A ZSIDÓK ÁTTÉRÉSÉNEK JOGI SZABÁLYOZÁSA JOGI SZABÁLYOZÁSA

A kvantitatív adatok vizsgálata előtt szükséges azonban átt ekinteni a zsidó átt érés jogi környezetét. Az egyházpolitikai törvények előtt a zsidókat érintő vallásváltások adatai állami begyűjtésének s közlésének elmaradása ugyanis a zsidó és a keresztény felekezetek között i átt érés törvény általi szabályozá-sának hiányából fakadt, ami viszont az izraelita vallás 1867 és 1895 között i unikális felekezetjogi státuszának volt az eredménye. Mivel az 1867-es eman-cipációs törvény a zsidókat csak mint egyéneket egyenjogúsított a, de a zsidó felekezetről nem szólt, ez utóbbi, bevett é nyilvánításának hiányában koráb-bi, tűrt állapotából átlépett az ekkortól csupán rá (majd 1905-től a baptista, 1916-tól a mohamedán vallásra) vonatkoztatott elismert felekezet státuszába.⁵ Az elismert zsidó és a bevett keresztény felekezetek között i jogegyenlőtlenség viszont kizárta a zsidó és a keresztény vallások között i átjárást rendező jogal-kotás lehetőségét, mivel a törvény előtt i egyenlőség elvén alapuló dualizmus kori berendezkedés keretében elképzelhetetlen lett volna egy olyan törvény megalkotása, amely az egyéni jogaikban egyenlő zsidó és keresztény lakosok felekezetei között i vallásváltást nem a viszonosság elve alapján szabályozza.

Ez valósult meg az egyházpolitikai törvényekkel, amelyek meghozata-la előtt a zsidók vallásváltását illetően meglehetős jogi káosz uralkodott . Az izraelita vallást bevett é nyilvánító, úgynevezett recepciójáról szóló törvényja-vaslat 1893. április 26-i indoklásában Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter éppen e jogi zűrzavar felszámolásával magyarázta a zsidó és ke-resztény vallások között i átt érések ekkor még ezen törvényben foglalt, végül a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvénycikkbe átmentett szabályozásának a szükségességét: „Eddigelé azon eljárás, mely az izraelita vallásról a törvé-nyesen bevett keresztény vallásfelekezetek valamelyikére való átt éréseknél követendő, törvényileg szabályozva egyáltalán nem volt. Állanak ugyan fenn e tekintetben némely régibb, a múlt század végéről származó s így nagy részben elavult udvari rendeletek, de a lelkészkedő papság előtt nagyrészt ezek is ismeretlenek lévén, a tényleges állapot máig is az, hogy izraelita egyén minden további feltétel nélkül bármikor megkeresztelhető.”⁶ A recepciós

tör-5 Harmadik kategóriaként az 1867-től megszűnt „tűrt” vallásokat az „el nem ismert”, vagyis minden állami védelmet nélkülöző magántársulatoknak tekintett azon vallásfelekezetek vál-tott ák fel (ilyennek számított ak a nazarénusok és az adventisták), amelyeknek hitéleti szabály-zatait a VKM nem hagyta jóvá, nem „ismerte el”. Horváth János: A magyar királyság közjoga.

Bp., Dobrowsky és Franke, 1894, 511–512.; Melichár Kálmán: Egyházi szervezet és vallásügyi igazgatás Magyarországon. Bp., Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1902, 29. Prepuk Anikó szerint az „elismert vallás” terminust 1871-től alkalmazták a zsidó vallásra. Prepuk Ani-kó: Miért éppen a recepció?, i. m. 265.

