A munkatermelékenység tanulmányozásának statisztikai módszertana a Szovjetunió népgazdaságában

STATISZTIKAI IHODALMI FIGYEDÖ

1041

maszkodva a demográfiai és gazdaság—

statisztikai alapismeretek egy—egy rövi- debb fejezetével vezeti be; harmadik fe—

jezetként hozzájuk fűzve a társadalmi jelenségek mennyiségi ismeretét, mint az operatív társadalompolitikai intézkedé—

sek, a ,,társadalmi beavatkozás" előfelté—

telét. A második fő témát a népesség ——

pontosabban az olasz nép —— életszinvona—

lát jellemző adatokat —— a módszer—

tani fejezetekhez csatlakozó — ugyancsak elég terjedelmes fejezet vitatja meg. A könyv a statisztika — módszer és adat- gyűjtések — történeti kialakulásának tö—

mör ismertetésével fejeződik be.

A gyakorlatibb fejezetek egyfelől a né—

pességi és népesedési jelenségek statisz—

tikájával, alakulásával és jelentőségük—

kel, másfelől az olasz közgazdaság több oldalról megvilágított szerkezetével fog—

lalkoznak. A társadalmi jelenségek mé-

réséről szólva pedig, a könyv az olasz nép életkörülményeinek és életfeltételei—

nek vizsgálatáról és alakulásáról ad képet. Ezekben a fejezetekben szerzö részletesen foglalkozik a gazdasági, kul- turális és anyagi—életszínvonal tekinteté- ben jóval kedvezőbb fokon álló, ugyan—

akkor kevésbé szapora észak—olasz lakos- ság és a dél—olasz népesség helyzete közti különbségekkel. Ezeket a különbsége—

ket többek között az életszínvonal sík-

ján egy 1951—1953. évi (több mint 58000

családra, illetőleg 233000 lélekre kiter—

jedő) vizsgálat eredményeivel is szem-

lélteti.

Az említett fejezetekben bemutatott számanyagot a módszertani részbe illesz—

tett példák, grafikonok is kiegészítik.

(Ism.: Thirrmg Lajos)

A munkatermelékenység tanulmányozásának statisztikai

módszertana

a Szovjetunió népgazdaságában

(Sztartiszticseszknju

proizvoditel'nioisziti truda v namdnom hozjiajsztve . SZSZR. Sztenogramma nawcsnoj konferencii 426 deka—brja 1956 g.) Moszkva 1958. Goszsataliz—

dat 38—i p.

metodologija izucsenija

A tanulmánykötet a Moszkvában 1956.

december 24—26 között a munkatermelé-

kenység tanulmányozásának statisztikai módszertana tárgyában tartott konferen—

cia anyagát tartalmazza.

7 Statisztikai Szemle

A plenáris ülés előadássorozatában L.

M. Volodarszkijnak a munkatermelékeny—

ség statisztikája feladataival foglalkozó

bevezető előadását D. V. Szavinszkünak a munkatermelékenységi indexek rend—

szeréről tartott előadása követte. Sza—

vinszkij véleménye szerint a teljes termelés alapján számított termelékeny—

ségi index a halmozódások miatt csak népgazdasági szinten, a munka társa- dalmi termelékenységének jellemzésére megfelelő. Hasonlóképpen a tiszta ter—

melés alapján sem lehet vállalati szinten termelékenységi mutatót számítani, mert azt a nemzeti jövedelem újraelosztása el- torzítja. Az egyéni munka termelékeny—

ségének mérésére nem alkalmas a tény- leges teljes termelés (vagy más néven, feltételes tiszta termelés) mutatószáma sem. Az árutermelés mutatószáma sem—

miképpen sem jöhet szóba, mert az nem a termelő munka eredményét, hanem a Vállalat kibocsátását jelenti. Sok szem- pontból előnyös viszont az ún. munka—

indexek alkalmazása a normaórák alap—

ján. Foglalkozott a változó és a változat- lan állományú indexek célszerű felhaszná—

lásával. Végül abban foglalta össze elő—

adását, hogy nincsen abszolút jó, sem ab—

szolút rossz index.

kell keresni, tökéletesíteni.

Sz. G. Sztrumilin javaslatot tett a munkatermelékenységnek a termék ér—

téke alapján történő meghatározására.

Pontosabban az érték nagysága és a munkatermelékenység közötti alábbi for—

ditott viszonyt kívánja felhasználni:

Nem ideális indexet hanem a meglevőket kell

összes munkait] ő összes te nnek a munkatermrék értéke :

a termék előállítására

forditott munka termelékenysége pedig : összes termék

('T'sTs—ize's munkaidő

E módszer alkalmazásának azonban a jelenlegi gyakorlat nem felel meg, mint—

hogy a Vállalatok csak önköltséget számi-

tanak, értéket nem.

