Szerző megpróbálja elmesélni szegedi ifjúságát, az ottani egyetemi éveit, és az 1962-ben az ORFI-ban elkezdő- dött reumatológusi pályafutását.
A sors úgy hozta, hogy két területen meghatározó szerepet tölthetett be.
1984-től 18 és fél éven át, a megszű- néséig volt a Reumatológiai és Fizio- terápiás Tanszék vezetője, centrálisan irányítva az országban a szakma szak- és továbbképzését. A Magyar Reu- matológusok Egyesületét 1983-tól 1996-ig vezette, mint főtitkár, majd elnök. Ez idő alatt az MRE a megújító változások hosszú sorát produkálta és 1991-ben Budapesten megrendezhet- te a XII. EULAR kongresszust.
Szerző 6 éven át ezen európai szer- vezet Végrehajtó Bizottságának tagja volt, 1991-1993 között elnöke.
Számos szakmai feladatáról is szól, majd a 20 éven át tartó folyóirat szer- kesztési munkájába enged betekintést és könyvei közül 12-ről szól vázlato- san. A reumatológia több elméleti és gyakorlati kérdésében is kifejti egyéni véleményét.
Szerző megpróbálja elmesélni szegedi ifjúságát, az ottani egyetemi éveit, és az 1962-ben az ORFI-ban elkezdő- dött reumatológusi pályafutását.
A sors úgy hozta, hogy két területen meghatározó szerepet tölthetett be.
1984-től 18 és fél éven át, a megszű- néséig volt a Reumatológiai és Fizio- terápiás Tanszék vezetője, centrálisan irányítva az országban a szakma szak- és továbbképzését. A Magyar Reu- matológusok Egyesületét 1983-tól 1996-ig vezette, mint főtitkár, majd elnök. Ez idő alatt az MRE a megújító változások hosszú sorát produkálta és 1991-ben Budapesten megrendezhet- te a XII. EULAR kongresszust.
Szerző 6 éven át ezen európai szer- vezet Végrehajtó Bizottságának tagja volt, 1991-1993 között elnöke.
Számos szakmai feladatáról is szól, majd a 20 éven át tartó folyóirat szer- kesztési munkájába enged betekintést és könyvei közül 12-ről szól vázlato- san. A reumatológia több elméleti és gyakorlati kérdésében is kifejti egyéni véleményét.
Szerző megpróbálja elmesélni szegedi ifjúságát, az ottani egyetemi éveit, és az 1962-ben az ORFI-ban elkezdő- dött reumatológusi pályafutását.
A sors úgy hozta, hogy két területen meghatározó szerepet tölthetett be.
1984-től 18 és fél éven át, a megszű- néséig volt a Reumatológiai és Fizio- terápiás Tanszék vezetője, centrálisan irányítva az országban a szakma szak- és továbbképzését. A Magyar Reu- matológusok Egyesületét 1983-tól 1996-ig vezette, mint főtitkár, majd elnök. Ez idő alatt az MRE a megújító változások hosszú sorát produkálta és 1991-ben Budapesten megrendezhet- te a XII. EULAR kongresszust.
Szerző 6 éven át ezen európai szer- vezet Végrehajtó Bizottságának tagja volt, 1991-1993 között elnöke.
Számos szakmai feladatáról is szól, majd a 20 éven át tartó folyóirat szer- kesztési munkájába enged betekintést és könyvei közül 12-ről szól vázlato- san. A reumatológia több elméleti és gyakorlati kérdésében is kifejti egyéni véleményét.
Gömör Béla
memoár
helyett
Gömör Béla
memoár helyett
Budapest, 2018
Gömör Béla
memoár helyett
Budapest, 2018
Választható alcímek:
Fél évszázad az orvosi pályán Az én reumatológiám
a reumatológia országútján bandukolva Orvosi pályafutás háttér információkkal Nézzünk kicsit a dolgok mögé is!
Biztosan minden így történt Azért, mindent nem mondtam el!
A múlt nem egy lezárt eseménysor,
hanem újra és újra életre kelthető kaland.
Janice y. K. lee, amerikai írónő „A zongoratanárnő” szerzője
Választható alcímek:
Fél évszázad az orvosi pályán Az én reumatológiám
a reumatológia országútján bandukolva Orvosi pályafutás háttér információkkal Nézzünk kicsit a dolgok mögé is!
Biztosan minden így történt Azért, mindent nem mondtam el!
A múlt nem egy lezárt eseménysor,
hanem újra és újra életre kelthető kaland.
Janice y. K. lee, amerikai írónő „A zongoratanárnő” szerzője
Rövidítések:
Ast Antistreptolysin titer
ÁOk Általános Orvostudományi kar ett egészségügyi tudományos tanács eULAR european League Against Rheumatism GYAB Gyógyszeralkalmazási Bizottság
Hiete Haynal imre egészségtudományi egyetem iLAR international League Against Rheumatism MAB Magyar Akkreditációs Bizottság
MBe Magyar Balneológiai egyesület MOk Magyar Orvosi kamara
MOOt Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai társaság MOtesZ Magyar Orvostudományi társaságok és egyesületek szövetsége MRA Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány
MRe Magyar Reumatológusok egyesülete MtA Magyar tudományos Akadémia
OHvi Országos Haematológiai és vértranszfúziós intézet Oki Országos közegészségügyi intézet
OsZB Országos szakképesítő Bizottság Ote Orvostovábbképző egyetem Otki Orvostovábbképző intézet pcp polyarthritis chronica progressiva RA Rheumatoid arthritis
se semmelweis egyetem
sOte semmelweis Orvostudományi egyetem sPA spondylitis ankylopoetica
tMB tudományos Minősítő Bizottság
UeMs Union européenne des Médecins spécialistes
BeveZetés (nincsen)
Rövidítések:
Ast Antistreptolysin titer
ÁOk Általános Orvostudományi kar ett egészségügyi tudományos tanács eULAR european League Against Rheumatism GYAB Gyógyszeralkalmazási Bizottság
Hiete Haynal imre egészségtudományi egyetem iLAR international League Against Rheumatism MAB Magyar Akkreditációs Bizottság
MBe Magyar Balneológiai egyesület MOk Magyar Orvosi kamara
MOOt Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai társaság MOtesZ Magyar Orvostudományi társaságok és egyesületek szövetsége MRA Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány
MRe Magyar Reumatológusok egyesülete MtA Magyar tudományos Akadémia
OHvi Országos Haematológiai és vértranszfúziós intézet Oki Országos közegészségügyi intézet
OsZB Országos szakképesítő Bizottság Ote Orvostovábbképző egyetem Otki Orvostovábbképző intézet pcp polyarthritis chronica progressiva RA Rheumatoid arthritis
se semmelweis egyetem
sOte semmelweis Orvostudományi egyetem sPA spondylitis ankylopoetica
tMB tudományos Minősítő Bizottság
UeMs Union européenne des Médecins spécialistes
BeveZetés (nincsen)
világéletemben kedveltem a memoárokat, vagy nevezzük őket magyarul emlékiratoknak, és így sokat is olvastam közülük. Pél- dául sommerset Maughamot, majd később, mikor elérhető lett, a két kötetes Churchillt. A szocializmus ideje alatt, a nálunk ki nem adhatóakat külföldről kellett beszerezni. svájcból hoztam be ma- gyar nyelvű kiadásokat, például Márai sándor emlékezetes írását1 és egy emigrált diplomata emlékezéseit.2 Magam ajánlottam „egy soha nem volt összeállításban” 23 orvoskolléga visszatekintéseit, pontos bibliográfiával.3 Azonban van egy bibi. Úgy tűnik, minden memoáríró egy kicsit fényezi magát, és ugyanakkor elhallgatja a rá vonatkozó rossz dolgokat. Az orvos önportrék például rendre vi- lággá kürtölték az igazságtalan szörnyűségeket, amiket az illetővel tettek (nem lett osztályvezető, igazgató, dékán, rektor, akadémikus, túl korán került nyugdíjba, stb.). de nehéz is objektíven emlékezni.
