RHETORIKAI OLVASÓKÖNYV

*

/

R H E T O R I K A

ÉS

RHETORIKAI OLVASÓKÖNYV

SZERKESZTETTE

RIEDL FRIGYES

^ e & r^ u v & KiuP

J.^{aUC" -ofeieit ÍY<i'f?>JU’

•S>í I\út<}fe \+í\*y tnr^fcí<uuífii

M A G Y A R ÍR Á S A XV. SZAZADBÓL.

Ara 1 frt 30 kr.

B U D A P E S T 1 8 8 8

LAMPEL RÓBERT KÖNYVKIADÁSA

(W O D IA X E R F. ÉS F I A I)

R H E T O R I K A

ÉS

RHETORIKAI OLVASÓKÖNYV

SZERKESZTETTE

R í ED L F R I G Y E S

Hieroglypha

B U D A P E S T 1 8 8 8

LAMPEL RÓBERT KÖNYVKIADÁSA

(WOD1ANER F. ÉS F IA l)

Budapest. Nyomatott YVodianer F. és Fiainál.

A rhetorika tanítása a gymnasiumban és különösen a reáliskolában, hol már az V-dik osztály tárgya, nagy ne­

hézségekkel küzd: oly anyagnak (a prózai műfajoknak) adja elméletét, melyet a tanulók vagy csak nagyon távol­

ról, vagy egyáltalán nem ismernek. A költészettan, mely a tanterv szerint csak a következő osztály tárgya, e fokon aránylag könnyebb szerrel volna tárgyalható, mert a tanulók előtt jó részt már ismeretes költeményfajokkal (románcz, ballada, lyrai költemény, mese stb.) foglalkozik. A régi rhetorika, mely nem műelméletet kivánt levonni, hanem gyakorlati szabályokat adott az ékesszólásra, persze köny- nyebben boldogult valamint könnyebb volt a régi poétika is, mely a verselést és a költemények szerzését tanította.

Ha valakit költészetre, azaz költemények készítésére aka­

runk tanítani, az egész poétika egyetlen szabályra redu- cálható: Legyen ízlésed és írj a hogy akarsz. A régi rheto­

rika utasításai helyébe is ezt az egy aranymondást lehetne a tanuló elé szabni: Minden szavad az értelem kedvéért legyen, az értelem pedig az igazság kedvéért.

A jelen könyv elméleti részének fősúlya a történet­

írásra van fektetve. Hogyan készül egy történelmi mű?

Hogy van, hogy valaki el tud mondani eseményeket, melyek 1000 vagy 2000 év előtt történtek? ezt iparkodtam meg­

magyarázni. Történeti érzetünk úgy sincs még kellőleg ki­

képezve:-csak hasznunkra válhatik, ha a magyar középis­

kola a történeti tudat keletkezését behatóbban fejtegeti.

Az olvasmányok egy része tartalmilag rokon csopor­

tokat képez: ilyenek a Zrínyiről és Szondiról szólók. E sze­

rint alkalmat ad részint a külömböző feldolgozások ösz- szevetésére, részint az érdek concentrálását teszi lehetővé összefüggő képzetcsoportok utján, a mire olvasmányaink­

mányok megértését a jegyzeteken kívül elemzések és váz­

latok iparkodnak megkönnyíteni, melyek hol az olvasmányt, hol szerzőjét röviden jellemzik. Bizonyára czélszerü, ha min­

den olvasmány elvégzésével e kérdésekkel foglalkozunk:

mik az olvasmány főgondolatjai és hogyan függnek össze?

Minő stilisztikai sajátságokat találunk benne? Mennyire jellemző mindez szerzőjére?

Az olvasmányok közt Beöthy és Szász kisebb értekezé­

sein kívül két, szintén valamivel nehezebb található: Sala­

mon Ferencz tanulmánya a történetírásról és Deák felirati ja­

vaslata. Az első, legalább a gymnasiumVI. osztályában tán már nagyobb nehézségek nélkül tárgyalható; Deák beszéde pedig a reáliskolában is okvetlen megérdemli a tárgyalást, nem csak mert legnagyobb szónokunk egyik remeke, ha­

nem mert a magyar alkotmány alapelveinek megállapítása, melyet minden müveit magyarnak ismernie kell.

A reáliskolai tantervnek megfelelően a szerkesztés elméletét is beleszőttem a rhetorika előadásába: e pontok (3*2.33. §.) a gymnasiumban ismétlésnek tekinthetők, a reál­

iskolában pedig oly tanok rövid összefoglalásának, me­

lyeket elméletileg elnyújtani nem kívánatos.

Külföldi kézikönyvet, a mely a rhetorika anyagát tan­

tervűnk követelései szerint tárgyalná, nem ismerek. A törté­

netírás elméleténél Droysen műve (Grundriss dér Historik) és Macaulay egy-két essaye: (különösen a 25. és fíO. §-nál) szolgált forrásul. A beszéd tárgyalásánál jó hasznát vettem Veroniolles és Pellissier francziarhetorikájának; ezeken kí­

vül ügyeltem még az öreg, jó Blair Hugó L e c z k é i r e is.

Az értekezés elméletében Wackernagel G r u n d r i s s d é r B he t ö r i k volt főtámaszom. Még köszönettel tartozom Névy László tankönyvének is, mely habár más szempontok­

ból tárgyalja ugyan azt az anyagot, mint úttörő e téren né­

mely pontban nekem is kalauzul szolgált.

Legyen végül szabad e könyvet, ámbár bizonyos te­

kintetben csak kísérlet, kollegáim szives jóindulatába ajánlani.

Ip rtlE D L f ^ R I G Y E S .

1. Visszapillantás eddigi tanulmányainkra. Első nyelvi tanulmányunk tárgya a magyar nyelv volt. Anyanyelvűnket nagyszerű, tág épülethez lehet hasonlítani. Megvizsgáltuk először, hogy az a nyelv — melylyel folyton élünk — mily alkotó részekből áll és hogyan vannak ezek a részek összerakva? Ha valamit gondolunk, gondolatainkat a nyelv segítségével fejezzük ki, a nyelv segítségével közöljük másokkal, azaz beszélünk. Ha valakinek beszédét megfigyel­

jük vagy ha Írást, könyvet olvasunk, észrevehetjük, hogy a beszéd vagy irás egyes nagyobb részekből, tagokból áll, melyek egy-egy gondolatot fejeznek ki. Ezek a részek a mondatok. A szerint a mint a mondat vagy megállhat (érthető) magában vagy nem, fő- és mel­

lékmondatokra osztottuk. Ha egy-egy mellékmondatot vizsgálunk, csakhamar szemünkbe tiinik, hogy az voltakép nem egyéb mint a főmondatnak része, mely külön mondattá bővült. Ha a mellékmon­

datot visszahelyezzük, oda a honnan kiemelve mondattá bővült, akkor vagy alany, vagy állítmány, vagy jelző, vagy tárgy, vagy hatá­

rozó. E szerint neveztük el a mellékmondatokat is : alanyi, áilítmd- nyir-jelzői, tárgyi vagy határozói mellékmondatoknak.

Minden mondat szavakból á ll: ezeket is osztályoztuk, azaz meghatároztuk, hogy miben hasonlítanak és miben külömböznek a szavak. Láttuk vannak oly szavak, melyek valamely tárgyat vagy személyt jelölnek: ezek a főnevek. Vannak olyanok, melyek vala­

mely tulajdonságot fejeznek k i: a melléknevek. Olyanok, melyek cselekvést, szenvedést, állapotot fejeznek k i: az igék stb. Ezek a szavak nem mindig egy és ugyanazon alakban fordulnak elő, hanem változhatnak. A főnév változása abban rejlik, hogy viszonyragokat vesz fel (a ragozás), az igéé, hogy személy-, mód- és időragok já ­ rulnak hozzá azaz hogy hajlítjuk. Meghatároztuk a ragozás és a haj- lítás módját is.

Az egyes szavakat azonban nem csak abból a szempontból vizsgálhatjuk, hogy mit jelentenek (beszédrészek) azaz tárgyat, tu-

1

R IE D L- R H E T O R IK A .

lajdonságot, cselekvést fejeznek-e ki (fő-, melléknév, ige), hanem meg­

határozhatjuk azt is, hogy minő szerepük van a mondatban. Minden mondatban van egy (vagy több) szó, a melyről valamit mondunk.