6 Képviselőházi irományok, 1892–1897. X. Bp., Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, 1893, 292.

vényjavaslatról szóló jelentésében a képviselőház Schwarcz Gyula által veze-tett közoktatási bizott sága hasonlóan fogalmazott : „Szükséges [...] megállapí-tani a módot, mily feltételek és előírt formaságok megtartása mellett lehet az izraelita vallásról a keresztény hitre átt érni; mert bár nagyrészt elavult udvari rendeletek intézkednek is ez iránt, de alig ismertek a lelkészkedő papság előtt s így gyakran minden feltét nélkül eszközöltetett az izraelita vallásról a ke-resztény vallásfelekezetre való átt érés.”⁷

Az említett rendeletek a dualizmus korára nem csupán feledésbe merül-tek, valójában a zsidó vallásról való átt érést is csak részlegesen szabályozták, amennyiben szinte kizárólag a gyermekek vallásváltásával foglalkoztak, illet-ve ezek „elkeresztelésének” igyekeztek gátat illet-vetni. A szabályozás egy rövid időszakban csak a katolikus vallásra történő átt érést érintett e, mivel egy 1761.

február 12-i rendelet értelmében az „akatolikusoknak” tilossá vált zsidókat téríteni, mígnem 1781-től a zsidók a református és az evangélikus vallásra is átt érhett ek.⁸ Mária Teréziának egy 1762. június 17-én kelt rendelete megtil-tott a a zsidó gyermekek szüleik, illetve gyámjuk tudta s beleegyezése nélküli megkeresztelését.⁹ A tilalomnak nem sikerült érvényt szerezni, Mária Terézia 1775. április 21-én újabb rendeletet adott ki, amely újfent megtiltott a, hogy a bábák a szülők akarata ellen megkereszteljék az újszülött eket, és megszabta, hogy a zsidó gyermeket a tilalom ellenére megkeresztelők kötelesek viselni a szülőktől ez esetben amúgy elválasztandó gyermek nevelésének költségeit. A szülőkkel vagy gyámmal nem rendelkező zsidó gyermekeket, illetve az élet-veszélyben forgó zsidó csecsemőket viszont megkeresztelhett ék. A hetedik életévét betöltött gyermek szülei beleegyezése nélkül is átt érhetett , sőt az en-nél fi atalabb is, ha az e célból kiküldött bizott ság elég érett nek találta. E gyer-mekek nevelésének költségeiről szüleiknek kellett gondoskodniuk. Ameny-nyiben a szülők tértek át, 7 éven aluli gyermekeik automatikusan követt ék őket új vallásukban, az ennél idősebbek maguk dönthett ek, hogy átt érnek-e vagy megmaradnak a zsidó vallásban.¹⁰ Ez utóbbi rendelkezést egy 1790.

január 22-i rendelet akképpen pontosított a, hogy a 7 éven aluli gyermekek csak abban az esetben követt ék szüleiket új vallásukban, ha mindkét szülő, illetve az apa keresztelkedett meg, ha viszont ez utóbbi zsidó maradt és csak felesége tért át, gyermekeik is zsidók maradtak.¹¹ Ami az elkereszteléseket

7 Képviselőházi irományok, 1892–1897. XVI. Bp., Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, 1894, 8 Marczali Henrik: A magyarországi zsidók II. József korában. Magyar-Zsidó Szemle, 1. évf. 179.

1884, 353.; Hanuy Ferencz: A vallásváltoztatás az egyházjog és a magyar államjog szerint, i. m. 33.

9 Franciscus Xav. Linzbauer: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. II. Budae, Typis Caesa-reo-Regiae Scientiarum Universitatis, 1852, 387.; Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban. A legrégibb időktől a mai napig. Bp., Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, 1896, 222.

10 Franciscus Xav. Linzbauer: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. II., i. m. 683–684.; Marczali Henrik: A magyarországi zsidók II. József korában, i. m. 354.; Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban, i. m. 222–223.

