A szarvasmarha-tenyésztés üzemi szakosítása

STATISZTIKAI ELEMZÉSEK

A SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS üZEMI SZAKOSíTÁSA*

DR. NAGY IMRE

Az azonoe temészeti és közgazdasági adottságokkal rendelkező üzemek

között a mezőgazdaság szocialista átszervezése előtt jelentősebb munkamegosz—

tásra a parasztgazdaságok egymilliót meghaladó száma miatt nem volt lehető—

ség. A nagyszámú parasztgazdaság helyét jelenleg mintegy 3600 szocialista nagyüzem foglalja el, s jóllehet az üzemek többségében még nem teremtődtek meg a szakosított termelés előfeltételei, munkájuk eddiginél jobb összehango—

lására, a munkamegosztás bővítésére, a szakosítottabb termelés előnyeinek mind nagyobb mértékű kihasználására reális lehetőség van. Ez azonban csak egyik oka annak, hogy e kérdések vizsgálata időszerűvé vált. A másik nem kevésbé fontos tény, hogy a szakosított termelés nem valósítható meg admi- nisztratív úton egyik napról a másikra. Ezt igazolja az állami gazdaságok spe- cializálásával kapcsolatban tett erőfeszítések er—edménytelense'ge, valamint a vá—

rosellátó övezetek létrehozásáról szóló határozat végrehajtásának meghiúsulása is. A termelés specializálása érdekében a gazdasági intézkedések egységes rend-' szerét kell létrehozni, és egyben hatályon kívül kell helyezni a megvalósulást gátló adminisztratív intézkedéseket. Ezzel egyidőben biztosítani kell a szakosí—

tott termelés anyagi és személyi feltételeit is. Végül — de nem utolsó sorban ——

indokolja a szakosítás tanulmányozását az is, hogy a szövetkezeti közös gazda- ságok nagy részében a nagyüzemi gazdálkodásnak csak a keretei alakultak ki, eszközellátottságuk, a termelés technológiája és szerkezete azonban messze

elmarad az optimálistól. Végleges megoldás —— az üzemek megfelelő színvonalú szakosítása —— csak a következő években érhető el. Ha az egyes gazdaságok végleges termelési iránya rövid időn belül kialakulna, akkor a termelési beru—

házásokat már eredetileg is végleges formában lehetne megvalósítani, és kikü—

szöbölhető lenne a később egyébként szükségessé váló átalakítás és átszervezés költsége. Jellemző erre a temnelőszövetkezetek tehénistálló—ellátottsága. A ter—

melőszövetkezeti gazdaságok nagyüzemi tehénistállóinák befogadóképesse'ge 1963 végén lényegesen nagyobb volt, mint tehénállományuk, ami lehetővé tette volna, hogy a teheneket zsúfoltság nélkül helyezzék el. Ennek ellenére a termelő- szövetkezetek állományuk jelentős részét szükségférőhelyen vagy tehénistálló-

ban, de zsúfoltan tartották. A férőhelyek egy része ugyanis nem azokban a gaz-

daságokban létesült, amelyekben a teh—énállomány volt, vagy a gazdaságoknak

* Szerző. ,,A szarvasmarha—tenyésztés területi szakosításának közgazdasági kérdései" c. ko- rábbi tanulmányában a tenyésztési tájak kialakulásának problémáit és Magyarország szarvas—

marha—tenyésztési tájait ismertette. (Lásd: Statisztikai Szemle, 1966. évi 3. sz.)

340 ! , DR. NAGY IMRE

nem azokban az üzemegységeiben, ahol a takarmány termett. Országosan a

tehétnstállóknak több mint egynegyedét más célra hasmálják, vagy üresen áll, ugyanakkor az állomány 8,4 százalékát férőhelyhiany miatt nem tudják meg-

felelően elhelyezni.

A mehenistállók átlagos befogadóképessége 1963 végén 63 darab volt. Az állam gazdaságok istállóinak mérem lényegesen (43 százalékkal) nagyobb, mint a mennelőszövebkezeteké, de egyik szektor átlagos istállónagysága sem alkalmas a legkorszerűbb nagyüzemi technológia és munkaszervezés bevezetésére. A kis—

üzemi és a jelenlegi munkaszervezés között főleg a trágyaszállitásban, az lta-—

tásb'an és a takarmányozásban tapasztalható jelentősebb eltérés, ugyanakkor a .fejésnél, a tehenek gondozásánál és ápolásánál már alig tapasztal—ható változás.

Ez arra mutat, hogy az eddig épitett istállók nagy része is átalakításra

vagy bővítésre szorul, s ha a termelési irány kialakitása meg hosszú időt vesz

igénybe, a 'specializálással kapcsolatban felmerülő átszervezési költségek mind magasabbak lesznek.

SPECIALIZÁCIÓ ÉS A TERMELÉS KONCENTRÁCIÓJA

A termelés koncentrációja az átszervezés befejezése után is folytatódott egy—

részt az állami gazdaságok összevonása és a termelőszöve'okezetek egyesülése, másrészt az állomány növekedése következtében. üteme azonban az átszervezés alattihoz kepest nagymértékben csökkent, és —-— Véleményem szerint -—— jelentős rmértétkben elmanadt a lehetségestől is. 1964 Végén majdnem minden szövetkezeti közös gazdaságban a juh kivételével mindenféle nagy állatfaj megtalálható volt,

és egy bermelőszöve'ukezet átlagosan 344 számosálla—tnak megfelelő állatállomány—

nyaal (rendelkezett. Valamennyi szövetkezet tartott lovat, 98, illetve 97 százalé- kulmalk volt sza'rvasmanhája, illetve sertése, és kétharmadulk foglalkozott juh- tenyésztéssel.

1. tábla

A nagyál'latot tartó termelőszövetkezetek számának és álLatállományának alakulása

A t—ormolőszövetkezetek száma

az Az egy termelő-

szövetkezetm jutó

. k ; közös állomány

M Hanover-es 1962. E 1964. l964.3(lleécember

évben az összes tormelőszövetkemt (dara?) százalékában

!

