Képzőművészet Somogyban

Géger Melinda

Képzőművészet

Somogyban

Géger Melinda:

Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990.

Kaposvár, 1998

Szerkesztő:

dr. Géger Melinda Műtárgyfotók:

Sulyok Miklós (1-5, 7-20, 2 2 - 2 7 , 3 0 - 3 3 , 3 9 - 4 0 , 4 2 - 5 0 , 52-77), Körtvélyesi László (7, 51)

Dokumentumfotók:

Pauer Gyula (28), Haris László (35-38)

Bírálók:

Dr. Passuth Krisztina, dr. Keserű Katalin, dr. Bujdosó Dezső

A kiadvány támogatói:

Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiuma dr. Kolber István, Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése TRIÁSZ IMPEX Kft. Szentlőrinc

Soros Alapítvány SIOTOURRt

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága

Somogy Megye Közgyűlésének Közművelődési Bizottsága

„Átrium" Mérnöki Szolgáltató Iroda Kaposfüredi Galéria OTP Lakástakarékpénztár Rt.

Siófok Város Önkormányzata Balatonboglár Önkormányzata

Fonyód Város Önkormányzata Csurgó Város Polgármestere

Somogy Megyei TIT Marcali Város Önkormányzata

Barcs Város Polgármestere Tabi Önkormányzat

Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság dr. Gyenesei István

ISBN 963 7212 15 9

Kiadja a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár, Fő u. 10.

Felelős kiadó: dr. Király István Szabolcs

TARTALOM

Bevezetés 5 A kulturális élet újjáéledése Kaposváron 1945 után 11

Művészeti szervezetek Somogyban 14 Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság (1945-1949) 14

Somogyi Szépművesek - Somogyi Szépműves Céh (1947. április-május) 15 Képzőművészek Somogy Megyei Szabadszervezete (1947-1953) 17 Somogy Megyei Képzőművészek Munkacsoportja (1953-1964) 19 Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének

Dél-Dunántúli Területi Szervezete 2 3 A Fonyódi Iskola festőcsoport (1976-1985) 35

Rippl-Rónai Stúdió (1988-1992) 4 4

Művésztelepek Somogyban 46 Művésztelep jellegű kísérletek az 50-60-as évek folyamán 46

Fonyódi művésztelep (1949-1969) 46

Szarkavár 46 A bárdibükki kerámiaműhely (1945-1986) 47

Fonyód-Bélatelepi Alkotóház (1972-1990) 48 Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep (1975-től) 50 Szellemi műhely a Csiky Gergely Színházban 57

Kiállítások 59 Időszakos kiállítások a megyeszékhelyen 59

A vidéki központok bekapcsolódása a kiállítási életbe (Balaton­

boglár, Barcs, Fonyód, Nagyatád, Marcali, Siófok, Tab) 68 A balatonbogiári kápolnatárlatok eseménytörténetének háttere 72

Képző- és iparművészek Somogyban 1945-1990 között 80 Bagó Bertalan , 80

Bátai Sándor 8 1 Bors István 82 Czinkotay Frigyes 84 Csikós Nagy Márton 85

Csiszár Elek 86 Farkas Béla 88 Gáspár András 89 Gerő Kázmér 90

Goszthony Mária 92 Goszthony Sári 92 Gera Katalin 94 Harangozó Ferenc 9 5 Honty Márta 96 Horváth János Milán 98

Josipovich Ida 98 Kertész Sándor 100 Kling József 101 Kunffy Lajos 102 Leitner Sándor 104 László Levente 106 Lóránt János 107 Lovrits Kálmán 108 L.Tóth Judit 109 Molnár József 110 Nagy Ferenc 111 Papp S. Gábor 112 Raksányi Lajos 113 Ruisz György 114 Szabados János 116 Szekeres Emil 118 Szikra János 120 Szirmayné Bayer Erzsébet 121

Ungvári Károly 122 Varga Géza Ferenc 125 Völgyi Dezső 126 Vörös András 127 WallnerJenő 128 Weeber Klára 130 Z. Soós István 132

Jegyzetek 134 Képjegyzék 143 Névmutató 146 Resume 151 Zusammenfassung . 1 5 2

BEVEZETÉS

A Kaposvárt körülvevő régió országos viszonylatban is kiemelkedő képzőművészeti múlttal rendelkezik: a művészettörténet-írás az ide kötődő nagy formátumú művészelődök munkás­

ságát már számos monográfia méltatta. A Rippl-Rónai József, Vaszary János, Galimberti Sándor vagy Bernáth Aurél életművére koncentráló figyelem árnyékában azonban keve­

sebb szó esett az őket követő fiatalabb nemzedék munkásságáról, noha az 1 9 4 5 - 1 9 9 0 közötti korszak Somogyhoz kötődő művészete egy-egy kiugró jelenség vagy az átlagból kiemelkedő életmű kapcsán az ország képzőművészeti életének fontos és jellegzetes szele­

tét képviseli, ezért a jövőben is érdeklősére tarthat számot. A hiány részleges pótlása érde­

kében tesz most e jelen kötet egyfajta kísérletet annak bemutatására, miként alakult a művészeti élet e szűkebb régióban a szocialista időszak 40-45 évnyi történése alatt.

A tanulmány témakörének térbeli határait a megye képezi, amely művészeti szempont­

ból hosszú időn keresztül a központ, Kaposvár hatósugaraként értelmezhető. A kisebb köz­

igazgatási központok, mint Siófok, Marcali, Barcs vagy Nagyatád jelentősége csak később, a 70-80-as évek során nő meg, de soha nem válik meghatározóvá. (Miközben a könyv egy szűkebb terület, Somogy művészeti életét vizsgálja, nyilvánvaló, hogy országszerte érvénye­

sülő jelenségek helyi megnyilvánulásait is számba veszi.)

A megyék az elmúlt 4 5 év közigazgatási rendszerében regionális központokként működ­

tek a kultúra területén is. A megyei tanács, mint szovjet típusú közigazgatási egység, a pártállami irányítás középszintű hatalmi centrumának számít, és művelődési osztálya a me­

gyei kulturális intézményeknek is irányító szerve. Ezért a szocialista centralizáció kapcsán egy-egy jelenség tárgyalásakor szükséges lesz kitérni bizonyos központi intézkedésekre, tör­

ténésekre, amelyek a helyi viszonyok alakulásában meghatározók voltak.

A történelem lenyomata elsőként a művészeti élet keretéül szolgáló szervezetek változásaiban mérhető. A művészeti szervezetek a szóban forgó időszakban a központi művészetirányítás hatal­

mi bázisául szolgáltak, amely a koalíciós évek kötetlen társulásai után központosított formában nyert kifejezést. A 70-es évek folyamán Somogyban is megjelennek a helyi érdekek, kisebb, magánkezdeményezésen alapuló csoportosulások. Fogadtatásuk attól függött, milyen konkrét vagy informális szálak kapcsolják az elvárást közvetítő szervekhez. A Fonyódi iskola pl. számos gyökérrel kötődik a hivatalos művészeti szervezetekhez kiemelt támogatásával szemben az ama­

tőr művészekből szerveződő Rippl-Rónai Stúdiónak komoly előítéleteket kellett leküzdenie a meg­

jelenés érdekében. A Galántai György szervezte új avantgárdé megmozdulások Balatonbogláron a hatalom teljes ellenállásába ütköztek. Mindezek alapján a szocialista művészetpolitika leglátvá­

nyosabb területét a kiállítások képezik Somogyban: országos és helyi prioritások tükröződnek bennük. Tárgyalásuk során kiemelt helyet kellett szentelni a legnagyobb visszhangot kiváltó balatonbogiári tárlatoknak is: eddig publikálatlan dokumentumok segítségével a kápolna-kiállítá­

sok háttértörténetét, a 70-es évek kultúrpolitikájának tetten ért cselekvési mechanizmusát igyek­

szem rekonstruálni. A könyv korlátozott terjedelme miatt szűkebben tárgyalom 4 5 év helyi mece­

natúrájának egyes megnyilvánulásait - elsősorban a művésztelepek tevékenysége és érintőlege­

sen a kiállítások kapcsán. Követendő módszerként az eseménytörténetet használom. A tanulmá­

nyokat szűk, lexikon jellegű ismertető zárja azokról a képző- és iparművészekről, akik időszakunk­

ban a megyében kiállítóművészként ismertek és művészetük önálló arculata már méltóképpen reprezentálja tehetségüket. Noha a 80-as évek egyes művészeti fórumain már megjelent Ország László, Polák Judit, Sörös József, Takács Zoltán vagy Tóth József, munkásságuk valójában a 90- es években bontakozik ki, ezért tárgyalásukra e kötetben nem kerül sor.

