Előfizetési díj: negyédévre 18, fél évre 36, egy évre 72 forint

5

>1

i y

i

tiszatáj

R O D A L M I ÉS K U L T U R Á L I S F O L Y Ó I R A T

Megjelenik havonként

Főszerkesztő: VÖRÖS LÁSZLÖ Főszerkesztő-helyettes: ANNUS JÖZSEF

Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László Szerkesztőség: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Táviratcím: Tiszatáj Szeged, Sajtóház. Telefon: 12-330. Postafiók: 153. Terjeszti á Magyar Posta. Elő- fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodáinál (KHI 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) köz- vetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 6 forint. Előfizetési díj: negyédévre 18, fél évre 36, egy évre 72 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem-adunk vissza. Indexszám: 25 916.

76-1535 — Szegedi Nyomda — Felelős vezető: Vincze György

Tartalom

X X X . ÉVFOLYAM, 5. S Z Á M 1976. M Á J U S

ILLYÉS GYULA versei: Szótváró asszony, Elalvás előtt, Nem lesz háború, Világjárás után, Kézen a jövő ... 3 ötven éve jelent meg a Korunk

Dokumentumok a Korunk-ról 6 Gaál Gábor a Korunk-ról 16 BALOGH EDGÁR: A régi és az új Korunk 18

Beszélgetés a Korunk szerkesztőségében (kérdező:

Pomogáts Béla) 20 TANDORI DEZSŐ: Utószó a „Négy romantikus szonett"-

hez (vers) 27 BOR AMBRUS: Húszezer kilométer (útijegyzetek) 28

HORGAS BÉLA versei: Szénagyűjtő-dal, A hazatérő,

Embléma, Ötlet-dal 32 GUTÁI MAGDA: Francia kastély (vers) 33

DÖBRENTEI KORNÉL: Naplövő (vers) 34 TÉGLÁSY IMRE versei: Cellám, Delírium 35 ESTERHÁZY PÉTER: Egy mondat körmönfont meg-

idézése (elbeszélés) 36 Hetvenöt éve született Németh László

KERESZTURY DEZSŐ: Utazás közben 40 FODOR ANDRÁS: Három találkozás 43 JÁNOSY ISTVÁN: A fészek-tervező (vers) 49 TÜSKÉS TIBOR: Két emlék Németh Lászlóról ... 50 NÉMETH LÁSZLÓ: Káin és Ábel (Paraszttörténet

egy felvonásban) 55 Németh László Vásárhelyen (Dokumentumok, közli:

Grezsa Ferenc) 61 GREZSA FERENC: A Németh László-i regény és

az Égető Eszter 66 FÜLÖP LÁSZLÓ: A regényíró személyessége 70

1

DOMOKOS MÁTYÁS: Németh László utolsó ítélete

(Az Irgalom-ról) 81 IMRE LÁSZLÓ: Gondolatok az Irgalom értelmezé-

séhez 87 KOCSIS RÓZSA: „Szerettem az igazságot..." (Né-

meth László történelmi drámái) 91 VEKERDI LÁSZLÓ: Németh László, a gondolkozó 96

KISS FERENC: Németh László és az orosz irodalom 99

KRITIKA

VEKERDI LÁSZLÓ: Apáczai „itt léte" (Fábián Ernő:

Apáczai Csere János) 107 RADNÓTI SÁNDOR: A teórianélküliség esélytelensége

(Tamás Gáspár Miklós A teória esélyei című köny-

véről) 109 CSURKA ISTVÁN: Búcsú Szabó Istvántól 111

ILLUSZTRÁCIÓ

Stéhlik János rajzai a 17., 26., 31., 35. és a 112. oldalon Sonkodi István rajza a 39. oldalon

Fényképek a Németh László-összeállításhoz: az 54., 65.

oldalon és a Műmellékleten (A sajkódi képeket Tüskés Gábor készítette.)

I L L Y É S G Y U L A

Szótváró asszony

Szóljatok, keressétek csak a szót, ki ahogy képes. Próbálkozzatok susogást kínálva — szellő fűszálnak, mosolyt kínálva — szemérmes szerelmes, s kívánva válaszul épp csak mosolyt, de pattogva is — magánnyelvű lángok, magánnyelvtanú záporok s pörölve, szótárt nem kapott parti hullám, magában dödögő tanyai szú, homlokráncaival is további harcot szavaló szabadsághős a kötélen, szélütötten is még torz fintorokkal jól végrendelkező öregapánk, jajkiáltással, — fagytól dörrenő fa, rianás dörejével tavi jéglap

Nem igaz, hogy meghalt a lehunyt szemű asszony.

Vagyis, hogy nincs kinek beszélni,

mert hogy már senki nem vár ily beszédet;

csak elszokott a szótól, ott heverve

az az asszony a csalánban, Tisza-mélyben, sír-mélyben, hogy ha mégis eltemették.

Attól ül föl, ha szót leltek ti, ha föl fülelhet a ti szavaitokra,

bár kőfalon keresztül, attól áll föl, áll neki főzni, meleget

fiainak,

attól terít meg a tiszta szobában, kanalat osztva vendégeknek is.

3

Elalvás előtt

Le silence éternel des espaces infinis...

í g y , így! Be rég volt alkalom ilyen szabadon

mérföldes elnyújtózással feküdnöm!

Az ablakon a Tejút a függöny, a csupa fényfolt-

lyukasztgatta („azsúros") égbolt?

Benéz egy i f j ú holdvilág.

Elfeledt ángyikák hosszú ingében a hideg

agyag-padlaton ágyamig tipeg.

Szószerint értem itten még a baglyok hajdani nyelvtanát és szószerint a kerti béka ajkán az esőt-esdeklő imát.

Ki susog még? A székre tett Pascal-kötet?

Aztán a cél előtt véve dolgát futóra iramúit egy utolsót s megállt a falióra,

majd életem helyett — mert úgy fülelt a csend — ketyegtetett agyamba dermesztő végtelent.

Nem lesz háború

A hajnali szendergéséből fölriadó N. N. ágyához öles gorilla ködképe közelgett. Am az állat képtelenül nagy termete (kb. két és fél méter), hat hatalmas tépőfoga, nemcsak emberi, de állati mértéken túli vigyora s vele az ölhetnék oly álomszerű volt, hogy N. N. megnyugodva hunyta le sze- mét s hajtotta vissza fejét vánkosára. Lévén hite a világban kikezdhe- tetlen. Reggel — másnap-e, más évtizedben-e — véres darabokra szag- gatottan lelte a Nap.

Világjárás után

Lábam alá parancsolhatom minden hátralevő percemben a tengert.

Le sem kell térnem a dűlőútról, máris nyújtja a sajkát felém, hol híze- legve, hol alázatosan, tenyerét a koldus, pracliját a puli, beleegyező ka- csóját a hölgy. Aszerint utazom, födélzeten állva, hajam lobogtatva, az önkéntes száműzöttek mosolyával. Nem hátranézve, hanem csak előre, már-már dúdolva. Egy jó hajdani tengerésznótát. Kiürítettem minden poharat.

Szélfútta arccal térek meg vacsorára őseimhez. Egyre ritkább a kér- dés: Ma merre jártál? Kedvem volna beszélni a szigetekről, tanulságos kalandjaimról, távoli barátaimról, tanácsaikról, de csak akadozva tudnám átváltani azokat a távoli („tengerentúli") nyelveket erre az ittenire s ezért csak legyintésem mondja: a szokott helyen. S ürítek még egy ráadás leg- utolsó poharat. Búcsúzóul folyvást.

Kézben a jövő

Az volt, igen, az én korom, a néhány pillanat, midőn erdőnyi lehántolt fenyőfa rohant a vizén, fehér vásznasan be-beszíva dagadóra a szél dühét, midőn

szálerdőnyi recsegő faderék közt lett nekünk is egy karmozdulatomra gyeplős lovunk a föl-föllendülő ladik!

Az volt a remény s a bizodalom kora és helye. Te elöl az orrban kisdededdel, én meg

kezemben a rúddal s kötéllel szemben veletek felelősen

vállalva legalább egy percre biztosan a rám bízott jövőt.

5

ötotn éne jelent miq a

KORUNK

VILÁGNÉZETI Ésró)DALMI HAVI SZEMLE

ötven évvel ezelőtt indult a Korunk.

Történelmének egész irodalma van már. Megfontoltabb, vagy torzabb viták folytak körülötte, percszempontok szerinti elhallgatások és hamisítások sem hiá- nyoztak. Még ezekből is kiderül azonban, hogy egy valamit nem lehet vitatni: tör- ténelmi jelentőségét.

Bármennyi lenne is a még elemzendő és értékelendő, a legfontosabbak talán mégis tisztázhatók már, két következtetés (kutatások által bizonyított módon) min- denképp levonható.

Változások és átalakulások jellemezték történetét, de erős cezúráról nem lehet beszélni. Munkája és küzdelme egységes és természetes fejlődés volt: az elsőtől az utolsó számig. Marxistának tudjuk és népfrontos politikájúnak emlegetjük a Ko- runkat. Mindkettőt Gaál teljesítette ki — a Dienes által megvetett alapokon. A mar- xizmus megújulást akaró vágyából, a baloldali radikális elkötelezettségből és tisz- tázási szándékbői nőtt ki a Korunk — éppen abból tehát, aminek szellemében Die- nes az első évfolyamokat szerkesztette. Együtt kezdik a marxistává alakítás folya- matát. A népfrontgondolat pedig a kezdeti széles összefogás folytatása; a megvál- tozott körülmények feladatai szerint.