A miről szólunk az alany, az a mit róla mondunk, az az állítmány.

A mondat továbbá bővülhet tárgy, jelző vagy határozó által.

Az egyes szavak külsőleg tekintve ismét szótagokból állnak, a szótagok pedig hangokból. A hangok különféleségét is meghatároz­

tuk : észrevettük, hogy vannak hangok, melyeket magokban is ki lehet ejteni, a magánhangzók, míg mások csak más hang kíséreté - ben ejthetők k i: a mássalhangzók. A magánhangzók felosztása magas és mély hangzókra igen fontosnak bizonyult, mert a magyar nyelv- egyik sarkalatos fősajátsága, a hangzóvonzat ép azon alapul, hogy magashangú szóhoz csak magashangú rag, mély hangú szóhoz csak mélyhangú rag járul. E hangzóvonzat a magyar nyelv egyik főjel­

lemvonása, melyet nem találunk sem a latinban, sem a németben, sem a francziában.

Ily módon mintegy beléptünk és eligazodtunk abban a nagy épületben, melyhez a nyelvet hasonlítottuk. Láttuk hogyan kell he­

lyesen beszélni? A negyedik osztály tárgya: a stilisztika, arra taní­

tott, hogyan kell gondolatainkat jól kifejezni és egybekapcsolni.

Láttuk, hogy nyelvtanilag helyesen ( = magyarosan) beszélni vagy Írni még nem elég. A stílusnak ( = nyelvbeli kifejezésmódnak) leg­

fontosabb kelléke a világosság. Mindenekelőtt tehát erre kell töre­

kednünk : világosan kell Írnunk, azaz úgy, hogy megértse Írásunkat az, a kinek szántuk. Csak ezután foglalkozhatunk a többi kellékkel:

a szabatossággal és a jó hangzattal.

A költeményeknél vagy egyáltalán bármily hosszabb olvas­

mány stílusát vizsgálva oly kifejezésekre akadunk, melyekben egy vagy több szó nem a voltaképeni értelemben, hanem átvitt képies értelemben van használva. Ezek a képies kifejezések. Néha össze­

hasonlítunk valamit más tárgygyal, pld. egy fentebbi sorban azt mondtuk, a nyelv olyan mint egy nagyszerű épület. Ez hasonlat. Min­

den hasonlatban két elem van: hasonlított (a mi példánkban nyelv) és hasonló (épület). Ha a mint kötőszót elhagyjuk, a képies kifejezést metaphorának mondjuk, pld. Az első három osztályban behatoltunk, a nyelv épületébe és eligazodtunk benne. Sőt néha a metaphorában a hasonlított elemet (nyelv) egészen elhagyhatjuk, pld.

ha a nyelvtanár azt mondaná tanítványainak előadásainak elején:

nagy és szép épületbe vezetlek titeket ez évi tanulmányainkban. (Az épület szón itt a magyar nyelvet érti.)

Vannak ezeken kívül a nyelvben még más kifejezések is. me­

lyeket szintén nem voltaképeni értelmükben használnak: a meto- nymiák. Ezeknél is két elem van összekapcsolva illetőleg felcserélve : csakhogy ez a két elem (melyek közül csak az egyik van kitéve) nem hasonló mint a metaphoránál. Ha azt mondja valaki:

»Hunyadi sok habért aratotta vagy »az olajág ismét virúl«

akkor a babér a dicsőség, az olajág a béke helyett áll. Csakhogy a csere nem hasonlóság alapján történt (hisz a babér vagy az olajág nem hasonlítanak a dicsőséghez vagya békéhez) hanem más vonat­

kozás utján. < A babér a dicsőség és az olajág a béke jelvénye).

A képies kifejezések leggyakrabban költeményekben fordul­

nak e lő ; a negyedik osztályban meghatároztuk azt is, hogy miben külömbözik a költemény külalakja a prózától: a költemény t. i. min­

dig a szótagok valami megszabott számához és rendjéhez van kötve:

vagy a szótagok hangsúlya van eleve meghatározva (hangsúlyos v.

ütemes verselés), vagy a szótagok hosszúsága és rövidsége (időmér­

tékes verselés).

Az idén egy fontos lépéssel akarunk haladni: ki akarjuk fej­

teni, hányféle prózai munka van az irodalomban, vagy pontosabban kifejezve: a prózai műfajokat osztályozni és fősajátságaikat megje­

lölni akarjuk. A jövő osztályban majd a költői műfajokat fogjuk jel­

lemezni.

( § )Próza és költészet. A próza a költészettől 1) tartalmilag.

2) alakilag külömbözik. A próza inkább az észhez, az értelemhez fordul. Czélja a való feltüntetése. A költészet első sorban az érze­

lemre és a képzeletre akar hatni. Törekvése valami szépet elénk állítani, bennünk gyönyörködtetni. Ez a tartalmi, a belső külömbség próza és költészet közt.

Alakilag a prózairó előadása kötetlen, a költőé kötött. A költő előadása kötött, mert nemcsak a nyelvtan és a stilisztika, hanem a verstan szabályai is megkötik. A prózairót ellenben verstani szabá­

lyok (melyek a szótagok számát és minőségét eleve meghatározzák) nem kötik.

Példa erre olvasmányaink közt Istvánfi és Arany Szondija. Az első:

Istvánt! prózájával értelmünkhöz szól, mert értesíteni akar minket egy vár­

vívás történetéről: Arany a költészet hatalmát a nyers erőszakkal szemben dicsőíti s mindenekelőtt érzelmünk és képzeletünkre akar hatni.

3. A költészet mint irodalmi alak régibb a prózánál. Az em­

berek ugyan prózában beszéltek mindig, de az első irodalmi ter­

mékek költőiek voltak. Az olvasni nem tudó népnek ma sincs pró­

zája, de költészete van : minden vidéken énekelnek népdalokat. Az 1*

A

rás és különösen a könyvnyomás feltalálása • óta (1450 körül) na­

gyon megszaporodott a próza : valamely költemény fenmaradásához t. i. nem kell irás. mert a verses alak megkönnyíti az .emlékezetben való tartását: a próza ellenben nem igen marad meg, ha nincs

felírva.

4. A próza fajai. A közönséges életben beszédünkkel vagy írásunkkal külömböző czélunk lehet: vagy el akarunk valami ese­

ményt beszélni, vagy fel akarjuk világosítani valamiről azt, a kihez szólunk vagy pedig valamire rá akarjuk bírni. A prózai műfajok is e három irányban ágaznak e l : a próza vagy elbeszél, vagy felvilá­

gosít (értekezik) vagy akaratunkra hat. E szerint három prózai mű­

fajt külömböztetünk m e g : 1) elbeszélő prózát, 2) értekező prózát, 3) szónoki prózát.

5. Elbeszélő próza. Elbeszélni annyit tesz, mint valam ely ese­

mény lefolyását elmondani. Az esemény lehet vagy valami tett (cse­

lekvés) vagy eset (szükebb értelemben vett esemény.) A mi az em­

beri akarat kifolyása, azt tettnek mondjuk pld. Toldi Miklós megöli a cseh bajnokot. Teli megöli Gesslert. Kálmán halálra ítéli Álmost.

A mi ellenben megtörténik annélkül, hogy emberi szándék műve volna, az esemény (eset). Pld. Tűzvész. Áradás. Toldi Miklós megöli György szolgáját. (A magyarban így is mondjuk a határozott szán­

dék nélkül való eseményről: Toldi meg találta ölni György szolgá­

ját.) Ha mesekönyvet, olvasunk, azt találjuk, hogy események vannak benne elmondva. Ha valami történeti olvasmányra nyitunk, a mely például Hunyadi János hadjáratait mondja el, szintén eseményeket olvasunk. De csakhamar szemünkbe ötlik a külömbség a mese és a történeti olvasmány eseményei közt: az első oly eseményeket mond el, a melyek nem történtek meg soha, csak képzelt események, a második valóban megtörtént eseményekről szól. Vannak tehát 1) képzelt, költött, 2) valóban megtörtént, azaz történeti események.

Képzelt eseményeket, az elbeszélő költészet (a melyhez a mese is tar­

tozik) ád elő : megtörtént eseményeket a történetírás.

