STATISZTIKAI HTRADÓ
SZEMÉLYI HíREK
Elnöki dicséret. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke Kordé Jenőnét, a KSH Baranya megyei Igaz- gatóságának főelőadóját a Hivatalban végzett több
mint három évtizedes kiemelkedő munkájáért elnö- ki dícséretben részesítette.
SZERVEZETI HíREK — KÖZLEMÉNYEK
Koszorúzás. A Magyar Honvédelem Napja al—
kalmából 1994. május 20—án a Központi Statisztikai Hivatal főépülete előcsarnokában megkoszorúzták a Hivatal első és második világháborús hősi halot—
tainak és áldozatainak tiszteletére állított emléktáb- lát. A Hivatal nevében dr. Vukavich György, a KSH elnöke, a munkatársak képviseletében dr. Klinger András, a KSH elnökhelyettese helyezte el a megemlékezés koszorúját.
*
1994. május 20-án "— már hagyományként —— a Farkasréti temetőben megkoszorúzták Keleti Ká—
roly sírját. Dr. Vukovieh György, a Központi Sta- tisztikai Hivatal, dr. Kupcsík József a Magyar Sta- tisztikai Társaság, dr. Klinger András az MTA De-
mográfiai Bizottsága, Vita László az MTA Statiszti—
kai Bizottsága nevében helyezte el a megemlékezés és a kegyelet virágait,
A XXXI. Statisztikatörténeti Vándorülést a Ma- gyar Statisztikai Társaság (MST) Statisztikatörté- neti Szakosztálya 1994. május 11. és 13. között rendezte meg a Vas megyei Vasszécsényben,
A gazdag program a burgenlandi Oberwart (F el—
sőőr) polgármesteri hivatalában kezdődött, ahol Michael Racz, a város polgármestere üdvözölte a résztvevőket. A munkaülések május 12—én kezdőd- tek. A Vándorülést dr. Vukovíeh György kandidá—
tus, c. egyetemi tanár, a Központi Statisztikai Hiva- tal elnöke nyitotta meg.
Az I. munkaülés elnöki tisztét Kupcsik József egyetemi tanár, az MST elnöke töltötte be. Ezen az
ülésen Pusztai Gyula, a Vas megyei Közgyűlés elnö- ke és Varga Dezső, Vasszécsény polgármestere üd-
vözölte a résztvevőket, majd Fazekas Péter okl.
építészmérnök, főtanácsos, Vas megye főépítésze ,,Kastélyprogram Vas megyében" címmel; dr. Ko- vacsics József, az állam- és jogtudomány doktora, egyetemi tanár ,,Vas megye település— és népesség—
történetének vázlata"; Kovács Tibor, a KSH Buda—
pesti és Pest megyei Igazgatóságának főigazgatója ,,Települe's— és népességkoncentráció Vas megyé—
ben, 1787—1990" címmel tartottak előadást.
A III munkaülés elnöke dr. Lendvai János, a KSH elnökhelyettese volt. Dr. Pukli Péter, a KSH főosztályvezetője ,,Szerkezeti változások a főbb gazdasági ágazatokban"; Schindele Miklós, a KSH ny. fótanácsosa ,,A sertéstenyésztés szerepe a ma- gyar mezőgazdaságban" címmel tartotta meg elő- adását.
A III, munkaüle'sen dr. Faragó Tamás kandidá- tus, a Miskolci Egyetem Történettudományi Tan—
székének vezetője, az MST Statisztikatörténeti Szakosztályának elnöke töltötte be az elnöki tisztet.
Dr. Árvay János statisztikai főtanácsos, a KSH ny.
fóosztályvezető—helyettese és dr. Vértes András, a Gazdaságkutató Rt. elnök-vezérigazgatója ,,A rej—
tett gazdaság szerepe Magyarországon"; dr. Dányi Dezső, a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgá—
lat ny. igazgatója ,,Agrár-ármechanizmus a XVIII.
században" és dr. Kövér György kandidátus, a Bu—
dapesti Közgazdaság—tudományi Egyetem docense ,,Az ezüstázsió" címmel tartottak előadást.
