6. A közélet tisztaságának kéretlen őre – A Romániai Hírlap (1907–1910)
6.6. A befogadó hazához és a románsághoz fűződő viszony
Az anyaország jó értelemben vett gyámkodását igénylő kijelentéseknek két lehetséges okát ismerjük: egyfelől, mert Németh a Miniszterelnökség sajtóosztályának támogatásával pró-bálta hosszú távon biztosítani lapjának gazdasági hátterét. Másfelől nyilván azért, mert a bevándorolt magyaroknak a kenyéradó új hazával kapcsolatos viszonya nem felelt meg min-denben a várakozásoknak. A szerkesztőnek ugyan természetes törekvése volt, hogy a román társadalommal és hatóságokkal előzékeny kapcsolatot ápoljon, ez azonban – nem feltétlen saját hibájából – nem sikerült maradéktalanul. A bevándorolt magyarok sajátos helyzetét a második évébe lépő lap újévi köszöntője fogalmazta meg: „Idegenek vagyunk ez országban, azonban mint vendégek a legjobb fogadtatásban részesülünk itt.” Az udvarias helyzetfelmé-résnek azonban egyértelműen az első fele hangsúlyos, amit a helyi szokásokhoz való feltétlen alkalmazkodás szükségességéről és az ortodox naptár szerint megült ünnepekről szóló meg-állapítás tesz világossá.125 Nem volt számára kérdéses az sem, hogy az államnyelv elsajátítása nélkül nincsen zökkenőmentes beilleszkedés a jövevények számára.126
A lojális szerkesztői magatartás természetes kifejeződése a romániai viszonyok tárgyila-gos bemutatása. A Belföld rovatban kapott helyet Európa utolsó parasztfelkelésének
kár-119 RH, 1910. febr. 20.
120 1848/49 csodával határos erőfeszítéseihez képest lesújtónak találta saját kora politikai viszonyait. RH, 1910.
márc. 13.
121 RH, 1908. jan. 26.
122 RH, 1908. júl. 19.
123 RH, 1909. máj. 2.
124 RH, 1908. jan. 1.
125 RH, 1908. jan. 12.
126 Ez persze nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyná a második generáció nyelvromlását. RH, 1909. febr. 21.
Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 116
rendezése,127 az egyesítés 50. évfordulójának „nagy ünnepe”,128 vagy a prominens politiku-sokkal (pl. a 75 éves Dumitru Sturdzával) kapcsolatos hírek.129 Megkülönböztetett tisztelet övezi a lapban az uralkodó és hitvese személyét.130 Károly király, mint a béke és gyarapodás korszakának megszemélyesítője avatja fel Konstanca modern kikötőjét. „Dobrugeának az anyaországhoz való visszacsatolása[!] után a kikötőnek kiépítése új időszak kezdetét jelenti Románia közgazdasági és kereskedelmi életében.”131 – hirdeti a szerkesztő elragadtatottan, s talán észre sem veszi, hogy a vegyes lakosságú tartomány birtokjogára vonatkozó meg-állapítás, a bolgár verzióval szöges ellentétben, összecseng a hivatalos román állásponttal.
A kötelező udvariasságon ugyancsak túlmutat Némethnek a románok szerbiai lélekszá-mát fi rtató írása. A hivatalos népszámlálási adatokkal szemben négyszer többre, mintegy félmillióra teszi a szerb zaklatásoknak kitett románok létszámát, majd – még vaskosabb túlzásba esve – az össznépesség negyedében adja meg arányukat. A román nemzeti érde-kekkel való látványos azonosuláshoz érdekes támpont, hogy az anyanyelvű prédikációtól eltiltott, „szerb igát” nyögő románok érdekében Szemere Miklós is interpellált a magyar parlamentben.132 Ez az igazodó gesztus még nem mond ellent egészen a józan megfon-tolásnak, hiszen idegenek rovására tesz „engedményt” a románságnak. A barátságos és tapintatos viszonyulásnak azonban egészen különös példája, ahogyan a lap munkatársa, Kertész József bemutatja az olvasóknak Mihai Eminescu életművét. A cikk részletesen kitér a „román Petőfi ” magyarországi tartózkodására, budapesti és nagyváradi lapokban közzétett írásaira;133 szemérmesen hallgat azonban a nagyformátumú költő izzó magyarel-lenességéről.134 Az anyaországi eseményeket ugyanakkor a lap mégsem külső (azaz román) nézőpontból szemléli. Egy formailag tárgyilagosnak tűnő rövid hírből kiolvasható, hogy a szerkesztő azért nem fűz kommentárt a hazai román községek névmagyarosításához,135 mert egyértelműen el kellene marasztalnia az anyaország nemzetiségpolitikai gyakorlatát.
Kevésbé mutatkozik elnézőnek Kertész József tanító is, amikor a magyarság nyilvánvaló érdeksérelmével szembesül. Egyik írásában megállapítja, hogy a gazdasági modernizáció szakmunkás-igényét Románia sokáig csak külföldiek alkalmazásával tudta biztosítani. Igé-nyes munkájukkal aztán a magyarok szép elismerést szereztek, de az önérzetes románság következetesen szorítja ki pozícióiból az idegeneket; s a diszkriminatív jellegű ipartörvé-nyek immár kétségbeejtő helyzetbe hozták a magyar munkavállalókat. A cikkíró ezt a román gazdasági érdekekkel is ellentétes hatásúnak tartja, dialektikus módon mégis talál méltányolni valót a román eljárásban. Mint írta: „a román nemzet szigorú ragaszkodása minden nemzeti ügy iránt bármely nemzetnek példányképül [sic!] szolgálhat.”136
Németh Ignác ugyancsak a román nemzetpolitika bűvöletében tálalja az idegen (zömében zsidó) nagybérletek megzabolázására benyújtott liberális törvénycsomagot. A Sturdzától vett
127 RH, 1907. nov. 24.
128 RH, 1909. febr. 7.
129 RH, 1908. márc. 15.
130 Dunai utazásuk alkalmával fogadták a galaci magyarok Mária Egyesületének hódolatát. RH, 1908. máj. 24.
131 RH, 1909. okt. 14.
132 RH, 1909. ápr. 4.
133 RH, 1908. máj. 24.
134 Köpeczi Béla: Nemzetképkutatás és a XIX. századi román irodalom magyarságképe. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1995. 131–160.