11 Feleki Béla: Jogviszonyaink tekintett el az átt értek gyermekeire. Egyenlőség, 1889. márc. 24. 2.

illeti, mivel továbbra is előfordult, hogy a bábák a szülők beleegyezése nélkül megkeresztelték újszülött gyermekeiket,¹² II . József egy 1787. július 9-i ren-delett el 1000 dukát pénzbüntetés, illetve fél év szabadságvesztés terhe alatt a bábáknak az életveszélyes helyzetre való hivatkozással történő keresztelést is megtiltott a.¹³ Egy 1789. évi január hó 8-án kibocsátott kancelláriai rendelet az olyan „törvénytelen”, vagyis házasságon kívüli kapcsolatból született zsidó gyermekek sorsáról rendelkezett , akiknek eltartásáról és nevelésükről anyjuk nem tudott gondoskodni. Az ilyen gyermekeket elhagyott árváknak kellett tekinteni, nevelésükről az állam gondoskodott , és ez okból a római katolikus hitben mint a fejedelem vallásában voltak nevelendők.¹⁴ Az ezt követő rende-letek megint a gyermekek átt érési korát szabályozták. Egy 1789. október 30-i rendelet az 1775-ben 7 éves korban megállapított annus discretionis-t 18 évre emelte, ennél fi atalabb zsidó gyermekek esetében csak a halálos ágyon való megkeresztelést engedélyezte, amennyiben ezt maga a gyermek kívánta.¹⁵ Egy két évvel későbbi rendelet e téren újabb módosítást eszközölt: az egész-séges zsidó gyermekeket 18 éves koruk előtt is meg lehetett keresztelni, ám ehhez 7 és 14 éves koruk között királyi engedély, 14 és 18 éves koruk között a Helytartótanács engedélye, illetve, pontosított egy újabb rendelet 1799-ben:

a szülő vagy a gyám beleegyezése szükségeltetett .¹⁶ Az elkereszteléseknek II . József 1787-es rendelete sem vetett véget. Az 1790 júniusában, 25 év után először összeülő országgyűléshez beadott , sérelmeiket felsoroló latin nyelvű folyamodványban a „Magyarországon élő zsidók közönsége” kilenc pontba foglalt kérelmeinek legelső helyén az az óhaj szerepelt, hogy a zsidók vallá-sukat szabadon gyakorolhassák és a keresztség felvételére ne kényszerítt esse-nek.¹⁷ Mindhiába, amint erről például a Zemplén megyei Tállya városa által 1820-ban kiadott körlevél tanúskodik: „Többször tapasztaltatván azon vissza-élés [, hogy] a többször kihirdett etett rendelések ellenére némelly helyeken a Bábák a szülés alkalmatosságával veszedelemben forgó Zsidó Gyermekeket szüleik akaratt yának ellenére is megkeresztelik”, ennek „elhárítása tekinteté-ből tétessen mindenütt közönségessé, hogy az ollyatén Bábák akik azt végbe vinni merészelnék, kemény büntetés alá fognak vonatatt atni”.¹⁸

12 Deáky Zita: Falusi és mezővárosi zsidó bábák Magyarországon (18–19. sz.). In: Uő – Csoma Zsigmond – Vörös Éva szerk.: ... és hol a vidék zsidósága?... i. m. 147.

13 Franciscus Xav. Linzbauer: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. III. Sectio I. Budae, Typis Caesareo-Regiae Scientiarum Universitatis, 1853, 372.; Deáky Zita: Falusi és mezővárosi zsi-dó bábák Magyarországon, i. m. 147–148.

14 Franciscus Xav. Linzbauer: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. III. Sectio I., i. m. 530.; Kút-fők. Zsidó leány elkeresztelése. Magyar-Zsidó Szemle, 8. évf. 1891, 302.

15 Franciscus Xav. Linzbauer: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. III. Sectio I., i. m. 576–577.;

Hanuy Ferencz: A vallásváltoztatás az egyházjog és a magyar államjog szerint, i. m. 34.