Persze mentő körülmény is van. Ahogy John le Carré írja „Létezik-e egyáltalán tiszta emlékezet? Erősen kétlem. Még amikor meggyőzzük magunkat saját szenvtelenségünkről, és hogy öncélú szépítgetés vagy kihagyások nélkül ragaszkodunk a puszta tényekhez, a tiszta emléke- zet akkor is illékony, és olyan nehezen megfogható, mint egy nedves szappan.”4
ezért aztán, még ha szívesen is tárom az olvasók elé, – főleg az orvoslással kapcsolatos – javarészt eddig el nem mondott ese-
1 Márai sándor: Föld, föld! emlékezések / stephen vorosvary, toronto, 1972.
2 Auer Pál: Fél évszázad. emlékezések / Occidental Press, Washington, 1971.
3 Gömör Béla: 23 kötet orvosoktól / ReUMA-iNFO 2006/1. 40.
4 John le Carré: Galambok alagútja / Agave könyvek, 2017.
egyaránt ajánlom
Orvosoknak és nem orvosoknak
Korombelieknek és fiataloknak
világéletemben kedveltem a memoárokat, vagy nevezzük őket magyarul emlékiratoknak, és így sokat is olvastam közülük. Pél- dául sommerset Maughamot, majd később, mikor elérhető lett, a két kötetes Churchillt. A szocializmus ideje alatt, a nálunk ki nem adhatóakat külföldről kellett beszerezni. svájcból hoztam be ma- gyar nyelvű kiadásokat, például Márai sándor emlékezetes írását1 és egy emigrált diplomata emlékezéseit.2 Magam ajánlottam „egy soha nem volt összeállításban” 23 orvoskolléga visszatekintéseit, pontos bibliográfiával.3 Azonban van egy bibi. Úgy tűnik, minden memoáríró egy kicsit fényezi magát, és ugyanakkor elhallgatja a rá vonatkozó rossz dolgokat. Az orvos önportrék például rendre vi- lággá kürtölték az igazságtalan szörnyűségeket, amiket az illetővel tettek (nem lett osztályvezető, igazgató, dékán, rektor, akadémikus, túl korán került nyugdíjba, stb.). de nehéz is objektíven emlékezni.
Persze mentő körülmény is van. Ahogy John le Carré írja „Létezik-e egyáltalán tiszta emlékezet? Erősen kétlem. Még amikor meggyőzzük magunkat saját szenvtelenségünkről, és hogy öncélú szépítgetés vagy kihagyások nélkül ragaszkodunk a puszta tényekhez, a tiszta emléke- zet akkor is illékony, és olyan nehezen megfogható, mint egy nedves szappan.”4
ezért aztán, még ha szívesen is tárom az olvasók elé, – főleg az orvoslással kapcsolatos – javarészt eddig el nem mondott ese-
1 Márai sándor: Föld, föld! emlékezések / stephen vorosvary, toronto, 1972.
2 Auer Pál: Fél évszázad. emlékezések / Occidental Press, Washington, 1971.
3 Gömör Béla: 23 kötet orvosoktól / ReUMA-iNFO 2006/1. 40.
4 John le Carré: Galambok alagútja / Agave könyvek, 2017.
egyaránt ajánlom
Orvosoknak és nem orvosoknak
Korombelieknek és fiataloknak
ményeimet és gondolataimat, nem választom a „szabályos” memoár formáját. Hanem mintha egy mondat lenne az egész, de azért az időrendet meglehetősen megtartva sorakozzanak itt a közlendők.
egy kicsit a „Csak a derű” címmel kiadott kis kötetem pozitív fogadtatása is belejátszott ebbe az elhatározásba. 2014-ben egyedi módon, saját és mások orvosi történeteit szedtem csokorba.5 Hi- szen tulajdonképpen sztorikból áll az élet. ezek közérdekűek is le- hetnek, és korképet (néha egyszerre kórképet is) adhatnak. A sok elismerő visszajelzés igazolta a kezdeményezés helyességét. így az- tán a mesélőkedv nem csökkent, sőt…
Nincs tehát bevezetés, előszó. sőt tartalomjegyzék sincs. Fel- üdítésként – jobbára témaváltásként – könyvjegyek használata töri meg a szövegfolyamot. Miért arab betűk? Na, a választ mindenkire rábízom. A vonatkozó fényképek, dokumentumok viszont a kötet végén találhatóak.
és!!!! véges-végig ahhoz az – ilyen jellegű visszaemlékezések többségétől elütő – egyéni véleményemhez tartom magam, hogy az általam intim szférának tartott, – család, szerelem, szex, hitélet, de még a politika vonatkozásait egyáltalán nem érintem. kivéve a gyö- kerek miatt a szüleimet.
ﻕ
tehet-e az ember arról, hogy hova születik? Nyilván nem.
szüleim gimnáziumi tanárok voltak szegeden. Mindketten
„gyüttmentek”, ami azt jelenti, hogy nem tősgyökeres szegedi csa- ládból származtak. Apám családjának minden tagja Újaradon élt,
5 Gömör Béla: Csak a derű. történetek az orvoslás köréből / GMR Reklámügynökség Bt. 2015.
hiszen minden fölmenője a Mária terézia idejében betelepült svá- bok közül került ki. Még az Osztrák-Magyar Monarchiában eltöltött budapesti egyetemi bölcsész évei után több városban is tanított, majd az összeomlás után, 1919-ben ipolyságról került szegedre.
Ugyanabba a nagyhírű intézménybe, az Árpád-házi szent erzsé- bet leánygimnáziumba érkezett 1928-ban friss diplomásként édes- anyám. Ő sem a mai Magyarországon született, hanem Fiuméban, anyai részről régi fiumei patrícius családból, de apja egy romániai pópa fia volt, aki viszont Budapesten képezte ki magát pedagógussá, és Fiuméba került tanítani. ily módon, bár mind a négy nagyszülőm magyar állampolgár volt, egyikük sem volt „színmagyar”. ennek el- lenére, – sokan másokhoz hasonlóan – függetlenül a származástól, a magyar nyelv és kultúra révén bennem is teljességgel kialakult a magyarság-tudat. vagyis úgy állok, mint a majd még sokszor emle- getésre kerülő de Châtel Andor tanár úr, aki 90 éves korában nekem írta levelében: „mint több jó magyarnak, nekem is különböző vér fo- lyik az ereimben”.
Amikor édesanyám nagy nehézségek árán Budapestről állás- hoz jutott a szegedi szent Margit Gimnáziumban, az első beosztása kollégiumi nevelő volt. Akkori és ottani szokás szerint este 8 óra után, a tanulókkal együtt ő sem mehetett ki a tisza partra néző in- ternátus épületéből. szüleim 1931. december 29-én Rákospalotán házasodtak össze, mert az anyai nagyszüleim a Fiuméból való elme- nekülés óta itt laktak. szüleim szegeden mindenféle örökség nélkül, két gimnáziumi tanár fizetéséből házat vásároltak, sokszor voltak európai körutazásokon, még sarkkörön túli hajóúton is. semmiféle különmunkát nem végeztek, és tudomásom szerint mindennap 1 vagy 2 óra után már otthon voltak. Ugyanakkor a városban nagy presztízse volt egy „leánygimnáziumi” tanárnak, hiszen minden jobb családnak a leánygyermeke nyolc éven át a kezük között volt.
édesanyám például, mint osztályfőnök, a nyolc éven át tanított lá- nyoknak szinte második anyja lett.
ményeimet és gondolataimat, nem választom a „szabályos” memoár formáját. Hanem mintha egy mondat lenne az egész, de azért az időrendet meglehetősen megtartva sorakozzanak itt a közlendők.
egy kicsit a „Csak a derű” címmel kiadott kis kötetem pozitív fogadtatása is belejátszott ebbe az elhatározásba. 2014-ben egyedi módon, saját és mások orvosi történeteit szedtem csokorba.5 Hi- szen tulajdonképpen sztorikból áll az élet. ezek közérdekűek is le- hetnek, és korképet (néha egyszerre kórképet is) adhatnak. A sok elismerő visszajelzés igazolta a kezdeményezés helyességét. így az- tán a mesélőkedv nem csökkent, sőt…
Nincs tehát bevezetés, előszó. sőt tartalomjegyzék sincs. Fel- üdítésként – jobbára témaváltásként – könyvjegyek használata töri meg a szövegfolyamot. Miért arab betűk? Na, a választ mindenkire rábízom. A vonatkozó fényképek, dokumentumok viszont a kötet végén találhatóak.
és!!!! véges-végig ahhoz az – ilyen jellegű visszaemlékezések többségétől elütő – egyéni véleményemhez tartom magam, hogy az általam intim szférának tartott, – család, szerelem, szex, hitélet, de még a politika vonatkozásait egyáltalán nem érintem. kivéve a gyö- kerek miatt a szüleimet.
ﻕ
tehet-e az ember arról, hogy hova születik? Nyilván nem.
szüleim gimnáziumi tanárok voltak szegeden. Mindketten
„gyüttmentek”, ami azt jelenti, hogy nem tősgyökeres szegedi csa- ládból származtak. Apám családjának minden tagja Újaradon élt,
5 Gömör Béla: Csak a derű. történetek az orvoslás köréből / GMR Reklámügynökség Bt. 2015.
hiszen minden fölmenője a Mária terézia idejében betelepült svá- bok közül került ki. Még az Osztrák-Magyar Monarchiában eltöltött budapesti egyetemi bölcsész évei után több városban is tanított, majd az összeomlás után, 1919-ben ipolyságról került szegedre.