(§ ) A történetírás. Ezek szerint a történetírást úgy lehetne meghatároznunk, hogy az megtörtént események előadása. Azonban sokféle esemény adja magát elő, a melyet a történetírás bizonyára soha sem fog említeni: arról pld. a mi velünk tegnap vagy ma tör­

tént, nem fog szólani, mert ez a történetre nem fontos. A történet­

írás csak azt tárgyalja, a mi fontos, azaz a mi valamely nép sorsában

tehát a történelem egész népei' sorsára kiható események elbeszélése.

7. A . történetírás forrásai. Ha valami történeti könyvet olva­

sunk, az a kérdés merül fel bennünk : honnan tudja mindezt a könyv szerzője ? H ol tanulta ? Például Teleky József gróf hétkötetes munkában beszélte el a Hunyadiak történetét: hol merítette mind az adatokat ? Hogy van az, hogy valaki pontosan elmondhat eseményeket, melyek 400 évvel ezelőtt történtek ? A mi valamely ismerősünkkel történt néhány év előtt, azt vagy valakinek az elbeszéléséből tudjuk v agy tán az újságban is ' olvashattuk.

Teleki ily módon természetesen nem értesülhetett a Hunyadiakról. Azt gondolhatnék: régi könyvekben olvasta. De hiába keresnénk oly régi könyvet, a melyben mind ez benn volna. Egy más történetírónk, Szabó K á­

roly, megirta a vezérek korát. Egykorú magyar könyvekben alig olvashatta, mert akkor még nem voltak k ön yve k ; sőt Írni is bizonyára nem igen ír­

tak az akkori magyarok, legalább nem maradt ránk semmi Írásuk. Honnan tudjuk mégis Á rp ád honfoglalását s a vezérek kalandjait? Egyáltalán, hol keresi a történetírás anyagát ?

Mindegyikünk értesülhet régebben elmúlt eseményekről is, annélkül hogy könyvekben olvasná. Péld ául: meg akarjulr tudni, hogy egy bizonyos nevű ember, a ki a múlt században valamely előttünk ismeretes városban vagy faluban élt, mikor született, mi volt, mikor halt meg. Könyvben ezt nem olvasni, a mai nemzedék sem emlékszik már erre az emberre. M i azon­

ban tán megtudhatjuk, ha elmegyünk abba a városba, a hol lakott: ha nem is volna anyakönyv a pap hivatalában, elmehetünk a temetőbe és megnéz­

hetjük sírfeliratát : megtudjuk mikor és hol született. Sőt tán azt is meg­

tudhatjuk, minő ember volt: a városházán a régi számadások és pöriratok közt egy vagy más írásra akadunk, melyből kitetszik, hogy több Ízben el­

marasztalták, mert nem engedelmeskedett a városi hatóság parancsainak ; van azonkívül sok pörirata : régi jó m agyar szokás szerint szerette a pe­

relést is. A számadások közt talán egy-kettőre akadunk, mely az ő nevére szól több száz forint fejében : úgy látszik nem volt ép ágról szakadt szegény ember. Más városi számadásból ismét az világlik ki, hogy az illető aszta­

losmester volt és hogy ő készítette a városház nagy alm árium át: megte­

kintjük ezt és meggyőződünk, hogy igen ügyes kézműves volt. Szóval : annélkül, hogy valakitől hallottuk volna, vagy hogy könyvben olvasnék, megtudtuk nagyjából, hogyan élt és milyen jellemű volt a mi emberünk.

Ilyen hasonló kútforrásokból meríthet a történetiró is egész népek törté­

netére vonatkozólag.

8. A történetiró anyagát 1) maradványokból 2) emlékekből 3) kútfőkből meríti.

Maradvány-nsk nevezzük mindazt, a mi fennmaradt régi idők­

ből annélkül, hogy az utókornak szánták volna, vagy hogy készíté­

sénél az utókorra gondoltak volna. Ilyen maradványok lehetnek:

épületek, cserepek, fegyverek, bútorok, levelek, számadások stb.

Olyan maradványokat, melyek készítésénél az utókorra is gondoltak, emlékek-nek nevezünk. Ilyenek a szerződések, melyek a jövőre is szólnak, ilyenek a feliratok, sírkövek, emlékérmek, czíme- rek. Ide tartoznak az aegyptomi pyramisok is, melyek voltakép óriási sírok és azzal a szándékkal épültek, hogy a késő utókornak is hirdessék az eltemetett király nagyságát és hatalmát. — A leg­

fontosabb maradványok a középkorból az okiratok. Az okirat va­

lami jogi alkunak, vagy valami adás-vevésnek hivatalos feljegyzése.

9. A maradványok és emlékek rendkívül becsesek a történet­

íróra nézve, mert gyakran oly körülményekről adnak felvilágosí­

tást, melyekre más kútfő nincsen. A föld alól mindig új meg uj anyag kerül elő, melyet a történetiró felhasználhat. Magyarország­

ban is már igen érdekes leletekre tettek szert. Még a múlt század végén történt, hogy egy oláh Nagy-Szent-Miklós közelében háza építése közt nagy kincsre (az úgynevezett Attila kincsére) akadt, mely többek közt a világ legnagyobb arany edényét foglalja magá­

ban. Ez a kincs a népvándorlás korából való és valószínűleg több mint ezer éven át volt a föld alá temetve. Ez a maradvány, melyet most a bécsi esász. régiségtárban őriznek, érdekes módon mutatja, milyen volt abban az időben az ötvösség. — A hatvanas évek ele­

jén egy paraszt Nyitra megyében Nyitra-Ivánka mellett szántás közt a földben egy fénylő lemezt talált: közelebb megvizsgálva azt találja, hogy arany. Tovább keresve még 6 ilyen hasonló aranylapot talált, melyek összeillesztve koronát alkotnak. A felirat azt tanúsítja, hogy ez a korona egy görög császáré, Constantinus Monomachusé, kinek képe a korona egyik lemezén látható. Most a nemzeti muzeum régi­

ségtárában őrzik. — De még sokkal fontosabb emlékeket és marad­

ványokat rejt a föld. Ó-Budán már régebben találtak római felira­

tokat, téglákat, sírköveket, érmeket és szobrokat. 1878-ban kezdte Torma Károly, budapesti egyetemi tanár, az Ó-Buda közelében levő amphitheatrumot kiásatni, melynek helyét csak kis domb jelölte.

Most már teljesen ki vannak ásva a fenmaradt alapfalak. Ha már más forrásokból nem tudnók, ez az amphitheatrum is megtanítana arra, hogy Ü-Buda helyén hajdan római város állott, melynek la­

kossága a 70,000 meghaladta, külömben nem építettek volna szá­

mára ily nagy amphitheatrumot.

Az óbudai ásatásoknál sokkal nagyobbszerűek azok, melyek Nápoly közelében a régi Pompéji és Herculanum helyén történtek.

Pompéji és Herculanum virágzó görög telepek voltak a régi Cam- paniában, míg a 79-dik évben Kr. u. a Vqzuv egy nagy kitörése al­

kalmával lávával el nem öntötte. Azóta a két város lávába volt

maira nem akadtak. Az ásatások eredménye meglepő ; egész várost látunk magunk előtt, utczáival, házaival, boltjaival, a szobákban még azzal a rendetlenséggel, a minőben a megretteni lakosok ez­

előtt 1800 évvel elhagyták. Pompéjiben sokféle érdekes régi tár­

gyat találtak: felette becsesek a fellelt falfestmények és képek. A régi rómaiak és görögök képei elvesztek mind ; a Pompéjiben talál­

takból látjuk először minő volt a régiek festészete, melyet addig csak a régi írók magasztalásaiból ismertünk.

A ma látható leghíresebb régi szobrokat szintén a föld alatt találták. A híres belvederi Apollót és a Laocooncsoportot Rómában ásták ki ezelőtt 800 évvel. A milói Venus szobra Melos görög szi­

getén került napfényre 1820-ban. (Ezek gipsz-másai a budapesti nemzeti muzeum régiségtárában láthatók.)