16 Uo.

17 Büchler Sándor: De Judaeis. In: Bánóczi József szerk.: Évkönyv. 1900., i. m. 294–295.

18 Hőgye István: „Bábai mesterség” a Hegyalján (1711–1849). In: Antall József főszerk.: Orvostör-téneti Közlemények. XXVIII. 1–3. sz. Bp., Medicina Könyvkiadó, 1982, 205.

Fontos hangsúlyozni, hogy a zsidó vallásról való átt érés jogi kuszasá-ga, átfogó szabályozásának hiánya mellett a keresztény felekezetek között i átjárás is csupán a törvényesen bevett keresztény felekezetek viszonosságáról szó-ló 1868. évi LIII. törvénnyel jutott végső, az átt érés formai követelményeit is (relatíve) pontosan megszabó nyugvópontra. A 18. század végéig az átt érés eleve csak egyirányú volt. 1790-ig kellett várni, amíg az országgyűléshez no-vember 7-én intézett vallásügyi leiratában II. Lipót eltörölte a katolikusról a protestáns vallásra való átt érés büntetését, noha megszabta, hogy az átt érni kívánó katolikus ezt csak hatheti hitoktatást követően teheti meg. Ha ez után is kitartott szándéka mellett , az illetékes plébánosnak el kellett bocsátania.

A protestáns vallásra való átt érés lehetőségét a vallás ügyéről szóló 1791. évi XXVI. törvény megerősített e, bár a törvény 13. paragrafusa előírta, „mivel a katholikus vallásról való átt érés a békekötések értelmében bevett evangélikus vallások bármelyikére a katholikus vallás elveivel ellenkezik; nehogy ez vak-tában történjék, az eff éle előforduló esetek Ő királyi szent felségének tudo-mására hozandók lesznek”. A katolikusról a protestáns felekezetek valame-lyikébe történő átlépés lehetőségét a vallás dolgában címet viselő 1844. évi III.

törvény újfent kimondta, egyben részletesen – de egyirányúan, vagyis csupán a protestáns vallásokra történő átt éréseket illetően – szabályozta az ilyenkor követendő eljárást. A megalkotásakor provizórikusnak szánt, már említett 1868. évi LIII. törvény 1. §-a véglegesen megállapított a az érintett felekezetek tagjainak szabad vallásváltási jogát és – immár a teljes viszonosság alapján – részletesen megszabta az átt éréskor követendő, a dualizmus korának végéig változatlan, 1895-től az izraelitákra is vonatkozó eljárást.¹⁹

Szabályozatlansága mellett a zsidó vallást érintő átt érés legszembe-szökőbb, bár, mint látt uk, nem specifi kus vonása az egyirányúságában rej-lett . A zsidók átt érhett ek valamelyik keresztény vallásra, de ez fordítva elvi-leg nem történhetett meg, s hogy ez milyen kényes kérdés volt, mi sem jelzi jobban, mint hogy az egyházpolitikai törvényjavaslatok vitájakor, több mint negyedszázaddal a zsidók egyenjogúsítása után az izraelita felekezetet érin-tő reformok közül még mindig a zsidó vallásra való átt érés engedélyezése váltott a ki a képviselők és főrendek messze legvehemensebb ellenkezését.²⁰ Annak ellenére azonban, hogy ezen átt érés törvényesen csak a vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. törvény érvénybeléptével vált lehetővé, páran korábban is betértek a zsidó felekezetbe. Eleinte ez minden bizonnyal zömében zsidó konvertitáknak az eredeti vallásukra való visszatérését jelen-tett e, aminek relatív gyakoriságára utal a gyakorlat szankcionálása: egy 1762.

19 Balogh Margit – Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790–1992. Kronológia. Bp., História – MTA Történett udományi Intézete, 1993, 16–18, 57, 90.

