A hazafias föláldozás példái között, melyekben hazánk törté
nete oly gazdag, a drégeli várőrség hős tette kitűnő helyet foglal el.
A nemes elszántság Szondi részén, más részről pedig Aliban a lovagias tisztelet a vitéz ellenség iránt, kinek dicsőségét holta után is emlékjellel ünnepli, úgy tünteti föl a két ellenfélt, mint egy
máshoz méltót. E viszony már magában költőileg szép. Hát még, ha egyenkint figyelembe veszszük mind a mozzanatokat, melyekben Szondi nemessége nyilvánul: vallásos jámborságát és emelkedett
ségét, melylyel a halálra előkészül; búcsúját az élet javaitól az ál
dozó végrendelkezésben, midőn vagyona becsesb részét a lángoknak adja s paripáit m egöli; megható gyöngédségét nem csupán dallos apródjai, hanem a két török fogoly iránt is, kiket — mintegy elis
meréséül, viszonzásául a török hadvezér jóindulatának — az ellen
ség táborába küld; erkölcsi erejét, melylyel bajtársait is föl tudá lelkesíteni oly harczra, m elynek^imenetele csak egy lehetett:
dicső halál!
Méltán mondhatni, hogy az eset már magában, úgy a mint van, szép költeménynek illik be. Nem is csoda, hogy megragadd a költők figyelmét.
Kölcsey nagy szeretettel csügghetett e tárgyon. Szondi emléke föl-fölmerül verseiben, mintha éneket kérne a költőtől. Drégel-ben elegiaszerű fölsóhajtással üdvözli Kölcsey a fellegi bérczet, a hősies áldozat színhelyét. Hasonló fölsóhajtással találkozunk később sZrinyi dalá«-ban:
riedl: rhetorika. 6
Hol van a bérez, és a vár felette Szondi melynek sánczait védette,1 Tékozolva hiven 2 életét;
Honnan a hir fölszáll, s arczulatja Lángsugárit távol ragyogtatja, 8 fényt a késő századokra vét ? Itt van a bérez, s omladék felette Mely a bőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant; ^ V ölgyben ül a gyáva kor, s határa
Szűk körébül őse saslakára Szédeleg, ha néha fölpillant.
Szondi emléke, úgy szólván üldözte a költőt, ki az 1830-dik év utolsó napján hőskölteménybe is fogott a drégeli várnagy di
csőítésére ; hanem a tervezett hőskölteményből csak a kezdő sorok készültek el.
Czuczor költeménye Szondi regedal alakjában beszéli el a drégeli hősnek tetteit és halálát. A balladai alak ellenére azonban e költemény szorosan véve nem ballada, hanem költői beszély. Éke
sen, erővel van Írva, s a mellett oly könnyen és folyékonyan, hogy nem érzik meg rajta a nehéz versidom szigora. Czuczor költemé
nyének még az az érdeke is van, hogy bizonyos tekintetben alapját képezi Arany költeményének, mely »Szondi két apródja« czímmel 1856-ban a Pesti Napló tárczájában jelent meg először.
A ki Aranynak e szép balladáját igazán élvezni akarja, ismer
nie kell Szondi esetét. Máre végből is legjobban cselekszik, ha elébh Czuczor »Szondi«-ját olvassa meg. Czuczor költeménye ott végző
dik, hol Aranyé kezdődik; amaz tehát bevezetésül szolgál emehhez.
Czuczor versének dallama is Arany előtt lebeghetett, midőn a.
magáét irta, mert a versidom jelleme mind a két költeményben egy, t. i. lebegő .3
A költemény fenségét az az ellentét képezi, hogy mig az eszme képviselője egyénileg elvész, az eszme maga, az igazság, mely halhatatlan, diadalmasan emelkedik k i; s Arany épen ez eszmei diadalt érzékíti.
1 melynek sánczait Szondi védte.
2 hazájához hiven.
3 Lebegönek nevezzük a verslábat, mely két rövid s egy hosszú tagból áll. Képlete : ^ - — . Arany költeménye négy soros szakokból áll, keresztrí-mekkeí. Képletük e z :
Költeménye arra felel, mihez kell ragaszkodni az embernek, a valódi embernek: a múlandó örömhöz-e, a köznapi jólléthez, mely- lyel a jelen kinálja? vagy a halhatatlan elvhez, mely erkölcsi meg
győződésén alapul s melynek lehető valósítását az élet föladatául tekinti? Más szóval: az anyag rabja legyen-e, vagy a szellem híve ?