V. A. Szobolj szerint a munkatermelé—

kenységet minden egyes üzem esetében

külön kell számítani. A munka termelé—

kenysége egy üzemben megfelel az ebben az üzemben alkotott új értéknek, de azzal fordítottan arányos. Minél magasabb a munka termelékenysége, annál kisebb a termékegységre jutó újonnan alkotott ér-

1042

ték. A termék egész értékében nem egy üzem, hanem a termék előállításában kooperáló összes üzem termelékenysége

tükröződik. Bírálta Sztrumilin javaslatát,

mert képletéből következően a holt mun- kánál is termelékenységet tételez fel.

Azzal azonban ő is egyetért, hogy az áruk ára az értékük szinvonalán legyen meg—

állapítva.

V. V. Novozsilov előadásában kifejtette,

hogy a munkatermelékenység mérésénél azt a szabályt, hogy a ráfordításokat

azokkal a termékekkel kell összehasonlí- tani (összevetni), amelyek a ráfordítások

eredményei, hogyan kell alkalmazni. A

szabály maga azt jelenti, hogy például az élő és holt munka termékét az élő és holt munka ráfordításokkal, az élő munka ráfordításokat az élő munka termékével és csakis ezzel szabad összemérni. Ebből

következik, hogy népgazdasági szinten a munka átlagos termelékenységét (össze-

hasonlító árakon) a nemzeti jövedelem és az anyagi termelésben dolgozók mun-

karáfordításainak viszonyával lehet ki—

fejezni. A munkatermelékenység méré—

sére vállalati és ágazati szinten elméleti—

leg a leghelyesebb a teljes tiszta termelés

lenne, gyakorlatilag azonban az árképzés—

sel kapcsolatos ismert problémák jelenleg akadályozzák bevezetését. Ezért az elő- adó az ún. helyesbített tiszta termelés mutatójának alkalmazását javasolja,

amely a fentiekből adódó eltéréseket kor-

rigálja. Az egyes munkások és kisebb kollektívák esetében a tiszta termelés azon elemeit kell megragadni, melyek a munkásoktól függenek.

A konferencia ipari szekciójának ülé—

sén V. V. Dzsaparidze ,,A munkatermelé—

kenység statisztikájának feladatai az iparban" c. előadásában rámutatott, hogy a vállalati teljes termelésből kiinduló munkatermelékenység-számítás nem a legmegfelelőbb, hiányosságait a gyakor—

lat bizonyította be. Véleménye szerint

minden szóbajöhető javaslatot meg kell

vizsgálni, mégpedig nem csupán elmé—

letileg, hanem gyakorlati alkalmazásá—

ban is.

G. 1. Baklanov az összes iparág mun—

katermelékenysége mérésére szolgáló egy-—

séges módszert javasolt a ,,termelés ter- jedelmének" mutatójában. Ezt a mutatót úgy kapjuk, hogy a teljes termelés ——

változatlan árként vett nagybani árakon

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYEDÖ

számított —— értékéből levonjuk azokat a

ráfordításokat, amelyeket nem az adott vállalatnál alkottak, tehát a felhasznált munkatárgyak értékét és a termelőeszkö- zök átvitt értékét.

E. G. Libermann ,,A teljes munkara- fordítás normái, mint a termelékenység mérésének eszköze" c. előadásában javas—

latot tett egy olyan mutatószámra, mely a termékek előállításával kapcsolatban elő—

fordult összes munkaráfordítást egysége- sen munkaidőben fejezi ki, tehát a holt

munkaráfordítást is. Ezt a számítást öt

évenként újra el kellene végezni, az ere—

deti kezdő értéknek, mint összehasonlí-

tási alapnak változatlan fenntartása mel—

lett. Miután a fenti normatívák rendel-

kezésre állnak, a munka termelékenysé-

gét bármely javasolt módszerrel mérni

lehet, sőt bennük az árképzés megjaví- tásához is szilárd bázis nyerhető. Termé—

szetesen az egyéb mérőszámokat és pénz—

ügyi mutatókat továbbra is ki lehetne

számítani olyan feladatok megoldásához, melyeknél fenti normatívák nem vagy nem teljes mértékben alkalmazhatók.

A vitában felszólaló A. I. Rotstein sze—

rint —— minthogy a termelékenység a hasznos munka tulajdonsága —- tulajdon-

képpen csak naturális mutatókat lenne helyes alkalmazni, és csak az összehason—

lítható' termékekre számítani munkater—

melékenységi indexet.

Az építőipari szekció előadásai során A. I. Butakov kimutatta az építőipari munka termelékenységének mérésére je—

lenleg használt mutatónak, az egy mun—

kásra (a bázis év költségvetési árain) szá—- mított átlagos teljesítmény mutatójának néhány hiányosságát, amelyet azonban——

különösen magasabb szinten (például trösztnél) ——-— bizonyos javításokkal to—

vábbra is megfelelőnek tart. Alacso—

nyabb szinten s főleg rövid időszakokra gyakran nem ad helyes eredményt, ezért különböző naturális mutatókkal és bizo—

nyos normatívák számításával kell el—

lenőrizni. Ez utóbbiakat magasabb szin- ten és hosszabb időszakokra is ajánlatos meghatározni.

A mezőgazdasági szekció ülésén A. M.

