Moldova György: Tisztelet Komlónak
Mielőtt kézbe venném a kötetet, izgalommal gondolok arra, hogy megismerem-e majd azt a Moldovát, aki hét-nyolc évvel korábban különös történeteinek parttala- nul áradó meséjével nyerte meg a tetszésemet. Felfokozza várakozásomat, hogy olvasom és hallom, az Esték a téren bizarr ötletekre épülő kis írásainak, a Gáz- lámpák alatt és Az elátkozott hivatal kitűnő szatíráinak szerzője megváltoztatta hangját a Tetovált kereszt és a Hajósok éneke című legutóbb megjelent könyveinek nagyobbik felében. (A mesébe illő, szinte hihetetlen történetek helyébe valódi ese- mények kerültek, a szatirikus hangot felváltotta a tárgyilagos riporteri szűkszavúság.)
Aggodalmam — gyorsan kiderült — alaptalannak bizonyult: Vas Zoltán neve felidézi az ötvenes évek hangulatát, amelyet Az elbocsátott légió, a Magányos pavilon s a Malom a pokolban jeleneteiben megismertem. Azután olvasom ezeket a másutt sehol fel nem bukkanó neveket, mint Kozjancsics, Preisendorfer, Wietorisz, Appelshoffer, s gondolatban régi olvasmányélményeim hőseinek neve jut eszembe.
Mert aki olvasta Moldova műveit, ismeri Flanderát, Altschuler Nagyezsdát, Zweck Bandit, Jascsák Bélát, Zörgő Rafaelt, Kaját és Szigecsánt, utóbbiakat éppen Kom- lón hozta össze a sors. De megtaláltam azokat a szólás értékű mondásokat is — igaz, ezúttal egy kezemen megszámlálhatom előfordulásuk számát —, amelyeket Moldova bizonyára aprólékos gonddal válogat ki bőséges, gazdag gyűjteményéből.
S mire az utolsó sorokhoz érek, nincs kétségem: Moldova legújabb írásában is fel- lelhetők mindazok a motívumok, amelyek korábbi művei alapján őt oly eredeti jelenséggé tették: a nehéz fizikai munka becsülete, az ember, a próbák és „meg- méretések" egymáshoz való viszonya, a népi káderek útja a magasba és zuhanása a mélybe, a labdarúgás szeretete, s természetesen a féktelen mesélő kedv.
Keressük meg tehát azokat a szálakat, amelyek — Moldova műveinek ismere- tében elmondhatjuk — szinte minden írását át- meg átszövik s amelyek a Tisztelet Komlónak! címűben is fellelhetők! Hogyan változott az író művészete? Bár témáit főként az élet perifériáján végbemenő .változások iránti érdeklődés jellemzi — talán a témák feldolgozatlansága miatt, talán amiatt, hogy feltárja és bizonyítsa: az em- berek magatartása éppen embervoltuk miatt alig különbözik egymáséitól, bármily különös körülmények között éljenek is — ezúttal országjárásának részben már fel- térképezett, megismert és megismertetett területére tér vissza. Ez a visszatérés ve- szélyes, bár bizonyító .erejű is. Veszélyes, mert a felületes szemlélőnek azt súgja:
Moldova kifulladt, a hagyományos szépirodalmi tevékenységnek hátat fordított, s az irodalmi élet hullámai a könnyű ellenállás irányába sodorták. Irodalmi szociográfiát, szociográfiai elemekkel tűzdelt féltudományos, félművészi riportokat ír, hódol a divatnak. S tegyük hozzá, a szerző is hallja, sőt, egyik olvasója leveléből olvassa is ezt a vádat, válaszol is rá könyve „fülén": „Én igyekeztem gyakran az emléke- zetembe idézni, hogy legalább négy-öt ember dolgozik a gyárakban, vagy a földe- ken néhány órát csak azért, hogy én nyugodtan írhassak, és ez bizonyos kötelezett- ségeket ró rám, tudomásul kell vennem eltartóim természetét és kívánalmait...
Az átlagos ember élete az egész világon leszűkült, a munkán kívül napi néhány útra korlátozódik: munkahely—lakás—üzletek — néhány ismerős család viszonyla- tában, azt viszont mindenki szeretné tudni, mi történik az országban, hogy alakul a hozzá hasonlók sorsa. Erre a kérdésre, úgy gondolom, a riport és a szociográfia adhatja meg a legpontosabb választ és ez gyakran többet jelent két bablevesbe elegendő irodalmi babérnál is."
