KÁRMÁN JÓZSEF

KÁRMÁN JÓ ZSEF

t t t

MINT NYELVM IVELO.

B Ö L C S É S Z E T D O K T O R I É R T E K E Z É S .

IRTA :

H ^{a j n a l} D ^{á v i d} .

1899.

LEITNER M. L. ÉS FIA, BUDAPEST.

KÁRMÁN JÓ ZSEF

MINT NYELVMÍVELÖ.

B Ö L C S É S Z E T D O K T O R I É R T E K E Z É S .

I RTA :

H ^{a j n a l} D ^{á v i d}.

1899.

LEITNER M. L. É S FIA, BUDAPEST.

E L Ő S Z Ó .

A történeti nyelvtudománynak egyik fontos ága régi íróink nyelvhasználatát megfigyelni, azoknak nyelvi saját­

ságait a nyelvtudomány részére feljegyezni. De míg régi irodalmunk kimagaslóbb alakjainak nyelvével sokan foglal­

koztak már, addig Kármán nyelvével nem igen törődtek.

Mindössze egy kis kísérlet Weidinger (Balassa) József tollából a Nyr IX. k. ében, a mit eddig erről írtak. Úgy látszik

— és ezt Balassa is megjegyzi — a «F. H.»-iban elő­

forduló germanizmusok tartották vissza a nyelvészeket K.

nyelvének tüzetesebb vizsgálódásától. Igaz, hogy felületesen olvasva munkáit, nyelve inkább kozmopolitikus színezetű benyomást tesz, de ha mélyebben belehatolunk ebbe a nyelvbe, csakhamar meggyőződhetünk, hogy a sok idegen­

szerűség mellett sok magyarosság is akad, melyek n e m ­ z e t i nyelvi sajátságok és magyar gondolkodásra vallanak.

Munkámban igyekeztem kimutatni azokat az elveket, melyek K.-t a nyelvhasználatban vezérelték, mily hely illeti meg a nyelvmívelők sorában, azonfelül részletesen tár­

gyalom nyelvének sajátságait. A hol nyelvészeti szempontból szükségesnek látszott, ott a Nemzeti könyvtárban megjelent munkáinak kiadását összehasonlítottam a Nemz. Muzeum- könyvtárában levő eredeti «Uránia»-val. A K.-nak tulaj­

donított szóalkotásokra nézve nem mulasztottam el a ren-

6

delkezésemre álló összes eszközök felhasználását, így a Ny.

Sz.t a nyelvújításnál régibb nyelvre vonatkozólag, a Nyr.

köteteit, de különösen Király Károly nyelvújítási adatait a X X V . k.-ben. Mindezeken felül a múlt század szótáriro­

dalmát és néhány író nyelvét magam is átnézegettem. Ter­

mészetes, hogy ezen vizsgálódás folyamán sokat kellett tö­

rülnöm, mit eredetileg K.-énak véltem és nem lehetetlen, hogy egyik-másik szóban még most is csalódom. A néze­

tem szerint kétségesek után kérdőjelt tettem. A Kazinczyra vonatkozó adatokat Simonyi. «A nyelvújítás és az idegensz.»

c. értekezéséből vettem. Ezt, valamint Imre Sándor Ride­

gen és hibás szólások bírálata» c. akad. értekezését tar­

tottam szem előtt a nyelvi sajátságok elrendezésében.

Budapesten, 1899. május havában.

A szerző.

E L S Ő RÉSZ.

A.

Kármán József mint nyelvmívelö.

A Rákóczy forradalom legyőzése után szomorú korszak következett a magyar nemzetre: a szabadságharc bajnokai szám­

űzve, a daliás idők tárogatója elcsendesülve, a költészet hangja elnémulva. A nemzet megunta a sok keserű csalódást és szüntelen harcokat, belefáradt és pihenni vágyott Nem törődött itt senki a magyarsággal, mindenki örült a békének, melyet a bécsiek minél kellemesebbé igyekeztek tenni; hiszen a magyarnak ezen apá- thiájától várták régi vágyok teljesedését: Magyarország beolvasz­

tását a nagy ausztriai birodalomba Nem az erőgyűjtés pihenése volt ez, de látszólagos haldoklása egy sokat üldözött népnek, végvonaglása a magyar alkotmánynak, irodalomnak és nyelvnek.

E korról mondta Péczeli, hogy «a dolognak ilyetén menetelének következése egy pár emberöltő múlva nem lehet egyéb, mint nemzetünknek, szokásunknak, természetünknek, szabadságunknak lassanként való eltörlése.* («Magyar Muzeum* 1788.)

És hogy e jóslat nem teljesült, ezt csodálatosképpen Mária Terézia egy intézményének, a testőrségnek és ebben leginkább Bessenyei Györgynek köszönhetjük. Ez Becsbe kerülve csakhamar felismerte, mennyire hátramaradt nemzetünk a külfölddel szem­

ben és elhatározta, hogy ezen segíteni kell. Előbb önmagát mí­

velte, tanult és lelkesedett, hogy taníthasson és lelkesítsen. Kezde­

ményezése nem is maradt siker nélkül. Számosán sorakoztak mellé, kiket nem annyira az irói dicsőség, mint inkább a köz­

érdek, a hazaszeretet szólított a harc mezejére. Most napirendre kerültek a legégetőbb szükségletek: a magyar nyelv ügye, a nyelvmívelő társaság, a színészet ügye és folyt a harc szóval és tollal egy közös jelszó alatt: a hazáért.

Hogy mily munkát végeztek ezek a lelkes férfiak, legtisz­

tábban láthatjuk, ha egybevetjük a munkálkodásukat megelőző sivárságot azzal a pezsgő irodalmi élettel, mely már a század

10

hetvenes éveiben betöltötte hazánkat. «Ha erre az utolsó két tiz esztendőre, melyben Hazai Nyelvünket betsülni s mívelni kezdet­

tük és azokra a munkákra tekintünk, melylyek azóta sajtóink alól kijöttek: nem lehet valamennyire nem vigasztalódnunk. Úgy tet­

szik, mintha egyszerre ébredtünk volna hosszas mély álmunk­

ból* — mondja Batsányi «Magyar M úzeum jának előszavában (1788—89).

Valóban megható, mint igyekeztek minél több irót a magyar­

ság ügyének megnyerni, jóakarattal és szeretettel, sőt elnézéssel üdvözlik egymás Írásait; mert ebben az időben, mikor az Írónak annyi szenvedéssel, küzdéssel, önfeláldozással kellett megfutnia pályáját, becsülés, elismerés nélkül, már az akarat maga is dicsé­

retes volt. Valamiről elitélő bírálatot mondani egy volt a haza­

árulással.

Azonban e lázas toborzása az Íróknak, e mindenáron töm- jénezés veszedelmes dolog az irodalomban és minden jó szándék mellett félszegségre és irodalmi elfajulásra vezethetett volna, ha higgadtabb gondolkodású és szélesebb látókörű emberek ki nem józanítják az iróvilágot.

Azonban más baj is volt: egy valóságos kasztrendszer az irodalom emberei közt, franciások, klasszikusok és népiesekre oszlottak. Minden pártnak meg volt a maga ideálja, kit követen­

dőnek tartottak. E körülmény nem csak azt idézte elő, hogy a pártok egymásnak nekimentek, egymást sokszor ki is gúnyolták, de az a káros befolyása is volt, hogy lehetetlenné tette az iroda­

lomban az egységet, az irodalmi központot, nem létesülhetett egy egységes irodalmi nyelv. Pedig az egységnek, köztörekvésnek, a központnak hiánya éppen az irodalomban nem jelentéktelen kérdés.

Voltak is, kik érezték e fogyatkozásokat és hálátlanok len­

nénk ezen buzgó hazafiak iránt, ha el nem ismernők, hogy meg volt bennök a nemes szándék a bajok gyógyítására, csakhogy sajnos: nem ismervén fel a bajnak természetét, nem is csodálkoz hatunk azon, hogy az alkalmas orvosszert nem tudták eltalálni.

E hazafiak között, kik a fejlődésnek útját álló bajokon segí­

teni akartak, volt K á r m á n J ó z s e f is, prózairodalmunknak egyik tündöklő csillaga, kinek nyelvi sajátságai képezik jelen érte­

kezés tárgyát.

*

11 -

Kármán József született 1769-ben Losoncon. Alsó iskoláit:

szülővárosában végezte, hol atyja pap volt. 1785-ben Pestre ment jo g o t hallgatni, de még mielőtt letette volna ügyvédi vizsgáját 1788-ban hivatalnyerés végett Bécsbe költözött. Ügyvédi vizsgáját 1790-ben tette le Pozsonyban. Az 1790—91-iki híres ország­

gyűlésből kiáramlott eszmék a tüzes vérü Kármánt is magukkal ragadták és elhatározta, hogy hazájának szolgálatára lesz. Széles­

körű műveltsége, éles látása, hazafisága, rokonszenves alakja és egyéb jó tulajdonságainál fogva igen alkalmas volt rá, hogy vezér­

szerepre jusson a nemzet szellemi életében.