— Az előbbi nézet érvényesül a törökök győzelmi mámorában s vigadásában, s ezt Ali szolgája fejezi ki csábító szavaiban; az utób
bit a dicsőült Szondinak eszmei diadala tünteti föl, mely a két apród szent gyászában nyilatkozik.
A z egész költeményen keresztül e két ellenséges elem küzd egymással; s a mű szerkezete az ellentétek szembe tételén épül.
Tekintsük mindjárt kezdetét:
I. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa n ap ja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegyőröm, Tetején lobogós hadi kopja.
II. Két ifiu térdel, kezükben a lant, A kopja tövén, mint ha volna feszület;
Zsibongva hadával a völgyben alant A li győzelmi-ünnepet ület.
Az első szakban a rom, mint a küzdelem színhelye, a sirhan- tos dombbal, mint a vég nyugalom színhelyével, van szembe té v e ; másik ellentéttel viszont az élet küzdelmének színhelye, a vár, mint a halál és pusztulás képe tűnik föl, mig a halál békéjének szentelt hegyorom, nyájasan, szép zölden, lobogó hadi kopjával, mintha csak az élet, a virágzás képe volna. Emeli a rom kísértetiességét a világítás ellenzete is : felhő borítja, s igy süt rá vissza a nap.
A második szakban a kétféle ünnep ellentéte van föltüntetve : fenn az ormon gyászünnep, lenn a völgyben örömünnep.
Ali irigyli Szonditól a két apród dicsőítő énekét, s ezt is magá
nak akarja. Eleget magasztalták már Szondit, hadd fűszerezzék most az ő győzelmi ünnepét. Ali kérdi:
III. Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbülszavú rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokbul gyöngysorba füzért, Oda illőt egy huri-nyakra!
A parancsoló türelmetlenséggel kettőzött kérdésen kívül, mely Alit, mint a győztes sereg urát megilleti, a költő szépen jellemzi őt, mint törököt is, midőn egészen keleties nyelven beszélteti, képmá
sokban és érzékies fölfogással. Ali a két apródot bülbülszavú rózsák 6*
két mennyei bokrának nevezi. Bülbül annyi, mint csalogány. A tö
rököknek »Gül és Bülbük (azaz: rózsa és csalogány) czimű híres költeményök van, s i g y természetesnek látszik, hogy Ali a két képet egyesítve, Szondi apródjait csalogányszavú rózsabokroknak mondja.
Hogy azonfölül mennyei bokroknak mondja, mindenesetre túlzás;
de tudjuk, hogy épen efféle túlzás is jellemében van a keleti be
szédnek. Ali tovább is képmási kifejezésekkel él. Azt kívánja, hogy az apródok dalokból gyöngysorba füzért fűzzenek, mely füzér illő legyen huri nyakára. Ez utóbbi vonás ismét mesterileg jellemző.
Mohammed vallását találólag nevezték el a kard és anyagi élvek vallásának; s a mohammedán érzékiség embere nem tudja szebben meghatározni a dal kedvességét, mint úgy, hogy női kecsekkel teszi
kapcsolatba. /
Ali kérdésére szolfája felel:
IV. Ott zöldéi az ormó, fenn zöldéi a hant, Zászlós kópiával a gyau r1 basa sirján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant, És pengeti, pengeti, sirván.
A szolga szavaiban halk szemrehányás is rejlik Alira nézve, miért engedé meg az apródoknak, hogy a »gyaur« basát énekükkel magasztalják. De az úr szeretettel szólt a fiúkról, s ezeket a szolga is gyöngypárnak nevezi. Mint látjuk, mindenben szigorú lélektani pontosság. A szolga elmegy, hogy a fiúkat lehíja.
