HATÁRON TÚLI MAGYAR SAJTÓ

(1)

MAKKAI BÉLA

– TRIANON ELŐTT

(2)

(3)

Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt

(4)

Médiatudományi Könyvtár 23.

Sorozatszerkesztő:

Koltay András – Nyakas Levente

(5)

Makkai Béla

Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt

Bukaresti és eszéki magyar lapok az identitásőrzés és kisebbségi érdekvédelem szolgálatában

(1860–1918)

Médiatudományi Intézet 2016

(6)

Ildikónak, Lúciának és Zitának

A kutatást támogatták:

Balassi Intézet (Klebelsberg Kuno Ösztöndíj) és a

Minden jog fenntartva.

(7)

Tartalom

Előszó ... 7

1. Az „első” – A Bukuresti Magyar Közlöny (1860) ... 11

1.1. A lap megindítása ...11

1.2. Politikai hírek, idegenellenesség és a magyar–román viszony kérdése ...16

1.3. A magyar érdekek szószólója ...20

1.4. A lap megszűnése ...23

2. A román változattól a magyaros címformáig – A Bukuresti Híradó [Gazetta de Bucuresci] (1876–1885) ... 27

2.1. A beköszöntő ...27

2.2. A „nagy keleti válság” és hatásai ...28

2.3. A lap fenntartása és szerkesztési elvei ...31

2.4. A lap és az anyaország ... 34

2.5. A kivándorolt magyarság és a román idegenellenesség ...36

2.6. A Magyar Társulat és a Híradó ...39

2.7. Vita a magyar nyelvű oktatás jövőjéről ...39

2.8. A lap hangnemváltása és megszűnése ...43

2.9. A lap mérlege ...48

3. Párviadal – hármasban ... 51

3.1. A Bukaresti Magyar Közlöny (1884) ...51

3.2. A Bukaresti Közlöny (1884–1885; 1899) ...55

3.3. A Romániai Értesítő (1900) ...63

4. „A nép szava…” – A Romániai Magyar Néplap (1900) ... 67

4.1. A kezdetek ...67

4.2. A bukaresti magyar társadalmi élet lenyomatai a Néplapban ...69

4.3. A Néplap, mint a magyar nemzeti azonosságtudat „őrangyala” ...74

5. Korszakváltás – állami támogatással – A Bukaresti Magyar Újság (1901–1908) ... 77

5.1. „Alulról” építkezve – megújítási tervekkel ... 77

5.2. Szerkesztőváltás – Budapest óhajára ...85

5.3. A napilappá fejlesztés próbálkozásai...91

5.4. Közéleti viták után – felszámolás ...98

6. A közélet tisztaságának kéretlen őre – A Romániai Hírlap (1907–1910) ... 101

6.1. A lap indulása ... 101

6.2. A magyar egyesületi élet ...103

6.3. Az „Iskolai hírek” rovat ...108

6.4. A hitélet hírei ... 110

(8)

6.5. A lap és az anyaország... 112

6.6. A befogadó hazához és a románsághoz fűződő viszony... 115

6.7. Mint „szolgáltató” lap ... 118

6.8. Az újság, mint kiadói vállalkozás ...120

6.9. Egy virágkertész sajtóvállalkozása ...126

7. Biztos mederben – A Romániai Magyar Újság (1908–1916) ... 129

7.1. A kezdetek ...129

7.2. Az óhaza képe az újságban ...131

7.3. A magyar diaszpóra szolgálata ...139

7.4. A román kenyéradó haza megjelenése a lapban ...148

7.5. A világháború sodrában ... 159

8. Új kezdet – határon túl, a hazában – A Szlavóniai Magyar Újság (1908–1918) ...163

8.1. A nacionalizmusok kereszttüzében ...163

8.2. A lap mint gazdasági vállalkozás, és mint hazafi as küldetés ...169

8.3. A világháború időszaka és a lap megszűnése ...172

9. Fegyverek árnyékában – A Bukaresti Magyar Hírlap (1918) ... 177

9.1. Az utolsó megszólalás ...177

9.2. A háború ...178

9.3. A regáti magyarság a megváltozott helyzetben ...179

9.4. A két haza viszonya ...182

10. A „határon túli” magyar sajtó a dualista korszakban ... 189

Forrás- és irodalomjegyzék... 199

Utószó ... 203

(9)

Előszó

„De midőn a nemzet nagy testét egyszersmind saját bástyánkul tekintjük, kiterjed fi gyelmünk és oltalmunk e nemzet külföldön szétszórt töredékére”

[Bukuresti Magyar Közlöny, 1860. szept. 1.]

Amint az olvasó kézbe veszi e kötetet, már tüzetesebb tanulmányozása előtt beleütközik abba a nem is lényegtelen kérdésbe: vajon mit értsen „határon túli” magyarságon a dualizmus korában?

Mai fogalmainkra aligha hagyatkozhatunk, hiszen hazánk és Közép-Európa politikai tér- szerkezetét a győztes nagyhatalmak csak a kötetben tárgyalt korszak lezárultával, 1919/20-ban szabták át „mélyrehatóan”. 1867 és 1918 között azonban még a magyarság csaknem egésze (beleértve a bukovinai székely népszigetet is) Európa második legnagyobb birodalmában, az Osztrák-Magyar Monarchiában élt.

Ám nem szabad megfeledkeznünk az 1880-as évektől tömegessé váló kivándorlás követ- kezményeiről, ami leginkább a nemzetiségek által lakott terméketlen peremvidékeket sújtotta ugyan, de a magyarok/székelyek sokaságát is szétszórta a világban.

Minthogy azonban a „határon túli” jelzővel nem a nyugati diaszpórát szokás jelölni, a cím- ben említett magyarokat és sajtótermékeiket az akkori határok másik oldalán kell keresnünk.

József Attila Hazám című versének amerikás magyarjait ezúttal zárójelbe utalva, könyvünk a szomszédos délszláv és román nyelvterületen megtelepedetteket, illetve az általuk/számukra kiadott újságokat veszi számba. – Kételyektől továbbra sem mentesen, hiszen a tartalomjegy- zékbe pillantva rögtön szemünkbe tűnik egy eszéki újság címe is, amely viszont az autonóm jogállású, ám a Szent István-i országtesten belüli Horvátországban látott napvilágot. Azaz bajosan nevezhető határon túlinak. Sajtósan hatásvadásznak tűnő, de valóság hűbb elnevezés- sel inkább a kisebbségi orgánum jelzővel illethetnénk. Ez a megállapítás azonban ugyancsak kíván némi magyarázatot.

Nos, a szélesebb magyar államhatárok között megjelent Szlavóniai Magyar Újság-ot a Nemzeti Levéltár bizalmas miniszterelnökségi iratainak tanúsága szerint címkézhetjük „ki- sebbséginek”. Már ami működésének társadalmi közegét, valamint tartalmi jegyeit, sajátos- ságait illeti.¹ A formabontó fogalmi besorolást másfelől arra a történeti érvre alapozhatjuk, hogy Szlavóniában a magyar – őshonos etnikum. A magyar népesség folyamatos jelenlétét Horvátországban Fényes Elek igazolta.² S ez az Árpád-kori magyar maradék a XIX. század utolsó harmadában lezajlott tömeges migrációval „megizmosodva” a századfordulóra elérte a százezres nagyságrendet; mégis, szakértői körökben megfogalmazódott az igény egy kisebb- ségvédelmi törvény elfogadtatására, hogy a magyar bevándorlók alapvető jogait regionális szin-

1 Erről részletesen lásd, Makkai Béla: Végvár vagy hídfő? „Az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása”

Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában (1904-1920). Budapest, 2003. Lucidus. (Kisebbségkutatás Könyvek).

2 1840-ben 5050 török-kort átvészelt, őshonos magyart mutatott ki Szlavóniában. Idézem: Lakatoš Josip:

Narodna statistika, Zagreb, 1914. 40.

(10)

Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 8

ten is garantálni lehessen a délszláv nacionalizmus hullámverésében. (Függetlenül attól, hogy a horvát [és szerb] túlkapások részben Budapest elhibázott horvát-politikájában gyökereztek.)

A Kárpátok túloldalán, a román etnikus közegben élő magyarságot ugyanakkor feltétlenül határon túlinak tekinthetjük, noha helyzete hasonlóképpen alakult, mint a szlavóniai szórvány- magyaroké. Azzal a különbséggel, hogy itt nemzeti karakterét egy teljességgel független állam idegen jogrendjébe tagolódva kellett megtartania. Ezzel együtt – némi fenntartással – autochton kisebbségnek tekinthetjük az egykori etelközi népesség maradékának tartott csángókat; s törté- netileg csaknem folytonosnak mondható a határvidéki székelység beáramlása és jelenléte is a román vajdaságok területén. S ha utóbbiak esetében pontosabb kifejezés volna is diaszpóra- létről beszélni, a hiány-szakmákban kezdetben szívesen fogadott magyar munkavállalókat a XX. század kezdetén már nem csak a nagyhatalmi fenyegetettségből fakadó xenofóbia sújtotta, de az Erdély elszakításáért folyó irredenta kampányban elharapózó – a hazai román újságírók és politikusok által a Kárpátok mindkét oldalán szított – magyarellenesség is. A kisebbségi „jogállás”

tehát bizonyos értelemben Ó-Románia magyarságára is vonatkoztatható. Mégis, a politikailag semlegesebb „határon túli” megjelölést alkalmasabbnak találtuk a címadásban arra, hogy a kötetben tárgyalt két, közjogilag eltérő régió viszonyainak „közös nevezője” legyen.