Sajnos, rövid volt élete és rövid működése. 1795-ben, 14 nappal apja halála után ő is meghalt. Egyike volt ő a nemzet azon nagyjainak, kik megelőzve korukat, hatás nélkül tűntek le.

Reá ebben a korban nem hallgattak.

*

A feladat, melyet Kármán maga elé tűzött, buzgó kortár­

saiéval közös, de mások az eszközök, melyeket a végrehajtásra akar alkalmazni. Az ő Írói programmja elüt minden kortársáétól.

Eles szemmel látja a hibákat, hézagokat, társadalmi, irodalmi és nyelvi tekintetben és ez a programm — bátran mondhatjuk — életrevalóbb mint sok korabeli iróé, kiknek neve pedig mélyebb gyökeret vert irodalmunkban, mint az övé.

Dugonics és iskolája túlságosan conservativek, kik eleve irtóznak mindentől, mi új, kik a régit, ha rossz volt is, csak dicsérni tudták. Őket elfogultságuk, szűk látókörük tartott vissza az objectiv, egészséges ítélettől. Bessenyeiék míveltebbek voltak, szélesebb látókörrel megáldva, de túlságosan izgatottak, lobba­

nékonyak. Javítani akartak, de a tömjénezés túlzásaiba estek. Ka­

zinczy és hívei ügybuzgó emberek, de a veszedelmes nyelvújítási mánia rabjaivá lettek: nem voltak tisztában a czéllal, mely felé törekedtek. Egyedül a tág látókörű és nagy míveltségü K á r m á n tudta ezen személyes előnyeit, fiatalsága ellenére is, szelíd mér­

séklettel párosítani; egyedül ő tudta kijelölni a nemzetnek azon utakat, melyeken haladnia kell, ha fejlődni, virágozni akar.

Kármán meg akarja ^mutatni a nemzetnek kelevényét és vele megkivántatni az egészséget.® E célra műveit használja fel. így ostorozza a modern társadalom kinövéseit. «A Módi »- ban; « E g y új h á z a s l e v e l e i ® — mint ő maga mondja — «a nevelés felől való gondolkozásom módját egészen magában foglalja.® író-

— 12 —

programmja pedig és nyelvelmélete (ha szabad e szót olyannál használni, ki nem foglalkozott hivatásszerűen a nyelvvel, mint tudománynyal) «A N e m z e t C s i n o s o d á s á»-ban foglaltatik.

Bennünket ez érdekel leginkább, ezért közelebbről fogom szem­

ügyre venni.

A NEMZET CSINOSODÁSA.

Az irodalom eszköze a nyelv. Ezen szólnak a költők a nemzethez. De a nyelvnek támogatója, terjesztője és fentartója az irodalom. Ez pedig Kármán idejében egyoldalú, félszeg és elha­

nyagolt volt. A nemzet a legnagyobb közömbösséggel bánt el vele. Ily viszonyok mellett a magyar nyelv állapota nem lehetett valami kedvező. Az 1791-iki országgyűlés határozata, mely a magyar nyelvet hivatalos nyelvnek tette, csakhamar semmivé lett, mindenütt a latin kezdett uralkodni. Az előkelő társaságok a külföld majmolói lettek, kik ha beszéltek is magyarul, csak úgy hemzsegett a sok német, franczia szótól, mit nyelvünkbe kever­

tek, mert így akarta ezt a módi. Ezen akart Kármán segíteni oly­

képpen, -.hogy első sorban irod alm at ak art teremteni. Ennek terjedésétől várta édes álmának megvalósulását, azt az időt, midőn «szép téreinkről felhat édes nyelvünk a havasok tetőire, és a völgybe, melyeket azok fedeznek, ha népes utcáin és magas palotáiban városainknak ez a hang fog hallatni, ha az élet a halálon (a latin nyelvet érti) győz, és a közországlószékek a hazának nyelvén szólnak.* Bessenyei, ki nemzete sorsát ugyanúgy szívén viselte, mint Kármán, szintén hangoztatja «Jámbor S zán d ék ­ ának bevezetésében, hogy tudomány és nyelvmivelés együtt jár, ezek egymásból táplálkoznak. Nem kell, hogy előbb egy teljesen

«kipallérozott» nyelv álljon rendelkezésünkre.

KÁRMÁN NYELVMÍVELŐ MÓDSZERE.

Kármán a nyelvmívelők azon táborába tartozik, kikre nyugodt lélekkel bízhatjuk féltett nemzeti kincsünket. Óvatos és helyes az a bánásmód, melyet kijelöl „készületlen nyelvünk művelésére;

nem ismer és nem tűr ebben semmiféle erőszakot. Ezért emeli fel tiltakozó szavát korának kegyetlensége ellen, melylyel a sok grammatikus szegény nyelvünket megbántotta: «Mennyi szörnyű

13

íajzásokat szült ez a grammaticalis epidémia! Elborította a sok korcs szók idétlen faragásé, hangú, a nyelv természetével ellenkező, és fület sértő korcs szók sáskaserege egész literatúránkat, és ezt nyelvművelésnek neveztük! Ha üstökös őseink, a kik oly tiszta magyarsággal szólották, közinkbe betoppannának, másként is sülyedt nemzetünket, csak nyelvünkért sem hinnék el, hogy mi vagyunk az ő unokáik.* Tehát ne nyelvet csináljunk! „A nyelv nem tudomány, a szó, beszéd nem bölcseség. Kulcsa a /tudományok­

nak, út, mód, eszköz a bölcselkedésre. Örömestebb tanuljuk a nyelvet együtt a dologgal." Ezért akar előbb önálló, eredeti iro d a l­

m at teremteni és így a nyelvet önm agából fejleszteni. O olyan Adelungot kiván a hazának, a ki egy tökéletes, a nyelv belső állatjából folyó criticum lexiconnal ajándékozza meg. Ezt várta ő az íróktól. Kármán tisztában volt a nyelv lényegével, tudta, hogy a nyelvnek törvényei vannak, melyeket megsérteni ép oly kevéssé szabad, mint a polgárnak a társadalmi törvényeket. De nem csak a nyelvújítás ellen tiltakozik, neki egyáltalában nem kell a sok grammatizálás, de még a nyelvet fejlesztő tudós társaságot sem tartja saját korában oly fontosnak, mint azt, hogy irodalmat teremtsen. Az alvó nyelvet fel kell ébreszteni, az irodalom által forgalomba hozni, életre kelteni. Mert élni annyit tesz, mint fejlődni, és a fejlődés menetébe belekontárkodni vakmerőség. Ha lesz irodalom, nem marad el a nyelv fejlődése sem, mert a költők is lehetnek a nyelvnek fejlesztői, mint azt pl. Imre Sándor „Geleji Katona főkép mint nyelvész4* c. értekezésében kifejti: «A legtöbb nagy elméjű író mélyen gondolkozik, szorosan különböztetget, új viszonyokat talál, új gondolatokkal s fogalmakkal bíbelődik, ezeket élesen, szabatosan kitenni erőlködik, az általa használt nyelv szavait, ennek lehető alakjait a gondolatokhoz szabogatja;

tehát kénytelenné lesz az illető nyelv szavainak, szókincsének, mondatalkotási képességének elégséges vagy elégtelen voltát érezni, utóbb tisztán átlátni, ösztönszerüleg vagy öntudatosan pótolgatni. így lesznek néha a nyelv bővítőivé a költők is. Nem találnak elég komoly vagy játszi kifejezést s alkotnak újakat vagy szednek fel a népélet eddig fel nem járt köreiből.* Ugyanezen értekezésben még ezeket is mondja Imre Sándor: „ki komoly dolgokról fontolgatva s némi önállósággal sokat gondolkozik, a szók és gondolatok közötti szoros kapcsolatot, a különböző nyelvekbeli kifejezések közti eltérést, különbséget észlelte, magas s tán új gondolatait szabatosan, s mégis természetesen, nyelve

— 14 —

természetéhez híven kifejezni erőlködött, annál fejlődik a nyelv­

képesség, az által maga a nyelv, annak kezében szülemlenek meg új alakok, új kapcsolatok, de egyszersmind annak fognak az elmélet szabályai is felötleni.11

Az írónak, ki a népnek életét, szokásait, sajátságait ismeri, szabad a népről szóltában egy-egy népies szót, fordulatot, sőt itt-ott alkalmas tájszót is munkájába felvenni, szabad a régi nyelvnek használatból kiment szavait felújítani. Ezek a mű terje­

désével szárnyra kelnek és idővel köznyelvünknek alkotó részeivé válhatnak. így lesznek a költők a nyelvnek fejiesztői, gazdagítói, anélkül, hogy a nyelvmívelést tulajdonképeni céljuknak kitűzték volna. Vörösmarty, Arany, Petőfi nem csak magyaros formákkal, fordulatokkal, szólásokkal, de a nyelv törvényeivel megegyező új szókkal is gazdagították nyelvünket, a nélkül, hogy nyelvészek lettek volna.

