A termelés és tényezőinek kapcsolata az iparban

A TERMELÉS ES TENYEZÓINEK KAPCSO LATA AZ lPARBAN'

DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ — DR. DEMETER KATALIN

A magyar gazdaság és ezen belül az ipar fejlődésében 1968-tól napjainkig jelentős változások mentek végbe. Ebben az időszakban az ipari termelés dinami- kája számottevően hullámzott, ennek ellenére határozottan elkülöníthetők az egy-

mástól jellegzetesen különböző növekedési szakaszok. Mig a hatvanas évek vége és a hetvenes évek első harmada az ipar legdinamikusabb periódusai közé tarto—

zott, addig 1974-től kezdődően egészen napjainkig az ipari termelés üteme ten—

denciájában lassuló volt. Az 1968 és 1974 közötti évi átlagos 6.2 százalékos növe- kedéssel szemben az 1975 és 1978 közötti időszakot 5.2. az 1979 és 1985 közötti éve—

ket átlagosan 1.5 százalékos növekedés jellemezte.

Elemzéseink szerint a termelési erőforrások mennyiségének változása — a mun- karáfordítások csökkentése, az állóeszköz-állomány növekedési ütemének a beru- házások visszafogása miatt bekövetkezett lassulása — önmagában nem indokolja a kibocsátási dinamika visszaesésének mértékét (lásd az ábrát).

Az okok között első helyen az ipari termelés gyenge strukturális alkalmazko- dóképessége szerepel. Ennek illusztrálására elegendő a nyolcvanas évek eddigi eredményeit tekinteni: 1981—1982-ben a világgazdasági feltételek viszonylag ked- vezőtlen alakulása mellett - a belső tartalékok mozgósításával — az ipari termelés dinamikája meghaladta az előző évek alacsony szintjét. majd 1983 és 1985 között a világkereskedelmi forgalom bővülése ellenérea magyar ipar kibocsátási dinami—

kája újra lelassult. A háttérben az ipari ágazatok és szakágazatok kibocsátási, rá-

fordítási struktúrájának merevsége húzódik meg. Ugyanakkor az okok között nem

elhanyagolható szerepet játszik. hogy kényszerűen felgyorsult a csökkenő létszám- nak állóeszközökkel történő pótlása. ami tovább fokozta az előző években kiépített

kapacitások kihasználatlanságát . Az egymásnak látszólag ellentmondó folyamatok

természetszerűen vezettek a ráfordítások hatékonyságának csökkenéséhez.

Számításokon alapuló elemzéseink az 1969 és 1982 közötti időszakra vonat—

koznak. Az 1982. év záró évvé választását két körülmény indokolta: egyrészt a szak—

ágazati osztályozás 1981-ben bekövetkezett jelentős módosítása, másrészt az, hogy számításainkhoz még nem álltak rendelkezésre az összehasonlító áras megfelelő részletezettségű állóeszközadatok a további évekre. Ennek ellenére lehetőség sze—

rint összevetjük az 1969 és 1982 közötti időszak feltárt tendenciáit az azóta eltelt évek jellegzetes irányzataival.

' Jelen elemzés a szerzők "Növekedés és termelékenység az iparban, 1968—1982/1984." című hosz- szabb tanulmányának 4.2. fejezete alapján készüit. (MTA lpargazdaságtani Kutatócsoportja. Budapest. 1985.

Kézirat.)

DR. CHERNENSZKY —— DR. DEMETER: A TERMELÉS ÉS TÉNYEZÖI 801

A szocialista ipar néhány alapmutatóiának alakulása

(index: Előző év : 100.0)

fogbűvzfa/vfé'at száwa

gal " -———-- őnaf/a'fymaőJ/Ú/ék

75 k o _ _ oil/n'eszázékáX/ mm;

ár)/21398 "Á _?

7Úl ! l : ! "r"" i i l l '" I ,

mm'hmmzr' volxmmlalhímm'tr'htol

co tx lx (x (* tx ix (x ix Rx tx az; aa ag az eg m og

?) Os §) 0! 0) 0! (71 G') 93 m 0) 03 ") '.h 0) Oz 0)

N N N N % ix ix h h ix r— % IN ix ts t— tx

Megjegyzés. Az 1986. évi adatot az éves tervből vettük, a többi adat a Központi Statisztikai Hivatal kiadványaiból (1977-1984. évi iparstatisztikai évkönyvek: Beruházási adattár, 1950—1977; 1980. és 1984. évi beruházási statisztikai évkönyvek; Statisztikai havi közlemények. 1986. évi 1. sz.) származnak.

A növekedési ütem lassulósának okait az alábbiakban a termelési tényezők mennyisége és egymáshoz viszonyított arányaik, valamint ágazati struktúrájuk változásai felől vizsgáljuk. Sajátos nézőpontból és viszonylag egyszerű eljárással

(a korreláció-számítás módszerével) kíséreljük meg legalább részlegesen megvá-

laszolni: mi az oka annak, hogy a növekedés összetevői között jelentős túlsúlyra tett szert a ráfordítások mennyiségi növekedése. miközben csökkent a ráfordítá-

sok hatékonysága.

A termelés és a termelési tényezők mennyiségi változásainak korrelációs elem—

zéseinél a három alapadaton (termelés. munkaráfordítás. állóeszközök) kívül fel- használtuk az előbbi ráfordítás- és hozammutatókból származtatott együttes rá—

fordítási, hatékonysági és a tényezőarónyok változását kifejező mutatókat is. A korrelációs elemzéssel arra keressük a választ. hogy

—- milyen összefüggések tapasztalhatók a megfigyelt mutatók évenkénti változása között az iparban és az egyes iparágakban a vizsgált hosszabb idősza—kban;

— mely tényezőkre jellemzők az együttmozgások, melyekre az ellentétes irányú válto- zások és melyekre az egymástól való függetlenség?

A láncindexek vizsgálata az adott időszakban rövid távon érvényesülő tipi- kus kapcsolotokról ad képet. A hosszabb távon érvényesülő összefüggések ke- resztmetszeti elemzésekkel tárhatók fel, amikor is valamely időszakra jellemző át—

lagos változási ütemek közötti kapcsolatok kiszámítására kerül sor. A kereszt—

metszeti elemzéseket szakágazati részletezettségű adatok alapján végeztük. Meg- vizsgáltuk azt is, hogy az egymást követő részperiódusokban (az 1969—1973., az 1974—1978.. valamint az 1979-1982. években) mely kapcsolatok erősödtek. melyek gyengültek.

802 DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ -— DR. DEMETER 'KATALlN

Ezeket a vizsgálatokat különböző szakágazati. csoportokra is elvégeztük:

a) az ipar összes szakágazatára.

b) az ollapanyag— e's energiatermelő szektorra, c) a feldolgozóiparra, ezen belül

— a hosszú időn keresztül kiemelten fejlesztett gép- és vegyiparra.

—— a könnyű- és egyéb iparra,

— az élelmiszeriparra.

MÓDSZERTANI MEGJEGYZÉSEK

Számításaink során három alapmutotót, illetve a mutatók indexeit használ- tuk fel.

1. A termelést (kibocsátást) az összehasonlító áras bruttó termelési érték

képviselte. - !

2. Az állóeszköz-ráfordítások dinamikáját a termelési rendeltetésű állóeszkö—

zök összehasonlító áras bruttó értékének alakulásával közelítettük.1

3. A munkaráforditások változását a ledolgozott munkaórák számának válto-

zásával mértük.2 ' '

Az alapmutatók felhasználásával további mutatókat képeztünk.

