Kármán nyelvi sajátságai
I. HANGTANI SAJÁTSÁGOK-
SAJÁTSÁGOK-Kármán nem híve a grammatizálásnak. A korabeli nyelv
tudósok sok tekintetben eltértek egymástól, egyes elméleti kérdé
sek óriási vitákat okoztak, de a mint K. műveiből látjuk, ő nem sokat törődött ezen elméleti kérdésekkel és így nem is mondhat
juk valamelyik korabeli nyelvtudós határozott hívének. Tiszta véletlenség, hogy egyes sajátságaiban Révaihoz hasonlít (pl. a
„magyarok királyuk “-féle alakokban, vagy némileg az ikes igék ragozásában), másokban pedig ennek ellenfeléhez Verseghyhez (így az állapítóragnak kettős n-nel való írásában, továbbá, hogy kevés kivétellel K.-t is az ypszilonisták táborába sorozhatjuk, ellenben eltér tőle annyiban, hogy pl. többes számot használ a számnév után, mit Vers. ellenzett; hogy nem használja a Vers.
ajánlotta ez és cs betűket, hanem tz és ts-t.) De lássuk részletesen:
Kármán Nógrád-megyében, tehát palóc nyelvterületen szüle
tett. E megye akkoriban a magyarosabbak közé tartozott, mint azt a „Haditörténetek“ 1791-iki évfolyamában olvassuk: „Belső megindulással értettük, hogy Nemes Vármegyéinknek nagy része anyai Nyelvünkön folytatja már a levelezést, ’s ( azon irja bé Jegyző Könyveibe is az emlékezetes dolgokat. Illyenek a többek között: N. N. Abauj, Beregh, Bihar, Csongrád, Gömör, Hont, Mármaros, Nógrád, Szabolts, Szathinár, Torna, Zemplén, Ugotsa, Ungvár Vármegyék.“ (Hadi tört. V. 131.) Itt töltötte K. gyermek
éveit, azt a kort, a mikor szülőhelyünk, környezetünk nyelve minden sajátságaival együtt kitörülhetetlenül emlékezetünkbe vésődik. Ezekről a sajátságokról nem tudott letenni K.-unk sem, bár műveiben határozottan kikel a „lokalizmusok“ és „provin- cialismusok“ ellen. Ilyen nyelvjárási sajátságok: 1) a z a j a k h a n g k é r ü l é s e , pl. tsipő hív séget harmatoz le (I: 8), hívesség (1 : 16),
— 26 —
Jobban mutatja a palóc nyelvjárást némely mássalh. palatalizálása, pl. szenyvedö (1 : 17), iennyen láttam (I : 17), azon íellyü\ ( I I : 76),
27 —
rövid hangzó behatása alatt) mély hanguak voltak (a nyíl, ír, sírni még ma is az), később pedig a ragtalan alak magas hangzója olyan hatással volt rájok, hogy magashanguakká lettek. Ilyen pl.
a szírt főnév (szirtre, szirtet, szirtek), vagy a csíp ige (csípés, csip
kedés, csípnek.) Utóbbit azonban a palócok még ma is így hasz
nálják: csípnak, c s ík o d n a k . (Simonyi: A Magyar Nyelv II : 22).
Valószínű tehát, hogy midőn K. a szokástól eltérően nyakszirtot mond, hogy ez is palóc nyelvjárási sajátság. Ugyanily sajátság lehet a kínyírve alak ( I I : 64), melyet az irodalmi nyelvben majd
nem kivétel nélkül m é l y h a n g g a l ragoznak.
7. Szintén nyelvjárási tünetnek látszik a mássalhangzók megkettőzése ilyen alakban: kék ellő (I : 32), k ed v ellő (I : 36), kedveltem (I : 39), esső (I : 44), egyenessen (1 : 37), egészszen (I : 38), tsen dessen (1 : 154), utánna (1 : 64), kém éllett (I : 62) stb.