A IV. munkaülésen a következő előadások hangzottak el: Kuntár Lajos, a Vas megyei Pedagó—
STATISZTIKAI HIRADÓ
687
giai Intézet ny. könyvtár-szakfelügyelője ,,Honis- meret és statisztika"; dr. Zielbauer György, a szo—
ciológiai (demográüai) tudomány doktora, ny. főis-
kolai tanár ,,Az elhurcolás és az előzés hatása a Vas
megyei kisebbség számának alakulására"; valamint Tílcsik György, a Vas megyei Levéltár igazgatója ,,Az 1948. évi első népképviseleti országgyűlés Vá- lasztói névjegyzékei."
Az V. munkaülésen dr. Marton Ádám kandidá- tus, statisztikai főtanácsos, a KSH osztályvezetője,
a Magyar Statisztikai Társaság főtitkára elnökölt.
Varga Józsefné a KSH Vas megyei Igazgatóságá- nak igazgatója ,,Nemzetkőzi összehasonlítás az Al- pok—Adria munkaközösség keretében"; dr. Rech- nítzer János kandidátus, az MTA Regionális Kuta—
tások Központja Észak-dunántúli Osztályának osz- tályigazgatója ,,Osztrák—magyar határmenti együttműködés és alternatívái" címmel tartottak előadást, majd (távollétében) felolvastákKa'polnaí Ivánnak, a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szol—
gálat ny. tudományos főmunkatársának megemlé- kezését és értékelését a közelmúltban elhunyt Má- dai Lajos és Horváth Róbert tudományos munkás- ságáróli
A VI. munkaülés elnöke Kovács Tibor, a KSH
Budapesti és Pest megyei Igazgatóságának főigaz- gatója volt. Az ülésen négy előadás hangzott el: dr.
Hoóz István, a demográfiai tudomány doktora, a Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára ,,A női foglalkoztatottság és a csa—
lád"; Matits Ferenc, a KSH ny. főtanácsosa ,,A
magyarországi teljes körű épület- és lakásösszeírá- sok (történeti vázlat)"; dr. Hajnal Béla kandidátus, a KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatósá- gának igazgatója ,,Felzárkózás és lemaradás";
Sántha Józsefné drl, statisztikai főtanácsos, a KSH
Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának igazgatóhe—
lyettese ,,Egy Duna—Tisza—közi falu várossá fejlődé—
se (Kecel)".
A Vándorülés dr. Faragó Tamás záró szavaival * ért véget.
Öregedés Európában címmel 1994. május 2—3-
án Wassenaarban (Hollandia) a Holland Humán—
és Társadalomtudományi Kutatások Intézete (Ne—
therlands Institute for Advanced Study in the Hu- manities and Social Sciences —— NIAS) a Holland Interdiszciplináris Demográfiai Intézettel (Nether—
lands Interdisciplinary Demographic Institute — NIDI) közösen magyar—holland kétoldalú megbe- szélést tartott egy jövőbeni közös összehasonlító demográfiai—gazdasági kutatásról. A tervezett kuta- tási program az országok demográfiai és társadal- mi-gazdasági összefüggéseit vizsgálja.
A tárgyalásokon holland részről Jenny Gierveld (NIDI), Kees Knipscheer (Amszterdami Egyetem), Nico van Nimwegen (NIDI), magyar részről pedig dr. Klinger András, a KSH elnökhelyettese és dr.
Milte'nyí Károly, a KSH Népességtudományi Kuta- tó Intézet igazgatója vettek részt.
Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában, 1994. május 2-tól Genfben, a Titkárság Statisztikai főosztályán regionális tanácsadóként dolgozik dr.
Árvay János statisztikai főtanácsos, a KSH ny. fő- osztályvezető-helyettese. Fő feladata, hogy az át- meneti országok számára segítséget nyújtson sta—
tisztikai, elsősorban gazdaságstatisztikai rendsze- rüknek az ENSZ és az Európai Unió szabványaihoz igazodó átalakításában.