*

A XIX-XX. század fordulóján kiérlelt új nemzetpolitikai program jegyében elindított szlavó- niai-,³ boszniai-,⁴ bukovinai⁵ és romániai⁶ titkos kormányakciók történetét feltáró, több mint két évtizedes kutatómunkám fontos vetülete volt a nemzetgondozás sajtó-ügyeinek áttekin- tése. A „határon túli” magyar orgánumok ugyanis a modern kori kapcsolattartás, tájékoz- tatás és politikai orientálás fontos eszközét jelentették a budapesti kormányzat számára. A kötetben vizsgált hetilapok hatása több vonatkozásban felül is múlta az anyanyelvű hitélet és iskoláztatás jelentőségét, hiszen általuk a magyar kultúra „elérte” s némiképp formálni tudta nem csak a jómódú iparosságot, de a saját nyelvi közegétől és közösségi életétől elszigetelten működő cselédek és idénymunkások sokaságát, mi több, átmenetileg a kizárólagos román nyelvi-politikai befolyásnak kitett csángókat is.

A szóban forgó sajtótermékek köre abban az értelemben is különleges, hiánypótló kútfő- nek tekinthető, hogy a kivándorolt magyarok létviszonyairól levéltári források a Bánff y-ka- binet által létrehozott kormányzati szakpolitikai részlegek irattárában kezdtek fokozatosan felgyűlni. A rendszeres támogatáspolitika keretei pedig csak az úgynevezett külföldi akciók elindulásával, tehát a századfordulótól épülnek ki. Ezek miniszterelnökségi forrásait haszno- sította A sajtó szerepe a magyar kormány ó-romániai nemzetgondozási programjában című ta- nulmányom (Századok, 140. 2006/1. 3-23.), amely a vizsgált kérdéskör kormányzati, „felül- nézeti” szempontjait tükrözi.

Mindebből kitetszik, hogy a XIX. század második fele rendkívül hiányosan dokumen- tált, így a rendelkezésre álló ismeretek meglehetősen korlátozottak voltak ahhoz, hogy meg-

3 Ld.: Makkai: i. m. (2003).

4 Ld.: Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909-1919) = Századok, 130. évf. 2. sz. (1996), 341-381.

5 Ld.: Makkai Béla: Magyarság-gondozás Bukovinában = Kisebbségkutatás, 9. évf. 3. sz. (2000), 446-477.

6 Ld.: Makkai Béla: Székely-magyar „temető”, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitika látóterében 2015. [Kézirat]

(11)

Előszó 9

nyugtatóan felmérjük a szóban forgó lapok kisebbségi érdekvédelemben játszott szerepét és hatékonyságát. Még kevésbé a sajtóvállalkozások gazdasági-pénzügyi hátterét, a szerkesztők személyes motívumait; vagy, hogy részleteiben vizsgáljuk az előfi zetői-felhasználói kör nagy- ságát, társadalmi tagolódását, olvasási szokásait. Sajnálatos módon ezt a hiányt – nyelvi aka- dályok miatt – a román közgyűjtemények forrásai sem pótolhatták. Szerencsés körülmény viszont, hogy a Kárpátok túloldalán megjelent magyar lapok bizonyos értelemben önmagukat dokumentálják. A konkurens újságok vitázva-versengve adatolják, minősítik egymást, s – a visszájáról – önmagukat is. Miközben sűrűn hivatkoznak a kortárs román/horvát sajtóforrá- sokra, törvényi szabályzókra és politikusi nyilatkozatokra, amelyek a zsigeri idegenellenesség és a defi cites politikai kultúra viszonyai között működésük nehezen körülírható koordinátáit jelentették. A sajtószabadság sajátos viszonyai magyarázzák, hogy akár szilárd gazdasági ala- pokon nyugvó orgánumok (pl. a Bukuresti Híradó) esetében is előfordult, hogy bizonytalan időre felfüggesztették működésüket, a politikai széljárás változásával aztán a vállalkozás újra indult. Ezzel, és az ismételten előálló háborús viszonyokkal magyarázható, hogy a hazai köz- gyűjteményekből teljességgel hiányzó lapokat a Román Akadémiai Könyvtár gazdag kínála- tában is csak úgy volt lehetséges feltárni, hogy szembesülnöm kellett egy-egy lappéldány, sőt, akár egy teljes évfolyam hiányával.

A „teljesség” igénye valamelyest csorbult az által is, hogy az osztrák titkosrendőrség be- avatkozására felszámolt Magyar Kurir (1860) egyetlen lappéldányát nem sikerült fellelnem. A Balassi Intézet Klebelsberg Kuno ösztöndíja által biztosított bukaresti kutatóidőm korlátai mi- att nem volt lehetőség kézbe venni az olyan rövid ideig létező felekezeti, vagy egyesületi idő- szaki kiadványokat sem, mint a Czelder Márton református lelkész által szerkesztett, néhány számot megért, s részben Galacon megjelentetett Missiói Lapok (1866/7); a katolikus pap, Nemes Tóth Zsigmond által jegyzett Szent István Király. Katholikus heti néplap Lischerong Mátyás hitoktató lelkész közreműködésével (1910. okt. 16. – 1911. szept. 24.); valamint a Kún László hitoktató lelkész szerkesztésében, s ugyancsak Nemes Tóth felelős szerkesztő irá- nyításával megjelenő, 34 számot megért Magyarok Vasárnapja. Katholikus társadalmi hetilap.

(1913. dec. 25. – 1914. aug. 2.) Ily módon az erdélyi (és bukaresti) magyar sajtótörténet-írásra testálódik azon egyleti tájékoztató füzetek feldolgozása is, amelyek a bukaresti magyarság társadalmi-kulturális életéről nyújtottak bővebb áttekintést (mint a Bukaresti Magyar Tár- sulat Értesítője. – 1883–1914[?], a Bukaresti Magyar Kath. Segélyező Egyesület működésének kimutatása – 1894–1900, vagy a Protestáns Nőegylet Értesítője, stb.). Ugyanakkor rögzítenünk kell, hogy az első „határon túli” magyar lap alapításának kísérletét leszámítva a felsorolt periódikumok nem tartoztak a kivándorolt magyarság érdekképviseletét programszerűen vállaló orgánumok körébe, tartalmi szempontból tehát nem is illenek a kötet alcímében kö- rülírt tematikába. Ugyanez a helyzet a dr. Szörnyű Béla közreműködésével Márton Árpád református lelkész által szerkesztett, kéthetente megjelenő A Jó Pásztor. Protestáns családi új- ság, valamint a Gellért Oszkár szerkesztésében Budapesten megjelent Boszniai Hírek / Bal- káni Tudósító (1910–1916) című lapokkal. Előbbi az alcímében is jelzett „belterjes” egyházi tartalma, utóbbi pedig „egyetemes” hírszolgálati jellege miatt, szerkesztési megfontolásokból maradt ki a kötetből (noha alkalmam nyílt alaposabb tanulmányozásukra).

Az így támadt kétségtelen veszteségeket valamelyest enyhíti az a körülmény, hogy az em- lített időszaki kiadványok szerkesztői gyakran egy személyben a kötetben feldolgozott hetilapok egyházi és egyesületi rovatait is gondozták, vagy legalább híradásaiknak adatközlői voltak. Személyi összefonódásokat és bizonyos tartalmi megfeleléseket érzékeltet az is, hogy a

(12)

kötetből kiszorult periódikumok jórészt a bukaresti magyar hetilapok (Poliány Zoltán, s még inkább Brozer Vilmos) bukaresti nyomdáiban készültek.

A hiátusok, fehér foltok eltüntetésében csak mérsékelten tudtam támaszkodni a témá- val foglalkozó feldolgozásokra, amelyek valójában néhány szerző munkáira korlátozódnak.

Hencz Hilda kötetei [Magyarok romá n világban. A Kárpátokon kívüli romá n térségben élő ma- gyarok é s a Bukaresti magyar sajtó. (1860–1941) / Maghiarii î n universul româ nesc. Maghiarii din spaţ iul extracarpatic româ nesc ş i presa maghiară bucureş teană (1860–1941) Carocom ’94 Kft. Bukarest / Bucureşti, 2009. és Publicaţiile Periodice Maghiare din Bucureşti = Bukaresti Magyar Időszaki Kiadványok, 1860–2010. Biblioteca Bucureştilor, Bucureşti, 2011.] bibliográ- fi ai igénnyel, de történészi vértezettség nélkül veszik számba a vizsgált korszak regáti magyar kiadványait. Említésre méltó még Beke Györgynek a publicisztikai munkásságot is kifejtő Ve- ress Sándorról írt monográfi ája és Nagy Sándor, bukaresti lelkésznek A regáti magyarság című kötete, illetve Mák Ferenc nagy lélegzetű tanulmánya a délszláv államhoz került területek magyar sajtójáról; valamint Enyedi Sándor, Batári Gyula és mások sajtótörténeti írásai.

