A kivándorolt magyarságnak a szomszédos román és horvát (szerb) nyelvterületen megjelent lapjai barátságtalan, sőt ellenséges politikai közegben fejtették ki működésüket. Az alulról építkező, állami támogatást nélkülöző lapok helyzete éppen e miatt lényegileg nem külön-bözött az állami dotációt élvező laptársakétól: a fennmaradásuk múlott azon, hogy lehető-ségeikhez mérten csillapítsák a nagypolitikából eredő indulatokat. Hitvallásuk szerint tehát valamiféle közvetítést, ha úgy tetszik „híd-szerepet” vállaltak az óhaza és a kenyéradó haza között feszülő ellentétek oldása, s egy kölcsönösen előnyös távlatú, baráti viszony megalapo-zása érdekében. Ezt az elszántságot, olykor naiv csökönyösségnek ható meggyőződést csak a világháború idején elszenvedett csalódások ingatták meg.
A regáti székely iparosság gyarapodásának időszakában Vándory Lajos még a téveszmék körébe utalta Havasalföld „vissza” követelését a középkori hűbérjog alapján; miként azt a tételt is, hogy a románság csak az alkalomra vár, hogy politikai szuverenitását a természetes határnak tekintett Tiszáig terjessze ki.1 Mint ismeretes, a bekövetkező történések csattanós cáfolatát adták a szerkesztő téveszméjének, amikor a háborús célokat kitűző vezérkarok éppen eff élék érdekében kívánták feláldozni százak és ezrek életét…
A kétlakiság helyzetében azonban a magyar olvasók is az idegen közegbe történő zökkenő-mentes beilleszkedéshez vártak megerősítő impulzusokat, ezért évtizedekig készségesen befo-gadták a magyar lapok által kínált, kissé önáltató víziókat, ugyancsak a szebb jövő reményé-ben. Csakhogy a kenyéradó többségi (román, horvát) társadalom, különösen a századforduló gazdasági válsága idején már nem érte be a bevándorlók munkateljesítményével és adójával – igényt formált a lelkek feletti uralomra is. A homogén nemzetállam megteremtésének nyers törekvései választás elé állították a migránsokat: kitaszított, senkiházi bozgorként tengődni, avagy nyelvet, hazát, személyiséget cserélve a többségbe olvadni… (Az elhódítás szándéka a megcsonkulási félelmeit sikeresen [túl]kompenzáló horvátság törekvéseire is igaz a „félelem–
harag–agresszió” lélektani törvénye szerint.)
Az asszimilációs hatások nyomása alatt a kivándoroltak a többségi nemzet sajtóját olvas-va nem csak esendőnek, de kifejezetten ellenszenvesnek láthatták a kötelességmulasztó óha-zát,2 amely nem tudott/akart gondoskodni honpolgárainak puszta megélhetéséről sem.
Éppen ebben gyökerezett az a fajta érzelmi elhatárolódás az anyaországtól, ami magában hordozta a kötődések további lazulását, s majdan a nemzeti öntudat látványos hanyatlását. A kitaszítottság érzésével, egyszersmind erős honvággyal is küszködő kivándoroltak jelentős ré-sze tehát dacosan elfordult az anyaországtól, s megszépítő prizmán keresztül ré-szemlélte önnön,
1 BH, 1876. okt. 1.
2 Ez részben csak ellenzéki politikai elvek követését jelentette, hiszen a Kereskedelmi Minisztérium bukaresti tudósítója azt rótta fel a Bukaresti Magyar Újságnak, hogy túlságosan elkötelezett Kossuth eszméi iránt. A lapot szemléző Márff y-Mantuano Rezső ugyancsak felrótta, hogy a lap a székelység nyomoráért a kor-mányzatot teszi felelőssé. Márff y-Mantuano Rezső miniszteri segédtitkár 1902. május 27-ei jelentése a kereske-delmi miniszterhez. MOL K 26 ME 858. cs. 1496. 1902 XXII. t. Vándory Lajos egy magyar katolikus iskola alapításának tervét latolgatva pedig így fogalmazott: „Magyarországnak érettünk áldozni erkölcsi kötelesség”.