Sza'rvasmarhát tartó ... 99 § 98 241

'Tehenet tartó . ., ... 98 ; 98 84

Hízó marhát tartó ... 95 I 95 3]

Set-tést tartó ... 99 § 97 559

'Hizó sertést tartó ... 98 ; 95 211

'Lovah tartó ... 99 100 55

m-Juhot tartó . , .,, ... 65 1 (37 870

o l

l

*A .termelöszövetkezeti közös gazdaságok szarvasmarha-állományának lassú ikonce'ntrállódá—sát mutatja, hogy az egy gazdaságra jutó átlagos tehénállomány

két év alatt csak 12 danabbal növekedett, és 1964—ben egy termelőszövehkezet— ,

ben átlagosan '76 darab tehén volt. E növekedést azonos mértékben idézne elő a

közös tehénállomámy gyarapodása és a tehénftaartó gazdaságok számának csök-

kenése. Főként a kevés tehenet tartó szövetkezetek egyesülése réven jelentős

;mémbékbencsökkent a 80 darabnál kevesebb tehenet tartó szövetkezetek telién- '

A SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS SZAKOSITASA 3 4 1

állományának aránya, és 1964—ben a tehenek 63 százaléka olyan gazdaságokban

volt, amelyeknek átlagos állománya 80 :diarabnál nagyobb volt.

Minden bizonnyal az állomány koncentrációja is közrejátszott abban, hogy két év alatt 18 százalékkal emelkedett a tehenek átlagos tejtermelése. Már az 1962. évi tejtermelési adatok is azt mutatták, hogy azokban a termelőszövetke—

zetekben, amelyekben tobb tehenet tartottak, az átlagos tejhozam is nagyobb volt. A legkevesebb és a legtöbb tehenet tartó szövetkezetek csoportjában 1962- ben a tehenek átlagos tejhozama közötti különbség 584 liter volt. Két év alatt a különbség több mint 150 literrel nőtt, és 1964—ben megközelítette .a 750 litert.

Az átlágOS tejhozam egyrészt a több tejet adó, jobb minőségű egyedek arányá—

nak növekedéséből, másrészt az állomány koncentrációjának emelkedéséből ered,

s e két tényező azonos súllyal szerepel.

2. tábla

A tehenek átlagos tejhozama a termelöszövetkezetek egyes csoportjaiban

A tchénállomány megoszlása Egy tehén évx telhozama

"há'ágfxym' ("Mmm az 1962. az 1964. 1964-ben

! az 1962. évi

1962. ! 1964. évben (liter) százalékában

[

,. 20 ... 2,7 ? 1,1 1653 1738 105

20 — 40 ... 12,0 ' 8,2 1660 1885 _ 114

40— 60 ... 17,2 14,2 1762 2064 ; 117

60— 80 ... l4,4 1 l3,1 1782 2124. 119

80—100 ... l3,6 ' 14,8 1937 2179 113

100—150 ... 22,5 ! 23,8 1989 2297 116

150—200 ... 8,7 1 12,4 1996 2410 121

200 —— 300 ... 7,l ; 9,4 2137 2426 114

300_ ... ns ; 3,o 2237 2473 111

Összesen Hm,!) ! ] 00,0 1884 2230 118

§ !

A tehenek tejhozama elsősorban a szálastakanmány—ellátottságtól függ, emellett azonban számos más objektív tényező is befolyásolja. Ezek közül az egyik leglényegesebb az istállók felszereltsége. Erős kapcsolat tapasztalható az istállók felszereltsége és az istállókban elhelyezett tehenek tejhozama között.

Azokban a gazdaságokban, amelyekben a tehenészet mostoha körülmények közt van (például nincs villany, nincs Víz) általában a tejhozam is alacsonyabb az átlagosnál. Különösen intenzív a kapcsolat az önitatóval való ellátottság és a tejhozam nagysága között. (Lásd a 3. táblát.) A magasabb tejhozam azonban nem [tulajdonítható kizárólag ennek, mert a tejhozamban kifejezésre jurt a nagy—

üzemi tenyésztői munka és a gazdálkodás általános színvonala is.

Az ismertetett adatok némi specializációt mutatnak, de a specializáció méntéke jelenleg is kicsi. Ebben kétségtelen szerepe van a kisparaszti gazdasá- gokból örökölt állatállománynak, az állattartási hagyományoknak. Igen nagy jelentősége van annak is, hogy a szocialista nagyüzemek gazdasági eszközei nem fejlődtek megfelelően, sőt a beadási rendszer, a termelési tervek egyénekre való

felbontása, továbbá a termelési szerződések egyenlősítő hatása nem kis mérték- ben askadályozta is a szakosodást. Ez vitathatatlan, az átszervezés befejezése

óta eltelt időszakban a változás rendkívül kicsi, a specializáció és az üzemek közötti munkamegosztás térhódítása pedig igen lassú volt. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az üzemek specializálódásának egyéb akadályozói is vannak.

, 3342 _ DR. NAGY WE

3. tábla A szocialista nagyüzemek tehénférőhelyeínek megoszlása

az istállók felszereltsége szerint (1968. december 31.)

galaxy Villannyal Vízzel Önitatóval— Fejógéppel

- . s z

Átliglzfügghmm $$$, nélküli ellátott

férőhely az összes férőhely százalékában

Nincs tejtermelés ... 100,0 40,4 59,6 52,7 17,6 _

— 1000 ... 1 00,0 50,8 49,2 7,6 2,4 —

1001 —-1500 ... 100,0 18,3 80,0 47,5 19,8 2,0 1501 —- 1800 ... 100,0 12,6 85,8— 55,0 23,6 2,1 1801 — 2000 ... 100,0 11,5 86,7 52,5 26,4 2,3 2001 — 2200 ... 1 00,0 10,3 87,9 63,8 29,5 4,1 2201 —— 2500 ... ] 00,0 7,9 90,5 67,9 30,9 6,8 2501 — 3000 ... 1 00,0 4,4 95,0 81,7 36,8 25,2 3001 -— 3500 ... 100,0 2,4 95,5 86,7 40,7 33,3

3501 —— ... 100,0 3,3 96,7 84,8 45,5 25,0

Összesen ... 1 mm 8,7 8.9,8 68,3 31,3 LM

Ezen belül :

állami gazdaságok ... 100,0 1,8 96,5 91,0 46,5 4534

mezőgazdasági termelőszö- vetkezetek közös gazda-

ságai ... ]00,0 10,9 87,7 01,2 26,6 3,5

A gazdaságok területének, állatállományának stb. növekedése megteremti

a koncentráltabb termelés lehetőségét. A termelés koncentrációjának gazdaságos mérete a rendelkezésre álló termelőerők fejlettségének színvonalától függ. Nyil- vánvaló ugyanis, hogy lényegesen kevesebb állat helyezhető el gazdaságosan egy telepen akkor, ha az istállókban a munkákat kézi erővel végzik, és a szállí—

tást állati vonóerővel oldják meg, mint abban az esetben, ha a szállítás, az álla—

tok ápolása, takarmányozása gépi erővel történik.