Nagyszerű ásatások történtek a régiBabylon ésNinive helyén is. Babylon a régi világ legnagyobb városa v o lt; lakossága több milliónyi v o lt; kiterjedése négyszer akkora volt, mint a mai Lon­

doné ; a város belsejébe 100 érczkapu vezetett. Hosszú, egyenes utczái három-négy emeletes házakból állottak. A 192 méter magas torony és Nebukadenezar függő (azaz boltozatokon nyugvó) királyi kertjeit a világ csodái közé számították. Ez az óriási város 2000 év óta romokban hever, csak az Euphrates mentén fel-feltünő törmelék­

dombok mutatják helyét. Újabban itt is ásatások történtek Layard (ejtsd Léerd) angol konzul vezetése alatt. Sok épületmaradvány, szo­

bor, került napszinre; legérdekesebb lelet azonban egy tégla-leme­

zekre égetett könyvtár, mely ékirással van írva.

Ninive, a régi Asziria fővárosának helye is soká bizonytalan v o lt; újabb kutatások bebizonyították, hogy ez a régi világváros a Tigris partján a mai Mosullal szemben feküdt, a miről épűletma- radványok és szobor-töredékek tanúskodnak.

10) Sok és nagy ásatás történt a mi századunkban Aegyptom- ban is ; ezek annál fontosabbak a történetíróra, mert a legtöbb egyptomi szobor feliratokkal (hieroglyphákkal) van ellátva. E sok­

féle leletnek köszönhető, hogy most már elég világos képünk van a régi Aegyptom műveltségéről.

Újabban egy gazdag német kereskedő, Schliemann Henrik, va­

gyonának egy részét arra szentelte, hogy híres régi görög városok maradványait kiásássá. A régi Trója romjait Kis-Ázsiában szintén ő hozta napfényre. Az itt talált cserepekből, ékszerekből, melyek keleti ízlésre vallanak, azt lehet következtetni, hogy a régi trójaiak élénk kereskedelmi összeköttetésben voltak a keleti népekkel.

Hogy egyes ilyen maradványokból mi mindenre lehet következtetni, ezt egy példa megvilágíthatja. A nemzeti múzeumban látunk például egy régi aegyptomi kőszobrot; miféle tanulság rejlik e szoborban a történet­

íróra nézve? Láthatjuk mindenekelőtt, hogy ez a régi nép a műveltség mily fokán v o lt : feltehető, hogy mennél tökéletesebb művészi termékei vannak, annál nagyobb műveltségű valamely nép. Látjuk, mily módon van a kő m egfaragva : ebből következtetést vonhatunk azokra a szerszámokra, melyeket ily munkánál használtak. Színeket is látunk a szobron: ez mu­

tatja, minő festékeik voltak. Hasonlókép tanulságos a szobor ruházata, mely alapján az aegyptomiak ruháit és szöveteit legalább részben megis­

merjük. A szobor felirata, melyen tán valamely uralkodó neve van vésve, szintén öregbiti történeti tudásunkat.

Egyes maradványok azonban még sokkal régebbi időkbe ve­

zetnek bennünk, abba az időbe, melyben az irás még nem volt fel­

találva, a melyről tehát írott emlékek (kútfők) nem szólnak. Volt egy korszak, — külömböző maradványok tanúsága szerint — a melyben az emberiség még csak kőeszközökkel é lt: kése, nyila, ka­

lapácsa kőből volt. Képzelhetni, mily nehéz volt az emberekre nézve a harcz a vadállatokkal, mily nehéz volt egyáltalán ekkor az élet fentartása. Ez a korszak a kőkorszák. Vannak ellenben más marad­

ványok, a melyekben már bronzeszközök is előfordulnak (bronz = réz és ónvegyülék), Ez a bronzkorszak; a vasat ekkor még nem is­

merték. Végre belépnek a vaskorszakba; ez lehetségessé teszi a magasabb műveltséget.

Történelmi kútfőknek nevezzük azokat az Írott maradványo­

kat, melyek valamely történeti eseményt előadnak. Ezek lehetnek régebben irt történelmi feljegyzések vagy egész müvek, régi dalok vagy folyóiratok. Mindezek — végső alapjukban — valamely kor­

társ tanúságára támaszkodnak, ki a leirt eseményt maga látta. Az évi feljegyzések, krónikák, önéletrajzok, emlékiratok, naplók mind ide tartoznak. Mindezekkel majd még bővebben foglalkozunk.

: 11. A történetírás segédtudományai. A maradványo­

kon, emlékeken és kútfőkön kívül a történetíró müve megírásánál még némely rokon tudományra is szőrül. Azok az események, t. i.. me­

lyeket a történet elbeszél, sokféle feltételtől függnek és sok más körülménynyel vannak kapcsolatban. Ezekről a kapcsolatos viszo­

nyokról is kell, hogy a történetírónak tudomása legyen.

A történeti események mindenekelőtt összefüggnek a földrajzi tényezőkkel. Valamely nép szellemi fejlődése, kereskedelme, mű­

veltsége szoros összefüggésben van a talajjal, a melyen él. A föld­

rajz tehát a legfontosabb segédtudomány a történetíróra nézve.

Egy-két példa megvilágosítja a történet és a földrajz összefüggését.

Valam ely nép műveltsége rendesen azzal kezdődik, hogy idegen népekkel

közlekedik, kereskedik. A közlekedés lehetősége azonban a talajviszonyok­

tól függ. Mennél hajózhatóbbak a folyók, mennél kevesebb a zord hegység vagy a puszta egy országban, annál könnyebb benne a közlekedés. Fon­

tos továbbá még a tenger és az éghajlat befolyása. Tekintsük például G ö­

rögországot és vele ellentétben pld. Braziliát. Görögország már a régi időkben nagy műveltségre tett szert. Éghajlata szelid ; nem oly forró, hogy munkátlanná tenné a lakókat, mint a tropikus égalj és nem is oly hideg, hogy a lakosságnak az elemekkel kellene folyton élete fentartá- sáért küzdeni, mint a hideg övön. A dombok és mezők kellemesen válta­

koznak ; vízszintes tagoltsága is rendkívül kedvező, mert igen sok jó ten­

geröble v a n ; hegységei nem oly magasak, folyamai nem oly ragadósak, hogy a lakásokat elválasztanák egymástól. A tengeri kereskedést és közle­

kedést felette előmozdítja az a körülmény, hogy Görögország szigetektől van körülvéve, melyek mintegy természetes kapcsot képeznek Görögország és Kis-Ázsia közt. A Kis-Ázsiába vitorlázó hajós mindig valamely száraz­

földet vagy valamely szigetet lát m aga előtt vagy m aga mögött. Minden­

nek ellentétét látjuk B raziliában: a természet nem emeli az embert, hanem elnyomja. Éghajlata ellankasztó; óriási folvói, rengetegjei, hegységei elvá­

lasztják a lakókat. A szomszédságban nincsenek se szigetcsoportok, se mü­

veit államok (mint Görögország szomszédjai, az egyptomiak és plroeni- ciaiak), az ember itt nem ura, hanem tehetetlen szolgája a természeti erőknek. Nem természetes-e, hogy az egyik ország nagy műveltséget fej­

leszt, mig a másik lakói vadak maradnak ?)

Mis példa. H ogy Magyarország fővárosa épen azon a helyen fejlődött, a hol Budapest áll, azt szintén földrajzi körülmények magyarázzák, a fő­

városnak nevezetesen 1) az ország főfolyama mentén 2) az ország közepén 3) a Bécs-Konstantinápoly, Bécs-Kolozsvár és Krakkó-Nándortehérvár út­

vonalnak egyik keresztező pontján 3) gázló és kikötő hely mellett 4) források (Ó-Bucla), tégla-agyag (Buda) és épitő-kő leihelyek (Sóskút) köze­

lében -kellett fejlődnie. A rómaiak szerették a meleg forrásokat, a fürdő­

ket tehát a forrásokban dús Ó-Budán építkeztek. A középkor városait több­

nyire hegyre építette, hogy megkönnyítse védelmét az ellenséggel szem­

ben : a középkorban a mai Buda Magyarország fővárosa. Az iparos és kereskedő újkor a síkságot szereti, mert ez megkönnyíti a város fejlődését és közlekedését; ez m agyarázza Pest hirtelen emelkedését a XIX. szá­

zadban. *

12

ténetnek segédtudományai, melyek egészen szolgálatában állanak.

Ilyen a palaeographia (tocákió? ré^i és ypácpm irok), mely a régi Írá­

sok olvasását tanítja.

A régi kor írása sok tekintetben eltérő a miénktől; sőt mond­

hatni, hogy minden századnak más-más Írása van. Már egy múlt századbeli levél Írása is külömbözik a mienktől. A XIV. és XV-dik század írása igen nehezen olvasható részben, mert az irás eltér a mienktől, részben mert akkor igen sok rövidítést alkalmaztak. (A legszokottabb rövidítések, melyekkel még ma is találkozunk: A. D.

