1945. tavaszán a művészeti élet megújításának igényét jelzi a művésztelepek iránt or
szágszerte megnyilvánuló igény. Sokféle módon indulnak el az első művésztelepek: hol egyéni felajánlás formájában, hol ingatlanok bérbeadásával vagy átadásával, másutt az ingatlan meghatározott időre szóló használatért adnak festményeket a művészek. A kezde
ményezők között ott van a Képzőművészeti Főiskola ugyanúgy, mint a művészek, vagy egy-egy önkormányzat, sőt a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetsége is akciót foly
tat vidéki festőtelepek létesítésére. Somogyban elsőként Halvax Gyula indítja el 1945 után a művésztelep ügyét, de minisztériumi beadványának nem volt foganatja.62 A 60-as évek folyamán hasonló célú kísérlet történt a megyei tanács részéről: a már megvásárolt somogytúri Kunffy kúriát ajánlották fel a Szövetségnek és a Művelődési Minisztérium Művé
szeti Főosztályának. Az ajánlatot azonban a Művészeti Alap utasította vissza azzal, hogy az ingatlan nem alkalmas művésztelep céljára.63
Művésztelep jellegű kísérletek az 1950-60-as évek során Fonyódi művésztelep (1949-1970)
Szarkavár (1950 tele)
Halvax Gyula 1945-ös sikertelen kezdeményezése után legközelebb 1947-ben a helyi művészek támogatása érdekében határozta el a vármegye egy Rippl-Rónai Józsefről elneve
zett festőművésztelep létesítését Fonyódon.64 A balatonparti fürdőhelyek, mint Siófok vagy Fonyód kitüntetett fürdővárosokként a múlt században is kedvelt nyári tartózkodási helyei voltak a somogyi intelligenciának. (Fonyód és a Balaton-part kedvező adottságai, fekvése miatt már a század első éveitől helyet adott művészközösségeknek. Ihletet adó és közös mun
kálkodásra alkalmas helyszínként elsőként Hollósy Simon fedezte fel, aki 1902 nyarán a nagybányai művésztelepen történt összetűzése után jött ide tanítványaival. A későbbiekben a Balaton partján működött a Kőröshegyi Festőkolónia is -Boromisza Tibor közreműködésé
vel. 1922 nyarán Rippl-Rónai által vezetett művészcsoport dolgozott Fonyódon, majd a helyi festők közül Halvax Gyula és Pazsiczky Sándor választja gyakran tartózkodási helyéül.) A telep ügyét eredetileg a Somogyi Szépművesek lett volna hivatott intézni, de az egyesület felbomlásával és a politikai változásokkal a terv aktualitását vesztette. Átmeneti lehetőség
ként 1949-ben a vármegyei tanügyi felügyelőség keretén belül Várnai László tanfelügyelő szervezőmunkájával jött létre Fonyódon egy művésztelep jellegű csoportosulás - eredetileg pedagógusok számára. Várnai tanítói oklevéllel rendelkező művészetbarát hivatalnok volt.
A festészet iránt némi kis hajlammal rendelkezett, érdemei azonban nem az alkotás, inkább a művészetszervezői munkában voltak. A helyi általános iskolában létrehozott nyári telep fenn
tartását állami apparátus: a tanügyi igazgatóság biztosította, csupán a napi ellátást kellett a résztvevőknek téríteni. Az iskolában nyaranként úttörőtáborok váltották egymást, így az étke
zés problémája könnyen megoldódott a művészek számára. Szállásként az iskola melléképü
lete, az egykori kolostorépület szolgált -- kilátással a vízpartra, amely a közvetlen festői témát szolgáltatta, de a művészek Fonyódról gyakran átjártak kerékpáron Fenyvesre is a Nagybe
rek feltörését vagy a balatoni halászok munkáját megörökíteni.