Napjainkban az iparhoz hasonlóan a mezőgazdaságban is — így az állat—

tenyésztésben is —— terei: hódít a termelés koncentrálása. Az állattenyésztésben

végbemenő koncentráció méreteiben elmarad az iparban elért és a mezőgaz—

daság más ágaiban elérhető .koncentrációtól, és ez szükségszerű is. Az állatállo—

mány összevonásánál ugyanis nem hagyható figyelmen kívül, hogy az élő szer—

vezetek túlzott összpontesítása —— a fertőzési lehetőségek növekedése miatt — a termelést költségessé teh—eti. A fokozódó mértékű fertőzési veszély miatt a betegségek elleni védekezés, a kiselejtezés és az elhullás okozta költségtöbblet

felemésztheti a koncentráció útján elért munkamegtakantást.

_ A mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése óta is a nagyobb gazdasági egységek, illetve nagyobb termelőegységek létrehozása a cél. A na—

gyobb gazdasági egységek kialakítása azonban az állattenyésztésben az esetek többségében nem járt együtt a nagyobb termelőegységek és ezzel a szakosított nagyüzemi termelés kialakulásával. Az állattenyésztő telepek többségének jelen- legi mérete nem teszi lehetővé a korszerű, specializált temelést.

A termelés koncentrációja, a nagyüzemi termelés előnyeinek kiaknázása

azonban nemcsak a gazdaság nagyságának növelésével valósítható meg, ez csú—

pán egyik, jelen körülményeink között legegyszerűbbnek tűlnó, de — vélemé—-

'nyem szerint —— nem a legjánhatőbb útja. A nagy területi kiterjedésű, sok üzem—

; [A SZARVASMARHA—TENYÉSZ'I'ES SZAKOSíTAS'A 343

ágú nagyüzem vezetése, ellenőrzése sok esetben ugyanis meghaladja a. vezetők

felkészültségét, jártasságát. Ezért a termelés további koncentrálásánál nema

terület növelésére, hanem az üzemágak számának csökkentésére, a termelés sza-

kositására kell elsősorban törekedni. *

A szakosított fizetni termelésnek számos előnye van.

1. Koncentráltabb beruházással a járulékos beruházások csökkenthetők, így az egy állatra jutó beruházási összeg kisebb lesz.

2. Nagy termelési volumen esetén a legfejlettebb technikai és technológiai eljá—

rások alkalmazhatók.

3. Specialisták alkalmazása válik lehetővé, és ez az irányítás és ellenőrzés maga—

sabb szinvonalát biztosítja.

4. Az előbbiek néven magasabb munkatenmelékenység érhető el, ugyanakkor az önköltség is jelentősen csökkenthető. Az alacsonyabb önköltség — azonos értékesítési ár esetén —— nagyobb jövedelmed: biztosít.

5. Szakosított termelés esetén a termények, illetve termékek nagyobb része azo—- nos minőségben és nagy tételben, alacsonyabb egységköltse'g mellett értékesíthető.

így lehetővé válik az értékesítésnél a gazdaság érdekeinek fokozottabb érvényesítése.

A termelöszövetkezetek szakosodásának meggyorsítása érdekében minden- kor figyelembe kell venni, hogy a szövetkezetek saját elhatározásukból csak olyan termékek termelésével foglalkoznak, amelyeknek termelése kifizetődő számukra. Az egyes ágazatokon belüli munkamegosztást is csak akkor valósítják meg, ha ezzel a jövedelmük emelkedik.

A termelés specializációjának előfeltételeit már a beruházások során meg kell kezdeni.

A termelőszövetkezetek a szocialista átszervezés óta szarvasmarha—istállók építésére már eddig is több milliárd forintot fordítottak, és ezzel igen sok nagyüzemi állatférőhelyet létesítettek. Az istállók méreteit azonban — szükség- megoldásként — az új üzemek pillanatnyi igényei döntötték el, és így sok esetben —-— főleg a kis területű állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben

——- az újonnan épített istállók már a megépítéskor sem voltak korszerűek. Nem volt kedvező az sem, hogy a szarvasmarha-férőhelyek építésére rendelkezésre álló beruházási összegek egy részét szétforgácsolva használták fel. A kis befo- gadóképességű új istállók nem teszik lehetővé a korszerű gépesítést, és gátolják a termelés szakosítását is. Több év szükséges ahhoz, hogy a mezőgazdasági ter- melőszövetkezetekben a szarvasmarha—állomány koncentrációja elérje az opti- mális mértéket. Amíg e folyamat tart, addig vagy továbbra is korszerűtlen, kis befogadóképességű istállók, vagy a szükségesnél nagyobb épületek építésére kerül sor, melyeknek kapacitását nem tudják kihasználni, vagy pedig a szüksé—

ges épületeknek esak egy részét építik fel. Mindhárom megoldás kedvezőtlenül hat "az önköltségi—e és a jövedelmezőségre: költségesebbé teszik a termelést és

növelik az önköltségét.

A koncentráció növelése és gyorsítása érdekében az állattenyésztési telepek építését csak azokban a gazdaságokban kellene központi forrásból anyagilag támogatni, amelyeknek termelési adottságai megfelelők. A koncentráció növelé—

sét segítené a nagyüzemi felár emelése és egyben prognesszívvé tétele. Az át—

adott termékek mennyiségének növekedésével párhuzamosan emelkedő egységre jutó nagyüzemi felár fizetése arra ösztönözné a tennelőszövetkezeteket, hogy a szövetkezetek közötti közös vállalkozásokat elsősorban a szarvasmarha—tenyész- tésben szorgalmazzák. A szövetkezetek összefogása ugyanis ilyen nagyösszegű

beruházásoknál jelentősen rövidítené a szarvasmarha—tenyésztésben a koncent—

rációs folyamatot, és korszerű szakosított állattenyésztési telepek, tej— és hús—-

344 _ DR. NAGY Imm- _,

,, üzemek létrehozását tenné lehetővé. Ez a beruházási eszközök koncmtráltabb felhasználását, az egy állatra jutó beruházások összegének csökkenését eredmé—

nyezné. A specializálás révén a legkorszerűbb munkaszervezés valósulhatha meg Az irányítók, ellenőrzők száma csökkenne a specialisták alkalmazása pedig a vezetés színvonalát emelné.