Egyértelmű az is, hogy mindkét szerkesztőnek mindig alapelve és célja volt az egész haladó magyarságot átfogó lapot valósítani meg. Világosan és ismételten ki- fejtik ezt mindketten. Határok felett nyúltak át, így akartak összefogást. Határozott elvek nevében tették ezt, egy másik Magyarországot építve, az uralkodó politikával szemben a másik magyarságot szolgálva, a bárhol élő magyarokat a társadalmi vál- tozás érdekében összefogni. Ezért rágalmak ellenére, Erdélyben is kezdettől fogva honos volt a lap. Az első tartalomjegyzékek névsora bizonyít. És tágabban is a közös ügy, a népek egymásratalálása nevében törekedtek: a közép-európai országok közötti egységre. Volt így a lap európai is, Európa jelenléte is. Európai: hány hasonló léte- zett a két háború között Európában? Elkötelezetten baloldali, elvszerűen küzdő — a dogmatikus nézetek ellen is?

Az indulás évfordulója alkalmából emlékezni a lapra: lehet-e jobbat tenni, mint a szerkesztőknek azon írásait megjelentetni, amelyekben ők jellemzik a lapot, a lehetséges és tényleges olvasókhoz szólva? Három ilyen — nehezen hozzáférhető

— dokumentum ismeretes és mind a három igen tanulságos. Ezeket közöljük teljes szövegükben. (Majd szemelvényeket Gaál Gábor vallomásaiból.)

Az első egy beharangozó-toborzó írás 1925-ből. Ezt Mózes Huba, a kolozsvári Nyelvészeti és Irodalomtörténeti Intézet igen tehetséges kutatója fedezte fel, ő szá- molt be róla A hét című lap 1975/21-es számában. A Korunk ezen első programját a 6

kolozsvári Lapkiadó R. T., a Keleti Üjság kiadója nyomatta, 4 lap terjedelemben, 18 cmX10,9 cm-es tükörrel, s az úgyszintén kolozsvári Lepage könyvkereskedés és könyvkiadó vállalat hozta forgalomba, a magyar, román, német, olasz, francia és más nyelvű könyv- és folyóirattermésről tájékoztató, Ex-Libris című szemléje 1925.

évi augusztus—szeptemberi kettős számának (I. évf. 5"—6. sz.) lapjai közé fűzve.

(Erre az „előzetes jelentés"-re utal a Korunk 1926 februárjában megjelent első számának utolsó lapján olvasható, A Korunk hírei című szerkesztői közlemény, amely jelzi, hogy az új szemle csaknem két hónapnyi késéssel s a tervezettnél egye- lőre szűkebb körű munkatársi gárdával és tematikával indul útjára.)

A második dokumentum, a Beköszöntő, a Korunk első számának „vezércikke", az 1926. februári szám 1—7. oldalán jelent meg. Erre hivatkozik Gaál Gábor a Korunkra vonatkozó, 1938—1940 közötti előadásaiban, mint amelynek elveit szer- kesztésében követte, folytatta.

A harmadik végül a lap 1938-ból való előfizetési felhívása, amelyet — meg- születésének körülményeit is ismertetve — Sándor László közölt a Népszabadság 1973. szeptember 2-i számában.

T r

Korunk

HAVI SZEMLE

SZERKESZTI D I E N E S L Á S Z L Ó MEGJELENIK 1925 KARÁCSONYÁRA

Hatodik éve már, hogy az utódállamok magyarsága új államkeretek közé ke- rült, s ennek folytán elvesztette azokat a kulturális kapcsolatokat, amelyek az össz- magyarsághoz s ezen keresztül a nagy európai kultúrközösséghez fűzték, és népi életének szellemi támaszt adtak. Pedig a megváltozott államjogi helyzet az utód- államok magyarságát ú j és súlyos problémák elé állította, amely kritikus helyzet- ben a szokottnál is nagyobb szüksége volna erős lelki tartásra. S tényleg, az új problémák hirtelen rászakadása a szellemi hinterlandjától megfosztott magyarságot néhány évre szinte megbénította nemcsak cselekvő, hanem a dolgokra reflektáló képességében is, úgyannyira, hogy képtelen volt a napi parancsoló szükség kény- szerűségein felülemelkedve, higgadtan és távolabbra néző szemekkel venni vizsgálat alá azokat a problémákat, amelyek elé a háború utáni új európai helyzet és ezen belül saját új helyzete az ú j államkeretek között állította.

Ma már ez nincs így. A nagy változások első beteges bódulata elmúlt, s kijóza- nodva nézünk körüL De teljesen tájékozatlanul. A súlyos problémák pedig még mindig megvannak, s jól megfontolt cselekvést követelnek. Cselekvést, amely alkal- mazkodni tud a megváltozott világhelyzethez és a magyarság változott helyzetéhez, s meg tudja találni azokat az eszközöket, amelyek segítségével biztosítani képes új helyzetében gazdasági és kulturális továbbfejlődését.

A megfontolt és jól alkalmazott cselekvésnek előfeltétele, hogy tisztába jöjjünk azon feltételekkel, amelyek között cselekednünk kell. A létfeltételek azonban, ame- lyek közé a világháború helyezett bennünket, újak, s régi, megszokott fogalmakkal hozzá nem férhetők. Más ma közvetlen környezetünk, amelyben élünk, s más ma 7

Európa levegője, amelyet belélegzünk. Ezeket az ú j adottságokat kell tudatosítani magunkban, ha hozzájuk alkalmazkodni és bennük élni akarunk.

Ez a tudatosítás csak úgy történhetik, hogy lelkileg reflektálunk ú j helyzetünkre, s igyekszünk világosan megfogalmazni tennivalónkat. De ez a reflektálás csak mind- nyájunk kollektív munkája lehet, s hogy belőle helyzetünk teljes képe kikristályo- sodhassék, szükség van egy objektív, független, a napi szükségleteken felülemelkedő s pártpolitikai szempontoktól magát függetleníteni tudó, mert egy magasabb szem- pontot képviselő nyilvános fórumra, amelyen a vélemények kicseréltessenek,' és a problémák a napi politika szükségképpen kicsinyesebb szempontjaitól mentesen, minden részletükben megvilágítva megtárgyaltassanak.

Ez a független és komoly fórum kíván lenni a Korunk.

Programja közvetlenül folyik a célból, amelyet maga elé tűzött. Hogy közre- működjön az utódállamok magyarságának új helyzetét tisztázó munkájában, a Korunk törekvéseinek két fő irányban kell mozognia. Először objektív és szenvedély- mentes megállapításokat kell keresnie az új államok mindazon viszonyairól, amelyek az ott élő magyarságot valamelyes szempontból érintik, hogy e megállapítások alap- ján megfogalmazható legyen a legésszerűbb politika, amelyet a kisebbségi magyar- ságnak, ha a távolabbi jövő érdekeit is szemmel kívánja tartani, követnie kell.

De a legésszerűbb kisebbségi politika nem egyedül a belföldi viszonyok helyes mérlegeléséből vezethető le, hanem annak megállapításánál éppen úgy, sőt talán még jobban tekintetbe veendő a világ, különösen pedig Európa helyzete. Ezért igen fontos gyakorlatilag is, hogy az utódállamok magyarsága a világpolitikai helyzetet és a világot ma mozgató eszméket ismerje, mert csak a világpolitikai helyzet helyes felismerése akadályozhatja meg, hogy ne tápláljon kilátástalan és energiatörő álmo- kat, s csak a világot ma mozgató eszmékből építheti fel azt a szellemi erődítményt, amelyből népi jövőjét megvédheti.

Ezért a Korunk programjának második épp oly fontos pontja kell legyen, hogy a világ, különösen pedig Európa megváltozott politikai és világnézeti helyzetképét adja az utódállamok gondolkodó magyarságának, s közreműködjön azon kulturális kapcsolatok újra kiépítésén, amelyek a magyarságot a nagy európai kultúrközös- séghez fűzték.

Objektív, szenvedélymentes megállapításokat keresni belső viszonyainkról s belekapcsolódni az európai eszme- és kultúrközösségbe, ez röviden a Korunk prog- ramja, amelynek megfelelően minden száma hoz

egy-két világnézeti tanulmányt,

egy-két politikai vagy társadalmi tanulmányt, egy hosszabb regényfolytatást,

egy novellát.

Ezen kívül öt állandó rovatában számon tartja a bel- és külpolitika, valamint a világkultúra nagy eseményeit.

A Korunk irányának és programjának közelebbi jellemzéséül álljon itt azon politikai és világnézeti témák listája, amelyeket a legközelebbi jövőben alapos s mégis közérthető modorban megírt tanulmányokban feldolgozni kíván.