4. Együttes munka- és állóeszköz-ráfordítás (ún. teljes ráfordítás). Az együt-

tes munka- és állóeszköz-ráfordítás változási üteme a két termelési tényező vo- lumenindexeinek valamely súlyrendszer segítségével történő aggregálása révén határozható meg. (A súlyok felfog—hotók hatékonysági követelmények megtestesí- tőiként is, amelyek a két tényező relatív értékelését fejezik ki. A ráfordítási—, illet- ve az ebből származtatott hatékonysági színvonal mérésekor a konkrét súlyok megválasztása, módosításuk célszerű gyakorisága nagy körültekintést kiván. A fenti mutatók dinamikáját csekély mértékben befolyásolja a súlyoknak akár vi- szonylag tág határokon belüli változtatása is.3)

Számításaink során a szakágazati teljes ráfordítási indexek meghatározásakor a mun—

karáfordítások változását a bér és a bérjárulélk összegével. az á'llóeszköz-dinavmilkát az amortizáció és az eszközlekötési járulék összegével súlyoztuk. A súlyokat 1977. évi adatok alapján határoztuk meg. Tanulmányunkban nem az ipar egészére kialakított egységes sú—

lyokat alkalmaztunk, hanem szakágazati saját súlyokat. Emögött aza meggondolás húzódott meg, hogy figyelembe kívántuk venni az ágazatonként eltérő ráfordítási szerkezet növeke- dési következményeit — vagyis az állóeszköz—igényesebb (illetve relatíve élőmunka-igénye- sebb) ágazatok esetében a nagyobb súlyú termelési tényező nagyobb súllyal szerepelt a ráfordítások arányainak meghatározásakor is. (Például valamely 9:1 állóeszköz-, illetve munkaráfordítási aránnyal működő termelési ágban a kibocsátás növelése szempontjából valószínűleg többet nyom a latba az állóeszközök nagyobb és a munkaráfordítások kisebb arányú növelése, mint ahol a ráfordítási szerkezet éppen fordított arányokat mutat.)

5. Munkatermelékenység.

6. Termelés/óllóeszköz hányados (állóeszköz—hatékonyság, ,.tőketermelékeny—

ség").

1 Az iparon belüli aggregátumok termelési rendeltetésű állóeszközeinek értékidősorait a Központi Sta- tisztikai Hivatal lparstatisztikai főosztálya bocsátotta rendelkezésünkre. Az 1968 és 1976 közötti időszakra vo- natkozóan az 1968. évi árak szolgáltak bázisul, 1976 és 1982 között pedig az 1976. évi árak. Az átórazás során az új állóeszközök értékét az adott évben üzembe helyezett beruházások árlndexének felhasználásá- val hozták összehasonlítható árszintre. A nullára leirt állóeszközök kivezetéskori bruttó értékükön kerültek

:zámbavételre.

? Az ipar szakágazatoiban foglalkoztatónak munkaóráinak számát becsléssel állapítottuk meg. Fel- tételeztük, hogy a nem fizikai dolgozók létszámarányosan ugyanannyi munkaórát dolgoztak le. mint a fi—

zikai dolgozók. A létszámadatok és a fizirkalak által teljesített munkaórák számának ismeretében határoz- tfk meg tehát az összes foglalkoztatónak munkaóráinak becsült számát. illetve ebből a változási indexe—

et.

3 Ezzel kapcsolatban lásd: dr. Román Zoltán: Munkatermelékenység és hatékonyság az ipar ágaza- taiban. Statisztikai Szemle. 1972. évi 2. sz. 149—167. old.

A TERMELÉS ÉS TÉNYEZÖl

803

7. Teljes termelékenység, amely a termelést az együttes munka- és állóesz- köz—ráfordításhoz viszonyítja.4

8. Helyettesítés. A munkaerő-inputnak állóeszköz—ráfordítással történő kivál—

tásaként definiáltuk a helyettesítést. A helyettesítés dinamikáját az együttes mun- ka— és állóeszköz-ráforditásokon belül az állóeszköz-ráfordítás aránynövekedésén keresztül próbáltuk megragadni: a helyettesítés előrehaladása eszerint az együt- tes (munka- és állóeszköz-) ráfordítások. valamint a munkaráfordítások változási

ütemének különbségeként számítható ki.

9. Technikai felszereltség. A technikai felszereltség mértékét az állóeszköz- állomány és az azt működtető létszám arányával szokás mérni. Mi a munkaórá-

kat használtuk vetítési alapként.5

A felsorolt mutatók változása közötti korrelációs kapcsolatot akkor tekintet- tük erősnek, ha a korrelációs együttható értéke meghaladta a 0.8—et, negatív összefüggés esetén. ha —O.8 és —1.0 között volt; függetlennek. ha a -—0,1 és 0.1

sávba esett. Terjedelmi okokból elsősorban a pozitív erős, a negatív erős kap-

csolatok bemutatására. valamint a kapcsolatok teljes hiányának a jelzésére szo-

rítkozunk.

Számításainkban 59 szakágazatra. szakágazatcsoportra vonatkozó fenti in—

dexeket használtuk fel. Az 1981—ben érvényben volt szakágazati rendszeren belül összevontuk

az 1513 Mész— és cementipart a 1515 Azbesztcementiparral.

az 1611 Szerves- és szervetlen vegyipart az 1616 Festékíparral, az 1742 Rostkikészítő ipart az 1743 Len-. kender- és jutaiparral.

SZÁMlTÁSl EREDMÉNYEK

A különböző tényezők rövid távon. egyik évről a másikra bekövetkező vál—

tozásai közötti tipikus kapcsolatokat mutatja be az 1. tábla.6 A vizsgált időszak nyilvánvalóan nem homogén. jelentős változások történtek az egyes termelési tényezők mennyiségi növekedésében s a kibocsátás dinamikájában az egyes iparágak és az ipar egésze szintjén. Mindez jól tükröződik abban is, hogy vi- szonylag kevés markáns összefüggés bontakozik ki az együtthatókat nézve.

A kilenc mutató között lehetséges harminchat párosításból (köztük néhány

tautológikus. triviális összefüggés is található) az ipar egészét tekintve 12 szoros kapcsolatot találtunk, a könnyűiporban tizenegyet, a gépiparban tízet. a bányá- szatban. a kohászatban, az építőanyag-iparban és az élelmiszeriparbon nyolcat. a villamosenergia—iparban hatot s a vegyiparban ötöt.

4 A tanulmányunkban alkalmazott teljes termelékenységi mutató felépítése megegyezik az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal által elfogadott ún. komplex hatékony- sági mutatóéval, viszont eltér attól a felhasznált alapadatok és a súlyozás tekintetében. Választásunknaka már leírtakon túlmenő részletes módszertani indoklását mellőzve csupán utalunk néhány, 0 további pró- bálkozásokra bátorító körülményre: a súlyozás körüli viták még nem jutottak nyugvópontra; a bruttó ter- melési érték mutatója kiegyensúlyozottabban alakult, mint a nettó: s végül -— számításaink szerint —— a kétfajta mutatószám-rendszer lényegében azonos tendenciákat mutat az ipar egészének fejlődését vizs-

gálva.

5 A mérésnél implicit feltételezés. hagy a tőke/létszám hányados — illetve ennek változása -— viszony- lag jól közelíti a munkafolyamat, az egyes munkavégzők állóeszközökkel való ellátottságát. Ez a feltevés.

mint az Berend Iván kutatási eredményeiből jól ismert. nem minden esetben felel meg a valóságnak (Be- rend Iván: Állóeszköz-igényesség és fejlesztéspolítika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1979.