20 A katolikus egyház 1893 márciusában megfogalmazott hivatalos álláspontjában elfogadta a zsidó vallás recepcióját, de a keresztények átt érését a zsidó „nemzeti” vallásra élesen elle-nezte, mivel ezt a keresztség szentségének eltörölhetetlen jellegével összeegyeztethetetlen-nek tartott a. Ld. Nathaniel Katz burg: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon, i. m. 108–110.

februári 18-i rendelet kétévi börtönre terjedhető büntetéssel sújtott a a meg-keresztelt konvertita visszatérését eredeti hitére. Ezen idő alatt az „igaz val-lás”, vagyis a katolikus hit tanaiban volt oktatandó, elbocsátása előtt az ügy kimeneteléről jelentést kellett tenni az uralkodónak.²¹ Idővel azonban nem csak kitért zsidók kívántak újfent a zsidó vallás híveivé válni, amint erről egy, a közép-európai ortodox rabbiknak a zsidó vallásra térésről kifejtett vélemé-nyeit bemutató tanulmány tanúskodik. A tanulmány szerzője, az amerikai rabbi és jeles történész David Ellenson a honi jogi viszonyokkal sajnos nincs tisztában, ritkán ad pontos dátumot, és az sem mindig egyértelmű, hogy a pertraktált eset Magyarországon élő zsidókra vonatkozik-e, de annyi bizo-nyos: függetlenül att ól, hogy a rabbik engedtek a kérelmeknek vagy sem, pár esetben az 1860-as, 1870-es évek Magyarországán is előfordult, hogy egyes keresztények zsidó szívük választott ja miatt a zsidó vallás kötelékébe akar-tak lépni, vagy hogy zsidó szülők egy általuk adoptálni kívánt keresztény gyermeket fel akartak venni a zsidó vallásba.²² Lehetséges, hogy nem voltak tisztában ennek törvénytelen mivoltával, avagy a bözödújfalvi székely szom-batosokhoz hasonlóan, akik az emancipációs törvény jóhiszemű félreértel-mezésének eredményeképpen 1868-ban átt értek a zsidó vallásra, szintén úgy gondolták, hogy a zsidók egyenjogúsításával ez immár jogilag is lehetségessé vált. A szombatosok átt érését követően, mint ismeretes, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterként két, 1869. május 12-én, majd szeptember 2-án kelt rendeletben utasított a a helyi közigazgatási hatóságokat, hogy új vallá-sukban a szombatosokat ne háborgassák. A még nem bevett zsidó vallásra való átt érésüket a törvény nem engedte meg, de visszatérítésüket az állam nem kényszeríthett e ki.²³ Ami azt is jelenti: ha a zsidó vallásra való átt érést a törvény még egy negyedszázadon át tiltott a is, a törvény megszegőinek retor-ziótól nem kellett tartaniuk.

Elképzelhető, hogy a zsidó vallásra térő keresztények száma 1867 után enyhén megnövekedett , egyrészt mert a zsidó és keresztény lakosság foko-zatos közeledésével azon keresztények száma is megnőhetett , akik egy olyan zsidóval akartak házasságra lépni, aki ezért nem volt hajlandó kitérni, más-részt mert ezt 1868. május 25-e után a Habsburg Birodalom ausztriai felében

21 Marczali Henrik: A magyarországi zsidók II. József korában, i. m. 354.; Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban, i. m. 223.

22 David Ellenson: On Conversion and Intermarriage: The Evidence of Nineteenth-Century Hungarian Orthodox Rabbinic Writings. In: Eli Lederhendler – Jack Wertheimer szerk.: Text and Context: Essays in Modern Jewish History and Historiography in Honor of Ismar Schorsch. H. n.

[New York], Jewish Theological Seminary, 2005, 321–346. A tanulmány kis változtatásokkal és új cím alatt (Hungarian and Central European Writings on Conversion and Intermarriage) újra megjelent in: David Ellenson and Daniel Gordis: Pledges of Jewish Allegiance: Conversion, Law, and Policymaking in Nineteenth- and Twentieth-Century Orthodox Responsa. Stanford, Stanford University Press, 2012, 70–89.