5

Somogyország XX. századi történetére már a századfordulótól felemás állapot jel­

lemző, amely feudalisztikus viszonyokat konzerváló agrárgazdaságból az iparosodás irá­

nyába történő átmenettel irható le. A két világháború közti időszakból komoly terhek maradtak vissza. „A nagybirtok gyűrűje abroncsként fogta körül a várost. A nyugateurópai agrárstruktúrához viszonyítottan egész Magyarországon torz agrárszerkezet itt a leg- ésszerűtlenebbül deformált; s mindezek tetejébe bélyegként hurcolja magával Kapos­

vár a városnélküliség hagyományát... Kaposváron legfeljebb a mai város helyén lévő régebbi kultúrák történetét emlegethetnénk, - hisz kelta, Árpád-kori emlékek után (a virágzó települést a török elpusztította) is csak a legutolsó évtizedekben kutattak siker­

rel. A megyeszékhely csak a XVIII. század legvégén került Kaposvárra... A vármegye­

háza céljaira adományozott Eszterházy telek már a város lehetséges fejlődési irányának meghatározása: csak abban az irányban engedélyezhető, mely egybeesik a megye nagy­

birtokos urainak érdekeivel."¹ A régió szellemi életét hosszú időn keresztül bénította a zárt településrendszer, míg Kaposváron a kulturális intézmények hiánya és a mozdulat­

lanságot sugárzó, kisvárosi koncepciótlanság, szűklátókörűség kísért. Ady verséből is­

merjük a helyi atmoszférát, később Bernáth Aurél is leírja a Kaposvárt oly jellemző kisvárosi hangulatot, ami az évtizedek során alig változott. Ahogyan a városnak egy-egy kivételes életpályát leszámítva nem voltak nagy formátumú személyiségei, úgy általá­

ban minden kortárs egyfajta szellemi igénytelenséget érzékelt. Magányos jelenségnek számított Rippl-Rónai József is, akinek személyén keresztül a város az országos művé­

szeti élethez kapcsolódhatott. Galimberti Sándor vagy Bernáth Aurél jelenléte ezt a modernizáló tendenciát erősítette. Rippl-Rónai halálát követően e hagyományok nem teljesedtek ki egy kortárs művészetre is érvényes karakterben. A fiatal tehetség, Balázs János művészete jelenthetett volna áthidalást Rippl-Rónaitól Bernáth Aurélon át a prog­

resszív irányzatokig, de őt (24 éves) korában ért korai halála megakadályozta életművé­

nek kibontásában. Ezért a megye legbefolyásosabb képzőművészei Merész Gyula és Z.

Soós István maradtak, akik a feudális arisztokrácia művészi ízlésvilágát tükröző barok­

kos, nagy formátumú kompozíciókat festenek templomokba és középületekbe. A váro­

si polgárság legkedveltebb portré és csendéletfestője a müncheni akadémikus szellem­

ben dolgozó, középszerű Bacskay Béla, akinek nyomdokába a még kisebb tehetségű és naturalisztikus szellemben dolgozó Kovács Jenő József lép. E konzervatív művészi ízlés mélyen hátráltatta Kunffy Lajos könnyedebb, festőibb világának érvényesülését a me­

gyében, Bernáth Aurél hatásáról nem is szólva.

E mozdulatlanságra ítélt állapothoz képest Somogyban változást és viszonylagos fellen­

dülést a 60-as évek konszolidációra törekvő időszaka hozott. Az akkori helyi vezetés az iparosodással járó gazdasági gyarapodást az értelmiség létszámának növelésével kívánta megalapozni. A tudományos értelmiség megtartására dolgozták ki a megyei pártbizottság által meghirdetett „Tegyünk többet Somogyért" szlogenű agitatív mozgalmat 1965-ben, amely a művészeti szféra képviselőinek is támogatást sugallt. A művészek mindenkor hátrá­

nyosabb erőviszonyait azonban tükrözi, hogy konkrét áldozatvállalás esetén a pártvezetés a letelepítendő ipari és műszaki értelmiség fölkarolásának ürügyével bújt ki alóla. (Lóránt János, pl. műteremproblémája miatt kénytelen Salgótarjánba áttelepülni 1966-ban.) A tárgyalt időszakban szinte mindvégig érvényes, hogy a helyi művészértelmiség igazából alig tudott befolyást gyakorolni a döntésekre.

A megyei irányítás művészettel kapcsolatos felfogásában három érdekcsoportnak volt meghatározó szerepe. A 60-as évektől a humánértelmiség legkulturáltabb és legbefolyáso-

sabb alakjának Kanyar József levéltár-igazgató, Takáts Gyula költő és múzeumigazgató és Kellner Béla könyvtárigazgató számít. Mindhárman azonos generáció szülöttei, polgári ne­

veltetésük, mentalitásuk közös szellemi bázison nyugszik. A történelmi körülmények alaku­

lása folytán törekvéseik a helyi célok és közösségek: egy megteremteni vágyott Somogyország érdekében való lokálpatrióta gondoskodás, az un. pannon szellemi örökség kifejtése és gazdagítása volt. Takáts Gyula konkrét politikai állásfoglalásoktól tartózkodó költészete, múzeumigazgatói tevékenysége, Kanyar József kutatómunkája ugyanakkor módot adott a rendszer ideologikus követelményeinek nyomása alóli kibúvásra is, és hozzájárult Somogy­

ban egy emberarcúbb kultúra kibontásához. A 60-as évektől a „Tegyünk többet Somo­

gyért" akció talált hivatkozási alapot munkásságukban, és a hatalom az alkotók érdemeit kitüntetésekkel, pozíciókkal ismerte el. A többi megyéhez, különösen Pécshez képest rela­

tív vagy valóságos elmaradás sokáig táptalajul szolgált a hasonló jellegű szellemi kitörések­

nek.

A művészértelmiség legbefolyásosabb alakjait (Bors István, Szabados János, Szekeres Emil) ellentmondásos kapcsolat fűzte hozzájuk. Ok általában 1962-ben a művészeti főisko­

lák elvégzése után kerültek Kaposvárra, és jobbára a másutt kínálkozó lehetőségek hiánya, a kényszer hozta vissza őket szülővárosukba. Kanyar Józsefek támogatóan fogadták a fiata­

lokat, bevezették a helyi viszonyokba őket, segítséget nyújtottak a tájékozódáshoz, míg azok tisztelettel és elismeréssel adóztak az idősebbek által képviselt szellemi értékeknek és sajá­

tos, elzárkózó polgári tartásuknak. (Takáts Gyulát és Kanyar Józsefet az 50-es években többször érte politikai támadás.) A képzőművészek a 60-as években a hatalomra tett befo­

lyást tekintve Takáts Gyula, Kanyar József és Kellner Béla viszonylatában nem voltak olyan eredményes partnerek a hatalommal folytatott tárgyalások során, ezért az idősebbek elis­

merését sok esetben saját kirekesztettségükként élték meg. Különösen sérelmes volt szá­

mukra, hogy a lokálpatrióta humánértelmiség és az ideologikus párthivatalok művészet­

szemléletében közös pontokat találtak, pl. az avantgarde-dal szembeni viszolygásban, Rudnay, Zichy és Kunffy követendő mintaként való elismerésében. E fiatalok mentalitása, világképe sokban eltért az előző generációétól: a pannon szellemiség hangsúlyozása kevésnek tűnt számukra a 60-as évek korhangulatában, ambícióik túlszárnyalták a lokálpatrióta indítéko­

kat, és európai viszonylatban keresték helyüket. Munkásságuk csak a 70-80-as években nyert valódi elismerést megyei és országos kiállításokon és Munkácsy-díjakban, sőt a 80-as évek fordulójára néhányuk bizonyos karrierpárttagságot is magáénak mondhatott. E befo­

lyásukat a művészeti élet irányításánál használták ki.

A két érdekcsoport fölött állt az éppen aktuális párt- és tanácsi vezetőség, akik igazából gyér kapcsolatot tartottak fenn a művészeti szféra képviselőivel. Művészettel kapcsolatos állásfoglalásaikat a mindenkori párthatározatok, illetve egyéni képzettségük, kulturáltsá­

guk határozta meg. A viszony csak a 70-80-as évekre javult, amikor néhány iskolázott, szélesebb látókörű és művészetkedvelő humán értelmiségi is került közéjük. (Pl. Újvári Jenő a megyei tanács képzőművészeti főelőadója, Tröszt Tibor a megyei tanács művelődési osz­

tályvezetője, majd a megyei pártbizottság osztályvezetője). A párthivatalnokok Somogy vi­

szonylagos kulturális elmaradottságának ellensúlyozására, szellemi háttér és hivatkozás gya­

nánt keresték az országos hírnevű, somogyi „nagy öregnek" számító példaadó művészegyé­

niségeket. Időszakunkban elsőként ilyen szerepet tulajdonítottak Kunffy Lajosnak. (A hata­

lom valójában Kunffy századeleji zsánerpiktúráját ideologizálta át.) A somogyi festők idő­

sebb generációja is a Kunffy-féle plein air naturalista szemlélet talajáról indulva festette természetelvű képeit.

/

Kunffy 1962-ben bekövetkezett halála után Takáts Gyula és Martyn Ferenc kapcsolata hozott megújulást a főbb orientáció és művészeti kapcsolatok terén. Martyn szellemi vonzás­

körébe Takáts Gyula Vass Istvánon keresztül került annak felesége, Szántó Piroska, illetve az Európai Iskola művészeihez fűződő kapcsolata révén. Martyn rendszeresen hazajárt szü­

lővárosába, Kaposvárra, zsűrizte a helyi kollektív kiállításokat, és ilyenkor a fiatal képzőmű­

vészeket az újítások irányába orientálta. Nyílt támogatója a pártapparátusban nem volt, inkább Takáts Gyula révén került a hivatali vezetők hosszabb távú elképzeléseibe a 60-as évek második felétől. A művész - egyfajta kompromisszum gyanánt - elébe ment annak is, hogy a helyi pártvezetés kifogásolja „modernizmusát": Somogyban 54 db-os, Berzsenyiről rajzolt sorozatával szerepelt és aratott elismerést - ezzel erősítette az irodalmárok által kialakított pannon szellem nimbuszát is (1. kép).

