándor: 1853–1902. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 45. évf. 1902, 11. sz. 171–172.

6 Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig. Különös tekintett el gazdasági és művelődési fejlődésére. Bp., Fővárosi nyomda Részvénytársaság, 1922 (Reprint: Bp., Könyvértékesítő Vállalat, 1986). Az enyhén módosított címmel (A magyar zsi- dóság története. Különös tekintett el gazdasági és művelődési fejlődésére a XIX. században) megjelent reprint kiadás elhagyta Venetianer előszavát, bevezetőjét, A honfoglalás előtt i idők című I. feje- zetet, A honfoglalás kora című II. fejezetet, valamint Az árpádházi királyok uralma alatt című III.

fejezet első bekezdését.

a Pester Lloyd párizsi levelezője, 1884-től haláláig szabadelvű párti országgyű- lési képviselő, 1896-tól 1901-ig a Pesti Napló főszerkesztője, végül az 1902-ben létrejött Gyáriparosok Országos Szövetségének első ügyvezető igazgatója.

Imre öccse szintén 20 éves csupán, amikor kinevezik a liptószentmiklósi álla- mi polgári iskola igazgatójává, 1893-ban Csanád megye tanfelügyelője, 1900- ban miniszteri titkár és osztálytanácsos, 1917-ben vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Neményi Ambrus zsidó hitűként halt meg, öccse pályája elején átt ért a református hitre.⁷

A felsorolást hosszan folytathatnánk. Az átt érés egyéni, belső diszpozí- ciókon múló döntés volt, amelyre nemhogy a zsidó közösség életében bekö- vetkezett változások, de egy adott személy családi hátt ere, nevelése, pályavá- lasztása, társasági viszonyai sem nyújthatnak teljes magyarázatot. Számosan voltak, akik életük során eltávolodtak a zsidó hagyományoktól és vallástól, illetve eleve szekularizált családban és közegben nőtt ek fel, nyelvileg és kul- turálisan elmagyarosodtak, szakmájukban, társasági életükben nagyrészt keresztényekkel érintkeztek, a zsidó felekezethez tartozásuk miatt társadal- mi előmenetelükben hátrányt szenvedtek, de mégsem tértek át, aminthogy olyanok is voltak, akik átt érésének lehetséges okaira nézve a vallásváltáshoz vezető, e fejezetben bemutatott tényezők ismeretében sem leszünk okosab- bak. „A XIX. század [zsidó] irodalmában bizonyos czélzatosság vehető észre, mely abban áll, hogy a zsidóságban az önérzet és önbecsülés ébren tartassék, vagyis fölélesztessék”, írta a Rabbiképzőt végzett , majd Lipcsében doktorált Mandl Ármin 1898-ban kiadott , művével szintén e célt szolgálni óhajtott hit- tankönyvében.⁸ A Rabbiképző előtt jesivába is járt, Mindszenten rabbiként, Vágújhelyen magyar hitszónokként és az izraelita reáliskola hitoktatójaként, majd Szigetváron megint rabbiként működő Mandl Ármin 1912-ben egy, a

„valláserkölcsi nevelés”-re súlyt fektető fi úinternátus nyitásával próbál- kozott Budapesten, tanfelügyelői hatáskörrel a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszté riumban dolgozott , majd 1919 januárjában átt ért a katolikus hitre.⁹ Átt érésének feltehető közvetlen okán, az antiszemitizmustól való menekülés reményén túl milyen lelki fejlődés vezethetett egy rabbit a kikeresztelkedés gondolatának megérlelődéséig? Az 1898-ban elhunyt özvegy Kunfi nénak az

7 Neményi Ambrus. Egyenlőség, 1904. dec. 18., második melléklet, 1.; Alexander Bernát: Bánó- czi József. In: Emlékkönyv Bánóczi Józsefnek születése hetvenedik évfordulójára. 1919. július 4. Bp., Franklin-Társulat Nyomdája, 1919, 24. Hacsak az adott információ sajátossága, illetve jelentő- sége ezt nem indokolja, az életrajzi adatok szokványos lelőhelyeit – a különféle lexikonokat, országgyűlési almanachokat stb. – nem lábjegyzeteljük.

8 Mandl Ármin: A zsidók története és irodalma a talmud befejezésétől (500-tól) a mai napig. Iskolai használatra. Írta _ rabbi. Vágújhely, Horovitz Adolf könyvnyomdája, 1898, 107.