151. old.). Ugyanis a munkahelyek száma az elmúlt évtizedekben -— ágazatonként differenciáltan —- nagyobb mértékben nőtt. mint a létszám vagy a ledolgozott órák száma. s ennek következtében a munkahelyek fel- szereltsége lassabban nőtt. mint ha a létszám és o munkakörök száma párhuzamosan változott volna, a 'kopocitáskihasznólás változatlan maradt volna.

5 Rövid távon érvényesülő összefüggések elemzéséhez az előzőkben felsorolt kilenc mutató láncindexei alapján számítottuk ki a korrelációs együtthatókat. A kilenc mutató mindegyikéhez 14 láncindex tartozott az 1969 és 1982 közötti időszakra.

304 on. CHERNENSZKY LAszLo — DR. DEMETER KATAÚN

Sem a szocialista ipar egészét tekintve. sem az egyes iparágak szintjén nem

mutatkozik erős összefüggés a kibocsátás (i.) és a ráfordítások (Z.. B., 4.) növe—

kedési űteme között.

1. tábla

A rövid távon érvényesülő szoros korrelációs összefüggések a szocialista ipar egyes ágazataiban, 1969—1982'

B vmg— E a K e; i s

'- - ' ,, 'z - " - — aci-

TénYeZők" nyíli- gioesr- Kszlg- (53513. 0309- Viggy ;? mister- állásta-

fszot gia- ipar ipar ipar ipar

ipar

!

1.—5. . . 4— .4. _i—

1.—6. . . _i- 4. .t. _;— 'l—

g-g— - - 4— —i— —i— —i— —i— 4—

z:-4::::::.:: _t Jr

2.—-6. . . _ _. .. _

2.-8. . . _i— —i— _i— 4. * _]— .iz %-

2.-9. % —i— t i —i— —l— —i—

3.——4. . 4— 4— 'l—

3.—8. . ..

5.—6. .

'i-

5-—7- - 4— 4— *l' t 4— 4—

ÉP; - —l— t —i— % %— -l— —i— %—

6Z—9: — _ _ _

7.—8. . . ..

8.—9. . . %— —§— —i— —§— —l—- —l— —l— -l— —-l—

i !

' Itt és a további táblákban háromféle korrelációs összefüggést jelölünk: erős pozitiv ($), erős ne—

gativ (—-), független (0) kapcsolatot. ,

" Itt és a továbbiakban a tényezőket a Módszertani megjegyzések c. fejezetben megadott sorszam- mal jelöljük.

A termelés (1.) és az állóeszközök (2.) növekedési üteme között közepesen negatív korrelációt mértünk. Az egyes éveket tekintve tehát a vizsgált 14 éves időszakban az volt a jellemző, hogy a kibocsátás és az állóeszközök növekedési üteme többnyire ellentétes irányban mozgott. Vagyis mindkét tényező növekedett

ugyan szinte valamennyi évben (a bruttó termelési érték 1980-ban nem), de az

előző évhez képesti növekedésiütem-változás (gyorsulás vagy lassulás) általában

ellentétes volt. (Tizenhárom esetből tizenegyben volt ellenkező irányú. s 1979—et

követően két esetben azonos. lassuló mozgás volt megfigyelhető.)

Ha a kibocsátási dinamikát az egy évvel korábbi állóeszközbővülési ütemmel

vetjük össze (tehát a két idősort egymáshoz képest egy évvel eltoljuk), akkor az

összefüggések valamelyest módosulnak. Az állóeszköz-dinamika hatásának kés—

leltetésével a két mutató együttes lassulásainak. gyorsulásainak száma megemel-

kedik.satizenkét eset közül hatnál figyelhető meg.Akorrelációs együttható ér-

téke ekkor —0.1427. Kétéves időeltolódássai az azonos. illetve a különböző irá-

nyú elmozdulások gyakorisága már 9:2, a korrelációs együttható azonban a vá-

rakozásoktól eltérően nem lesz pozitiv (—O,4153).

Összegezve: az állóeszköz-állomány és a kibocsátás bővülése között nincs kapcsolat rövid távon. (Ez az eredmény összhangban van a termelési függvények alapján végzett vizsgálatok megállapitásaival is.) Az állóeszköz-állomány 197849

tapasztalható egyre gyorsabb ütemű bővülése tehát nem járt a kívánatos ered-

A TERMELÉS ÉS TENVEZÓI 805

ménnyel, majd a gazdasági növekedés visszafogása is az állóeszköz-állomány ala-

kulásától függetlenül érintette az egyes ágazatok termelése iránti keresletet. Sem rövid távon —- mint látni fogjuk —. sem hosszabb távon nem ment végbe az álló- eszközöknek a lemaradó ágazatokból dinamikusabb ágazatokba való átcsoporto—

sítása. Ezzel szemben a legtöbb ágazatban számottevő kihasználatlan kapacitás keletkezett.

A termelés (1.) és a munkaráfordítás (B.) dinamikája között közepes erőssé- gű pozitív korreláció volt tapasztalható rövid távon a vizsgált időszakban. A lét—

számnövekedés idején —- a hetvenes évek első felében — az ágazatok közötti lét—

számmegoszlás változásának mértéke jelentős volt, a foglalkoztatottak számának csökkenésével azonban a szerkezetmódosulás üteme lefékeződött. (Szakágazati szintű elemzéseink rámutattak arra. hogy a magyar ipar foglalkoztatási szerkeze—

te az aggregációs szinttől független merevséget mutat.) A termelés és az álló- eszköz—állomány bővülésének kapcsolatához hasonlóan a termelés és a munka—

ráfordítás kapcsolatát is a jelentős mértékű függetlenség. a munkaerő csekély mobilitása jellemzi. A létszám alakulása a kapacitáskihasználás és a termelés

csökkenését igen vontatottan követi, s általában nem szándékolt vállalati mun-

kaerő-gazdálkodási döntések nyomán.

A termelési dinamika (i.) ésa két kiemelt ráfordításfajta aggregálásával elő-

állított .,teljes ráfordítás" (4.) növekedési üteme között az egyes iparágak eseté- ben rövid távon lényegében nem volt kapcsolat, s az ipar egészét tekintve is igen gyenge pozitív korreláció mutatkozott. Ez logikusan következik a termelés és az egyes ráfordításfajták változási ütemének összefüggése kapcsán kifejtettekből.

E jelenségek megértéséhez a termelési tényezők hatékonysága, a termelési tényező arányainak. a helyettesítési folyamatoknak az alakulása szolgáltat rész—

leges magyarázatot.

Míg a kibocsátás és a ráfordítások dinamikája közötti korrelációs kapcsola-

tok közepesnek. gyengének bizonyultak, addig a kibocsátási ütem (1.) és az in-

putok hatékonysága (S., ő., 7.) között az egyes iparágak szintjén és a szocialista ipar egészét tekintve is gyakoriak a szoros pozitív kapcsolatok.

Az állóeszköz-hatékonyság (ő.) és a kibocsátás (1.) esetén triviális összefüg-

gésről van szó: a termelés és az állóeszköz—dinamika közötti negatív korreláció annyit jelent. hogy a termelés növekedési ütemének gyorsulásával rendszerint az állóeszköz-állomány bővülési ütemének lassulása. tehát az állóeszköz—hatékony—

ság gyorsuló javulása jár együtt. és fordítva: a termelés növekedési ütemének az állóeszköz-állomány növekedési üteméhez viszonyított lassulásából az állóeszköz- hatékonyság kedvezőtlen változása következik. Ugyanez az összefüggés fejeződik ki abban, hogy az állóeszközök bővülése (2.) az ipar egészét tekintve együtt

járt az állóeszköz—hatékonyság (ő.) romlásával. Rövid távon tehát egészen termé-

szetes folyamatokról van szó: az állóeszközök állománya nem növelhető, illetve csökkenthető a kereslet ingadozásainak függvényében egy-egy éven belül, bízo—

nyos mértékű termelési kapacitástartalék léte, az állóeszköz—kihasználtság hul—

lámzása önmagában nem minősíthető kedvezőtlennek. A megalapozottabb íté—

letalkotáshoz a hosszabb távon érvényesülő összefüggések mérlegelése. a kapa- citástartalékok mértékének ismerete szükséges.

