Viszonválasz Vonház István dr. helyreigazítására

. szám. —209— 1982

katolikusokat

számba sem a családnevek, sem a lélekszám szem- pontjából, de feltétlenül az a benyomás szűrődött le bennem eme sváb községek anyakönyveinek tanulmányozása közben, hogy a római katolikusok között elenyészően csekély volt a magyar nevűek száma. Nyugodt lelkiismerettel nem tudnám többre tenni 5.000—né1 a 31 kérdéses községben a római katolikus magyar'eredetűek számát.

gyar nevű római nem vettem

Hogy munkámban erről nem emlékeztem meg, annak az az oka, hogy biztos számot úgy sem mondhattam volna, ott is csak feltevésekre kellett volna szorítkoznom. S különben is ennek a kér—

désnek nem tulajdonítottam akkora jelentőséget, mint a cikkíró. Hogy az általam sváboknak minő- sített római katolikusok között egypár ezer ma—

gyar eredetű is helyetioglal, csak a rendelkezé- sünkre álló m'ódszer tökéletlenségének tulajdonít-

ható. Semmiképen sem minősíthető ez részemről tendenciózus beállításnak, hiszen a ,,Századok"

1914. évi számaiban 38,960—ra becsültem a 31 köz- ség ,,sváb" lakosságát s ez ellen akkor tudtommal semmiféle észrevétel nem hangzott el. Senki sem keresett ebben a megállapításban céltudatos vagy tendenciózus irányzatot a magyarsággal szemben, holott ezekben a cikkekben ugyanazzal a mód- szerrel dolgoztam, vagyis a római katolikusok lé- lekszáma alapján állapítottam meg akkor is a sváb lakosság számát. A cikkíró is csak azért tulajdonít ennek a kérdésnek akkora fontosságot, mivel a

szatmármegyei sváb probléma jelenleg a nemze- tiségi viták ütközőpontjába került.

Én nem akartam erre a területre átcsapni;

szándékosan kerültem mindent, ami politikum!

Ezért nem beszéltem sehol a román megszállás alatti állapotokról, a megszállás tényét is csak a Ill—ik számú táblázat magyarázatában (181. old.) említem. Ezért nem emlékeztem meg arról a nagy—

mérvű magyarosodásról sem, amely a sváb köz—

ségekben letelepedésük óta, de különösen az 1880-as évektől fogva végbement. Ez a magyaro—

sodás azért mutat fel a szatmármegyei sváb közsé- gekben olyan nagy eredményt, mert minden erő—

_,szak nélkül, a sváb eredetű római katolikus pa-

pok és tanítók vezetése és közreműködése mellett

ént. Ugyancsak ezért kerültem munkámban mdenféle kitételt a ,,sváb" lakosság hazafias ma- zületéről és meggyőződéséről. Nem találtam

valónak ezekről a kérdésekről beszélni eb-

ben agkönyvben akkor, amikor a sváb eredetű la-

kosság legnagyobb része idegen, román megszállás

alatt stnylődik. Elég sajnos, hogy a román meg-

szállás szétszakította őket területileg, s hogy ennek folytán nemzetiségi és nyelvi civódások labdájává váltak. Nem akartam tetőzni ezeket a szomorú je- lenségeket még azzal is, hogy letelepítésük száz- éves történetének végéhez érve, magam is az őket

elválasztó, vitás napi kérdések tárgyalásábáboi csátk'ozzam. '

Nem jó nyomon jár tehát a bíráló,'amikor szememre hogy míg a ,,Századok" 1914;

évi számaiban megemlékezem a szatmármegyei

lent könyvemben erről nem beszélek. Én nem 'ma- gamat féltem, amikor ezeket a kérdéseket nem fe'- szegetem és elhagyom, hanem a román megszállás alatt élő svábokat. Könnyű nekünk ezekről a probA témákról itt írni, de vajjon használunk—e a meg-

szállás alatt levő, hazafias, sváb eredetű lakosság-

nak ezeknek a kérdéseknek a fejtegetésével. Sze- rény véleményem szerint mindenesetre ártottam volna a román megszállás alatt élő sváboknak, s

igy közvetve a magyar ügynek, ezeknek a kérdé—

seknek a taglalásával. Vonhúz István dr.

veti,

Viszonválasz Vonház István dr. helyreigazitására.