A Korunk-ban legközelebb megjelenő politikai tanulmányok:

A magyar kisebbségi politikai élet az utódállamokban. A romániai, jugoszláviai és a szlovenszkói magyarság politikájának retrospektív áttekintése. Három tanul- mány, írják odavaló magyar politikusok és publicisták. A magyar kisebbségek összeműködése. Ankét az utódállamok magyar és többségi köreinek minden árnya- latú közéleti egyéniségei között. A magyar kulturális élet az utódállamokban. Három tanulmány, mindegyik odavaló magyar író tollából. A magyar iskolaügy az utód- államokban. Három tanulmány, odavaló szakemberektől. A magyar iskolaügy Romá- niában. Ankét. A szászok kisebbségi politikája. A földbirtokreform Romániában. Az erdélyi Magyar Párt és a demokrácia. A romániai parasztpárt programja. A gyula- fehérvári határozatok és a kisebbségi élet. Kisebbségi pártok összeműködése az 8

uralkodó nemzet pártjaival. Ankét. A politikai munkásmozgalmak az utódállamok- ban. Három tanulmány. A magyar emigráció hat évi mérlege. A Bethlen-regime és a magyar politika jövő kilátásai. A magyar ellenforradalom. A magyar szociálde- mokrata párt az ellenforradalom alatt és után. A Duna-konföderáció politikai és gazdasági jelentősége és kilátásai. A cionizmus általános emberi jelentősége. A Nép- szövetség mérlege. A világpolitika új útjai. Az angol munkáspárt szerepe a világ- politika alakulásában. A német demokrácia és német reakció. Az európai politikai munkásmozgalmak és a demokrácia világlehetőségei. Ellenforradalmi és fasdszta törekvések Európában. Ázsia politikai ébredése és Európa világpolitikai ,eltolódása.

Európa gazdasági alkonya. Trösztösödés vagy szocializálás. Az életstandard leesése a háború után.

A Korunk-ban legközelebb megjelenő világnézeti tanulmányok:

A metafizika újraébredése korunkban. A korunkat mozgató világnézeti izmusok.

Tanulmánysorozat. Kelet világképe. A keleti ember lélektana. Korunk vallási moz- galmai. (Adventisták, Bibliakutatók, Űjapostoliak, Darbizmus, Templomosok társa- sága, a Pünkösdi mozgalom, a „Christian science", a Bahai-világvallás stb.) Tanul- mánysorozat. Az erdélyi vallásos szekták. Tanulmánysorozat a szekták fő reprezen- tánsainak tollából, egy összefoglaló, kritikai tanulmánnyal. .4 vallás térhódítása korunkban. Korunk nagy filozofémái. Tanulmánysorozat. A régi egyházak reform- törekvései. Korunk nagy vallásbölcselői. (Troeltsch, Ritschl, James, Ottó Scholz, Max Scheler stb.) Tanulmánysorozat. A természettudományi kutatás és korunk spiri- tualista törekvései. Civilizáció és kultúra-technika és belső élmény. Az anyag szer- kezete mai tudásunkban. A relativitás világnézeti jelentősége. A majompör (a fej- lődéstan és a vallás). A neovitalizmus és az élet új koncepciója. A freudizmus új hajtásai. Rudolf Steiner antropozófiája. A spiritizmus és a lélek mai tudományos fogalma. Korunk irracionalizmusa. A mai asztronómia kozmológiai világképe. Az expresszionizmus világképe. A misztikus líra. Irodalmi szekták Párizsban. Spengler és az új történetfilozófia. Tagore Európában. A film művészete. A történelmi mate- rializmus a spiritualista világképben.

A Korunk szépirodalma:

A komoly szépirodalom is egyik értékes megnyilatkozási formája lévén egy kor lelkének, a Korunk minden száma fog hozni egy regényfolytatást és egy novellát.

A magyar és külföldi irodalomból azt fogja kiválogatni, ami igazi érték, a mát jel- lemzi és a mának való. Igyekezni fog kiterjeszkedni az egész magyar nyelvterületre, azaz úgy a Magyarországon és az utódállamokban, mint a távolabbi külföldön szét- szórtan élő magyar írók írásainak legjavából adni. Emellett fontos feladatának tartja jól kiválasztott írásokkal és jó fordításokban megismertetni a magyarul olvasó közönséggel a mai külföldi irodalmat.

A Korunk állandó rovatai:

Az utódállamok politikai krónikája. Ausztria, Csehország, Jugoszlávia, Magyar- ország és Románia havi politikai eseményeinek kritikai összefoglalása.

Egy hónap világpolitika. A világpolitika utolsó havi eseményeinek összefoglaló méltatása.

Korunk kultúrája. A kulturális (irodalmi, tudományos, művészi, technikai) ese- mények havi szemléje.

Nyugati szemle. Nem száraz könyvismertetések, hanem a könyvpiac világnéze- tileg jelentős tudományos és irodalmi újdonságainak olyan beszámolója, amely annak is fogalmat nyújt Nyugat szellemi életének legújabb momentumairól, aki a megbeszélt könyvekhez nem fér hozzá.

Folyóiratszemle. A legjelentősebb bel- és külföldi folyóiratoknak a nyugati szemléhez hasonló feldolgozása.

A Korunk munkatársai a Magyarországon, az utódállamokban és a távolabbi külföldön szétszórtan élő írók, szakírók és publicisták legjobbjai.

A Korunk Kolozsváron jelenik meg minden hónap elején nyolcvan nagy oktáv oldal terjedelemben.

9

A Korunk minden anyagi érdekeltségtől független kíván maradni, ezért kiadó bevonása nélkül jelenik meg. Tehát kizárólag előfizetőire épít. A Korunk csak annyi példányban jelenik meg, ahány biztos olvasóra számíthat. Ezért mindenki, aki a Korunk-at olvasni óhajtja, fizessen elő egy évre. Ezer előfizetőre van szükség, hogy a Korunk megjelenjen és megéljen. Minthogy pedig tőke igénybevételét a megindu- lásnál is kerülni óhajtja a Korunk, szükséges, hogy az előfizetők legalább félévi előfizetési díjat előfizetéskor befizessenek.

A Korunk előfizetési ára:

Romániában Csehszlovákiában Jugoszláviában Magyarországon Ausztriában Egyéb külföldön

egy évre egy évre egy évre egy évre egy évre egy évre

720 Lei 140 Kő.

280 Dinár 260.000 kor.

28 Schilling 22 Sv. fr.

félévre félévre félévre félévre félévre félévre

360 Lei 70 Ké.

140 Dinár 130.000 kor.

14 Schilling 11 Sv. fr.

Az előfizetési díjak felvételét és kezelését a kolozsvári Lepage könyvkereskedés vállalta, amely a beérkező összegeket szabályszerű nyugtával igazolni fogja. Azért legjobb az előfizetést és az első félévi előfizetési díjat beküldeni „Korunk előfizetés"

jelzéssel a Lepage könyvkereskedés Cluj-Kolozsvár, Pia(a Unirii címre. Az előfizetés bejelenthető a szerkesztőnél is (Dr. Dienes László Cluj-Kolozsvár, Strada Regalá 47), ahova minden egyéb postai küldemény is címzendő.

LAPKIADÓ R. T., CLUJ.

Beköszöntő

Korunk gondolkodása, akárhova nyúl, mindenütt problémát talál. Mi a prob- léma? Egy megoldatlan kérdés. Egy kérdés, amelyre nem tudunk meggyőző feleletet találni. S ma csupa ilyen megoldatlan kérdések vesznek körül.

Problematikus lett körülöttünk az egész világ. Problematikus életünk gazdasági alapja, az egyszerű kenyérkereset, amelynek szintén elvesztettük szilárd bázisát, problematikusak társaséletünk alapformái, amelyek megrázkódtak, sok helyen meg- nyíltak alattunk, problematikusak szellemiségünk kiélésmódjai, amelyek vagy ki- apadtak, vagy idegen vágányra terelődtek. Problematikus a tudomány, amely saját maga alatt vágja szigorú önkritikájának baltájával a megtámadhatatlannak látszott alapot, problematikus a művészet, amely csak keresést tud felmutatni, de elért eredményt nem, problematikus a vallás, amelynek hagyományos formáiból kisza- kadt az élet s amely ú j formát a lélek transzcendens .vágyainak adni még nem tud, problematikus maga az élet, amelynek tartalmat és célt csak a problémákat lebíró hit és meggyőződés adhat.

Nyúljunk bármihez, a legkisebbhez vagy a legnagyobbhoz, problémává válik kezünkben minden. Olyanok vagyunk, mint a görög monda Midás királya, akinek pénzsóvár kívánságát túlságosan meghallgatta az ég s minden arannyá vált kezé- ben, amihez ért. Ügy vagyunk mi is. Mintha értelmünket megátkozta volna egy isten, hogy minden, amihez hozzányúlunk, apró darabokra hulljon szét, amelyeket egészbe összeforrasztani azután többé soha ne tudjunk.

S miként Midás király, úgy mi is túlságos nagy sóvárságunk büntetéseképpen jutottunk idáig. Felfedeztük a logikus értelem fényét, beleszerettünk csillogásába annyira, hogy most már csak benne megvilágítva akartunk látni mindent. Neki adtuk néhány évszázadon át teljes magunkat s csak mikor már mindenünket vég- 10

letekig kiélézett racionalizmusunk romjaivá változtattunk, csak akkor ébredtünk rá, hogy a csillogás, amely elvakított, csak a hasogató fejszéből kipattanó szikra s nem a világot egyesítő élet derűs, állandó fénye volt.

Renaissance-nak nevezzük ma is még azt a kort, amelyben az európai emberi lélek e negatív oldalra való kiélezése megkezdődött. A renaissance tényleg az az idő, amikor az európai emberiség azt a meggyőződést nyeri, hogy a dolgok meg- értéséhez csak úgy lehet eljutni, ha előbb szétszedi őket. S azóta három évszázadon át nem csinál egyebet, mint élesíti az értelem boncoló szerszámát s szétszed, fel- vág, kinyit mindent, amihez csak hozzá tud férni.