Eddig tart a bevezetés. Most kezdődik a feljebb említett két ellenkező nézet összeütközése, mely tulajdonképen a mű szellemi tartalmát képezi. Meglátjuk, mily szép fokozásban vannak e küzdés forduló pontjai egymás után feltüntetve; most csak azt jegyezzük meg, hogy a költő, miután az első két szakban az esemény színhe
lyével megismertetett, a harmadik szaktól kezdve, maga már nem szól, de folyvást a szereplő személyeket beszélteti. Láttuk már, hogy a harmadik szak Ah kérdését, a negyedik a szolga válaszát tartal
mazza. Most következik az apródok éneke Szondi tetteiről. Az ének mindenik szakát, egy-egy külön szakban a szolga szavai váltják föl, ki az apródokat Ahhoz akarja levinni. Az apródok éneke s a szolga szavai, tehát szólás és visszaszólás alakjában váltakoznak egymás
sal. E szintoly elmés, mint művészileg szabatos összeállítás utján a költő legszebben éri el kettős czélját: fölmutatja ugyanis egy rész
ről a hős dicső tetteit, más részről pedig élesen kitünteti az ellen
tétet a győztes fél semmisége s a legyőzött fél nagysága között.
1 hitetlen, nem muhamedán. ( = Szondi.)
Midőn Ali szolgája a dalnokpárhoz lép, természetes, hogy a fiúk ekkor nem kezdik, csak folytatják éneköket, mert tudjuk, hogy már akkor is énekeltek, midőn Ali kérdezősködött utánok. Hogy az apródok valósággal csak folytatják az éneket, midőn azt hallgatni kezdjük, a költő az által is előre tudatja, hogy az éneket »és«-sel kez
deti. Szükséges azonban, hogy a költő az apródok énekével oly pont
tól kezdve ismertessen meg, honnan az végig szintén teljes egészet képezzen s Szondiról minden lényegest elmondjon. Ily pont kétségen kívül Márton pap követsége Szondinál; a mi ez előtt történt, úgy
mint a török sereg megérkezése Drégel alá, a vár ágyúztatása, Szon
dinak ekkori intézkedései, mind ez bátran mellőzhető. Oly előzmé
nyek ezek, melyek minden várostrom alkalmával rendesen előfor
dulnak, s az olvasó maga is hozzá gondolhatja az esethez. Oly részletek, melyekben még nincs oly sajátlagos vonás, mely épen Szondira volna jellemző. Föl kell azonban tennünk, hogy az apró
dok ezeket az előzményeket sem hallgatják el, midőn Szondi tetteit magasztalják. A pap megjelenése képezi az eseményben azt a for
duló pontot, melytől kezdve Szondi tetteit határozottabban egyéni színezetben látjuk kiválni. Arany tehát helyes tapintattal veszi föl épen itt az esemény fonalát, midőn az apródokat az olvasó előtt meg
szólaltatja. így el van érve a czél, hogy az apródok csak folytatni látszanak az éneket s az ének mégis teljes egészet képez. Olvassuk csak egymás után a szakokat, melyekben az apródok éneke foglal
tatik (a költemény V., VII., IX., XI., XIII., XVII. és XlX-dik szakát), és meggyőződünk, hogy ez ének magában is tökéletes egész, külön ballada a balladában.
Lássuk most a fiúk énekének s a szolga szavainak váltakozását.
A fiúk tehát éneköket, melynek elejét nem hallottuk, így folytatják :
V... S hogy feljőve Márton, az oroszi pap, Kevély üzenettel a bősz A li k ü ld te:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad ! Meg nem marad itt anya szülte !
A szolga szelíden figyelmezteti a fiúkat, hogy már eleget sír
tak. Elhunyt uroknak eléggé megadták már az illő tiszteletet; most jöjjenek le a mulatságba, hol róluk is gondoskodva van.
VI. Szép urfiak! immár e puszta halom, E kopja tövén nincs mér’ zengeni tö b b e t:
Jertek velem, ott lenn á l l 1 nagy vigalom, Oda len vár mézizű szörbet.
1 folyik.
A fiúk nem hajtanak a szolga szavára. Tovább énekelnek, s énekök épen Szondi szavait mondja el, melyekkel a hős visszauta
sítja Alinak fölszólítását. Szondi visszautasító válasza jelképezi a fiúk visszautasító válaszát is.
V II. Mondjad neki, Márton, im ezt felelem ; Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi;
Jézussá kezében kész a kegyelem, Egyenest oda fog folyamodni.
