DR. PALLAY LÁSZLÓ
1937–2009
1937. november 6-án született Székesfehérváron, polgári családban.
Édesapja dr. Pallay István, Székesfehérvár Városi Ipartestületi jegyző volt.
Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, majd az Állatorvosi Egyetemen szerzett diplomát 1964-ben. A budapesti Állategészségügyi Ellenőrző Állomáson az élelmiszer-higiénia területén kezdett el dolgozni, majd Pécsett és Székesfehérváron is hasonló munkakörben folytatta szakmai tevékenységét. Pályafutása során két alkalommal élt és dolgozott állatorvosként Kubában: előbb Santiagóban, majd Havannában. Mindkét alkalommal vágóhidak élelmiszer-higiéniai felügyeletét látta el, valamint szakmai előadásokat és továbbképzéseket tartott kubai állatorvos kollegáknak. Pályafutása végén, megyei élelmiszer-higiénikus főállatorvosként, Székesfehérvárról ment nyugdíjba, ahol mindvégig kifogástalan szakmai és emberi hozzáállással, kollégái körében osztatlan megbecsüléssel végezte a munkáját.
Magánemberként kiválóan beszélt spanyolul és németül, ex libriseket gyűjtött, zongorázott, széles látókörű, művelt ember és bohém, színes egyéniség volt. Feleségével, Réthy Teréziával 40 évig éltek boldog házasságban. Két leánygyermekük született, Szilvia és Eszter, akik később gyönyörű unokákkal ajándékozták meg. Aktív nagypapaként hosszú évekig nagy boldogságot talált közöttük. 2009. május 23-án, 72 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.