2. kép. Bernáth Aurél: Önarckép lányommal (1975)

A távlati elképzelésekben eredetileg életművének Kaposvárra történő adományozás, ról és egy állandó kiállítás felállításáról volt szó. A 70-es évek közepére azonban megvált«

zott a művész és a megyei apparátusok közti viszony, a terv nem valósulhatott meg. Az okc sokfélék: Bernáth Aurél felbukkanása a somogyi hivatalnokok tervében ugyanúgy sért»

désre adott okot, mint az, hogy a művész megérezte: az általa képviselt kísérletező szellerr ség távolabb áll a pártvezetők ízlésétől, mint Bernáth meditativ tájlírája, ugyanakkor P esett már nagyobb lehetőségek nyíltak számára. Martyn állandó kiállításának alapjaké:

egy kisebb keresztmetszetű anyagot ajándékozott a múzeumnak 1983-ban a megyei t nácselnök-helyettes, Balassa Tibor közbenjárására.

Bernáth Aurél 1970-ben, Böhm József megyei tanácselnöki működése alatt került sz rosabb kapcsolatba a megyével: 1969-ben az új Házasságkötő Terembe nagyszabású me bízást kapott egy pannó elkészítésére. A helyi hatalom és a művész kapcsolata azonbí egyoldalú maradt. Míg az apparátus jelentős képvásárlásokkal egyengette a viszony útját, művész nem kívánt a somogyi művészeti életben szerepet vállalni. Idejét társadalmi pozíci és főiskolai állása kötötte le. A kapcsolat kifutása 1981-ben a megyei múzeum révén e<

állandó Bernáth kiállításban, majd a marcali Bernáth Aurél Emlékházban valósult meg - múzeumi gyűjteményből (2. kép).

A 80-as évek derekán tűnt fel - mint egykori kaposvári gimnazista - Szász Endre Somogy művészeti életében volt osztálytársának, Győrfi Endrének, a SOMBER igazgatójá­

nak meghívására. A festőművész befolyásos támogatóra talált a későbbiekben a megye fiatal tanácselnökében, Gyenesei Istvánban is, aki nagyszabású megrendelésekkel igyeke­

zett a művészt Somogyhoz kötni. A Somogy Megyei Tanács és a kórház nagyméretű porce­

lán faliképei e kapcsolat eredményeként kerültek az intézményekbe (3. kép). Szász Endre időszakunk végén a várdai kastély bérlőjeként telepedett le a megyében.

A 80-as évek derekán komoly megbízást kapott Varga Imre szobrászművész is Lenin és a somogyi direktórium tagjainak megmintázására. Az emlékművet a rendszerváltás utáni évek szobordöntési indulata söpörte el.

3. kép. Szász Endre: Somogy (1986)

íme csaknem egy fél évszázad főbb, reprezentációra hajló mecénálási gyakorlata a hiva­

talos célkitűzésekben. E vonulat mögött húzódik a valóságos művészeti élet.

A kulturális élet újjáéledése Kaposváron 1945 után

A két világháború közti korszak helyi társadalmi életéről, mint előzményről a követ­

kezők alapján alkothatunk képet magunknak: „A progressziót egy baloldali liberális polgári réteg képviseli. Számszerint kevesen vannak, de egy időben a sajtón át fölerő­

södik a hangjuk (a század első évei ezek); s társadalmi-szellemi magatartásuk bélyeget nyom a város képére. Elsősorban a városban élő izraelita vallású értelmiségiek, keres­

kedők, szabadfoglalkozásúak tartoznak ezen csoportba, de komoly szellemi húzóerőt jelent a városban élő és alkotó Rippl-Rónai József és a leruccanó neves pesti művészba­

rátok köre is. Jóval többen voltak a dzsentrit majmoló, megyei, városi hivatalok után ácsingózó „polgárjelöltek"; akik elsősorban okozói annak, hogy a közügyek nemegyszer operettdíszletté váltak. Természetes, hogy az ő hangjukat fogadja el közvéleménynek a megyeház dzsentri vezetése. Az „urambátyámos, kérlek alássan világ" Kaposváron a kétszobás polgári otthonok lakóinak vágyálma lett. A baloldali liberális réteg, (melynek hangja 1919 után a jobbról-balról ért ütések vagy csak csalódások következtében elhal­

kul) és a dzsentri imádók között ingadozott egy elég jelentékeny, becsületes gondolko­

dású értelmiségi réteg; olyan emberek, akiknek műveltsége, a kor színvonalán álló ismeretanyaga szerencsésebb körülmények között jelentős társadalomalakító, közgon­

dolkodást formáló erővé válhatott volna; így azonban magukra maradtak a „legporo- sabb" kisvárosban, a „konfekciós díszmagyarok" népszínmű-magyarkodásával; s vagy beleszürkültek környezetükbe, vagy elmenekültek a városból."2 A II. világháború hatal­

mas károkat okozott a szellemi életben: a zsidó értelmiséget a deportálásokkal So­

mogyban teljesen elpusztították, a polgári réteg legjelesebb tagjait a baloldali tisztoga­

tások során némították el (Vidovits Ferenc főispán, Csukly József jegyző). Mindezek ellenére a háborút követő két év még a szellemi felbuzdulás átmeneti időszakának szá­

mít.

A korszak egész gondolkodását áthatotta a hit, hogy a tudást, a korszerű gyakorlati szakismereteket a gazdaság és a kultúra területéről át kell adni azoknak az emberek­

nek, akik helyzetük folytán eddig nem jutottak hozzá. Somogyban is egymás után indul­

nak be a különféle szabadművelődési tanfolyamok, gazdaképző körök, népfőiskolák fiatal parasztfiúk és lányok számára. Kaposvár első, művelődési célú megmozdulásait a különféle szabadegyletek szervezték, 1947-re a kulturális egyesületek száma 10 fölött van. A vizsgált időszakban mindvégig érdekes húzóerő Kaposvár számára a földrajzilag legközelebb fekvő dunántúli nagyváros Pécs, és egyfajta összekötő szálat jelentett a két város művészeti életében Martyn Ferenc személye is.

A város egyházi és polgári körein túl a különféle pártok is nagy figyelmet fordítanak a kultúra ügyére. Ez utóbbiak 1946-tól kezdődően növekvő aktivitással rendezik klub­

estjeiket. A megye nagybirtokos jellegéből következően a legszélesebb társadalmi bá­

zissal rendelkező párt a Független Kisgazda és Földmunkás Párt. Nagy számú szava­

zórétege volt még a Szociáldemokrata Pártnak is, amely a kispolgárok, kisüzemi mun­

kások és kiskereskedők, tehát a középréteg támogatására épült. Ugyanakkor számolni kellett a rendkívül aktív kommunistákkal is, akik elsőként alakították újjá szervezetü­

ket 1945-ben; rá négy nappal már megjelenik Somogyvármegye с napilapjuk. A párt 11

befolyása alatt álló Magyar-Szovjet Művelődési Társaság 1945 őszétől működik Kapos­

váron: az első képzőművészeti kiállítást is a társaság rendezi a kaposvári Halvax Gyula képeiből.

A vármegyéhez és Kaposvárhoz fűződő események tudósításáról az első években sokrétű sajtó gondoskodott. Míg a kisgazdák lapja, a Somogyi Hírlap elsősorban az ország és a vármegye aktuális gazdasági-politikai történéseiről tudósít, ritkábban szakít időt a kulturális élet eseményeinek ismertetésére. A baloldali lapok, így a szociálde­

mokrata Somogyi Világosság, illetve kommunista színezetű Somogyuármegye viszony­

lag gyakrabban szentel helyet a vármegye életét érintő, ugyanakkor propagandaérték­

kel bíró kulturális híreknek.

Miniszteri rendeletre 1946 májusában jön létre a Somogy megyei, majd pár hónap­

pal rá a Kaposvári Szabadművelődési Tanács. Munkáját a hiányok számbavételével kezdi: kevés és kis méretűek a városban található előadótermek, hiányoznak a köz­

könyvtárak. A Szabadművelődési Tanács Felügyelősége irányító és ellenőrző tevékeny­

séget folytat a régióban működő kulturális szervezetek fölött.