Répligue á la mise au point du Df Etienne Vonház.

Az ,,audiatur et altera pars" elvénél fogva lojá- lisan leközöltük Vonház István dr.—nak helyreigazí—

tását könyvének bírálatára. A birálatban kifogá- soltuk, hogy Vonház István azokban a községekben, amelyekben annakidején sváb telepítés folyt, vala- mennyi római katolikust kivétel nélkül svábnak minősíti és egyáltalán nem veszi figyelembe azt, hogy ezek között a római katolikusok között nagy számban vannak tősgyökeres, vagy beszálrmazott magyarok is, másrészt pedig maguk az eredetileg sváb'nemzetiségiiek is ma már 9/10 részben magya- roknak vallják magukat és ez utóbbiaknak igen nagy része egyáltalán nem is tud németül. Vonahkáz azzal védekezik, hogy ő a ,,sváb" lakosság kifejezés alatt ,,sváb eredetű" lakosságot ért. Ez a védekezés nyelv- tanilag sem áll meg, de a tényeknek sem felel meg, mert hiszen —- amint bebizonyítottuk és amint újabb adatokkal is meg fogjuk erősíteni __ a szó- banforgó községekben lakó római katolikusok jó része egyáltalán nem ,,sváb eredetű", még kevésbbé

,,sváb".

Azt mondja Vonház, hogy a hivatalos nép- számlálás nyelvi adatait azért nem vehette figye—

lembe, mert ott a sváb eredetű lakosság egy része a magyar nyelvi rubrikában szerepel. De hiszen éppen ezt kellett volna neki kimutatnia, hogy nyel- vileg ma hogyan áll a helyzet ezzel a sváb eredetü lakossággal. Az sem zavarhatta meg, hogy e közsé-

gekben a római katolikusokon kívül más vallásúak

is vannak, mert hiszen a statisztikai hivatalban meg- találhatta volna a pontos adatokat a római katoli—

kusok anyanyelvi megoszlásáról és nyelvtudáSáról is.

De ő ezzel nem törődött, mert közönnyel ment el a mellett, hogy itt tulajdonképen nem svábokról, hanem 9/10 részben magyarokról van szó. Védekezé?

sében azt a kijelentést kockáztatja meg, hogy azzal ártott volna a román uralom alá került ,,svábereí

:

3. szám.

detű" lakosságnak, ha azokat magyarokul mutatja ki.

De hát akkor hogyan akarja megmenteni ezeknek a. magyaroknak a nemzetiségét, ha őket sváboknak deklarálja és ez által rájuk kényszeritteti az általuk, különösen gyermekeik által nem is értett német nyel—

vet? Azzal, ha a valóságnak megfelelően magyar nyelvűeknek jelenti ki őket, semmiesetre sem ártott volna nekik; egyáltalán nem kellett volna magyar érzületről és hazafiságról beszélni, magyar nyelvű embereknél az amúgy is természetes. Bizonyára nem kerülte el Vonház István dr. figyelmét az, hogy a román uralom alá került sváb eredetű római kato- likusok megszavaztatván, majdnem kivétel nélkül a magyar tanítási nyelvet követelték iskoláikban. Ho- gyan lehet akkof ezeket a római katolikusokat ép- pen e tények tudatában kivétel nélkül sváboknak minősíteni?

Nyilatkozatában Vonház István dr. már elismeri,

hogy a római katolikusok között magyar eredetűek is vannak. Ö maga is látott magyar neveket a római katolikus anyakönyvekben. Most utólag megengedi, hogy a 40.000 sváb eredetű lakosból kb. 5.000 lehet magyar eredetű. Nagyon vérszegény védekezés az, hogy ennek a kérdésnek nem tulajdonított jelentő—

séget. Ha a statisztikát nagyobb körültekintéssel állí- totta volna össze, akkor erről már könyvében be kel—

lett volna számolnia. Ha Vonház dr. nem vette azt a fáradságot, hogy a magyar eredetű lakosságot leg- alább hozzávetőlegesen megállapítsa a nevek alap—

ján, próbálunk itt neki néhány adattal szolgálni, ami meggyőzhetí a magyar közönséget és öt is arról, hogy e községek római katolikus lakossága között meglehetős nagy számmal vannak nem német ere—

detűek.