Mint a rövid felsorolásból kitűnik, a téma forrásai ez ideig csak korlátozott mértékben vál- tak ismertté, noha a kötetbe foglalt sajtóanyag a magyar-magyar és a szomszédsági kapcsolatok kutatásának gazdag lehetőségét, egyszersmind a magyar sajtótörténet egy fontos, hiányzó fe- jezetének kidolgozását kínálta. – Ami szervesen illeszkedik a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Médiatudományi Kutatócsoportjának célkitűzéseihez.

A kutatás objektív akadályai és feltáró munkám részleges sikere ellenére a kötetben feldolgozott hetilapok – nem mellékesen – kiábrázolják a magyar kormányzat titkos romániai és szlavóniai nemzetgondozási akcióinak kontúrjait. Ezzel érdemben segít ik az anyaország, a határon túli nemzetrészek és a többségi gazdaállamok viszonyának sokrétű, hiteles értelme- zését. S e tudományos eredmények jótékony ösztönzést adhatnak egybevágó, avagy sajátosan szétágazó (akár ellentétes) törekvéseik összehangolásához is. – A kelet-európai sorsközösség belátható parancsa szerint.

(13)

1. Az „első” – A Bukuresti Magyar Közlöny (1860)

1.1. A lap megindítása

A román fejedelemségek történetében a magyar etnikum jelenléte folyamatosnak mondható.

A XIX. század közepén a csángók moldvai telepein kívül Havasalföld központjában, Buka- restben több ezres, a nagyobb városokban néhány száz fős magyar enklávékat találunk. A „jö- vevények” zöme székely iparos és cseléd volt, de soraikat átmenetileg a forradalom és szabad- ságharc menekült honvédtisztjei is erősítették. Utóbbiak – „karnyújtásnyira” otthonaiktól –, egy talpalatnyi szülőföldet próbáltak teremteni kényszerlakhelyükön. Nem kis részben nekik köszönhető, hogy az önkényuralom éveiben a magyarság öntudatosabb és aktívabb közösség- gé formálódott a Kárpátok túloldalán.

A kivándorolt magyarok első jelentősebb önszerveződése a Hunnia nevű olvasókör volt, amelyet 1857-ben Koós Ferenc református lelkész alapított.¹ A társulás közgyűlése éppen a két fejedelemség egyesítésének időszakában döntött a magyar nyelv és kultúra fokozott tá- mogatásáról. Így fogant meg egy magyar nyelvű hetilap kiadásának gondolata, amelyben az alapítók a kapcsolattartás, a kivándorolt magyarság összefogásának alkalmas eszközét látták.

Koós első kísérlete az 1860-as év elején a Magyar Kurir volt, de bécsi ügynökök áskálódásai miatt ez a próbálkozás még zátonyra futott.²

A második – immár sikeres – vállalkozás, a Bukuresti Magyar Közlöny szellemi atyja Vár- hegyi Ádám volt, aki felelős szerkesztőként még tevékenyen részt vállalt a lap pénzügyi hátte- rének megteremtésében (előfi zetők és adományok gyűjtésében). Váratlan távozása után azonban a szerkesztés minden gondja a kiadó Hunnia elnökére, Koós Ferencre maradt.³

A román fejedelemség első magyar nyelvű orgánuma 1860. május idusán látott napvilágot.

A bemutatkozó lapszámban a szerkesztők e szavakkal álltak olvasóik elé: „E’ lap közvetítő kapcsul szolgál az Anya Ország és a’ Román tartományokban szétszórt magyarság közt.”⁴ Természetes módon a szétszórattatásban élők közé sorolták az „őshonos” csángókat is; a magyar ajkú népesség összefogásának programját azonban az ó-hazán túli román szállásterület egészére érvényesíteni kívánták, tehát „Moldva-Románia” mellett a bukovinai székelyekre és

1 Bukaresti Magyar Újság, 1902. március 23. Koós 1828-ban született Magyar-Régenben. A szabadságharc idején huszár Bem seregében, amiért 1852-ben 6 hét vizsgálati fogságba került. 1854-ben hívta meg a bukaresti gyülekezet lelkészének a németül, franciául és románul is beszélő Koóst, aki állását csak 1855. április 1-jétől fog- lalta el. 1856 református fi úiskolát szervezett, a templomba 2 harangot, s a gyülekezetnek ingyen temetőhelyet szerzett. A Hunnia olvasókör majd a Temetkezési Társulat alapítója. A két szervezet aztán az iparos egylettel összeolvadva Magyar Társulat néven folytatta működését. 1863–1866-ban az új kőtemplomra rendezett sikeres gyűjtést, (Cuza fejedelem feleségétől is kijárt 100 aranyat). 1869. június 12-én hazarendelik Czelder Márton missziói lelkésszel együtt, ellentéteik miatt. Tanfelügyelőként nyugdíjazzák 1893-ban. Szinyei József: Magyar írók élete és munkái, VI. Budapest, Hornyánszky Nándor Könyvkiadó hivatal, 1899. 947–948.

2 Oberding József György: Az ó-romániai magyarság. Pécs, A Pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Kisebbségi Intézetének Kiadványa, (11.) 1940. 37.

3 Bukuresti Magyar Közlöny [a továbbiakban: BMK], 1860. máj. 15.

4 BMK, 1860. máj. 15. A szerkesztők krédója ettől fogva a lap megszűntéig a fejlécen volt olvasható.

(14)

Besszarábia utolsó „elolvadó” szórványaira is. A programadó vezércikkben ugyanakkor fontos hangsúlyt kapott a jószomszédi viszony ápolása és a befogadó új haza iránti elköteleződés is.⁵

Ez az építő szemlélet s a bemutatkozó szám mérsékelt hangneme kedvező fogadtatásra talált az erdélyi és a „regáti” román sajtóban,⁶ mint ahogy a magyar olvasók körében is, a Kárpátok mind- két oldalán. Egy Brăilából küldött olvasói levélben ez állt: „miként az ige testté vált, megszületett hazánk édes nyelvének tolmácsa a külföldön, azon kapocs, amely bennünket szomszédainkkal – kikkel évszázadok emléke, egy dicső múlt és egy nagy jövő reménye-bizonyossága csatol – válhatlan egybekössön.”⁷ Tarnopolból és Szigetvárról a buzdító szavak mellett adományok is érkeztek.⁸ Az osztrák/német sajtó ellenséges, de legalább is aggodalmas reakciói „természetesnek” mondhatók.⁹

Hosszabb távon az Egyesült Fejedelemségek politikai közvéleményének megnyerése mégis összetettebb feladatnak ígérkezett. Egyfelől Ausztria – amely a krími konfl iktusban ciniku- san felszámolta a románok feletti negyedszázados orosz protektorátust – jelentős befolyással rendelkezett. Közvetett módon bizonyosan szerepe volt abban, hogy a Bukuresti Magyar Köz- löny jó ideig nem közölhetett politikai híreket.

Másfelől a magyar lap romániai recepciója távolról sem volt egyöntetűen kedvező. A kriti- kus, s a későbbiekben mind ellenségesebb megnyilatkozásokra elegendő magyarázatul szolgál 1848/49 véres emléke; különösen, ha fi gyelembe vesszük, hogy a román sajtómunkások egy részének személyes emlékei voltak az erdélyi összecsapásokról...

A magyar lap szerkesztői ugyanakkor minden tőlük telhetőt elkövettek annak érdekében, hogy ezt a zsigeri ellenszenvet enyhítsék, s a lapot a békéltetés eredményes eszközévé formál- ják. A „két testvérhaza” fi gyelmének jeleit látva a szerkesztők a lap hivatását a következő- képpen fogalmazták meg: „a legközelebbi kútfőből szolgálhatunk a hazának, míg másrészt a hazából nyert közleményekből helybéli lapviszonyaink által alkalmunk nyílik a testvéries rokonszenv és egyetértés kötelékeit szorosabbra fűzni.”¹⁰

Az orosz katonai intervenció és a szabadságharc leverése a történelem süllyesztőjébe taszította az 1849-es szegedi megbékélési tervet,¹¹ s ezek után nemhogy a kapcsolatok normalizálásának, de a tisztá- zó párbeszéd megindulásának is előfeltételévé vált, hogy a zsarnoki jellemvonásokkal felruházott ma- gyarság a befogadó román államban legalább is lojális alattvaló voltát bizonyítsa. Ennek a természetes igénynek a lap szerkesztői készséggel meg kívántak felelni. Az egyik vezércikkben erről így olvashatunk: „Soha nem téveszthetjük szem elől, hogy itt külföldön egy vendégszerető nemzet közt élünk, melyet százados szomszédság, érdeksúrlódás és -közösség sora játszódhatott együtt velünk.” A cikkíró, mint a magyarság elhívatott képviselője szimbolikusan e sorsközösségre utalva nyújtott békejobbot.¹²

5 Uo.

6 BMK, 1860. aug. 18. A lap a szebeni Telegraf Roman elismerésére utalt.

7 BMK, 1860. júl. 14.

8 BMK, 1860. szept. 29.

9 BMK, 1860. aug. 18. Egy augsburgi lap által megfogalmazott félelmeket egyszerűen „badar beszéd”-nek minősítették.

10 Uo. Ennek a törekvésnek is gyümölcse, hogy a Széchenyi-rekviemre meghívott befolyásos bukaresti romá- nok jelenlétükkel fejezték ki tiszteletteljes együttérzésüket a gyászoló magyar közösséggel. BMK, 1860. júl. 14.