BH, 1877. márc. 27./ ápr. 8.
Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 190
kényszerűségektől megszabott életét. Ezt a folyamatot a létrehívott egyházi és kulturális szer-vezetek és az anyanyelvű iskolarendszer Szlavóniában jobban, a romániai akcióban viszont csak részben tudta ellensúlyozni, hiszen a Regátban a töredékes magyar intézményhálózat csak a nagyobb városok magyar közösségei számára biztosított némi „ölmeleget”, s kézzel fogható támaszt.
A magyar nyelvű újságok azonban a földrajzi és társadalmi perifériákra sodródott magya-rokhoz is eljutottak, még ha – pl. a „csángók tudatának megzavarása” vádjával – a román posta,3 vagy a horvát hivatalos szervek, papok, tanítók igyekeztek is blokkolni a szabad híráramlást.4
A moldvai csángókat ismereteink szerint csupán a Bukuresti Magyar Közlöny és a Bukaresti Magyar Újság igyekezett következetesen elérni5 a magyar kultúra halvány sugárnyalábja-ival. Ez a szándék azonban a többi lapnál a tilalomfák, s a békéltetés megalkuvásba torkolló igyekezete miatt alkalmi próbálkozásokká szelídült. Ám hogy a Szeret folyó menti archaikus magyar közösség tagjain kívül valójában kik voltak a szóban forgó lapok megrendelői, olvasói – még közelítőleg sem tudjuk felmérni. A magyar hetilapok négy-ötszáztól a háromezerig,6 a Szlavóniai Magyar Újság esetében ötezerig7 terjedő példányszáma sem fejezi ki a felhasz-nálók tényleges létszámát, hiszen a Bukaresti Magyar Társulat vagy az Eszéki Magyar Tár-saskör olvasótermében elméletileg több százan, egyéb szakági vagy egyházi szervezetekben pedig több tucatnyian is forgathattak egyazon lapszámot.8 S az adott viszonyok között az sem volt szokatlan, hogy az olvasnivalót továbbadják barátoknak, ismerősöknek.
Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól a körülménytől, hogy a magas írástudatlanság9 miatt mindkét nyelvterületen sokan elestek a hírforrások ezen fajtájától, (noha az informáci-ók társasági körülmények közötti megbeszélése valamelyest apasztotta azok számát, akiket az anyanyelvű újságok „üzenete” semmilyen formában nem tudott elérni).
A kivándorolt magyarság általános megélhetési gondjai mellett éppen az analfabetizmus volt a legfőbb kerékkötője annak is, hogy a 4–12 oldalas újságok napilappá fejlődjenek.
A fi zetőképes kereslet és az olvasói igények nyilvánvaló korlátaihoz a híranyag és a szellemi
3 Barna [Barabás] (1908): 17-18.
4 Margitai József, a Julián-iskolák majdani tanfelügyelője, 1903-ban még így nyilatkozott a Miniszter-elnökségnek: „Eszéken a jelen viszonyok közt kihívásnak tekintenék egy magyar lap megjelenését.” MOL K 26 ME 854. cs. 1163. 1904 XVII. t. 82. asz. A szlavóniai Zsdálán a katolikus horvát pap megdorgálta híveit, amiért a Szlavóniai Magyar Újságot olvasták. MOL K 26 ME 967. cs. 1287. 1911 XVI. t. 163. asz. A pakraci szerb pópa ugyanezért (és magyar éneklésért) jelentett fel bevonuló magyar fi atalokat. SZMÚ, 1913. jún. 15.
5 Utóbbi is csak Bálinth és Kertész szerkesztősége idején.
6 S. Németh Ignác szerint a Bukaresti Híradó 3.000, míg a Poliány-szerkesztette rivális Bukaresti Ma-gyar Újság alkalmanként csupán 500 példányban jelent meg. RH, 1908. jan. 19.
7 SZMÚ, 1912. dec. 22.
8 A Sajtóiroda által előfi zetett lapok megküldésének is az volt a feltétele, hogy a szerkesztők a friss hírek
„bedolgozása” után kötelesek az újságokat a magyar kaszinó olvasóközönségének használatába adni. Széll Kál-mán miniszterelnök levele Láng Lajos kereskedelmi miniszterhez. Fogalmazvány, 1902. júl. 9. MOL K 26 ME 858. cs. 2424. 1902 XXII. t. 1496. asz.