A szóbanforgó községek közül három: Mérk, Vállaj és Zajta magyar uralom alatt maradt. Ezek- nek a népszámlálási anyagából meg lehet állapítani, hogy a római katolikusok közül hány német, hány magyar és hány egyéb nevű van, Az eredmény a következő:

ikkrómiíkato- E b b 6 1 b

r.. , ' _ '_ ' t ,

Mseg áauigsoiían "emenmíglarűegye

Mérk . 1.679 1.248 293 138

" o-ban —— 743 1714 83 Vállaj . . . 1.948 1.456 391 101

o/u-ban —— 747 201 5'2

Zajta 480 306 122 52

o/o-ban -— 63"? 254 109

A német nevek megállapításánál azokat a kétes hangzású neveket, amelyek Vonház dr. névjegyzéké—

ben szerepelnek, a német nevekhez számítottuk. Az eredmény, mint látjuk az, hogy e községekben a német nevűek a legjobb esetben csak %—ét teszik a római katolikus lakosságnak, tehát még az olyan községekben is, amelyekről nem tudjuk azt, hogy eredeti katolikus lakosságuk volt, a jelenlegi római katolikusoknak csak Hai—% része tekinthető német eredetűnek. Nagyon valószínű, hogy a többi község-

.

—-210——

áfás

1932

ben is hasonló a helyzet, sőt azokban, amelyekben eredetileg is volt (tősgyökeres magyarság, bizonyára még kisebb .a nemet nevű s így német eredetűnek vehető római katolikusok száma.

A statisztika még több adattal is alá tudja támasztani ezt az állításomat. Aki valaha foglalko-- zott a belső vándorlások statisztikájával, meglepe—

téssel tapasztalhatta, hogy milyen nagyfokú a népes—

ségnek egyik községből, sőt egyik vármegyéből a másikba való folytonos áramlása. Szatmár megyé—

ben pl. a születési hely alapján a következő adato—

kat lehet megállapítani:

r. . Má? megye' .. .. .

láv Helybeh agggeagá? begggggiar- Kulfoldi születésű "/.-ban

1880 747 190 59 04

1890 751 18'7 6'0 0'2

1900 72'5 19'8 7'4 03

1910 7213 190 82 02

A fokozódó belső vándorlások folytán a hely—

beli születésűek aránya csökken. Az ugyanazon megyebeli születésűeké kb. stagnál, míg a más me—

gyebelieké erősen növekszik. Hogy ez utóbbi növek—

vés számszerűleg mit jelent, a következő adatok mu- tatják: 1880-ban volt Szatmár vármegyében más megyebeli születésű ember 15.997, 1890—ben 18.262, 1900—ban 26.614 5 1910—ben 31.440. Harminc év alatt tehát a más megyebeli születésűek száma majd—' nem megkétszereződött.

Ez a belső vándormozgalom természetesen a római katolikusokat sem hagyja érintetlenül. Álta—

lában nemcsak Szatmár megyében, hanem a többi szomszédos keleti vármegyékben is lehet tapasztalni, hogy a római katolikus népesség erős rajokban szi- várog nyugatról keletre és viszont a szatmármegyei katolikus népesség nagy számban vándorolt —— fő—

kép a háború előtt —— más vidékre és külföldre, kü—

lönösen Amerikába. Hogy milyen nagy volt a sváb telepítésű községek lakosainak s így főkép katoliku- sainak elvándorlása a század első évtizedében, a következő adatok mutatják?) (Megjegyzendő, hogy' az alábbi kimutatás az erdődi és nagykárolyi járás-

Elvándor- Róm. katoli—

1á51900-tól kusok szá—

1910—ig ma1900—banx J á r á s Lélekszám

Az erdödi járás 1900—ban

sváb telepítésű köz—

ségei (11). . . . 15.696 —— 1.666 8.537 többi községe . . 13.697 —- 652 430—

A nagykárolyi járás sváb telepítésű köz-

ségei (13) . . 24.580 — 2.630 15.666 többi községe . . 15.527 — 989 719 Nagykároly város . . 15.382 — 161 5.990 A 25 sváb telepítésű

község (és város). . 55.658 —— 4.457 30.193

0/.,-ban —— —- 80 542

Az erdődi és nagykárolyi

járás többi községei 29.224 —— 1.641 1.149

"A,-ban —— —— 56 39 1) A vándorlási adatokat ]. a Magyar Statisztikai Közlemények 46. köt—etében.