A szakosított nagyüzemi termelés térhódítását azonban nemcsak objektív

okok akadályozzák, hanem a hagyományos fonmákah—oz való ragaszkodás is.

Például 1961-ben 13 olyan állami gazdaság foglalkozott marhahizlalással, ame—

lyeknél az évi ráhizlalt összes súly 100 mázsa alatt volt, vagy például 8 gazda—

ság 10 derebnál kevesebb tehenet tartott. Ezekben a gazdaságokban az egy _ . állatra jutó hozamok csak feleakkorák voltak, mint az összes állami gazdaság—

ban. Az állami gazdaságok állattenyésztő telepeinek egy részén 1961 végén az állatállomány nem érte el az egy gondozó által nonma szerint kezelhető állatok

számát. A növendékmarháknál 141 telepen, a teheneknél 110 telepen volt ez a helyzet.

1961—ben a 261 állami gazdaság közül szarvasmarha—tenyésztéssel 251 gaz- daság foglalkozott. A gazdaságok nagy része tejtemeléssel, marhahizlalással és növendékmarhe—neveléssel foglalkozott. Hasmiló a helyzet a temnelőszövetkeze—

tekben is. A szarvasmarhát tartó tenmelőszövetkezetek köZül csupán 21—nek nem

volt tehene, marhahizlalással pedig csak 17 nem foglalkozott. 1964—ben 240 ter—-

melőszövetkezetben 100 mázsánál kevesebb hizott marhát éitékesítettek.

A mezőgazdasági tennelőszövetkezetekben a szarvasmarhák száma ma már sokszorosa az átszervezés előttinek, a szarvasmarha-sűrűség a közös gazdasá—

gokban azonban még így is alacsonyabb, mint az állam gazdaságokban. Ennek egyrészt az az oka, hogy a temaelőszövetkezebek üzemi méretei lényegesen

kisebbek az állami gazdaságokénál, másrészt pedig :az, hogy a háztáji szarv—as—

marha—állomány takarmányának nagyobb nészét is e közös temületeken kell

megtermelni. Jelenleg az egy tenmelőszövetkezetre jutó átlagos szarvasmarha—

állomány csak egyötöde, e tehénállomány pedig csak 16 százaléka az állami gez—

dásági átlagnak. A szarvasmarha—állomány koncentrációja az átszervezés után elsősorban a termelőszövetkezetek egyesülése révén. a tehénállomány pedig az

állomány növekedése révén nőtt.

A szarvasmarha-tenyésztés specializációja azt eredményezi, hogy egyes szno—

cislista nagyüzemek nem foglalkoznak majd a tenyésztéssel, hizlalással és tej—

termeléssel is, tehát a szarvasmarha—tenyésztés minden ágával, hanem csupán egy—egy részével. Ehhez azonban a technikai előfeltételek megteremtése mellett

az egyes üzemeket érdekeltté kell tenni a szakosításbán.

AZ ÁGAZATI JÖVEDELMEZÖSÉG HATÁSA A TERMELÉS SZAKOSODÁSÁRA

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdálkodásának egyik célja az egy tagra jutó maximális jövedelem elérése. Olyan temékek termelésére töreksze—

nek tehát, melyekkel az adott körülmények között ezt biztosithatúák, illetve

leginkább megközelithetik, és azokat az ágazatokat helyezik előtérbe, amelyek- nek termelési és értékesítési lehetőségei a legkedvezőbbek. Tehát az egyes ága—

zatok eltérő jövedelmezősége elősegítheti, de gátolhatja is az üzemek közötti munkamegosztás kiszélesítését, a termelés szakosodását. Az ágazatok jövedel- mezőségét főként a termelési költségek és az értékesítési ának viszonya hatá—

rozza meg, de viszonyaink között számos közvetlen vagy közvetett juttatás is befolyásolja a termelés jövedelmezőségét, ezzel a gazdaság anyagi érdekeltségét.

A SZARVASMARHA—TENYESZTES SZAKOSITASA 345

A sza—rvasmanha—tenyésztésből számnazó jövedelmet az éntékesít'ési ár mellett közvetett juttatásként beruházási hitel, korpajuttatás, üszőelletési prémium, nagyüzemi felár stb. is alakítja, és ezek is ösztönzik a gazdaságokat arra, hogy szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozzanak.

A szarvasmarha-tenyésztés takarmányai korcsoportok és hasznosítási irá- nyok szerint bizonyos mértékben különbözők. Más takannányt kell biztosítani a növendékállatokniak, a hízó állatoknak, a tejtermelő teheneknek. A takar—

mányok nagy része azonban hústermelésne és tejtermelésre egyaránt felhasznál—

ható. A takarmányigényben mutatkozó eltérés tehát nem olyan nagymértékű, hogy a termelés szakosodását jelentősebb mértékben gátolná, vagy lehetetlenné tenné, vagyis a szarvasmarha—tenyésztésen belüli specializálódás irányát nem- csak a termelési adottságok határozzák meg.

A termelés szakosodását a szarvasmarha—tenyésztési termékek árai elősegít'p hertik, ha ezzel a gazdaság jövedelme növekszik, gátolják, ha ezáltal a jövede—

lem csökken. Ezért a szarvasmarha—tenyésztési temnékek árát olyan formán kel—

lene rendezni, hogy a különböző hasznosítási irányok jövedelmezősége optimális természeti és technológiai körülmények esetén közel azonos legyen. Ezzel is biztosítani kellene. hogy ne kapcsolódjanak össze gazdaságilag azok az ágazatok,

melyek a technika fejlődésével mindinkább önállókká válnak.

A szocialista nagyüzemekben alkalmazott jelenlegi ár— és támogatási rend—

szer nem segíti elő a szarvasmarha—tenyésztés szakosodását, s ez is egyik oka annak, hogy az üzemek nagy többségében a szarvasmarha-tenyésztés minden ágával foglalkoznak, s ezáltal a tennelés koncentrációja lényegesen kisebb fokot ént. el, mint amekkorát az üzemek mérete lehetővé tenne.