23 Kohn Sámuel: A szombatosok. Történetük, dogmatikájuk és irodalmuk, különös tekintett el Péchi Si-mon főkanczellár életére és munkáira. Bp., Athenaeum, 1899, 353–368.

immár törvényesen is megtehett ék,²⁴ minekutána egy akár még Bécsben, akár már Magyarországon zsidó partnerükkel kötött házasságot követően immár zsidó házastársként élték tovább életüket. E gyakorlat meglétét egy ízben leg-alább a hivatalos statisztikai kiadványok is regisztrálták: a Magyar statisztikai évkönyv 1875-ben megjelent 3. évfolyamában a „tiszta s vegyes házasságok számaránya vallásfelekezetek szerint százalékban” című táblázat szerint 1871-ben az izraeliták között a „vegyes” házasságok aránya 0,05%-ot ért el, ami oly módon volt lehetséges, jelezte egy, a százalékszámhoz biggyesztett lábjegyzet, hogy az illetők „proselyták” voltak, vagyis zsidó vallásra átt ért személyek.²⁵ Hogy ekképpen e házasságok már nem minősülhett ek „vegyes-nek”, az más kérdés, mindenesetre egy 1878-ban kiadott röpiratában Stern Albert újpesti főrabbi úgy vélte, „számos eset fordult elő hazánkban, hogy magyarhoni keresztények zsidóságra tértek át Ausztriában, és hogy az átt ér-tek minálunk magyarhoni zsidókkal házasságilag össze lett ek adva”.²⁶ Bár e házasságok a magyar törvények szerint törvénytelennek minősültek (így az e házasságokból származó gyermekek is), a hatóságok, legalábbis Pulszky Fe-renc szerint, nem léptek fel ellenük. „Ha keresztény ember vagy leány [Bécs-ben] zsidóvá lett , hogy törvényes házasságra léphessen”, írta egy 1880-ban a vegyes házasság bevezetését szorgalmazó cikkében, „a szabadelvű magyar kormány kijelenti, hogy ez nem szabad, el nem ismeri a vallásváltoztatást, sem a házasság törvényességét, hivatkozva egy középkori törvényre, de még-sem meri annak büntető rendeletét végrehajtani, habár állítja, hogy az most is érvényes. Úgy tudom, hogy közel száz ilyen vegyes, törvénytelennek kijelen-tett házasság van Pesten, száz család, melynek státusát a kormány ily módon törvénytelenné teszi.”²⁷

A zsidó vallásra 1867 és 1895 között olykor Magyarországon is történtek átt érések, noha a kifejezés, ha formailag erről volt is szó, nem jelöli pontosan a valóban rendkívüli eseteket. 1882. február 1-jén egy bábaasszony jelentkezett Balla Árpád budapesti református segédlelkésznél és megkérte, hogy keresz-teljen meg egy kétnapos ikerpárt, Gyulát és Arankát, akiknek az édesanyja, a hajadon Berger Fanni, a bába előtt reformátusnak mondott a magát. Pár nap-pal a keresztelés után a Budai Izraelita Hitközség rabbija megjelent Balla hiva-talában, tájékoztatt a a lelkészt, hogy Berger Fanni valójában izraelita vallású, és bemutatott egy nyilatkozatot, amelyben a fi atal nő megbánásának adott hangot, amiért megkereszteltett e gyermekeit. A korabeli viszonyokat tekintve szokatlanul megértő segédlelkész erre a keresztelési anyakönyv jegyzet ro-vatába a következőket vezett e be: „ Berger Fanni izraelita nő ikergyermekei tévedésből kereszteltett ek meg, s minthogy az anya a miatt lelkifurdalásokat

24 Marsha L. Rozenblit: The Jews of Vienna, 1867–1914, i. m. 232, 12. jegyzet.

25 Magyar statisztikai évkönyv. 3. évf. Első rész. Bp., Athenaeum, 1875, 34.

26 Stern Albert: Védbeszéd, melyet a budapesti k. fenyítő törvényszék előtt , 1878. január 28-án mint vádlott a zsidó rituális elválás ügyében tartott _, újpesti főrabbi. Bp., Nyomatott Ott o testvéreknél, 1878, 5.