3; szám. ———2ll-—

m

nak csak azon községeire vonatkozik, amelyekben római katolikusok nagyobb számban vannak.)

Az elvándorlási többlet tehát 10 év alatt nem-

— csak számszerűleg, de aránylag is jóval nagyobb a római katolikus lakosságú községekben, mint a többi szomszédos községben. Az elvándorolt katolikusok—

nak" a pótlására azután nagy számmal jönnek be

más szatmármegyei községekből, sőt más megyék- ből is katolikus lakosok. Az 1910. évi népszámlálás megállapítása szerint ugyanebben a 25 községben a római katolikusok a következőleg oszlottak meg születési hely szerint:

szam

szerint Ole—ban

Helybeli születésű . . . 25.491 784 Nem helybeli, de szatmár-

megyei születésű . . . 4.472 13'8 Más megyebeli születésű . 2.366 7-3 Küliöldi születésű . . . 162 05 Összesen 32.491 1000 A római katolikusoknak tehát kb. csak % része helybeli születésű, a többi bevándorolt elem, vagy Szatmár megye többi községeiből, vagy elég tekintélyes számmal más megyékből. Ez az erős belsö vándorlási mozgalom természetesen a lakosság nem—

zetiségi összetételét is erősen meg kellett, hogy vál—

toztassa, mert hiszen a bevándoroltak túlnyomó része csakis magyar származású lehetett, még a szatmármegyei bevándoroltaknak nagyobb része is valószínűleg azokból a községekből származott, ame- lyekben sohasem volt sváb telepítés. A más megye- heli bevándoroltak pedig majdnem kizárólag ma—

gyarok voltak. Hogy csak néhány példát említsek.

a királydaroei lakosok (nemcsak római katolikusok) között volt 1910—ben 30 esongrádmegyei. ll heves—

megyei, 23 jász-nagykunszolnokmegyei és 18 pest- megyei születésű: Krasznabélteken 22 borsodmegyei.

44 heves'megyei és 8 jásznagykunszolnokmegyei szit- letésű. A kis Nántű községben volt 22 borsodmegyei

25 hevesmegyei születésű; Mezőteremben 48 cson—

grádmegyei születésű, tehát majdnem kizárólag ma- gyar és túlnyomóan katolikus megyéből származó.

Nagykárolyban magába—n pedig nem kevesebb. mint 1.116 más megyei születésű római katolikus egyén élt, a legkülönbözőbb magyar lakosságú vidékekről.

Hogy a bevándorló római katolikusok túlnyo—

móan magyarok, ezt leginkább azokban a községek- ben lehet kimutatni, amelyekben a svábok még nem magyarosodtak el, vagy amelyekben még van némi sváb lakosság. A következő kimutatás adhat erről képet:

Község Helybeli lfgg'gjggí' 23321?"

Krasznaterebes róm. kat. 581 115 21

—— német 153 16 —-

"A.,-ban 26'3 13'9 0'0

, Nántü .róm. kat. 229 39 104

a német 73 17 3

O/o-ban 31'9 43'6 2'9

1932

Község Helybeli (553333! 13333?

Szakasz . . róm. kat. 422 137 16

német 416 98 7

o/o-ban 98'6 71'5 43'7

Szinfalu. . . . róm. kat. 777 46 10

német 751 14 1

"A,—ban 96'6 304 100

Vállaj . róm. kat. 1295 227 145

német 32 2 —

v.,-ban % 07 0-0

A németeknek a római katolikusokhoz való vi- szonyítása nem egészen tökéletes, mert hisZen a né- metek között kivételesen más vallásúak is (főkép

izraeliták) lehetnek, ezek azonban olyan csekély számban vannak, hogy az arányszámokat nem ront- ják. Látszik ezekből az adatokból, hogy a helybeli katolikusok a legnagyobb arányban németek és mi- nél távolabbról származnak a bevándorolt katoliku—

sok, annál kevesebb közöttük a német nyelvű. Érde—

kes pl., hogy a még erősen német jellegű Nántii köz- ségben a bevándorolt 104 más megyebeli római kato—

likus közül csak 3 a német nyelvű, ami összhangban van azzal a fentebb közölt adattal, hogy Nántün 32 borsodmegyei, "25 hevesmegyei és 5 jásznagykun—

szolnokmegyei születésű lakost talált az 1910. évi népszámlálás, tehát túlnyomóan katolikus többségű vármegyékből valókat, akik ebben az esetben csakis magyarok lehetnek. Gondoljuk most el, hogy ez a folyamat, amit az 1910. évi népszámlálás számokban is megrögzitett, 200 éven keresztül állandóan folyt.