11 1849. július 14-én Kossuth és a havasalföldi történész-forradalmár, Nicolae Bălcescu politikai együttmű- ködési tervet írt alá Szegeden. Az itt ülésező parlament által két héttel később törvényerőre emelt dokumentum a román többségű megyékben a közoktatásban, az egyházban, az igazságszolgáltatásban és a nemzetőrségben a románt is hivatalos nyelvnek minősítette, kilátásba helyezte a román ortodox egyház elszakadását a szerbtől, saját román patriarchával. Az egyezmény egy közös magyar–román légió felállítását is tartalmazta.

12 BMK, 1860. szept. 1.

(15)

1. Az „első” – A Bukuresti Magyar Közlöny (1860) 13

Az elveken túl az elfogadás s a románsággal szembeni konstruktív viszonyulás fi gyelem- re méltó jele volt a román társadalmi viszonyok tárgyilagos bemutatása. Gesztusértékű az uralkodó személyére és tevékenységére irányuló kitüntetett fi gyelem.¹³ Természetesen nagy gyakorisággal szerepeltek a címoldalon a kormányzati politikát megjelenítő prominens sze- mélyiségek (mint Kogălniceanu, Ghika, vagy A. Rosetti) nevei.

A szerkesztők ugyanakkor igyekeztek hiteles képet rajzolni a Dunai Fejedelemségek alkot- mányos életéről,¹⁴ gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyairól (az Egyesült Fejedelemségek rovatban).¹⁵ Ami nem jelentette a hibák elkendőzését, de a pozitívumok elfogult lajstromozá- sát sem. A Kereskedelmi Levelek című gazdasági rovatban tárgyilagos elemzések jelentek meg a birtokviszonyok rendezetlenségéről, a bérleti rendszer visszásságairól, mint ahogy a hitelvi- szonyok bajairól is.¹⁶ A minőségi magyar borok forgalmazásának nehézségei okán bírálattal illették a francia-mániás román fogyasztók sznobizmusát; remélve ugyanakkor a kereskedelmi kapcsolatok – egyébként törvényszerűnek tartott – megélénkülését.¹⁷ (E reményteljes várakozásnak mégis ellentmondani látszott az erdélyi szász sajtó által is kárhoztatott román kereskedelmi–vámpolitikai gyakorlat.¹⁸)

A Romániai Levelek rovat különösen kedvelt témája lett a közegészségügy helyzete.¹⁹ Ennek kapcsán aztán gyakorta esett szó magyar orvosok és gyógyszerészek romániai tevékenységéről.²⁰

A de facto függetlenséget szerencsésen elnyert, de a modern állami infrastruktúra és kul- turális intézményhálózat kiépítésének legelején tartó Dunai Fejedelemségek komoly erőfe- szítéseket tett, hogy felzárkózzék a fejlettebb európai államok szintjére. A kormányzat pro- paganda céljaival egybevágóan így a kulturális eseményekről szóló híradások a szélesebb olvasóközönség érdeklődésének homlokterébe kerültek. E tudósítások természetesen színesí- tették a magyar lap kínálatát is; nem vitás azonban, hogy az aktuális szellemi teljesítmények számbavételével a szerkesztők tisztelegni kívántak a román nép erőfeszítései és eredményei előtt. Demonstrálva ezzel a befogadó nemzet örömeiben való osztozás készségét.²¹ A lap – a kisebbségiek bocsánatos „egocentrizmusával” – ugyanakkor igyekezett mindenkor módot találni arra is, hogy a kulturális kölcsönhatásokról, s a magyarok gyakran csakugyan kezde- ményező szerepéről szóljon.

13 Ide számíthatjuk Cuza „Sándor János” fejedelmi szózatának (cirill betűs) közzétételét (BMK, 1860. máj.

15.) csakúgy, mint törökországi látogatásának részletes bemutatását. BMK, 1860. okt. 13.

14 BMK, 1860. máj. 15.

15 BMK, 1860. júl. 7.

16 BMK, 1860. jún. 16.

17 A bánsági és más jeles homoki borokat a cikkíró ezért külföldi üvegekben tanácsolta importálni. BMK, 1860. jún. 23.

18 BMK, 1860. júl. 28. Brassóból érkezett hírek szerint a román vámhatóságok „faggató kutatások”-nak vetet- ték alá a magyarországi fuvarosokat, esetenként egyhetesnél is hosszabb veszteglésre kényszerítve őket. A cikkíró mindezt nehezen látta összeegyeztethetőnek a Magyarország felé irányuló távlati vasútfejlesztési tervekkel.

19 BMK, 1860. jún. 30. Az egyik beszámolóból kiderült, hogy az országban 91 okleveles orvos, 29 sebész, 7

„baromorvos” (állatgyógyász), 5 fogász és 13 idegen bába működik; s az is, hogy közülük még az 50%-ot sem érte el a honi föld szülötte (60 fő). BMK, 1860. júl. 28.

20 Név szerint leginkább a szemorvos, dr. Fialla Lajosról. BMK, 1860. júl. 28. Az egyik román lap is elisme- réssel szólt továbbá Lukács Farkas állatorvos-tanár munkásságáról, aki a fővároshoz közeli Szent Panteleimon alapítványi kórház és kutatóintézet megszervezésében és vezetésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. BMK, 1860. aug. 4. Ghika herceg 300 holdon fekvő mintaintézményének személyzetében egyébként kiugró volt a magyarok száma. BMK, 1860. aug. 18.

21 Így volt ez a Román Nemzeti Színház esetében is. BMK, 1860. jún. 23. A kultúrpalotát ábrázoló képet a lap előfi zetői ajándék mellékletként kapták kézhez. BMK, 1860. szept. 8.

(16)

A modernitás szinonimájának számító fotografálás kelet-európai úttörői Heck János jászvá- sári (Iaşi) és Szathmáry Papp Károly bukaresti (román udvari) fényképész voltak.²² Utóbbi biz- tosította a lap előállításához nélkülözhetetlen magyar betűkészletet is.²³ Hozzájuk hasonlóan az államfőnek örök emléket állítani hivatott Cuza-város tervezője, Pernet József litográfus neve is többször felbukkant a lapban,²⁴ ahogy Dávid Mihályé, a bukaresti egyetem építőjéé is.²⁵

A magyarság – a lap tanúsága szerint – mégis elsősorban zenei téren gyakorolta a legközvetlenebb és átütőbb hatást a korabeli román közvéleményre. A pesti és kolozsvári művészekből verbuválódott alkalmi társulat romániai szereplése kezdetben csak a helybeli magyaroknak jelentett színvonalas szórakozást (s persze – az önkényuralommal szembeni áthallásokkal – erkölcsi elégtételt is). A ha- zaihoz hasonlóan a Hunyadi László fényes sikere²⁶ aztán az erdélyiek mellett a „bennszülött” romá- nokat is tűzbe hozta. A lap örömmel nyugtázta, hogy: „mióta magyar színészetünk van” a könyves kirakatokban megszaporodtak a magyar zeneművek, sőt a moldvai katonazenekarok repertoárjá- ban is megjelent a Rákóczi-, és Hunyadi-induló.²⁷ Az örömteli fejleményeket az egyik olvasói levél már úgy értelmezte, hogy „kedvet kapva a románok a magyaroktól, s meggyőződvén, hogy nem csupán az olasz az, ki dalművészetre hivatott, conservatóriumot szándékoznak létesíteni…”²⁸ A Revistă Karpaţilor tárcaírója azonban csak részben osztotta ezt a véleményt. Egyfelől a mongoloktól (!) származtatott magyarság javára írta, hogy képes volt a palotás, verbunkos és a csárdás elemeiből nemzeti operát teremteni, másfelől mégis csak kétségbe vonta, hogy az – úgymond – kemény hang- zású, s gyakran véget nem érő összetételekkel terhes magyar nyelv egyáltalán alkalmas-e a megze- nésítésre.²⁹ Nyelvünk zeneiségének megkérdőjelezésénél azonban sokkal többet ártott a magyarság megítélésének a számos sikert megélt alkalmi társulat botrányos felbomlása.³⁰

A negatív előítéletekben bővelkedő román cikkek között tehát szép számmal akadtak olyanok, amelyek elismeréssel szóltak a magyarságról. Az imént citált Revistă Karpaţilor a Román Tudomá- nyos Akadémia megalapításának fontosságáról és esélyeiről értekezve szintén a magyarokat állí- totta példának olvasói elé. A lap idézte a szomszédnép lelkesedését és áldozatkészségét, amelynek eredményeként a pesti Nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékek tárházává lett. S ugyancsak közadakozásból, költők szobrainak sokasága áll országszerte; hogy a szemlélő – így a cikkíró –

„összehasonlítván ezzel a románok nyomorúságát, magát önként meg kell, hogy alázza”.³¹

22 Előbbi a Romániában szerepelt magyar opera társulat támogatójaként, utóbbi pedig az Illustraţia című szaklap megindításával került a lap hasábjaira. BMK, 1860. aug. 18.