Az állam a szarvasmarha—tenyésztés elősegítése érdekében a termelőszövet- kezeteknek minden leellett előhasi ütSZő után 4000 forintot fizet. Ez arra ser——

kenti a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, hogy minél több üszőborjút ne—

veljenek fel tenyészeéllal, függetlenül attól, hogy a későbbiekben ezek az állatok tenyésztésre alkalmassá válnak-e, vagy sem, de nem ösztönöz arra, hogy a teheneket minél tovább tenyésztésben tartsák. A jelenlegi anyagi ösztönzés mellett ugyanis bármilyen minőségű üszőt érdemes fedeztetni és leelletni, mert ha alacsony tejhozama miatt nem válik be, a tehén az első laktáció után viszony—

lag magas áron vágóálletként értékesíthető. Az így elért árbevétel nagyobb, mintha öreg, feljavított selejt'tehenet értékesít-ene a gazdaság, és rövidebb idő alatt is térül meg a befektetés. Ezért az üszőborjú—szaporulatnak viszonylag nagy részét felnevelik, és rövid tenyészidő után levágják. Véleményem szerint cél—

szerű lenne a gazdaságokat a tenyésztésben tartás idejének hosszabbitásában is érdekeltté tenni. Ezt azzal lehetne például elérni, hogy az úszó ellésekor folyó—

sított összeget kamatmentes hitel formájában adják a gazdaságoknak, és a hitel elengedésének mémek—ét a tenyésztésben tartás ideje alapján állapítanak meg, illetve hosszú tenyésztésben tartás esetén a hitelt egyáltalán nem kellene vissza—

fizetni.

Jelenleg a gazdaságok sok esetben olyan teheneket is kiselejteznek, melyek—

nél rosszabb tejhozamúakat is tenyésztésben tartanak. Ez az anyagi ösztönzés tehát sem a tehaénállomány növekedését, sem minőségi javítását nem segíti kellően

elő, csupán a hústermelés növelés-ét eredményezi. A fiatal tehenek vágóállátként

való értékesítése a gazdaságoknak és a népgazdaságnak is jelentős veszteséget jelent, az első laktácíó után kiselejtezett teheneket ugyanis legkorábban 45 hóna- pos korban vágják le, és ekkor az állat :húsa már értéktelenebb, mint a fiatalabb korú hízott üszőké. Ugyanakkor a tehenek hizlalásához több takarmányt kell

346 , - - DBNAGYW

felhasználni, mint a növendéküszőkéhez. Az állatok, így, a szavasmarhákieá-

lődésében ugyanis különböző szakaszok vannak, az állat növekedésekor a tatai: , ; alkotó anyagok (csont, hús, zsir stb.) nem arányosan változnak, hanem az egyik

szakaszra az egyik, a másik szakaszra a másik rész erőteljesebb vagy kizaró—

lagos növekedése a jellemző. Ezek a változások nemcsak a bestépite'sben, hanem a takarmányigényben és -felhasználásban is kifejezésre jutnak. Ezt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdasági üzemeknek a hústermelés növelé—

sében való érdekeltsége nem megfelelő. A gazdaságoknak ugyanis csak azért is érdemes saját nevelésű üszőiket leelletni, hogy ugyanannyi tehenet — esetleg olyanokat, melyek az előző évben ellettek először —— kiselejtezhessen, és meg——

hizlalhasson.

A tennelőszövetkezeti közös és háztáji gazdaságok, valamint az egyéni

tehéntartók a felvásárló kereskedelemnek eladott tej minden literje után korpa—

,juttatásban részesülnek, függetlenül attól, hogy mennyi az egy tehénre eső el—

adott, illetve az egy tehén által termelt tej. A tehenek tejhozama közismerten nem magas, számos termelőszövetkezet közös és háztáji gazdaságában pedig olyan alacsony, hogy abraktakarmány etetésére nincs szükség. 1964—ben ,a temnelősz—ö—

vetkezetek közös tehénállományának közel három-negyed része 2500 liternél keve—

sebb tejet termelt. Feltételezhető, hogy az e teheneknek teje után juttatott

,korpát nem a tehenekkel, hanem vagy hízó marhákkal, vagy más állatokkal etet—ték meg. így a tejtermelés ösztönzésére juttatott abnaktakamnánynak csak

egy részét használják fel valóban a tejtermelés fokozására. Számításaim szerint a termelőszövetkezetek az értékesített tejért kapott korpának több mintfelét másutt használták fel. Ennek az a következménye, hogy sok termelőszövetke—

zetben a tehenészet mellett olyan állattenyésztési ágazatok is vannak, melyek nem indokoltak, és amelyek csupán azért gazdaságosak, mert a tejtermelés révén kedvezményes áron kapnak korpát. A kedvezményes korpajuttatások tehát a szakosodást gátló kisparaszti hagyományokat nemhogy megszüntetnék, hanem még jobban megerősítik. Célszerű volna a korpajuttatást olyan színvonalú hoza- mokhoz iés értékesítéshez kötni, melyek eléréséhez valóban szükség van

abraktakamrnány feletetésére.

A nagyüzemi felár szintén a tejtemnelés növelésére ösztönöz, kifizetését azonban —— mint ezt már korábban is megállapítottam —— nagyobb mennyiségek átadásához kellene kötni. Az is célravezető lenne, ha progresszivitást vezetnének be, vagyis azok az üzemek kapnának nagyobb felárat, amelyek valóban nagy- üzemi méretekben term—elnek tejet és hizlalnak marhát. Jelenleg ugyanis a gaz- daságok már havi 4500 liter tej értékesítése esetén is megkapják a 40 filléres

nagyüzemi felárat. Ez —— a jelenlegi átlagos 'tejhozamokat alapul véve —— 15—25

fejőstehénnel elérhető. A hízó marhák átadásánál az utóbbi évekig már volt bizonyos progresszivitás: 10—19 hízó marha átadása esetén 1,00 forint, 19—nél több átadásánál pedig l,50 forint kilogrammonkénti nagyüzemi felánat kaptak a gazdaságok. Legutóbb a nagyüzemi felár [kifizetésének feltételeit módosították:

a termelőszövetkezetek már akkor is jogosultak nagyüzemi felárra, ha egy ne—

gyedév alatt értékesítenek 10 szarvasmarhát. Mondani sem kell, hogy ekkora tételek hizlalása nem jelent nagyüzemi méretű termelést. -