Ugyanabba a nagyhírű intézménybe, az Árpád-házi szent erzsé- bet leánygimnáziumba érkezett 1928-ban friss diplomásként édes- anyám. Ő sem a mai Magyarországon született, hanem Fiuméban, anyai részről régi fiumei patrícius családból, de apja egy romániai pópa fia volt, aki viszont Budapesten képezte ki magát pedagógussá, és Fiuméba került tanítani. ily módon, bár mind a négy nagyszülőm magyar állampolgár volt, egyikük sem volt „színmagyar”. ennek el- lenére, – sokan másokhoz hasonlóan – függetlenül a származástól, a magyar nyelv és kultúra révén bennem is teljességgel kialakult a magyarság-tudat. vagyis úgy állok, mint a majd még sokszor emle- getésre kerülő de Châtel Andor tanár úr, aki 90 éves korában nekem írta levelében: „mint több jó magyarnak, nekem is különböző vér fo- lyik az ereimben”.
Amikor édesanyám nagy nehézségek árán Budapestről állás- hoz jutott a szegedi szent Margit Gimnáziumban, az első beosztása kollégiumi nevelő volt. Akkori és ottani szokás szerint este 8 óra után, a tanulókkal együtt ő sem mehetett ki a tisza partra néző in- ternátus épületéből. szüleim 1931. december 29-én Rákospalotán házasodtak össze, mert az anyai nagyszüleim a Fiuméból való elme- nekülés óta itt laktak. szüleim szegeden mindenféle örökség nélkül, két gimnáziumi tanár fizetéséből házat vásároltak, sokszor voltak európai körutazásokon, még sarkkörön túli hajóúton is. semmiféle különmunkát nem végeztek, és tudomásom szerint mindennap 1 vagy 2 óra után már otthon voltak. Ugyanakkor a városban nagy presztízse volt egy „leánygimnáziumi” tanárnak, hiszen minden jobb családnak a leánygyermeke nyolc éven át a kezük között volt.
édesanyám például, mint osztályfőnök, a nyolc éven át tanított lá- nyoknak szinte második anyja lett.
1938-ban születtem, és mint ahogy a szegedi szülészeti klini- ka jegyzőkönyvében elolvastam, hátsó koponyatartással. Jól szitu- ált, már igencsak nem fiatal szülők egykéjeként velem eleinte csak kedves, jó dolgok történtek. A háromszobás, alápincézett családi ház a Zerge utca 3. szám alatt volt, két utcasarok távolságra a Hősök kapujától. (2. kép) szegény zerge, mint állat, nem tudni mi rosszat tett, de ő is névváltozáson esett át, mert az utcát 1949 decembe- rében Batthyány utcának nevezték át. természetesen utólag érte- sültem, hogy milyen szörnyűek voltak a háború alatti évek. de a háború a mi családunk életében is nem várt fordulatot hozott.
1944-ben, nyár elején édesanyámmal, az ő húgához utaztunk Balatonszemesre, azok családi nyaralójába. Azt már messze nem tudhatom, hogy szüleimben az a gondolat is munkált-e, hogy így legalább mi, a család egy része, messzebb kerülünk szegedtől, aho- vá nyilvánvalóan hamarabb fog odaérkezni a front. Mindenesetre édesapám kijelentette, hogy ő soha nem hagyja el a szegedi házat, meg fogja védeni. és így is történt! Nekünk azonban a Balaton mellől visszaút már nem volt. A bizonytalan helyzetben, az isko- lai kötelezettségnek megfelelően, el is kezdtem Balatonőszödön az i. elemibe járni. A családfő, a nagynéném férje, közalkalmazott tisztviselő volt, akit ezért az év második felétől, lépésről lépésre te- lepítettek Nyugat felé. Nem volt mit tenni, az anyósa, vagyis a nagy- anyám, a két asszony és két kis gyerek együtt „menekült” tovább.
Felejthetetlen volt a holdvilágos, éjjeli áthajózás Györökre. Répce- lakon a stauffer „kastélyban”, sok más családdal együtt helyeztek el minket. A gyermekeknek jó muri volt az alvás a közös hálóteremben.
A karácsonyt is itt töltöttük – el lehet képzelni milyen körülmények között. A továbbvándorlás útján kőszegen is voltunk, jártunk a már kiürített Ottlik-féle iskolában is. Majd egy katonai alakulat szekerén utazva, illetve mellette gyalogolva valamikor márciusban megtör- tént a határátlépés. Hosszú vándorlás következett az Alpokon át, aminek mi gyerekek, a nálam csak fél évvel idősebb unokatestvé-
remmel nem nagyon észleltük a szörnyűségeit. végül Pfarrkirchen nevű bajor városkában, – a parancsot teljesítve, – a katonai egység nem vihetett tovább civileket. Zuhogott az eső és a négy felnőtt meg a két gyerek a motyókkal a járdán táborozott le. Nagyanyám 65 éves volt, édesanyám orbáncos lába miatt járóképtelen. Mindenkinek az életében előfordulhatnak csodák, nyilván ez következett be velünk is, amikor a szemben lévő házba behívtak és elszállásoltak minket.
Mössmer Pius nem nagy házához, a simbacherstrasse 3. alatt, ahol az udvaron a bőrkikészítő üzemük működött, a maga orrfacsaró bű- zével. és ezek a német emberek totális önzetlenséggel, humanitári- us cselekedetből – mint kiderült több mint fél évre – befogadtak hat reménytelen menekültet. Hogy miből éltünk, táplálkoztunk, – ne- kem fogalmam sincsen. Mindennek következtében engem a magyar nép túlnyomó részével szemben nem a hősi szovjetunió szabadí- tott fel, hanem az amerikaiak. előttem a kép, ahogy az ablak mögül lestük és láttuk meg az első UsA tankot, amint befordul a sarkon (és lebontja a járdát). először láthattam életemben fekete bőrű em- bereket, akik kedvesen integettek és csokoládét dobáltak. A haza- jövetel már elég kellemetlen volt. Mint ismeretes, a szétszóródott, de hazajutni szándékozó magyarokat Pockingban gyűjtötték össze és a szállítás zsúfolt marhavagonokban történt. – Mire 1945 őszén hazaérkeztünk szegedre, már nem Gammernek hívtak. Apám, a né- met nevűek várhatóan előnytelen helyzete, esetenként kitelepítése miatt, a debrecenben székelő kormánytól már 1945. február 28-án (!) névmagyarosítási engedélyt kapott. (4. kép)
Hazatérésünk után szüleim elvittek az Árpád téri szeged- Belvárosi fiú népiskolába, ahová tanfelügyelői engedéllyel letett kis vizsga („Mennyi 3x6?”) után, 1946 januárjától, a ii. osztály ii. félévével megkezdhettem tanulmányaimat. Az iskola előtti téren még ott állt az 1933-ban létesített országzászló, melynek jelképeit a következő évben eltávolították, majd a későbbiekben az általunk szívesen kerülgetett kőépítményt is elbontották.
1938-ban születtem, és mint ahogy a szegedi szülészeti klini- ka jegyzőkönyvében elolvastam, hátsó koponyatartással. Jól szitu- ált, már igencsak nem fiatal szülők egykéjeként velem eleinte csak kedves, jó dolgok történtek. A háromszobás, alápincézett családi ház a Zerge utca 3. szám alatt volt, két utcasarok távolságra a Hősök kapujától. (2. kép) szegény zerge, mint állat, nem tudni mi rosszat tett, de ő is névváltozáson esett át, mert az utcát 1949 decembe- rében Batthyány utcának nevezték át. természetesen utólag érte- sültem, hogy milyen szörnyűek voltak a háború alatti évek. de a háború a mi családunk életében is nem várt fordulatot hozott.
1944-ben, nyár elején édesanyámmal, az ő húgához utaztunk Balatonszemesre, azok családi nyaralójába. Azt már messze nem tudhatom, hogy szüleimben az a gondolat is munkált-e, hogy így legalább mi, a család egy része, messzebb kerülünk szegedtől, aho- vá nyilvánvalóan hamarabb fog odaérkezni a front. Mindenesetre édesapám kijelentette, hogy ő soha nem hagyja el a szegedi házat, meg fogja védeni. és így is történt! Nekünk azonban a Balaton mellől visszaút már nem volt. A bizonytalan helyzetben, az isko- lai kötelezettségnek megfelelően, el is kezdtem Balatonőszödön az i. elemibe járni. A családfő, a nagynéném férje, közalkalmazott tisztviselő volt, akit ezért az év második felétől, lépésről lépésre te- lepítettek Nyugat felé. Nem volt mit tenni, az anyósa, vagyis a nagy- anyám, a két asszony és két kis gyerek együtt „menekült” tovább.
Felejthetetlen volt a holdvilágos, éjjeli áthajózás Györökre. Répce- lakon a stauffer „kastélyban”, sok más családdal együtt helyeztek el minket. A gyermekeknek jó muri volt az alvás a közös hálóteremben.