Ezt a módját a nyelvmívelésnek akarta Kármán és ily érte­

lemben ujitott ő maga is. Nyelvújító kortársai azonban nem akarták megérteni. Szava hatás nélkül hangzott el, sőt midőn K. 1795-ben örökre lehunyta szemét, akkor tört ki csak igazán a dühöngés, a féktelen, korlátokat nem ismerő önkény a nyelvnek

«kipallérozására» Nem volt türelmük a nyelvnek természetes menetét, fejlődését bevárni. Nem akarták tudni, hogy „a nyelv folyton fejlődő, a nép közakaratától függő organizmus, melynek szabályait nem csinálni, de constatálni kell“, hogy a nyelven egyesnek nem lehet erőszakoskodni, mert az hosszú közfejlődés­

nek az eredménye. Ezzel ők keveset törődtek és Kazinczy, a nagymester kiadta a jelszót «a hogy az író parancsolja úgy lesz s ha a nemzet nem érti meg, tanúlja megérteni*. Ezekkel szemben ezt jegyzi meg Kármán: „Az érthetőség az írásnak legelső, leg­

gyökeresebb törvénye. Mit nyer avval az olvasó, ha a sok újonnan faragott szókat először neki deákúl kell gondolni, hogy megértse ?“

KÁRMÁN AZ IDEGEN SZÓKRÓL.

Nézzük már most, mint gondolkodott K. az idegen szóknak jogosúltságáról az irodalomban, vagy a mint ő tévesen nevezi a

„puritanizmusáról ? Ez oly tárgy, mely K. idejében, de már jóval azelőtt is, mai napig sokszor volt vita tárgya. Szemere említi hogy Bácsmegyei Leveleit jellemzi az „idegen szókkal való élés,

— 15 —

holott a purizmus akkor a legnagyobb divatban volt.“ A nyelvújítók nézete szerint ugyanis, a nyelv csak akkor tiszta, ha minden szava eredeti, ellenkező esetben tisztátlan, korcs, satnya.

Ezt pedig csak nem engedik ráfogni újítóink a magyar nyelvre, annál kevésbbé, mert van mód a segítésre: minden idegen szót ütni, vágni kell, kitiltani nyelvünkből, helyébe pedig magyar szót kell használni! Vagy nincs rá megfelelő magyar szó ? Sebaj! Csinálunk.

És csináltak is. Hogy milyeneket? Megmondja ezt Kármán: «Ha ez a tudós tévelygés nagyobb erőt vesz, nemsokára nyelvünket önnön honunkban tanulni kell. Mit nyer avval az olvasó, ha a sok újonnan faragott szókat először neki deákúl kell gondolni, hogy megértse ?“

Valóban csodálkoznunk kellene, ha nem volna más nyelvnek történetében is hasonló példa, hogy nyelvújítóink mennyire nem ismertek határt szókovácsolásukban, hogy a magyar nyelvnek eredetiségét, paradicsomi származását hirdetve, még az oly közön­

séges kölcsönszók kiküszöbölésére is akadtak vállalkozók, mint:

ablak, gesztenye, lencse, stb. Már Komáromi említi (Corp. 343. §.

9 — 11): cPuritatem enim intellegimus eam, non quae omnem simpliciter excludat vocum aliquarum admixtionem, ita enim nulla sub coelo lingua púra est; séd eam quae generalem linguae unius cumalia commixtionem respuat.»

De Kármán a kölcsönszókon kívül helyet kíván más idegen szóknak is, olyanoknak, melyek még nem alkalmazkodtak a magyar hangzáshoz, szóval még semmit sem~ tettek, hogy honfi­

társainknak tekintsük őket.* «Haszontalan és valóban csak akaratosság és viszketegségből származott ez a puritanizmus.

Nincs nyelv, a mely ne kölcsönözött volna mástól. A Rómának hajdan világbíró nyelve telve van a sok görög szólások módjával.

A deákkal sógoros nyelveket nem is említem, a melyek akkor élnek a deák és egyéb idegen szókkal, mikor azokat szükségesnek látják. De most, midőn a német literatura a legfelsőbb fokon lenni látszik, legderekabb íróik minden tartalék nélkül nem élnek-e vájjon a deák, francia és egyéb szókkal, ha azokat épen oly jelentőleg, oly hathatósan kitenni nem tudják? És miért kerülnénk mi, a kik a nyelvmívelésnek első kezdetén vagyunk, a kik a közbeszédben annyi minden népből s nemzetiségből eredő szókat hazafiusággal már megajándékoztunk, a kik, ha kevélyek lenni

♦Munkámnak második részében fel fogom sorolni mindazokat az idegen szókat, miket K műveiben használt.

— 16

nem akarunk, kénytelenek vagyunk megvallani, hogy nyelvünk ezen tekintetben szűk és szegény!"

Sokat vitatkoztak már azon, hogy tűrhetők-e ezek az idegen elemek a nyelvben, és ha igen, milyen mértékben. Kétségkívül szép és csak hízelgő valamely nyelvre, ha kevés idegen szóra van szüksége, hogy mindenki szabatosan és világosan kifejezhesse gondolatait. Sőt napjainkban nagy és hatalmas egyesületek létez­

nek, melyek az idegen elemeknek kiküszöbölését tűzték ki feladatuknak. Példának csak az egy virágzó, sok ezer tagot számláló és Berlinben székelő „Aligemeiner Deutscher Sprach- verein“-t említem, mely a Zesen Fülöp-féle félszegségek fölé emelkedve, ezt a tevékenységöket és irányukat jellemző jelszót használja: „Kein Fremdwort für das, was gut deutsch ausgedrückt werden kann.“

A mit az idéztem német jelszó röviden összefoglalva tartal­

maz, ugyanazt fejtette ki behatóan V olf György a Nyelvőr I. és II.

kötetében. E cikksorozatból a következőket idézem: „E vissza­

élésnek (t. i. az idegen szóknak nyakra-főre használását) gátat kell vetni. De ezzel aztán el is értük a határt, a melyen túl a tisztálkodás nem erény, hanem egyenesen bűn. A ki meg­

honosodott vagy meg nem honosodott, de szükséges szavak kiirtására törekszik, az nagyon veszedelmes szolgálatot tesz nyelvünknek. Idegen szavak minden nyelvben vannak, voltak és lesznek." Majd: „De már a korcsszavak faragását szigorúan tiltja, mert beundokítják nyelvünket. Az idegen szavakat nincs miért szégyenlenünk, mert a mily bizonyos, hogy vannak, ép oly bizonyos, hogy van megfelelő műveltségünk is, mert minél nagyobb, minél tökéletesebb valamely népnek a műveltsége, annál több idegen szó találkozik nyelvében; következéskép, annál gyakrabban, szorosabban kellett más népekkel érintkeznie."

Ez mai álláspontunk és kétségkívül a helyes is. A fiatal Kármán, ki kora ferdeségeiben mindig józan ítéletet tudott hozni, itt is eltalálja az igazi utat; ezt a mai kor igazolja.

Hogy munkáiban néha nemcsak akkor használ idegen szókat, „ha azokat épen oly jelentőleg, oly hathatósan magyarúl kitenni nem tudja", azon nem csodálkozhatunk. Meg akarta mutatni az ellentábornak, hogy nem fél az idegen szótól és nem félti a nyelvet sem tőle. Tudta, hogy az idegen szók nem tartoz­

nak a nyelv lényegére, hogy azok nem törzsébe beoltott gályák, hogy a nyelv szervezetét, alaptulajdonait megrontó gyümölcsöket

— 17 ^-

nem fejleszthetnek; de viszont tudta azt is, hogy a korcs szók örök időkre alapúi szolgálnak más korcsok képzésére és így a nyelv szerkezetét tökéletes megsemmisítéssel fenyegetik.

De mikor látja, hogy a társadalom visszaél az idegen szókkal;

hogy a francia divat máj mólói minden második-harmadik becsü­

letes magyar szó helyett idegent használnak, akkor felemeli tiltakozó szavái és a gúny fegyverével nekivág e társadalmi neveletlenségnek. A ki tudni akarja, mily kíméletlen volt Kármán az igazság kimondásában, mikor nemzetét tanítani akarta, az olvassa el „A Módilí című szatíráját, ezt az erkölcsrajzot, melynek éle az idegennek túlságos s ferde hajhászata ellen van irányúivá.

KÁRMÁN ÍZLÉSE A NYELVHASZNÁLATBAN.

Érdekesek még „A Nemzet Csinosodásá“-ban Kármán nyi­

latkozatai az Ízlésről és a fordításról is, de ezek inkább a stilelméletbe tartozván, dolgozatomban, mint inkább nyelvészeti munkában, csak annyiban vehetem tárgyalás alá, a mennyiben a nyelv ügyével összefüggnek.