1966—ban számos mezőgazdasági temnényrnél és terméknél került sor a fel—- vásárlási ár emelésére. Az új amik olyan rövid ideje vannak érvényben, hogy

— a termelésre és felvásárlásra gyakorolt —- hatásuk még nem iménhető le, a

várható változás irányára azonban az előző árak és a tennelés együttes Vizsgá- lata alrapján megközelítő biztonsággal következtetni lehet. Az áremelés célja az

—.p. SZARVASMARHA—TEN'YÉSZTÉS SZAKOSÉTÁS'A 347

volt, hogy az árbevétel növekedjék, s a jövedelmezőség belátható időn belül biztosítható legyen. Ez előfeltétele annak, hogy a mezőgazdasági termelésben mind jobbon érvényesüljön az anyagi érdekeltség elve. Ez teremti meg az elő—

feltételét annak, hogy a gazdaságon kívüli kényszerintézkedéseket csökkent—

hessülk.

Az áremelés a mezőgazdasági üzemek felvásárlásból eredő pénzbevételét ——

egy év alatt -—— körülbelül 2,4 milliárd forinttal emeli. Ebből az összegből körül—

belül 40 százalék, egymilliárd forint, a szarvasmarha—tenyésztésből eredő árbe- vételt növeli. A felvásárlási ár emelése a szarvasmarha—tenyésztés termékeinél az átlagosnál nagyobb mértékű. Ez nyilvánvalóan azt fogja eredményezni, hogy a gazdaságok az eddiginél nagyobb gondot fordítanak majd a szarvasmarha—

tenyésztésre, aminek a tenyésztési színvonal növekedésében is meg kell nyil—

vánulnia. A tenyésztési szinvonal növelése azonban nemcsak az egyes gazdasá-—

goeknak, [hanem az egész népgazdaságnak is érdeke, s ennek kialakításához az állam a felvásárlási ár révén anyagilag is hozzájárul. Erre a hozzájárulásra a termelőszövetkezeteknek szükségük is van, mert a jobb minőségű szarvas—

marha— és teh—énállomány kialakítása átmenetileg az átlagosnál nagyobb mértékű selejtezést tesz szükségessé. Ez a minőségi csere igen költséges, mely a fiatal termelőszövetkezetek egy részének gazdasági erejét meghaladja.

A vágómarha ára kilogrammonként átlagosan 3 forinttal (23 százalékkal), a tejé literenként 30 fillérrel (10 százalékkal) emelkedik. Ez megváltoztatja a szarvasmaiwlia-teny'észtésen belül a hús— és a tejtermelés árbevételének arányát, ugyanis az áremelésből származó többletbevételnek közel háromnegyed része a vágómarha, egynegyede pedig a tehéntej értékesítésére jut. Ennek megfelelően megváltozik a szarvasmarha—tenyésztésen belül az egyes ágazatok súlya és a takarmányfelhasználás aránya. A gazdaságok egy liter tejért az áremelés után átlagosan 3,74 forintot kaphatnak (alapár, nagyüzemi és TBC—mentes felár együtt). A vágómarháért fizetett alapár a legutóbbi áremelés előtt 9—től 17 fo- rintig terjedt. Az 1966—ban életbe lépett ár 12,50 forinttól 21,50 forintig növe—

kedett. Ezek az árak az eddiginél jobban fognak ösztönözni arra, hogy a növen—

dékmarhák minél jobb minőségben érjék el a vágósúlyt, emellett minél fiata—

labban kerüljenek értékesítésre.

Az áremelés után az extrém minőségű fiatal selejttehénért a mezőgazda—

sági üzemek ugyanazt az alapárat kapják, mint a növendéküszőért, bikáért vagy tinóért. Fiatal selejttehén esetében ehhez még számításba kell venni, hogy a ter—

melőszövetkezetekben az üszőelléskor fizetett összeg nem térül meg a tejterme—

lésben, mert a magas alapárat csak az esetben kapja meg a szövetkezet, ha a tehenet legkésőbb az első laktáció után húsra értékesíti. így a 4000 forint jelen—

tős része a hústermelésből eredő jövedelmet növeli. Az állami gazdaságok ön—

költségi adatait felhasználva következtetni lehet arra, hogy a saját nevelésű selejttehenek értékesítése a termelőszövetkezeteknek —— figyelembe véve az üszőelletés során kapott juttatást is —— az egyes hústermelő ágazatok közül ed—

dig is az átlagosnál jövedelmezőbb volt. A növendék hízóállatok értékesítési ára ugyanakkor kilogrammonként 3—6 forinttal alacsonyabb volt az előállítási költségnél. Ezért a túlzott mértékű tehénkivágást eddig is csak adminisztratív

intézkedésekkel lehetett meggátolni.

A tej önköltsége körülbelül 2500 literes tejhozam esetén alacsonyabb, mint a felvásárlási ár. A termelőszövetkezeti tehenek nagyobb részének tejhozama azonban ezt az átlagot nem éri el, jóllehet a tehenek többsége ennél nagyobb teljesítményre lképes. Az 1964, évi adatok alapján megállapítható, hogy a ter—

348 , DR. NAGY IMRE

melőszövetkezeti közös gazdaságoan a jelenlegi tehénállomány átlagos tejbe—- _ zama 15—20 százalékkal magasabb —— 2600 liter körüli -—— lenne abban az eset-

ben, ha a takamnányozáson változtatni tudnának, és ha a téli takarmányozás nem átteleltetés jellegű, (hanem a nyárival egyenértékű lenne. A tehenek egy része jelenleg igen kevés tejet ad. Ha ezeket —— a 2000 liternél kevesebb tejet adó —— teheneket kiselejteznék, akkor a megmaradó állomány átlaghozama 2800 liter fölé emelkedne.

A szarvasma—rha—tenyésztésben bevezetett új árak várható hatása tehát a

jövedelmezőség növelésén túl egyrészt az állomány minőségének javulásában, a, hústermelés volumenének növekedésében és minőségének javulásában fog je—

lentkezni, s ez az elsőrendű külkereskedelmi érdekeknek is megfelel. A tejter—

melés lényeges mennyiségi növekedése —— véleményem szerint —— nem várható.

de a tehenek átlagos tejnozama feltételezhetően emelkedni fog. így a tej- estej-

tennék—fogyasztás növekedésében lényeges változás a közeljövőben nem várható.