= Anno domini; D. G. = Deo gratia. bála Istennek; I.C. vagy 1. X.

= Jesus Christus; J. D. N. = In Dei Nomine, Isten nevében. Az m és n betűket gyakran csak vonással jelezték a megelőző betűn. Pld.

cíi «= cum, nö = non. A négyes számjegyet régebbi könyvekben vagy feliratokban még igy találjuk jelezve: X . Az V. és VI. század írását pedig csak az bírja olvasni, a ki külön tanulta, annyira eltér a mienktől.

Í $a) fy u ) ]efu& ík ifk w tóén iic f • tr tüEtgv fa jta •

ÍVORiak \-yia lya •&) 01309 * Ó13 ah/aujfruncf fon óim nt tVB3fnt (erlffapfPtr meífo

R é g i magyar írá s (a X V .-d ik Szásádból'). Olvasása: „Ig a z b író Jézus K ris z ­ tus istennek fia, te vagy uram királyoknak király a, lei országiasz atya istennel

koronként és szent lélekkel, te méltó. . . — A z I betű initialis-betü.

Az ó-világon található írások, bármennyire külömböznek is, mind vagy 1) az aegyptomi képírásból, vagy 2) a Babylonban használt ékirásból, vagy 3) a chinai Írásból fejlődtek. A legrégibb időkben képekkel Írtak azaz felrajzolták vagy lefestették az illető tárgyat. Később szavakat Írtak, azaz minden szónak más-más jegye volt. Csak jóval később kezdték a szó­

tagokat (szótagirás, minő pld. a zsidó) és még később az egyes hangokat leírni (betűírás) a mi sokkal czélszerübb, mert szó sok van, de hang kevés (20— 30). A legrégibb korban alulról felfelé vagy jobbról-balra Írtak (tehát a mi Írásmódunkkal ép ellenkező irányban.)

Legérdekesebb a régi Írások közt az aegyptomi hieroglypbirás nem­

csak emlékeinek nagy régiségénél fogva (vannak 5— 6000 éves hieroglypb- irások) hanem mert belőle fejlődött a pboeniciai Írás, mely ismét a görög, latin s igy a mi írásunk alapja. Az aegyptomi hieroglyph irás eredetileg szóirás volt, azaz minden szónak meg volt a maga jele (képe). Később be­

tűírás fejlődött belőle oly módon, hogy valamely jel (kép) most azt a betűt jelentette, melylyel az illető szó kezdődött. Pld. A sas neve

a régi aegyptomi nyelven achoni v o lt ; ha leakarták írni ezt a szót, sast rajzoltak fel. Később a sas képe (jele) már a sas szó (dobom) kezdő betűjét, az a-t jelentette.iie-wvta

kixxP ^fMtvvö jfctuUr- fotelt ÍV^a'J Í^^u

M a g y a r irá s a X V . századból.

A hieroglyph Írás titkát csak újabban fejtették meg, mert az aegyp- tomi műveltség hanyatlásával a hieroglyphák olvasását is elfelejtették. Egy franczia tudós, Cliampollion (ejtsd Sánpolljón), 1822-ben egy egyptomi követ vizsgált meg (melyet még a múlt században Rosettében találtak). E kövön kétféle felírás v o lt: egyik hieroglyph írással, a másik görög nyelven, görög Írásjegyekkel. Cliampollion kimutatta, hogy a görög szöveg for­

dítása a hieroglyph-szövegnek ; sőt azt is kimutatta, hogy a görög sza­

vaknak mily hieroglyph jelek felelnek meg. Champollion t. i. észrevette, hogy némely hieroglyph jelek be vannak keretezve. Minthogy a görög szövegben egyptomi fejedelmek nevei fordultak elő, Champollion feltette, hogy a bekeretezett hieroglyph-jelelc ép ezen fejedelmek nevei. Ez az azo­

nosítás helyesnek bizonyult és megadta a liieroglyphirás kulcsát.

Az ékirás, melyly el a régi babyloniak, aszyrok és perzsák éltek, ék­

alakú jegyekből van összerakva. E jegyeket Grotefend német tudós fejtette meg századunk elején. A megfejtés annál bámulatosabb éleselműségre vall, mivel Grotefend nem is ismerte azt a nyelvet, a melyen az ókiratok írva vannak és csupán combinatio utján találta meg a kulcsot.

h'lcirás-tábla, melynek alapján Grotefend az ékirást megfejtette.

Ű3) Fontos segédtudománya a történetnek továbbá a diploma- fo'fa(oklevéltan).Az oklevelek a legfontosabb, a leghitelesebb történeti kútforrások, mert hivatalos jellegűek. A diplomatika megfejti a régi oklevelek értelmét és megállapítja, hogy valódi-e vagy hamisitott?

(Mivel oklevelek többnyire valami jogot adnak, az oklevelek hami­

sítása épen nem ritka a régi időben sem.) Minden korszak más-más módon állította ki az okiratokat; azonban mindig a függő pecsét (bulla) adta meg az oklevél hitelességét.

Az oklevelek többnyire pergamentumra (tisztított és simított állatbőrre) voltak írva. Könyveket is ily állatbőrre írtak, sőt az első nyomtatott könyveket is állatbőrre nyomták. A középkorban az írást kevés kivétellel, mind szerzetesek végezték, kik Írásukat gyak­

ran szépen kifestett kezdő betűkkel (initiálisokkal) és miniaturképek- kel (minium = vörös szin) díszítették. A rongyokból készült papi­

ros csak a XIII. században kezdett Európában terjedni: a régiek papirosa a Nílusban előforduló papiros-növényből készült.

14. Az archaeologia (apyotoc régi és y.óyo; a leírás, régiségtan) és az epigraphia (í-<. fel ypáow irok, felirattan) szintén fontos ismere­

teket szolgáltatnak a történetírónak. Az archaeologia a régi görög es római mű-termékekkel (szobrok, dombormüvek, épületek, edé­

nyek stb.) foglalkozik, az epigraphia pedig megfejti azt a sokféle feliratot, melyeket régi köveken és szobrokon találunk. A heraldika a czimereket ismerteti és a rajtuk előforduló jeleket magyarázza.

15. A történet mint segédtudományhoz gyakran a nyelvtudo­

mányhoz is fordul felvilágosításokért. A nyelvtudomány a népek eredetét és más népekkel való érintkezéseit határozza meg a történet számára.

A nyelvtudomány sok tekintetben kiegészítheti a történeti kutatást. Példák: Azt hogy az ind, a perzsa, a szláv, a germán (né­

met, angol, skandináv, dán, hollandi,) és román népek (portugál, franczia, spanyol, olasz, oláh) egykor együtt éltek és egy nyelvet beszéltek, semmi történeti nyomból nem következtethettük: ezt a nyelvtudomány bizonyította be, midőn száz évvel ezelőtt megálla­

pította, hogy a fent nevezett népek (árja vagy indo-európai népek) mind rokonok. — Hogy a magyar nép, mielőtt hazájába érkezeit, sűrűn érintkezett egy turk (török) fajű néppel, szintén csak a ma­

gyar nyelv szókincsének vizsgálatából tudjuk (már a régi magyar nyelvben is több török szó van, melyeket a magyarok még ide ér- keztök előtt tanultak el a törököktől.)

Más példa: Hunfalvy Pál azt vitatja, hogy az oláhok később tele­

pedtek le Erdélyben mint a magyarok. Több történetíró azt állítja, hogy az oláh a magyarok honfoglalásakor már mint miveit nép Erdélyt lakta.

Ennek Hunfalvy P. szerint ellentmond az a körülmény, miszerint a román (oláh) nyelvben elég számos a magyarból átvett szó, mig a magyarban alig akad néhány oláh kölcsönszó; ha pedig oláh mint régi művelt nép valóban itt lakott volna, a magyar okvetlen több szót vett volna át az oláhtól, mint az oláh a magyartól.

v@í A történeti bírálat. Ha a történetiró összegyűjtötte mind az anyagot, mely tárgyára vonatkozik, még egy fontos feladatot kell megoldania: meg kell bírálnia a források nyújtotta anyagot. A maradványokkal szemben azt kérdezi: Valóban abból a korból va­

lók-e, a melyekbe gondolom, hogy készítették; nem újabb kele- tüek-e? Az emlékekkel szemben kérdezi: nem hamisitványok-eV A kútfők olvasásánál pedig megrostálja, igazat mondanak-e ? Nem

leplezik-e az igazat egyik vagy másik okból P A történetíró ezen vizsgáló eljárását történeti bírálatnak nevezzük.