A szolga úgy hiszi, hogy a sörbet magában még nem elég ke
csegtető a fiúkra nézve ; azért bővebben rajzolja ki az érzéki gyö
nyörök képét, melyeknek csábításával a fiúkat le akarja csalni.
V III. Sörbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma, Jóillatu fűszer és drága kenőcs . . . A li győzelem-ünnepe van ma.
Ez utóbbi észrevételt, hogy ma Ali győzelem-ünnepe van, figyelmeztetésképen veti oda: miután Ali ül ünnepet, az ünnep már ennél fogva is oly nagyszerű, hogy abban mindenki méltán óhajthat részt venni; más részről pedig a fiúk is Ali szolgái s igy nekik sem szabad elmaradni az ünnepről. De a fiúk csak az irtó ellenséget látják Aliban, és folytatják az elbeszélést:
. IX. Hadd zúgjon az álgyú ! pogány A li mond ; És pattog a bomba és röpkéd a gránát, Minden tüzes ördög népet, falat o n t: 1 Töri Drégel sziklai várát.
Az olvasó érezni fogja, mily találó hangfestéssel van e szakban érzékítve a rontás-bontás munkája.
A török szolga tudván, hogy ura szeretettel viseltetik a két apród iránt, még most is tartózkodik őket keményen megtámadni.
Még mindig kérve szól hozzájok. De miután tapasztaló. hogy az ér
zéki kéjek ingere nem fogott rajtok, most az ellenkezőt kísérli meg s kéjelmellenséggel ijeszti őket, természetesen ismét csak érzéki szempontból.
X. Szép u rfiak ! a nap nyugvóra bajolt, Immár fedi vállát bíborszinü k a ftá n ; Szél zendül az erdőn, ott leskel a h o ld : Ide kin hideg éj sziszeg aztán ! 1 2 1 omlik ige átható értelemben: ont.
2 Kaftán, török kabát. V. ö. mint m etaphorát:
„Fölvevő a hajnal p iro s Tcöpenyegét, S eltakarta vele az égnek felét. “
A ra n y : T o ld i (XI).
A két apród folytatja Szondiról:
XI. A vár piaczára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsű marhát m áglyába kihordat;
Harczos paripái nyihognak a la n t:
Szügyeikben tőrt keze forgat.
Mellesleg legyen itt megjegyezve, hogy a »marha« szónak hajdan nem volt azon értelme, mint most. Ma kizárólag állatot je lent, hajdan azt jelentette, mit most ingó vagyonnak, ingóságnak ne
vezünk. 1 Arany emeli az apródok énekének ódon színezetét, midőn a marhát régi értelme szerint alkalmazza. Átalában senki sem tudja annyira, mint Arany megadni személyeinek a jellemző színezetet, mely a kor- és nemzetbeli sajátságok alkalmazásában rejlik. Az utóbbinak egyik példáját látjuk ismét a szolga keleties kifejezése módjában is, a fentebbi szakban, midőn az esthajnalt úgy írja kö
rül, hogy »a nap vállát biborszinü kaftán fedi.«
De térjünk vissza a szóváltás folyamához. A szolga, mint lát
tuk, már háromszor szólalt föl, hogy a fiúkat távozásra bírja. Min
dig hiába. Látja, hogy a fiúk nem zavartatják magokat s végig el akarják énekelni Szondi esetét. A szolga most ahhoz a módhoz nyúl, hogy siettetni akarja az ének befejezését s maga is segít a fiúknak az események elmondásában. E modorban is, mint elébb kecsegte- téseivel, háromszor szólal fö l; s szavainak mindannyiszor oly for
dulatot ad, hogy a fiúkat kötelezettségökre figyelmezteti Ali iránt.
Első felszólalását ez uj modorban úgy intézi, hogy azzal Szondi tetteinek elmondása mindjárt be is legyen fejezve.
XII. Aztán — no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kópiával bős A li temette ;
Itt nyugszik a halmon — rövid az eset — : Zengjétek A lit ma helyette !
Türelmetlenkedését fejezi ki a szolga, midőn már az esetet »rö- vid«-nek mondja. Mert rövid, nincs is mit róla hosszasabban mondani.