23 Hencz Hilda: Magyarok romá n világban. A Kárpátokon kívüli romá n térségben élő magyarok é s a Bukaresti magyar sajtó. (1860-1941) = Maghiarii î n universul româ nesc. Maghiarii din spaţ iul extracarpatic româ nesc ş i presa maghiară bucureş teană (1860-1941). Carocom ’94 Kft. Bukarest/Bucireşti, 2009. p. 18.

24 BMK, 1860. aug. 25. Az Alexandria mellett (az elpusztult Mavrodin helyébe) tervezett város térképét – terjesztésre – 1000 példányban a lapnak is megküldte. BMK, 1860. szept. 8.

25 BMK, 1860. júl. 14.

26 BMK, 1860. jún. 16. és 1860. júl. 21.

27 BMK, 1860. júl. 21.

28 BMK, 1860. júl. 28.

29 A cikkíró elrettentő példaként citálta az „alkalmatlankodom”, „kételkedik”, „visszatartóztató”,

„megnyugtassék” és „forradalomnak” szavakat. BMK, 1860. okt. 13.

30 Ráadásul a busás bevételeknek is nyoma veszett. A magyar szemleíró (bizonyos Aldunai) a botrányos vég- kifejlet okát a versengésben és torzsalkodásban jelölte meg. BMK, 1860. aug. 4.

31 A cikkíró nyilván a Kisfaludy Sándornak és Berzsenyinek állított szobrokra, valamint a Kisfaludy Károly és Kazinczy Ferenc sírjánál szervezett demonstrációkra gondolt. BMK, 1860. júl. 28. A román bojárok léha és tékozló életére utalva végül rezignáltan megkérdőjelezte a kultuszminiszter Rosetti kultúra iránti elkötelezettsé- gének és ügybuzgalmának értelmét is.

(17)

A magyarokkal való példálózásnak volt némi alapja, erre a Bukuresti Magyar Közlönyt forgatva is találunk támpontot. Szembeszökő például, hogy a Romániába települtek milyen odaadással karolták fel a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a csődbe jutott operatársulat ügyét. A Hunnia – többségében kétkezi iparosokból álló – tagsága mindkét célra rendszeresen adakozott.³²

A román sajtó által oly nagyra értékelt áldozatkészség a magyar újság „megkapaszkodásá- hoz” is jó alapot teremtett; még inkább a kitűzött távlati célok eléréséhez. A szombatonként megjelenő lapot azonban kezdetben nem sokan olvasták. Az első három számból mindössze 300 példány készült.³³ Egy lapszám előállítása egyébként 11-12 aranyforintba került,³⁴ ami hozzávetőleg egy éves előfi zetési díjból (10 piaszter és 5 para) volt fedezhető. A kiadó egye- sület anyagi lehetőségei azonban meglehetősen korlátozottak voltak, természetes tehát, hogy a lap olvasóközönségét és támogatói bázisát részben az anyaország jóval szélesebb kulturális piacán próbálták megtalálni. A külföldi magyar orgánum kedvező anyaországi fogadtatásáról fentebb már szóltunk. Ehhez itt csak annyit kívánunk hozzáfűzni, hogy az „ügynek” Károlyi Gyula gróf személyében arisztokrata támogatója is akadt.³⁵ A hazai megrendelések kezdeti (hozzávetőleg egyharmados) aránya mégis elmaradt a várakozásoktól.³⁶ A magyarhoni ter- jesztést a korabeli kedvezőtlen politikai viszonyok, s az a körülmény is hátráltatta, hogy az év közben elindított lap „terítését” a posta nem vállalta, így az előfi zetéseket további 2 krajcáros kézbesítési költség terhelte.³⁷

Az ismertség fokozásának kézenfekvő lehetőségét kínálták a magyarországi laptársakkal kialakítandó cserekapcsolatok. Az érintett szerkesztőségek többsége azonban nem reagált a külhoni lap megkeresésére.³⁸ Két hónap következetes munkájával mégis sikerült a hazai meg- rendelők számát 220 főre tornázni. A szerkesztőség 70 példányt tisztelet- és cserepéldányként postázott, a fennmaradó száz feltehetően a Hunnia egyesületben talált gazdára a helybéli magyarok körében.³⁹ A Bukuresti Magyar Közlönynek 1860 augusztusában már 400 előfi zetője volt.⁴⁰ A példányszámot kora őszre még növelni tudták úgy, hogy komolyan szóba került a heti kétszeri megjelenés.⁴¹ Mindebben szerepe lehetett a szaporodó hirdetéseknek, a közér- deklődésre számot tartó piaci árlistáknak,⁴² s a végül engedélyezett politikai híranyagnak is.

32 BMK, 1860. jún. 16. és 1860. szept. 22. A magyar egyesület közgyűlési beszámolója szerint az Akadémia épületére egyetlen év alatt 664 piaszter 30 parát ajánlott fel a tagság. Hasonló összeggel, 587 piaszter 10 parával támogatták a végül csődbe vitt magyar opera- és színtársulatot is. BMK, 1860. nov. 17.

33 BMK, 1860. júl. 7.

34 BMK, 1860. máj. 15.

35 Aki a szívélyes üdvözlettel 336 forintot és 43 nevet tartalmazó előfi zetési listát is küldött az óhazából.

BMK, 1860. jún. 16. Segítségét a Hunnia később tiszteleti tagsággal honorálta. BMK, 1860. aug. 18.

36 A nyár derekán az óhazából 118 előfi zetője volt a lapnak. BMK, 1860. jún. 16.

37 BMK, 1860. okt. 13.

38 BMK, 1860. júl. 7.

39 Uo.

40 BMK, 1860. aug. 11.

41 A 450 előfi zető pénze úgy tűnt, már biztosítja a lap heti kétszeri megjelentetését (csütörtökön és vasárnap).

BMK, 1860. aug. 25.

42 BMK, 1860. júl. 7.

(18)

1.2. Politikai hírek, idegenellenesség és a magyar–román viszony kérdése A július végén induló Politikai Szemle című rovatot az 1848/49-es események ismert szerep- lője, Oroszhegyi Józsa doktor jegyezte, aki egyúttal a lap élén Koós helyébe lépett. (Ez nem érintette a lelkész kiadói és főmunkatársi pozícióit.) Az újdonsült felelős szerkesztő a rovatot döntően az olasz–francia/osztrák háború híreivel töltötte ki.⁴³

Az olasz nemzeti egység megteremtésének kérdése szoros összefüggésben állt a ’48-as magyar emigráció törekvéseivel, a fokozott érdeklődés tehát magától értetődő. A híranyag java részét azonban kénytelenek voltak a kitűnő francia sajtókapcsolatokkal rendelkező román laptársak kínálatából átvenni. Ennek nem lebecsülendő előnyei is voltak. Nevezetesen, hogy a már „előcenzúrázott” információk közlése miatt minimálisra csökkent annak esélye, hogy a lapot sajtóvétségben elmarasztalják, vagy politikai jellegű zaklatások érjék. Ez a függő- ség végső soron hasznos volt a románok – jobbára negatív – magyarságképének átformálása szempontjából is: az ország közvéleménye ugyanis az egykori honvédek aktív itáliai szerep- vállalását a román újságírók elismerő interpretációjában ismerte meg, így a magyar légiósokat övező dicsfényt jó ideig az elfogult öndicséret vádja sem foszlathatta szerte.⁴⁴