S a racionalista analízis segítségével tényleg óriási eredményeket ért el a részletismeretekben: mindenről megtudta, mint a bábuját szétszedő gyermek, hogy nincs belől semmi. A pozitivista-természettudományi kutatás legnagyobb eredmé- nyének annak felismerését tekinti, hogy a dolgok látható részei mögött nincs lát- hatatlan mag, amely összetartja őket, az érzéki-tapasztalati jelenségek mögött nincs metafizikai, a fizikai eszközök hatáskörén túl fekvő szubsztancia, amelynek a jelen- ségek csak megjelenési formái volnának.

A mindent szétvágó értelmi analízisnek ez volt s csak ez lehetett az eredménye:

jelenségek színes, változó világa, amelyet nem tart össze semmi. Egy végtelenül gazdag, ezer formájú káosz, amelyben hiába keresünk egységet.

Egy századokig tartó, hosszú analitikus-kritikus korszak nagyszerűen véghezvitt destrukciójának eredményei vagyunk mi magunk s ami körülöttünk van, minden alkotásunk. Anyagi és szellemi romok vesznek körül: régi termelési formák, ame- lyekről kitűnt, hogy csak a kizsákmányolásra válna be, de nem a társadalmi ter- melés problémájának megoldására, régi társas együttélési formák, századokon át intézményekbe kijegecesedve, amelyek alkalmatlanoknak bizonyultak az embernek emberhez való viszonyát kielégítően megoldani, régi stílusok, amelyek nem tudják kifejezni többé mai meglátásainkat, régi kutató módszerek, amelyek nem tudnak választ adni mai problémáinkra, régi hitek, amelyekben ma már nem tudunk hinni, mert nem felelnek meg lelkünk legmélyebb vágyakozásainak.

A bomlás sivár képe, amelyet korunk úgy anyagi, mint szellemi téren nyújt, nem egy gondolkodót hangolt pesszimizmusra. Megjósolták és megjósolják a nyu- gati világ alkonyát: kultúránk felbomlóban, társadalmi testünk feloszlóban, gazda- sági vérkeringésünk megzavarva, lelki egyensúlyunk megbomolva, gyors iramban sietünk a pusztulás felé.

Jogosult-e a sötét pesszimizmus?

Egész világképünk, amelyen a mai európai életről alkotott pesszimisztikus be- nyomásunk felépült, a dolgok végletekig hegyezett relativitásán alapszik. Minden bomlás, minden zavar legmélyebb forrása egy abszolút pont hiánya, amelyből ki- indulni s reá támaszkodni tudnánk. Mert nincs semmink, amiben feltétlenül hin- nénk vagy amit feltétlen bizonyossággal tudnánk, azért ingott meg bennünk, alattunk és körülöttünk minden. A relativitás mindent varázsa alá nyűgöző gondolatának részletes kidolgozása és az emberi tudás és cselekvés minden területére kiterjedő alkalmazása húzta ki elméleti gondolkodásunk és morális cselekvésünk alól a szilárd talajt.

De a relativitás gondolatának nem kompetenciáján túlterjesztése-e, ha annak alapján alkotott benyomásunkból kultúránk pusztulására következtetünk? Ha min- den relatív, az a benyomásunk is relatív, amelyet ma korunkról alkotunk. Igaz, el- fogadhatjuk s talán el is kell fogadjuk igaznak amaz állítást, hogy relatíve, azaz bizonyos szempontból, még pedig az elmúlt századok fejlődésében feltalálni vélt fejlődési irány szempontjából mai európai kultúránk a bomlás és oszlás képét mu- tatja, amely nem is nagyon távoli véget jósol. De ez a szempont az egyedül lehet- séges szempont-e? Éppen a relativitás nagy gondolata tanított meg arra, hogy ugyanazt a jelenséget mindig több szempontból lehet nézni s hogy mindegyik szem- pont más képét mutatja. De vajon ez a szempont, a korunkat megelőző századok fejlődésvonalából vett szempont-e a helyes szempont?

Egy görbe irányát megítélni, igaz, csak már leírt részletéből lehet. De nagyot 11

tévedhetünk, ha a görbe irányát túl kicsiny részletének hajlásából próbáljuk meg- konstruálni. Esetleg éppen az ellenkező irányba jutunk.

A történelem görbéjének jövő alakulására is csak a már leírt részből követ- keztethetünk De ma ez a görbe erős elhajlást mutat, hirtelen kanyarodást s mi az irányt tévesen csak az előző néhány évszázad útjából akarjuk megítélni. S mivel az elhajlás ezzel ellentétes, a görbe mintha visszafordulna, a kultúrának, amely amaz irányt képviselte, végét hirdetjük.

Anélkül, hogy igazunk volna. Mert ha a történelem vonalát messzebb követjük visszafelé, rájövünk, hogy ez nem egyenes vonal, amely egy pontból kiindulva a legrövidebb úton törekszik egy célpont felé. Az emberiség történelme hullámos görbe vonalban halad, amelyben az irányok az egyes vonalrészletek szemszögéből nézve időnként nemcsak változnak, hanem egyenesen egymással szembe fordulnak.

Anélkül, hogy ez a véget jelentené.

Igaz, végét jelenti azon történelmi szakasznak s e szakasz emberei által egyedül üdvözítőnek tartott irányvonalnak. Végét jelenti e kor legmélyebb érzéseinek és gon- dolatainak éppúgy, mint az ezeket kifejezésre juttató kultúrképleteknek, a kor tár- sadalmi intézményeinek, tudományának, művészetének, vallásának. A kor emberére tehát teljes összeomlását jelenti mindannak, amit addig értékesnek és jónak tartott, ami életének tartalmat és értelmet adott. Innen pesszimizmusa.

Amely azonban csak rövidlátásból ered. Meg nem látásából annak, hogy egy kor relatív szemszögéből ítélkezünk az egész történelem fejlődésvonala felett. Ez megbocsátható egy abszolutista kornak, amely megszokta, hogy mindent egy feltét- len hitelesnek vélt mértékkel mér, de nem bocsátható meg a mi relativista korunk- nak, amelynek leglényegesebb szerzeménye éppen annak felismerése, hogy minden mérés csak egy bizonyos mértékhez viszonyítva mér és sohasem ad abszolút, e mér- ték kompetenciáján túlmenő eredményt.

Más szavakkal: a korunkból leszűrt benyomást nincs jogunk kiterjeszteni a jövőre. Ezzel szemben a történelem előttünk ismeretes teljes görbéje megtanít vala- mire, amiből inkább megsejdíthetjük jövőnk alakulását. A történelem azt mutatja, hogy egy kultúra életében a szintetikus és analitikus korok váltogatják egymást.

Vannak korok, amelyek a fejlődés eddig elért eredményeit egy kerek, önmagában egész, grandiózus világképpé összegezik, amelyekben mindennek megvan a maga pontos helye, ahol nincs semmi bizonytalan, semmi relatív. Egy jól megépített hierar- chiát mutat az egész anyagi és szellemi mindenség, amelyben az embernek is pontosan ki van jelölve a maga helye. Ezek a nagy építő, szintetikus korok. Ilyen volt az európai középkor is.

De minden szintézis magában hordja felbomlásának csíráját. Minden szintetikus kort egy szenvedélyes analitikus korszak követ, amely részeire bontja az előző kor abszolút szilárdnak vélt világképét s kimutatja annak tarthatatlanságát. Ezt tette a renaissance-szal kezdődő európai újkor is, amely kőről-kőre haladva lehordta a keresztény középkor abszolút érvényességet igénylő vallásos hierarchikus építmé- nyét, s kimutatta nemcsak e kor, hanem minden más kor szintézisének relati- vitását is.

A szintézisek relativitásának igazolásával azonban még nem törölte el magának a szintézisnek szükségességét. Ez ma is éppen úgy megvan és éppen úgy él bennünk, mint azelőtt, minden korban. Egy pár évtizedig talán úgy látszott, hogy az emberiség el tud lenni nélküle s tisztán az analízis alapján is tud nagy, hatalmas kultúrát teremteni. Ma azonban már rájöttünk, hogy ez nincs így s amit analitikus tudásunk- kal alkottunk, az csak civilizáció volt, külsőleges, nagy technikai-gazdasági haladás, de nem benső, lelki kultúra. S ezzel megértettük azt, hogy a szintézis kell, nélküle igazi nagy kultúra nincs.

Ennek a megértésnek vajúdása korunk lázas, beteges állapota. A régi, belénk idegzett analitikus világfelfogás béklyóiba zárva, görcsös mozdulatokkal igyekezünk kiszabadítani a hosszú racionális korszak alatt elzsibbadt intuitív képességeinket, amelyek reaktiválása megadja egy új szintézis lehetőségét. Racionalista előítéleteink 12

még megvannak, önkéntelenül még mindig azok szerint gondolkodunk s minden újat, amely elébünk kínálkozik, még ma is a régi kiélt, de még lelkünket üres vázai közé szorító pozitivista-racionalista világnézet szempontjából ítélünk meg. Még nem tudunk azonnal nem analizálni s relativizálni. Bármennyire építeni szeretnénk is, rombolunk.

Ez az ellentét a ma embere krónikus lelki krízisének forrása.