A fiúk emlékeztetve, hogy most már Alit zengjék, épen Alihoz való viszonyuk fölemlitése folytán Szondihoz való viszonyukra em
lékeznek, és folytatják :
XIII. Két dalnoka is volt, két árva fiú : Öltözteti czifrán, bársonyba, p u h áb a;
Nem hagyta cselédit — ezért öli bú — _ Vele halni meg, ócska ru h á b a !
1 V. ö. Toldi György nagy úr volt. Sok becses marhája, Kincse volt tömérdek s arra büszke mája “
Toldi; II ének.
A szolga ismét fölfogja az elbeszélés szálát, emlékeztetve a fiúkat, hogy Szondi maga küldte őket Alihoz, s Ali jól bánik velők.
X IV . S küldött Alihoz . . . A li dús, A li jó ; Lyány-arczotok a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó ; Fiaim, hozzá köt a h á la !
Az ugrást, miijén a szolga Szondiról egyszerre Alira tér át. a költő szépen jelzi a rhythmus megakasztásával. E szavak után: »S küldött Alihoz« hiányzik egy tag. E hiány hangilag is festi a szolga megakadását, ki ezután— mintegy megbánva, hogy Szondiról szóba eredt a fiúkkal — egyszerre átugrik Ali magasztalására. E magasz- talásban ismét a török jelleg látszik. Először dúsnak mondja Alit: a gazdagság dicséretes tulajdon, mert Allah kegyeltje, a kinek kincsei vannak. A jóságot másod helyen említi fö l; de azonnal elárulja is
mét az érzéki érdekeltséget: a fiúk »leányos« arczuknak is köszön
hetik Ali szívességét.
Mily szép ellentétben tűnik föl e leányos arczczala férfias lel
kesedés, melylyel a fiúk Szondi vitézségét hirdetik:
XV. H ogy vitt fezerekkel! hogy vitt egy ed ü l!
Mint bástya feszült meg romlott torony alján : Jó kardja előtt a had rendre ledül,
Kelevéze ragyog vala balján.
E lelkesedés a szolgát is megragadja. Ő is jelen volt a harcz- ban, ő is látta Szondit küzdeni. Bámulnia kell a magyar hős nagy
ságát, s egy vonalra állítja őt Rusztemmel, a perzsa és török regék legünnepeltebb hősével. Önkénytelenül fölkiált:
XVI. Rusztem maga volt ő ! s hogy harczola még, Bár álgyugolyőtől megtört ina, térde ! Én láttam e harczot!
De itt újra megigazítja magát. Szégyenli, hogy tiszteletet árult el a »gyaur basa« iránt; sőt Alitól is fél a vigyázatlan nyilatkozat
ért. Folytatja tehát:
. . . Azonban e lé g ; A li majd haragunni fog érte.
Hanem a fiúk még nem végezték be a harcz leírását. Még egy szakot szentelnek a harczoló bajnok magasztalásának. (E szak első és harmadik sorában középrímek is vannak.)
X V II. Mint hulla a hulla ! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét 1 0 álla halála vér mosta fokán.
Diadallal várta be végét.
Itt vége szakad a szolga türelmének. Eddig kérelmeskedett, hizelgett a fiúknak, simult hozzájok; ők pedig nem hogy beérnék magasztalásaikkal. de még a pogányok veszését is örömittasan hir
detik. Nem használt a szép szó; legyen hát szidás és fenyegetés. A szolga kifakad:
X V III. E h ! lesz-e ma v é g e ? kifogytok-e már Dicséretiből az otromba gyaurnak ?
E b a hite kölykei! vesszeje vár « És börtöne kész A li urnák.
A fenyegetésre a védetlen, elhagyott ifjak még erőteljesebben lépnek föl. Átkot mondanak Szondi gyilkosaira, s ez átok, valamint legszebben fejezi be magát a dics-éneket, úgy válaszul is szolgál a fenyegetőző töröknek.
XIX. Apadjon el a szem, mely czélba vévé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte!
Irgalm ad, óh isten, ne légyen övé, Ki miatt lön ily kora veszte !