Különösen fontos a történeti kritika (bírálat) a kútfőknél- Egy csatára vonatkozólag például öt-hat Írott tanúvallomásunk van ; mindegyikük másfélekép adja elő a csata lefolyását. A történetíró­

nak most azt kell eldöntenie, melyik előadás hiteles ? Meg kell vizs­

gálnia mindenekelőtt: ki mikor irt erről a csatáról. A ki szemtanúja volt a csatának, annak több hitelt adunk (ha csak más körülmények nem szólanak ellene) mint olyannak, ki nem volt jelen. Inkább annak a leirónak hiszünk, kinek nincs érdekében ferdíteni (például idegen ország követének) mint az érdekelt félnek. A történetiró egyátalán, ha uj adatot talál, azon van, hogy az eddig már ismert adatokkal összevesse és igy megállapítsa az uj adat valószínűségét.

Különösen két szempontból kell minden forrást bírálat alá venni •' a) a Teűlső b) a belső valószínűség szempontjából. A külső valószínűsé­

get vizsgálva, a történetíró minden egyes eseményt, melyet vala­

mely forrás elmond, az előző és következő események lánczolatába beilleszt, hogy meghatározhassa, valószinű-e, hogy ez úgy történt, amint a forrás elbeszéli ? A belső valószínűséget kutatva az illető tör­

téneti alak jellemét összeveti azzal a tettel, melyet róla valamely forrás elmond. A külső valószínűség értelmében tehát azt kell meg­

bírálni : egyezik-e az illető esemény az előttünk ismert többi kap­

csolatos eseménynyel? a belső valószínűség szerint pedig azt, egye­

zik-e a kérdéses tett annak a jellemével, a kiről elbeszélik?

Példák: A Z r ín y i haldia czímü olvasmányunkban a szerző Cserei Mihály elmondja azt a kósza liirt is, miszerint Zrínyit ellensége: Monte- cuccoli osztrák hadvezér ölette volna meg. Ezt az adatot el nem lehet fo­

gadni, mert 1) ellenkezik a külső valószínűséggel. Zrínyi barátai és hű emberei közt volt a vadászaton, kik őt egy vadkannal küzdve ta láltá k : 2) ellenkezik a belső valószínűséggel, mert Montecuccoli nem volt oly go­

nosz jellemű, hogy ily tettre vetemedjék. Különben nem is lett volna oka igy cselekedni: a szent-gotthardi diadallal háttérbe szorította Zrínyit, ki mélyen sértve visszavonult Csáktornyára.

Más példa: E gy-két nyom az okiratokban arra látszik mutatni, hogy az a két apród, kiket Szondi György az utolsó, halálos küzdelem előtt a török fővezérnek küldött, (lásd Szondi haldia ezimü olvasmányunkat) saját fia volt. A belső valószínűséggel összeegyeztethető ez a hozzávetés: Szondi nagy szeretete kis énekesei iránt elhitetheti velünk, hogy apjuk volt, de a külső valószínűség ez ellen szól, mert alig hihető, hogy a jó l értesült Tinódi és Istvánfi (lásd elbeszélésüket olvasmányaink közt) e fontos körül­

ményt mellőzték vagy nem tudták volna.

Elrendezés a történetírásnál. Ha a történetiró a ma­

radványok, emlékek és kútfők alapján összegyűjtötte és meg is bi-

rálta a történeti anyagot, a gyűjtött adatok elrendezéséhez fog. A történetiró vagy egymásután sorolja fel az eseményeket, abban az időrendben, a melyben lefolytak (időrendi, chronologiai előadás)) vagy ok és okozat szerint kapcsolja össze (pragmatikai, oknyomozó előadás).

Az időrendi előadás az eseményeket belső összeköttetés nél­

kül tünteti fel. Az elbeszélés egymásutánja összeesik az események egymásutánjával. Az elbeszélés ezen módját a kezdetleges történet­

írásnál találjuk.

A z oknyomozó (pragmatikai) előadás már mélyebbre hatol;

minden egyes történeti tüneménynél ezt a kérdést veti fe l: miért történt ez igy? A történeti anyagot belső összefüggése szerint be­

széli el, azaz az okot és okozatot összekapcsolja. Minden valódi tu­

dományos történetírás pragmatikai, az okokat kutató; ha csupán a tényéknél marad állni, a történet csak tudás és nem tudomány.

Példa. Szondi György halála czimü krónikás vers Tinóditól Drégely elestét tiszta időrendi előadásban beszéli el. Salamon F. ( H uny ad y János olvasmányunkban) ellenben az oknyomozó módszerrel él : elmondja az ese­

ményeket, de első sorban meg akarja fejteni, hogyan győzhette le Hunyady János kis sereggel is nagyszámú ellenségeit'? A magyar hadvezérnek és hadszervezetének sajátságaiból magyarázza győzelmeit.

18. A történetírás műfajai. A történet ismerete kezdetben mondákon alapúi. Minden népnek vannak ily régi mondái, melyek egyes kiváló történeti eseményekhez fűződnek. Ilyen nálunk például a fehér ló mondája, mely szerint a magyarok mai hazájukat Svato- plug morva fejedelemtől egy fehér ló fejében megvették. E mondák nem adnak ugyan közvetetlen történeti igazságot, mert a nép kép­

zeletének szüleményei, de mindamellett érdekesek és becsesek, mivel a nép felfogását jellemzik.

A voltaképeni történetírás feljegyzésekkel kezdődik. Legrégibb faja az évkönyv (annales). Az évkönyvi feljegyzések a legfontosabb eseményeket időrendben adják elő, évek szerint felsorolva. Ilyen annales-ei már a régi aegyptomiaknak és asziroknak is voltak. A rómaiaknál a papok kezdtek ily évkönyveket írni, melyek eredetileg csak vallásos feljegyzéseket tartalmaztak. Később a római consulok is szerkesztettek annales-e két, melyekbe az állam legfontosabb ese­

ményeit jegyezték fel. E consularis annaleseket vászonnal bevont

fatáblákra Írták. >

19. A középkorban a történeti feljegyzéseket krónikáknál hitták. Ezek is többnyire csak eseményeket sorolnak fel. a nélkül, hogy összefüggésüket kutatnák. Az annalesektől abban külömböz- nek, hogy nem évek szerint vannak felosztva, hanem a királyok

sek írták, kik elbeszélésüket a világ kezdetével szerették kezdeni.

A történetiró e krónikákat csak beható bírálat után használhatja, mert szerzőik többnyire csak hallomás szerint írták és nagy hiszé­

kenységgel mindenféle mende-mondát is fe'jegyeztek. A krónikák nyelve latin, nálunk csak a XVI. század óta Írtak magyar nyelvű krónikát.

A legfontosabb magyar krónikák a következők: 1. Kérni S i­

mon krónikája. Szerzője valószínűleg pap, ki müvét Kun László idejében irta. A krónika a hun nép történetével kezdődik (Hunor és Magyar) és Kun László uralkodásával végződik. Előadása száraz.

2. Béla király névtelen jegyzőjének krónikája. E krónika fő­

tárgya a honfoglalás, melyet meglepő részletesen mond el. Koráról és hitelességéről hosszú vitatkozások folytak a tudósok közt. A szerző t. i. nem nevezi meg magát, csak azt mondja magáról, hogy Béla király jegyzője. Minthogy négy Béla volt magyar király, a szerző korát magából a mű sajátságaiból kell meghatározni. Ré­

gebben sokan 1. Béla jegyzőjének vélték az ismeretlen szerzőt;

újabban azonban mindinkább bizonyosabbá vált, hogy vagy III.

vagy IV. Béla idejében élt. Ez leginkább a földrajzi és egyes népekre vonatkozó adatokból világlik k i; a névtelen jegyző I.. i. oly népeket, országokat említ, melyek a XIII. század előtt nem léteztek. 0 tehát művét a XIII. század előtt nem Írhatta.