9 A KSH adatai szerint a regáti magyar kivándorolt magyarok foglalkozási szerkezetére és kulturális jellem-zőire erősen emlékeztető szlavóniai magyar népesség körében a századfordulón 48%, 1910-ben 55,9% ismerte a betűvetés tudományát. Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat. Az 1910. évi népszámlálás. 64. k. Budapest, M. kir. Központi Statisztikai Hivatal, 1920. 178. A regátiak esetében az iparosok masszív csoportja javíthatott va-lamelyest ezen az értéken, amely jelentősen felülmúlta a románság korabeli mutatószámait. Barabás Endre szerint a románság írástudatlansága a századfordulón 80%-os volt az ó-királyságban. Barna [Barabás] (1908): 17-18.
A „határon túli” magyar sajtó a dualista korszakban 191
hozzáadott érték elégtelensége társult.10 Már-már magától értetődőnek tetszik, hogy a heti kétszeri megjelenés is csak a hétvégi lapszámok terjedelmének csökkentésével, és a hirdetési felület növelésével volt elérhető. Még a pénzügyi alapjait és tartalmi színvonalát tekintve leg-kiegyensúlyozottabb orgánum, a Romániai Magyar Újság is csak a heti három megjelenésig jutott, noha egy idő után a kellemetlen versenytárstól (Romániai Hírlap) megszabadulva a teljes magyar ajkú népesség várományos „ügyfelévé” vált. Pontosabban, minden fogadkozás ellenére, inkább csak a harmincezernyi bukaresti magyarévá. Míg az eszéki magyar lapnak magasabb képzettségű külső munkatársai is voltak (vasúti tisztviselő, jogász, gimnáziumi ta-nár, majdani államtitkár), addig a regáti vidéki „tudósítói hálózat” leginkább egy-egy buzgó lelkészt, vagy tanítót jelentett, akik a társas mulatságok, műkedvelő színi előadások esemé-nyein túl legfeljebb az iskolai élet történéseiről, vagy a magyar gyülekezeteket, egyleteket mételyező belső viszályokról tudtak hírt adni.
A „nagypolitikáról” szóló értesülések általában hasonlóan vérszegények és bizonytalanok voltak. Koós Ferenc lapja kezdetben még nélkülözte a politikai híranyagot, ezek közlésére a fe-jedelmi kormányzattól nem kapott felhatalmazást; s a későbbi laptársak is körülményes–óva-tos formában, olykor csak szalagcímszerűen áramoltattak politikai híreket, mellőzve minden kétes kommentárt. Jellemző mozzanat, hogy a Romániai Magyar Újság indulásakor a buka-resti rendőrfőkapitány személyes kihallgatáson adta tudtára a főszerkesztőnek, hogy milyen követelmények teljesülése esetén lehet hosszú életű egy magyar lap a román sajtópiacon…11
A politikai cenzúra az autonóm jogállású Horvátországban is érvényesült. Elegendő fel-idézni a Szlavóniai Magyar Újság szerkesztősége ostromának,12 vagy a Krapac püspökkel ki-pattant vétlen vitának13 az epizódjait, amely utóbbit csak miniszterelnöki, illetve báni közve-títéssel sikerült „elsimítani”.