A betelepített svábok és azok utódai szétszéledtek az országban és helyükbe mások jöttek, akik bizo- nyára túlnyomóan magyar nemzetiségűek voltak s a község nemzetiségi képét is megváltoz- tatták, illetőleg a természetes magyarosodást elö—

idézték, vagy legalább is gyorsították. Az 1900. évi népszámlálás 46.877 szatmármegyei születésű embert talált a megye területén kívül és ez a szám 10 év alatt 14.000-rel, 60.907—re növekedett. Még nagyob!) természetesen a népesség kieserélődése a vármegyén belül. ami ugyancsak hozzájárul a felekezeti és nem—

zetiségi kép idők folyamán való megváltozásához.

lla mindezeket figyelembe vesszük, akkor azoknak a számát, akik teljesen keveretlenül származnak az eredeti sváb telepesektöl, a szóbanforgó községekben a római katolikus lakosságnak még felére sem be- esiilhetjük. E tekintetben még a német nevek átla- gosan 70%-os aránya sem irányadó, mert hiszen a név csak az apai ágon terjed tovább; a német nevű ember fajilag és vérszerinti leszármazásban

%, 7r'x—ad, vagy még nagyobb arányban lehet ma- gyar vérű. a szerint, hogy felmenői között az anyák oldalán hány magyar őse van.

más,

Ismételjük tehát, hogy Vonház István abban az összetoglalásban, amelyet a sváb eredetű lakosság- ról adott, kétségkívül nem kellő gondossággal járt el, amikor ezeket minden kritika és utánjárás nélkül va-

3; szám. __

212 —— 1932

lamennyit svábnak deklarálta s ez a vád akkor is megáll, ha ő ,,sváb" alatt ,,sváb eredetűt" értett, mert

hiszen ——— amint kimutattak —— agrómai katolikusok- nak ezekben a községekben igen tekintélyes része még csak nem is sváb eredetű.—Ha ezt! egy elfogult

külföldi német szerző követi el, azt kevésbbé lehe- lett volna hibáztatni, mert hiszen a nemzeti elfogult- ság a tudományos megállapításokat sokszorkkelhomá—

lyositja. De nála ezt csak felületess'égnek s részben annak tudhatjuk be, hogy a statisztikai módszereket

nem ismeri eléggé. Ha Vonház István ezzel a kér-

déssel foglalkozott, akkor a magyar érdekek szem—

pontjából fontos adatokat nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynia. Annál kevésbbé, mert azok a megtámadhatatlanság erejével igazolják, hogy:

ha a mai állapotokat festi, akkor itt nem németek- ről, hanem magyarokról, a magyar nemzettest in—

tegráns részéről van szó, amelyet semmiféle elnem—

zetietlenítésnek, vagy mondjuk ki nyíltan, vissza—

németesítésnek átengedni nem akarunk, A legkeve- sebb, amit Vonház Istvántól elvárunk az, hogy könyvének német kiadásában, amely azóta vett hír—

adás szerint a Prof. G. Schreiber szerkesztésében megjelenő Deutschtum und Ausland c. sorozatban fog a legközelebb megjelenni, könyvének hiá—

nyosságát pótolja és ott a mai állapotok fes- tésénél a való helyzetet tárja fel. Úgy értesültünk,

hogy ez szándékában is van; ebben—az esetben a

sváb telepítések történetéről egy igen szép, tartal—

mas munkával fogja gazdagítani a német irodalmat is, a nélkül, hogy fájó sebet ütne a magyarság jogos érzékenységén. Kovács Alajos dr,

50 Jahre Krebssterblichkeit in Baden aut Grund amtlichen Materials.

Bearb. von Badischen stat. Landesamt. Hrsg. vom Badischen Landesverband zur Bekámpfung des Krebs.

Karlsruhe, 1931. 28 l. —— p.