27 Pulszky Ferencz: A zsidókról, i. m., oldalszámozás nincs [2].

szenved, – azok az egyházból s anyakönyvből kikebeleztetnek.” A keresz-ténységből ekképpen kiléptetett ikerpár előtt nyitva állt az út a zsidó hitbe való „átt érés” előtt .²⁸

Egy másik, még kacifántosabb eset lezárásaként maga a Vallás- és Közok-tatásügyi Minisztérium adta meg az engedélyt két meg nem keresztelt, de a magyar jog szerint katolikus személynek, hogy a hatályos törvényekkel ellen-tétben átt érjen az izraelita vallásra. A magyar állampolgárságú, római katoli-kus hitű Darvas Éva 1870-ben Bécsben átt ért az izraelita vallásra, majd házas-ságot kötött Iritz Hermannal. A házasságból két gyermek született , Ede és Jul-csa. A család később Magyarországon telepedett le. Mivel Darvas Éva átt érése a magyar törvények szerint érvénytelen volt, házassága is annak számított . A nő továbbra is római katolikus hajadonnak, gyermekei pedig „törvénytelen”

származású római katolikusoknak voltak tekintendők. A két serdülőkorba ért, papíron katolikus gyermek azonban megtagadta a keresztség felvételét, amire az állam őket nem kényszeríthett e. A két kamasz felekezeti viszonyát valamilyen formában mégis harmonizálni kellett a hatályos törvényekkel. A kör négyszögesítését Csáky Albin 1890. február 3-án 55.480. szám alatt kelt VKM rendelete végezte el: „Ily körülmények között , az eltörölhetlen bélyeget hátrahagyó keresztség elmaradásának következtében, megszűnik azon gátló akadály, mely a törvényeinkbe fektetett általános elvek, a vallás változtatás szabadságának az izraelita hitre történő átt éréseknél való alkalmazását lehe-tetlenné teszi. A törvények szerint róm. katholikusoknak tekintendő Darvas Ede és Julcsa az 1868: LIII. t.-cz. 2. §-ban megkívánt kor elértével, vagyis éle-tük 18. évének betöltése után vallásukat változtathatják és pedig nem csupán az idézett törvény értelmében valamely bevett keresztény vallás-felekezethez csatlakozhatnak, hanem megkeresztelve nem lévén, e kivételes esetben jogha-sonlatosság alapján az izraelita hitet is felvehetik.”²⁹

Az állam képviseletében intézkedő miniszter érvelése szerint a zsidó val-lásra való átt érést tehát nem annyira az állami törvény akadályozta, a zsidó vallás csupán elismert, de nem bevett státusza, mint inkább az egyházi kánon-jog, vagyis a keresztség szentségének „eltörölhetlen bélyege”, azon bélyeg, amelyet a fentebb idézett református segédlelkész viszont visszavonhatónak ítélt. Az egyházpolitikai törvényjavaslatok parlamenti vitája során a reformok mellett kiálló képviselők nem véletlenül támasztott ák alá érvelésüket ilyesfaj-ta, a polgári házasság hiányából és a zsidó vallásra átt érés lehetetlenségéből fakadó abszurd helyzetek taglalásával, Pap Géza, a recepciós törvényterve-zetről szóló közoktatásügyi bizott ság jelentésének előadója kifejezésével bi-zonyos „családjogi és magánjogi kellemetlenségek” leírásával, az ilyen esetek

28 Mezey Ferenc: A keresztség hatálya. Magyar-Zsidó Szemle, 8. évf. 1891, 509.

29 Mezey Ferenc: Keresztény származású magyar honpolgároknak jogérvényes átt érése a zsidó vallásra Magyarországon. Magyar-Zsidó Szemle, 8. évf. 1891, 449–450. A rendelet nem jelent meg a Rendeletek tárában. A Magyar-Zsidó Szemle nyomán 1891. július 19-i számában a Jog című szaklap is leközölte.