Hosszú ideig kudarcot vallott az „országos” hírforrások begyűjtésének az a módja is, hogy a hazai szerkesztőségekhez eljuttatott tiszteletpéldányok fejében nemzetközi hírügynökségek anyagaihoz jussanak. A budapesti szerkesztőségek ugyanis válaszra sem méltatták idegenbeli laptársaikat. A szolgáltatások javulása mégis a fővárosi lapok révén – pártállás szerint alapo-san megrostálva – a Miniszterelnökség előfi zetésével volt biztosítható.14
Legalábbis a magyar kormányzat által segélyezett lapok esetében. Az önerős orgánu-moknak viszont be kellett érnie a román hírszolgálat hivatalos, s ugyancsak ellenőrzött kínálatával. A szabad véleménynyilvánításnak az sem kedvezett, hogy a magyar kormány-zat azt a nemzetvédelmi stratégiát követte, hogy idegen fennhatóság alá került honpol-gárait tapintatos mértéktartással, szívós aprómunkával „építi fel” egy szilárd
nemzettu-10 Emlékezetes, hogy a Külügyminisztérium 1903-ban úgy véleményezte a teljes évig szemlézett Buka-resti Magyar Újságot, hogy még a helyi magyar ügyek ismertetése terén is alapvető hiányosságokat mutat. Mi-niszterelnöki átirat Agenor Gołuchowski közös külügyminiszterhez. Fogalmazvány, 1903. febr. MOL K 26 ME 858. cs. 405. 1903 XVIII. t. A kereskedelmi tárca bukaresti tudósítója pedig a gazdasági ismeretek és értesülések elégtelenségéért ostorozta az akkor már Poliány szerkesztésében megjelenő lapot. MOL K 26 ME 858. cs. 410.
1903 XVIII. t. 335. asz.
11 Lapunk a romániai hatóságok előtt. RMÚ, 1908. dec. 26 12 SZMÚ, 1914. ápr. 19.
13 MOL K 26 ME 918. cs. 7444. 1910 XVI. t. 6884. asz. és SZMÚ, 1910. dec. 18.
14 Ily módon juthatott el a Budapesti Hírlap, a Magyar Nemzet, a Budapesti Napló, az Egyetértés, a Magyar-ország és a Vasárnapi Újság stb. a bukaresti magyar olvasókhoz. Ld.: Széll Kálmán miniszterelnök levele Láng Lajos kereskedelmi miniszterhez. Fogalmazvány, 1902. júl. 9. MOL K 26 ME 858. cs. 2424. 1902 XXII. t.
1496. asz.
Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 192
datú, hazafi as kötődésű politikai közösséggé. Ezzel az elképzeléssel összeegyeztethetetlen volt a szerkesztői gőgből, vagy puszta meggondolatlanságból fakadó sarkos szókimondás, szenzációhajhász vagdalkozás. Ezért minden segélyezett lapszerkesztő számára a Minisz-terelnökség azt az útravaló utasítást adta, hogy a román és horvát törvények és szokások tisztelete mellett15 még a jó hírek közlésében is önkorlátozó óvatossággal járjanak el.16 A magyar kormány mindennél jobban tartott egy sajtóbotrány kipattanásától,17 amely nem csak nemzetközi diplomáciai kellemetlenségekkel jár, s megrontja a közös Külügy-minisztériummal kialakított szoros munkakapcsolatot, de létében veszélyeztetheti a titkos nemzetvédelmi akciókat.
Már emiatt sem tartjuk jogosultnak a román és horvát sajtó zsigeri ellenszenvből fakadó vádaskodását, miszerint a magyar szerkesztők az együtt élő [szomszéd] népek alávetésére programozott18 „vad ázsiai hordák”19 ügynökei, „báránybőrbe öltözött farkasok”,20 akik leg-kevesebb, a kenyéradó haza ellen hangolják kivándorolt honfi társaikat. Nos, ha ez csakugyan így lett volna, akkor akár azonnali hatállyal megvonhatták működési engedélyüket. S erre nem csak Bukarestnek, de a horvát autonóm közigazgatásnak is megvolt minden eszköze.
Másfelől minden alapot nélkülözött volna a nemzeti(ségi) és szomszédsági viszonyok javításá-ban érdekelt Miniszterelnökségnek számos dicsérő hangvételű levele, amelyekben a szerkesz-tőket az addig is követett lojális hangnem megtartására biztatták.21
Még kevésbé fordulhatott volna elő, hogy több magyar újságíró is magas román állami kitüntetést nyerjen kiemelkedő szolgálataiért. Mint a több lapban is publikáló Veress Sándor
15 A román és később a horvát sajtópiacon egyaránt tevékenykedő Poliány 1903-ban ilyen útmutatást ka-pott a Miniszterelnökségtől: „Minden ízetlen hyperlojalitás elkerülésével tartozik Ön Románia és intézményei iránt lojalitással viseltetni…”. Pro domo. MOL K 26 ME 858. cs. 2801. 1903 XVIII. t. 405. asz. és Feljegyzés a Poliánynak szóban adandó instrukciókról,1903. júl. 13. MOL K 26 ME 858. cs. 3002. 1903 XVIII. t. 405. asz.
