ágazat, amely az elmúlt 12 év alatt nem tudott új fejlôdési pályára állni, egyetlen ágazatában sem tudott ver- senyképesen megújulni, és 600 ezer ember került létbizonytalanságba lé- nyegében 3–4 év alatt, akiknek a helyzete azóta sem változott. Ezt el- fogadhatónak ítélni csak nagyfokú ci- nizmussal lehet. Szóval nem igaz az, hogy volt 3–4 év bizonytalan átme- neti korszak, és ezt követte a konszo- lidációs szakasz. Az agárgazdaság nem hatékonyság-, hanem ideológia- orientált átalakítása elmélyült válsá- gos állapotot eredményezett, amely- nek még napjainkban sincs vége. Ha ennek a könyvnek semmi más ered- ménye nem lenne, mint hogy emlé- ket állítson azoknak az embereknek, akik az egészségük, sokszor az egzisz- tenciájuk feláldozásával mindent megtettek azért, hogy ezt a kirabolt mezôgazdaságot új fejlôdési pályára állítsák, és a falusi emberek számára jövôképet nyújtsanak, akkor a szerzô elérte a célját, de hiszi és reméli is, hogy ennél többet tett.
A cenzorként feltûnô bírálónak vi- szont a szerzô üzenete, hogy illemkó- dexe és etikája a tudománynak is van. Sem a sértôdöttség, sem pedig az ellenvélemény nem jogosít fel sen- kit arra, hogy politikai érdekek védel- mében az agrártársadalom képvi- selôit – néhány kiválasztott kivételé- vel – lebecsülje, és fôleg akkor nem, ha annak olyan jelentéktelen pontja, mint a bíráló. Az etika azt kívánja, hogy mielôtt valaki beszél, azelôtt ol- vasson, valamint részletesen, helyben – ahol csinálják – megnézze azt, amirôl szó van, esetünkben a magyar mezôgazdaságot és a magyar vidéket.
A bírálat egyben figyelmeztetés egy új jelenségre. A nemzetközi szakiro- dalmon és külföldi iskolákban felnôtt generáció a felületesen elsajátított nyugati gazdasági, gazdaságpolitikai sémákat úgy kívánja a magyar viszo- nyokra alkalmazni, hogy ténylegesen annak jellemzôirôl fogalma sincs.
■■■■■■ BUDAY-SÁNTHA ATTILA
Válasz egy újabb válaszra
Szomorúan olvastam Buday-Sántha Attila írását. A szerzô ugyanis meg- sértôdött, ezért bírálatom tartalmi részét figyelmen kívül hagyva válasza személyeskedésbe fulladt. Eközben olyan súlyos állításokra ragadtatta magát, amelyek messze túlmutatnak egy tudományos vita keretein.
A szerzô felfogásában, ha valakit megbírálnak egy tudományos vitá- ban, akkor egyben a mû szerzôjét is megtámadják. Sôt Buday-Sántha sze- rint, aki ôt (könyvét) támadja, az a falusi embereket is megsérti, mi több, elítélendô, meg nem nevezett politi- kai érdekeket képvisel. Miközben Bu- day-Sántha a magyar agrártársada- lom önjelölt érdekvédôjének szerepé- ben tetszeleg, nem a recenzens érvei- vel foglalkozik, hanem tudásszocioló- giai sejtéseket fogalmaz meg a bíráló- ról. Buday-Sántha miközben szemé- lyemet – nem pedig állításaimat – számos helyen támadja, minôsíti, egyúttal tudományos etikára oktat.
Ezzel szemben, ha bírálatomat figyel- mesen elolvasta volna, akkor láthatta volna, hogy kizárólag a könyvvel és annak módszerével foglalkoztam, nem pedig a szerzô személyes képes- ségeivel és hátterével.
Buday-Sántha a számára rendelke- zésre álló töredékes önéletrajzi adatok- ból azt állapította meg rólam, hogy a budapesti munkahely és a külföldi ta- nulmányút kizárja annak lehetôségét, hogy láttam valaha mezôgazdasági üzemet. Ez az ismérv szerinte ele- gendô, hogy ne tekintsen vitapartner- nek. Túl azon, hogy Buday-Sántha is- meretei rólam meglehetôsen pontatla- nok, gondolatmenete abszurd, és egy- ben súlyos következményekkel jár.
Egyrészt ez a világkép például kizár minden olyan tudományágat, amely a múlttal foglalkozik, hiszen a kutató nem ismerheti vizsgálata tárgyát köz- vetlenül, következésképpen inkompe- tens. Másrészt szerinte bárkit szárma- zása miatt ki lehetne zárni az agrárgaz- daságtan, vagy tágabban értelmezve, az agrártudományok mûvelôi közül.
Végezetül, Buday-Sántha az agrár- gazdaságtan fôáramát, és egyben a
közgazdaságtan alkalmazhatóságát kér- dôjelezi meg a hazai agrárproblémák vizsgálatára, és hitet tesz az általa is használt „módszertan” mellett. Szá- momra megdöbbentô, hogy egy tan- székvezetô egyetemi tanár 12 évvel a rendszerváltás után tökéletesen elzár- ja/elzárhatja magát tudományágának fôáramától, nem kíván tudomást venni annak eredményeirôl. Ennek nyilván- valóan tragikus következményei van- nak az oktatásra nézve és a tudomá- nyos utánpótlás számára. Másrészt ez- zel a stratégiával önmagát zárja ki a nemzetközi tudományos életbôl. A fôáram elsajátítása és eredményeinek alkalmazása persze nem olyan könnyû feladat, ezért kényelmes stratégia an- nak alkalmatlanságát hirdetni. Ha a fôáram mércéi, amelyek egyben a nor- mál tudományos tevékenység megítélé- sének kritériumai, már ma is érvénye- sek lennének Magyarországon, akkor Buday-Sántha könyvének kiadására, il- letve erre a vitára sem került volna sor.
■■■■■■■■■■■■■■ FERTÔ IMRE
Gondolatok és ellengondolatok az esztergomi királyi vár
rekonstrukciójáról
Összességében mostoha ezer esztendôt zártunk 2001-ben. Ezer év távlatából a nyugodt korszakok – Szent István, Szent László, III. Béla, Nagy Lajos, Mátyás király uralkodása alatt – csak pillanatoknak tûnnek, s még ezek is csak viszonylag voltak nyugodt idôk;
Szent István államára Konrád császár, Szent Lászlóéra a kúnok törtek, III.
Béla korában még Bizánc nyugtalaní- tott, Nagy Lajos Itáliában hadakozott, Mátyás alatt pedig már a középkori 109 LEVELEZÉS
■A Magyar Nemzeti Múzeum volt fôigazgató- jának hozzászólását és Marosi Ernô válaszát közöljük Marosi Ernô: Forrásfoglalás (BUKSZ, 2001. tél. 348–362. old.) címû tanulmányához.
Elôzmények: Buzás Gergely: Forráskutatás.
Viták a visegrádi palotarekonstrukció körül (BUKSZ 2002. tavasz, 11–14. old.), Marosi Ernô: Buzás Gergelynek forrás-ügyben enyhe érzelmi reakcióval (uo.14. old.).