Kármán nem nézhette közömbösséggel azokat az Ízléstelen­

ségeket sem, melyekkel különösen a népies iskola hívei elárasz­

tották műveiket. Azt hitték, hogy ezzel leereszkednek a néphez, pedig lealjasodtak hozzá. Irodalmunkban már a régi íróknál is, de még fokozottabb mértékben a reformatio alatt nagyon sűrűn akadnak alacsonyságok, piszkosságok, triviális és idiotistikus kifejezések. A hitvitázók neki-neki hevűltek, s akkor aztán nyelvök nemcsak eleven, hanem aljas szóktól s kifejezésektől sem riadtak vissza. E vitairodalom szülte hatás Kármán idejében sem múlt el teljesen. „Pajkos jókedv s néha nagyon is vaskos tréfa“, melyeket a „finom ízlésű Kazinczy káromkodva olvas“, de a minőkön a századvégi közízlés sem Gvadányinál, sem utóbb Csokonainál nem ütközött meg. (Beöthy, Képes írod.-tört. II. k. 77 1.) Ezek ellen így nyilatkozik Kármán: „A féltudósságnak lehet tulaj­

donítani nagyobb részint megvesztegetett ízlésünket is. Azt hitték sokan, hogy nem kell egyébb az íráshoz, hanem egy két gondo­

lat, és penna, és tenta, és papiros. A szépnek első lineáival is ösméretlenek lévén, nagy képíráshoz fogtak és mázoltak csupán.

Teljesek könyveink az illetlen trópusokkal, mocskos allusiókkal,

2

18

melyeket mi szépségeknek gondoltunk; némelyek befogadták a példabeszédeket, minden különbség nélkül és — azokat mind ugyanannyi gyöngyszemeknek lenni állították, ha szinte mely idétlenek, illetlenek, és jelentés nélkül valók voltak is.“

Nem úgy Kármán. Ő az Ízlést az írói hivatás egyik főfel- tételének tartotta. Ezért mondja közrebocsátandó „Urániá“-jának előszavában: „Az ízlés a jó erkölcsök szülő anyja. A komor virtus elveszti e nélkül legszebb tulajdonságát, a szépséget, az élet édességét, a tudomány kedveltető használatosságát. Ezt terjeszteni szép hazánkban, a helyes ízlés által még szebbé tenni, boldogabbá az életet, kellemetesebbé a léteit — ez is, úgy véljük, nem ártalmas igyekezet."

És a mit így tanításképpen hirdet, azt híven megtartja írásaiban. Egy pillanatra sem hagyja el a társalgási illemtudás, kifejezéseiben finom és választékos, úgy hogy munkáit még a szemérmetes lányka is pirulás nélkül olvashatja. Meglátszik minden szaván, hogy előkelő társaságokban fordúlt meg; mint a nők dédelgetett kedvence pedig megszokta a szalonok fordulatos természetességét, udvarias finomságát. Összes munkáiban egyetlen helyen volna alkalma véteni a jó ízlés ellen, de itt is csak célzással, tréfás körülírással adja tudtára az olvasónak azt, mit sokan kortársai közül habozás nélkül a maga becsületes magyar nevén kiírtak volna. (A Kincsásó: 161. lap). E tekintetben még a későbbi Jósika is szabadabb folyást enged tollának, pedig az irodalom rendesen Jósikát tartja «az e l s ő magyar Írónak, a ki regényeiben a fensőbb körök társalgását fesztelenebb hangon szó­

laltatta meg, s az irodalom nyelvét közelebb hozta az élethez.*

KÁRMÁN N ÉZ ET E A FORDÍTÁSOKRÓL.

Kármán nem lelkesedett a fordított munkákért. Sokkal többre becsülte az eredetit, mert: «Eredeti munkák gyarapítják a tudo­

mányokat, csinosítják a nemzetet és emelik fel a nagy nemzetek ragyogó sorába.* «A tolmácsolás nem haszon, kis érdem.* Mert vagy fordítunk úgy, hogy minden tekintetben megtartani igyek­

szünk az eredeti írónak stilbeli sajátságait és akkor szenved a nyelv általa, az eredetié is meg a íordításé is. Mert lehetetlen az egyik nyelvnek sajátságait híven lefordítani egy másik nyelvre.

Faludi, ki mintaszerű fordítónak van elismerve erre nézve így

— 19 —

nyilatkozik «Akadékos szeges munka az idegen nemzetnek nyelve járását és annak tulajdonát szakasztott, úgy magyarosan ejteni.*

Simonyi, ki a Nyr. IX. 193. lapján a fordítást «a nyelvrontásnak legerősebb tényezőjé»-nek mondja, ezen állítását példákkal be is bizonyítja: «A 18. században a fordítás káros voltának nevezetes példáját látjuk Mikes Kelemen «Mulatságos Napjai*-bán. Ez fran­

ciából van fordítva és meglehetősen tarkítva van franciás fordula­

tokkal, holott eredeti leveleivel Mikes kétségkívül legszebb ma- gyarságu íróink közé sorakozik* (Simonyi: A Magyar Nyelv 1 : 267).

Vagy pedig nem igyekszünk az írót, az őt jellemző stilbeli egyéniségeivel együtt a másik nyelvbe átvinni és akkor nem kap­

juk az eredetinek hű mását, legfeljebb csak hozzá hasonlót; a íor- dításnak pedig nem ez a célja. Erre nézve K. véleménye: «Elmel- lőzöm azt, hogy hányszor sóhajtott sok szentségtörő kéz alatt némely nagy szerzőknek árnyéka, midőn azt levetkeztették tulaj­

don érdemeiből és rongyaikkal ruházták fel: hogy önnön saját ereje s nagy lelke az írónak elveszett gyakran és lett belőle egy idétlen habarékja a józan okosságnak és eszelősségnek.*

Ezenkívül Kármán az eredeti munkáknak még azt az előnyét emeli ki, hogy «csinos lesz nyelvünk és velős minden szó, mert az magán fogja hordani az eredeti lélek és az öngondolkozás bélyegét.*

Kármán mélyen belenézett nemzete leikébe, ismerte kezdet­

leges míveltségét a külföldhöz képest, ezért kíván inkább eredeti munkákat, mint fordításokat. «Vegye magát az oly fordító például míg a maga originálisának méltóságát, vagy édességét megtanulta érzeni, nem kellett-e ahhoz idő és szorgalmatosság ? Egyszerre nem látunk élesen a tudományokban, olyat a kinél a praemissák és praecogniták nem találtatnak, bevezetni a tudományok palotájába haszontalan és az ilyen előtt a fő és sarkalatos igazságokat meg- mezíteleníteni nem bátorságos. Visszafordul itt újra az a jegyzés, hogy nem bölcseket, hanem emésztetlen féltudósokat és veszedel­

mes eszelősöket nemz.* Hasonlóan nyilatkozik Heyne, a nagy né­

met humanista a fordításokról:* am Ende bleiben in jeder Über- setzung altér Schriftsteller, vorzüglich dér kunstgebildeten ihrer Art, noch Stellen, die nur dem verstandlich werden, dér das Ori- ginal zűr Hand nehmen u. es aus eigener Altertumszeit-, Sprach- u.

Sachkunde verstehen u. verdeutschen kann. Die künstlichste, die bewunderteste Übersetzung, die sich dem Original anschmiegen,

2*

— 20 —

Nebenbegriffe dér Ausdrücke im Original durch nachgebildete Worte, wiedergeben will, ist desto unverstandlicher, dies liegt in dér Sprache selbst, in dem verschiedenen Genius dér Sprachen.**

Ezért nem illethetjük K.-t a túlzottság vádjával, mint ezt Ballagi «A m. kir. testőrség tört.»-ben mondja, összehasonlítva K.-t Bessenyeivel: «K. e g y e s e g y e d ü l a magyar termékekből, illetőleg a magyar nyelv szelleméből akarta kifejleszteni a nemzeti nyelvet s irodalmat. Kármán s o k b a n t ú l z o t t , Bessenyei azon­

ban mérsékelt maradt mindig s mindenben», mert nem áll az, hogy Kármán „egyesegyedür a magyar termékekből akarta volna kifejleszteni a magyar irodalmat. Bizonyítja ezt, hogy maga is for­

dított angolból, olaszból és németből, de ha a fősúlyt az eredeti munkákra fekteti is, ez abban a kritikus korban a nyelv termé­

szetességének megóvásán és az öngondolkozásra késztetésen felül csak éles szemét mutatja, melylyel korának fogyatkozásait «mindig s mindenben* felismerte. Tudta, hogy a fordított munkáknál az olvasónak bele kell élni magát az idegen iró s az idegen nemzet világába; de tudta azt is, hogy nemzetének még nincs meg az ehhez szükséges készültsége, aesthetikai érzéke. Kazinczynál, ki Kármánnal szemben éppen a fordításoknak tulajdonítja a nagyobb fontosságot, természetesen elesik ezen aggodalom, mert ő nem a nemzetnek, hanem csak egyes kiválasztottaknak irt, hiszen szerinte is: «Worte des Geistes sind für den Pöbel nicht da.»