A telep éveken át működött a pedagógusok nyári szünidejéhez alkalmazkodva. A részt
vevők elsősorban alkotómunkával foglalkozó rajzpedagógusok voltak. Tomory Aladár, Ruisz György, Soltra Elemér, de napközben átjött dolgozni Gábriel Ferenc is balatonfenyvesi nyaralójából. A telep nyitott volt bárki számára: ezért Gerő Kázmér is gyakran odalátoga
tott a vonzó festői helyszínek miatt. Munkásságuk demonstrálására kiállítást rendeztek 1951-ben a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban. Stiláris szempontból egyfajta száraz impresszio
nizmus és a szocialista realizmus irodalmias naturalizmusa szabták meg a résztvevők munká
it, melyek fő motívumait a helyi táj, a környezet és emberek adták. A fonyódi telephez hasonló szellemhez és összetételben folyt munka а szarkavári kastélyban 1950 telén, amit inkább csak a Somogyi Napló újságírója nevez lelkesedésében művésztelepnek.65
A fonyódi iskola táborban 10 évnyi szünet után, a 60-as évek elejétől indult újra a nyári alkotómunka a megyei tanács támogatásával. Lourits Kálmán, Gerő Kázmér, Lóránt Já
nos mint alapítók látogatták nyaranta. A táborok szervezője ezúttal Simon József, a me
gyei tanács előadója volt - maga is amatőr festő, aki rendszeresen meghívta Láncz Sándor művészettörténészt is alkalmi beszélgetésekre. A fonyódi festők nem alkottak szoros közös
séget, céljuk kizárólag a helyszínen történő tájképfestésre szorítkozott. Szikra János, Mol
nár József, Czinkotay Frigyes, Farkas Béla, Gerő Kázmér és Bagó Bertalan neve kap
csolható még a telephez.66
A bárdibükki kerámiaiműhely (1935-1986)
A somogyi művésztelepek között iparművészeti orientációjával sajátos helyet foglalt el a bárdibükki kerámiaműhely. Egyedülálló abban a vonatkozásban is, hogy magántulajdon
ban, mindenféle állami támogatást nélkülözve és ebből következően izoláltan, teljesen önál
lóan folyt itt az alkotómunka. A műhely alapítója Goszthony Mária festő- és keramikusművész, aki barátnője, Josipouich Ida ösztönzésére Olaszországban az itáliai re
neszánsz kerámiával és annak technológiájával kezdett ismerkedni. Tanulmányaik elmélyí
tése érdekében a 30-as évek elején a faenzai és derutai műhelyeket is látogatták Olaszor
szágban. 1934-ben Salernoban keramikus tanfolyamot végeztek el, majd Magyarországra visszatérve Bárdibükkön, Goszthony Mária családi kúriájában alakították ki műhelyüket. A szervezés során a fő szerepet Josipovich.Ida, művésznevén Harry vitte. Goszthony Mária a kerámiákra kerülő dekoratív festést végezte. Harmadik alkotóként egy unokatestvér, Goszthony Sári társult hozzájuk. Az edények korongozását felkért kaposvári fazekasmeste
rek (Tamás László és Kurutácz Mátyás) végezték megadott tervrajzok alapján.
A bárdibükki műhely első termékei az olasz reneszánsz majolika másolatai voltak: erről az alapról bontakoztak ki a bárdibükki műhely egyéni sajátosságai, amellyel a magyar kerámiamű
vészetet gazdagították. Termékeik funkcionális kerámiák: vázák, tányérok, étkészletek, teás, kávés szervizek és patikaedények. Az ónmázzal elért fehér alapon rézből készült világoszöldekkel, rézoxidból előállított sárgákkal, narancssárgákkal, rózsaszínekkel és bolzanói kékekkel festet
tek. Legismertebb motívumaik: reneszánsz arcképek, olasz tájak, virágok, gyümölcsök és ma
darak. A három keramikus egyéni motívumokkal is jelentkezett. Goszthony Máriáé volt az arc
kép, a szőlőleveles, gyümölcsszedős, a halas és a híres napraforgós motívum. Goszthony Sári ikonográfiája a vitorlás és csokros kompozíciókat öleli fel. A bárdibükki műhely termékei Goszthony Mária nevén kerültek forgalomba, aki 1954-től lett a Művészeti Alap tagja. A kerámiákat az edény alján F betűvel jelölték, amely Fiorenza, azaz a bárdibükki műhely fantázianeve, amivel a reneszánsz kötődésre utaltak. Az F betű mellett M, H és S jelezte Goszthony Mária, Sári és 47
Harry keze munkáját.67 Josipovich Ida és Goszthony Sári halála után Goszthony Mária egyedül dolgozott az 1980-as évek közepéig, amíg betegsége engedte. A bárdibükki kerámiaműhely 1990 után a magyar üveges iparművészek művésztelepévé alakult.