Bahatov hangsúlyozta, hogy a munka—- termelékenység emelése szempontjából a mezőgazdaságban döntő jelentősége van a gépesítésnek, az új technika alkalmazásá—

nak. A munkatermelékenység mutatójá—

STATISZTIKA] lRODALMl FIGYEL'Ö

nak számításánál egy bizonyos időszak- ban megtermelt hasznos javak mennyisé—

gét az előállításukra forditott élő munka mennyiségéhez kell viszonyítani. Foglal-

kozott még a munkatermelékenységnek a kolhozokban és szovhozokban történő

számításával.

A. A. Ivancsenko a munkatermelé- kenység mérésének problémáit zónák szerint, a mezőgazdaság gépesítésének színvonalától függően vizsgálta. Az élő munka ráfordításon kívül a holt munka

ráfordítás bevonását is szükségesnek

tartja a termelékenység számításába.

A. Sz. Libkind a munkatermelékenység számítását és elemzését mezőgazdasági

kultúránként és művelési áganként vizs-

gálta a kolhozok vonatkozásában.

1. V. Malüsev főként a munkaráfordí-

tás számbavételének nehézségeire tért ki

részletesen a kolhozok munkatermelé- kenységének számításával kapcsolatban.

A vitában szóba került a munkaterme—

lékenység számításánál figyelembe

veendő időszak minimális hossza, vala-

mint a munkatermelékenység tényezői—

nek vizsgálatával kapcsolatban a repre- zentatív módszer alkalmazásának lehető-

sége.

A kereskedelmi— szállítási szekció ülé- sén N. Ja. Szuzdalcev a különböző szál—

lítási mutatószámok hiányosságait, a holt munka ráfordítás számbavételének

nehézségeit, a munkatermelékenység té—

nyezői feltárásának problémáit, valamint a szállítási ágak egymás közötti és nem- zetközi összehasonlításának kérdéseit tag—

lalta.

I. V. Szipovszkaja a folyami szállítás, E. M. Rudakova a vasúti szállítás sajá—

tos kérdéseit ismertette, N. P. Titelbaum pedig a kereskedelmi és közétkeztetési

munka termelékenységének kiszámításá—

val összefüggő problémákat tárgyalta.

(Ism.: Tóth Imre) Plosko, B. G.:

Indexek

(lndwekszü) Leningrád. 1958. Izd. Leni—ngradszkogo Universziteta. 91' p.

A szerző az indexek útján vizsgálható jelenségek két csoportját különbözteti meg. Ezeket elsődleges és másodlagos je—

lenségeknek nevezi. Az elsődleges jelen—

ségek körébe tartozik például a termelés,

7*

1043

a forgalom mennyisége, a másodlagos je—

lenségek körébe az ár, az önköltség nagy-

sága.

A Szovjetunió jelenlegi gyakorlatában

-—- bizonyos kivételektől eltekintve ——

olyan súlyozási rendszert alkalmaznak, amely az elsődleges jelenségek változásá—

nak vizsgálatánál súlyként mindig a bú.- zisidőszak megfelelő adatait, a másodla—

gos jelenségek változásának vizsgálatánál pedig mindig a beszámolási időszak meg—

felelő adatait alkalmazza. Az alkalmazott indexek általános képlete ezek szerint:

2 91790 2 91731

2 sem 2 91790

ahol a jelenti az elsődleges jelenségre (például a termelt mennyiségre) vonat—*

kozó adatokat, p pedig a másodlagos je—

lenségre (például az árra) vonatkozó adatot.

Szerző a jelenlegi gyakorlatban alkal—

mazott súlyozási rendszert nem tartja el- méleti szempontból megfelelőnek. Sze—

rinte ez az eljárás csak akkor volna in-

dokolt, ha jogos volna az a feltételezés,

hogy valamely pg szorzat változása egyik időszakról a másikra oly módon megy

végbe, hogy először csak a a adatai vál—

toznak, majd ennek megtörténte után kö- vetkezik csak be a p adatok változása.

Az alkalmazott súlyozási rendszer fő hiá—

nyosságának azt tekinti, hogy az elsődle-

ges jelenségek indexe (volumenindex) és a másodlagos jelenségek indexe (árindex) egymással nem hasonlítható össze, tekin—

tettel arra, hogy a két indexnek külön—

böző a bázisa. A jelenlegi súlyozási rend—

szert egyébként sem alkalmazzák teljes következetességgel: például a tervteljesí-

tési indexnél — akár elsődleges, akár

másodlagos jelenségről van szó ——

minden esetben a bázis— (terv—) adatokat alkalmazzák súlyként.

Elméleti szempontból olyan indexrend—

szert tart alkalmasabbnak a szerző,

amelynél mind az elsődleges, mind a másodlagos jelenségek vizsgálatánál a bá—

zisidőszak súlyait alkalmazzák. A java—

solt indexek képletei tehát

2 70791

23 90790

Ennél a rendszernél összehasonlíthatók egymással az ár— és a volumenindexek, mivel a kettőnek azonos a bázisa.