A mi pedig a nyelvnek «k i z á r ó 1 a g o s a n» saját szelemé­

ből kifejlesztését illeti, ezért sem volt Kármán túlzott. O csak az e r ő s z a k o s újításokat ellenezte, a mi pedig a nyelv törvényeibe nem ütközött, az neki is tetszett, hiszen maga is több új szónak adott életet. De nem akart segítségére lenni Kazinczynak abban a munkában, melynek — Kazinczy saját szavai szerint — előbb rombolni kell, hogy később használhasson; az ilyesféle erőszakos­

kodás K.-nak nem volt kenyere. No meg a sok idegen szó, a mi munkáit ellepi, sem tartozik a nyelvnek saját szelleméhez. De Kármánt nyelvmívelő módszeréért túlzással vádolni azért sem le­

het, mivel a mai tudományos álláspont teljes mértékben igazolja eljárását, sőt szemére vetik Kármán kortársainak, hogy e tekin­

tetben nem értettek vele egyet: «A múlt század végén Bessenyei köre s még inkább a klasszikusoké egyszerre ébredtek fel nyelv­

beli elmaradásunk tudatára; de nem arra, hogy költői nyelvünket

*) Idézve: Nyr X II: 401.

— 21 —

magából a nyelvből kell megújítani. Maga Kazinczy is, kinek leg­

több érzéke volt a nyelv csínye és szépsége iránt, idegen nem­

zetek költészetében kereste az ízlés, a csin és a nyelv szépségének forrásait s eszközeit.* (Beöthy, Képes irödalomtört. II. k. 356. 1.) És hogy alkalmas volt irodalmi használatra, hogy volt a ma­

gyar nyelvnek fejlődési képessége, hogy nem volt feltétlenül szük­

séges az erőszakos fejlesztési módszert alkalmazni, bizonyítják, sok más nyilatkozaton kívül, a Ballagi által higgadtabbnak el­

ismert Bessenyei szavai a «Magyarság*-bán: «01yan szánako­

zásra, s egyszersmind köpedelemre való csekélységgel kicsinyítik némelyek magokat, hogy magyarul nem lehet, mondják, jó l írni, okoskodni, mivel sem ereje, sem elégsége nincsen a nyelvnek, melyekkel a tudományok szépségeket és mélységeket elő lehetne adni. Olybá venném, ha mondanád: egy nagy hegy, mely arany­

kővel tele volna, hogy semmit nem ér, mivel nincs bánya és bányász benne. Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle

nem szedik.*

Szontágh Gusztáv Kazinczyval való polémiájában szintén figyelmeztet a túlságos fordításoknak káros voltára: «Nyelvünk külföldi szólásmódok által bővülhet s gazdagodhatik ugyan, de tulajdon természetét, mely éppen abban áll, a miben minden nyelvektől különbözik, így soha sem fejtheti ki. Valódi mívelés csak b e l ö l r ő l eredhet; s nem utánozás, hanem önerőbeli füg­

getlen munkásság által állhat fel.*

Klopstock, a szerencsés nyelvalkotó szintén az önmagából való nyelvfejlődést dicséri: «Ein erhabenes Beispiel liess mir Hel- lenis, Sie bildete sich durch sich.»

Nem a túlzás vádja, de a dicséret és bámulat illeti meg K -t nyelvmivelő módszeréért és hogy K.-nal szemben igaztalanok ne legyünk szeretném Ballagi szavait: «s ha a Kazinczy— Kármán-féle mozgalmak közepette hasonló elvekkel egy jeles írónk áll a vitá- zók közé, kétségkívül mindkettőt megbuktatta volna, s ma, tán nem oly fejlett, de sokkal tisztább magyarsággal imánk* ilyen­

formán alkalmazni: ha a sors kegyetlen keze az élte reggelén álló K -t el nem ragadja tőlünk, ha legalább többen lettek volna, kik a nyelvmívelés dolgában az ő nézetét elfogadták volna, «ma, tán nem oly fejlett, de sokkal tisztább magyarsággal írnánk.*

MÁSODIK RÉSZ.

*

B.

Kármán nyelvi sajátságai.

I. HANGTANI SAJÁTSÁGOK-

Kármán nem híve a grammatizálásnak. A korabeli nyelv­

tudósok sok tekintetben eltértek egymástól, egyes elméleti kérdé­

sek óriási vitákat okoztak, de a mint K. műveiből látjuk, ő nem sokat törődött ezen elméleti kérdésekkel és így nem is mondhat­

juk valamelyik korabeli nyelvtudós határozott hívének. Tiszta véletlenség, hogy egyes sajátságaiban Révaihoz hasonlít (pl. a

„magyarok királyuk “-féle alakokban, vagy némileg az ikes igék ragozásában), másokban pedig ennek ellenfeléhez Verseghyhez (így az állapítóragnak kettős n-nel való írásában, továbbá, hogy kevés kivétellel K.-t is az ypszilonisták táborába sorozhatjuk, ellenben eltér tőle annyiban, hogy pl. többes számot használ a számnév után, mit Vers. ellenzett; hogy nem használja a Vers.

ajánlotta ez és cs betűket, hanem tz és ts-t.) De lássuk részletesen:

Kármán Nógrád-megyében, tehát palóc nyelvterületen szüle­

tett. E megye akkoriban a magyarosabbak közé tartozott, mint azt a „Haditörténetek“ 1791-iki évfolyamában olvassuk: „Belső megindulással értettük, hogy Nemes Vármegyéinknek nagy része anyai Nyelvünkön folytatja már a levelezést, ’s ( azon irja bé Jegyző Könyveibe is az emlékezetes dolgokat. Illyenek a többek között: N. N. Abauj, Beregh, Bihar, Csongrád, Gömör, Hont, Mármaros, Nógrád, Szabolts, Szathinár, Torna, Zemplén, Ugotsa, Ungvár Vármegyék.“ (Hadi tört. V. 131.) Itt töltötte K. gyermek­

éveit, azt a kort, a mikor szülőhelyünk, környezetünk nyelve minden sajátságaival együtt kitörülhetetlenül emlékezetünkbe vésődik. Ezekről a sajátságokról nem tudott letenni K.-unk sem, bár műveiben határozottan kikel a „lokalizmusok“ és „provin- cialismusok“ ellen. Ilyen nyelvjárási sajátságok: 1) a z a j a k h a n g k é r ü l é s e , pl. tsipő hív séget harmatoz le (I: 8), hívesség (1 : 16),

— 26 —

híves (1 : 191); légy hozzám hív (1 : 61 és I I : 19), földrwívelésre ( I I : 58.)

2. Az a hang zártabbá válása, pl. sugárofe (1 : 7), bátyámoí (1 : 10), magamoí (1 : 22), szár ok (1 : 64), famíliámon ( I I : 14). Viszont nyíltabb lett a hang e szókban szállongó (1: 8), állapat (I : 260, I I : 10 és 11.)

3. Az ilyen alakok: já d z ik (1 : 45), k is ír j ( 1 : 9 és 12) 5 enyím (I : 12), m indég (1 : 16 és 17), késérik (I : 34), boszonkodván ( I I : 5), kém élletlenül (I : 18), hajtő (I : 228), bévezetés, béárnyékozza ( I I : 51), bé ne h a joljan ak (II : 76.) (Ez ugyan régiség is lehet, mert ez lett a régi belé-ből, 1. Tűz. Magy. Nyelvt. 44. 1.) 1837-ben, mikor K. nyelve még jobban hasonlíthatott a palóc nyelvjáráshoz, mert azóta ez nagyot haladt, ezt írja a karancsi nyelvjárás ismer­

tetője: é e-vé változik, megrövidül: ész — esz, léc — léc, lecezni, baltanyel, szemétdomb, kévés. (Tud. Gyűjt. 1837. I.) K.-nál is akad néhány hasonló példa: henyelés, neminémü (II: 36), lezzengő, e h. lezengő (II : 51.)

4. A p a l ó c s á g n a k e g y i k j e l l e m z ő j e , a ly (lyánkát (1: 18), mutatkozik ott is, hol l-j kerül egymás mellé: allya (1 : 13), tzéllyaink (1 : 45),* vallyon ( I I : 13), szállyon (II : 16), kéméllyétek ( I I : 20), de ez az y p s z i l o n i s t á k h o z tartozását is mutathatja, mint ezekben a szókban: akarattya, benyújtyuk (1 : 75), honnyok­

ban (1 : 196), Mostoha annya, Édes attya nem édes atya volt (Fanni előszavában), Szultánnya ( I I : 19), de itt sem foglal el határozott álláspontot, mert a j - s alakot is használja néha:

feleb a rá tjo k (1: 225); tu dja (1 : 11); beszédje (u. ott); találják (1 : 216).

Jobban mutatja a palóc nyelvjárást némely mássalh. palatalizálása, pl. szenyvedö (1 : 17), iennyen láttam (I : 17), azon íellyü\ ( I I : 76), to/yongott (1 : 32) e. h. tolongott, kiszé/Iyedtek (1 : 45) e. h.

kiszéledtek, vadowy (1 : 48).