Fonyód-Bélatelepi Alkotóház (1972-1990)
A Somogy megyei Tanács 60-as évek végén tervbe vett művészeti célú fejlesztéseinek egyik sarkalatos pontja egy korszerűnek tekinthető balatonparti művésztelep kialakítása volt. Az ideiglenes jellegű fonyódi pedagógus művésztábor után létesült a 70-es évek elején a Fonyód-Bélatelepi Alkotóház, mint speciális példája annak a viszonylagos önállóságnak, amelyet a megye a kultúra szocialista centralizációjának időszakában a mecenatúra terüle
tén megvalósíthatott. A különleges táji adottságú épületet a tanács a SZOT-tól vette át, átalakítása után nagy méretű műterem, társalgó és összesen 30 fő elhelyezésére alkalmas vendégszobák álltak a képzőművészek rendelkezésére. Az Alkotóház 1972 július elején nyílt meg. Működése a Művészeti Alaptól független volt, és a megyei tanács alá rendelve kifejezetten a megyei mecenatúra gyakorlásának egyik terepéül szánták.
Az Alkotóház eredeti célkitűzéseiben fontos szerepet kapott egy műgyűjtemény kialakí
tásának gondolata is. A cél érdekében eleinte minden előzetes válogatás nélkül, bejelentke
zés alapján lehetett itt amatőr vagy hivatásos művészeknek néhány hetet eltölteni: cserébe csak egy, a későbbi állandó kiállítás anyagául szolgáló alkotást kellett felajánlani a megyé
nek. A bejelentkezésre épülő rendszer 1974-től megszűnt, miután kiderült, hogy a tanácsi támogatással messzemenően nem arányos értékű anyag jött be viszonzásképp.68
Az 1975-ben módosított működési szabályzat célja szerint az Alkotóház tevékeny pihe
nésre kívánt lehetőséget nyújtani képző- ipar- és fotóművészeknek, íróknak, költőknek, zeneszerzőknek, színművészeknek, rendezőknek dramaturgoknak, illetve a kulturális és a tudományos élet azon képviselőinek, akik alkotó tevékenységükkel közvetett vagy közvet
len módon Somogy megye kulturális, szellemi életét gazdagították. Feladata a művelődés és művészetpolitikai feladatok megvalósítása a megye művészeti életében: „vállaljon szere
pet a művészet és a közönség kapcsolatának erősítésében különösen a szocialista szellemű és elkötelezettségű tudományos, irodalmi és művészeti alkotások létrehozásával és a közön
ség számára történő széles körű bemutatásával".69 Ezekből következik, hogy Bélatelepen nem művészek kölcsönös összefogásán, egyéni kezdeményezésen alapuló művésztelep for
ma valósult meg, sokkal inkább egyfajta reprezentatív kirakata volt a megyével kapcsolat
ba kerülő, legkülönbözőbb területen dolgozó művészeknek és szakembereknek, akik véle
ményalakító, kultúrpolitikai döntéshozó szerepet játszottak egy-egy művészeti műfajban, szervezetben, kulturális intézményben. 1974-től a megyei tanács meghívásos alapra helyezi az alkotóházi résztvételt.70
Érdekes színezetet kap az alkotóházi beutalás a balatonbogiári kápolnatárlatok bezárá
sa utáni években, 1975 körül. A tanács a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy országszerte megismerjék a balatonparti alkotóműhelyt, és itt tartózkodásra lehetőleg meg
nyerjék az országos élvonalba tartozó képzőművészeket is. Tükörképet nyerhetünk az 1975-ben meghívottak többféle szempontokat tükröző listájából: Batári László és Kelle Sándor mellett Bálint Endre mint már vitathatatlan szakmai tekintély (22. kép), a szerveződő Fo
nyódi iskola tagjai közül Bráda Tibor, Kovács Péter, Topor András van jelen. A protokol szempontjait képzőművészeti viszonylatban Luzsicza Lajos, a területi szervezetek vidéki titkára, Vadas József a Népszabadság kritikusa, Rideg Gábor a Művészet folyóirat
főszer-22. kép. Bálint Endre: Egy homokfutó halálára (1975)
kesztője elégítette ki. S. Nagy Katalin a Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep szociológiai felmérést végző kutatójaként vált meghívottá, akárcsak a szobásztelep néhány résztvevője vagy az olstyni és szabadkai művésztelepek képviselői. Gyakori vendégnek számítanak né
hányan a somogyi képzőművészek közül is.