8. A k a d p é l d a a s z ó t a g z á r ó 1-nek e l v e s z é s é r e is, a mi különösen a karancsvidéki nyelvjárásban gyakori (Tud.
Gyűjt. 1837. I.). általőtött ( I I : 57). Az elveszet l helyett pótló- nyújtás áll be; Karja alá őtöttem karomat (1 : 32); H azúrúl (1 : 60*);
Őszvekócsolt karokkal (1 : 61); ő tódítja keserveimet (1 : 65) e. h. toldít.
9. N é m e l y t á j s z ó n a k a l k a l m a z á s a , pl. határos a mezőkkel egy kedves fia ta la s (faiskola) (1: 13.) (Némely vidéken ma is él: Nyr. X : 42.) Azok a képzeletek, melyeket a reménység a jövendőről előmbe pepecsel (I: 49.) E nyelvjárás a m ással
hangzókat általrakja, pl. keleben, terenyem, hedegű, feteke» (Tud.
Gyűjt. 1837. I.) K.-nál is: terelt (1: 123); p iron ság (1 : 89) e. h.
pirongás; nőtevény — növény (1 : 20.) E szót a Ny. Sz. csak ilyen alakban ismeri: n ö v e t é n y . Ugyanígy van meg a N. Sz.-ban is, hol ez a példa van rá idézve: „A vad n ö v ö t é n y kérelem
mel járula Zeűsz színéhez.» Czuczor. — Sok locska leányka (1 : 52). Számos gőbölye legelt a völgyekben (1 : 136.) Asszonyám, ebből: asszony anyám (1 : 66 és 247.) Hogy m eg ne vethessék m agokat (ezért kemények és vastagok a kövek) ( I I : 76), mint a könyvtábla a napon, vagy a kályha mellett. A Nyr. 17. k.-ében az a kérdés van felvetve, hogy hol használatos a csal kifejezés ebben az értelemben Schlinge, Falle. Példának pedig a palóc
vidéki Gyöngyösinek egy idézete van felhozva: „Tsalokat kell
*A keltezésben.
28 —
lába alá tenni,, Cup. 23. Az ugyancsak palócvidéki K. szintén ily értelemben használja: az együgyű öregnek vetett csal volt csupán (I : 152.)*
*
N é h á n y h e l y e s í r á s i é s h a n g t a n i s a j á t s á g : Legfeltűnőbb, hogy a f ő n e v e k e t k i v é t e l n é l k ü l , mint a németben, n a g y k e z d ő b e t ű v e l Í r j a . A c-t tz-nek (tzél, zomántz), a cs-t ts-nek irja (kintsem p aran tsold f e l a tsokoládét (1 : 226), tehát nem mint Verseghy. A zs helyett kampós ’s-et használ ( ’sellér, ’sidó, E r ’si), csak egyszer van: strázsa (II : 28).
A teljes hasonnlásból lett hosszú kettős mássalhangzókat rendesen c s o n k í t v a írja, még az elválasztásnál is, m ellyel, kevéllyé, kön-nyel ( így van elválasztva), tesszük, kivisszük', de néha
egészen kiírja: e g y g y é ( I : 18.)
A képzővel alakúit és ragozott szókat rendesen ethirr.ologice írja: igazság, nehézség, m entség, de előfordúl a phoneticai Írásmód is: igasságban (I : 12), kényesztetik (I : 84.)
Előfordúl a középfok e g y b-ve 1 írva, de akkor a szó után kampót tesz, így: kínzób’ (1 : 10.)
A m ú l t i d ő t majd egy f-vel, majd kettővel írja, a mint éppen eszébe ju t; egyáltalán nem veszi szigorúan a kettőzött betűvel való írást, legnagyobb részt kiteszi, hol szükséges, de nem fukarkodik vele ott sem, hol különben nem szokott állni, pl.