5. A h o s s z ú m a g á n h a n g z ó k k e d v e l é s e : boltozat (1 : 7), tőlthold (I : 8), távol (1 : 8). nyúgodj (1 : 8), vidám (1: 9), tókor (I : 14), útakon (I : 21), oltotta (1 : 23), messzérül (1 : 28). (a ról, ről ragot mindig ilyen zárt alakban használja), benyújtyuk (1: 75), boldogság, únalmas (1: 123), tóze ( I I : 10), gyantás ( I I : 45), nyugodalom ( I I : 51).

6. N é m e l y e l t é r é s a r a g o z á s b a n , pl. nyakszirton ( I I : 57). Ez egyike azon szóknak, melyek régen (az eredeti szóvégi

* Ezt az irodalmi nyelv Így e j t i : cé l-ja in k .

27 —

rövid hangzó behatása alatt) mély hanguak voltak (a nyíl, ír, sírni még ma is az), később pedig a ragtalan alak magas hangzója olyan hatással volt rájok, hogy magashanguakká lettek. Ilyen pl.

a szírt főnév (szirtre, szirtet, szirtek), vagy a csíp ige (csípés, csip­

kedés, csípnek.) Utóbbit azonban a palócok még ma is így hasz­

nálják: csípnak, c s ík o d n a k . (Simonyi: A Magyar Nyelv II : 22).

Valószínű tehát, hogy midőn K. a szokástól eltérően nyakszirtot mond, hogy ez is palóc nyelvjárási sajátság. Ugyanily sajátság lehet a kínyírve alak ( I I : 64), melyet az irodalmi nyelvben majd­

nem kivétel nélkül m é l y h a n g g a l ragoznak.

7. Szintén nyelvjárási tünetnek látszik a mássalhangzók megkettőzése ilyen alakban: kék ellő (I : 32), k ed v ellő (I : 36), kedveltem (I : 39), esső (I : 44), egyenessen (1 : 37), egészszen (I : 38), tsen dessen (1 : 154), utánna (1 : 64), kém éllett (I : 62) stb.

8. A k a d p é l d a a s z ó t a g z á r ó 1-nek e l v e s z é s é r e is, a mi különösen a karancsvidéki nyelvjárásban gyakori (Tud.

Gyűjt. 1837. I.). általőtött ( I I : 57). Az elveszet l helyett pótló- nyújtás áll be; Karja alá őtöttem karomat (1 : 32); H azúrúl (1 : 60*);

Őszvekócsolt karokkal (1 : 61); ő tódítja keserveimet (1 : 65) e. h. toldít.

9. N é m e l y t á j s z ó n a k a l k a l m a z á s a , pl. határos a mezőkkel egy kedves fia ta la s (faiskola) (1: 13.) (Némely vidéken ma is él: Nyr. X : 42.) Azok a képzeletek, melyeket a reménység a jövendőről előmbe pepecsel (I: 49.) E nyelvjárás a m ással­

hangzókat általrakja, pl. keleben, terenyem, hedegű, feteke» (Tud.

Gyűjt. 1837. I.) K.-nál is: terelt (1: 123); p iron ság (1 : 89) e. h.

pirongás; nőtevény — növény (1 : 20.) E szót a Ny. Sz. csak ilyen alakban ismeri: n ö v e t é n y . Ugyanígy van meg a N. Sz.-ban is, hol ez a példa van rá idézve: „A vad n ö v ö t é n y kérelem­

mel járula Zeűsz színéhez.» Czuczor. — Sok locska leányka (1 : 52). Számos gőbölye legelt a völgyekben (1 : 136.) Asszonyám, ebből: asszony anyám (1 : 66 és 247.) Hogy m eg ne vethessék m agokat (ezért kemények és vastagok a kövek) ( I I : 76), mint a könyvtábla a napon, vagy a kályha mellett. A Nyr. 17. k.-ében az a kérdés van felvetve, hogy hol használatos a csal kifejezés ebben az értelemben Schlinge, Falle. Példának pedig a palóc­

vidéki Gyöngyösinek egy idézete van felhozva: „Tsalokat kell

*A keltezésben.

28 —

lába alá tenni,, Cup. 23. Az ugyancsak palócvidéki K. szintén ily értelemben használja: az együgyű öregnek vetett csal volt csupán (I : 152.)*

*

N é h á n y h e l y e s í r á s i é s h a n g t a n i s a j á t s á g : Legfeltűnőbb, hogy a f ő n e v e k e t k i v é t e l n é l k ü l , mint a németben, n a g y k e z d ő b e t ű v e l Í r j a . A c-t tz-nek (tzél, zomántz), a cs-t ts-nek irja (kintsem p aran tsold f e l a tsokoládét (1 : 226), tehát nem mint Verseghy. A zs helyett kampós ’s-et használ ( ’sellér, ’sidó, E r ’si), csak egyszer van: strázsa (II : 28).

A teljes hasonnlásból lett hosszú kettős mássalhangzókat rendesen c s o n k í t v a írja, még az elválasztásnál is, m ellyel, kevéllyé, kön-nyel ( így van elválasztva), tesszük, kivisszük', de néha

egészen kiírja: e g y g y é ( I : 18.)

A képzővel alakúit és ragozott szókat rendesen ethirr.ologice írja: igazság, nehézség, m entség, de előfordúl a phoneticai Írásmód is: igasságban (I : 12), kényesztetik (I : 84.)

Előfordúl a középfok e g y b-ve 1 írva, de akkor a szó után kampót tesz, így: kínzób’ (1 : 10.)

A m ú l t i d ő t majd egy f-vel, majd kettővel írja, a mint éppen eszébe ju t; egyáltalán nem veszi szigorúan a kettőzött betűvel való írást, legnagyobb részt kiteszi, hol szükséges, de nem fukarkodik vele ott sem, hol különben nem szokott állni, pl.

űltt (1 : 40), éltt (I : 244), m egfosztt (jelen) [ I I : 16], nyom orúltt [II: 18], A z á l l a p í t ó r a g o t állandóan kettős «-nel írja [így kívánatra ezt Verseghy is]: asztalkánn [1 :4 0 ], gon oszságán [II : 19], mezőnn [II : 28], veszedelmenn [II : 28]. Ha valamely ö s s z e t e t t s z ó b a n k é t e g y f o r m a m a g á n h. e g y m á s m e l l é k e r ü l , akkor csak a másodikat írja ki, az elsőnek helye fölé kampót tesz, pl. h á l’adóan [II : 93], kétségb'esés [1 : 253], indit’ok [I : 18], o d ’adta [1: 163],

Az ő, M-nek hosszúságát így jelöli: végezódik, tólem, tűz, sűrű.

*A felsorolt nyelvjárási sajátságokat nagy részben Gyöngyösinél is találjuk, ki élte javarészét a palócvideki Gömörmegyében töltötte (1. Nyr. X X V II: 154.)

n. SZÓRAGOZÁS-

Említettem, hogy K. az i k é s i g é k k ü l ö n r a g o z á s á t is használja, de csak némelykor: ábrándozom (1 : 86), szom orkodom (I : 96), dicsekedem (I : 123), de többnyire elhanyagolja: eltávoz (1 : 24), nyíl m eg előtte (I : 30), állíttasson , hozattasson ( I I : 15), biidtetődjön ( I I : 18), hazudok II : 29), hogy nehézkesnek ne tessen (II : 54), meg ne keményedjen ( I I : 76), rejtezzen (I : 88), szán a­

kozzon [I : 92.]

E g y é b r a g o z á s i s a j á t s á g o k : a több birtokot jelölő ai, ei, j a i , j e i helyett igen gyakran puszta z-t, jí-t használ: éjjelim [1: 44], ajakit [1: 49], h atárin król f i : 80], candidátusi [I : 95].

N é h a e l h a g y j a a t á r g y r a g o t , pl. kevés értékem azoknak kemény kezeiknél hagytam [1: 18], kézimunkával m ag am s ártat­

lan árv áim nem tarthatom (1 : 19), vissza akartam vonni vigyázat­

lan ságom [I : 39], kezem csókolván [1 : 45.]

A b á n , b e n - t néha felcseréli ba, be-ve 1: mintha ebbe a szép tájékba választotta volna lakhelyét [1 : 87]; hogy a nemzeti literaturá&a félre vezető ösvényeken járunk [1: 102]; ezen töreke- déseknek ki ne tapsolna elejében? [1 :1 0 3 ]; nem lehet jónak mondani Magyarországban a ki Angliában írt [1 : 107]; azt kétség­

fen fogja hozni az úr [1: 168].

N é h a a r a g o z á s folytán egy rakásra kerül 3 sőt 4 mássalhangzó, a nélkül, hogy az alakot alkalmas módon feloldaná, pl. akartjokban [I : 13], visszahangzja [1: 16], szégyenljen [1: 24], rem énylvén [1: 43], széjjelm arcon gja [I : 51.]

L átod -e helyett két ízben összevonva ezt mondja: látd-e?

[I : 238 és 244.]