A megyei tanács részéről tapasztalható reprezentációs igény, a művész-résztvevők össze
tétele és heterogén jellege megnehezítette, hogy Bélatelepen a művésztelepeken szokásos programszerű munka és műhelyközösség jöjjön létre. A művészek részéről ehhez elvárás volt a megfelelő helyiség, a munkaeszközök, anyagok és alkotói ösztöndíj - amint ezt a többi művésztelepen megszokhatták, a megyei tanács részéről viszont ilyen irányú fejlesztésre kevés lehetőség volt. (Szabados János művészeti vezetővé való kinevezése ebbe az irányba történő lépésként értékelhető, de ez a folyamat a 80-as évek folyamán megreked.) Az alkotóházi vendégek többsége a létrehozandó alkotóműhelyről folytatott beszélgetésekben a hely adottságaiból kiindulva a táj szerepét tartották programadóként legfontosabbnak.
Ez, mint közös kiindulópont, a Fonyódi Iskola művészeinek néhány alkotásában valósult meg a 70-es évek második felében. Az alkotóház lehetőségeihez képest ezt kevésnek tart
juk. Részeredményeket hozott a másik cél is: a somogyi művészközösség jobb bekapcsolása az ország művészeti életébe vagy művészettörténészekkel, irodalmárokkal közös szellemi műhely kialakítása, amely Somogy kulturális életében arculatformáló erővel bír. Mindezek alapján az alkotóházat az elszalasztott lehetőségek egyik példájaként tarthatjuk számon.
A Bélatelepi Alkotóház komolyabb szakmai eredményének a szomszédos országok, Ju
goszlávia és Lengyelország művésztelepeivel tartott cserekapcsolat (Bácskatopolya, Szabadka, Olstyn), amelynek során néhány somogyi képzőművész eljuthatott a szomszédos
49
23. kép. Kocsis Imre: Gyűjtemény (1975 körül)
országok művésztelepeire. A Bélatelepi Alkotóház napjainkra megszűnt, de érdekes gyűj
teményt hagyott maga után. E gyűjtemény sokkal inkább a megye mecénási tevékenysé
gét, az irányítók ízlésvilágát, szimpátiáit és érdekkapcsolatait tükrözik, mint a magyar kép
zőművészet, illetve a megye egészének vagy akár egy speciális szeletének művészetét. Az összegyúlt anyagban Kocsis Imre és Gecser Lujza pop art tárgyai jelzik a gyűjtemény befo
gadó-képességének határait (23-24. kép). Az alkotóházi gyűjteményből rendezett kiállítá
sok a megye protokolláris kapcsolatainak eseményeivé váltak. (Fővárosi Tanács kiállítóter
me, Budapest, 1976.)
Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep (1975-től)
Az újabb típusú művésztelep! mozgalom nagyjából az 50-es évek második felében indult, majd terjedt el világszerte. Magyarországon bizonyos késéssel, a 60-as évek vége felé kezdő
dött el a hasonló jellegű, spontán szerveződés. Nyugat-Európában a tapasztalható műkeres
kedelmi diktátumoktól való függetlenedés vágya, az alkotás kötetlenebb keretek közti meg
valósítása a mozgatórugó, továbbá ekkor kezdték felfedezni a tárgyközpontú művészeti tevé
kenység helyett a tevékenység-centrikus művészeti formákat. Magyarországon kevésbé ezek
24. kép. Gecser Lujza: Műgyanta (1970-es évek vége)
a meggondolások hatottak: a művészek sokkal inkább az elbürokratizálódott művészetközve
títő csatornáktól és intézményektől szerették volna függetleníteni magukat. Ez a társulási for
ma nyújtott lehetőséget a hivatalos művészetpolitika pressziója alóli kibújásra, mert a művész
telepeken a politikai- és a művészetirányítás intézményrendszere nem tudta olyan erővel érvényesíteni meghatározó szerepét, mint a művészeti élet más területein.72 A vidéki (eseten
ként amatőr) művészeknek a helyi közigazgatás vezetőivel közvetlenebb kapcsolatot sikerült teremteni, és a művészi ambíciók szerencsésen találkoztak némely esetben e kistelepülések kulturális fejlesztési terveivel. (Nagyatád esetében az itt élő, amatőr szobrász Rumi Attila volt az ötletadó, amit később Bors István is támogatott.) Eleinte spontán (amennyiben kisebb mű