3. A képes krónika a XIV. század közepéből. Képesnek gyö­

nyörű ininiatur-képei miatt nevezték. Ebből egy részlet olvasmá­

nyaink közt található. ElbeszérnsSp^ajmj részletesebbek és von­

zóbbak.

20. A középkorban a történetírás többnyire kezdetleges alak­

jaira: annalesekre és krónikákra szorítkozott. Az újjászületés korá­

ban (a XV. században) vetették alapját a mai történetírásnak. Ebben a században kezdték ismét alaposabban olvasni a régi classicus tör­

ténetírókat és a régi római műemlékekkel is behatóbban foglalkoztak.

Legelőször Olaszországban fejlődött az újkori történetírás, melyet Európa többi müveit államaiban csakhamar utánoztak. Az újjászü­

letés kora még sok tekintetben utánozta a római történetírást (kü­

lönösen beszédekben, csataleirásokban), de idővel mindinkább uj irány fejlődött. Az újkori történetírás különösen két tekintetben tér el az ó-koritól: 1. Bővebb körre, a történelmi élet és a művelt­

ség minden jelenségére (gazdasági, földrajzi stb. körülményekre) terjeszti ki figyelmét. 2. Ennek következtében többet használja a segédtudományokat és nagyobb súlyt fektet a történelmi kritikára.

SÍ. Újabban a történetírásnak műfajai közt leginkább a nem­

zeti történet és a történelmi monographia fejlődött. Nemzeti törté­

netnek nevezünk oly történeti müvet, mely egy egész nép történe­

tét adja elő. Ilyen például Horváth Mihály tói Magyarország törté­

nete vagy Szalay László Magyarország története. Szalay László müve csak 1707-ig terjed. *

A történeti monographia (monos = egyes, grapho = irok, a történeti eseiliények közül kiemel egy (szorosan összefüggő) sort és külön egészként tárgyalja.

A kiemelt eseménycsoport vagy egyes ember köré (életrajz) vagy egyes háború (háború története) vagy egyes város (város tör­

ténete), vagy végül valamely intézmény köré csoportosúlhat.

22. Az életrajz valamely személy életének elbeszélése, tettei­

nek és müveinek jellemzésével. Az életrajziró főleg az illető egyén fejlődését és müveit kell, hogy magyarázza; ki kell mutatnia, hogy a külső viszonyok, valamint a kor és a faj sajátságai mikép hatottak arra, kinek életét leírja. — Az életrajzban mindig szem előtt kell tartani az életrajz egységét, azaz figyelni kell arra, hogy az elbe­

szélt események mind a tárgyalt személy életére vonatkozzanak.

A legjelesebb magyar életrajz Gyulai Páltól való : Vörösmarty Mihály életrajza. A latin irodalom leghíresebb életrajzai Tacitusnak Agricólája és Plutarchus Párhuzamos életrajzai. Gniius Julius Agri- cola kiváló római államférfi és hadvezér volt. Brittaniában mint helytartó igazságával és okosságával helyreállította a rendet és las­

sanként meghódította a brittek szivét is. Később Domitian császár irigységből visszahívta. Tacitus, va legnagyobb római történetiró, Agricolának rokona volt; életrajza, melyben különösen Agricola nemes jellemét tünteti elénk, e nagy hadvezér örök emléke. A gö­

rög Plutarchus Párhuzamos Életrajzai mindig egy-egy kiváló római és egy-egy kiváló görög férfi életének összehasonlítását tartalmaz­

zák. így pld. Goriolant Alcibiadesszel, Nagy Sándort Caesarral veti össze. Nem annyira külső életüket, mint inkább jellemüket vizsgálja.

„Nem mindig a fontos tettekben — irja N a g y Sándor életrajzában

— mutatkozik a bűn vagy az erény. E g y mellékes cselekedet, egy árva szó, egy tréfa néha jobban fejezi ki valakinek jellem ét mint véres ütköze­

tek és vár-ostromok. Valamint a képiró az arezot festi legnagyobb figye­

lemmel, a többit pedig már kevesebb részletezéssel dolgozza ki, úgy mi is inkább a lélek sajátságaiba (a jellem be) hatolunk, hadd foglalkozzanak mások az eseményekkel és csatákkal.“

Plutarchus főjeilemvonása ennek megfelelően, hogy nem nagy vonásokkal rajzol; a nagy férfiakat kis ügyekben mutatja be, egy

életrajzait minden korban sokat olvasták és magasztalták. Shakes­

peare Plutarchusból vette Coriolanus és Julius Caesar czimü tra­

gédiáinak meséjét. A drámaírók egyáltalán igen sok anyagot talál­

tak Plutarchusban. Hiányai, hogy nagyon szereti az adomákat és hogy stílusa néha mesterkélt.

23. Az egyetemes (vagy világ) történet az egész emberiség tör­

ténetét adja elő a legrégibb történeti nyomoktól (kőkorszak) egé­

szen az újabb időkig. Az egyetemes történetet három korszakra szokás osztani: 1) Ókori történetre, a legrégibb időtől a római biro­

dalom bukásáig (476 Kr. u.). 2) Középkorra, a népvándorlás népei­

nek a római birodalomban való letelepedése óta Konstantinápoly elfoglalásáig (1453 : vagy Amerika felfedezéséig 1492). 3) Újkorra, az újjászületés korszaka (renaissance, olv. reneszánsz) óta a fran- czia forradalomig vagy napjainkig. Ez a felosztás azonban csak európai szempontból történt és az ázsiai, afrikai, amerikai stb. né­

pekre voltakép nem illik.

Egyetemes történetet különösen Németországban írtak (Schlos- ser, Rotteck és újabban Ranke befejezetlen műre). Gzélszerübb azonban, ha több tudós vállalkozik ily m(í megírására, mert egy történetiró már alig bírja a sok anyagot megismerni és feldolgozni.

(Jlven vállalat Oncken képes német egyetemes története s nálunk a Ribáry-féle mű).

24. Ha valaki leírja, a mit maga átélt, látott és tapasztalt, azt vagy az annalesek-nek megfelelő időnkénti feljegyzésekben teszi {napló), vagy életrajzot ir magáról (önéletrajz), vagy csak — mint­

egy monographiában — bizonyos eseménysort mond el, melyekben része volt akár mint cselekvőnek, akár csak mint megfigyelőnek.

(.Emlékirat, memoires).

^5) A történetíró feladata. A kiváló történetírók azon voltak, hogy valamely kor sajátos szellemét biztos források alapján mintegy kicsinyített alakban visszatükrözzék. Nem beszélnek el oly tetteket, nem mondatnak el hőseikkel oly dolgokat, melyekre hite­

les tanuk nincsenek. Azt az anyagot, melyet a történetiró kikuta­

tott és megrostált, úgy válogatja ki és rendezi, hogy elbeszélése kerek, összefüggő és érdekes legyen. Némely eseményeket előtérbe helyez, kevésbbé fontosakat a háttérbe szorít vagy egészen mellőz.

Művében nemcsak az udvart, a tábort, az országgyűlést (illetőleg a senatust) mutatja be, hanem a népet, hogy megismerkedjünk állapo­

tával, gondolkodásmódjával és erkölcseivel.

RIEDL : RHETORIKA. 2

A törtépet tanulásának hatása e részben a külföldi utazás, hasznához hasonlítható. A történetet tanuló mint az utazó idegen társadalomban, ide­

gen emberek közt találja magát. Uj divatokat lát, uj kifejezéseket hall.

Szelleme tágul, ha szemügyre veszi, mennyire külömböznek ezek az új er­

kölcsök, törvén3'ek és társadalmi szokások azoktól, melyeket eddig ismert.

Megeshetik azonban, hogy valaki messzire utazik és nem művelődik, nem okúi. Hasonlókép já r az, ki a történelemből csak a csaták dátumát v ágj'az uralkodó királyok névsorát tudja. Vannak idegenek, kik hozzánk jönnek, egy-két vendéglőben megfordulnak, néhány épületet kivülről-belülről meg­

tekintenek, a fő utczákon két-három napon át járnak-kelnek, és azután el­

utaznak abban a hiszemben, hogy látták Magyarországot. Voltakép pedig csak néhány épületet láttak. A magyar társadalmat, nemzeti jellemünket, törvényeinket nem ismerik. A ki mindezzel meg akar ismerkedni, annak hó­

napokig itt kell élnie, a nép közé kell vegyülnie, mint vendég családokhoz járnia, a mindennapi munkát és mulatságokat látnia. El kell mennie a tör­

vényszék tárgyalásaira, az országgyűlés üléseire, a börze előtt zsibongó tö­

megbe kell vegyülnie, sőt még a szegények kunyhóit is fel kell keresnie és mindenütt pontos megfigyelőnek kell lennie.