Az egyesületek és új szervezetek számát regisztráló 1946-47-es fellendülést So­

mogyban is a politikai viszonyok kedvezőtlen alakulása töri meg. A kiéleződött politikai harcok idején - 1946 júliusában - országosan 2 2 0 egyesület feloszlatása történik, amely különösen az egyház és a kisgazdák szervezetei ellen irányul. A nyomásgyakorlás külön­

féle módjaival sok egyesületet iktattak ki, de sok választotta az önkéntes feloszlatást. A beavatkozás Somogyban is hatással van a művészeti élet alakulására, és hozzájárult, hogy a helyi képzőművészeket könnyebben tereljék az ellenőrzöttebb keretek közt mű­

ködő országos szervezetekbe. Hogy milyen határozott törekvés nyilvánult meg már 1946- ban a független egyesületek fölötti ellenőrzés megszerzése érdekében, és az irányítás mennyire át van itatva politikummal, jól példázza egy, a Szabad Művelődési Felügyelő­

ség által a Berzsenyi Társaságnak küldött levél: „Sajnálattal kell tapasztalnom, hogy ismételt felhívásomra sem küldötte be több csoport az oktatási és egyéb kulturális tevé­

kenységre vonatkozó munkatervét. Meg kell azt is állapítanom, hogy azok a csoportok, amelyek munkatervet küldtek is be, nem jelentik hivatalomnak a terv alapján valóban teljesített tevékenységeket. Vonatkozik ez az előadássorozatokra és tanfolyamokra is, amelyek rendezőinek e tárgyban külön felhívást küldök. így a felügyelőség nincs tájé­

kozva a városban folyó kultúrmunkáról, tehát nem is tudja teljesíteni feladatát: az egész munka összefogását, irányítását és ellenőrzését. Határozottan le kell szögeznem még egyszer - és remélem, utoljára - hogy a városban semmiféle kultúrtevékenység nem folyhat a szabadművelődési felügyelőség tudta és beleegyezése nélkül. Nem kell részle­

teznem annak jelentőségét ma, amikor az oktatás és nevelés, a haladó kultúra művelé­

se olyan elsőrendű kérdés és feladat, és amikor ezen a téren akarnak és számítanak eredményeket elérni. ...A haladó kultúra művelésében való tevékeny részvétel elsőren­

dű feladata mindenkinek, különösképpen a tömegszervezeíeknek. Nem szeretnék to­

vábbra is részvétlenséggel találkozni, mert ezt most már szükségképpen jelentenem kell a hatóságoknak és esetleg annak utasítására a szervezetek magasabb szerveinek is... ó

A somogyi művésztársadalom a háború alatt izoláltan él, a kiállítások megszűntek, a művészek nincsenek kapcsolatban egymással. Többen egyfajta száműzetést vállalva él­

nek. Bakoss Tibor Porrogra, egy kis tanyasi házba költözött. Igen nagy szegénységben halt meg 1950-ben, hat évvel Bacskay Béla elhalálozása után. Merész Gyula 1945-ben

elhagyta az országot, Halvax Gyula katona, ingázik Budapest és Kaposvár között. Ko­

vács Jenő József felesége halála után, 1944-től visszavonultan él. Kunffy Lajos a hábo­

rú által feldúlt birtokára Budapestről visszatérve a birtokrendezés ügyeivel van elfoglal­

va. A közélet legaktívabb alakja Z. Soós István, aki a múzeumi gyűjtemény mentését intézi Gönczi Ferenc múzeumigazgatóval. A művészeti élet összefogására irányuló első kezdeményezések a háború befejezését követően Somogyban a korábban már működő Berzsenyi Társasághoz fűződnek.

13

MŰVÉSZETI SZERVEZETEK SOMOGYBAN

Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság (1946-1949)

1904-ben eredetileg Berzsenyi Dániel irodalmi öröksége megőrzése végett jött létre:

évtizedeken keresztül a legtekintélyesebb egyesület volt a megyében. Célját nemcsak Ber­

zsenyi Dániel emlékének megőrzésében jelölte meg, hanem a megye más jeles alkotóinak kultuszában, így a jelentős képzőművészek munkásságának megbecsülésében is. Az 1946 őszén újjáalakuló társaság negyedvirágzását éli. A háborút követő néhány évben nagy ener­

giával látott az újjáépítés munkájához - elsőként Berzsenyi születésének 172. évfordulójára a költő niklai lakóházának helyreállítását tűzte ki céljául. Felolvasóüléseket szervezett és lebonyolította az első kaposvári kultúrnapokat, amelynek komoly képzőművészeti prog­

ramja is volt. Újjáalakulásakor 70 tagot számlált, köztük országos tekintélyű írók és képző­

művészek is voltak (Illyés Gyula, Tatay Sándor, Bernáth Aurél, Martyn Ferenc). Közülük a írószövetségnek 14-en tagjai, míg Bernáth Aurél és Martyn Ferenc az időszak befolyásos képzőművészeinek számítanak. A társaság kevés anyagi támogatást kapott a várostól, a megyétől és a kultuszminisztériumtól. Szegényes ügyvitelét szerény tagdíjakból és a felolva­

sóüléseken beszedett 1-3 Ft-os belépőjegyekből fedezte. Az ülések a Városháza dísztermé­

ben voltak, és a helyi sajtó sokszor foglalkozott velük.

Megalakulástól kezdve a megyei képzőművészek is a Társaság keretei közt tevékeny­

kedtek, nem lévén más, művészeti érdekeket képviselő szervezet. Felemás helyzetüket jellemzi, hogy a művészeti szakosztály elnöke nem képzőművész, csupán műkedvelő, dr.

Bella László volt. A vezetőséget tekintve szakmabelinek csak a főtitkár Kovács Jenő József festőművész és a titkár Ruisz György festőművész számított. (A másik titkár, Liebstöck Jenő szintén szabadidejében festeget.)

A társaság keretén belül összeütközést keltett az irodalmárok túlsúlya, amit az a néhány képzőművész, aki tagja volt a társaságnak, nem tudott kellőképpen ellensúlyozni. Egy 1947.

április 3-án született körlevél a következőképpen értesít a konfliktusról: „Egyetlen meglévő alapnak a Berzsenyi Társaság látszott, amelyre látszólag mi képzőművészek is építhettünk.

Ámde a legutóbbi közgyűlés és már annak előkészítése is nyilvánvalóvá tette, hogy ott nekünk helyünk nincs. Az előkészítésnél művész nem is volt jelen, míg az irodalmi szakosz­

tály élére irodalmár került, addig a vezetőség a képzőművészek megkérdezése és tudta nélkül, egy képzőművészettel intenzíven nem is foglalkozó, egyébként tiszteletreméltó köz­

tisztviselőt jelölt, és a közgyűléssel meg is választatott szakosztályi elnöknek, és amikor ez ellen a jelenlevő művészek szót emeltek, az irodalmi többség megmaradt a vezetőség ezen téves álláspontja mellett és e nem megfelelő tisztikart megtartotta. Ezekután azt láttuk, hogy a Berzsenyi Társaság nem az a hely, ahol mi somogyi festők és szobrászok a magunk művészi életét élhetjük, azt irányíthatjuk és azért feleljünk. Egy nagy irodalmi csoporttal szemben ott állott a mi néhány tagból álló kis művészi gárdánk, amely az esetleges vitás kérdésekben, csekély számánál fogva mindig alul maradt volna. És ez a helyzet fennállott volna mindenkor, mert művészeti szakosztályunk komoly vezetése esetén a szavazatoknál számító tagok száma nem igen növekedett volna, mert oda csak komoly művészeket és nem dilettáns, szórakozásból rajzolgatókat vettünk volna fel."4

A képzőművészek nagy része 1947. június 21-én lépett ki a Berzsenyi Társaságból, hogy érdekképviseletüket egy számukra kedvezőbb működési szisztémában biztosítsák.

A Berzsenyi Társaságra - akárcsak a többi, önálló szerveződésű öntevékeny egyesületre - 1948-tól fokozódó központi nyomás nehezedett. Felbomlását gyorsította az ún. „konzerva­

tív" gondolkodású és az új rendszer által támogatott „munkásírók" konfliktusa, amelyről a szociáldemokrata színezetű Somogyi Világosság vitacikkei alapján nyerhetünk képet.⁶ A Berzsenyi Társaság sorsa az újságcikkek megjelenésével megpecsételődött. 1948. április 21-és a Vallás és Közoktatási Minisztérium felülvizsgálja az egyesület munkatervét, pénz- és vagyonkezelését, és olyan körülményeket teremt, hogy 1949 elejétől a társaság kénytelen felfüggeszteni tevékenységét.

Somogyi Szépművesek - Somogyi Szépmüves Céh (194 7. április-május)

A képzőművészek Berzsenyi Dániel Társaságból történő kiválását nem csupán a Társa­

ság keretein belüli kedvezőtlen erőviszonyok indokolták. Az önálló érdekképviseleti szerve­

zet megalakulását a művészeti élet piacain tapasztalható leromlott gazdasági helyzet, a művelődési események kapcsán a sajtóban tapasztalható aránytalan érvényesülési lehető­

ségek, továbbá a művészeti kérdések iránt tapasztalható érdektelenség is sarkallja.