vészcsoportosulások avantgárdé törekvéseik megvalósítására választották ezt a formát), majd a tanácstörvény és közművelődési törvény után tudatos kezdeményezésű alkotótelepek léte
sültek országszerte. A 70-es évek közepére jórészt tanácsi segítséggel jöttek létre a művészte
lepek a társadalmi mecenatúra egyik területeként. E spontánul szerveződő formációba idővel egyre nagyobb erővel szólt kívülről a politikai és szakmai felelősséget hangoztató érdekcso
portok, elsősorban a Képző- és Iparművészek Szövetsége - azon belül az erre a területre specializálódó Symposion Bizottság - és a Kulturális Minisztérium, mint főhatóság.73
51
Nagyatád azok közé a III. ötéves tervben kijelölt, városiasodó települések közé tartozott, amelyek előbb kapták meg a városi címet (1971-ben), mint ahogy azt a városi közeg, az infrastruktúra, a kulturális-szellemi koncentráció és kisugárzóerő indokolttá tette volna. Ezért a városnak komoly erőfeszítést kellett tenni, hogy a címet igazolja.7,1 Az indulás előkészítésével párhuzamosan Hamvas János tanácselnök tapasztalatszerző úton járt a villányi szobrásztele
pen. Itt találkozott a művésztelepi munkák egyik irányítójával, Bencsik István szobrászmű
vésszel, aki vállalkozott arra, hogy a művésztelepek koordinálására szánt Symposion Bizott
ság égisze alatt bekapcsolja a nagyatádi telepet a országos művésztelepi mozgalomba. 1974.
november 5-én született meg a város és a Szövetség közti megállapodás a telep működésé
ről.75 A város üzemeinek, intézményeinek összefogásával, munkások, diákok, katonák és helybeli lakosok társadalmi munkájával sikerült felépíteni az alkotótelep létesítményeit.
A Szövetség belépésével megváltozott a művésztelep eredeti, Bors István által támogatott koncepciója: a telep kifejezetten fából készült szoborpark létrehozására irányult - Villány kő
parkja után itt a fára, mint alapanyagra és nagyobb ipari háttérre alapozva kívánták megvaló
sítani a művésztelepet. Az elhelyezést illetően szintén változott a koncepció: egyetlen nagy, összefüggő területen helyezik el az alkotásokat. A szobrok felállítására szolgáló terület egy
ere-26. kép. Amemiya Issei: Meditáció (1976)
detileg 10, majd 20 hektárosra bővített térség a Rinya patak mellett. A művészek viszonylagos kényelmét egy kisméretű vendégház szolgálta, melynek bővítése után, a 80-as évekre nyílt mód arra, hogy 6-8 ember számára szállást nyújtson. (Az első években még szállodában laktak a meghívott művészek családtagjaikkal együtt.) A telepen álló nagy méretű, fedett fészer volt az asztalosműhely, és idővel, a gépek beszerzése után ez is mellékszárnnyal bővült.
A művésztelep nyitásának első éve óta a Szövetség kapcsolatrendszerén és általa meghirde
tett nemzetközi pályázati és meghívásos rendszeren alapult. A várossal kötött szerződés alapján Nagyatád nagyvonalú támogatást nyújtott az elképzelések kivitelezéséhez, a szakmai irányítást pedig a Szövetség illetékes bizottságai, a teleppel kapcsolatban az Alkotótelepi Albizottság és a megyei tanács végezte a város művelődésügyi osztálya mellett. Ez a tevékenység az éves prog
ramok meghatározása, a pályázat alapján javaslattételi jogra, az elkészült művek zsűrizésére terjedt ki. Az induláskor feltételezett tevékenységcentrikus művésztelepforma nem valósulhatott meg, ami eleve következett az alapító okiratból, mely szerint minden meghívott művésznek egy művet kellett a városnak ajándékozni, amely a szoborparkban került felállításra.76
Az első évek tapasztalatai mind több problémát vetnek föl: a művészek az eredetileg elképzelt, két hónapnál tovább dolgoztak, mert a munkaidő elhúzódott: ezért az eredetileg 10 főre tervezett művészlétszámot csökkenteni kellett. Kiderült, hogy a szoborpark elren
dezése hosszabb időre nézve már koncepciótlan: a rendezetlenség és egymás rovására 53
21'. kép. Farkas Ádám: Ködkarcoló (1977)
történő elhelyezések éppen a terepre komponált műveket hozták hátrányos helyzetbe.