A karácsonyt is itt töltöttük – el lehet képzelni milyen körülmények között. A továbbvándorlás útján kőszegen is voltunk, jártunk a már kiürített Ottlik-féle iskolában is. Majd egy katonai alakulat szekerén utazva, illetve mellette gyalogolva valamikor márciusban megtör- tént a határátlépés. Hosszú vándorlás következett az Alpokon át, aminek mi gyerekek, a nálam csak fél évvel idősebb unokatestvé-
remmel nem nagyon észleltük a szörnyűségeit. végül Pfarrkirchen nevű bajor városkában, – a parancsot teljesítve, – a katonai egység nem vihetett tovább civileket. Zuhogott az eső és a négy felnőtt meg a két gyerek a motyókkal a járdán táborozott le. Nagyanyám 65 éves volt, édesanyám orbáncos lába miatt járóképtelen. Mindenkinek az életében előfordulhatnak csodák, nyilván ez következett be velünk is, amikor a szemben lévő házba behívtak és elszállásoltak minket.
Mössmer Pius nem nagy házához, a simbacherstrasse 3. alatt, ahol az udvaron a bőrkikészítő üzemük működött, a maga orrfacsaró bű- zével. és ezek a német emberek totális önzetlenséggel, humanitári- us cselekedetből – mint kiderült több mint fél évre – befogadtak hat reménytelen menekültet. Hogy miből éltünk, táplálkoztunk, – ne- kem fogalmam sincsen. Mindennek következtében engem a magyar nép túlnyomó részével szemben nem a hősi szovjetunió szabadí- tott fel, hanem az amerikaiak. előttem a kép, ahogy az ablak mögül lestük és láttuk meg az első UsA tankot, amint befordul a sarkon (és lebontja a járdát). először láthattam életemben fekete bőrű em- bereket, akik kedvesen integettek és csokoládét dobáltak. A haza- jövetel már elég kellemetlen volt. Mint ismeretes, a szétszóródott, de hazajutni szándékozó magyarokat Pockingban gyűjtötték össze és a szállítás zsúfolt marhavagonokban történt. – Mire 1945 őszén hazaérkeztünk szegedre, már nem Gammernek hívtak. Apám, a né- met nevűek várhatóan előnytelen helyzete, esetenként kitelepítése miatt, a debrecenben székelő kormánytól már 1945. február 28-án (!) névmagyarosítási engedélyt kapott. (4. kép)
Hazatérésünk után szüleim elvittek az Árpád téri szeged- Belvárosi fiú népiskolába, ahová tanfelügyelői engedéllyel letett kis vizsga („Mennyi 3x6?”) után, 1946 januárjától, a ii. osztály ii. félévével megkezdhettem tanulmányaimat. Az iskola előtti téren még ott állt az 1933-ban létesített országzászló, melynek jelképeit a következő évben eltávolították, majd a későbbiekben az általunk szívesen kerülgetett kőépítményt is elbontották.
Nagy izgalom volt a házunkban, amikor keresztury dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter látogatást tett nálunk, mert 1922-től édesanyám német szakos évfolyamtársa volt Budapesten, az egyetemen. Nagy fekete autó állt meg a házunk előtt, melyből a miniszter úr feleségével együtt kiszállt. kukán Feri barátom jól emlékezik, hogy keresztury miniszter, a családi barátságuk okán, pontosan azon a napon náluk is tett látogatást Hódmezővásárhe- lyen, ahol édesapja a szegedi katedrára kerülés előtt kórházi főorvos volt a szemészeti osztályon.
Az általános iskolai fiúosztály életeleme a csínytevés volt.
emlékezetes maradt dobai Gyula osztálytárs akciója – aki majd 1958-ban az európa-bajnokságon, a 100 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerez hazánknak. Hajszálvékony drótot vezetett végig a padtól, ahol ült, a falon lévő kis díszkosárban búsuló muskátli nya- káig. Majd az énekóra alatt pléhpofával ült a padban, de néha kicsit megrándította a kezében lévő drótvéget. ennek következtében a muskátli – elég szokatlan módon – időnként bólogatott. A tanárnő nem hitt a szemének, de aztán a muskátlitól végig követte a drótot a tettesig, akit irtó nagy pofonnal jutalmazott meg.
1951-ben, a meleg nyári éjszakákon a zsalugáteren át figyel- tük, hogy jön-e az a gépkocsi, mely a fáma szerint, a ház elé festett jellel ad utasítást, hogy majd melyik házba kell menni a kitelepítésre összeírtakért. Ugyanis nem kellettek ahhoz bűnök, hogy valakit „el- vigyenek”, elég volt, ha egy jó káder kinézte volna a házat magának.
egyébként a házunkban 23 éves koromig mindvégig fűtetlen szobá- ban aludtam. Nagyon nagy hidegeknél a szobában lévő fűrészporos kályhába lehetett begyújtani.
Az Árpád téri Belvárosi iskolában, amikor viii. osztályos vol- tam, irodalmi pályázatot írtak ki – érdekes módon Rákosi elvtárs életéről. Az i. helyet nem adták ki, a ii. helyezett Nagyfalusi tibor,
későbbi esztergomi magyar tanár és valódi író, míg én, mint iii. he- lyezett 20 Ft-ot érdemeltem ki. Anyukámmal megtanácskozva és az ő segítségével – elkerülendő a kényes politikai vonásokat, – „Rákosi elvtárs Olaszországban” dolgozatot adtam be, mely inkább a Garda tóról szólt, mint Rákosi pajtásról.
Miután nem kis nehézségek után fölvételt nyertem, 1952-től a Radnóti Miklós Általános Gimnázium tanulója lettem. természe- tesen ide akkor csak fiúk jártak. értelemszerűen a tanárok túlnyo- mó többsége már az „előző rendszerben” is tanított. Frusztráló lehe- tett nekik Rákosi elvtárs évei alatt belénk verni a kötelező mozgalmi énekeket.
A gimnáziumi éveim alatt számomra a legmeghatározóbb a sportolás volt. Már i. osztálytól jártam az iskolai testneveléstől függetlenül külön edzeni, mégpedig ugróatlétikával próbálkoztam.
A téli szezonban az edzés a szűkös tornateremben zajlott le, ahol kosarazás is szerepelt a programban. Mivel ez nekem egyre jobban ment, a téli atlétikai edzést ott végző dr. Németh András, jeles rúd- ugró, – aki munkatársaival majd 1962-ben az első hazai veseátülte- tést végzi el szegeden, a sebészeti klinikán – tanácsolta, hogy teljes mértékben térjek át a kosárlabdára. Be is indult a kosaras karrierem.
Akkoriban az országos középiskolás bajnokság megrendezési szisz- témája szerint a területi csoportokból évente hat csapat jutott be a budapesti sportcsarnokban zajló teltházas országos döntőbe. Feke- te nadrág sárga felsőt viselő csapatunkkal két alkalommal is részt- vevője voltam az egy-egy hetes küzdelemnek. később bekerültem a szegedi Haladás NB i-es csapatába.
Még jó, hogy a sportolás annyi időnket, energiánkat lekötöt- te, mert szörnyű, hogy milyen csínytevések sorozatai következtek be így is. Második osztályos korunkban néhány napig iskola helyett karambol billiárdozni jártunk. Április elsején úgy „vicceltük meg”
Nagy izgalom volt a házunkban, amikor keresztury dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter látogatást tett nálunk, mert 1922-től édesanyám német szakos évfolyamtársa volt Budapesten, az egyetemen. Nagy fekete autó állt meg a házunk előtt, melyből a miniszter úr feleségével együtt kiszállt. kukán Feri barátom jól emlékezik, hogy keresztury miniszter, a családi barátságuk okán, pontosan azon a napon náluk is tett látogatást Hódmezővásárhe- lyen, ahol édesapja a szegedi katedrára kerülés előtt kórházi főorvos volt a szemészeti osztályon.
Az általános iskolai fiúosztály életeleme a csínytevés volt.
emlékezetes maradt dobai Gyula osztálytárs akciója – aki majd 1958-ban az európa-bajnokságon, a 100 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerez hazánknak. Hajszálvékony drótot vezetett végig a padtól, ahol ült, a falon lévő kis díszkosárban búsuló muskátli nya- káig. Majd az énekóra alatt pléhpofával ült a padban, de néha kicsit megrándította a kezében lévő drótvéget. ennek következtében a muskátli – elég szokatlan módon – időnként bólogatott. A tanárnő nem hitt a szemének, de aztán a muskátlitól végig követte a drótot a tettesig, akit irtó nagy pofonnal jutalmazott meg.
1951-ben, a meleg nyári éjszakákon a zsalugáteren át figyel- tük, hogy jön-e az a gépkocsi, mely a fáma szerint, a ház elé festett jellel ad utasítást, hogy majd melyik házba kell menni a kitelepítésre összeírtakért. Ugyanis nem kellettek ahhoz bűnök, hogy valakit „el- vigyenek”, elég volt, ha egy jó káder kinézte volna a házat magának.
egyébként a házunkban 23 éves koromig mindvégig fűtetlen szobá- ban aludtam. Nagyon nagy hidegeknél a szobában lévő fűrészporos kályhába lehetett begyújtani.