A kiválást megelőző konkrét esemény az 1947-es Kaposvári Kultúrnapok. A kulturális élet éledésének első komolyabb jeleként került 1947. február 28-tól a háború után első ízben ismét megrendezésre, és jó alkalom volt arra, hogy a művészeti élet erőviszonyait, lehetőségeit a város intelligenciája és vezető rétegei számára reprezentálja. A rendezvénye­

ken a kortárs somogyi művészek nem jutottak kiállítási lehetőséghez, amit a szervező Ber­

zsenyi Társaság rovására írhattak. A kilépéshez nem csupán a Kultúrnapok, hanem a ko­

rábbi évek kiállítási eseményei is ürügyet szolgáltattak, ugyanis az önálló egyesület megala­

kításának gondolata már 1946 őszén felvetődött.7

Két hónappal a Kultúrnapokat követően megszületik a korábban említett körlevél - a Szépműves Céh létrehozásának előzményeként - , és városokat, megyehatárokat áthidaló széles körű összefogást sürget.⁸ Hosszasan ecseteli a helyi körülményeket: „Ha hosszabb idő óta figyeli szűkebb hazánk - Somogy - művészeti életét, elszomorodva láthatja, hogy ami itt a képzőművészet terén történt, az nem művészi élet, hanem vergődés volt. Nem is beszélve a háborús évekről, amelyek külön megpróbáltatás gyanánt nehezedtek ránk. Komoly mű­

vészet helyett dilettáns fércművekből soha nem ismert és hallott „művészek" rendeztek kiállításokat és rontották a műízlést, amelyet nem kevésbé megfertőzött a lelkiismeretlen kereskedelem is, amely magas áron sózott értéktelen „műremekeket" annak a kevés szá­

mú, jóindulatú vásárlónak nyakába, akiket ügyes üzleti fogással és bőbeszédűséggel rábe­

szélhetett. Az a néhány tiszteletreméltó kísérlet, amelyekkel komolyabban akartak egye­

sek, vagy egyesület valamit hozni és bemutatni, részvétlenségbe fulladt; egyrészt azért, mert az ilyen próbálkozásoknál és az anyag elbírálásánál olyan hozzá nem értő egyének, nyűg. köztisztviselők, kereskedők, szórakozásból itt-ott művészkedők működtek közre, sőt vezető szerepet vittek, akik társadalmi téren és a maguk helyén a legmesszebbmenő elis­

merést érdemelhették ki, de a művészeti dolgokhoz laikusok voltak. Másrészt az ily törekvés nem tudott kellő eredményt elérni, mert a közületek, megye, város, nagyobb intézmények és vállalatok szinte tüntettek távollétükkel, évek óta vásárlást nem eszközöltek, művészet iránt egyáltalán nem érdeklődtek és arról, hogy akár a megye vagy a város egy-egy érdem­

leges díjjal a somogyi képzőművészetet támogassa, még csak szó sem esett." Az egyesület 15

megalakulásának tervével az illetékes hivatalos körök is szimpatizálnak, sőt kilátásba helye­

zik, hogy a Somogyi Szépművesekre bízzák a Balaton partján kialakítandó művésztelep ügyét is. A szervezőmunka Z. Soós István nevéhez fűződik. A meghívott művészek örömmel támogatják a felvetést és szükségét is látják az új szervezetnek.9

Az egyesület 1947. április 12-én tartotta alakuló és egyúttal alapszabályt kidolgozó közgyűlését, amelyre Somogyból elszármazott, tekintélyes művészként Büki Bélát, Ispánky Józsefet, Jálics Ernőt és Martyn Ferencet is meghívják. Az elnöki posztot Kunffy Lajos vállalta, míg szervezőtitkárnak az igen aktívZ Soós Istvánt választották meg. Az egyesület­

be a következő tagok belépéséről tudunk10:

Kunffy Lajos festőművész - Somogytúr, Ispánky József szobrászművész - Budapest, Jálics Ernő szobrászművész - Budapest, Büki Béla festőművész - Budapest, Kada László festőművész - Fonyód, Gara Ákos festőművész - Geszti,

Weywara Sándor festőművész - Szigetvár, Raksányi Lajos festőművész - Csurgó, Ruisz György festőművész - Kaposvár, Lovrits Kálmán festőművész - Kaposvár, Z. Soós István festőművész - Kaposvár, Martyn Ferenc festőművész - Pécs.

Az egyesület kaposvári székhelyű, működési területe Somogy megye. A tagok névsorából látszik, hogy rendkívül heterogén összetételű. Országos hírnevű művész ugyanúgy található köztük, mint vidéki rajztanár. Beérkezett művésznek somogyi viszonylatban leginkább Kunffy Lajos és Z. Soós István számít. A többiek számára a művészettel összekapcsolt tanári állás sovány, de tisztes egzisztenciát adott. A Szépművesek egy hagyományosan tekintélytisztelő, polgárias értékeket valló művészetmodellt képzeltek el, lényegében a korábbi történelmi időszak demokratikusabb folytatásaként. A korszak népi származású művészfiataljait jellemző messianisztikus romanticizmus és az európai értékekkel társuló szocializmus eszméje hiányzott belőlük - a polgári középosztályból való származással, a mentalitással és életkorral összefüg­

gésben. Ugyanakkor az egyesület nem csupán szociális-, egzisztenciális kérdésekben, hanem egy tisztább művészeterkölcs érvényesülése érdekében is megfogalmazta célját.¹¹ A somogyi születésű vagy Somogyban működők művészetének segítése, másrészt a közönség művészi ízlésének nevelése volt deklaráltan a legfőbb törekvés. A koalíciós idők sajátos jelensége a népi írók, népi kollégiumok, illetve a szabadművelődés rendkívül aktív, propagandisztikus tevékenysége nyomán a tömegek kultúrájának, az új szocialista kultúra gondolatának térhó­

dítása. A Somogyi Szépművesek célkitűzéseiben is megfigyelhető, hogy nagy hangsúlyt he­

lyeznek a közönség és a művészek kapcsolatában a művészetértés, a műízlés kialakításának problémájára, és kevésbé koncentrálnak deffinitív művészi hitvallásokra, szűkebb értelemben vett esztétikai problémákra. A két fő szempont mellett az alapszabályzat a Somogyban még kialakulatlan múzeumi munka és hiányzó szakértői háttér pótlására néprajzi anyagok gyűjté­

sének szándékát és szaktanácsadást is magába foglalta.

Anyagi alapként a tagdíjon kívül műpártoló tagok hozzájárulásaira, közületek támogatá­

sára, alapítványokra, továbbá kiállítási értékesítés után járó százalékokra és a belépődíjak-

га számítanak. A Szépműves Céh zárt körű testület volt, új tagokat az egyesület bírálóbizott­

ságának véleménye alapján fogadhattak be, és feltétele egy megfelelő művészi színvonal elérése volt.

Az egyesület mindössze két hónapig működött, ugyanis az alakulásával párhuzamosan szerveződő Képzőművészek Szabadszervezetének Somogyi Munkacsoportja magába olvasz­

totta. Nevéhez csupán egy kiállítási akció fűződik.12

Képzőművészek Somogy Megyei Szabad Szervezete (1947-1953)

A koalíciós idők művészeti szervezetei alaptevékenységükben szinte kivétel nélkül a szakmai érdekek érvényesítését fogalmazták meg, hiszen a háborúval megszűnt a művészet korábbi anyagi bázisa, a korábbi mecénások eltűntek, a vásárlások ritkák, gazdasági válság, hiány­

gazdaság, általános létbizonytalanság fenyeget, amely erősen sújtja a művésztársadalmat is.

Pár kg gabonáért, lisztért, baromfiért festenek a művészek, és ez a jelenség az ország minden régiójában tapasztalható. A kilátások nem valami biztatóak: „ Az élet oly silány alapokon nyugszik ma, hogy számolni kell sok érték pusztulásával is, minek helyébe nem tudunk mást, hasonló értékűt tenni. De azért vagyunk mi művészek, akiknek az alkotáson túl társadalmi szerepük is van, íme ezt csináljuk, éppen szervezzük... "13 A vidéki művésztár­

sadalom sok tagját élteti hasonló remény, miközben napi létgondokkal küszködve megren­

delők nélkül tengődtek az inflációs világban. Bizakodást csak az nyújtott, hogy hitük szerint a polgári demokrácia szilárd intézményeit teremtik meg. Úgy tűnt, a megújulást a nagyobb arányú összefogással létrejövő, országos szervezetek lesznek képesek megteremteni.

1 9 4 5 - 4 8 között az Ideiglenes Kormány, majd a koalíciós idők kormányának tevékeny­

ségét az egyre erősödő ideológiai küzdelem határozta meg. E küzdelem a művészet kérdé­

seiben is éreztette hatását, és egyfajta vetületeként értelmezhető a korszak néhány - vidé­

ken is nagy befolyású szervezete, mint pl. a Magyar Képzőművészek Egyesületének vagy a tradicionálisan polgári értékeket képviselő, nagy tekintélyű Szinnyei Merse Pál Társaság.

A másik, megújuló oldalt a baloldali szakszervezeti támogatással megalakult Képzőm űué- szek Szabad Szervezete képviseli.

Ez utóbbi politikai előzménye a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt által 1944 októberében lefektetett egységokmány arról, hogy Szabad Szakszervezetek Szövetsége név alatt a magyar munkásosztály egységes szakszervezetét kívánják megteremteni.14 A háború befejeztével a Szabad Szakszervezet fokozatosan magába olvasztotta a különféle, eredeti­

leg függetlenként indult szakmai egyesületeket, így a művészeti érdekképviseletet ellátó egyesületeket is. A Képzőművészek Szabad (Szak)szervezetének elismert rangú, progresszív törekvéseket képviselő művészek is tagjai voltak: a választmányban pl. jelentős befolyással bírt az Európai Iskola csoportja. Művészei komolyan hittek abban, hogy a jövő művészete az absztrakt és szürreális irányzatoké és a jövőbe mutató szocialista eszmeiség, illetve a legmodernebb stílusirányzatok szoros összefüggésben vannak. Az elnökségben nagyobb szerepet a Gresham-csoport művészei kaptak.15 A Szabadszervezet a Művészeti Tanács felé javaslati joggal rendelkezett ösztöndíjak, segélyek, felszerelési eszközök osztása és a művészeti élet területén megfogalmazódó problémák ügyében.16

A Szakszervezeti Tanács ideológiai aktivitásához viszonyítva a Szabad Szervezet műkö­

désére a megalakulást követő első években a szélsőségektől való tartózkodás jellemző.