S aki hozzá akar járulni a krízis gyógyításához, csak egyet tehet: igyekezzék ezen ellentétre s ez ellentétnek mélyen a kor lelkiségében gyökerező okaira rá- mutatni, hogy ezek tudatossá tételével megkönnyítse az utat, amely e kritikus álla- potból kivezet. Ez a rámutatás azonban nem egyszerű dolog, egyrészt, mert az ellen- tét ezer és ezer különböző változatban s sokszor alig felismerhető rejtett formában húzódik meg, másrészt pedig, mert hasznossá csak akkor lesz, ha a mai ember krí- zisben vajúdó lelkét minden útján elkíséri s a naponként elébe kerülő, eleven prob- lémákon mutatja ki a kritikus állapot mélyebben meghúzódó kórokozó csíráit.

A lelki konvulziónk gyökerén fekvő ellentét különösen a múlttal szemben tör- ténő állásfoglalásunkban jut élesen kifejezésre. Ez az állásfoglalás nehéz azért, mert hogy harmonikus legyen, két ellentétes tendenciánk kiegyenlítését igényli. Az egyik az ú j akarása és a régi tagadása. De bármennyire rossz legyen is a régi, s bár- mennyire is mást akarjunk csinálni, mint ami a régi volt, mégis érezzük, hogy ez az ú j nem épülhet fel a múlt eredményeinek tekintetbe vétele nélkül. Innen az ellentétes tendencia, amely a múlt értékelését kívánja.

Vannak, akik egy elhatározott gesztussal lemondanak a két tendencia szükség- szerű kiegyenlítéséről s merész egyoldalúsággal valamelyiket kiragadják zsinór- mértékül. Egyik oldalon a futuristák, akik csak előre néznek s a múltat teljesen figyelmen kívül akarják hagyni. Ezek a kevésbé veszedelmesek, mert kevés meddő kísérlet után a legforradalmibb futurista is kénytelen belátni, hogy az ú j szintézis- hez nem elég a szintetizáló akarat, hanem épp úgy kell a matéria is, amelyet szin- tetizáljon. Ezt pedig csak az eddig elért tapasztalatokból veheti.

A múltat tehát eléggé védi az a kiváltságos helyzete, hogy eredményei nélkül a jövő nem lehetséges. Veszedelmesebb a másik irányú egyoldalúság. Azoknak egy- oldalúsága, akik azt hiszik, hogy egy kiélt szintézisbe ú j élet önthető s ezért telje- sen lemondanak az új igenléséről. Azok, akik azt hiszik, hogy mert csalódtunk a racionalizmusban, a pozitív tudomány teljesítőképességében, most már el lehet dobni ennek eredményeit s vissza lehet térni a pozitív tudományt megelőző kor állapo- tába. Azok, akik azt hiszik, hogy például restaurálni lehet a régi dogmákat, mert ellenségük, a pozitív tudomány nem tudta helyettesíteni őket újakkal. Vagy azok, akik azt hiszik, hogy vissza lehet térni a régi társadalmi formához, mert az ú j nem vált be.

Ezek a negatív előjelű forradalmárok, mikor azt hiszik, hogy a múltat lehet galvanizálni s ezzel ú j kultúrát teremteni, szintén félreismerik a történelmi szintézis alaptermészetét. Nem lehet az ú j európai kultúra alapjait lerakni másként, mint a most lezáruló analitikus korszak nagy eredményeinek felhasználásával. Minden olyan kísérlet, amely ezen eredményeket ki akarná kapcsolni, szükségképpen bu- kásra van ítélve. Az analitikus értelem eredményeit nem lehet nem létezőknek tekinteni, csak olyan magasabb egységben felolvasztani, amelyben érvényesek ma- radnak, anélkül, hogy egyoldalúak lennének, mivel helyük az egészben kijelöltetett.

Nem lehet ú j vallást elképzelni, amely ellentmondjon a tudomány tételeinek, sem ú j társadalmat, amely ne honorálja a negyedik rend kívánságait.

Az ú j szintézisnek tehát, amelynek jönnie kell, hogy Európában új, életerős kultúra fakadhasson, szüksége van a most lezáruló analitikus kor eredményeire, de szüksége van éppúgy arra is, hogy az európai lélek kiszabaduljon a túlzottan egy- oldalú analitikus beállítottságból s felébredjenek a szintézisre nélkülözhetetlen intuitív képességei.

Annak tehát, aki egy alkotó jövő eljövetelét akarja, két irányban kell dolgoz- nia: egyrészt igyekeznie kell kiválogatnia a múlt eredményeiből azokat az eleme- 13

ket, amelyek a jövő épületének építőköveiül felhasználhatók, másrészt pedig hozzá- szoktatni saját magát és kortársait az új szintézis szükségességének gondolatához s ami ezzel együtt jár, felébreszteni az ehhez szükséges pozitív alkotó lelki ké- pességeket.

A jelen füzettel útjára induló szemle ehhez a munkához akar hozzájárulni ere- jéhez képest. Fő rendeltetésének azt tekinti, hogy a Nyugattól e kissé félreeső he- lyen, a maga szerény hatáslehetőségei között, ráébressze az embereket azokra a nagy problémákra, amelyek megoldása nélkül nyugodt építő jövő el nem jöhet, s adalé- kokkal hozzájáruljon ahhoz, hogy a nagy nyugati szellemi áramlatok közvetlen érin- tésétől elzárt, de gondolkodó és tépelődő emberek könnyebben tisztázhassák ön- magukban azokat a fájó kérdéseket, amelyek elől egy igaz ember sem zárkózhatik el.

A feladat természetéhez képest a szemle tevékenységének igen sokrétűnek kell lenni. Mint mondottuk, a korunk lelki krízisét okozó ellentét a legkülönbözőbb terü- leteken, a politikában és gazdasági életben éppúgy, mint a vallásban és a művészet- ben egyformán megnyilatkozik s mindenkinek azon a területen tudatosítható a leg- jobban, ahol a legotthonosabb. Ha tehát az építő lelkiismeret felrázása és a köztudat megtisztítása a célunk, nem korlátozhatjuk magunkat egy speciális területre, hanem mindenütt ott kell lennünk, ahol a ma nagy problémája megnyilatkozik. Ez bizo- nyos tarkaságot fog okozni, amit talán félre fog érteni az, aki nem érzi meg a szemle igazi intencióit, de amit, úgy véljük, örömmel fog fogadni az az olvasó, aki minden- ben meg tudja érezni a problematikusát.

Az sem lesz talán mindenkinek kedvére, hogy e szemle hasábjain nem ritkán különböző felfogások megnyilatkozását, sőt egymással ellentétes világnézetek ismer- tetését fogja találni és bizonyára fel fog hangzani a kritika, hogy a szemle n e m hir- det egységes világfelfogást. S a külsőségek szerint a kritikának igaza is lesz. Mert amennyiben egységes világfelfogás alatt a tantételek egységes rendszerét értik, amelyekre esküdni kell, annyiban tényleg ez a szemle nem fog egységes világfel- fogást képviselni. Nem pedig azért, mivel meggyőződésünk, hogy ilyen értelemben ma senkinek sincs egységes világnézete Európában. Aki mégis állítja, hogy van, az vagy önmagát, vagy a világot csalja meg. Tartalmában kiegyenlített, egységes világ- nézete csak annak lehet ma, aki a tények bizonyos része előtt szándékosan behunyja szemeit. Az ilyen egyoldalúsága miatt egységes világnézetből mi nem akarunk, mivel ez nem szolgálhatja a jövőt, amely csak a jelen ellentéteinek szintézisén épülhet fel.

A világnézeti egység azért mégsem fog hiányozni a szemléből. De ez az egység nem külső lesz, hanem belső. Nem arra törekszünk, hogy bizonyos tételeket addig ismételjünk olvasóink előtt, amíg azokat elfogadják. Senkire sem akarunk a régi dogmák helyére újakat ráerőszakolni. Szándékunk szerényebb, de egyúttal • haszno- sabb is: az olvasó elé akarjuk tárni közérthető, egyszerű szavakkal azt a matériát, amelyből önmaga belső világnézeti egységének felépítésén dolgozhatik. A szemlénk egységét nem a papíron, hanem az olvasók lelkében akarjuk megvalósítani. Mert célunk erőnkhöz képest azon dolgozni, hogy Európa mai papiros egysége helyébe az európai lélek eleven alkotó egysége szülessék meg, amely megteremti majd a mai ellentéteket grandiózus szintézisbe foglaló ú j európai kultúrát.

K O R U N K KOLOZSVÁR

KASSA ÚJVIDÉK

Kassa, a postabélyeg kelte.

Tisztelt Uram,

a magyar szellemtudományok közel tizenhárom esztendős szakadatlan szolgálata báto- rított fel arra, hogy bizalmát kérjük: négy ország haladó magyar eszmei erőit gyűjt- jük egybe, ú j magyar társadalomtudományos felismerésekért, ú j történelmi realiz- musért küzdünk, de mindmáig nélkülözzük a magyar értelmiségi körök teljes meg- 14

értését s maradéktalan támogatását. Mintha mai történelmi feszültségeink közt lecsökkent volna a tiszta kutatás, a tárgyilagos szemlélődés é r t é k e . . . fel kell hogy panaszoljuk: a mithoszok örvénylései, vad jelszavak kavargása közepette a tudás elhivatottjai is meginognak s pusztába kiáltott hiábavaló szó minden ténytudatosító felvilágosító munkánk.