E közvetett híráramból értesülhetett a romániai magyar olvasó például arról, hogy a francia–ír származású honvédtábornok, Guyon Richard fi a magyar lélekkel küzd Garibaldi se- regében.⁴⁵ A legendás forradalmár magyar önkénteseit pedig nem csak a magyar újság emlegette hősökként:⁴⁶ a Roman című lap is részletesen idézte annak a huszárnak a vitézségét, aki futárszolgálatot teljesítve egymaga 6 nápolyi Bo[u]rbon zsoldost vágott le, illetve futamított meg.⁴⁷ A számtalan ismertté vált történet közül a magyar légió capuai helytállásának példá- jára szólította fel a román ifj úságot a Cezar Bolliac, az utópista–szocialista költő, hogy csat- lakozzanak a szabadságszerző vörös ingesekhez.⁴⁸ A „hivatalos” politika ettől részben eltérő irányvonalat követett. Cuza fejedelem bármennyire is lekötelezettje volt III. Napóleonnak, semmiképpen nem kívánta ingerelni nagyhatalmú szomszédját, Ausztriát, ezért a készletek harmadáért cserében az engedélyezett magyar fegyverraktárakat hamarosan felszámolta. A krími háborút lezáró párizsi szerződés demilitarizálta a Fekete-tenger övezetét s a nemzetközi útvonallá nyilvánított Duna deltájában a Habsburg Birodalom egyébként is nagyhatalmakat megillető határozottsággal szerezhetett érvényt saját biztonsági érdekeinek. Ezért olvasha-

43 A skála természetesen ennél szélesebb volt. Rokonszenvvel emlegette a lap a több évtizedes franciaellenes algériai szabadságharc berber vezetőjét, Abd el Kadert, akinek török földi száműzetésében leendő arab császár hírét keltették. BMK, 1860. szept. 8. A lap brăilai tudósítója, egy Czakó nevű nagykereskedő az (1856-ban Dél- Besszarábia visszacsatolásakor?) orosz földről menekült tatárok nélkülözéséről számolt be együttérzéssel. BMK, 1860. szept. 29. Megemlékeztek Danilo montenegrói püspök-fejedelem cattarói meggyilkolásáról is. BMK, 1860. aug. 25.

44 Noha a román sajtóban olyan hangok is hallatszottak, hogy a magyarság már 1848-ban eljátszotta a művelt Európa megbecsülését. Idézem a BMK, 1860. nov. 24-ei számából.

45 BMK, 1860. szept. 22.

46 BMK, 1860. okt. 27.

47 A Român október 17-i számából megtudhatjuk azt is, hogy az „ütközet”-ben a magyar huszár 4, lova pedig 8 sebet kapott, de csak két nápolyi tudott elmenekülni. BMK, 1860. okt. 20.

48 BMK, 1860. nov. 3. Ami meg is történt, miután féltucatnyi román önkéntes csatlakozott a 15. nemzetközi brigád legénységéhez, ahol a magyarok nagy része is szolgált. – A dicsőségből egyébként még az osztrák kötelék- ben szolgáló magyaroknak is jutott. Az egyik Szlavóniába vezényelt magyar ezredet szeptember 24-én a zágrábi nép lelkesülten megéljenezte és zenés ünnepléssel búcsúztatta a Száva-hídon. BMK, 1860. okt. 13.

(19)

tunk a Bukuresti Magyar Közlönyben arról, hogy Sulinánál Itáliából érkező fegyverszállít- mányt foglaltak le.⁴⁹ Az osztrák hatóságok azonban a magyar önkéntesek kiáramlását újabb letartóztatási hullámmal⁵⁰ és fokozott határőrizeti készültség mellett sem voltak képesek ér- demben korlátozni.⁵¹ Amint a magyar újságból tudhatjuk, ekkoriban látványosan megnőtt Galacon a magyar-ruhás emberek száma, akiket aztán francia gőzösök szállítottak át olasz kikötőkbe.⁵² A lap azt is tudni vélte, hogy a harcra jelentkezetteknek Türr István tábornok, Garibaldi seregének főfelügyelője 2400 magyar atillát rendelt;⁵³ határozottan cáfolta ugyanakkor az osztrák sajtóban felröppent hírt, miszerint a magyar emigráció Foksányban titkos értekezletre gyülekezik.⁵⁴ A magyar újság s személy szerint az egykori ’48-as főszerkesztő nyilvánvalóan nem kívánta, hogy a fél-szuverén Románia „diplomáciai” viszályba keveredjék Ausztriával a magyar emigráció miatt. A következetes igyekezet, a ’48-asok háborítatlanságá- nak megőrzésére, lehet a magyarázat arra is, hogy a lap semmilyen formában nem emlékezett meg a 13 honvédtábornok aradi kivégzésének napjáról. E politikai tapintat, lojalitás és a román érzékenység maximális fi gyelembe vétele ellenére sem állítható, hogy a bevándorolt magyarság a legkedvezőbb elbírálás alá esett volna Ó-Romániában. Több vezércikk is foglal- kozott a magyar közösség s általában az idegenek méltatlan jogi helyzetével.

Mint a liberális jogegyenlőségi elvvel összeegyeztethetetlen jelenséget vizsgálták a román honosítási gyakorlatot. A lap joggal kifogásolta, hogy a vegyes házasságban élő bevándoroltak hétévi várakozás után, a tisztán román felmenőkkel rendelkezők pedig gyakorlatilag azonnal a társadalom teljes jogú tagjaivá válhatnak,⁵⁵ míg az idegen ajkú kérelmezőknek ugyanerre nem adnak lehetőséget az új szabályzók.⁵⁶ „E művészek, orvosok, tanárok, gyógyszerészek, kereskedők, mesteremberek és földművesekből… álló magyarság bár mily vendégszeretetben részesíttessék is, a magyar és román nemzetiség közös érdekeit felismerő románság által, nem honosult és nem is honosulhatand meg…”⁵⁷ – olvashatjuk a lehangolt összegzést. A tudásával és munkájával akár évtizedek óta a románságot (is) gyarapító magyarok sorsát Oroszhegyi a pusztában vándorló hontalan zsidókéhoz hasonlította.⁵⁸ Bizonyára nem minden célzatosság nélkül közölte teljes terjedelmében Mihail Kogălniceanunak az ország zsidó rabbiihoz intézett körlevelét sem. A belügyminiszteri felhívás arra intette „a keresztényi türelem és vendégszere- tet hazájában” menedéket talált és jól érvényesülő zsidóságot, hogy a velük szembeni előíté- letet és ellenszenvet oly módon segítsenek felszámolni, hogy megátalkodottan őrzött egyedi

49 BMK, 1860. dec. 15.

50 „Otthon baj van” – írta a lap. Torontálban, Bács-Bodrog vármegyében és Pesten voltak letartóztatások, többeket Csehországi börtönökbe vittek. BMK, 1860. okt. 20.

51 A lap a Testvérhoni levelek rovatban a határt átlépők szégyenteljes motozásáról számolt be, hozzátéve, mintha az idő kerekét egy évtizeddel visszaforgatták volna. BMK, 1860. dec. 1.

52 BMK, 1860. nov. 3.

53 A mundérokat aztán Fiumén keresztül kívánták titkos rendeltetési helyükre eljuttatni. BMK, 1860. nov. 17.

54 BMK, 1860. júl. 14.

55 BMK, 1860. jún. 30.

56 Erre csak ráerősített az a román törvényjavaslat, amely a templomi vagyon tulajdonlását kizárólag hazai, besszarábiai, dobrudzsai, bukovinai, bánsági, vagy erdélyi románnak kívánta lehetővé tenni. Idegeneknek csu- pán a honosítás véget nem érő procedúrája után, s tíz év helyben lakás teljesítésével nyílt volna lehetősége földet vásárolni az Egyesült Fejedelemségekben. BMK, 1860. szept. 1.

57 BMK, 1860. júl. 14.

58 BMK, 1860. júl. 7. „Élete itt századok múltán is csak zarándoklás a pusztában az ígéret földje felé, hová visszavágyik, mint gyermek a szülői házhoz, mint egy rég elhunyt szerettei sírjához.”

(20)

sajátosságaikat mielőbb levetkőzik; végeredményben elfogadják a maradéktalan beolvadást.⁵⁹ (A még hosszú évtizedekig halogatott zsidó emancipáció esélyét a politikus ekképpen vázolta:

„Ha önök hazánkban jogokat követelnek, mindenekelőtt teljesítsék a haza iránti kötelességei- ket. Jutalom csak szolgálat, jog csak kötelességteljesítés után adatik mindenkor.”⁶⁰)

Ugyancsak célzatosnak tűnik a tucatnyi emberéletet is követelő craiovai fegyveres zendü- lés sajtóvisszhangjának idézése. Román lapvélemények szerint ugyanis a megmozdulást az idegenek szervezték azzal a céllal, hogy lejárassák a fi atal balkáni államot.⁶¹

A xenofób indulatokból és vádaskodásból a németségnek is kijutott.⁶² Eredetileg Rosetti lapjában, a Roman-ban látott napvilágot az a cikk, amely a német birodalomépítés és gyar- matosítás veszélyeire fi gyelmeztetett.⁶³ A cikkíró úgy tűnik, a zsidóságnak kínált receptet a németek „integrálására” alkalmatlannak találta, mondván: „vigyázat, a német nem olvad be”, sőt a Baltikumban, Bukovinában vagy Erdélyben lépésről lépésre uralkodó–elnyomó nemzetté válik.