17

Keretén belül az MKP 1947-es hatalomra jutása erősítette fel a szervezeten belül azokat a törekvéseket, amelyek a független szakmai véleményalkotást korlátozták. Jól példázza ezt Vértes György 1947. május 28-án írt feljegyzése a Szakszervezeti Tanács főtitkárához, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy minden művészeti szakszervezet „gazdasági célo­

kat szolgál és nem hivatott művészi álláspontot képviselni, mert ezzel megbontaná a szak­

szervezet belső egységét."¹⁷ A Szabad Szervezet transzmissziós szerepének növekedésével jelzi, hogy a szervezet nem vállalja a művészek, így saját tagjainak szakmai érdekvédelmét sem: ennek következménye, hogy 1947-től fokozódik az absztrakt művészekre nehezedő nyomás.¹⁸

A Szabad Szervezet választmánya még 1945 augusztusában célul tűzte ki magának a vidéki képzőművészek beszervezését. E szándékkal első ízben jön létre olyan méretű művé­

szeti szervezet, amely átfogó módon „fedi" le az országot. A budapesti központba irányuló beszámolók révén lehetőség nyílik az ország egész területén történő, művészettel kapcsola­

tos eseményekről átlátást szerezni. Erre a célra a szervezet Vidéki Központot alakított ki, és Thoroczkai Oszvaldot bízta meg a vezetésével. A szervezés eleinte egy-egy nevesebb mű­

vész, illetve a helyi polgármester megnyerésével indult, akik tekintélyüknél fogva meggyőz­

hették a közelükben élő alkotókat, hogy a Szabad Szervezet képes lesz érdekeik védelmé­

re. Csáberőt jelentettek a beígért budapesti kiállítások is, ahol a vidéki művészek is lehető­

séget kaphattak a bemutatkozásra. A felvétel egyik kritériuma, miszerint csak arra érde­

mes, komoly szakmai teljesítmény alapján vesznek föl művészeket, a mennyiségi elv mellett csupán deklarációnak bizonyult, a politikai megbízhatóságot érintő kritérium komolyabban estek latba.¹⁹ A vidéki szervezetek az alapszabály értelmében csak bizonyos fokú autonómi­

ával dolgozhattak. A felvétel a központ joga volt, a vidék csupán ajánlást tehetett. Eleinte a jogot a vidéki csoport is gyakorolhatta, amíg mód nem nyílt a jelentkezők anyagának Buda­

pesten történő áttekintésére.²⁰

A vidéki szabadszervezetek gyakran az ott már működő, korábbi művészeti egyesületek­

kel párhuzamosan tevékenykedtek (mint pl. Sopronban vagy Szombathelyen), másutt a helyi szervezet feloszlott és vagyonát átvéve jött létre a szabadszervezeti csoport (mint pl.

Pécsett vagy Debrecenben). Kaposvárott a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társa­

ság keretében működtek a képzőművészek, és 1946-47 fordulóján éppen a Somogyi Szépműves Céh megalakulását tervezték.

A Képzőművészek Somogy Megyei Szabadszervezetének létrehozása egy másik vona­

lon indult el. Eredetileg Martyn Ferenc feladata volt a kaposváriak beszervezése, azonban a művész elfoglaltsága miatt nem tudott időt szakítani rá. Martyn ajánlása nyomán Kovács Jenő József festőművész kapott 1945. december 4-én megbízólevelet a Szabad Szervezet­

től 6 db kitöltendő nyilatkozattal. A művész ellenérzésből fakadó passzivitása következtében másfél évig húzódik a megalakulás, és csak Martyn újbóli közbelépésére indul el a folya­

mat.21 1947-től Kovács Jenő Józseftől Liebstöck Jenő veszi át a szervezést, és 1947-es levelében már következőkről számol be: „Itthon beszéltem a kollégákkal... Látjuk a szabad­

szervezetbe való belépés szükségességét, ha nem akarunk lemaradni. Ezek után a többiek is elhatározták, hogy belépnek a szabad szervezetbe."22

A somogyi képzőművészek az időközben szerveződő Szépműves Céh tervét feladva je­

lentik be a Berzsenyi Társaságnak a szakítást 1947. június 21-én.22 A Somogyi Szabad Szervezet új tagjai: Kunffy Lajos, Bernáth Aurél, Büki Béla, Jálics Ernő, Kada Lajos, Ispánky József, Gara Ákos, Raksányi Lajos, Pazsiczky Sándor, Liebstöck Jenő, Z. Soós István, Lovrits Kálmán és Ruisz György. A néhány budapesti művész részvétele inkább

csak a szülővárosnak szóló szimbolikus gesztus volt: a kiállításokon nem vettek részt, művé­

szi munkájukat a csoporttól függetlenül végezték.

A kaposváriak az 1948-as centenáriumi év decemberében a Nemzeti Parasztpárt helyi­

ségeiben rendezték meg nagyszabású őszi kiállításukat. A kiállított művek jellegéről és a befogadó közönség mentalitásáról a megnyitó pár sora alapján alkothatunk képet: „Kedve­

sebb az a kép, ha ismerős hazai tájakat vázol, a hajladozó balatoni nyárfasort, a markáns somogyi parasztarcot, a szépséges viseletű falusi menyecskét. Ilyenkor mi is otthon va­

gyunk."23

A Somogyi Szabad Szervezet működése során művészeti előadásokat tart, és elsőként kezdeményezi az országban a városok közti cserekiállítást, amit a budapesti központ köve­

tendő példaként ajánl a többiek számára.²⁴ A kaposváriak tevékenységének hangsúlyos mozzanata volt a műkereskedelem visszásságai elleni fellépés is - ez utóbbi komoly érvként szolgált a Művészeti Tanács műkereskedőkkel kapcsolatos szigorúbb, országos fellépésé­

hez.25

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel nyomán egyre gyakrabban jelennek meg kriti­

kus hangok, amelyek a képzőművészeket naturalizmusuk és konzervativizmusuk miatt ma­

rasztalja el. Hogy milyen szempontból bírálja a kiállítókat, világossá teszi a következő né­

hány sor: „Mintha a felszabadulás óta eltelt néhány esztendő, a nagy társadalmi átalakulás teljesen közömbös lenne számukra. Elzárt üveggömbben élnek, az események tompán, gyakran még érezhetően sem jutnak el hozzájuk. Vajon tudnak-e valamit a szocialista realiz­

musról szóló vitáról?... Ha haladni akarnak a korral, és azt akarják, hogy ne az elmúlt világ itt felejtett figurái legyenek, akkor belső meggyőződéssel a szocialista realizmus felé kell fordulniuk."²⁶

Somogyban - akárcsak az országban mindenütt - viszonylag rövid időtartamra korlátozó­

dott, majd fokozatosan a további centralizáció utcájába került a szabadszervezet csoportjának működése. Az államosítási törekvések az évtized végére egyesítették a művészszakszervezete­

ket Művészeti Dolgozók Szakszervezete név alatt. 1949. szeptember 16-i ülésükön végleges álláspontként határozták meg: „Több ízben felmerült és tisztázódott, hogy a kultúrpolitika kialakítása nem a szakszervezet feladata", tehát szakmai véleményalkotó szerepükről vég­

képp le kellett mondani.24 1950-re a Szabad Szervezet hivatalosan megszűnt. Vidéki tagjai egy ideig még a Szakszervezet égisze alatt tevékenykedtek. Somogyban a Somogy Megyei Képzőművészek Szakszervezete név alatt 1950-ben rendezték második kiállításukat, amely­

nek pozitív sajtóvisszhangja volt. 1953-tól a Képzőművészek Szövetsége irányítása alatt tevé­

kenykedő munkacsoport-forma adja a művészeti élet helyi szervezeti kereteit.

Somogy Megyei Képzőművészek Munkacsoportja (1953-1964)

Az új rendszer művészeti szervezetei kialakításának első lépéseként 1949-ben a kulturális élet koordinálását a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól átveszi az újonnan létrehozott Népművelési Minisztérium. Erre a kommunista szellemben történő ideologikus nevelés érvé­

nyesítése miatt volt szükség, amint erről Révai József, az új miniszter beszámolt.²⁸ A miniszté­

rium, mint a művészeteket irányítani hivatott szerv ágazatonként tanácsadó, javaslattevő szer­

vezetekként hozta létre maga mellett a művészeti szövetségeket. A művészeti szövetségek szűk létszámú minőségi szervezetek. Feladatuk az egyes szakágakban a helyes kultúrpolitika kialakítása. A szövetségekben a párt irányítása érvényesült, így ana voltak hivatva, hogy a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének is kultúrpolitikai irányítást adjanak.²⁹

19

A Magyar Képzőművészek Szövetsége az ország képzőművészeti területének és az ideológiai befolyás biztosítására 1950-től megkezdte vidéki kapcsolatainak szervezett for­

mában való kiépítését. Több helyen szövetségi csoportot létesít, kisebb városokban megbí­

zott képviseli, aki a régió művészei és a Szövetség között tartja fenn a kapcsolatot. A Szö­

vetség vidéki művészekkel való, létszámát tekintve tekintélyes bővítése azonban komoly ideológiai veszélyt, a kor jellegzetes szóhasználatával elvi problémát jelentett. Ezért egy köztes megoldásként merül fel az ötlet, hogy a vidéki művészek megyei munkacsoportok néven tartozzanak a Szövetséghez, de a tagok ne birtokoljanak automatikusan szövetségi státuszt. Ezáltal ellenőrizhetőségük megmarad, de ténylegesen nem tudnak beleszólni a Szövetség ügyeibe. A munkacsoportok tagjai számára nem volt követelmény a szövetségi tagság, Somogyban is csak Kun ff y Lajos tartozik a szervezet tagjai közé.