Magyar statisztikus tanulmánya külföldön. Az ENSZ Gazdasági Bizottságának negyedéves folyó- irata, a Statistícal Journal 1994, évi 1. száma közöl- te Szila'gyí Györgynek The European Comparison Programme 1990 — an international comparison of Gross Domestic Product (Az Európai Összehason-
lító Program, 1990 — a GDP nemzetközi összeha-
sonlítása) cimű tanulmányát.
A Magyar Közgazdasági Társaság megalakulá—
sának 100. évfordulója alkalmából Klonkai Lászlót, a KSH Csongrád megyei Igazgatósága igazgatóját a megyei elnökségben végzett odaadó munkájának elismeréseképpen Széchenyi-emlékéremmel tüntette
ki. 9
Magyarország, 1993 címmel összefoglaló statisz- tikai adatokat tartalmazó füzet jelent meg. Az ada—
tok az ország legfőbb éghajlati, területi és társadal- mi-gazdasági jellemzőit tartalmazzák. A Magyaror- szágra vonatkozó adatokat nemzetközi adatok is kiegészítik.
(Magyarország, 1993. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 1994. 32 old.)
Magyar statisztikai zsebkönyv ,93. Az 1993. évi adatokat tartalmazó kiadvány a hazai társadalmi—
gazdasági élet alapvető adatain túl nemzetközi ada- tokat is tartalmaz. A Függelékben a városok és községek megyénkénti számát, a hivatalos munka—
szüneti napokat Európa egyes országaiban, Ma- gyarország néhány földrajzi adatát és éghajlati ada- tait, valamint a főbb intézmények és az országgyű- lési képviselők cím— és névjegyzékét mutatja be az
1994. III. 31. állapotnak megfelelően.
(Magyar statisztikai zsebkönyv *93. Központi Statiszti—
kai Hivatal. Budapest. 1994. 258 old)
688
A Nemzetközi idegenforgalom, 1993 című kiad—
vány összefoglaló képet nyújt a magyarországi nemzetközi idegenforgalom néhány mutatójáról, a devizabevételek és kiadások egyenlegéről, a Ma—
gyarországra látogató külföldiek számáról határ- szakaszok, közlekedési mód, országok, a látogatás célja és az itt—tartózkodás időtartama szerint.
Megismerhetjük a kereskedelmi szálláshelyek kí- használtságát, a szálláshelyek kapacitásának jel- lemzőit, vendégforgalmát stb,
(Nemzetközi idegenforgalom, l993. Központi Statiszti—
kai Hivatal. Budapest. l994. 3l old.)
Évfordulók a statisztika történetéből címmel ki- advány jelent meg, mely tartalmazza a Központi Statisztikai Hivatal 125 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségeken elhangzott előadásokat és az alkalomhoz kapcsolódó események leírását, a Hivatal központi épületének 90 éves fennállásáról szóló dokumentumokat, emlékeket. Megemlékezik
STATISZTIKAI HíRADÓ
a kiadvány a Magyar Statisztikai Társaságról, a Statisztikai Szemle hét évtizede'ről és a KSH területi szervezete létrejöttéről.
(Évfordulók a statisztika történetéből, 1992 Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1994. 68 old.)
Magánvállalkozások alakulása a mezőgazdaság—
ban címmel a magyar mezőgazdaságban bekövetke- zett változásokat, ezen belül a magántermelés tér- nyerésének folyamatát ismerteti a közelmúltban megjelent kiadvány.
A családi gazdálkodásra vonatkozóan 1991-ben, illetve 1992 decemberében a Központi Statisztikai Hivatal által végrehajtott statisztikai felvételek főbb eredményeit bemutató kötet két fő fejezetre, a mezőgazdasági kistermelés és a vállalkozói jellegű, árutermelő magángazdaságok főbb társadalmi—
gazdasági szempontjaira terjed ki.
(Magánvállalkozások alakulása a mezőgazdaságban.
Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1994. 78 old.)