III. S Z Ó K I N C S .

Az irodalomtörténet K-t a nyelvújítók közé sorozza, bár eddig a m on da szó kivételével egyetlen egy K. alkotta szóról nincs tudomásunk, pedig n e m c s e k é l y a z o k n a k s z á m a Hiábavaló igyekvés volna K. szavainak felsorolásában holmi szó­

képzési kategóriákat felvenni, mert — ismételten mondom — öt a nyelvhasználatban sem m iféle g ra m a tik a i elvek nem vezették.

Egészséges nyelvérzéke volt az egyedüli vezérlője az írásnál és midőn szókat alkotott, azok nála úgy jöttek létre, mint azt Imre S. a hivatott Íróról mondja (1. fönt 13. 1.), öntudatlanul, a mint azt a tárgy szükségessége kívánta. Hiszen mikor ez egyetlen szó­

nak m on da megteremtésére, tudatos megalkotására vállalkozik, nem mulasztja el e következő megjegyzést hozzáfűzni: A «rege»

helyett én is merészlek egyszer egy új szót és a Sage-t m on dá­

n ak keresztelem. Jó-e nem tudom! de aligha mi ezt a velős né­

met szót valaha jól eltaláljuk. (I: 256.)

Ha tehát sikerülne is uj szavaiba némi szóképzési rendszert belemagyarázni, akkor ez nem felelne meg K. szóalkotási eljárá­

sának. Uj szavai majdnem kivétel nélkül életképesek, egészséges, a nyelv természetével megegyező szerencsés alkotások. Van köztük a művészetekre (színészet, építészet, szobrászat) és tudományra vonatkozó kifejezés. Uj képzőket nem alkot, szókat nem csonkit, hanem a meglevő nyelv-kincsből alkotja uj szavait, melyek több­

nyire összetételek. Éppen ezért sajnálhatjuk, hogy szavaiból csak kevés ment át a közhasználatba, legtöbbje kárba veszett, köztük olyan is, melyet mostanában erőszakosan képzett rossz szó helyet­

tesít. A neki tulajdonított szókat fentartással közlöm, úgy is tudja a nyelvész, mennyi bajjal jár az ilyen munka, mikor oly íróról van szó, kinek nyelvkincsét a Nyelvtörténeti Szótár még nem vette fel.

31 —

Egyéb csoportosítás híján betűrendben sorolom fel uj szavait:

Árnyékozat [Schattirung] [11:75], Ily értelemben itt először.

Bolondné [I: 234], mint Kazinczynál, angyalné.

Bőségszáru [Cornucopiae] [1:254].

C ipővarga (?) [1:35]. Ezen összetétel a K. előtti irodalomban ismeretlen.

D üdöradés [Protuberantia] [11:68], csak mély hanggal for­

dul elő.

É g h a j lás (?) [Clima] [11:47] S. J.-nál égallya.

Em lékezetjel [I: 217],

Em lékezetoszlop [I: 2], . Érzelés [érzés, Gefühl] [I: 59].

Fénykő [márvány] [1:174].

F oglalat [Rahmen], A Ny. Sz.-ban csak 1. mint captivitas, Gefangenschaft és 2. negotium, Besch&ftigung van meg.

i Folytatott ir á s (folyóirat) [1:75].

Földvágás [Terasse: Valósággal pedig egyéb nem lehetett, hanem valamely halom, mely föld v ág ásokban osztva és iákkal be­

ültetve volt] [II: 37].

H am vas koporsó [Urna] [II: 74].

H írlap (?) |II- 1091 S. J.-nál nincs meg. Mr* j K J ..., ’É - -.-V.

H osszas négyszeglet [Paralellogramm] [11:54], . f*’ ... ■ H osszúkerek [Óval] [II: 54].

Já r ó s z ij(? ) [1:78] = Gengelband. A Ny. Sz.-ban nem, de már S. J. Toldalékszótárában meg van [1808].

Já tszó szin [I: 200], S. J.-nál játékszín. [Toldaléksz.]

Játékpiacz [II: 115] Gyöngy,-nél játszópiac Cup. 21.

Já ték d a ra b [11:118].

Já té k személy [II: 125] S. J.-nál játékos személy.

Já tsz ó tá rsa ság [II: 115].

Jelbeszéd [1:179],

Jelen tőkép [symbolüm] [II: 51], K ártörü lő (?) [schadenfroh] 1:56], Kellem etességek [Gratiae] [11:56], K ép fo r m á ló [II: 48].

K épelőm esterség [szobrászat] [II: 70]. A Ny. Sz.-ban kép­

mester = pictor.

K éppalota [II: 47J.

K ézrejáróirás [Circuláris] [II: 122].

Leveles út [Alléé] [II: 38],

— 32 —

Levelező [a hírlapnál] [II: 109].

M onda [Sage] [I: 256].

Néző p ia c [1 :176].

Néző szín [I: 176],

Nézővessző [1 :163] Zauberstab.

OrsMglószék [törvényszék] [I: 95].

Osztályos (?) [Miterbe, Condivident] [I: 95], S. J- Toldalék­

szótárában [1808] meg van.

Övpántlika [I: 27]. Ezen összetételt K. előtt nem találtam.

P ereckarika [Spirallinie] [Ií: 66] P. P.-ban a perec = spira crusta.

R akodó hely [I: 78]

R akodó tá r [1:195].

S a rk a la t [princípium] [II: 63] A Ny. Sz.-ban csak 1. calca- neum, ferse és 2. méta, finis.

S irverem (?) [temető sir] [I: 69].

Szé^x^ros (?) [II: 111]. ( ,

Szem élyviselés [Roll] [II: 122]. A Ny. Sz.-ban csak vicarieta-s Stellvertretung.

Szerelemistenkék [Amoretten] [II: 56].

T ányérhajtás [Diskus] [II: 56].

Tengeri szűz [Najáda] [II: 59].

Tévelykert [Labyrinthus] [II: 57], Csak az összetétel az övé.

Ügyvitel [II: 112], Vaktüz [üdére] [I: 99].

Vergődöm (?) [I: 39], A Ny. Sz.-ban csak d-ve 1 van meg;

verdődni. P. P.-ban verődöm = quassor, concutior.

Védbeszéd [II: 16].

Vértörülő [II: 13], mint fönt: kártörülő.

Vésett m unkák [bas reliefs] [II: 54], P. P.-ban előfordul

«rakott munkák», talán ennek a mintájára csinálta K. e kifejezést.

*

I d e g e n s z ó k . Értekezésemnek első részében megígértem, hogy fel fogom sorolni a K. használta idegen szókat. Itt szókincs­

ről lévén szó, ez a hely látszik erre legalkalmasabbnak.* Tudjuk már, hogy K. sokkal inkább kíván helyet adni az idegen, mint a rosszul képzett magyar szóknak, azonban sokszor ott is alkalmaz

'* Nem vettem fel ide azokat az idegen szókat, melyekkel K. „A Módi“-ban a kor ferde szokását gúnyolja, pl. Gesellschaft, magnifik, juvélek, coinure (1. K. jegyzetét I. k. 231. 1.)

— 33 —

idegen szót, hol helyébe alkalmas magyar szót is tehetett volna.

Érdekes, hogy e sok idegen szóból csak nyolc esik a «Fanni Hagyományai »-ra. Ez azért figyelemre méltó, mert a «F. H>.-nak műfaja, iránya, korában teljesen uj volt: egy szívregény, melyben a szerelemnek minden árnyalata van kifejezve, a hullámzó lelki világnak egész skálája van feltüntetve. És ezt a régi nyelv szó­

kincsével teremtette meg oly szerző, ki síkra száll az idegen szók jogosultsága mellett! Ebből is látszik, hogy mennyire erőszakos­

kodtak azok, kik nyakra-főre szókat gyártogattak.

K. használta idegen szók:

1 acták (I: 226) cultura (I: 86)

adinveniál (I: 90) dáma (I: 226) affectált (I: 226) decoratio II: 118) affectus (fi: 123) delegál (I: 241) 5 allé (I: 156) 35 deliberatum (I: 90)

allusio (I: 102) duellum (II: 78)

anachronismus (II: 113) enthusiasmus (I: 95) anekdota (II: 87) ephemeris (I: 99) animális (I: 93) epidémia (I: 103) 10 apathia (I: 94) 40 epocha (II: 36)

apparátus (II: 107) fabrika (II: 75) athmosphaera (I: 86) fatum (F. H.) (I: 5) attribútum (I: 98) fermentum (I: 91) bacchanália (I: 94) frequentia (I: 66) 15 bibliotheca (I: 226) 45 fundáció (1 : 162)

cadentia (I: 100) fundamentum (I: 118) candidatus (1 : 97) galantéria (II: 112)

cassa (II: 118) gradus (II: 44)

ceremónia (I: 118) grammatikális (103) 20 charakter (II: 50) 50 habituált (I: 81)

cirkáló (F. H.) (I: 51) heroismus (F. H. (I: 5)

clima (I: 86) hypothesis (11: 108)

concilium (I: 226) idea (I: 93) consilium (II: 83) idealizál (II: 47) 25 consistentia (II: 108) 55 incattus (I: 241)

contractus (II: 116) individuális (II: 108) conversatio (I: 128) indolentia (I: 94) compendium (I: 93) institutum (II: 1261)

copf (I: 163) interes (I: 164)