A kibocsátási dinamika (1.) és a munkatermelékenység változási üteme (S.)

között a bányászatban, a gépiparban és a könnyűiparban — tehát az átlagosnál

élőmunka-igényesebb ágazatokban — találtunk szoros pozitív összefüggést. (Ezek

közül a bányászat és a könnyűipar relatív létszámveszteség—e közismerten (: leg—

magasabbak közé tartozott. míg a gépiparban a kibocsátás szocialista ipari átla-

806 DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ _— DR. DEMETER KATALiN

got jelentősen meghaladó dinamikája és átlagos ütemű létszámcsökkenés volt ta- pasztaliható.)

Érdemes felfigyelni arra, hogy a tőketermelékenység (ő.) több ágazatnál áll

szoros pozitív kapcsolatban a kibocsátási dinamikával (1.). mint a munkatermelé—

kenység. Ennek egyik magyarázó tényezője valószínűleg a beruházási tevékeny—

ség erőteljes hullámzása az ágazatok szintjén, s ezzel összefüggésben a kiépí—

tett kapacitások késleltetett felfutása is szerepet játszhat.

Az 1. táblából kiolvashatóan a teljes termelékenység alakulását (7.) elsősor—

ban az output dinamikája (i.) tehát főleg a kereslet határozza meg rövid távon.

(Hiszen a kibocsátásra. mint láttuk, rövid távon csekély hatást gyakorolt az inpu- tok mennyiségének változása.) Ugyancsak szoros kapcsolat volt megfigyelhető rövid távon a munkatermelékenység (S.) és a teljes termelékenység (7.) láncin- dexei között az iparban és az ágazatok többségénél (bányászat. kohászat, gép- ipar, könnyűipar. élelmiszeripar). az átlaghoz közeli vagy azt meghaladóan mun- kaigényes ágazatoknál. Ez a szoros kapcsolat is a kibocsátás termelékenységet.

hatékonyságot meghatározó voltára, valamint az erőforrás—gazdálkodás rövid tá-

vú (természetes) rugalmatlanságára enged következtetni. A kibocsátás és a ter- melési tényezők hatékonysága közötti összefüggések elemzésekor nem hagyható

figyelmen kívül. hogy az ábrából is kirajzolódó gazdasági folyamatok alapján a kapacitások nagymértékű és tartós kihasználatlansága feltételezhető (ez össz- hangban van azzal, hogy a Központi Statisztikai Hivatal hosszú ideje a kapaci- tások romló kihasználtságát regisztrálja). Valószínű. hogy a kapacitástartalékok

mindkét rófordításfajta tekintetében oly mértékűek. hogy a kihasználtság néhány

százalékos javulása a termelési tényezők mennyiségének jelentős (esetleg több évi) növekményét tenné feleslegessé. minden más körülmény változatlanságát feltételezve.

A kibocsátás (1.), a ráfordítás (2., 3.. 4.) és a hatékonyság (S., ő.. 7.) válto—

zásai közötti kapcsolatok alapján megkockáztatható az a következtetés, hogy a gyorsuló ütemű termelésfelfutás idején rendre megtakarítások is növelték a rá- fordítások hozamát. míg a kibocsátási dinamika lassulásakor a ráfordítások nö- vekedési üteme vagy nem fékeződött le. vagy csak a kibocsátásnál kisebb mér-

tékben. (Az állóeszközöknél ez egyfajta tehetetlenség következménye. e rugalmat-

lanság összefügg a beruházások rövid távot meghaladó időigényével, a gazda—

ságunkra jellemző ,.beruházási éhséggel" és az állóeszközök állományának jel—

legével; a munkaerőt —- bizonyos szempontból jogosan — a vállalat ugyanúgy ál—

lományként. tőkeként kezeli. mint az állóeszközt, s ehhez járul még a racionális

munkaerő-gazdálkodásban való érdekeltség hiánya.) A következmény mindkét

termelési tényező esetében inkább a kihasználtság romlása. mint az állományok értékesítési lehetőségekhez. termelési szükségletekhez való igazítása.

A ráfordítások hatékonyságromlásának további tényezője. hogy a munka- ráfardítások csökkenését az állóeszköz-állomány növekedése egyre kevésbé volt képes kompenzálni. Figyelembe kell venni azt is, hogy ágazatonként, szakágaza- tonként jelentősek a különbségek a munkaerő—állóeszköz arányok tekintetében.

Az elemzett időszakban mindvégig pozitív volt ugyan az állóeszközök ágazati szerkezete változásának az ipari állóeszköz-hatékonyságra gyakorolt hatása, de ez a pozitiv hatás eleve nem volt számottevő, és 1982-ig fokozatosan gyengült.

(1983—1985—ben — a bányászati és az energiatermelő ágazatok beruházási sú—

lyának megnövekedésével — bizonyára negatív a szerkezetváltozás hatása az á!-

láeszköz-hatékonyságra.) A hetvenes évek második felétől jellemző az anyag— és

energiaráfordítások egy részének áilóeszközökkel történő fokozott mértékű he-

A TERMELÉS ÉS TENYEZÖLI '

807

lyettesitése. Mindezek az irányzatok is hozzájárultak a növekedés elakadásához

:: vizsgált időszakban.

A fenti jelenséget részben magyarázza a termelés (i.) és a helyettesítés (8.)

negatív korrelációja: a termelési dinamika gyorsulása az ipar egészét tekintve szorosan összefügg a munkaerő állóeszközökkel történő helyettesítésének lassu—

lásával. illetve a termelési dinamika lassulását idézi elő a helyettesítés nagyobb üteme. Tehát a munkaráfordítás növekedése vagy a munkaerő iparból való el—

áramlásának a lassulása (az állóeszköz-dinamikát adottnak véve) általában

együtt jár a növekedés gyorsulásával, míg a létszámleadás gyorsulása (és a he—

lyettesítés kényszerű gyorsulása) kedvezőtlenül érinti a növekedési dinamikát. A háttérben — többek között — a helyettesítés alacsony hatásfoka húzódik meg, amelynek természetesen további —— az érdekeltségi, az erőforrás—értékelési stb.

rendszerre. a technológiai tényezőkre visszavezethető — okai vannak, rövid távon

a helyettesítés viszonylag rossz hatásfokában valószínűleg szerepet játszottak a beruházások ágazati szerkezetének sajátosságai is.

Rendkivül szoros összefüggés figyelhető meg rövid távon az állóeszköz—állo- mány bővülése (2.) és a munkaerő állóeszközzel történő helyettesítése (S.), vala- mint a munkaerő technikai felszereltsége (9.) között szinte az összes ágazatban

és az ipar egészének szintjén.