Az új ának gazdasági eredménye '— mint az előzőkből kitűnik — több terü- leten kedvező, a szakosított termelésnek az eddiginél gyorsabb elterjedése azon——

ban még nem várható.

Ahhoz, hogy az árrendszer a szarvasmanha-tenyésztésben a specializálást elősegítse, Véleményem szerint az szükséges -— erről már korábban is volt szó —, hogy a különböző ágazatok (tejtermelés, manhahizlalás, borjúnevelés) jövedelmezőség—e azonOs körülmények esetén azonos legyen. A célt megfelelően

szolgáló árak megállapitására több lehetőség kínálkozik.

Szóba jöhetne olyan értékesí/tési árak bevezetése, amelyek a különböző korcsoportok által hasznosított különböző takarmánytermő területek egységére

azonos bruttó jövedelmet biztositanak. Az ezen elvnek megfelelően kialakított

áraik azonban nem segítenék elő a szarvasmarha—tenyésztés üzemek közötti szakosodását, mert ilyen árak esetén azok az ágazatok lennének jövedelme—

zőbbek és biztosítanának —— egy teljesített munkanapra számítva —— nagyobb bruttó jövedelmet amelyeknek élőmunikaigénye kisebb.

Reálisabbnak tűnik egy olyan árrendszer, amely az egy ledolgozott munka—

napra jutó bruttó jövedelem azonosságának biztositását tűzné célul. Ez az ár—

rendszer látszólag a munka szerinti elosztás elvével is összhangban volna. A mer—

melés érdekében azonban a szarvasmanha—tenyésztés különböző ágaiban sem csupán élő munkát használnak fel, hanem holt munkát is. A holt munka aránya az egyes ágazatokban eltérő, és a technika fejlődésével minden ágazatban emel—

kedik. Abban az esetben, ;ha az árakban csak az élőmunka-ráfordítás jutna kifejezésre és az előző termelési időszakok mumkaráfordítása, a holt munka nem, az árrendszer az eszközigényesebb ágazatok háttérbe szorulását és a technika fejlődésének lassúbbodását idézné elő. Az így (kialakított árak — tekin—

tettel arra, hogy a szarvasmarha—tenyésztés [különböző ágainak eszközigrénye igen eltérő —— nagymértékben gátolná a specializálást. A termelőszövetkezetek ugyanis az extenzívebb szarvasmarha—tenyésztési ágazatok fejlesztésére (töre—

kednének, és lehetőségeik határán (belül hát—térbe szorítanak a technika fejlő—

dését is, hiszen azok az ágazatok nyújtanának nagyobb bruttó jövedelmet egy kat. hold—ra számítva. melyeknek együttes élőmunka—felhasználása nagyobb.

Annak érdekében, hogy a különböző szarvasmarha—tenyésztési ágazatok jövedelmezősége ne akadályozza a szakosodás elterjedését és a technika fejlő—

dését, az árak megállapításánál arra kell törekedni, hogy az értékesítési árak-—

ban a felhasznált élő munka mennyisége mellett az egyes ágazatokban lekötött eszközök nagysága is kifejezésre jusson. A különböző ágazatokban a ledolgozott

A SZARVASMARHA—TENYÉSZTES SZAKOSITÁS'A 349

egy munkanapra jutó bruttó jövedelem nagyságának azonossága mellett a lekötött eszköz-ök egységére is azonos eszközlekötési hozzájárulást kellene biz—

tosítan—i, vagyis az eszközlekötési hozzájárulás összegével csökkentett egy napra jutó bruttó jövedelem azonosságát kell célul tűzni.

A specializáció következtében a termelőszövetkezeti gazdaságok közötti

áru—forgalom növekedni fog. Ennek feltétele azonban, ahogy a gazdaságok vásár—

lás révén olcsóbban jussanak ;bizonyos korcsopontú szarvasmarhákhoz, mintha azt maguk tenyésztenék, illetve, hogy az eladó gazdaságot az eladás mévén ne érje károsodás. Tehát ahhoz, hogy a specializálás és a munkamegosztás a szö—

vetkezetek közt szélesedjxék, nem elég ágazatonként azonos nagyságú egy napra jutó bruttó jövedelem és eszközlekötésí járulék biztosítása, hanem az is szűk—

séges, hogy a gazdaságok a nagytömegű termelés révén olyan magas termelé- kenységi és technológiai színvonalat érjenek el, mely kis mennyiségben történő termeléssel el nem érhető alacsony önköltséget biztosít.

A természeti tényezők és a gazdasági intézkedések hatására arra kell tehát számítanunk, hogy egy—egy szövetkezeti nagyüzemben idővel kevesebb állatfaj és egy állatfajon ibelül kevesebb korcsoport tenyésztésével fog—nak foglalkozni.

Ennek eredményeként az egyes állatfajok, illetve korcsoportok állományának koncentrációja növekedni fog. Az állattenyésztésnek ennek következtében nem- csak a jellege változik meg, és távolodik el a hagyományos állattenyésztői munkától, hanem az egyes ágazatok technológiailag is önállób'bá, a mezőgazda—

sági üzemtől függetlenebbe válnak, annyira, hogy területileg is eltávolod—

hatnak, és leválhatna'k a mezőgazdasági üzemtől. Ez a folyamat a sertéshizlalás—

ban, a tojás- és a barom—fihús-termelésben már utat is tört magának A szakoso—

dás :a szarwasmanha—tenyésztésben is tért hódít, de a hasonló vonások mellett speciális vonásokat is tantalmaz. A különbség egyrészt a szükséges takarmány, másrészt a termelt trágya nagy mennyiségéből adód-ik. Ez az oka annak, hogy a szarvasmarha—tenyésztés valamennyi ágazatát a sertés— és a baromfitenyész—

'tésne'l erősebb szálak fűzik a mezőgazdasági termeléshez és ezen keresztül a mezőgazdasági üzemhez. A sza—rvasma—nha-tenye'sztésben a specializáció térhó—

dítása ellenére sem várható tehát, hogy belátható időn belül a tenyésztés, hizlalás stb. —— a senteshizlaláshoz vagy tojástermelréshez hasonlóan —— a mező—

gazdasági üzemből kiváljon és függetlenné váljon.