íme, a legyőzött fél diadalmat ül a győztes fölött; a kegye
lemre szorult két árva daczol, sőt szembe száll az úrral, kinek ké
nyétől sorsuk függ. A hála értelme elfojtja bennök a félelem érzel
mét; a múltnak nemes fájdalma fölülemelkedik a jelennek silány örömén. A két apródban Szondi szelleme nyilatkozik, a megdicsőült Szondi. Az ellenség megölhette testét, de lelkét nem ölhette meg.
Lelke él, mozog és munkál. E lelki munkálást fejezi ki Arany köl
teménye.
Miért küzdött Szondi ? A hazáért az idegen hócfreás ellen, a szabadságért a rabszolgaság ellen, Jézus vallásáért Mohammed val
lása ellen. Fegyver hatalma hiába akar győzedelmeskedni az eszme fölött. Az eszme diadala áldozatokat kíván, s Szondi áldozatul ve ■ telte magát az eszme diadaláért: mert az eszme hatalma nő az érte hulló áldozatok számával, s a mi veszteségnek látszik, nyere
séggé lesz. Egy, ki magát áldozatul szenteli az eszmeért, az igaz
ságért, százaknak hagyja azt örökül, hogy terjeszszék; míg a nyers erő hatalma folyton fogy a mint fogynak azok, kik szolgálják. Az
1 lejtőjét.
emberiség történetei szakadatlan lánczolatban mutatják a szellem folytonos küzdelmét, hanem egyszersmind folytonos hódításait az anyag ellenében. Ily küzdelem képét látjuk Szondi két apródjá-bán, újabb bizonyságául az igazságnak, hogy a nagy költők nagy eszmék
tolmácsai.
Szondi két apródjá-ban a szeretet vallása és a kard val
lása, az eszme vallása és az anyagi élvek vallása, az erkölcsi fenség s az érzékies köznapiság, az igazi embernek bilincsek közt is megőrzött szabadsága s a szolgalelkűnek minden álla
potban rabsága van egymással szembesítve. Mily mesteri szerkezet
tel s a részletekben Inennyi szépséggel van. e kép előállítva: csak töredékesen érintik a műhöz kapcsolt észrevételek. Ez észrevéte
leknek nincs egyéb czéljok, mint hogy az olvasót, ki Arany műveit igazán élvezni akarja, behatóbb figyelemre serkentsék. Arany ama költők közé tartozik, kiknek műveit minél figyelmesebben, minél többször olvassuk, annál szebbeknek találjuk.
Greguss Ágost. Greguss Ágost (1825— 1882) a legkiválóbb magyar aesthe- tikus ; 1870-től haláláig az aesthetika tanára a budapesti egyete
men. Legkiválóbb müvei: A balladáról, (a Kisfaludy Társulat által jutalmazott pályamű) melyben a ballada ama híres meghatározá
sát adja : a ballada tragédia dalban elbeszélve. Két kötetnyi tanul
mányaiból közöltük fent a Szondi két apródjdról szólót. Arany bal
ladáit mintaszerűen magyarázta, egy kisebb iskolai és egy nagyobb kiadásban. (Bpest 1880. és 1884). Shakespeare pályája czimü műve Shakespeare életrajzát és jellemzését foglalja magában ; a második rész, mely Shakespeare drámáit elemezte volna, nem jelent meg.
Különösen jeles e könyvben Shakespeare sülje czimű fejezet. Újabb tanulmányai közül is a Stílről szóló különösen kiemelendő. Hátra
hagyott Aesthetikája (egyetemi előadásai alapján) sajtó alatt van.
Aesthetikai fő nézeteit népszerűén összefoglalta Magyar költészet- tanában (különösen a 72—92-dik lapokon). Greguss irói fősajátsá
gai rendkívüli Ízlés és a részletekbe ható finomság.
V II. Zrínyi Miklós (a költő) ifjúsága.
Nem volt a töröknek esküdtebb ellensége a Zrínyieknél; nem volt híresebb vitéz az országban, mint eme család mindenik tagja.
Pedig mindenik nagyon rövid ideig járhatta szüléje vitézi is
koláját.
A mit Zrínyi Miklós maga körül látott és hallott, mind hasz
nos tudomány volt későbbi komoly pályáján. Az ősi birtokon sa
játságos gazdálkodás folyt. Minden várnak volt tiszttartója, ki a
játságos gazdálkodás folyt. Minden várnak volt tiszttartója, ki a