16 Agenor Gołuchowski közös külügyminiszter maga is arra kérte a magyar kormányfőt, hogy tartsa kordában a hazai sajtót. Széll Kálmán megnyugtatásul ezt válaszolta: „[…] a magam részéről a legnagyobb nyomatékkal fi gyelmeztetek minden itteni beavatott tényezőt a discretio szigorú szem előtt tartására, s a legje-lentékenyebb magyar lapokat is felhívtam, hogy a romániai magyarság dolgaival egyáltalán ne foglalkozzanak.”
Miniszterelnökségi fogalmazvány a közös külügyminiszterhez,1902. júl. 28. MOL K 26 ME 548. cs. 2418.
1902 XXII. t. 672. asz.
17 A korábbi sajtóbotrányok miatt a háború kirobbanásának évében okkal tartottak attól, hogy a román férje miatt kockázati tényezővé vált Cipuné Hajdú Ilona óvónő alkalmazása (megtartása) vagy elbocsájtása is kárára lehet az akciónak, mert feltételezhetően akad majd valaki, aki kényes értesüléseket kiszivárogtat a román sajtónak. : „a talaj a lehető legjobban van előkészítve egy esetleges országra szóló botrányra.” Bornemissza Gyula konzul 1913. dec. 30-ai levele Jeszenszky Sándor miniszterelnökségi államtitkárnak. MOL K 26 ME 1121. cs.
105. 1914 XX. t. 28. asz.
18 A Bukuresti Magyar Közlöny szerkesztője is így idézte a bukaresti román laptársat: „ezek a magyarok mindig hódítani akarnak minket....”. Oroszhegyi tréfával ütötte el a barátságtalan megjegyzést, mondván leg-feljebb is a román szívek „meghódítását” tekintik céljuknak. BMK, 1860. aug. 25.
19 SZMÚ, 1908. okt. 18. és 1908. nov. 29. Veress Sándor a Bukuresti Híradóban ugyanezt így fogal-mazta meg: „…a toll emberei a hírlapi hézagokat ellenünk való epekedésekkel töltik be, mi vagyunk szeréntök Európának műveletlen, türelmetlen barbárjai.” BH, 1877. febr. 13./25.
20 Az Apărarea Naţională főszerkesztője nyilatkozott így a Bukaresti Magyar Újság szerkesztőiről. Barna [Barabás] (1908): 18.
21 Slavko Cuvaj báni biztos e lojalitás elismeréseképpen adott jelentős kedvezményt a Szlavóniai Magyar Újságnak a regulációs szándékkal bevezetett letéti biztosítékból. (Legalább is a Miniszterelnökség ezzel indokol-ta az engedményt.) Miniszterelnökségi fogalmazvány Poliány Zoltánnak. MOL K 26 ME 945. cs. 2963. 1912 XVI. t. 90. asz.
A „határon túli” magyar sajtó a dualista korszakban 193
mérnök, a Bukuresti Híradó román nyelvű változatát is közreadó Vándory Lajos,22 vagy az I.
Károly negyven éves uralkodói jubileumán királyi aranytollal jutalmazott Poliány Zoltán.23 Mindhárman a bukaresti magyarság kiemelkedő szellemi vezetői, s jó tollú közírók voltak. A kikezdhetetlen jellemű, higgadt Veressel ellentétben a másik két kitüntetett azonban – mint a bukaresti magyar közélet egyenetlenkedésekbe bonyolódott hangadója – kénytelen volt távozni a román fővárosból. S ezzel eljutottunk a szerkesztői személyiségek kérdéséhez, ami önmagában döntően meghatározta egy-egy orgánum hangvételét, tartalmi színvonalát.