A mezőgazdasági területek. a növénytermelés melléktermékeinek ésszerű hasznosítása, végül, de nem utolsó sorban a termelés technológiai színvonala miatt az állattenyésztés szakosodása nem fog arra vezetni, hogy egy gazdaság—

ban osak egy állatfaj egyetlen kor—csoportja legyen. A munkamegosztás kiszé—

lesedése után is számolni kell azzal, hogy a gazdaságok többségében például szarvasmarhát és sertést is tartani fognak. A munkamegosztás azonban meg fog nyilvánulni abban, ,hogy a különböző természeti és közgazdasági adott—

ságotldial rendelkező gazdaságokban a két állatfaj egymáshoz viszonyított aránya, valamint az egyes állatfajok hasznosítás szerinti összetétele eltérő lesz.

PE3lOME

3aunmaacs BOHpOCOM pacnpeaencmm praa memuy cenbcxoxoazücmeuummu npen—

anííTl/IHMH, aBTOp ycraHaereae'r, HTO pacnpeuenenne praa MOPKET ocymecmn'rbcn TOHLKO Torna, 60.71" npeusapu'renbno coaaam'rcn HHWHHC l/I Má'repuanbnme YCJ'IOBHH cneunannsauuu.

Amop uccneuver iconuempaumo " cneuuannaaunm nponssoacma. On vcranasnusaer, two

XO'I'H B peayanaTe COllHüJ'lHCTH'IBCKOI'O npeoőpasoBaHnn CeHbCKOFO XOSHÚCTBH B SHa'IHTeHb—

HOIUI nepe YBBJIHlll/UIZCB KOHeIIHTleU/IH, meercn HCDÖXOHHMOCTb B G(mee anauwrenbnoü, "EM

350 DR. NAGY: A. SZARVASMARHA—TENYESZTÉS SZAKOSITASM

nacronman, Koauen'rpauuu, ocoöenno B oőnac'm musornononc'ma. Xoasüc'ma sannnamrcn passenenuem ÖOJlbuIOI'O xonnsecraa Bunos )KPIBOTHHX B 70 Emma,—Koma noronoabe onnoro'

BHJIa )!(HBO'I'HBIX BBJIHCTCH V HHX OTHOCWI'eJleO HEÖOJ'lblHl/IM. Hpenmymec'rsa KOHIIEHTPHDO—

BaHHoro npouanoncraa nnnmcrpnpym'rcn aBTOpOM c nomommo npencrannennn coamecworo

pocra mennem—parmi! IlOFOJTOBbH KOpOB " YAOÚHOCTM.

Sam/mancs Bonpocom cpenHero pasmepa xoenüc'm, aBTOp yCTaHaBnnBae'r, wro a nin-epe—

cax YBCJWNGHHH Konuenrpaunu He cnenve'r e'rpemn'rbcn K oö'benunenmo CEHbCKOXO3HüCTBeH—

aux nooneparnsos, coorse—rcrneano, rocwxapcrsennmx censcxoxosnücrsenanx xoanücra, a

cxopee CIIGlIVET CTpeMl/ITBCH K COKpaHlEHPIlO KOJll/ll-leCTBa orpacneü )KHBOTHOBOJICTBÉI.

B un'repecax yaennuennn " Gonee ÖbICTpOPO nocrmxennn Konuen'rpauun aB'rop npen—

narae'r, tnoősx CTpOHTeJleTBO musornoaomecknx (bepm ÖlelO nomepmano sa cuer uempanb- _ aux pecypcos B Tex xosnücrsax, me vcnonnn sennm'rcn c sroii TGV—IKM sperma cammmn non- xonnmmvm.

Amp ycranaennnae'r, nro nem Ha nponyx'rbl cxo'rosoncrea cnocoöcrevm'r cneunann- aaunn' nponsnoncrsa TOJIbKO B rom cnyuae, ecnn oan cnocoőcrswo'r yaenntxenmo ononoao xosnüc'rs. Amop aannmaercn Bonpocom oőpasosannn cnocoőc'rawoumx cneunanusaunu nen 14 npnxoimr :( saxnmuennm, !n-o B pasnmnnx orpacnax cico'ronouc'rsa nema cnenoaano

(is! ycraHonmb THK, tri-0651 oan noone sbxue'ra nnar sa (bonus! oöecnetmnn onuuakoemü 33.110-

Boü noxon B pacue're na l o'rpaöo'raannü paőounii gens. B 'ro me Bpemn, aBrop vcranasnnnaeír, _ u'm vnopnnonenne nen camo no ceőe He HBJIHBTCH JIOCTaTO'leIM mm ocymecranenun cneuuann—

snpoaannoro nponssoncrsa, mm ami! nem/! umeercn neoöxonnmoc'rb Tamxe 14 B rom, wenn npoussoncmo BeJIOCb B xpvnnnx macmraöax, npn rakom BblCOKOM vposne nponsaonmens—

noc'm prna n Texnonomn, Koropuü oőecneunnaer onnoapemenao Taxme n Hnsxwo ceöecron-r MOC'Bb.

SUMMARY ,

Dealing with the problems of the division of labour between agricultural plants the author states that it can be realized only if the personal and material conditions of specialization are created previously. The author analyses the concentrationand specialization of. the production. He states that although concentration has greatly increased due to the social reorganization of agriculture, a still higher concentration would be reguired especially ín livesrtock breedi—ng. The farms concerned with the rbreeding of many species of animals keep relatively few animals from the single species. The advantages of concentrated production are illustrated by means of the simultaneous increase of the concentration of the cow stock and of the milk produc—

tion.

Analysing the average size of farms he states that in order to increase con—_

oenftratiom not so much the fusion of producens' cooperatives and uznification odí the-state farms should be supported than rather the number of the branches of

livestock breeding should be decreased. -

In order to increase and accelerate concentration he proposes to support the

building of livestock breeding farms from central sources in those plants Where the conditions are most suitable for this purpose.

The author states that the :specialization of the production is promoted by the prices of the products of oattle breeding only if also the income of the farm increases. The author deals also with the problem of developing prices which promote specialization and concludes that prices should be fixed in the different branches of cattle breedin—g so as to accomplish, after the deduction of the interest payable fori eduipment, the same amount of gross income per working day. At the same time he also states that a price adjustment is not sufficient in itself to promote specialized production; production on large scale, by high standards of productivity and technology, involving at the same time low prime costs, is also necessary.