Moldova írásait nem magának a fizikai munkának a leírása teszi eredetivé, hanem a novella- és regényhősök életútjának s a jellemformáló munkának egymás- hoz való viszonya, e viszony jellemzése, az eredmények összegezése. Az erőfeszí- tések eredményének kivárása, a virtusból végzett munka dicsérete, általában véve a munka becsülete, a munka pátoszának megjelenítése. A Tisztelet Komlónak!, amely
8 Tiszatá) 113
egyébként A munka himnusza címet is kaphatta volna, az eddigi életműben szét- szórt, a fent jellemzett természetű villanásoknak egyetlen fénynyalábba való össze- gezése. A könyvnek a legjobban sikerült fejezetei nem véletlenül éppen azok, m e - lyekben az áldozatvállalás, az erőn fölül vállalt és a vállalásból kötelességgé érő tevékenység láza vibrál. „Egy vájár reggel lemaradt a buszról, félt, hogy a bumli miatt elveszti félévi hűségjutalmát, negyvenöt kilométert futott és kapaszkodott Komlóig, utána még leszállt egy nyolcórás műszakba." Az idézetből nem nehéz ráismerni az Esték a téren-sorozat meséiéinek megbocsátható nagyotmondására sem.
De ugyanarra emlékeztet egy másik idézet is. „Harmincnégy percig tartottam a hátamon ötvenegy csille szenet. . . . Aztán kiszabadítottak óvatosan. Ki akartak ve- zetni, de én azt mondtam: előbb, gyerekek, megpsináljuk az omlást." S íme, itt van a Tisztelet Komlónak! másik, a többi műhöz kapcsolódó szála: a mesélőkedv.
Meg kell mondani: Moldova kitűnő riportjai, néhány kisregénye, sikeres szatírái ellenére elsősorban és mindenekfölött novellista. Akkor van igazában elemében, h a az adatgyűjtések, barangolások szünetében egy-egy jó figurára talál, aki mesélni kezd. Ilyenkor az anyaggyűjtő riporter leteszi a tollat, a jegyzettömböt, s áhítattal hallgat. Megpihen a nyersanyag összeszedése közben, de bizonyára a könyv írásakor is ezeknél a részeknél. Ezeknek a fejezeteknek még a bevezető mondatai is az Esték a téren rövid történeteinek kezdő soraira emlékeztetnek.
Bár — fentebb említettük — Moldova művének legfőbb értékét a műben szét- szórt és kisebb-nagyobb önálló elbeszéléssé érő epizódok adják, de n e m idegen a szerzőtől a szociográfia műfaja sem. Tömör, jellemző válaszokat váró riporteri kér- dései mellett ugyan ritkán vállalkozik értékelésre, de nincs is erre szükség. Komló jelenének, szürke hétköznapjainak és ritka ünnepeinek leírása a töprengésre kész- tetett olvasó előtt felvázolja a város jövőjét is, valahogy ilyesféleképpen: Komló léte és jövője = a szén léte és jövője. Éppen ezzel magyarázható, hogy a szerző az első sortól az utolsóig megmarad a könyvet borító lap fekete-fehér színénél: nem szépít, lerombol minden légvárat, nem látja rózsaszínben a jövőt, nem érzeleg, legfeljebb az ötvenes évek „Nagy Komló" ábrándjára vagy a széncsaták idejére emlékezik némi nosztalgiával. Tárgyilagos, mértéktartó ítélkezés, helyenként talán némi balla- disztikus borongás, szomorkás hang jellemzi a Tisztelet Komlónak! című szo- ciográfiát.
A kimértség, a tárgyilagos riporteri magatartás, a ritkán elhangzó írói véle- mény nem teszi pártatlanná Moldovát. A címben leírt tisztelet az írásnak szinte minden sorából előbukkan, azoknak az embereknek szól, akik gyakran közelítik meg az ember fizikai teljesítőképességének határát — magán- vagy közérdekből —, akik cselekedeteikben az emberi értékek védelmét hordozzák, legyenek bányászok, mérnökök, zenetanárok.
Moldova György legújabb könyve a Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg. Csak ennek tudatosításával vállalkoztunk eddig is értékmérő, elemző m u n - kánkra. De ez a tény az olvasót is kötelezi. Baranya megyében éppen úgy, mint Csongrádban, illetve egész Magyarországon. Szociográfiai értelemben ugyanis az a d j a az írás értékét, hogy a szerző-riporter felfigyel azokra a jelenségekre, amelyek nem- csak Komlóra jellemzőek. A helyi jólértesültség senkit sem jogosít fel arra, hogy személyes vonatkozásokra egyszerűsítse azokat a dolgokat, amelyeknek éppen álta- lánosságban, vagyis személytelenül van jelentősége.
Moldova legújabb kötete az eddigi életmű kiteljesedésének bizonyítéka, egy kí- sérlet a szociográfia és a hagyományos szépirodalmi műfajok közelítésére, a közéleti elkötelezettség vállalása, s nem valamiféle irodalmi divatnak a követése. Az orszá- got jól ismerő író-riporternek szinte törvényszerűen kellett vállalnia az újkori fel- fedező szerepét a hatvanas évek végének Magyarországán. (Szépirodalmi, 1971.)
CS. FARKAS ISTVÁN
114