Az Árpád téri Belvárosi iskolában, amikor viii. osztályos vol- tam, irodalmi pályázatot írtak ki – érdekes módon Rákosi elvtárs életéről. Az i. helyet nem adták ki, a ii. helyezett Nagyfalusi tibor,
későbbi esztergomi magyar tanár és valódi író, míg én, mint iii. he- lyezett 20 Ft-ot érdemeltem ki. Anyukámmal megtanácskozva és az ő segítségével – elkerülendő a kényes politikai vonásokat, – „Rákosi elvtárs Olaszországban” dolgozatot adtam be, mely inkább a Garda tóról szólt, mint Rákosi pajtásról.
Miután nem kis nehézségek után fölvételt nyertem, 1952-től a Radnóti Miklós Általános Gimnázium tanulója lettem. természe- tesen ide akkor csak fiúk jártak. értelemszerűen a tanárok túlnyo- mó többsége már az „előző rendszerben” is tanított. Frusztráló lehe- tett nekik Rákosi elvtárs évei alatt belénk verni a kötelező mozgalmi énekeket.
A gimnáziumi éveim alatt számomra a legmeghatározóbb a sportolás volt. Már i. osztálytól jártam az iskolai testneveléstől függetlenül külön edzeni, mégpedig ugróatlétikával próbálkoztam.
A téli szezonban az edzés a szűkös tornateremben zajlott le, ahol kosarazás is szerepelt a programban. Mivel ez nekem egyre jobban ment, a téli atlétikai edzést ott végző dr. Németh András, jeles rúd- ugró, – aki munkatársaival majd 1962-ben az első hazai veseátülte- tést végzi el szegeden, a sebészeti klinikán – tanácsolta, hogy teljes mértékben térjek át a kosárlabdára. Be is indult a kosaras karrierem.
Akkoriban az országos középiskolás bajnokság megrendezési szisz- témája szerint a területi csoportokból évente hat csapat jutott be a budapesti sportcsarnokban zajló teltházas országos döntőbe. Feke- te nadrág sárga felsőt viselő csapatunkkal két alkalommal is részt- vevője voltam az egy-egy hetes küzdelemnek. később bekerültem a szegedi Haladás NB i-es csapatába.
Még jó, hogy a sportolás annyi időnket, energiánkat lekötöt- te, mert szörnyű, hogy milyen csínytevések sorozatai következtek be így is. Második osztályos korunkban néhány napig iskola helyett karambol billiárdozni jártunk. Április elsején úgy „vicceltük meg”
az iskolát, hogy az egész osztály a mezei futásból a testnevelés óra vége helyett csak a tanítási nap végén érkezett vissza az iskolába. el is értem, hogy az indexem bizonyítéka szerint második gimnázium- ban „tűrhető”, azaz kettes magatartás jegyet kaptam. Más alkalom- mal – iskolán kívüli tevékenység keretében – a város összes borbély- fodrász üzlete elől, a nyitva tartásuk ideje alatt összegyűjtöttük a cintányérokat, csak úgy balhéból.
kedves epizódként maradt meg az igazi anyai szeretet furcsa bizonyítéka. ismételten súlyos, gennyes mandulagyulladások miatt napokon át magas lázzal, többször voltam otthoni fekvőbeteg. Bár szüleim nem szívlelték a sport iránti lelkesedésemet, az egyik ilyen maródi állapotomban édesanyám – egyszer az életben sportújságot hozott nekem, hogy örömöm legyen.
A sport akkori jelentőségét illusztrálja, hogy jó néhányan, at- léták és tornászok – a többi osztályos érettségi előtt, június 15-én külön megméretésen vettünk részt, mivel az országos középiskolai versenyek döntői éppen a Radnóti gimnázium érettségi vizsgáinak időpontjával estek egybe. Magam, úgy érzem a testnevelő taná- rom jóindulatából, a kosárlabdás teljesítményem honorálásaként, mint a 4 x 400-as váltó tartaléka kerültem a csoportba. A váltófutás egyébként a zsúfolásig megtelt Népstadionban, az akkor szokásos kettős labdarúgó rangadók közötti szünetben zajlott le. – Nem mel- lesleg az érettségit kitűnő eredménnyel tettem le. – Megjegyzem egy sokadik számú érettségi találkozón megállapítottuk, hogy aki a gimnáziumi idők alatt komolyan sportolt, az mind csak hasznát látta annak. túl a fizikai komponenseken, mindenki megtanult, küzdeni és veszíteni – s ezek ugyebár nagyon szükségesek az egész élet folyamán.
A gimnáziumi évek számomra meghatározó pedagógus sze- mélyisége dr. visy József történelem és latin szakos tanár volt, (6. kép)
akiről találó a meghatározás egykori lakhelye, a tisza Lajos körút 48. számú ház falán található emléktáblán: „nemzedékek humanista szellemű tanára és nevelője”. Utólag egyértelművé vált, hogy drákói szigora – amivel az i. osztályban „kínozta” a 15 éves nebulókat – ki- zárólag a tanulók érdekét szolgálta. különben is a négy év alatt fo- kozatosan enyhítette a nyomást. A iv. osztályban, és így az érettségi előtt, tudván, hogy elvégezte a munkát, beleverte a diákok fejébe, ami szükséges, sokaknak csinált kedvet a történelemhez, és életre szóló emlékekkel látta el tanítványait – már teljesen megenyhült és a segítőkészsége dominált.
Mint minden évben, 1956-ban is nyári munkára küldtek a szüleim. ekkor az sZtk-ban, a reumatológián domokos József fő- orvos mellett voltam egy hónapon át orvosírnok. Ő egyben a há- ziorvosunk is volt, korábban a Hetényi-klinika tanársegédje. Arca mindig mosolygós, de intézkedéseiben szigorú orvos. A mozgás- szervi betegellátás akkor nem volt rám semmiféle hatással. Csak később, már értően emlékeztem vissza az ott történtekre. kiment a folyosóra és nyugodt, de erélyes hangon „kihirdette”, hiába tüleked- nek az ajtó előtt, ő mindenkit alaposan meg fog vizsgálni és ahhoz idő kell. Lediktálta és egy életre eligazított a reumatológiában gyak- ran használt két tünet, a Lasègue és Mennell, francia illetve angol szerzői nevének helyes leírásában.
Mint ahogy a szigorló orvosi munka megkezdése előtti évfo- lyam kiadványunk, az „5 év az autoklávban” (ironikusan) leszögezte, vannak akik már a csecsemőkorban elhivatottságot éreznek az orvo- si pálya iránt. én ezt magamról messzemenően nem mondhatom el.
Nyilván a szüleim tereltek erre a területre. Ami önmagában furcsa, hiszen ők tanárok voltak és a fölmenők között egyik ágon sem volt soha egy orvos sem. Mindenesetre már a gimnázium iv. osztályában külön fizikára járattak, hiszen az volt az egyik, és számomra félelme- tes felvételi tantárgy. és aztán 1956 nyarán sikerült is a felvételi.
az iskolát, hogy az egész osztály a mezei futásból a testnevelés óra vége helyett csak a tanítási nap végén érkezett vissza az iskolába. el is értem, hogy az indexem bizonyítéka szerint második gimnázium- ban „tűrhető”, azaz kettes magatartás jegyet kaptam. Más alkalom- mal – iskolán kívüli tevékenység keretében – a város összes borbély- fodrász üzlete elől, a nyitva tartásuk ideje alatt összegyűjtöttük a cintányérokat, csak úgy balhéból.
kedves epizódként maradt meg az igazi anyai szeretet furcsa bizonyítéka. ismételten súlyos, gennyes mandulagyulladások miatt napokon át magas lázzal, többször voltam otthoni fekvőbeteg. Bár szüleim nem szívlelték a sport iránti lelkesedésemet, az egyik ilyen maródi állapotomban édesanyám – egyszer az életben sportújságot hozott nekem, hogy örömöm legyen.
A sport akkori jelentőségét illusztrálja, hogy jó néhányan, at- léták és tornászok – a többi osztályos érettségi előtt, június 15-én külön megméretésen vettünk részt, mivel az országos középiskolai versenyek döntői éppen a Radnóti gimnázium érettségi vizsgáinak időpontjával estek egybe. Magam, úgy érzem a testnevelő taná- rom jóindulatából, a kosárlabdás teljesítményem honorálásaként, mint a 4 x 400-as váltó tartaléka kerültem a csoportba. A váltófutás egyébként a zsúfolásig megtelt Népstadionban, az akkor szokásos kettős labdarúgó rangadók közötti szünetben zajlott le. – Nem mel- lesleg az érettségit kitűnő eredménnyel tettem le. – Megjegyzem egy sokadik számú érettségi találkozón megállapítottuk, hogy aki a gimnáziumi idők alatt komolyan sportolt, az mind csak hasznát látta annak. túl a fizikai komponenseken, mindenki megtanult, küzdeni és veszíteni – s ezek ugyebár nagyon szükségesek az egész élet folyamán.