Közel tizenhárom esztendő önfeláldozó kitartása mégis minket igazol. Amikor a magyar szellemiség még a világháborút követő megrázkódtatások utórezgéseit élte s széttagolódott határok, pártok és klikkek szerint, a KORUNK tört utat az ú j tör- ténelmi helyzet reális felmérésének. Sürgettük a magyar változások társadalom- tudományi vizsgálatát s a valóság tárgyilagos számbavételével új, teremtő kapcso- latokat kerestünk Magyarország, a dunai utódállamok s a világba szóródott ma- gyarság szellemi elitjei között. Büszkén valljuk, hogy mi alkottuk a hidat a Husza- dik Század és Nyugat történelmi nemzedékétől a világháború utáni ú j magyar értel- miségi nemzedék öntudatos felsorakozásáig; be tudtuk ojtani az ú j nemzedékbe az elemző társadalomtudományi gondolkozást s a magyar haladás bensőséges törté- nelmi szellemét.

Négyországi felelősségei harcoltunk az ú j magyar gondolat reális tájékozódá- sáért: Magyarország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia legjobb fiatal magyar erőit indítottuk útnak, hogy ma már a szellemi élet legszélesebb arcvonalán foglal- ják el a magyar művelődési érdekek bajvívásának legelőkelőbb hadállásait. Tudato- sítottuk az ú j szlovenszkói magyar értelmiség egyetemes nemzeti hivatását: a Sarló demokratikus magyar gondolatkörét kiemeltük a regionális lekötöttség esetlegessé- geiből s termékenyen bekapcsoltuk Magyarország és Erdély fiatal magyarságának életébe. Üj, kelet-európai lehetőségeket tártunk fel cseh, szlovák, román, horvát írók és kutatók bevonásával s a magyar elmaradás önrévült illuzionizmusával szem- ben világosan kifejtettük a magyar demokrácia s a dunai néptestvériség történelmi szükségszerűségét.

Folyóiratunk főmunkatársai az egyetemes magyarság demokratikus szellemi arc- vonalát képviselik. A folyóirat fennállásának tizenkettedik és idei tizenharmadik esztendejében a következő hatvantagú főmunkatársi gárda vonult fel hasábjainkon:

Antal János, Bajomi Endre, Balogh Edgár, Barta Lajos, Barta Sándor, Bányai Imre, Bányai László, Bárd Oszkár, Berda József, Berkó Sándor, Bolyai Pál, Brach- feld Olivér, Csehi Gyula, Danzinger Ferenc, Dési Huber István, Déry Tibor, Faludy György, Fábry Zoltán, Fodor József, Forbáth Imre, Franyó Zoltán, Gaál Gábor, Garbai Sándor, Gereblyés László, Geröly Kálmán, Gergely Sándor, Hatvany Lajos, Hollós-Korvin Lajos, Jancsó Elemér, Jócsik Lajos, Jordáky Lajos, Kemény Gábor, Komját Aladár, Korvin Sándor, Kovács József, Kovács Károly, Köves Miklós, Lő- rincz Gyula, Lukács György, Mándy Teréz, Méliusz József, Moholy-Nagy László, Morvay Gyula, Nagy István, Neufeld Béla, Peéry Rezső, Remenyik Zsigmond, Sala- mon Ernő, Sándor László, Sellyei József, Sinkó Ervin, Szabó Imre, Szalatnai Rezső, Szenczei László, Szentimrei Jenő, Tamási Aron, Tolnai István, Turnowszky Sándor, Üjvári László, Veres Péter.

Kérjük: becsülje meg törekvéseinket, s előfizetésével támogassa és erősítse munkánkat.

őszinte megbecsüléssel:

A „KORUNK"

csehszlovákiai szerkesztősége és kiadóhivatala

Kosice-Kassa, Szivárvány ucca 38/1.

(Sándor László címén).

15

Gaál Gábor a Korunk-ról

A KORUNK ÉVEINEK MARGÓJÁRA — EZERKILENCSZÁZHARMiNCNYOLC Eleinte, amikor Erdély legjobb olvasórétege segítségével megindult, azzal a káp- rázattál lépett a magyar írás sodrába, hogy a legjobban úgy tájékoztat és tudatosít- hat, ha keresztmetszetét adja az időnek. A lap amaz idilli, első évei voltak ezek, amikor a legélesebb ellentmondások megfértek az oldalain, mint ahogy akkor Európa jó részében, főleg Közép-Európában, amely mindig leginkább érdekelt bennünket, az ellentétek is burkoltabban jelentkeztek. A háború utáni felocsúdás évei voltak ezek, amikor az értelmiségit főleg a lét tarkaságának, sokféleségének seregszemléje inspirálta. 1928—29-ben azonban az idő erőinek álarcosbáljáról lehullottak a masz- kok. A keresztmetszet-szemlélet vállalhatatlan iróniává lett. A jó értelmiségi szá- mára — emlékezzenek vissza — életkötelesség lett a döntés az elfogadható és elfo- gadhatatlan, az igen és a nem, a jó és a rossz között. Az idő parancsa s az olvasó, az önök igénye volt ez, s a Korunk hasábjaira bevonult a bemutatás helyett a bírá- lat, az irónia helyett a pátosz, a játékos keresztmetszet helyett a következetes és irányt szabó rendszer.

*

Sohasem állítottuk, hogy a lap hiánytalánul töltötte be feladatát, de számos munkatárssal együtt ez volt életünk egyetlen tartalma. Mindig láttuk, mi hiányzik a lapból. Mindig láttuk, mi kellett volna még hogy legyen egy-egy friss számban, még akkor is, amikor látszólag a legtöbbet adtuk. Mindig tudtuk, melyik megjelent cikk lehetett volna helyesebb, jobb, s a legtöbbször még az elfogadható érv sem volt vigasz számunkra. Az sem volt megnyugtató, hogy végül is vidéken jelenünk meg s a Korunk szerkesztősége csak levelekkel érintkezik a világ minden t á j á n élő munkatársakkal. Mindig tudtuk, hogy a megírás kultúráját, könnyedségét, haj- lékonyságát, formásságát illetően is akad kivetnivaló. De elsősorban az ismeret, az átvilágítás s a tudatosítás volt a célunk. Az ismeret és nem a szépség, a szerkezeti összefüggés és nem a lineáris felszín.

*

Mi minden volt itt! Ki minden írt ide! Ha összeállítanám önök előtt a Korunk minden valahai munkatársainak névsorát, s megmondanám, kik voltak itt nálunk, és mik lettek például mára, úgy ezzel egyedül ki lehetne fejezni maradék nélkül a legújabb kori kelet-közép-európai tudat egész mozgását. Kiderülne, kik kezdték itt, kik maradtak velünk, kiket vitt el a pálfordulás, kiadói tőke, megtorpanás, halál.

Ne tagadjuk: csapatostul mentek át a lapon. Számosan hagytak cserben, illetve:

számosokat nem követtünk mi. S ha ez negatívum: csapatostul ragyogtak fel itt először és ragyognak ma is, és ha sokan változtak is el titkon és lassan, észrevétle- nül, úgy, hogy egyszer csak már nem válaszoltak leveleinkre, valójában ilyenkor éreztük a legtudatosabban a magunk lapjain a történelem konkrét járását.

A KORUNK ÉVEINEK MARGÓJÁRA — EZERKILENCSZÁZHARMINCKILENC Mi történik ma? — kérdeztük. A nagy élményben, amelyben ma idő az idő — mi folyik és miért? A Korunk, ha összeveszem valamennyi eddigi évfolyamát, annyi elmélkedés, tisztázás és elmemunka után elérkezett — mondom így — a férfikorához.

Mindaz, amit eddig tett, csupán előtanulmány. A munkatárs és olvasó, aki eddig velünk haladt, tekintse iskolának az eddigieket. Hasonlattal élve — szellemiekben! — most a gyakorlat következik. Napjainkban az európai történelem elérkezett eddigi feszültsége tetőfokára. Ez a pillanat az a széles időben, amit a dramaturgia nyelvén 16

drámai helyzetnek neveznek. Számunkra, akiket mindig a világ történeti, társadalmi mozgásának szellemi vetülete érdekelt, nem kérdéses ennek a drámai, de mondhatom így is: tragikus helyzetnek az értelme.

*

Költőinkre, elbeszélőinkre tartozzék kiírni, kiénekelni azt az érzületet, mely a militáns humanizmust fűti! Ha a lap munkatársai megkérdik, melyik művészi szín- vonalon jelentkező irodalom ma az időszerű szépirodalom, azt felelem: az az iro- dalom, amelynek millió tárgyi és formai változatában a militáns humanizmus a formáló elv, melynek belső világát a mi lelki ellenállásunk feszíti, amelyik a művé- szet formáiban tiltakozik és felemel, s amelyikben az az erő és tisztaság jelentkezik, ami 1789 legjobb eszményeiből sugárzik.

A KORUNK ÉVEINEK MARGÓJÁRA — EZERKILENCSZÁZNEGYVEN

Mondhatnám: munkatársak és olvasók gyönyörű varázslata volt az, hogy évről évre, hónapról hónapra összeállt a Korunk egy száma, szerény jelképként a roppant időről az olvasók és munkatársak felé. Mert a lap mindig így, közösen, az olvasók és munkatársak asszisztenciájával készült, miért is állandó ellenőrzés alatt álltunk:

a munkatársak és az olvasók szeme és szava, a mindenkori társadalmi-történeti időélmény ítélőszéke előtt.