Már ekkor, 1978-ban felvetődött, hogy a város területén is fel kéne állítani az alkotótelep területén kivitelezett szobrokból néhányat.
A meghívott művészek névsora a Szövetség mechanikus válogatási módszerét tükrözte, amelybe politikai és protokolláris szempontok ugyanúgy közrejátszottak, mint a magán és csoportérdekek. Fontos szempont volt, hogy vitathatatlan szakmai tekintélyek is megfordulja
nak a mûvésztelepen, így Martyn Ferenc és Vilt Tibor is dolgozott Nagyatádon egy-egy alkalommal. A fiatalabb generációból Sass Valéria, Englert Judit, Farkas Ádám, az FKS tagjai, Samu Géza, Vilt Tibor révén Gulyás Gyula került a telepre. Bencsik István javaslatára töltött egy nyarat Pauer Gyula is Nagyatádon. A külföldi résztvevők esetében külön problé
mát jelentett a politikai megbízhatóság: a szocialista országok művészeti szövetségei maguk választották ki, kit küldjenek Nagyatádra, nyugatról pedig - ahogy az 1975-ös beszámoló írta - inkább kommunista, illetve baloldali beállítottságú művészek érkeztek.77 A kvalitás biztosítá
sa érdekében a kiválasztás szempontjai a művésztelepi beszámolókban rendszeresen vissza
térnek mint neuralgikus pontok, és felvetik a kialakult pályázati rendszer anomáliáit is.
Miután a telep a művészek számára havonkénti ösztöndíjat, 3 hónapra teljes ellátást, anyagot, eszközöket, szerszámokat, segéderőt és munkahelyiségeket adott, nehéz volt elvi
28. kép. Pauer Gyula: Híres Nagyatádi Pszeudófa (1978-elpusztult)
idővel fel merült a pályázatok elbírálásánál, hogy a meghívás fő kritériuma a famegmunká
lásban való jártasság, a mű kivitelezhetősége, teljesíthető anyagigénye és az esztétikai új
donság kell hogy legyen.78
A nagyatádi művésztelep nem egy állandó, összeszokott törzsgárdán alapult, hanem véletlenszerűen összeálló, sokféle tradíciót, kifejezési módot, mentalitást magáénak valló és más-más féle iskolázottság művészek évenként meg-megújuló heterogén közösségéből. A telepen sokféle eltérő elgondolás megvalósítására kaptak lehetőséget, de csak a művészet
politika szabta lehetőségek és korlátok között. A szoborpark gyűjteményén végigtekintve bizonyos alkotásokon az emlékműszobrászat szokványos megoldásai és konvenciói térnek vissza, -jórészt szimbolikus, ábrázoló-figuratív karakterrel, míg a művek másik csoportjára a jelszerűen tömörítő, konstruktívan épített műtípus a jellemző.79 A fiatalabb generáció szobraiban a konceptuális és land art kísérletek jutnak kifejezésre (25-27. kép).
A művészetpolitika által tűrt, illetve tiltott művészeti megnyilvánulások közti különbség
tételére 1978-ban Pauer Gyula tevékenysége szolgáltatott példát. 1978-ban Pauer az általa kutatott pszeudo-témakörben készített kompozíciókat Nagyatádon (28. kép). A pszeudó mint művészi koncepció, a látvány többféle értelmezhetőségére, az illúzió és valóság közti feszültre, ellentmondásra utalt. A Híres Nagyatádi Pszeudófa elkészítése után, az alkotóte
lepi munkák vége felé kivitelezésre kerülő Tüntetőtábla-erdő műegyüttese keltett vihart.80 55
A tüntetőtáblák legtöbb darabja a hatalom szemponjából semleges szöveggel volt ellátva, de néhányon olyan játékos feliratok szerepeltek, amelyek sértették a pártállami tekintélyt.