A Bukuresti Magyar Közlöny viszont az Oroszországból telepített németek körüli negatív hírverésre reagálva higgadt különvéleményt fogalmazott meg: „valódi jóindulattal állítjuk, hogy a fölemésztetéstől Romániát sem féltjük, mert itt kebelében tapasztaljuk, hogy több olvasztóerővel egy nemzetiség sem bír. Itt német, görög, zsidó, rác, cigány s minden a hon nyelvén beszél…”⁶⁴

Mindezek után az „anti-magyarizmus féle cikkek”⁶⁵ nem érhették váratlanul a bukaresti magyar közösséget sem. A idegenellenes megnyilvánulásokra rendszerint a Bukaresti tárogató című rovatban reagáltak. A szerkesztők a nyugtalan román értelmiséget mindenekelőtt arra bíztatták, hogy olvassák a Közlönyt, aminek a szép számú erdélyi születésű zsurnaliszta eseté- ben nem volt nyelvi akadálya. A válasz azonban elhárító volt: „ezek a magyarok mindig hódí- tani akarnak minket, ez a lapjuk sem egyéb, mint politikai cselszövény, mellyel minket akarnak behálózni.” A vádak egy részét Oroszhegyiék derűs szívvel vállalták, csakhogy – mint mondták – valójában a román szívek „meghódítását” tekintik céljuknak, s a tevékenységüket övező gyanú eloszlatását.⁶⁶ A román közvélemény megnyerését azonban az osztrák lapok magyarellenes hírözönében⁶⁷ a magyar újság szerkesztői is csaknem reménytelen feladatnak látták, noha Magyar–román viszonyok⁶⁸ címmel külön rovatot szenteltek ennek a főbenjáró

59 „Önök és hitsorosaik segedelme nélkül hiába való minden igyekezetünk, ha el nem tökélik magukat annak elfogadására, és hogy ez által e honnak fi ai, azaz románok legyenek a jövendőben.” BMK, 1860. jún. 30.

60 Első lépésként a hagyományos („utálatos” és „nevetséges”) ruhaviselet megváltoztatását követelte a minisz- ter, majd fenyegetően hozzáfűzte: „Városaink kebelében többé el nem tűrhetjük, hogy a népesség egy számos osztálya különc viseletével a másik osztálynak botránkozásul szolgáljon” s támadásokra okot adjon. A köz- lemény végezetül a vallási/etnikai kisebbségre hárította minden lehetséges következmény viselését: „Az önök eljárása a legbiztosabb jele leend annak, hogy a haza mit várhat önöktől…” Uo.

61 BMK, 1860. dec. 1.

62 A bojárok által Oroszországból áttelepített németekről az a hír járta, hogy sokallják az adókat és a katonás- kodás terheit, s kedvezményeket követelnek. BMK, 1860. szept. 1.

63 BMK, 1860. okt. 6.

64 BMK, 1860. okt. 20. Ehhez képest az egységes magyar politikai nemzet koncepcióját elutasító és Svájc többszólamúságát példaként emlegető román cikkekre azzal válaszoltak, hogy míg Helvéciában 3, Magyaror- szágon viszont 8 nyelvet használnak széles körben. BMK, 1860. okt. 13.

65 BMK, 1860. nov. 3.

66 BMK, 1860. aug. 25.

67 BMK, 1860. dec. 22.

68 BMK, 1860. aug. 25.

(21)

kérdésnek, s hosszú cikksorozat indult a közös történelmi múlt – többnyire pozitív – emléke- inek megismertetésére. (Előszeretettel nyúltak a törökellenes küzdelmek példáihoz,⁶⁹ de szó esett az I. Rákóczi György fejedelem uralkodása alatt született első román Biblia-fordításról is.⁷⁰) A megbékítés embert próbáló munkájában pedig váratlan szövetségesre leltek a Kárpá- tok túloldalán Reményi Ede személyében. A művész kolozsvári koncertjén a magyar–román megbékélésről beszélt, s a közönség tomboló tetszésnyilvánítása mellett felváltva játszott a két szomszédnép dalaiból.⁷¹ A temesvári Telegraf Român lelkesült beszámolóját azonban a bukaresti Naţional szkeptikusan fogadta.⁷² A fővárosi újság néhány héttel később a magyar néplélek hosszas boncolgatásába bonyolódott. A 70. lapszámban azt olvashatjuk, hogy a magyarokat szent tűz hevíti, „mely kívülük becsületére válna bármely nemzetnek. Náluk azonban ez a lelkesedés oly terveket rejt magában, milyeneket a legbarbárabb századok legvadabb barbárai sem követtek el.” A cikkíró képmutatónak nevezte a magyarok hazafi ságát, Európa- szerte csodált szabadságszeretetét pedig az állítólagos nemzetiségi elnyomás vádjával próbálta megkérdőjelezni. A cikk vészjósló szavakkal zárult: „Ha pedig a magyarok pokoli terveik által engedik magokat elragadtatni, akkor tudják meg, hogy elvesznek…”⁷³

Oroszhegyi a támadásra a Román testvéreink című rovatban válaszolt: „Tehát a magyarban halálos bűn az [ti. az uralkodás], ami a román nép őseinek dicsőségét teszi.” – utasította vissza a kettős mérce alkalmazását. Kifogásolta továbbá azt is, hogy a román értelmiség a földes- úri kizsákmányolást Erdélyben egyszerűen nemzeti elnyomásként értelmezi, holott a feudális igát a magyarok milliói is elszenvedték; nem szólva arról, hogy a magyar nemesség a ’48-as törvényekkel önszántából adott szabadságot az ország minden lakójának.⁷⁴ A főszerkesztő egy másik lapszámban józanul indokolta, hogy egyáltalán miért is szentelnek fi gyelmet az eff ajta kicsinyes, gyűlöletszító megnyilatkozásokra. Mint írta: „nagyon távol vagyunk attól, hogy egy éretlen elme rémeit a román nemzet nyilatkozványainak tekintsünk, s csak azért tesszük meg rájuk észrevételeinket, mert van bennük valami ragályszerű, mi ha meg nem hiúsíttatik, gyú- lékony anyagra találhatna.”⁷⁵ Hogy az elővigyázatosság nem volt egészen indokolatlan, ékesen bizonyítják az erdélyi román lapok meg-megújuló „méltatlan mocskolódás”-ai.⁷⁶ Oroszhegyi elkeseredésében a magyar laptársaktól azt kérte, hogy rendszeresen szemlézzék a román újsá- gokat, mondván: „Mint részint szomszéd, részint ugyanazon haza fi ai igen szükséges, hogy

69 BMK, 1860. aug. 11. és 1860. aug. 25.

70 BMK, 1860. máj. 15.

71 BMK, 1860. aug. 4.

72 Reményi gesztusára utalva arra fi gyelmeztetett, hogy a „testvériesülés” kizárólag kölcsönösségen alapul- hat… BMK, 1860. aug. 25.

73 BMK, 1860. szept. 22. A vádakkal szemben a magyar önkép ettől gyökeresen eltért: „A magyar jelleme nyílt és őszinte, neki az alattomosság nem volt soha kenyere.” – Uo. A Reformă ugyancsak a herderi jóslat be- teljesülését ízlelgette: „Nincs többé Magyarország”, minthogy lakói a Tiszáig elnémetesedtek. Mire a Közlöny ironikusan azzal tromfolt, hogy sokak szerint a másik fele pedig elrománosodott; így tehát legfeljebb a Kakas Márton, vagy a Bolond Miska szatirikus fi gurái segíthetnek megtalálni a térképen. BMK, 1860. okt. 13. A nemzet feldarabolódásának persze kézzel fogható bizonyítékai is voltak, mint a román–német–magyar többsé- gű „Szerb” Vajdaság kikanyarítása, amelyről egy verseci román mágnás tudni vélte, hogy soha többé nem lesz Magyarország része. BMK, 1860. aug. 25.

74 BMK, 1860. nov. 17.

75 BMK, 1860. szept. 29.

76 BMK, 1860. okt. 6. Az erdélyi román sajtó éles szavakkal ítélte el a máramarosi románokat, akik a német (és latin!) helyett magyar nyelvű teleknyilvántartást követeltek. Ld. még: Magyar–román viszonyok: Mit tesz- nek a máramarosi románok? BMK, 1860. szept. 2.