*

Minden téren a döntésre készülő idő jegyeit, a nagy világtörténelmi munka nyomait, az idő legújdonabb tusáira nyitó jelentéseket, értelmeket kerestük. Tizen- négy teljes esztendő után ma nyugodtan mondhatjuk: tessék visszalapozni évfolya- mainkban — ez a programunk. S ha megfigyelik: programunkban, az ezer és ezer, sok ezer, tizenötezer, húszezer oldalon sorakozó szövegeinkben mindig a világtörté- nelmi célzataiban eleven időt állítottuk meg, hogy a célzatok kiemelésén, felmuta- tásán, tisztázásán át értsük és megértsük a világtörténelem munkáját.

2 Tiszatáj 17

BALOGH EDGÁR

A régi és az új Korunk

Dienes László és Gaál Gábor folyóiratát ünnepelve, azért mégiscsak gondolnunk kell arra, hogy az ő tizenöt évfolyamukat 1957 óta egy második folyam immár húsz vaskos kötete, sőt, ha a terjedelemre gondolunk, amely nem tűr meg egy bekötés- ben legfeljebb hat számot, kereken negyven kötete követi. Az alapítók s lapjuk — az első folyam — emlékét hűen őrizzük, sok tekintetben mintául is vettük, de ú j helyzetek új követelményeket támasztottak, s a másult feladatoknak is meg kellett felelnünk. A második menetből tizenöt esztendőt töltöttem a lap szerkesztőségében, s szívesen foglalom ma össze e másfél évtized mind elvi, mind gyakorlati tanulságait.

Először nem is a lap, hanem a közügyi környezet alapvető különbözőségét kell érzékeltetnem. A régi Korunkról többször megírtuk már, hogy helyzeténél, munka- társainál és hatékonyságánál fogva „négyországi" folyóirat volt: nemcsak romániai, hanem magyarországi, csehszlovákiai és jugoszláviai szerepet is betöltött, sőt, gyűl- déje volt a levert magyar forradalmak szétszórt értelmiségének is, az emigrációnak Párizstól Moszkváig. Harcban az egymásra acsarkodó nacionalizmusokkal és az egyre fenyegetőbb fasiszta rémmel, közös és egyetemes emberi érdekeket szolgált, s ott találtuk a magyar munkatársak mellett a román, cseh, szlovák, szerb és horvát szerzők legjobbjait. Kelet-Európa tragikus sorsa azonban a lap történetén is kiüt- között. A Horthy-rendszer Magyarországról tiltotta ki, Csehszlovákia feldarabolásá- val onnan is kiszorult, a második világháború kitörése folytán megszakadt kapcsolata a nagyvilággal. De a lap a Román Kommunista Párt irányítása alatt egyre erőseb- ben kapcsolódott be a honi antifasiszta népfrontba, elmélyült, meggyökerezett a hazai feladatokban, az akkor még kisebbségnek minősített erdélyi magyarság tár- sadalmi öntudatra ébredését szolgálta egy reális, az ország összes dolgozóival közös

„romániaiság" történelmi kibontakozásában. Nos, tulajdonképpen ez a konkrét való- ságvállalás az, ami a szocialista rendszerben újra induló lap legjelentősebb örök- sége lett.

Mert: amint a szocialista rendszer gazdasági, társadalmi és kulturális teljesedése az összes szomszéd államokban is lehetővé vált, az ú j Korunkra nem várt többé

„négyországi" feladat, hanem — akárcsak a magyarországi, csehszlovákiai vagy jugo- szláviai ú j marxista—leninista sajtóra — saját honiságának, hazai elhivatottságának legmesszebbmenő megvallása. 1957-ben a szocialista humánum igézetében azzal az elhatározással indultunk, hogy az ú j Korunk a romániai magyar nemzetiség ön- ismeretének és közületiségének fóruma, a román néppel és más együttélő nemzeti- ségekkel közös szocialista társadalomépítő hazafiság intellektuális serkentője, s e reális alapokról körültekintve, a proletár nemzetköziség szószólója lesz. A lapnak egy rászakadó információs özön s forgó-tűnő divatok örvénylésében is ezt a határo- zott hivatást kellett magáévá tennie, a történelmi szerepvállalást itt és most.

A régi Korunk irodalomtörténeti kutatása során feltárultak a lap szerkesztőinek és munkatársainak belső vitái, sodródásai, az áramlatok kavarodásai és a tisztulás folyamatai. Egy szellemi kérdésekre intellektuálisan fogékony, de a dolgozók osz- tálytörekvéseivel szemben érdektelen polgári réteg liberalizmusát s az ebből adódó eklekticizmust csak nehezen tudta levetni magáról az ötven esztendővel ezelőtt indult folyóirat, s ahogy ez már történni szokott, neofita baloldalisága is elvont képletekbe dugult, idegenül hatott, túlzásokba facsarodott. Ebből a szektás ellenvégletből is ki kellett a lapnak kecmeregnie, s Gaál Gábor legnagyobb érdeme az lett, hogy teljes szinkronban a párt népfrontpolitikájával, sikerült a Korunkat a konkrét hazai osz- tály- és nemzetiségi törekvések javára felerősítenie, maga köré gyűjtve a Magyar 18

Dolgozók Szövetsége, a Vásárhelyi Találkozó és a Népi Találkozó iskoláin átment új, romániai magyar értelmiségi nemzedék legjobbjait. Az új Korunknak 1957-től kezdve tulajdonképpen itt kellett folytatnia a régit, ezt meg is tette, ám az új hely- zetben sem maradt a lap belső viták, feszültségek, útkereső kísérletek nélkül, de — tegyük hozzá — egy végre is kialakuló szintézis, a felismert helyes honi célirányos- ság történelmi eredővonala nélkül sem.

Ez a kiforrás, a szándékok tisztázódása és a tervezgetések állandó eszmecseréje válójában szükséges is volt. Ha a magam tizenöt szerkesztői esztendejére és szere- pére visszatekintek, úgy érzem, legjobban akkor cselekedtünk, amikor százfelé pró- bálkozva, a kutatás egyéni szabadságát sohasem korlátozva, összegező eredménynek mégis a hazai magyar nemzetiség társadalmi és kulturális felemelkedését, értelmi- ségünk felelős népszolgálatát s a szocialista államiságba való egyenrangú beillesz- kedés realizmusát tekintettük. Sokszor kísértett egyfelől a meddő spekuláció, az absztrakciók játéka, a laboratóriumi kísérletek ezotériája, másfelől az összefüggés- telen magazinszerűség szenzációhajhászása, a nyugatoskodó sznobság, de a belső szerkesztőségi tisztulás, a marxi—lenini elmélyülés tudományossága és a mind nem- zetiségi, mind államisági „mi"-tudat felülkerekedése bármily elidegenedésen ki tudta heverni a túlzásokat. Végeredményben a kitekintéseket is javunkra fordítottuk a felelős honi magatartás állandó korszerűsítésében. Kiszélesítettük szocialista pártos- ságunk demokratizmusát, vállaltuk kultúránk földrajzi-történelmi sajátosságait és hazafiságunkkal illeszkedtünk be a teljes emberség nemzetköziségébe, kikerülve akár a provincializmus antiintellektuális nyavalyáit.

Ez a mindenkori belső vita volt a szerkesztés éltető ereje, s kicsapódott nem- csak a lap sokféleségében, hanem szocialista nemzetiségi funkciójának egyértelmű- ségében is.

De hozzátennék ehhez a vallomáshoz még valamit. Egy hivatásának tudatára ébredt folyóiratgárda mindig konkrétan számol közönségével, vagyis felméri, hogy kiknél mit akar elérni, s törekvéseiben végül is milyen a hatékonysága. A lapszer- kesztés munkaképletéhez az olvasók számbavétele és az olvasmányosság hatásfoka is beletartozik. Közép- és főiskolát végzettjeink tízezrei tartoznak (beleértve termé- szetesen az autodidakta erők számadatait is) a Korunk virtuális közönségéhez, s ez az állandóan hullámzó olvasótábor megtanulta, hogy ne szórakoztató kikapcsoló- dást, hanem a dolgokba való mélyebb beavatást, szocialista tudatművelést kapjon ettől a nehezebb, komolyabb, tudományosabb laptípustól. Ez azonban, úgy éreztem mindig: bent a szerkesztőségben arra kötelez, hogy stílusban, nyelvezetben, a mű- fajok arányos csoportosításában s a szétágazó anyag egymásbakötéseiben, időszerű súlypontalakítással, művészi rávilágításban és képzeletserkentésben egyaránt köz- érthetővé tegyük akár legsúlyosabb mondandónkat is. Az ú j folyam huszadik évébe érve, talán e téren is felmutathatok már eredmények. A kellő profilmegosztás más lapjainkkal várat ugyan még magára, de annyi kétségtelen, hogy a Korunknak hagyományainál fogva élszerepre kell vállalkoznia, anélkül, hogy a tömegfeladatok- tól távolodnék.