Néhány év alatt megváltozik a művészeti élet teljes addigi rendszere. A kommunista hatalomátvétel után hozott törvények szétzilálják azt a műgyűjtői-műkereskedői hálózatot, amin a művészeti élet korábban alapult. E vákuumhelyzetben lép be az új típusú szocialista mecenatúra, amely soha nem látott módon hajtja központi irányítás alá a művészeti élet teljes eddigi rendszerét.

A törvényi keretek, mint az 1952-es Művészeti Alapról szóló vagy a grafikai művek kiadásáról szóló rendeletek, a létfeltételek teljes körű államosítását és ellenőrzését célozzák meg a munka, a nyersanyagok, a műterem, az alkotóházi lehetőségek központi elosztása révén. A művészetre szánt források szétosztását ideológiai elvek vezérlik: nagyobb ipari központokba több, máshová kevesebb támogatás került. A központi ellátás után csak ké­

sőbb, a 60-as években valósult meg, hogy a Szövetség gazdálkodásából ún. ellátmányt különítenek el a művészek létszámától függően. A munkacsoportok legfőbb feladatuk a helyi kiállítások megszervezése és rendezése, a Szövetséggel való kapcsolattartás, a Szövet­

ség által hangoztatott elvek képviselete volt.

A centralizált irányítás megszervezése érdekében alkalmanként a vidéki csoportveze­

tők országos eszmecserére gyűlnek össze. Az 1953. október 30-án Sárospatakon megtar­

tott értekezleten a kultúrpolitikai alapelvek lefektetése mellett a vidéki művészek körülmé­

nyeire jellemző problémák is elhangzanak: a művészek elhanyagolása, a budapesti zsűrik érdektelen viselkedése, a Szövetség elkülönülése, a Képzőművészeti Alap működésének visszásságai (az Alaphoz küldött művek hónapszámra való kallódása, az alkotások méret és nagyság szerinti árazása), a múzeumi vásárlások hiánya, az Alap és a Minisztérium nem eléggé koordinált működése.30 Gondot okozott, hogy a tagok többsége rajztanár, akik alko­

tómunkájuk érdekében semmiféle kedvezményt nem kaptak. A művészek olyan szervezeti megoldást sürgettek, ahol a Szövetség és pártszervezete függetlenített titkárságot tart fönn a vidéki munkacsoportok támogatására. Intenzívebben akartak kapcsolódni a nemzeti kiál­

lításokba, és részt kívántak venni a zsűrizésben is.

Somogyban - akárcsak vidéken a legtöbb helyen - ekkor még nem alakult ki a kiállítá­

sokra szakosodott intézményrendszer, és kevés a művészeti szakember. A kommunista ve­

zetés nem rendelkezett a kulturális élet területein megfelelően képzett káderekkel, ezért kénytelen volt a korábbi időszak közalkalmazottaival beérni. „Megfelelő ellenőrzés mellett míg a munkások közül nem nevelünk ki helyetteseket, fel kell használni őket."- ez az elv működött.31 A helyi párt és állami vezetők az 50-es években alig-alig figyeltek képzőművé­

szetre: az agitációt elsősorban a gazdasági élet vonatkozásában fejtették ki az üzemekben és falvakban. Először 1953-ban merült fel a képzőművészek ügye, amikor sajnálattal álla­

pították meg, hogy holtponton vannak a helyi festők (vagy az ábrázolásmód, vagy a kivá-

lasztott téma nem felelt meg a hatalom szempontjainak), ezért foglalkozni kéne velük. Biza­

kodásra adott okot, hogy „az öreg Kunffy, aki Somogytúron van, ezeket mai festőket öreg kora ellenére mindkét téren lehagyta s teljesen kezd átállni a mai rendszerhez."32

Kaposváron a művészeti kiállítások ügye Z. Soós István festőművész személyén keresztül a múzeumhoz kötődött. Soóst a helyi munkacsoport vezetőjévé szervezői tevékenysége és alkotói munkásságának kvalitása emelte (4. kép). Jóüehet a Somogytúron élő Kunffy Lajos szakmai szempontból rangban és korban a legelismertebb a helyi művészek között, az idős mester szerény­

sége és az a távolság, ami lakóhelyét, a somogytúri kúriát és a megyeszékhelyet elválasztotta, nehézzé tette számára, hogy a feladatkört elvállalja. Z. Soóst szigorúan a szakmai kvalitást előtér­

be helyező, tekintélyelvű gondolkodás jellemezte; emiatt a következő években komoly konfliktusa támadt a művészeti életbe bekapcsolódni kívánó fiatalabb generáció amatőr tagjaival.

4. kép. Z. Soós István: Kukoricabehordás lovaskocsival (1953)

A somogyi munkacsoport 1953. januárjában alakult 11-12 fős létszámmal.33 A tagok több­

sége rajztanárokból állt, kiegészítve néhány képzőművész-szakköri taggal. Az, hogy ki lehet csoporttag, a csoportvezető döntésétől függött, és a kiállításokon való részvétel is alkalomszerű­

en változott. (Völgyi Dezső pl. a Képzőművészeti Főiskoláról hazakerülve nem kerülhetett a munkacsoportba, mert a csoportvezető tájékoztatása alapján „a csoportnak csak 10-12 tagja lehetett, és a létszám kitelt.")34 1954-ben a következő tagokról tudunk: Kunffy Lajos, Z. Soós István - csoportelnök, Gerő Kázmér, Ruisz György, Tomory Aladár, Lovrits Kálmán, Gábriel Ferenc, Szikra János - Marcali, Raksányi Lajos - Csurgó, Csapó László - Nagyatád, a Balázs János Képzőművészeti Kör tagjai közül Fekete Mihály. 1956 után 7 tagra szűkült a társaság.

21

Noha az új kultúrpolitika hangzatos jelszavakkal hirdette, milyen jelentős szerepet szán a kultúrának, és deklarációja szerint az egész művésztársadalmat el kívánta tartani, a képző­

művészeknek Somogyban is számos nehézséggel kellett szembenézni. Megrendelések hiá­

nyában a művészeti főiskoláról frissen kikerültek (Gerő Kázmér, Ruisz György, Völgyi De­

zső, Szikra János) is rákényszerültek, hogy valamilyen, más foglalkozást találjanak.35 Maga az alkotómunka szegényes körülmények közt folyt: jellemző tény, hogy a munkacsoport kiállításokra többször felhasználható képkeretekkel rendelkezett. A művészek a vásárlásra képes társadalmi rétegek eltűnésével azonban a művészek a gyér állami mecenatúra függvé­

nyeivé válltak, és csak a szűkös állami támogatásból tartották fenn tevékenységüket.36

A központosított mecenatúra és a beruházások egyenlőtlen elosztása vidéken visszás helyze­

tet teremtett: Somogyban jóval kevesebb volt a nagy állami beruházás, ezért a képzőművé­

szek nagyobb létszáma ellenére is kevesebb közületi vásárlás történt a megyében, mint a fővárosban vagy az iparkörzetekben.37

A művészek panaszolják, hogy teljes közömbösséget tapasztalnak a vásárlóképes üze­

mek részéről, és Z. Soós István javaslata, hogy éves költségvetésükbe építsék be a vásárlá­

sok keretét vagy hogy megrendeléseket adjanak az üzem életéről szóló képek festésével, visszhang nélkül maradt.37

A művészeti élet helyi konfliktusait ezért Somogyban nem a művészet esztétikai szerepe, a társadalmi életben betöltött feladata, a művészeti irányzatok és felfogások, sokkal inkább az érvényesülési lehetőségek és a hatalom gyakorlásának módja érleli. A centralizáción alapuló működési mechanizmus következtében az 50-es évek második felére egyre jobban felhalmozódó ellentétek szövik át a helyi művészeti életet. Egyik terepe a Balázs János Képzőművészeti Kör, majd később a szakkörből áttevődött a művészeti élet más színtereire, a munkacsoportra, kiállításokra, vásárlásokra, a hatóságokkal fenntartott kapcsolatokra is.