135 RH, 1908. júl. 26.
136 RH, 1907. dec. 8.
6. A közélet tisztaságának kéretlen őre – A Romániai Hírlap (1907–1910) 117
idézet áthallásai a magyarországi viszonyokra teljesen nyilvánvalóak: „Mi vagyunk e földnek urai, kik az idegeneknek megengedjük, hogy köztünk tetszésük szerint élhessenek, de nem engedhetjük meg, hogy hazánk alapját megtámadhassák.137 A kiszolgáltatottságból eredő fé-lelem és a karakteres román nemzetpolitika spontán csodálatának érzelmi elegye a két szom-szédnép predesztinált barátságának tételében oldódik fel. Ezt példázza a kölcsönös gazdasági érdekekből levezetett magyar tőkebefektetések híre (Hatvany–Deutschék brăilai gőzmalom-, és cellulózgyár-beruházása138); még inkább az Országos Magyar Dalosegylet Szent István napi seregszemléjéről szóló híradás. A Magyar Társulat daloskörének román tagjai a buda-pesti program záró bankettjén olyan túláradó ünnepi szónoklatot hallhattak, amely szerint a két nép a II. Rákóczi György alatt létrejött szövetségtől „bizonyos körök által mesterségesen szított gyűlölségből messze távolodott…”.139
A kölcsönös udvariaskodás szalonmosolyai között, azonban óhatatlanul megvillant egy-egy éles fogsor is. Németh egy-egy alkalommal panaszosan idézte honfi társainak a Viitorul 1908.
január 11-ei számát, amely a rivális Bukaresti Magyar Újság szerkesztőjét, Poliány Zoltánt úgy említi, mint aki „a magyar nevet Romániában gyűlöltté” tette. A lap emellett általánosságban megkérdőjelezte a regáti magyar újságírók lojalitását.140 A bevándoroltakkal szembeni bántó előítéletek, sőt, jól tapintható indulatok ellenére az újság a magyarellenességnek furcsamód mindössze két konkrét esetéről számol be. Az egyik a román uralkodó nyaralóhelyén, Sinaián esett Ferenc Ferdinánd látogatásakor, amikor a trónörökös tiszteletére spontán mód kitűzött magyar zászlót heves román egyetemisták le akartak tépni. – A szerkesztő szokványos (?!) és bagatell dologként kommentálta az inzultust.141
A másik esetről „Megbocsáthatatlan tévedés” címmel tájékoztatta olvasóit: 1907 kará-csonyán egy Kelemen Gyula nevű asztalos tetten ért és rendőrkézre adott egy tolvajt, ám a Dimineaţa és a Ţara nevű lapok már úgy adtak hírt a történtekről, hogy a tolvaj nem a román fi atal, hanem a magyar iparos volt.142 Mindebből arra következtethetünk, hogy Németh Ignác – a magyar kormányzat támogatását nélkülözve – nem érezte magát abban a helyzetben, hogy lapjában a terhes magyar–román viszonyt a maga reális valóságában tár-gyalja. Ez bizonyos fokig érthető, hiszen a Miniszterelnökség is lojális magatartásra intette az általa dotált laptársat; egy konfrontatív szellemű magyar lap, s az ellentétek felszítása pedig csak a radikális román politikai erők malmára hajtotta volna a vizet. A valós problémák java részének szőnyeg alá söprése azonban a magyar olvasók számára rossz üzenetet hordozott. Az érdeksérelmek elhallgatása és megszépítő tálalása következménye nem lehetett más, mint az erősebbhez való igazodás, és csendes önfeladás…
137 A Take Jonescu és Ion Lahovari konzervatívjai által támadott intézkedési terv a csaknem négymillió hek-tárnyi nagybirtok kétharmadát kitevő bérletek – 60%-ban „idegen” – gazdái ellen irányult. A cikk példaként említette a zsidó Mochi Fischer 160.000 hektáros bérletét. RH, 1908. ápr. 12.
138 RH, 1908. márc. 1.
139 RH, 1908. aug. 30. Zseny Józsefnek, az OMDE alelnökének beszédére Dumitru Statescu, bukaresti pol-gármesteri titkár válaszolt, megköszönte a meleg fogadtatást. Végezetül felharsant a Rákóczi-induló a Gambri-nus étteremben tartott banketten. – Az önáltató barátkeresés lelkületéből fakadt az a hír is, hogy a magyarokkal rokonszenvező Panaitescu rendőrtanácsos feltétlenül meg kíván tanulni magyarul. RH, 1908. júl. 19.
140 A román újság előző napi számában szó szerint ez állt: „hiányzik a tisztelet amaz ország iránt, ahol laknak.”
RH, 1908. jan. 12.
141 RH, 1909. júl. 18.
142 RH, 1907. dec. 29. Az iparos hiába tett feljelentést az őt alaptalanul rossz színben feltüntető lapok ellen.
Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt 118