bemutatásával kívánván bizonyítani, hogy a törvények jelen állapotát megha-ladó korszellem, a jogot felülíró gyakorlat elodázhatatlanná tett e a törvények adaptációját. „A jelen törvényjavaslat”, összegezte 1894. június 26-i felszólalá-sát Pap Géza, „egy tényleges állapotot akar törvényes intézkedésekkel mint-egy szentesíteni.”³⁰

A zsidók átt érését véglegesen rendező egyházpolitikai törvények előtt a dualizmus kori magyar kormányzat Csáky Albin 1890. február 16-án hozott rendelete révén egy ízben tett kísérletet a zsidók vallásváltásakor követendő eljárás szabályozására, bár a rendelet ekkor sem törekedett az évszázados rendezetlenség teljes körű felszámolására. Pedig a helyzet egyértelműen tarthatatlanná vált. A zsidók átt érését övező jogbizonytalanság eredménye-képpen a hatóságok olykor hajlamosak voltak arra, hogy a zsidókra nézve is kötelező érvényűnek tekintsék a rájuk nem, csupán a bevett keresztény felekezetekre vonatkozó – de legalább létező törvényeket. Erről tanúskodik Klein Vilmos budapesti lakos esete. Klein 1884-ben átt ért a református hitre.

Felesége, született Friedmann Léni nem akarta követni férjét a keresztvíz alá, megindított a ellene a válópert és megszüntett e vele a házassági közös-séget. (A talmudi jog szerint a házasfelek egyikének kitérése esetén a zsidó hiten maradt házastárs kérelmére a válás automatikusan kimondandó volt.

Ha valamivel körülményesebben is, a zsidó házasságot szabályozó 1863.

november 2-i udvari kancelláriai rendelet, amelyet egy 1878. szeptember 27-én kelt VKM rendelet jogérvényben fennállónak mondott ki, ugyancsak lehetővé tett e a zsidó vallásban maradt házastárs számára, hogy elváljon kitért férjétől, illetve feleségétől.³¹) Friedmann Léni később viszonyt folyta-tott egy zsidó férfi val, a kapcsolatból 1888-ban egy fi ú született , házasságát közben első fokon, de még nem jogerősen felbontott ák. Újszülött fi át Fried-mann Léni a PIH anyakönyvébe kívánta bevezett etni, de az anyakönyv-vezető megtagadta a felvételt, bár a kitért férj kijelentett e, hogy nem tőle származik a gyerek, a nővel élő zsidó férfi pedig elismerte az apaságot. Az anya ekkor kérvényben fordult Budapest főváros tanácsához, hogy rendelje el fi ának az izraelita hitközségbe való felvételét. A tanács megtagadta kérel-mét, 1888. április 28-án kelt határozatában kijelentve: mivel a nő házassága jogerősen még nem lett felbontva, a fi ú gyermeknek a „fennálló törvények értelmében” a férj hitvallását kell követnie, vagyis reformátusként kereszte-lendő és anyakönyvezendő. Miféle „fennálló törvények”? – értetlenkedett az ügyről beszámoló ifj ú ügyvéd az Egyenlőségben. A fővárosi tanács nyilván a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról szóló 1868. évi LIII. törvény 14. paragrafusára gondolt, más „fennálló törvény” nem lévén,

30 Képviselőházi napló, 1892–1897. XIX. Bp., Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, 1894, 290, 293.

31 Kassay Adolf: A zsidó házasságokra vonatkozó jogelvek és szabályok a megfelelő rendeletekkel és ha-tározatokkal. Átdolgozta és bővített e Severus. Bp., Robicsek Zsigmond kiadása, 1891, 14, 23, 34–36, 71–72.