Érdekellentétek alakultak ki a főiskolát végzett és autodidakta úton műveltséget szerzők, illetve a régebb óta Somogyban élő, már pozíciókat szerzett művészek között. 1954-re a helyi művészek csoportja mélyen megosztott, és a mellőzöttség érzéséből adódó rosszked­

vet néhány művészben a sajtó újságcikkel fel is erősíti.38

A kor jellegzetes ideológiai csatái növelték súlyosabb konfliktussá a képzőművészeti szak­

körben képzettséget szerző, de a munkacsoporton kívül álló „munkásfestők", Ungvári Ká­

roly és Swierkiewicz Róbert Soós Istvánnal szemben elhangzó kritikáit is - eleinte a szak­

kör, majd a munkacsoport vezetésével kapcsolatban.³⁹ A hatalmi pozíciók gyakorlásának módja, az önkényeskedés ellen, a kiállítási lehetőségek és a zsűrik nyíltabb, demokratiku­

sabb gyakorlása érdekében léptek fel. Miután nem volt mód a problémák megvitatására a munkacsoporton belül, a művészek a hatalomhoz fordultak. Az ellentétek nyílt robbanásá­

hoz Ungvári Károly Városi Tanács Népművelési Bizottságához intézett beadványa vezetett 1959 őszén. Következményeként a Szövetség Vidéki Bizottsága elmarasztalta Soós Istvánt munkacsoport-vezetői tevékenységében.'10 A somogyi művészeti élet 1960-ra kirobbanó konfliktusát a Szövetség által kidolgozott új szervezeti forma bevezetése oldotta meg.

Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének Dél-Dunántúli Területi Szervezete (1964-től)

Az 1956-os forradalom leverése után a kulturális élet teljes irányítása átalakuláson ment át. Ahogy a gazdasági-kereskedelmi élet számos területén, úgy a kultúrában is regionális egységeket hoztak létre vidéki központokkal. A kulturális életben ez a területi elvű felosztás a vidék jelentőségének viszonylagos növekedését jelentette: következményeként a helyi taná­

csok felügyelete alá kerülnek a múzeumok, színházak, iskolák, mozik és más kulturális intéz­

mények. Az 1958-as művelődéspolitikai irányelvek rendkívül hosszú időre meghatározták a művészeti élet fő kereteit, melyben a kádári konszolidáció a korábbi, dogmatikus művészet­

politikánál rugalmasabb művészetgyakorlatot engedélyez.41 Az irányelvek megfogalmazásá­

nál a szocialista realizmus mellett a népet szolgáló művészet szabadságát hirdeti meg, hangsú­

lyozva, hogy a „stílusvitákat hatalmi szóval, rendeletekkel nem lehet eldönteni".42 A kultúra és a művészet a társadalmi-állami szervek megfelelően hatékony kontrollja mellett a szocialista eszmeiségen alapuló egység megteremtésére hivatott. A párt megszabja a kulturális fejlődés fő vonalát, állást foglal ideológiai-eszmei kérdésekben, „az állami szervek pedig gondoskod­

nak az elvek gyakorlati megvalósításáról, a szervezeti feltételek biztosításáról, a rendelkezés­

re álló eszközök helyes felhasználásáról, de az állami szervek feladata a káros, negatív törek­

vések megfékezése, az ellenséges kísérletek meghiúsítása is".43

A kultúrpolitikai irányítás az 1958-as elvek alapján nagy horderejű átszervezéseket hajt végre a művészeti élet területein és törvényi hátterében egyaránt. A szabályozás egyik terepe a Magyar Képzőművészek Szövetsége, mint a képzőművészeti élet legnagyobb befolyású szervezete. Az 56-os forradalom leverése után az MSZMP 1958-ban kiadott mű­

velődéspolitikai irányelveit követve alakul újjá Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsé­

ge néven; jogilag és gyakorlatban is állami irányítás alá rendelik. Az 1963-as Lektorátusról szóló rendeletben megszigorítják a művészeti élet egyes jogosítványainak gyakorlását, a műalkotások forgalombahozását és bemutatását.44

1958-59-ben az új kultúrpolitika által szorgalmazott decentralizáció következtében több művész települt le vidéken, így idővel több szövetségi taggal lehetett számolni az ország minden táján. A Szövetség a vidék képzőművészeti életet az újonnan létrehozott hat területi szervezetre bízta. Feladatuk a helyi tanácsokkal, pártszervezetekkel, szakszervezetekkel, üzemekkel való kapcsolattartás, és bizonyos véleményezési joggal is rendelkeztek a terület kulturális-képzőművészeti életét érintő döntéseinél. A somogyi munkacsoport a Szövetség Dél-Dunántúli Területi Szervezetébe (DDTSZ) olvadt Baranya, Tolna és Zala megyék művészeti szervezeteivel közösen (Zala 1965-től). A területi szervezeten belül egyes megyék művészcsoportjai a szűkebb régión belül megőrizhették önállóságukat, de kifelé a szervezet látta el a képviseletet.

A művészeti diplomával rendelkező fiatalok (Bors István, Honty Márta, Szabados Já­

nos, Szekeres Emil, Weeber Klára) hazatérésével 1962-től új korszak kezdődik Somogy megye életében. Befejeződött a korábban megszokott együttműködési forma és az átalaku­

lást jelző időszak szimbolikus határköve, Kunffy Lajos halála zárja a munkacsoportok kor­

szakát. A csoport Z. Soós István kényszerű távozása után megfelelő rangú vezető nélkül maradt, ezt az űrt a fiatalok igyekeztek minél előbb betölteni. A DDTSZ alakuló értekezlete 1964. április 9-én volt, a megyét képviselő titkár Szabados János.

A 60-as évek elején a területi szervezet megalakításához követelményként támasztott kötelező Mávészeti Alap tagság bevezetésekor sokan estek ki a korábbi kiállítók közül.⁴⁵ Az

23

alaptagság, mint szakmai szűrő komoly szigorítást jelentett: enélkül az illető kimaradt a rango­

sabb kiállításokból és vásárlásokból, segélyeket, művésztelepekre szóló beutalót nem kapha­

tott, a beinduló képcsarnoki vásárlásokra nem adhatott munkát. Vidéken gondot jelentett, hogy az új területi szervezet tagjai csak a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagjai lehettek. A központi művészetpolitikai elvek megvalósítását csekély létszámuk miatt lehetetlen volt elkezdeni a területen élő alaptagok nélkül.46 Ezért sajátosan alakult a szövetsé­

gi tagokhoz képest másodrendűnek tekintett alaptagok helyzete. Szükség esetén kiállítások­

ba, katalógusokba beveszik őket, de jogosítványaik nincsenek a szervezeti életbe kapcsoló­

dáshoz: a területi szervezet megbeszéléseibe, a konkrét működést érintő döntésekbe nem vonják be őket. Az állami támogatás bizonyos juttatásaihoz, mint a Művészeti Alap Képcsar­

nok Vállalatén keresztül történő képforgalmazáshoz hozzájuthattak, de nagyobb állami be­

ruházásoknál részesedésük nem lehetett. A helyi tanácsok és a területi szervezet kapcsolatá­

ban ez a sérelmes helyzet állandó konfliktusokat okozott, ezért a tanács - különösen a 60-as évek folyamán - egyfajta érdekvédelmi szerepben, míg a Szövetség helyi képviselői a szű­

kebb értelemben vett szakma érdekében léptek föl.

A somogyi területi szervezet tagjainak egy része a munkacsoport korábbi tagjaiból állt:

Gerő Kázmér, Ruisz György, a Szikra János, Raksányi Lajos, illetve Ungvári Károly a 60-as évek első felében lett alaptag. (Ez utóbbi művész az idősebb generáció azon képviselője, aki a legnyitottabb módon viszonyult a művészeti változásokhoz: lényegében Bors István szobrász­

művésszel az avantgárdé első képviselője Somogyban.) A többiek a posztnagybányai termé­

szetelvű festészet művelőiként a folytonosságot jelentették Somogy művészeti életében. Hoz­

zájuk hasonló mentalitást, ízlésvilágot visz az amatőrökből Művészeti Alapba felvételt nyerők második csoportja a 60-as évek második felében: Bagó Bertalan, Czinkotay Frigyes, illetve Csiszár Elek (5. kép). A természetelvű festészet két irányát képviselik - a Kunffy-féle natura­

lista-posztimpresszionista ihletettség, illetve a Lóránt János által Somogyban közvetített expressziv-drámai tájélmény két pólusaként.

A területi szervezet somogyi tagjai közül a nagyobb jelentőségű csoportot az új művészeti diplomával rendelkezők képezték. (Esetükben automatikus volt az alaptagság.) Szabados Já­

nos, Bors István, Szekeres Emil, Weeber Klára és Honty Márta letelepedésével egy fiatalabb generáció került Somogyba, amely kísérletezőbb szellemű, technikai és tartalmi újításokon is alapuló érdeklődést hozott a főiskoláról magával. Teljesen ismeretlen magatartást és ízlést képviselve bolygatták föl a közvéleményt: képvilágukban jelennek meg először a nonfigura­

tív képalakítás elemei. E fiatal művészek felvetésére a 60-as évek elejének realizmus vitája Somogyban is érezteti hatását. Pécsett hasonló tisztázó viták zajlanak ezzel egy időben, és e dél-dunántúli jelenség Pécsett és Kaposváron párhuzamosan zajló folyamatában vált egyfajta jelképpé Martyn Ferenc munkássága47 (6-9. kép).

5. kép. Csiszár Elek: Telep télen (1978)

25

6. kép. Bors István: Vízparti formák (1964)

7. kép: ÍJngudn Kdro/y: Őskor (1969)

27

5. /cép. Honty Márta: Néphagyomány II. (1972)

9. kép. Weeber Klára: Pásztordaí I-IV. (1975)

29