Érdekes összehasonlítást tesznek lehetővé a magyar iparra az 1950 és 1968

közötti időszakra vonatkozóan elvégzett hasonló számítások, melyek eredménye—

it Román Zoltán 1970—ben publikálta.7 (A két számítás adatbázisa némileg eltérő:

Román Zoltán az állami iparra, mi a szocialista iparra végeztük elemzéseinket;

Román Zoltán a munkaráfordítósoknál a létszámot vette figyelembe, mi a mun—

kaórák számát; ő terméksorok alapján számított termelési indexeket használt fel. mi a bruttó termelési érték indexelt.) Az említett tanulmány hat mutató (a három alapmutató: termelés, létszám. állóeszközök és három származtatott mu—

tató: munkatermelékenység, technikai felszereltség és a termelés/állóeszköz há—

nyados) láncindexsorozatai közötti korrelációs kapcsolatokat vizsgálta.

%

2. tábla

A rövid távon érvényesülő korrelációs összefüggések az iparban

1950—1968. [ 1969—1982.

Tényezők

w_ _"—

években

Termelés—óllóeszköz—ráfordítás (1.—2.) . . . . . . . . . 0.03 —O.61

Termelés—munkaráfordítás (T.—3.) . . . . . . . . . 0.71 0.65

Termelés—munkatermelékenység (i.—5.) . . . . 0.80 0.70

Termelés—óllóeszköz-hatékonysóg (1.-—6.) . . . 0.98 0.92 Termelés—technikai felszereltség (i.—9.) . . . . . . . . . —O.73 ——O,73 Állóeszköz—ráfordítós—munkaráfordítás

(Z.—3.) . . . . . . 0,34 —0,26

Állóeszköz-rófordítás—munkatermelékenység

(Z.—5.) . . . . —O,24 —O,57

Állóeszköz-rófordítós—óllóeszköz—hatékonysóg (Z.—6.) . . . -—0.15 —0.87 Állóeszköz-ráfordítás—technikai felszereltség (Z.—9.) . . . —0,04 0.80

Munkaráfordítás—munkatermelékenység

(S,—5.) . . . . 0.15 —0.09

Munkaráfordítás—állóeszköz-hatékonyság (3.——6.) . . . 0.64 0.52 Munkaráfordítás-technikai felszereltség (B.—9.) . . . . . . -—0,95 —0.58 Munkatermelékenység—technikai felszereltség (S.—9.) . . . . —O.21 —-0,41 Munkatermelékenység_állóeszköz-hatékonyság

(S.—6.) . . . 0.83 030,

Állóeszköz—hatékonyság—technikai felszereltség (ó,—9.) . . . —O,72 —0,85

7 Dr. Román Zoltán: A termelés és tényezőinek korrelácíója. Statisztikai Szemle. 1970. évi 5. sz. 562- 576. old. (A 2. táblában idézem adatok a tanulmány 567. oldalán találhatók.)

308 DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ —- DR. DEMETER KATALlN

A mutatók között képezhető összesen 15 kapcsolat közül 10 esetben egyálta—

lán nem. vagy csak elhanyagolható mértékben változott az összefüggés iránya—.

erőssége. (Lásd a 2. táblát.) Erős maradt a pozitív kapcsolat a kibocsátás dina- mikája és az állóeszköz-hatékonyság változása között (1.-—6.), s valamelyest erő- södött a technikai felszereltség és az állóeszköz—hatékonyság ellentétes mozgá—

sának tendenciája (6.-—9.). A változások két esetben. különösen figyelemre mél- tók:

a) a termelés és az állóeszköz-állomány bővülése (1.—2.) az 1950 és 1968 közötti időszakban rövid távon egymástól függetlenül alakultak. 1969 és 1982 között viszont a két mutató közepes negatív korrelációját tapasztaltuk;

b) az állóeszköz-bővülés és az állóeszköz-hatékonyság (Z.—6.) alakulása az első idő- szakban függetlennek mutatkozott, ezt erősen negatív összefüggés váltotta fel.

Mindkét jelenség összefügg az állóeszköz—állomány bővitési ütemének a het—

venes években tapasztalt felgyorsulásával. amelyet több tényezőre — a munka—

erő—bevonás lassulása. majd megfordulása. a fokozott helyettesítés. a strukturá- lis feszültségek kialakulása stb. — visszavezethetően nem kísért a termelési di- namika hasonló változása.

A termelés és tényezői között több éven keresztül fennálló összefüggéseket az átlagos változási ütemektől számolt keresztmetszeti korrelációs együtthatók

alapján vizsgáltuk. Az iparra vonatkozó eredményeket a 3. tábla tartalmazza.

3. tábla

A hosszabb távon érvényesülő jellegzetes korrelációs összefüggések a magyar iparban

1969- 1969- 1974. 1979-

, , 1932. 1973. 1978. 1982.

Tenyezok

években

Termelés—munkaráfordítás (1.-—3.). . . —j—

Munkaráforditás—teljes ráfordítás (3.—4.) . . . —l— —j— 4—

Munkatermelékenység—teljes termelékenység (5.—7.) . . . . —j— 4— —l—

Állóeszköz-ráfordítás—teljes termelékenység (Z.-7.) . . . . 0 Munkaráfordítós—munkatermelékenység (S.—5.) . . . 0

Munkaráfordítás—helyettesítés (S.—8.) . . . O Munkaráfordítás—technikai felszereltség (B.—9.) . . . 0 Teljes ráfordítás—teljes termelékenység (ti.—7.) . . . 0

Teljes ráfordítás—állóeszköz-hatékonyság (4.—6.) . . . 0 Teljes ráfordítás—technikai felszereltség (4.—9.) . . . O Állóeszköz-hatékonyság-helyettesítés (ő.—8.) . . . O O Állóeszköz-hatékonyság—technikai felszereltség (ő.—9.) . . . 0

Teljes termelékenység—helyettesítés (7.—8.) . . . O 0

Teljes termelékenység—technikai felszereltség (7.-—9.) . . . . O

Feltűnik, hogy az ipar egészét. összes szakágazatát tekintve hosszabb távon

lényegesen kevesebb markáns összefüggés figyelhető meg, mint rövid távon. Ez a tény két körülményre vezethető vissza. Egyrészt a számítás módszerére, mivel a keresztmetszeti korreláció a szakágazatok nagy többségénél érvényes tenden—

ciákat jelzi (függetlenül az egyes szakágazatok relativ súlyától), az idősorok pe—

dig az ipar egészére érvényes összefüggéseket tükrözik. Másrészt sok. rövid tó—

von érvényesülő tendencia végül is nem adódik össze hosszabb távon is erőtel-

jes összefüggéssé. '

A TERMELÉS ÉS TÉNYEZÓI ' 809

Az 1969 és 1982 közötti időszakban a munkaráforditás (B.) és a teljes ráfor- dítás (4.) közötti. valamint a munkatermelékenység (S.) és a teljes termelékeny-

ség (7.) közötti kapcsolat bizonyult erőteljesnek,—amit főleg a munkaráfordítás-

nak az együttes munka- és állóeszköz-ráfordításon belüli súlya magyaráz. A mun- karáfordítás (B.) és a munkatermelékenység (5.) változásai -— a rövid távú ten- denciával egyezően — függetlenek voltak egymástól, tehát hosszabb távon sem volt jellemző, hogy a jelentősebb termelékenységi din—amikát felmutató szakága- zatokba csoportosult volna át a munkaerő. Számításaink szerint az 1969—1982.