Mielőtt még a hivatalos zsűri kiszállt volna, a helyi hatóságok lefűrészeltették a táblákat. Az üggyel kapcsolatban a Kulturális Minisztérium december 5-i ülésén foglalt állást: „a Kultu
rális Minisztérium egyetért a nagyatádiak döntésével, a Szövetségnek viszont le kell vonni a következtetéseket a szakmai színvonal biztosításában".81 Dezső Lászlóné, a művelődési osz
tály vezetője az 1978. évi alkotóidény munkáját értékelő beszámolójában a következőkép
pen utalt a történtekre: „ Az itt készülő alkotások bármilyen kérdést feszegetnek, bármilyen áramlatot képviselnek, bármilyen problémakör köré csoportosulnak és bármilyen kísérle
tet szolgálnak, alapvetően azt kell megvalósítaniuk, hogy a jelen társadalmához és társadal
máról szóljanak. A gazdasági fejlesztés, építés ízlésformáló oldalának fokozottabban kell érvényesülni, úgy, hogy az párosuljon a népszerűtlenebbnek látszó, de szükséges korlátozó intézkedésekkel..."82 Az alkotói szabadság kérdése ilyen élesen a következő években már nem bukkan fel Nagyatádon, noha a történéseknek a művészek között komoly visszhangja volt, és az óvatos helyi művészetpolitikában éveken keresztül éreztette hatását.
A 80-as évekre, amikor a kultúrára fordított állami támogatás csökkent, a telep kon
cepciójának átgondolására késztette a telep vezetőit. A legsürgetőbb teendők között az elhelyezés problémájával kellett foglalkozni. Előrelépésként nyitottabb lehetőségeket kí
náltak az új nagyatádi közterekre meghirdetett pályázatok a Lektorátus bekapcsolásával, ugyanakkor elindult a parkrendezési tervek kidolgozása is az Iparművészeti Főiskola és a Kertészeti Egyetem közreműködésével. A felállított szobrok konzerválására az alkotótelep vezetősége mellett faipari kutatókból és szakemberekből álló kutatócsoport működött. A művek állagának megvédésére 1980-ban a telepvezető fa tartósító csoportot szervezett a Faipari Kutató Intézettel, a MÁV Fatelitő Vállalat és a Csurgói Faüzem bevonásával.
Részben az elhelyezésekkel, részben a konzerválási problémákkal függ össze, hogy 1981-ben döntés született, amely kimondta, hogy a kísérleti alkotások számára nem tartják fönn tovább a helyet a parkban. A telep mellett, a vendégháztól nyugatra eső tsz-területet jelölte ki az alkotótelepi tanács tanulmányi területnek, ahová azok a művek kerültek, amelyeket selejtezésre szántak, mert technológiai szempontból nem bírták az idő pusztítását, és konzer
válásuk sem történt meg. Jobbára a konceptuális alkotások estek áldozatul a selejtezésnek. Itt pusztult el Jorge Dubon Tornyok című oszlopsora és Pauer táblaerdejének egy része is.83
A 80-as évek első felében a Szövetség egyre inkább tapasztalható érdektelenségének ellensúlyozására több fiatal művészt is bevonnak a faszobrásztelep munkájába. így került egy-egy nyári idényre Orosz Péter, Varga Géza Ferenc és a Fiatal Képzőművészek Stúdió
jának széles köre Nagyatádra. A környezetépítő-téralakító gondolatok továbbfejlesztése érdekében 1983-ban pályázatot hirdetett meg számukra a Lektorátus a telepet határoló Malomárok fölé kerülő funkcionális fahíd plasztikai és szobrászati megvalósítására. A pályá
zatra 6 művész kapott meghívást, Berczeüer Rezső, Lóránt Zsuzsa, Pál Mihály, Mészáros Mihály, Paulikouits Iván és Samu Géza. A kiírásra 9 hídterv érkezett be, amely közül valamennyit megvalósításra érdemesnek tartott a Lektorátus. A művek megépítésére azon
ban ugyanúgy nem került sor, mint a következő év nagyszabású környezetépítő elgondolá
saira sem, amelyet 1985-ben Samu Géza és több stúdiós dolgozott ki.84
Komplex tájszobrászati koncepciójukban élő fákból, mesterséges dombokból, emelvé
nyekből monumentális alkotások egész rendszerét tervezték meg. (A következő években többször is felvetődött a tájrendezés kapcsán e terv kivitelezése más elképzelések, így pl.
Illés Gyula szobrokat növényzettel izoláló elgondolásai mellett.85 A város vezetősége
részé-ről ismét egyfajta politikai dimenziót kapott a koncepció a tartalom és a megvalósítás költ
sége miatt. A tájpark hivatalos elutasításának oka végül az volt, hogy már az előzetes talaj
mechanikai vizsgálatok is meghaladták a város anyagi lehetőségét.