A rákbetegséghen elhúnytak a kultúrországok valamennyiében jelentős százalékát teszik az ösz- szes elhaltaknak. Sőt a haláloki statisztikai adatok idősor-ainak tanusága szerint a rák, mint halálok, egyéb halálokokhoz viszonyítva relatíve mindenütt növekvőben van. Hogy a rákhalandóság fokozó- dása a rákbetegség terjedésének következménye—e, vagy pedig az orvostudomány fejlődése, az általá—

nos egészségügyi kultúra javulása folytán a beteg- ség pontosabb felismerésének, a halottkémlés hibátlanabbá válásának eredője-e, ma még nem tudható. Mindenesetre a tuberkulózis és egyéb fer- tőző betegségek veszélyének csökkenése növeli a jelentőségét, mert a rákveszedelem hovatovább a kultúr—világ legpusztítóbb népbetegsége lesz. Ez az

oka, hogy nemcsak az orvosi körökben, de a tár—

sadalmi élet más mezején szemlélődők érdeklődési

körének is a középpontjába került ma már a rák- betegség és a rákhalandóság kérdése. A badeni statisztikai hivatal Baden utolsó 50 évi rákhalálo- zási adatait feldolgozta s a feldolgozott anyagot szöveges ismertetéssel bocsátotta közre a rákbeteg- ség leküzdésére alakult bádeni országos egyesület.

A feldolgozás eredményei helyi jelentőségük mel—

lett is számot tarthatnak mindazoknak az érdeklő- désére, kik a társadalomnak ezt a pusztító ténye- zőjét aggódva nézik. Tanulságos adataiból az aláb—

biakat ragadjuk ki.

Az utolsó 50 év alatt Badenben ráknak és más rosszindulató daganatnak 107012 egyén esett áldo- zatul; az utolsó félszázad átlagos rákhalálozási

indexe 1.000 lélekre számítva ma 100 badeni ha-

lott közül kereken (Sot a rák és egyéb rosszindu—

latú daganat ragadott el, de ha a 30 éven aluli ha—

lottakat, kiknél a rák, mint halálok, nem jön szá-

mitásba, figyelmen kívül hagyjuk, az elhaltak 105

%-a rákhalott; 1930—ban a rákban elhaltak az ősz-

szes halottak lZ'ö/ő-át tették. Említésre érdemes a tanulmány megállapításai szerint az, hogy Baden a Németbirodalom legrákveszélyesebh országai közé tartozik s csak Bajorország és Mecklenburg—

Schwerin mutatott az 1920/1929, évek átlagában nagyobb rákhalálozási indexet. Az 50 évi adatból kétségtelenül megállapítható, hogy Badenben a férfinem ellentállóbb volt a rákbetegségekkel szemben, mint a női nem. Az 50 év alatt rákban elhaltaknak 44'8%-a volt férfi és 55'2%-a nő, tehát Badenben a rák 50 év alatt 11.000—rel több áldoza-

tot szedett a nők közül, mint a férfiak közül. Ez a

szabályszerűség a nők rovására a vizsgált félszá- zad minden évi adatában jelentkezik és hogy a ne- mek különböző arányában nem kereshető ennek a magyarázata, azt a népszámlálási évek adatainak a nők és férfiak népszámlálásilag megállapított számához való viszonyításával igazolható. A nők rák—

halálozási indexe pl. 1925-ben az akkor megejtett népszámlálás által talált női népességhez 1'29, míg a férfiaké 1'16 0/00.

Érdekesen világlik ki ebből a tanulmányból is az, hogy a rák az idősebb kor betegsége. A gyer—

mek- és ifjúkorban csak nagyon kivételesen fordul elő rákos megbetegedés. A vizsgált félszázad alatt rákban elhaltaknak 93'2%-a negyven éven felüli korú volt, s több mint % része (77'7%-a) túl volt az 50 éves koron. 60—70 év közti korú volt az ősz- szes rákban elhaltak közel 1/3-a (32'9%). Az 1925.

évi rákos halottakat az 1925. évi népszámlálás ál- tal talált kormegoszláshoz viszonyítva azt találták, hogy az egyes 10 éves korosztályok között a rák- ban elhaltak 1.000 lélekre számított indexe a 70——

80 éves korcsoportban volt a legnagyobb, 11'32.

Amilyen érdekesek a jelen tanulmánynak azok

a további vizsgálódásai, melyek a rákban elhal-

tak foglalkozási viszonyaira, a területi megosz-