években az ipari munkatermelékenység növekedésének mintegy kilenctizede a ter- melékenységnek az egyes szokágazatokon belüli javulásából adódott, s a lét- szám (a ledolgozott munkaórák) arányának a termelékenyebb szakágazatok ja- vára végbement eltolódása (azaz a szerkezetváltozás) viszonylag csekély mérték-

ben járult hozzá az ipar egészének termelékenységi dinamikájához. Az egyes

részperiódusok között e tekintetben csekély különbséget tapasztaltunk. '

Az 1969 és 1973 közötti időszakban - a foglalkoztatott létszám növekedésé- nek idején — a termelés bővülése (1.) és a munkaráfordítás mennyiségének vál-

tozása (3.) között is erősen pozitív korreláció mutatkozott. Az 1979 és 1982 kö-

zötti években -— alapvetően a ledolgozott órák számának erőteljes csökkenésére

és a termelésnövekedés ütemének lassulására visszavezethetően — már nem volt tapasztalható a munka- és a teljes ráfordítás (3.—4.). valamint a munka- és a teljes termelékenység (S.—7.) között erős összefüggés. A szoros korrelációs kap- csolat teljes hiánya az említett tényezőkön túlmenően összefügg a kibocsátási és a ráfordítási struktúra nagyfokú rugalmatlanságával. mégpedig egy olyan idő-

szakban, amikor a termelési tényezőknek a gazdaság megújulásra, jövedelem-

termelésre alkalmas ágazataib'a való beáramlása kívánatos lett volna.

A feldolgozóiparban az 1969 és 1982 közötti időszak egészét tekintve a le-

hetséges harminchat összefüggésből tizenhat bizonyult erősen pozitívnak. Szoros kapcsolat mutatkozott például a kibocsátás és a ráfordítások, a kibocsátás és

az egyes ráfordításfajták hatékonysága között, a munka- és az állóeszköz-ráfordítá-

sok mennyiségi változásai között. az állóeszköz-ráfordítás és a helyettesítés, illet- ve a technikai felszereltség között. a munkatermelékenység és a teljes termelé—

kenység, illetve a technikai felszereltség változásai között stb. a szakágazatok

többségénél.

Az egyes részidőszakokban a szoros kapcsolatok száma kevesebb, mint az időszak egészében, s ennek igen valószínű magyarázata az, hogy a kibocsátás és a termelési tényezők arányai a rövidebb periódusokon belüli ingadozások el-

lenére hosszabb távon jellegzetes összefüggéseket mutattak. Az első részidőszak

szoros mennyiségi összefüggései számosabbak. mint az utána következő két rész- periódusé. s ez főleg az 1969 és 1973 közötti erőteljes termelésfelfutásnak, lét- számbővülésnek és az állóeszköz-fejlesztés meggyorsulásának tulajdonítható.

Csak a munka- és a teljes ráfordítás. a munka- és a teljes termelékenység. vala—

mint az állóeszköz—bővülés és a technikai felszereltség közötti kapcsolat szoros-

sága maradt változatlan valamennyi részidőszakban. Az ipar egészétől eltérően te- hát 1979 és 1982 között is fennmaradt az említett tényezők közötti szoros kapcsolat a feldolgozóipari szakágazatok többségénél. ami arra utal. hogy az alapanyag- és az energiatermelő szektor iparpolitikai súlyának megváltozása hozzájárult ezen ösz- szefüggések ipari szintű gyengüléséhez.

A feldolgozóipar hosszabb távon érvényesült fejlődési tendenciái (legalábbis

a termelés és termelési tényezők itt vizsgált mennyiségi összefüggései tekinteté-

ben) összességükben kedvezőnek értékelhetők. Viszont a számítási eredmények

3 Statisztikai Szemle

810 DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ — DR. DEMETER KATAUN

arra is ráirányítják a figyelmet. hogy a feldolgozóipari pozitiv irányzatok ereje gyenge volt egyrészt az 1978 utáni gazdaságpolitikai követelmények (például konvertibilis export növelése) teljesítéséhez; másrészt a kitermelő szektort is ma- gába foglaló ipar eredményeinek meghatározásához. A mondottak szemléltetésé- re jellegzetes példaként emelhető ki az ipar munkatermelékenységének dinami—

kája. A vizsgált időszakban az ipar munkatermelékenységének növekedési üteme fokozatosan csökkent. de kisebb mértékben. mint a termelés növekedési dina- mikája. A munkatermelékenységi dinamika ágazatok közötti szóródása a terme- lés növekedési ütemének differenciáltságához képest is jelentéktelen volt. s a szakágazatok termelékenységnövekedési ütem szerinti különbségei sem voltak

számottevők. Az egy munkaórára jutó kibocsátást legdinamikusabban növelő szak—

ágazatok a gépiparból (hlradás- és váfkuumteahn'ikai ipar. műszeripar) és a vegyiparból (szerves és szervetlen vegyipar, gyógyszeripar. műanyag-feldolgozó ipar) kerültek ki. Az ágazati átlagtól való eltérésük azonban iparfejlesztési sú—

lyukhoz, progresszivitásukhoz képest nem tűnik jelentősnek.

4. tábla

A hosszabb távon érvényesülő jellegzetes korrelációs összefüggések 1969—1982. ] 1969—1973. l 1974—1978. ! 1979—1932.

Kapcsolat

években

Az alapanyag- és az energiatermelő szakágazatokban'

-l— . . . . 2.-—4. l f1.-—3. 3.—4. 2.—9.

3.—-4. 1.—4. 5.—7. 6.——9.

vii.—4. 8.-—-9.

— . . . . . nincs ' ó.—9. 3.-5. 6.—9.

3.-—7.

4.—7.

3.—6. 1.—8. 1.-5. st.—8. nincs

6 . . . . . vs.—8. 3___7_ 1.—6. 4.—9.

5.—8. 4.—5. 1.—-9. 7.—9.

5.—9. 5.—6.

A feldolgozóiparban"

_j— . . . . 1.—2. 2.—9. 1.—-3. 2.——9. ' 2.-—9. * 2.—-9.

1.—3. 3.-——4. 1.—4. 3.—4. 3.—4. ii.—4.

1.—4. 4.-—8. 1.—5. ti.—8. 5.—7. 5.-—7.

1.—5. 5.-—6. 1.—7. 5.-7. 8.—9.

1.—6. 5.—7. 2.—4. 6.-—7.

2.—3. 5.—9.

2.—4. 6.—7.

2.-—8. 8.—9.

-— . nincs nincs nincs nincs

0 . nincs nincs 3.—-9. 2.—6.

4.—5. 3.—5.

6.—9. 4.-—7.

_ ' A bányászat. a villamosenergia—termelés. a kohászat és a építőanyag-ipar szukágazatait soroltuk

::e. " A gépipar, a vegyipar, a könnyűipar. az egyéb ipar és az élelmiszeripar szakágazatait soroltuk

e.

Az alapanyag- és energiatermelő szektorban a jellegzetesnek bizonyuló ösz-

szeiüggések alacsony száma részben az ide sorolt szakágazatok fejlődési pálYái—

nak rendkivüli heterogenitására. a vizsgált időszakon belüli jelentős irányválto-

A TERMELÉS ÉS TENYEZÓ!

811

zásoira vezethetők vissza. (Az ipar összes szakágazata közül az öt legdinamiku-

sabb között volt a kibocsátás növelését tekintve a finomkerámia—ipar. az állóesz—

köz-állomány bővülését nézve a kőolaj— és földgázkitermelés, a teljesített munka- órák változását illetően a kőolaj- és földgázkitermelés. valamint a hő-. hang- és vizszigetelő anyagok gyártása. S a legkevésbé dinamikus öt között a termelést nézve megtaláljuk a szénbányászatot, a tégla— és cserépgyártást, az állóesz- köz-állomány bővülésénél a szénbányászatot és az egyéb ércek bányászatát.) Az egyes részidősorok .,éllovasait" és ..lemaradóit" vizsgálva — aminek bemutatásá- ra itt nincs terünk - feltűnik az egyes szakágazatok teljesítményének és erőfor—

rásokkal való ellátottságának az energiapolitika. struktúropolitika. a konjunktúra változásaiból eredő hullámzása.