30 copia (II: 76) 60 interessál (I: 109)

3

34 ^— kapitális (1 :164)

komplimentum (I: 227) kripta (I: 171)

lethargia (I: 94) 65 libéria (I: 187)

linea (I: 102) literator (1 : 79) localismus (I: 102) magicus (I: 175) 70 martir (I: 171)

maschinista (II: 129) matériáié (I: 78) meliroz (I: 226) memorizálás (I: 103) 75 methodus (II: 77)

mina (arcvonás (II: 60) minutum (II: 17) miasma (I: 86) monarchia (I: 226) 80 monopólium (I: 97)

monumentumul: 113) mustra (II: 37)

negligé (I: 226) oraculum (I: 92) 85 orgánum (I: 93) originális (I: 106) palládium (I: 80) pandaemonium (II: 45) pantoffli (1: 226) 90 parasytus (I: 84)

parlamentum (II: 34) parochia (I: 164)

paskilus (I: 241) penna (F. H.) (I: 84) 95 percent (I: 164)

peripheria (I: 89) pestis (I: 127) philosophál (I: 115) philosophus (I: 220) lOOphisica (melléknév) (I: 87)

pilula (I: 128) planum (I: 220) poesjs (I: 96) pólus (I: 87) 105 poudre (I: 224)

popularitás (I: 97) pozitura (II: 34) praecognita (I: 106) praemissa (I: 106)

110 praetensio (F. H.) (I: 18) principium (I: 154) privilegial (I: 126) provincialismus (I: 102) publicum (I: 107) 115 pupilla (I: 186)

puritanizmus (I: 104) quadratöl (I: 89) recommendál (I: 241) relatio (II: 113) 120 requisitum (II: 118)

respectál (I: 128) rhabarbara (I: 129) roll (szerep) (II: 121) sarcasmus (I: 84) 125 satira (I: 86)

scéna (I: 81)

sententia (F. H.) (1:32) seculum (I: 248) stagnál (I: 90) 130 summa (I: 85)

supplicatio (I: 84) sycophanta (I: 85) symbolum (II: 71) symmetria (II: 54) 135 sympathizál (I: 117)

taksál (I: 128)

temparamentum (I: 95) titulus (I: 128)

trópus (I: 102) 140 tutorság (I: 153)

tyrannus (F. H.) (I: 4) vegetál (I: 89)

vehiculum (I: 82)

vet emum (I: 85) 145 virtus (I: 80)

- 35 —

N y e l v ú j í t á s i s z ó k . Kármán szókincsének kiegészítése céljából megemlítem még azokat a rosszul képzett nyelvújítási szókat is, melyek munkáiban előfordulnak. Szinte hihetetlennek látszik, hogy K.-nál erre is akad példa, holott ő a nyelv ellen erőszakoskodóknak elkeseredett ellensége volt, de a korcsszók annyira el lehettek terjedve akkoriban, annyira tele lehetett a levegő tőlük, hogy K. önkéntelenül is eltanulta őket. Természe­

tesen többnyire Bartzafalvi szavai: arcisme (II: 114); infctpk (II: 104);

lakhely (I: 87); laplag (II: 76); miiíta (II: 112); szenv (ÍI: 102); szün- i nap (I: 21); tanonc (II: 107); tévely (II: 57); tökély (II: 107); üdv (II: 105); ütér (II: 96). ' \ü7: W

3*

IV.

S Z O F U Z E S -

NÉVALAKOK HASZNÁLATA.

1. A t ö b b e s s z á m ú n é v s z ó . Kora szokásának hódol midőn a s z á m n e v e s f ő n é v i é t t ö b b e s s z á m b a teszi. Ez nem éppen a német nyelv hatása, mert előfordul régi irodalmi nyelvünkben, a nép nyelvében*, sőt mai irodalmunkban sem ritkaság. így használja Kisfaludy K. is: «pedig m indazon szép gerjedelm ek, annyi édes ömledezések, an n yi sok lángtekintetek»

[Zách KI. II felv. 4. jel.] Jósikánál: „m inden régi fo g a lm a in k a t“

[Egy ig. emb. Olcsó k. 4. 1.]. Toldy F. az 1831-iki Kisf. K. kiadá­

sához írt nyilatkozatában: „minden hagyom ányai a korán elhunyt­

nak töredékekből állanak", és tovább: t-hogy több ír á s a i elvesztek.»

Aranynál is: „tíz tá rsa iv al“ [Elv. alk. I : 6]. K. e tekintetben nem tesz külömbséget a határozott és határozatlan számnév közt, mindkettő után majd egyes, majd többes számot használ [nem pedig mint Balassa J. tévesen mondja: „határozatlan után m i n d i g többes szám" [Nyr. IX : 455], mert: egynéhány ruhácskát [I: 15];.

m inden boldogságom [1: 17]; Szám os gőbölye legelt a völgyekben [1 : 136].

P é l d á k a t ö b b e s s z á m r a : m inden rem énységeim [I : 10]. Sok szarán dokságim [I: 13], Az egész városi bu jaságok [I : 17], E zer asszonyi ajka k [1: 51]. Két teremtések boldogsága [1 : 121], Két vetekedők szekereikkel [II : 61]. Húsz kérők (II : 9].

Minden pallérozott nemzetek [ I I : 18.] Egynéhány h ajd an i m árván y- koporsók [ II: 70]. Minden rem ényeim [ II: 104], V i s z o n t e g y e s s z á m o t : két gyerm ekével [I: 13], Két k a rjá t [I: 29]. E zer zavart

* Nyr. IX : 519.

37 —

[1 :3 0 ], Minden könyvet [II: 102]. H árom egész ó rá ig [ I I : 91].

Lehet sok veszélyt tu lajdon ítan i [1: 101].

A p á r o s t e s t r é s z e k e t , vagy a miből több van, szintén t ö b b e s b e n használja: kezeiket az égre emelték [I: 13]. Vannak szem eik és nem látnak, fü le ik és nem hallan ak [1 : 91]. Az ő h a ja iró l rózsák hullottak [1: 210].

Azzal, hogy n é h a a t ö b b e s t a közszokástól eltérőleg azon esetekben használja, mikor t ö b b b i r t o k o s n a k e g y-e g y b i r ­ t o k á r ó l v a n s zó, azzal abba a hibába esik, a mibe Kazinczy, kinél e sajátság igen gyakori .[Nyr. IX. 442], Példák K.-nál: Hazánk leányainak életöket [I: 3]. Az ország nagyjainak házi állapotjokat [1 : 35]. Soha sem remélhetjük szüléink megegyezésöket [1 :5 9 ]. Elta­

karom ezeknek neveiket [I: 102]. Főtiszteink szavokra [II: 5], A holtaknak emlékezetüket [ II: 20]. Egynéhány oknak leirásokat\\ll: 70].*

De legtöbbször helyesen használja: gúnyoló nevetése test­

véreimnek [1: 62], A szelíd tudományok m éltóságát [1 : 76]. A tudományok útja [1 : 77]. Az igazságok összefont láncát [1: 78].

Személyes csaták p ia c á v á [1: 79] stb.

2. A n é v m á s o k h a s z n á l a t a : Ide tartozó idegenszerű­

ségeinek legnagyobb része Kazinczynál is előfordúl. [1. Simonyi:

A nyelvuj. és az idegensz.]

a) A s z e m é l y n é v m á s t németesen használja ott, hol azt a magyarban a személyragok fölöslegessé teszik, például: a kinek emlékezetét én örömest feltartanám, mivel én elmondhatom ő felőle [1 : 3]. Szaporította az ő szenvedéseit [1: 4]. Látom, esmerém s szeretem én őt [I : 20]. Ő kínlódni fog akaratosságomon! 0 meg fog boszankodni ily megvetésemen! 0 kétségbeesvén szeretetem meg­

nyeréséről [1: 42]. E három egymásután következő ő-t használja, anélkül, hogy nyomaték volna rajtok. A kik érdemetlenek vagy­

tok, hogy az én szemeim előtt álljatok [ I I : 16]. Azonban nem használja németesen, mint Kazinczy,

b) A v i s s z a h a t ó n é v m á s t , a kölcsönösség kifejezésére, pl. és a mi egym ást megelőző szeretetünk [1: 124], a mit Kaz.

így fordított volna németesen: és a mi m agát megelőző szerete­

tünk [1. Simonyi id. m.] und unsere sich zuvorkommende Liebe.

c ) A v o n a t k o z ó n é v m á s használatában felcseréli az a k i-1 am ely -lyel: A cseléd am ely annyira szeretett [I: 60], Ritka

*A nép nyelvében ma is hallani az ilyeneket (1. Nyr. 25 : 564), sőt előf. az irod. nyelv­

ben is : „Kis János és Szentgyörgyi intéseikre sokat javít" (Imre S án d o r: Beöthy képes irodalomtört. II k. 185 1.)