A felkészült komoly szakmai tapasztalattal bíró szerkesztő ritka vendégnek számított a magyar nyelvterület peremvidékein. A provinciálisnak tartott terepen felbukkanó első
„zsurnaliszták” politikai menekültek (Koós, dr. Oroszhegyi, Veress). Egy részük mondhat-ni, kalandor (Czelder, Rákosy Gerő, Sebestyén Ede) a zöme egyszerű lelkész, vagy tanító (Koós, Czelder, Németh Gábor, Bartalus és Bálinth, valamint Kertész József, Nemes Tóth, Lischerong Mátyás, Kún László és Márton Árpád), akik gyakran hiú becsvágytól fűtve ugyan, de általában megfeleltek egy néplappal szemben támasztható követelményszintnek.
Szerkesztői erényeik fő mércéje azonban nem is az intellektuális teljesítmény volt, hiszen önhitt véleményvezérként gyakran több kárt okoztak, mint amennyit használtak. Sokkal in-kább a nemzeti önszemlélet és önbecsülés formálásában voltak sikeresek. Noha hitelességük vitatható, amikor a szerkesztők egy része személyes példaadásból igen csak rosszul vizsgázott (Czelder, Bartalus). De csúnya viszályok főszereplőiként a megosztó személyiségek közé kell sorolnunk a különben színvonalas Vándoryt, Bálinthot, sőt Poliányt és Székelyt is. (Az üstö-kösként felbukkanó Feleky Józsefről nem tudunk közelebbit.)
A presztízsharcoktól terhes regáti diaszpóra-lét gyakran hozott felszínre nehezen tisztázha-tó (és feldolgozhatisztázha-tó) vádakat: Vándory Lajosról ellenlábasai azt terjesztették, hogy a magyar belügyi hatóságok „csalás és ámítás” bűntettében vád alá helyezték.24 A református Bartalus Jánost viszont katolikus lelkésztársa vádolta összeférhetetlenséggel és a Magyar Társulat java-inak hűtlen kezelésével.25 Az a Bálinth, akit a Miniszterelnökség a vallási ellentétek kiéle-zése és ugyancsak pénzügyi visszaélések miatt helyeztetett át Bukarestből vidékre,26 akinek távozása is éles sajtóvisszhangot keltett, minthogy szerkesztőtársa, Holló János segédlelkész több felettesére – reá is – terhelő nyilatkozatokat tett közzé.27 (A vádak igazolódása ellenére őt hazarendelték.28)
Ugyancsak 1903-ban, Bálinth szerkesztői állásának sikertelen megpályázása után Sebes-tyén Ede lett kellemetlen közjáték okozója: kicsinyes bosszúvágytól vezérelve előbb a
ha-22 Hencz (2009): 25.
23 Tarkovich József levele Wekerle Sándor kormányfőnek, 1906. dec. 29. MOL K 26 ME 859. cs. 81.
1907 XX. t. 81. asz. S az általa szerkesztett Bukaresti Magyar Újságot a román király arany érdeméremmel tün-tette ki. Wekerle Sándor levele a közös külügyminiszterhez. Fogalmazvány, 1907. jan. 4. MOL K 26 ME 858.
cs. 6276. 1906 XVII. 310. asz.
24 Ábrahám István kocsi-gyáros, valamint id. és ifj . Bobkó János nyilatkozata. Olvasóinkhoz! BKny, 1885. júl. 14./26.
25 Válasz a Romániai Értesítő szerkesztőjének. RMN, 1900. máj. 20.
26 MOL K 26 ME 575. cs. 1958. 1903 XVIII. t. 407. asz. és MOL K 26 ME 575. cs. 2798. 1903 XVIII.
t. 407. asz.
27 Pro domo. MOL K 26 ME 575. cs. 2798. 1903 XVIII. t. 407. asz.
28 1903. májusi dátummal áthúzott fogalmazvány Szmrecsányi Pál püspöknek címezve. MOL K 26 ME 575. cs. 1757. 1903 XVIII. t. 407. asz.
Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 194
zai,29 majd a romániai sajtóban szellőztette meg a romániai akcióval kapcsolatos bizalmas értesüléseit.30 (A sajtócézár, Rákosi Jenő bizonyára ezért ellenezte oly határozottan bukaresti megbízatását.31)
Az átmenetileg a Bukaresti Magyar Újság felelős szerkesztőjeként is működő Kertész Jó-zsefet viszont – sajtóvétség vádjával – a román hatóságok akarták kiutasítani az országból. A hűvös megfontoltság igényének megfelelni nem tudó református levita csak úgy kerülhette el taktikai hazarendelését, hogy – Budapest nyomatékos fi gyelmeztetésére – jó időre lemondott a közírói babérokról, átmenetileg felhagyva a sajtószerepléssel.32 Rákosi Jenő javaslatára így kapott megbízatást Poliány.33
A szerkesztő különleges helyzetét nemcsak a magas pártfogó sejteti, ugyanis kiugróan ma-gas ellátmánnyal, majd hamarosan saját nyomda alapítását is biztosító kormányhitel kedvez-ményezettjeként34 működött Bukarestben, s később Eszéken is. „Bizalmi férfi úi” minősítését bizonyára jó íráskészségének és ambiciózus vállalkozói programjának is köszönheti, de még in-kább annak a sokrétű munkának, amivel csakhamar nélkülözhetetlenné tette magát a külföldi nemzetgondozásban. (Vezetésével alakult meg az önálló magyar katolikus eklézsia a román fővárosban, a Bukaresti Magyar Társulat tiszteleti elnökeként sokat tett a széttagolt egyleti élet összehangolásáért, szervezeti egyesítéséért, szerkesztette a Julián Egyesület romániai kalendá-riumát, a magyar családok hazatelepítésében és a regáti magyar ösztöndíjasok pályáztatásában is közvetített.) Kezdeményezésére és saját költségén épült meg öt regáti magyar szervezet kiál-lítási pavilonja az 1906-os országos vásáron, ami kivívta nemcsak udvari körök, de átmenetileg még a román sajtó tetszését is. Érdemeire tekintettel a református tanfelügyelővel elmérgesedő vitája ellenére sem rendelték haza, hanem szakértelmét a szlavóniai magyarság szolgálatában kamatoztatták, ahol „laptulajdonosként” még sikeresebb pályát futott be.
Távozása után a magyar kormánynak választania kellett a regáti magyar közélet minden-áron való35 megtisztítását hirdető (s Bartalus esperes bírálatában Vándoryn is túltevő) Scheier Németh Ignác virágkereskedő, s egy ismeretlen erdélyi szász laptulajdonos (Brozer Sándor) kö-zött.36 Mindkét megoldásnak megvolt a maga kockázata, nem beszélve a várható költségekről.
Ez utóbbi mérséklése érdekében 1909-ben ugyan felmerült a két orgánum összeolvasztásának
29 Szmrecsányi Pál püspök 1903. máj. 8-ai levele Széll Kálmán kormányfőhöz. A miniszterelnök a közös külügyminisztert arra intette, hogy a csalódott Sebestyéntől óvakodjanak, s tegyenek lépéseket haza térítésére.
Fogalmazvány, Gołuchowski Agenornak, 1903. máj. 17. MOL K 26 ME 575. cs. 2005. 1903 XVIII t. 407. asz.
30 Fogalmazvány a közös külügyminiszternek, válaszul Agenor Gołuchowski 1903. ápr. 28-ai levelére.
MOL K 26 ME 858. cs. 1871. 1903 XVIII. t. 405. asz.
31 Mondván „egy hasonló vendégszereplése alkalmával már sok bajt csinált.” Klebelsberg Kuno 1903.
márc. 22-ei jelentése. MOL K 26 ME 858. cs. 1006. 1903 XVIII. t. 405. asz.
32 Levelében a kormányfő Pallavicini követ útján fi gyelmeztetni kívánta az érintettet, mint írta: „a to-vábbi irkálástól elriasztandó.” Tisztázat a közös külügyminiszternek, 1903 febr. MOL K 26 ME 631. cs. 408.
32 Levelében a kormányfő Pallavicini követ útján fi gyelmeztetni kívánta az érintettet, mint írta: „a to-vábbi irkálástól elriasztandó.” Tisztázat a közös külügyminiszternek, 1903 febr. MOL K 26 ME 631. cs. 408.