A részperiódusokat egymással összehasonlítva kiemelhető, hogy az 1969 és

1973 közötti időszakban szoros összefügés állt fenn a munkaráforditások változá-

sa és a kibocsátás bővülése között, ugyanebben az időszakban az állóeszköz—

hatékonyság és a technikai felszereltség mozgása ellentétes volt, majd a lét- számbővítésí lehetőségek kimerülésével ez a kapcsolat megszűnt, s jellemzővé vált a termelékenység, a teljes termelékenység. a helyettesítés szerepének meg—

növekedése a kibocsátás alakulásában. 1979 és 1982 között új tendenciaként je- lentkezett az állóeszköz-állomány bővülése és a helyettesítés. valamint az álló- eszköz—hatékonyság és a teljes termelékenység közötti kapcsolat szorossága. A változás összefügg az e szektor egyes szakágazataiban megkezdődött erőteljes

beruházási tevékenységgel.

A feldolgozóipart három további szakágazatcsoportra bontva is megvizsgál- tuk. Az elemzett időszakban kiemelten fejlesztett és az ipari átlagnál lényegesen magasabb dinamikát felmutató gépipar és vegyipar szakágazatai képezték az el—

ső csoportot, az ipar szerkezetében egyre inkább visszaszoruló, de még jelentős volumenű exportot bonyolító könnyűipar szakágazatai. valamint az egyéb ipar alkotta a második csoportot, s a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban álló, vi—

szonylag egyenletesen fejlődő élelmiszeripar a harmadik csoportot,. A számítási eredményeket az 5. tábla tartalmazza. itt csak néhány fontosnak ítélt tendenciát emelünk ki.

A gépipar és a vegyipar szakágazataira vonatkozó mutatók között az 1969 és 1982 közötti időszakban különösen szoros pozitív vagy negativ kapcsolat nem volt tapasztalható. Ennek egyik magyarázata. hogy a termelési tényezők és a ki- bocsátás erőteljes bővítésének időszakát ezekben az ágazatokban a termelés nö- vekedési ütemének jelentős visszaesése. számottevő kihasználatlan kapacitások keletkezése, a különféle hatékonysági mutatók kedvezőtlenebbre fordulása követ—

te. Egy másik fontos körülmény: a gépiparban is és a vegyiparban is voltak a preferált szakágazatok mellett átlagosan fejlődő vagy éppen lemaradó szakága- zatok. Figyelemre méltó, hogy az állóeszköz-bővülés és a teljes ráfordítás közötti erősen pozitív kapcsolatot —— valószínűleg a munkaráfordítási irányzatok megfor—

dulása, valamint a beruházások visszafogása következetében — az 1979—1982.

évekre az egymástól való függetlenség váltotta fel. (Ez összhangban van a kibocsá- tás és a termelékenység közötti kapcsolat megerősödésével is.)

A könnyűiparba és az egyéb iparba sorolt szakágazatoknál megfigyelhető az az ipar egészére jellemző tendencia, hogy 1969 és 1978 között erős kapcsolat volt a munkaráforditás és a teljes ráfordítás, valamint a munkatermelékenység és a teljes termelékenység között, amelyek 1979—1982—ben már nem érvényesültek.

A könnyűipari szakágazatoknál az 1979 és 1982 közötti években a munkaráfor-

dítás és a helyettesítés. illetve a technikai felszereltség változása között fordí—

3:

812 DR. CHERNENSZKY LÁSZLÓ — DR: DEMETER KATALIN

tott arányosság volt tapasztalható. Vagyis az erőteljes létszámcsökkenés önma-

gában is az egy főre jutó állóeszköz—mennyiség növekedését eredményezte. E ténynek a szakágazotokat a munkaerő-megtakarító állóeszköz-bővítésre kellett

volna ösztönöznie. számításaink szerint azonban az állóeszköz—bővítés és afhe—

lyettesítés változásai egymástól függetlenek maradtak.

5. tábla

A hosszabb távon érvényesülő jellegzetes korrelációs összefüggések 1969—1982. ] 1969—1973. l 1974—1978. ] 1979—1982.

Kapcsolat

években

A gépipari és a vegyipari szakágazatokban

—l—- . nincs 2.—4. 2.—8. nincs 1.—5. 2.—9.

— . nincs nincs nincs nincs

0 . . 1.—8. 4.-—5. 4.—-5. 1.—8. 2.—4. 3.--8,

1.—9. 4.-—-6. 1.—9. 3.-5. 4.—5.

3.—8. 2.—3. 3.—ő. 5.-—8.

2.—7. 3.—7. 5.—-9.

A könnyűipari szankágazatokban és az egyéb iparban

—l— . . . nincs 1.—3. 2.—4. 3.—4. 5.-—8.

1.—-—5. 3.—4. 5.-—-7. 8.—9.

2.—3. 5.—7.

—- 3.—9. nincs nincs 3.—8.

3.-——9.

O . . 1.—8. 4.—7. 1.—8. 5.-—9. ii.—8. 2.—8.

2.—-8. 6.-8. ti.—6. 7.—9. l1.—9. 4.—7.

3.—5. 8.-9. 5.—-8. 2.—7. 5.—-6.

3.-—9. .5.—6.

Az élelmiszeripari szakágazatokban

—l— . . 2.4. 3.4. 3.-4. 2.—8.

5.—-7. 5.—7. 5.-—7. 2.—-9.

6.-—7.

- . nincs nincs 2.—6. 2.-6.

6.——9.

D 2,—5. 1.-9. 3.-9. 1.——9. 3.——-8.

3.—9. 2.-—-5. 4.-—5. 3..—6. 5.—6.

7.—9. 3.-—5. 4.—7. II.—8.

3.—-7. 5.—-9.

Az élelmiszeripar szakágazatainál az időszak egészét illetően szoros együt- tes változás volt tapasztalható az állóeszköz-bővülés és a technikai felszereltség (az egy főre jutó állóeszköz-állomány). valamint (: munkatermelékenység és a

teljes termelékenység között. Míg az 1969—1973. években az állóeszköz-hatékony- ság a munkatermelékenységhez hasonlóan szoros pozitív kapcsolatban állt a

teljes termelékenységgel, addig 1974-et követően e kapcsolat gyengülése, az ál—

lóeszköz-bővülés és az állóeszköz—hatékonyság romlása közti összefüggés erősö- dése volt megfigyelhető.

Megállapítható, hogy a termelési tényezők ágazati. szakágazati megoszlásá- nak rövid távon többé-kevésbé természetes merevsége hosszabb távon sem oldá- clott kellőképpen. Míg az 1970-es évek elején. a demográfiai okokból bekövetke- zett létszámnövekedés idején az ágazatok közötti 'létszámmegoszlás változásának mértéke jelentős volt. a foglalkoztatottak számának csökkenésével a szerkezet-

A TERMELÉS ÉS TENYEZÖI . . ; , ' 813

módosulás üteme is erősen lefékeződött. Ennek is tulajdonítható, hogy az idő-

szak; egészében a kibocsátási dinamika és a munkaráfordítás közötti kapcsolat

csupán közepes erősségű volt. s a hetvenes évek második felétől tovább gyen-

gül—t.

. Az állóeszköz—állomány ágazati struktúrájával kapcsolatban is megállapít—

ható, hogy az 1970-es évek rendkívüli dinamikájú ipari állóeszköz-bővülése az ágazati bővítési ütemek nem túl jelentős differenciáltsága mellett ment végbe.