Ép igy kell eljárnia annak, a ki a régi idők állapotát m egakaija érteni.

Nem csak az uralkodás eseményeivel: háborúkkal,koronázásokkal, békeszer­

ződésekkel kell foglalkoznia, hanem a régi emberek életük módjával, felfo­

gásaikkal és gazdasági viszonyaikkal. Szóval, a történetírásnak nemcsak a trónok, hanem a sok ezer tűzhely történetét is elő.kell adnia.

@ ) A történetírás fejlődése. Az írásbeli feljegyzések előtt a történetet mondák és hagyományok (melyek azonban a nép képzeletének hatása következtében szintén mondákká válnak) he­

lyettesítik. A történeti mondákból többször történeti költemények alakulnak; ezek ismét hőskölteménynyé szélesednek, mely beható részletezéssel mond el valami fontos nemzeti eseményt.

Ilyen nép-hősköltemény pld. a németek Nibelung-éneke, mely elbeszéli, mikép irtották ki a hunok a burgundokat. Nálunk is vol­

tak ilyen nagyobb történeti mondán alapuló elbeszélő költemények.

(Fehér ló mondája, Korona és Kard, Salamon király bujdosása.) Ezek azonban elvesztek.

A régi keleti népeknél a történetírás nem vált el a mondák­

tól, vagy legfeljebb az annalesekig emelkedett.

A történetírás kezdetben inkább mulattatni, a képzeletre hatni, mint tanítani akart. Érdekes helyzetek, (néha párbeszédes alakban elbeszélve) az erény jutalma, a bűn megbüntetése, nagy hősök és hőstettek magasztalása — ez a történetírás czélja, azon kezdő fo­

kon, a melyen az első történetírókat találjuk. (Herodotus.) A törté­

netírás második fokán a történetírók már az állam ügyeit behatóan vizsgálják, nem csak a kiváló hőstettekre fordítanak gondot, hanem

az állam szervezésére is. Ezen a fokon áll már Thucydides és Tacitus.

' 27, A görögök, kiknél a legtöbb tudomány keletkezett, az első valódi történetírók. Csak müveit, szabad nép teremthette meg a tör­

ténetírást ; nép, mely valamely dicső vállalat emlékét a valósághoz híven meg akarta örökíteni az utókor számára. Ilyen volt a görög nép a perzsa háborúk után. Herodotus, a történetírás apja, kortársa volt e dicső háborúnak, melyet a szabadság és műveltség az ázsiai ön­

kény ellen vívott. Kora ifjúsága óta nagy utazásokat tett; megláto­

gatta a rejtelmes Aegyptomot és behatolt csudáiba; beutazta Phoe- niciát, Babylont, Perzsiát és a Fekete tenger partjait: mindenütt nagy figyelemmel szemlélt, tanult, jegyezgetett. Sok adatait kétségbe vonták: csak legújabban, mióta az aegyptomi hieroglyphokat és a babyloni ékirást megfejtették, tűnt ki állításainak hitelessége.

Történeti müvének főtárgya Ázsia harcza Görögország ellen : Herodotus elmondja Cyrus, Cambyses és Dárius perzsa királyok kísérleteit Görögország leigázására. A marathoni csatára, Leonidas hősies halálára, a salamisi tengeri ütközetre, a plataei győzelemre Herodotus műve a főforrás. Művének czime Történeteit: kilencz könyvre' oszlik, melyet a régi görögök a kilencz múzsa neveivel je ­ löltek meg. Herodotus kellemesen, egyszerűen és folyékonyan tud elbeszélni.

A legnagyobb görög történetiró Thucydides^. (Lásd róla bő­

vebben olvasmányaink közt Hunfalvy P. tanulmányát.) Thucydides s déd-unokája volt.

bán, de mivel nem az ellenség kezére előkelő athenaei családból származott és Miltia

Mint hadvezér részt vett a peloponnesusi hábo bírta megakadályozni, hogy Amphipolis v^yos

ne jusson, az athenaei nép Cleon tanácsálra száműzetésbe küldte, hol 20 évig élt. Fősajátságai: 1) tömörségjéP(néha már homályos).

2. Beható pontossága és igazságszeretete. 3. Tárgyismerete. Mindig megbízható híreket gyűjtött és maga is meglátogatta a leirt csaták színhelyeit. 4. Személyei szájába beszédeket ad. (Lásd Pericles be­

szédét olvasmányaink közt.)

28. A római történetírás a görög történetírás példájára szin­

tén magas művészi tökéletességet ért el. A római nép főjellemvo­

nása, hogy államalkotó és katonás nép. Történetírása is ebben az irányban mozog: ezért is olyan sok a csataleirás és szónoklat történetíróikban. A római történetírás az idegen (barbár) népeket is bevonja a történet körébe, mert alig volt az akkor ismert vi­

lágnak népe, melylyel a rómaiaknak háborújuk ne lett volna. így pld. a régi németekről Tacitus egész könyvet irt.

2*

A legélénkebb, legvonzóbb római történetiró T^itus L^ivius, kit Augustus császár barátságára méltatott. Főműve Róma története, mely a város alapításától majdnem egészen Krisztus születéséig ter­

jedt (9 évig Kr. előtt). A mű több része elveszett. Fősajátságai: 1) festői, élénk leírásai; 2) hajlama a szónoklat iránt; 3) a római vi­

tézség dicsőítése. Livius ugyan pragmatikus történetiró, de a legmélyebb okokat nem fedi fel. A legnagyobb római történetiró Cornelius Tacitus, ki több ízben magasrangu állami tisztviselő volt (praetor, consul). A Krisztus utáni első században és a második század elején élt. Főmüve: az Annalesek Augustus császár halálától Nero haláláig terjednek (több rész hiányos). Ezek folytatása a His­

tóriáé 20 könyve, melyben a korabeli eseményeket adja elő. Tacitus fősajátságai stílusában és nagy emberismeretében rejlenek. Stílusá­

nak rendkívüli tömörsége és ereje bámulatos ; néhány szóval egész bonyolult jellemzést tud adni. Emberismerete különösen abban mu­

tatkozik, hogy a cselekvények legtitkosabb rügóit is feltalálja. Taci­

tus a legnagyobb jellemző a történetírók közt. Az alakok, kik müvé­

ben előfordulnak, teljesen, minden sajátságukkal előttünk állnak; mi ismerjük őket, mintha velük együtt éltünk volna.*) — Tacitus történe­

tén bizonyos szomorúság borong; a rómaijcsászárok (Claudius, Nero, Tiberius) bűnei és őrült kicsapongásai haraggal és gyűlölettel töl­

tik el lelkét. Felháborodásában mintegy izzó bélyeget sütött reájuk.

Megvan benne a biró méltósága, de műveiből egyszersmind kiérzik a sértett hazafi mély fájdalma.

A római történetírók közt foglal helyet még Julius Caesar is.

Katonai emlékiratai a gall és a polgár háborúról nem szónokias hangúak mint Livius művei, még nem is a jellemekben elmélyedők, mint később a Tacituséi, hanem a tényeket egyszerűen feljegyzők.

Mindig a lényegest beszéli el, röviden, világosan és méltóságos tár­

gyilagossággal.

A magyar történetírás krónikákkal kezdődik (lásd ezekről 19.

§.) A XVI. században már magyar nyelven is írtak történetet:

Tinódi Sebestyén és a többi magyar hegedűs verses jelentéseket, (rímes krónikákat) Írtak egykori eseményekről. E században Írja Heltai Gáspár Magyar krónikáját (1575) és Székely istván Világ­

krónikáját (Lásd jellemzésüket olvasmányaink közt az illető mutat­

ványok után.) A XVII. századból nincs kiváló történeti munkánk;

* ) A költő is jellemez, a történetiró is, a külömbség a következő: a költő m aga a lk o t; a történetiró csak elrendez hiteles adatok alapján. A köl­

tőt képzelete vezeti; a történetírót a valóság, melynek ismeretét forrásokból meríti.