űltt (1 : 40), éltt (I : 244), m egfosztt (jelen) [ I I : 16], nyom orúltt [II: 18], A z á l l a p í t ó r a g o t állandóan kettős «-nel írja [így kívánatra ezt Verseghy is]: asztalkánn [1 :4 0 ], gon oszságán [II : 19], mezőnn [II : 28], veszedelmenn [II : 28]. Ha valamely ö s s z e t e t t s z ó b a n k é t e g y f o r m a m a g á n h. e g y m á s m e l l é k e r ü l , akkor csak a másodikat írja ki, az elsőnek helye fölé kampót tesz, pl. h á l’adóan [II : 93], kétségb'esés [1 : 253], indit’ok [I : 18], o d ’adta [1: 163],
Az ő, M-nek hosszúságát így jelöli: végezódik, tólem, tűz, sűrű.
*A felsorolt nyelvjárási sajátságokat nagy részben Gyöngyösinél is találjuk, ki élte javarészét a palócvideki Gömörmegyében töltötte (1. Nyr. X X V II: 154.)
n.
SZÓRAGOZÁS-Említettem, hogy K. az i k é s i g é k k ü l ö n r a g o z á s á t is használja, de csak némelykor: ábrándozom (1 : 86), szom orkodom (I : 96), dicsekedem (I : 123), de többnyire elhanyagolja: eltávoz (1 : 24), nyíl m eg előtte (I : 30), állíttasson , hozattasson ( I I : 15), biidtetődjön ( I I : 18), hazudok II : 29), hogy nehézkesnek ne tessen (II : 54), meg ne keményedjen ( I I : 76), rejtezzen (I : 88), szán a
kozzon [I : 92.]
E g y é b r a g o z á s i s a j á t s á g o k : a több birtokot jelölő ai, ei, j a i , j e i helyett igen gyakran puszta z-t, jí-t használ: éjjelim [1: 44], ajakit [1: 49], h atárin król f i : 80], candidátusi [I : 95].
N é h a e l h a g y j a a t á r g y r a g o t , pl. kevés értékem azoknak kemény kezeiknél hagytam [1: 18], kézimunkával m ag am s ártat
lan árv áim nem tarthatom (1 : 19), vissza akartam vonni vigyázat
lan ságom [I : 39], kezem csókolván [1 : 45.]
A b á n , b e n - t néha felcseréli ba, be-ve 1: mintha ebbe a szép tájékba választotta volna lakhelyét [1 : 87]; hogy a nemzeti literaturá&a félre vezető ösvényeken járunk [1: 102]; ezen töreke- déseknek ki ne tapsolna elejében? [1 :1 0 3 ]; nem lehet jónak mondani Magyarországban a ki Angliában írt [1 : 107]; azt kétség
fen fogja hozni az úr [1: 168].
N é h a a r a g o z á s folytán egy rakásra kerül 3 sőt 4 mássalhangzó, a nélkül, hogy az alakot alkalmas módon feloldaná, pl. akartjokban [I : 13], visszahangzja [1: 16], szégyenljen [1: 24], rem énylvén [1: 43], széjjelm arcon gja [I : 51.]
L átod -e helyett két ízben összevonva ezt mondja: látd-e?
[I : 238 és 244.]
III. S Z Ó K I N C S .
Az irodalomtörténet K-t a nyelvújítók közé sorozza, bár eddig a m on da szó kivételével egyetlen egy K. alkotta szóról nincs tudomásunk, pedig n e m c s e k é l y a z o k n a k s z á m a Hiábavaló igyekvés volna K. szavainak felsorolásában holmi szó
képzési kategóriákat felvenni, mert — ismételten mondom — öt a nyelvhasználatban sem m iféle g ra m a tik a i elvek nem vezették.