9 A Mindszenti Izr. Hitközség ünnepe. Egyenlőség, 1893. aug. 18. 9–10.; Rabbiválasztások. Egyen- lőség, 1894. febr. 9. 10.; A vágújhelyi hitközség rabbija. Egyenlőség, 1894. szept. 14. 11.; A vág- újhelyi áll. segélyezett nyilvános izr. reáliskola. Egyenlőség, 1895. aug. 2. melléklet, 1–2.; Rab- biválasztás. Egyenlőség, 1898. nov. 6. 9.; [Hirdetés.] Egyenlőség, 1912. aug. 4. 16.; Keresztény rabbik s rabbijelöltek. Zsidó Szemle, 1919. jan. 19. 13.; Mandl Ármin. In: Ujvári Péter szerk.:

Zsidó Lexikon, i. m. 572.

Országos Hírlapból vett esete végkép megmagyarázhatatlan: „Egy hetvenéves öreg asszony halt meg a napokban Világoson. Dr. Balázs ott ani községi orvos anyósa, özvegy Kunfi né volt a halott , aki harmincz esztendeig élt katholikus vallású vejénél, de sohasem evett az asztalnál. Megtartott a szigorúan a zsi- dó vallás étkezési szabályait, eljárt szombatonkint a zsinagógába és parókát viselt, ami a régi módi zsidók hagyományos szokása. A halott at zsidó rítus szerint megfürösztött ék, fehér köpenybe burkolták és kiterített ék szalmára.

Virrasztó asszonyok voltak a halott körül, mikor késő éjjel beállított a halot- tasházhoz dr. Széver Ferencz ott ani plébános. Egy írást mutatott elő, melyet a radnai plébános intézett hozzá, tudtára adva, hogy özvegy Kunfi né ezelőtt öt esztendővel keresztelkedett ki a radnai templomban. Erre a hírre a zsidó virrasztókat keresztények váltott ák fel és másnap a plébános temett e el az öreg asszonyt. Hogy keresztény volta daczára miért ragaszkodott a zsidó val- lás szabályaihoz, az a halott titka.”¹⁰ Hogy mi vihett e az átt érésre, tehetnénk hozzá, ha e lépés előtt 65 éves koráig szigorúan vallásos életet élt, illetve miért katolizált, ha utána is ortodox zsidóként folytatt a életét, nem kevésbé rejtély.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 19. század folyamán lassanként nö- vekvő számú átt érések mögött ne húzódtak volna általános trendek. Ebben a fejezetben ezeknek a feltérképezésére teszünk kísérletet, vagyis arra keressük a választ, hogy mely hatások eredményeképpen juthatt ak a magyarországi zsidók közül egyre nagyobb számban arra a döntésre, hogy a zsidó vallást elhagyva átt érjenek valamelyik keresztény vallásra.

1. A

Noha a századforduló ortodox sajtója kétségtelennek tartott a, hogy a Tóra útjáról letért „neológok” előbb-utóbb óhatatlanul kikeresztelkednek,¹¹ azok- ban az országokban, így Angliában és Franciaországban, ahol a többségi tár- sadalom a zsidóság integrációjával szemben csekély ellenállást tanúsított , az átt érés a zsidó lakosságnak a vallási hagyományoktól mégoly eltávolodott kö- reiben is ritka jelenség maradt.¹² Ahol viszont a politikai, társadalmi antisze-

10 A halott titka. Országos Hírlap, 1898. dec. 19. 5.

11 Singer Márton: Az antiszemitizmus. Zsidó Híradó, 1892. jún. 30. 2.; Egy rabbinus: Wahrmann fi ai. Zsidó Híradó, 1893. ápr. 20. 3–4.; Hírek. Zsidó Híradó, 1896. júl. 16. 9.; A züllés útján. Magyar Zsidó, 1912. okt. 17. 9–10.

12 Michael R. Marrus: Les Juifs de France à l’époque de l’aff aire Dreyfus. Bruxelles, Editions Com- plexe, 1985, 79–81.; Todd M. Endelman: The Social and Political Context of Conversion in Germany and England, 1870–1914. In: Uő szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m.

86–87, 93–95.; Uő: Radical Assimilation in English Jewish History, i. m. 80.; Uő: Anti-Semitism and Apostasy in Nineteenth-Century France: A Response to Jonathan Helfand. Jewish His-