öreg vagyok már, hiszen jóval túléltem példaadó mesterem, Gaál Gábor élet- korát is, de nemcsak arra vagyok büszke, hogy már az első Korunk-járat népfronti kiszélesedésében és szerepvállalásában ott lehettem, hanem arra is, hogy ezt új viszonyok közt társaimmal együtt az ú j Korunk-folyamban folytathattam. Annak, aki kifelé megy, legnagyobb öröme, ha utána jobban, fejlettebben, megfelelőbben alakul mindaz, amiért hadakozott és dolgozott. Ügy gondolom, jóval tovább vittük azt, amit Dienes László elkezdett és Gaál Gábor kifejlesztett, s megnyugvással látom, hogy immár az is különb a Korunk életében, amit utódaim a szerkesztőségben a romániai magyarság javára alkotni tudnak.

2* 19

Beszélgetés a Korunk szerkesztőségében

KÉRDEZŐ: POMOGÁTS BÉLA

Az alábbi beszélgetést a Korunk kolozsvári szerkesztőségében vette fel a Ma- gyar Televízió forgatócsoportja 1915. október 9-én. A beszélgetésben a következők vettek részt: Gáli Ernő egyetemi tanár, főszerkesztő, Rácz Győző főszerkesztő-helyet- tes, Ritoók János szerkesztőségi főtitkár, Herédi Gusztáv, Kántor Lajos, Szilágyi Júlia és Veress Zoltán, a szerkesztőség tagjai. A riporter Pomogáts Béla volt. A mű- sort szerkesztette Borús Rózsa, operatőr Szilágyi Virgil, gyártásvezető Péterfay Attila, vágó Somogyi Valéria. A felvételt a televízió 1976. április 20-án mutatta be.

Riporter: ötven éve, 1926 kora tavaszán indult útjára Kolozsvárott a Korunk című folyóirat. Ritka évforduló ez, hiszen művelődésünk történetében igen kevés folyóirat érte meg ezt a szép jubileumot. Kivált, ha ennyi évtizeden át a szocialista gondolat szolgálatában állt, a marxizmus elkötelezettségében dolgozott.

Váratlanul érkeztünk a Korunk kolozsvári szerkesztőségébe, köznapi munka folyik, amelynek most mégis a közelgő jubileum ad különös jelentőséget. Elsőnek Gáli Ernőtől kérdezem meg, miként született a folyóirat, kik voltak alapítói és szer- kesztői, milyen helyet töltött be a romániai magyarság szellemi életében?

Gáli Ernő: Az 50 éves Korunk 1926-ban indult Kolozsváron. Első szerkesztője Dienes László volt, aki a magyarországi kommün után emigrált Romániába. Később az ő helyét vette át és 1929-től teljes érvénnyel szerkesztette a lapot Gaál Gábor.

Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy a lap a romániai magyar művelődés, a haladó gondolat legnagyobb teljesítményeként vonult be művelődésünk (és nemcsak a mi művelődésünk) történetébe. Persze a lap életének különféle szakaszai voltak;

jobbak és kevésbé jobbak. Én a népfronti szakaszt érzem a régi Korunk legjobb szakaszának. Ez személy szerint is közel áll hozzám, hiszen azokban az években kezdtem publikálni a lapban. Ennek a népfronti korszak Korunkjának néhány jegyét, néhány vonását szeretném felvázolni, tudva azt, hogy nem merítem ki a témát.

Hiszen egymás között, humoros módon, ironikus módon „korunkológiáról" beszélünk.

Vannak kollégáink, barátaink, akik rendszeresen tanulmányozzák a Korunk törté- netét. Elsősorban Tóth Sándorra gondolok, aki könyvet írt Gaál Gáborról és a régi Korunkról. Ennek a régi Korunknak egyik legnagyobb érdeme az, hogy Gaál Gábor koncepciójának megfelelően az itteni, a romániai valóság felé tájékozódva egyre határozottabban az ország nagy társadalmi és kulturális problémáinak, ellentmon- dásainak feltárására törekedett. És ennek a törekvésnek a jegyében következetesen dolgozott azon, hogy a román demokrácia, a román haladó gondolat legkiválóbb képviselőit a Korunk olvasóival megismertesse. Tehát együttműködést akart létre-

A Magyar Televízióban elhangzott beszélgetés közlésre alkalmazott szövege. A szövegből elhagytuk azokat a betéteket, amelyek n e m a Korunk szerkesztőségében elhangzott beszélge- tésből valók. Így a Balogh Edgárral, Lukács Györggyel, Mihal Beniuckal és D. R. Popescuval készített televíziós beszélgetések kisebb részletelt.

20

hozni a román és a magyar haladó gondolat és antifasiszta publicisztika legjobb termékeinek a bemutatásával.

Riporter: Ügy tudom, hogy a régi Korunk román kapcsolataival Ritoók János foglalkozott. Milyen román írók és publicisták dolgoztak a Korunkba?

Ritoók János: Megemlíteném a híres 1936-os román számot, amelynek egyik főmunkatársa a ma is élő és alkotó Geo Bogza volt. Gaál Gábornak az ő közre- működésével sikerült ezt a számot megszerkesztenie. Ez a szám széles körképet adott az akkori román kulturális valóságról. Megemlíthetnénk még olyan, Magyar- országon is jól ismert neveket, mint Tudor Arghezi, Lucián Blaga, Mihai Sadoveanu, Liviu Rebreanu és mások.

Riporter: A román baloldallal, a román kommunista mozgalommal is voltak kapcsolatai a folyóiratnak. Erről is mondhatnál valamit!

Ritoók János: Nagyon szorosak voltak ezek a kapcsolatok. Gondolok például olyan szerzőkre, mint Alexandru Sahia vagy mások, akik a baloldali mozgalommal szoros kapcsolatban állottak.

Riporter: Beszélnünk kell itt egy könyvről, hallgassuk meg Szilágyi Júliát, aki az ötvenéves Korunk készülő jubileumi emlékkönyvét szerkeszti.

Szilágyi Júlia: Egy Dienes anekdotáról szólanék. Dienesről azért, mert az az érzésem, hogy amilyen kevés szó esett most róla, olyan igazságtalanul háttérbe szo- rított személye ő, az alapító, a Korunk történetének. Azt hiszem, hogy nem késő ezt a méltánytalanságot jóvátenni. Nem ez az anekdota hivatott rá, de mindenképpen jellemző egy bizonyos atmoszférára, amelyben a Korunk megindult. Nos, így szól az apokrif történet: Dienes, mielőtt a Korunkat megindította volna, baráti társaságban, több kortárs tanúsága szerint, azt mondta volna: „vagy tyúkfarmot létesítek, vagy folyóiratot indítok". Nos, tudjuk, hogy nem tyúkfarmot létesített, nyilván nem véletlen, hogy a Korunkat indította meg. Így született meg a Korunk. Ezt csak azért mondtam el, hogy kicsit demitizáljak egy légkört, ugyanakkor jellemezzem is azt az akasztófahumort és azt a póztalan magatartást, amellyel a Korunk alapítója bele- vetette magát a heroikus feladatba. Azt bizonyára sejtitek, hogy a Korunk alapítója, illetve a Korunk második szerkesztője — Dienesről beszélek és Gaál Gáborról — keserű szívvel érkeztek ide, kudarc után, mint a megvert sereg leszakadt harcosai.

Mindketten tevékeny részesei voltak a forradalomnak és üldözöttjei a fehér terror- nak, akiket súlyos büntetés várt volna hazájukban. Hogyari lehetett a kudarcból, a hontalanságból — és még valamiből, ami a kudarcot és a hontalanságot megelőzte és túlélte: a meggyőződésből, a konok kitartásból, a mindenáron való helytállásból

— hogyan lehetett ilyen demitizáló, cinikusnak ható kifejezések és anekdoták köré- ben az, ami a Korunk lett. Az, aminek ötvenedik évfordulóját most ünnepeljük. Ezt szeretnénk rekonstruálni a Korunk Emlékkönyvben, amit én legszívesebben „emlé- keztető könyvnek" neveznék. Három célkitűzés jegyében, ennek megfelelően hármas tagolásban prezentáljuk az anyagot. Az első rész a Korunk-kutatásnak néhány köz- lésre kész eredményét, dokumentumokat és értékelő, értelmező tanulmányokat hozna nyilvánosságra. Roppant érdekes dokumentumokról van szó, ízelítőül hadd mondjak néhány címet: Hogyan tiltották ki a Korunkat Magyarországról 1934-ben. Fény- másolatot közlünk az ítéletről, az egész igazságügyi, ha ennek nevezhetjük, proce- dúráról. Arról, hogy a vádlott az a Szemlér Ferenc volt, aki sógora volt Dienes Lászlónak, és akitől a Korunk-példányokat Veres Péter kapta. A másik: Milyen volt a Korunk sajtóvisszhangja közvetlen az indulásakor. Azonkívül a Fábry-hagya- tékból előkerült mintegy negyven levél, amelyről a kutatás eddig nem tudott, és amelyet Csanda Sándor jóvoltából mi fogunk közölni. Dienes levelei, majd az utolsó periódusban Gaál Gábor levelei Fábryhoz. Nem ismeri még őket a szaktudomány.

Molter Károly levelesládájából is előkerültek Dienes- és Gaál Gábor-levelek. Gon- dolom, hogy mindez nemcsak emlékeztetőül, hanem a kutatók számára serkentőül is fog szolgálni. Az emlékkönyv második része memoár jellegű lesz, a még élő kor- társakat szólaltatjuk meg Déry Tibortól és Illyés Gyulától Geo Bogzáig. Ennek irodalomtörténeti jelentősége van; jellemző, hogy Déry regényéből, A befejezetlen

21