(22)

egymást kölcsönösen megértsük.” A két szomszédnép kapcsolatának normalizálását tehát a tu- datformálást élethivatásként űző értelmiség mindennapi párbeszédével kívánta megalapozni.⁷⁷ Hiába érkezett azonban elvétve egy-egy szolidáris, a „konkolyhintők” mesterkedéseit el- ítélő román olvasói levél⁷⁸ a Botsel és Kálvin utca sarkán lévő szerkesztőségbe, Oroszhegyi csalódottan üzente hallgatásba burkolózó román kollégáinak, hogy: „jöhet idő, midőn sírva bánjátok meg, ha a testvériség hangjai elől bedugjátok füleiteket.”⁷⁹

1.3. A magyar érdekek szószólója

Eredményesebbnek tűnik a lap a romániai magyar közösség szolgálatában, amire az alapítók kezdettől talán a legnagyobb hangsúlyt helyezték. Kétségtelen, hogy az idegenség és kitaszí- tottság érzésén a honfi társakkal szorosabbra fűzött kapcsolat enyhíthetett leginkább, s ebben – a várakozásoknak megfelelően – éppen a Bukuresti Magyar Közlönynek jutott főszerep. Biz- tosította a hírek áramlását az anyaország, a kivándoroltak és a magyar ajkú csángók között, de szükség szerint bírált is, vagy bátorított; aktivitásra sarkallt, hogy feledhetővé tegye az át- menetiség, a „senki földjén” lakozás állapotát. Szász Károlynak A bujdosó magyarokhoz című (két alkalommal is közölt) verse⁸⁰ híven tükrözte azt a lelkiállapotot, amely a román földön élő kivándoroltakat, különösen a politikai emigráció tagjait jellemezte. A honvágyat csak fokozta a gondolat, hogy hiába a bosszantó közelség: „Nekünk teljes lehetetlen a kedves hazába átmen- nünk.”⁸¹ Az anyaország mindenestre biztos viszonyítási pont volt a kor embere számára, mely nélkül „mint szétszórt tűz szikrái” „a bizonyos enyészet” martalékává válna.⁸² Pongrácz Bódog, ploieşti-i lelkész is arra fi gyelmeztetett, hogy „veszélyeztetett nemzetiségünk (…) kapaszkodjék az anyaországba”.⁸³ A perspektíva aztán kitágul: „De midőn a nemzet nagy testét egyszersmind saját bástyánkul tekintjük, kiterjed fi gyelmünk és oltalmunk e nemzet külföldön szétszórt tö- redékére.”⁸⁴ Az anyaország pártfogása és erőforrásai főképpen ez utóbbira, a nemzeti identitás megtartására kellettek, hiszen a „moldva–romániai” magyarság a nemzeti kultúra elsajátításá- nak és ápolásának még a legelemibb feltételeivel is alig rendelkezett. Legkevésbé Moldva ősho- nos lakói, a csángók. A „nyáj” összetartásán ekkoriban féltucatnyi magyar lelkész munkálko- dott, a főváros református gyülekezeti tanodáján kívül pedig csak Ploieşti-en működött magyar

77 BMK, 1860. szept. 2.

78 BMK, 1860. júl. 21.

79 BMK, 1860. okt. 20. A jövendölés 1863 kora tavaszán csaknem beteljesedett, amikor III. Napóleon a len- gyelek hősies felkelésének apropójából Európa területi újrarendezését próbálta kicsikarni a nagyhatalmaktól, s a visszaállítandó Lengyelországba „integrált” Galícia elvesztéséért az Egyesült Fejedelemség annexióját kínálta

„kompenzációul” Ausztriának. – Mégis bővebb indoklást érdemelt volna Oroszhegyinek az a megállapítása, hogy Oláhország is „legboldogabb politikai korát a magyar koronával szövetségben élte.” Uo.

80 BMK, 1860. aug. 11.

81 BMK, 1860. aug. 25.

82 BMK, 1860. júl. 7.

83 Amibe beletartozott a Szent István Társulat könyvadományainak elfogadása, sőt igénylése is. BMK, 1860.

júl. 7. Ez a viszony mégsem volt egyoldalú, amit az Akadémia felépítésére küldött bukaresti aranyforintok (BMK, 1860. jún. 16. és 1860. szept. 22.), s a csángók erdélyi katolikus templom építésére szánt adományai is bizonyítják. BMK, 1860. jún. 30. S az öngyilkossá lett Széchenyi lelki üdvéért mondatott gyászistentiszteletek és egyesületi emlékünnepség is. BMK, 1860. jún. 16.

84 BMK, 1860. szept. 1.

(23)

nyelvű iskola. Átmenetileg. A Moldva-romániai magyar ifj úság és az Erdély-magyarhoni felsőbb iskolák című, két részes szerkesztőségi cikk a kulturális ellehetetlenülés látleletét tárta az olvasók elé, s a kialakult helyzetért felvetette a román fél, de az anyaország felelősségét is. Koós szerint a visszatelepítést szorgalmazó anyaországiak nem vetnek számot azzal, hogy évtizedek óta idegenben élő honfi társaik ragaszkodnak megszokott életterükhöz, gyermekeik szülőföldjéhez. A megoldást máshol javasolta keresni.⁸⁵ A lelkész szerint hosszú távon nem tartható az a gyakorlat, hogy a legtehetségesebbek az anyaországban folytassák tanulmányaikat. Hiszen a kitanítta- tott fi atalok kibocsátó közösséghez való visszatérése több mint bizonytalan. A gondolatmenetet továbbfűzve vetette fel a fejedelemségek területén egykoron működött magyar tanintézetek újjászervezését. Az anyaország támogatását mindenekelőtt a hajdani magyar püspöki székhe- lyen Bákóban (Bacău), és Szabófalván tervezett katolikus tanítóképzők elindításához kívánták igénybe venni.⁸⁶ A két tanintézet persze nemcsak az elemi iskolai képzés tanerőszükségletét biztosította volna, de az ortodox közegben szilárd katolikus vallási identitással – ám megfakult magyar nemzeti kötődéssel – rendelkező csángók szellemi összekovácsolására is jó esélyt kínált.

Kezdetnek azonban be kellett érni az anyaországi továbbtanulás lehetőségével. Az újság adatai szerint az 1860/61-es tanévben a bukaresti református iskola végzősei közül ily módon 9 protestáns és egy katolikus fi atal kapott kedvezményes lehetőséget tanulmányai folytatására.⁸⁷ Koós ezen a ponton nem fukarkodott a kritikával. Pontosabban tényszerűen megállapította, hogy a tucatnyi ösztöndíj nem segít a csángókon.⁸⁸ Cáfolta továbbá, hogy a moldvai „ős-ma- gyarság” beolvadásáért az olasz papokat terhelné a felelősség, minthogy a bukaresti és jászvásá- ri püspökök ismételten kértek áldozó papokat Magyarországról, de hiába… [?!] S ami még szo- morúbb, hogy a korábban kiküldöttek egy része az alapvető erkölcsi követelményeknek sem felelt meg.⁸⁹ A Klézsén, Forrófalván, Nagypatakon, Gorzafalván,⁹⁰ valamint Dormánfalván és Pusztinán működő magyar papok lelki „állóképességéről” és megbecsültségéről alig tudunk közelebbit, létszámuk azonban vitán felül bővítendő és bővíthető lett volna. Már csak annak a gyűjtésnek a terhére is, amelyet a lap 20 forintos felajánlásával maga kezdeményezett egy

85 BMK, 1860. júl. 14.

86 BMK, 1860. júl. 21. Egy korábbi számban még 2 elemi, és 3 reáliskola, valamint egy Központi Magyar Képezde tervéről olvashatunk. BMK, 1860. máj. 15.

87 BMK, 1860. júl. 21. Sárospatakon Bernát Zsigmond 1000 forintos alapítványának terhére 5 fi atal tanulha- tott, Nagyenyeden 2, Sepsiszentgyörgyön ugyancsak 2, míg a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumban 1 ifj ú nyert ingyenes elhelyezést. A sárospatakiak között volt Debreczy József (BMK, 1860. aug. 25.), aki évtizedekkel később a bukaresti magyarság legnagyobb egyesületének elnöke lett.

88 Jerney János 1844–1845-ös összeírása szerint létszámuk még 45.148 fő volt. 88 templommal rendelkeztek, de azokban idegen papok prédikáltak. BMK, 1860. máj. 15. A feljegyzéséből közölt részlet arról is tájékoztat, hogy az olasz papok elképesztő büntetésekkel élnek velük szemben, hogy „a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretet minden áron irtogassák és az általuk könnyebben tanult oláhhoz szoktassák. Már nagy részben célukat is érték, nem ugyan szép, hanem a legbotrányosabb eszközökkel: mint korbács és pálca, főleg pénzbeli büntetés által, hol a gúny, vagy a parancsszó sikertelen maradt”. Idézem: Hencz (2009): p. 19. 1859-ben az Egyesült Fejedelemségben összesen 50.310 katolikus élt, de ezek egy része nyilvánvalóan nem is magyar anya- nyelvű, német, olasz, lengyel, stb. BMK, 1860. jún. 23.

89 Molnár Ferencet Nagypatakról egyszerűen hazaküldték. BMK, 1860. júl. 21. Kimagaslott közülük a klé- zsei Petrás Ince János, aki a szerkesztőségtől tiszteletpéldányként kapott 30 Bukuresti Magyar Közlöny „elosz- tója” volt szeretett csángói között.

90 Név szerint: Petrás Ince János, Ferenczy [?] és Tóth Anasztáz, valamint Molnár Ferenc és Funták Kozma BMK, 1860. jún. 23., továbbá Hompász Ákos és Gábor N.[?] BMK, 1860. jún. 30. Itt olvashatjuk, hogy a ha- zaküldött Molnár helyébe idegen papot állítottak.