A gimnáziumi évek számomra meghatározó pedagógus sze- mélyisége dr. visy József történelem és latin szakos tanár volt, (6. kép)
akiről találó a meghatározás egykori lakhelye, a tisza Lajos körút 48. számú ház falán található emléktáblán: „nemzedékek humanista szellemű tanára és nevelője”. Utólag egyértelművé vált, hogy drákói szigora – amivel az i. osztályban „kínozta” a 15 éves nebulókat – ki- zárólag a tanulók érdekét szolgálta. különben is a négy év alatt fo- kozatosan enyhítette a nyomást. A iv. osztályban, és így az érettségi előtt, tudván, hogy elvégezte a munkát, beleverte a diákok fejébe, ami szükséges, sokaknak csinált kedvet a történelemhez, és életre szóló emlékekkel látta el tanítványait – már teljesen megenyhült és a segítőkészsége dominált.
Mint minden évben, 1956-ban is nyári munkára küldtek a szüleim. ekkor az sZtk-ban, a reumatológián domokos József fő- orvos mellett voltam egy hónapon át orvosírnok. Ő egyben a há- ziorvosunk is volt, korábban a Hetényi-klinika tanársegédje. Arca mindig mosolygós, de intézkedéseiben szigorú orvos. A mozgás- szervi betegellátás akkor nem volt rám semmiféle hatással. Csak később, már értően emlékeztem vissza az ott történtekre. kiment a folyosóra és nyugodt, de erélyes hangon „kihirdette”, hiába tüleked- nek az ajtó előtt, ő mindenkit alaposan meg fog vizsgálni és ahhoz idő kell. Lediktálta és egy életre eligazított a reumatológiában gyak- ran használt két tünet, a Lasègue és Mennell, francia illetve angol szerzői nevének helyes leírásában.
Mint ahogy a szigorló orvosi munka megkezdése előtti évfo- lyam kiadványunk, az „5 év az autoklávban” (ironikusan) leszögezte, vannak akik már a csecsemőkorban elhivatottságot éreznek az orvo- si pálya iránt. én ezt magamról messzemenően nem mondhatom el.
Nyilván a szüleim tereltek erre a területre. Ami önmagában furcsa, hiszen ők tanárok voltak és a fölmenők között egyik ágon sem volt soha egy orvos sem. Mindenesetre már a gimnázium iv. osztályában külön fizikára járattak, hiszen az volt az egyik, és számomra félelme- tes felvételi tantárgy. és aztán 1956 nyarán sikerült is a felvételi.
A szeptember közepén elkezdődött oktatásunk után nem sokkal kitört az októberi forradalom. A 23-i nap előtt még éppen honvédelmi ismeretek órán is voltunk – mely aztán ki is maradt a tantervből. Az egyetemen az oktatás február végéig szünetelt. ek- kor folytathattuk a tanulmányokat, illetve évfolyamtársainkként egy teljes csoportnyi hallgató kezdhette el a képzést, akiket a disszi- dáltak és máshová elkerültek helyeire vettek föl.
Nem is tudom hogy került arra sor, de velem együtt, több 16- 18 éves leány és fiú, – az akkor még általam nem is ismert, hat gyer- mekes Láng imre sebészprofesszor lakására kapott meghívást 1956 szilveszterére. szüleim nagyon örültek, hogy a kijárási tilalom ideje alatt biztonságos helyen leszek. Utólag képzeltem el, mit érezhetett Láng imre professzor, nem sokkal az eltiport forradalom után, a ka- rosszékben elmélázva, körülötte a táncoló ifjúság, mely szokás sze- rint csak magával foglalkozott.
tavasszal, a kíméletlen retorzió keretei között, az orvostan- hallgatóknak gyűlést szerveztek a Belvárosi moziban, hogy meg- hallgathassák Marosán György elvtárs eligazító beszédét. Leg- alább annyira szuggesztív előadó volt, mint Hitler, – emlékszem, ahogy magából kikelve ordította: „Te piszkos fasiszta ott a negyedik sorban!”
Őrületes próbatétel volt a ii. évet lezáró „Anatómia, szövet- és fejlődéstan” szigorlat. tizenegynéhány külön részből kellett vizs- gázni, a még délután is tartó megméretésen. Az intenzív tanulásnak, a szokásos szegedi hőségnek, a nagy izgalomnak együttesen tudom be, hogy kora délután, valamelyik felelés után még sírás is rám jött.
de azért jelest kaptam. s már akkor sajátos tanulási technikát alakí- tottunk ki Joó Ferenc barátommal (akit mindenki Fricinek hívott).
körülbelül 200 méterre laktunk egymástól. Olyan értelemben ta- nultunk együtt, hogy éveken át, a vizsgaidőszakban, a fullasztóan
meleg szegedi éjszakákban, mindig pontosan éjjel 1 óra előtt 7 perccel (!) találkoztunk, – mert addig mindketten megfeszítve ta- nultunk – a Boldogasszony (akkori nevén Április 4-e) sugárúton.
teljesen felizgulva vártuk, hogy az adott tananyagrészből egymást kikérdezhessük. ez igen inspirálóan hatott a tanulásunkra, és a jó értelemben vett vetélkedés még mohó tudásvágyat is eredménye- zett.
A harmadik év kezdetétől már úgy beleszerelmesedtem a me- dicinába, hogy saját elhatározásból abbahagytam a hőn szeretett kosárlabdázást. Nagy megrökönyödést keltett, hogy egy NB i-es csapattag 21 évesen nem óhajtja tovább űzni a versenysportot.
A iii. év kezdetétől a sebészeti propedeutikát Láng imre oktatta a ii. számú sebészeti klinikán. Mint utóbb megtudtam, ő 1932-ben Harvey Cushingnál, a nagynevű amerikai sebésznél ta- nult idegsebészetet. szenvedélyes és eredményes oktató volt. szán- dékosan a tanterembe hozatta be az elrémisztő eseteket, hogy nagy hatású bemutatókat lehessen tartani. egy ízben háttal felénk leül- tették a beteget és a hátát uraló carbunculusból sok méter gennyes gézt szedegetett ki egy asszisztens. sorban ájultak el a hallgatók.
érdekes, talán többen a fiúk közül. Az erre fölkészült, sőt ezt váró tanársegédek élesztgették újra őket. igazi gyakorlati oktatás volt. – igyekezett belénk sulykolni az (igen kézenfekvő) ABC szabályát.
A = a betegre ható külvilági tényező (mikroba, trauma, stb.), B = az adott egyén szervezetének összetétele, reakcióképessége az A-ra, és C = az eredmény, vagyis A+B=C. Ma sem értem, hogy ezt a pofon egyszerű alaptörvényt miért nem tudja megérteni és magáévá tenni például a laikus közvélemény. Amikor bizonyosan ugyanaz a fertő- zés ér egymás mellett élőket, tenyerüket széttárva csodálkoznak, hogy lehet az, hogy egészen különböző tünetek vannak az egyes embereken? Mert a B (= szervezetünk) különböző, hiába ugyan- az az A (= fertőző ágens). tulajdonképpen örökérvényű igazság,
A szeptember közepén elkezdődött oktatásunk után nem sokkal kitört az októberi forradalom. A 23-i nap előtt még éppen honvédelmi ismeretek órán is voltunk – mely aztán ki is maradt a tantervből. Az egyetemen az oktatás február végéig szünetelt. ek- kor folytathattuk a tanulmányokat, illetve évfolyamtársainkként egy teljes csoportnyi hallgató kezdhette el a képzést, akiket a disszi- dáltak és máshová elkerültek helyeire vettek föl.
Nem is tudom hogy került arra sor, de velem együtt, több 16- 18 éves leány és fiú, – az akkor még általam nem is ismert, hat gyer- mekes Láng imre sebészprofesszor lakására kapott meghívást 1956 szilveszterére. szüleim nagyon örültek, hogy a kijárási tilalom ideje alatt biztonságos helyen leszek. Utólag képzeltem el, mit érezhetett Láng imre professzor, nem sokkal az eltiport forradalom után, a ka- rosszékben elmélázva, körülötte a táncoló ifjúság, mely szokás sze- rint csak magával foglalkozott.
tavasszal, a kíméletlen retorzió keretei között, az orvostan- hallgatóknak gyűlést szerveztek a Belvárosi moziban, hogy meg- hallgathassák Marosán György elvtárs eligazító beszédét. Leg- alább annyira szuggesztív előadó volt, mint Hitler, – emlékszem, ahogy magából kikelve ordította: „Te piszkos fasiszta ott a negyedik sorban!”