A 80-as évek második felére országszerte válságjelenségeket mutatnak a szimpóziumok, Nagyatádon, ahol hosszú, három hónapi munkához kellett a megfelelő feltételeket biztosítani, a lepusztulás különösen érzékelhető. Továbblépésre: az alkotómunka kiterjesztésére a téli idényre, egy nemzetközi kisplasztikái gyűjtemény létrehozására, a már elfogadott pályázatok megvalósítására vagy a folyamatos konzerválásra egyre kevesebb a remény.86 1980-tól sem az Alap, sem a Szövetség nem adott támogatást, a Minisztérium is csak katalógusra, így a telep egyedüli fenntartója a város, illetve csekély mértékben a megye.87 „Ténylegesen jelen van a fönntartók oldalán egyfajta, az utóbbi években fokozódónak látszó gazdasági bizonyta
lanság. Egyre több pénzt (anyagok, technológiák, szakipari munkák, ellátási költségek stb.
fokozatos drágulása) emésztenek föl az alkotótelepek, s mintha fönntartásuknak elsődlegesen a gazdasági alapjai rendültek volna meg. „ - írja Sümegi György.88
A város működést korlátozó döntései elleni tiltakozásul 1987-ben távozik az új telepvezető Varga Géza Ferenc szobrászművész is, akitől a Művelődési Központ munkatársai vették át a telep irányítását. A lebontott tervcsomagban az olcsóbb üzemelést kevesebb számú művésszel és kétévenként megrendezett szimpóziummal próbálták megoldani. 1988-ban alkotómunka helyett a telepen az eddig elkészült és megrongálódott szobrokat helyreállítása folyt.
1985 körül kényszerű újító törekvések is megjelentek a művésztelepen. Az alkotói évadra kisplasztikákkal is lehetett pályázni és a telep propagandájának javítása érdekében jubile
umi katalógust jelentetett meg a vezetőség. Ezzel párhuzamosan három alkalommal került sor az Országos Faszobrász Kiállítás megrendezésére a Gábor Andor Művelődési Házban.89
A telepen résztvevőkön kívül széles alkotói bázison alapult a kiállítás.
Szellemi műhely a Csiky Gergely Szíházban
Noha a hagyományos értelemben vett - képzőművészeti irányultságú - művésztelepi tevé
kenységgel nem jellemezhető, mégis sajátos szellemi műhelynek számít időszakunkban a kapos
vári Csiky Gergely Színház, ahol a 70-es évek során a magyar neoavantgarde néhány képző
művésze tevékenykedett díszlettervezőként. Az összekötő tényező esetükben az újszínházi kísér
letek igénye egy olyan képi nyelvezet színpadtéri megjelenítésére, amely a látványt, mint a térkompozíció „képes" beszédét nem a hagyományos, verbális-irodalmi színház kiegészítője
ként, alásegítőjeként fogja fel, hanem olyan pszichológiai erőtérnek, ami képi erejével is hat.
A színház a 70-80-as évek során a magyar kulturális élet rendhagyó és egyedülálló jelen
ségének számított. Zsámbéki Gábor, majd 1978-tól Babarczy László igazgatósága alatt nem csupán darabválasztásaiban, hanem a darabok rendezésében is új színt hozott a magyar szín
házi életbe. Zsámbéki Gábor, Kertész Mihály, Ascher Tamás vagy Babarczy László az ama
tőr színházmozgalom autonóm közösségi életformáját, az érzésekre és érzelemre ható újszín
házi nyelvezetet használták fel rendezéseikben, és tudatosan hívtak meg olyan fiatal képző
művészeket díszlettervezésre, akik a vizuális nyelvezet megújulását a képzőművészeti avantgárdé művészeiként műveikben érvényre juttatták. Zsámbéki Gábor zárt körű kiállításokat is rende
zett a színházi klubban, az ún. „Dühőngőben". (Geller B. István koncept, Halász Károk íestművészeti akciói.) A kiállítások mellett Aknay Tamás, a pécsi Janus Pannonius Múzeurr művészettörténésze tartott előadásokat a legújabb művészeti irányzatokról. A képzőművé székkel való együttműködés színházi előzményei voltak a balatonbogiári kápolnatárlatok ren