Egészséges nyelvérzéke volt az egyedüli vezérlője az írásnál és midőn szókat alkotott, azok nála úgy jöttek létre, mint azt Imre S. a hivatott Íróról mondja (1. fönt 13. 1.), öntudatlanul, a mint azt a tárgy szükségessége kívánta. Hiszen mikor ez egyetlen szó
nak m on da megteremtésére, tudatos megalkotására vállalkozik, nem mulasztja el e következő megjegyzést hozzáfűzni: A «rege»
helyett én is merészlek egyszer egy új szót és a Sage-t m on dá
n ak keresztelem. Jó-e nem tudom! de aligha mi ezt a velős né
met szót valaha jól eltaláljuk. (I: 256.)
Ha tehát sikerülne is uj szavaiba némi szóképzési rendszert belemagyarázni, akkor ez nem felelne meg K. szóalkotási eljárá
sának. Uj szavai majdnem kivétel nélkül életképesek, egészséges, a nyelv természetével megegyező szerencsés alkotások. Van köztük a művészetekre (színészet, építészet, szobrászat) és tudományra vonatkozó kifejezés. Uj képzőket nem alkot, szókat nem csonkit, hanem a meglevő nyelv-kincsből alkotja uj szavait, melyek több
nyire összetételek. Éppen ezért sajnálhatjuk, hogy szavaiból csak kevés ment át a közhasználatba, legtöbbje kárba veszett, köztük olyan is, melyet mostanában erőszakosan képzett rossz szó helyet
tesít. A neki tulajdonított szókat fentartással közlöm, úgy is tudja a nyelvész, mennyi bajjal jár az ilyen munka, mikor oly íróról van szó, kinek nyelvkincsét a Nyelvtörténeti Szótár még nem vette fel.
31 —
Egyéb csoportosítás híján betűrendben sorolom fel uj szavait:
Árnyékozat [Schattirung] [11:75], Ily értelemben itt először.
Bolondné [I: 234], mint Kazinczynál, angyalné. Gefangenschaft és 2. negotium, Besch&ftigung van meg.
i Folytatott ir á s (folyóirat) [1:75].
— 32 — rosszul képzett magyar szóknak, azonban sokszor ott is alkalmaz
'* Nem vettem fel ide azokat az idegen szókat, melyekkel K. „A Módi“-ban a kor ferde szokását gúnyolja, pl. Gesellschaft, magnifik, juvélek, coinure (1. K. jegyzetét I. k. 231. 1.)
— 33 — jogosultsága mellett! Ebből is látszik, hogy mennyire erőszakos
kodtak azok, kik nyakra-főre szókat gyártogattak.
K. használta idegen szók:
anachronismus (II: 113) enthusiasmus (I: 95) anekdota (II: 87) ephemeris (I: 99)
contractus (II: 116) individuális (II: 108) conversatio (I: 128) indolentia (I: 94) compendium (I: 93) institutum (II: 1261)
copf (I: 163) interes (I: 164)
30 copia (II: 76) 60 interessál (I: 109)
3
34 —
tyrannus (F. H.) (I: 4) vegetál (I: 89)
vehiculum (I: 82)
vet emum (I: 85) 145 virtus (I: 80)
- 35 —
N y e l v ú j í t á s i s z ó k . Kármán szókincsének kiegészítése céljából megemlítem még azokat a rosszul képzett nyelvújítási szókat is, melyek munkáiban előfordulnak. Szinte hihetetlennek látszik, hogy K.-nál erre is akad példa, holott ő a nyelv ellen erőszakoskodóknak elkeseredett ellensége volt, de a korcsszók annyira el lehettek terjedve akkoriban, annyira tele lehetett a levegő tőlük, hogy K. önkéntelenül is eltanulta őket. Természe
tesen többnyire Bartzafalvi szavai: arcisme (II: 114); infctpk (II: 104);
lakhely (I: 87); laplag (II: 76); miiíta (II: 112); szenv (ÍI: 102); szün- i nap (I: 21); tanonc (II: 107); tévely (II: 57); tökély (II: 107); üdv (II: 105); ütér (II: 96). ' \ü7: W
3*
IV.