Őrületes próbatétel volt a ii. évet lezáró „Anatómia, szövet- és fejlődéstan” szigorlat. tizenegynéhány külön részből kellett vizs- gázni, a még délután is tartó megméretésen. Az intenzív tanulásnak, a szokásos szegedi hőségnek, a nagy izgalomnak együttesen tudom be, hogy kora délután, valamelyik felelés után még sírás is rám jött.
de azért jelest kaptam. s már akkor sajátos tanulási technikát alakí- tottunk ki Joó Ferenc barátommal (akit mindenki Fricinek hívott).
körülbelül 200 méterre laktunk egymástól. Olyan értelemben ta- nultunk együtt, hogy éveken át, a vizsgaidőszakban, a fullasztóan
meleg szegedi éjszakákban, mindig pontosan éjjel 1 óra előtt 7 perccel (!) találkoztunk, – mert addig mindketten megfeszítve ta- nultunk – a Boldogasszony (akkori nevén Április 4-e) sugárúton.
teljesen felizgulva vártuk, hogy az adott tananyagrészből egymást kikérdezhessük. ez igen inspirálóan hatott a tanulásunkra, és a jó értelemben vett vetélkedés még mohó tudásvágyat is eredménye- zett.
A harmadik év kezdetétől már úgy beleszerelmesedtem a me- dicinába, hogy saját elhatározásból abbahagytam a hőn szeretett kosárlabdázást. Nagy megrökönyödést keltett, hogy egy NB i-es csapattag 21 évesen nem óhajtja tovább űzni a versenysportot.
A iii. év kezdetétől a sebészeti propedeutikát Láng imre oktatta a ii. számú sebészeti klinikán. Mint utóbb megtudtam, ő 1932-ben Harvey Cushingnál, a nagynevű amerikai sebésznél ta- nult idegsebészetet. szenvedélyes és eredményes oktató volt. szán- dékosan a tanterembe hozatta be az elrémisztő eseteket, hogy nagy hatású bemutatókat lehessen tartani. egy ízben háttal felénk leül- tették a beteget és a hátát uraló carbunculusból sok méter gennyes gézt szedegetett ki egy asszisztens. sorban ájultak el a hallgatók.
érdekes, talán többen a fiúk közül. Az erre fölkészült, sőt ezt váró tanársegédek élesztgették újra őket. igazi gyakorlati oktatás volt. – igyekezett belénk sulykolni az (igen kézenfekvő) ABC szabályát.
A = a betegre ható külvilági tényező (mikroba, trauma, stb.), B = az adott egyén szervezetének összetétele, reakcióképessége az A-ra, és C = az eredmény, vagyis A+B=C. Ma sem értem, hogy ezt a pofon egyszerű alaptörvényt miért nem tudja megérteni és magáévá tenni például a laikus közvélemény. Amikor bizonyosan ugyanaz a fertő- zés ér egymás mellett élőket, tenyerüket széttárva csodálkoznak, hogy lehet az, hogy egészen különböző tünetek vannak az egyes embereken? Mert a B (= szervezetünk) különböző, hiába ugyan- az az A (= fertőző ágens). tulajdonképpen örökérvényű igazság,
és megfordítva is működik. – Láng professzor másik emlékezetes tanítása: a rendelőből kinézve mindig azzal a beteggel kell foglal- kozni, aki a legcsöndesebben gubbaszt ott hátul, mert az a súlyos eset, nem pedig aki elől handabandázik, hogy ő mikor kerül sorra.
A Láng-klinikához fűződik az élményem, ami miatt egyálta- lán nem vágyakoztam műtéti szakmára. Beosztottak egy agymű- téthez, ahol már a koponya akkurátus lefűrészelése is borzalmas élmény volt, de a 4-5 óra állás eredményezhette, hogy biztosra ve- gyem, ilyen típusú munkát nem szeretnék végezni.
A iii. év utáni egy hónapos nyári kórházi gyakorlatot belgyó- gyászatból a ii. számú Belklinikán töltöttem. Azt hiszem ekkor sze- rettem meg a belorvosi működést, elsősorban tényi Mária irányítá- sa révén. Nagy lelkesedésemet azzal jutalmazták, hogy feladatokat adtak, hagytak dolgozni.
A iv. év kezdetére kinevezett demonstrátor lettem a kórélet- tani intézetben. ezt a nagy megtiszteltetést úgy értem el, hogy a rettegett karády istván professzor (9. kép) a szigorlati szereplésem alapján, aláhúzott jelest írt be az indexembe, és ott azonnal fölaján- lotta a következő évre a demonstrátori állást az intézetébe. egyéni megoldása volt az aláhúzott jeles, amivel az egészen kitűnően fele- lőket jutalmazta. de használta az elégtelen kétszeres aláhúzását is.
Állítólag, mikor e tárgyban a tanulmányi osztályról fölhívták telefo- non, hogy mit jelent ez, karády professzor azt válaszolta: „Vigyáz- zatok, nagyon hülye”. A demonstrátori évem alatt többek között a Masugi nephritis-szel foglalkozhattam. karády professzorról már írtam megemlékezést.6 Minden, de minden hallgató, aki az ő idejé- ben szegeden koptatta a padokat, felejthetetlen, noha sokszor kel- lemetlen emlékeket őriz róla. szédületes előadásait sokszor látogat-
6 Gömör Béla: karády istván (1904–1974) / MediArt 2012/4. 3.
ták olyan hallgatók is, akik már fölsőbb évfolyamra jártak! viszont a belgyógyászati alapokra helyezett kórélettani anyag számonkéré- se kíméletlenül folyt. voltak, akik éveken át nem tudták átugrani a kórélettan szigorlat képezte akadályt.
A kórélettani intézet a szülészeti és Nőgyógyászati klinika épületben funkcionált – mint manapság is. talán ez a magyarázata, hogy 1960-ban „A Szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tör- ténete” dolgozatot nyújtottam be rektori pályázatra, amivel néhány- száz forint jutalomban részesültem. egyben ez képviseli az első or- vostörténeti munkámat. sokkal később, 1995-ben át is nyújtottam a másolatát a klinika akkori igazgatójának kovács László professzor- nak (hiszen, hogy ismerhette volna az általa vezetett intézményről 35 évvel korábban írt hallgatói pályázatot). örömmel vételezte be, és köszönő levélben biztosított, hogy a történeti publikációkban mindig idézni fogják szerény munkámat.
A negyedik év után – már annak tudatában, hogy nem ma- nuális szakmát szeretnék majd választani, de lelkesedésből, sőt stréberségből, öt társammal együtt sebészetből szentesre men- tünk nyári gyakorlatra, hogy az ország legjobb sebészének tartott Bugyi istván műtőjében dolgozhassunk. 1949-ben, mint vidéki főorvos kapott kossuth-díjat. Bár meghívták a szegedi katedrára, nyúlajka miatt nem vállalta azt. szentesen sokat lehetett és kellett asszisztálni. Bugyi tanár úr, az összeszokott munkatársaival, he- lyi érzéstelenítésben 20 perc alatt végezte el a Billroth ii. szerinti gyomorcsonkolást.
Az orvosi stúdiumok mellett megtanultuk az eleinte őrült nehéznek mutatkozó bridzsjátékot. Amikor csak lehetett, Basch András, Jancsó tamás, Joó Ferenc csoporttársaimmal, barátaimmal űztük a szép elmesportot. Még arra is sor került, hogy a Pedagógiai Főiskola termeiben bridzsversenyt szerveztünk. tudomásomra is
és megfordítva is működik. – Láng professzor másik emlékezetes tanítása: a rendelőből kinézve mindig azzal a beteggel kell foglal- kozni, aki a legcsöndesebben gubbaszt ott hátul, mert az a súlyos eset, nem pedig aki elől handabandázik, hogy ő mikor kerül sorra.
A Láng-klinikához fűződik az élményem, ami miatt egyálta- lán nem vágyakoztam műtéti szakmára. Beosztottak egy agymű- téthez, ahol már a koponya akkurátus lefűrészelése is borzalmas élmény volt, de a 4-5 óra állás eredményezhette, hogy biztosra ve- gyem, ilyen típusú munkát nem szeretnék végezni.
A iii. év utáni egy hónapos nyári kórházi gyakorlatot belgyó- gyászatból a ii. számú Belklinikán töltöttem. Azt hiszem ekkor sze- rettem meg a belorvosi működést, elsősorban tényi Mária irányítá- sa révén. Nagy lelkesedésemet azzal jutalmazták, hogy feladatokat adtak, hagytak dolgozni.
A iv. év kezdetére kinevezett demonstrátor lettem a kórélet- tani intézetben. ezt a nagy megtiszteltetést úgy értem el, hogy a rettegett karády istván professzor (9. kép) a szigorlati szereplésem alapján, aláhúzott jelest írt be az indexembe, és ott azonnal fölaján- lotta a következő évre a demonstrátori állást az intézetébe. egyéni megoldása volt az aláhúzott jeles, amivel az egészen kitűnően fele- lőket jutalmazta. de használta az elégtelen kétszeres aláhúzását is.