Ugyanakkor a beruházások anyagi-műszaki összetételére vonatkozó adatokból arra lehet következtetni. hogy az élőmunka felhasználását racionalizáló. techno- lógiát és termékeket megújító beruházásoknak a kapacitást bővítő beruházások- hoz viszonyított aránya lényegében állandó maradt. A nyolcvanas évtized első felében jelentős mértékű szerkezetmódosulás ment végbe az állóeszköz—állomány ágazati szerkezetében az energetikai és az alapanyag-termelő ágazatok javára.

A gépiparon belül például egyetlen szakágazat eszközbővülésének üteme sem

érte elakór a bányászat, akár a villamosenergia-ipar állóeszköz-dinamikáját. (Mi- vel itt bruttó értékekről van szó, a nettó/bruttó érték arányának romlása követ—

keztében az állóeszköz-állomány nettó értékét tekintve a legtöbb ágazatnál stagná-

lás, hanyatlás, korszerűtlenedés tapasztalható.)

A létszám ágazati struktúrájának változása valamelyest meggyorsult a nyolc- vanas években, mégpedig a kitermelő és az energiaszektor javára. a feldolgo—

zóipar rovására. Ugyanakkor lényegében 1979-től kezdve fokozatosan szűkült az ipari ágazatok teljesítményét tükröző mutatók (kibocsátás. munkatermelékenység.

állóeszköz-hatékonyság, teljes termelékenység) növekedési sávja. Az erőforrások ágazati arányainak változásai az elmúlt 5-6 évben elsősorban azoknak az ága- zatoknak kedveztek. amelyekben a hatékonysági mutatók dinamikája az ipari át—

lag alatti vagy átlagos volt. Míg a hetvenes években a termelési tényezőknek (:

magasabb hatékonysági dinamikájú ágazatok felé történő áramlása egyre cse- kélyebb pozitív hatást gyakorolt az ipar egészének hatékonyságnövekedésére, ad- dig a nyolcvanas évek első felében e strukturális változások hatása egyértelmű—

en negatív volt. Az erőforrások nem hatékony felhasználásának és a termelési tényezők ágazatok közötti átcsoportosulásának lassúsága tükröződik abban a jelenségben is, hogy az ipari munkatermelékenység és állóeszköz—hatékonyság dinamikáját a vizsgált időszakban egyre inkább a termelési ütem változása ha-

tározta meg. A hatékonyságváltozásnak a gazdasági növekedéshez való hozzá-

járulása mind abszolút, mind relatív értelemben egyaránt csökkent, mivel az erő- források elosztása és újraelosztása. ésszerű kombinálása nyilvánvalóan elmaradt a kívánatostól és a lehetségestől.

Vizsgálataink alapján megállapítható. hogy a termelési tényezők mennyisé-

gének a hetvenes években bekövetkezett mind szigorúbb növekedési korláttá vá—

lását nem követte megfelelő gazdaságpolitikai irányváltás. A korábban gyors makrostrukturális arányváltozásokra. jelentős mértékű új erőforrások bevonására alapozó gazdaságpolitikai—fejlesztési súlypontok a belső és a külső feltételek alapvető — s egy irányba mutató — módosulásaikor sem tevődtek át ténylegesen

a mikrostrukturálís váltás, a műszaki fejlődés ösztönzésére, a piacorientált válla—

lati magatartás erősítésére stb.

A hetvenes évek első felének a gazdálkodás feltételeinek stabilizálását szol—

gáló gazdaságpolitikája a világgazdaság által már leértékelt gazdasági szerke-

zet konzerválásához vezetett. Az évtized második felében a változtatások szüksé- gességének felismerése nem párosult részleteiben összehangolt. hosszú távú ipar- fejlesztési stratégia kidolgozásával, s a nyolcvanas évekre sem teremtődtek meg

814 DR. CHERNENSZKY — DR. DEMETER: A TERM£LES Es TENYEZO!

a vállalatokat hatékony erőforrás—gazdáikodósro. o termelési tényezők ésszerű kombinálásóra kényszerítő gazdasági feltételek. Ezen tényezők együttes hatása

jut kifejezésre az ipar gyenge teljesitményében, a termelés alacsony hatékony—

sógóban.

TÁRGYSZÓ : lpor. Korrelációszú mitús.

PESiOME

8 aenrepcxoü npomumnennocw reuma: pocra nponenoncree ao ace Gonbureii meno :OTCTGIOT or poc'ra super (nepconan, ocuoanue cpeAcne). Aaropu nyreM Koppensuuon- HOI'O enanusa ABHHHX no earparaM n obmycny npoAymuu : npoMbrmnem-locru nutyr 065- srcnenue ornocurenbuo Hanpeenenuü pee-mun c 1969 rona no Hamux AHeü.

Aunamuxa aunycxa npOMblmner-moü nponyuunn c 1974 rona eaMeAnuner. Coupe- memre rpynosux aerpar, semenneune termos pocra ocuoanux CpeACTB : peeynbrare csepmnnun xannranoenoxcenuii CBMH no ce6e ne oőycnannuaaior pazmepe conpaurenun AHHBMHKH pocra aunycna. CpeAu npuuun cytuecraennyro pont. nrpane neznem-cuccra or- pacneaoü CTPYKTypr sunycxoa n aarpar, Koncepanposanue nocrenenno oőecueueunoü MHPOBBIM xoaniicraoM axouomuuecnoi'i crpyK-rypu. B cemunecmble TOABI naumeme (pen- ropon npoussoAcrsa : Hanpoenenuu Gonee ammenrusnux orpacneü OKDSHBBIIO nonemu- renu—ioe, —— Ho nocrosnmo coKpauterouteecn, — nnunnne Ha poc'r acprpeuruanocru npo- msrmneunoc—m : uenoM. B nepnoii nonoauue BOCbMHAeCRTblx rvoa —— no mepe pocra sua—reuma enepremuecnux u csipueamx orpacneii s npoMHmnem—ioü nonurnxe —- sooner?- craue crpynrypuux uemeuenuü Berne eAHl—IOSHG'JHO orpuuarenbnbm. Bce Sonee umenumu cranoan'rca raxme orpuuerenbuue nocnencraun orcyrcramr euonomuuecuux ycnonuii, npu—

Hymnaroutux munpoccpepy u adidaenruanomy ucnonbsoaenmo pecypcos, paunouanbuomy KOMÖHHHponaHmo npouanogcrsennmx cpuropos.

SUMMARY

The growth rate of industrial production in Hungary lags more and more behind the increase of inputs (staff number. fixed capital). The outhors seorched into the cause of development tendencies from 1969 up to our doys through correlotion analysis of input and output data of industry.

The dynomics of the output of Hungarian industry showed a slowdown from 1974 on.

The decrease of labour input. the slowdown of the rate of growth of the Stock of fixed assets. due to the cutback of fixed capital formation. did not account in itself for the extent of the decline of the dynomics of output. Among the reasons the considerable unflexibilityl of input structure by subsectors, the preservation of an economic structure gradually devaluoted by the world economy have a significant part in it. ln the 19705 the flow of production factors into the more efficient branches had a positive. however.

continually decreasing influence on the improvement of the efficiency of industry us a whole. ln the early 19805. parallel with the increasing importance of the industrial policy due to the energetical ond row material producing bronches, these structural changes had a unonimously negative effect. The conseouence of unfovourable economic conditions in the micro-sphere enforcing the efficient use of resources and the expedient combi-

nation of productive factors also become more and more serious.