Állítólag, mikor e tárgyban a tanulmányi osztályról fölhívták telefo- non, hogy mit jelent ez, karády professzor azt válaszolta: „Vigyáz- zatok, nagyon hülye”. A demonstrátori évem alatt többek között a Masugi nephritis-szel foglalkozhattam. karády professzorról már írtam megemlékezést.6 Minden, de minden hallgató, aki az ő idejé- ben szegeden koptatta a padokat, felejthetetlen, noha sokszor kel- lemetlen emlékeket őriz róla. szédületes előadásait sokszor látogat-
6 Gömör Béla: karády istván (1904–1974) / MediArt 2012/4. 3.
ták olyan hallgatók is, akik már fölsőbb évfolyamra jártak! viszont a belgyógyászati alapokra helyezett kórélettani anyag számonkéré- se kíméletlenül folyt. voltak, akik éveken át nem tudták átugrani a kórélettan szigorlat képezte akadályt.
A kórélettani intézet a szülészeti és Nőgyógyászati klinika épületben funkcionált – mint manapság is. talán ez a magyarázata, hogy 1960-ban „A Szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tör- ténete” dolgozatot nyújtottam be rektori pályázatra, amivel néhány- száz forint jutalomban részesültem. egyben ez képviseli az első or- vostörténeti munkámat. sokkal később, 1995-ben át is nyújtottam a másolatát a klinika akkori igazgatójának kovács László professzor- nak (hiszen, hogy ismerhette volna az általa vezetett intézményről 35 évvel korábban írt hallgatói pályázatot). örömmel vételezte be, és köszönő levélben biztosított, hogy a történeti publikációkban mindig idézni fogják szerény munkámat.
A negyedik év után – már annak tudatában, hogy nem ma- nuális szakmát szeretnék majd választani, de lelkesedésből, sőt stréberségből, öt társammal együtt sebészetből szentesre men- tünk nyári gyakorlatra, hogy az ország legjobb sebészének tartott Bugyi istván műtőjében dolgozhassunk. 1949-ben, mint vidéki főorvos kapott kossuth-díjat. Bár meghívták a szegedi katedrára, nyúlajka miatt nem vállalta azt. szentesen sokat lehetett és kellett asszisztálni. Bugyi tanár úr, az összeszokott munkatársaival, he- lyi érzéstelenítésben 20 perc alatt végezte el a Billroth ii. szerinti gyomorcsonkolást.
Az orvosi stúdiumok mellett megtanultuk az eleinte őrült nehéznek mutatkozó bridzsjátékot. Amikor csak lehetett, Basch András, Jancsó tamás, Joó Ferenc csoporttársaimmal, barátaimmal űztük a szép elmesportot. Még arra is sor került, hogy a Pedagógiai Főiskola termeiben bridzsversenyt szerveztünk. tudomásomra is
jutott, hogy a megfelelő helyen, elítélően mondták „ezek burzsoá játékot űznek”. és párhuzamosan még a szép magyar kártyajátékkal, a tarokkal is foglalkoztunk.
1960. november 22-én volt Batizfalvy János szülész-nőgyógy- ász professzor életének utolsó éjszakája. Persze ezt előre nem lehe- tett tudni, de a haldokló professzor mellé, az i. számú Belgyógyá- szati klinikán, megtisztelő tevékenységnek vehetően, medikusként egész éjszakára beosztottak. így az egész éjszakát a professzor fele- ségével együtt virrasztottam át. egyben órákon át alkalmam volt a Cheyne-stokes légzés gyakorlati észlelésére.
tekintettel a későbbiekre, azt azért érdemes kimondani, hogy az öt éves orvosképzés alatt az anatómián a mozgásszervek képle- teit a legapróbb részletekig meg kellett tanulnunk, de a klinikai gyakorlatban a mozgásszervek működéséről, vizsgálatáról, kezelé- séről szinte semmit nem oktattak. Akkor még szegeden az ortopé- dia nem volt külön tárgy, a sebészeti klinikán történt minimális ellátás. Az előadásokban bizonyára volt valamennyi említés moz- gásszervekről, ugyan magam semmire nem emlékszem. így aztán a végzettek reumatológiai kiképzése a nullával volt egyenlő.
Mivel már az v. év befejezése előtt kialakult bennem az elkép- zelés, hogy nem szegeden szeretnék állásba kerülni, a szigorló év megkezdéseként a három hónapos gyakorlatok közül kettőre a fővá- rosba kértem beosztásomat. Mégpedig az ORFi-ba, ahol volt kap- csolatom és így remény az odakerülésre. ennek a hátterében az állt, hogy édesanyám húga, s egyben keresztanyám, dr. Cserba Lászlóné, ugyan matematika tanári végzettsége volt, de ennek a hatalmas in- tézetnek volt a bér- és munkaügyi vezetője. örök hála néki, hogy miatta az ORFi-ban megelőlegezett jóindulattal fogadtak. A tetejé- be még, a kezdeti időben, a közel eső lakásukba is befogadást talál- tam. Gyakorlatilag ekkor szűntem meg szegedi lakos lenni.
Manapság is minden használati alkalommal, amikor a Fran- kel Leó út 17-19. alatti kórház bejáratának négy rózsaszínű már- ványlépcsőjére rálépek, 1961 szeptemberére emlékezem, amikor először tapodtam ezeket a lépcsőket.
Az egészségügyi Minisztérium közvetlen hatáskörébe tarto- zó ORFi akkoriban különleges helyet foglalt el a magyar egészség- ügyben. 1951-ben hozták létre, az irgalmasrendi kórház államosí- tásával és a terület további intézményeinek összevonásával. A még csak 10 éves történetnek tudható be, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó betegek irgalmas kórháznak hívták az ORFi-t. Ugyanis év- tizedeken át találtak gyógyulást a budai irgalmasok 1903-ban épült új kórháza Frankel Leó út 17-19. szám alatti „nagy ház” épületében.
(12. kép) igaz, mikor 2000-ben megint Budai irgalmas kórház lett, akkor viszont a betegek többsége már ORFi-nak nevezte. – A rövi- dítés akkor még az eredeti Országos Reuma és Fürdőügyi intézetet fedte le. Logikus elnevezés volt az államosított intézetek összevo- nása nyomán. viszont a „F” betű változatlan megtartása mellett, Farkas károly igazgatása alatt, 1968-ban a név Országos Reuma és Fizioterápiás intézetre változott, – jelezve, hogy nem csak a fürdő- vel, hanem a fizioterápia egészével törődik az országos intézet.
A teljesség kedvéért még 1986-ban is történt korrekció, mert a név Országos Reumatológiai és Fizioterápiás intézet lett. ez szinte csak nyelvtani okból történt, hiszen a reuma pongyola kifejezés volt, a szakmát jelölő reumatológiai elődeként.
sok kiváló orvos és egyéb egészségügyi dolgozó már a jog- elődök idejében is itt dolgozott. Judák Ferenc bőrgyógyász már 1928-tól, Ruszinkó Barnabás, a legendás nőgyógyász 1929-től, s az ő hűséges sancho Panzája, Gats Rezső 1938-tól, valamint ko- vács László friss orvosi oklevele birtokában 1937-től. Fülöp József röntgenes már a háború befejezése után, 1945 júniusában, Lugossy Gyula szemész pedig 1947-ben lett az irgalmas kórház munkatársa.
jutott, hogy a megfelelő helyen, elítélően mondták „ezek burzsoá játékot űznek”. és párhuzamosan még a szép magyar kártyajátékkal, a tarokkal is foglalkoztunk.
1960. november 22-én volt Batizfalvy János szülész-nőgyógy- ász professzor életének utolsó éjszakája. Persze ezt előre nem lehe- tett tudni, de a haldokló professzor mellé, az i. számú Belgyógyá- szati klinikán, megtisztelő tevékenységnek vehetően, medikusként egész éjszakára beosztottak. így az egész éjszakát a professzor fele- ségével együtt virrasztottam át. egyben órákon át alkalmam volt a Cheyne-stokes légzés gyakorlati észlelésére.
tekintettel a későbbiekre, azt azért érdemes kimondani, hogy az öt éves orvosképzés alatt az anatómián a mozgásszervek képle- teit a legapróbb részletekig meg kellett tanulnunk, de a klinikai gyakorlatban a mozgásszervek működéséről, vizsgálatáról, kezelé- séről szinte semmit nem oktattak. Akkor még szegeden az ortopé- dia nem volt külön tárgy, a sebészeti klinikán történt minimális ellátás. Az előadásokban bizonyára volt valamennyi említés moz- gásszervekről, ugyan magam semmire nem emlékszem. így aztán a végzettek reumatológiai kiképzése a nullával volt egyenlő.
Mivel már az v. év befejezése előtt kialakult bennem az elkép- zelés, hogy nem szegeden szeretnék állásba kerülni, a szigorló év megkezdéseként a három hónapos gyakorlatok közül kettőre a fővá- rosba kértem beosztásomat. Mégpedig az ORFi-ba, ahol volt kap- csolatom és így remény az odakerülésre. ennek a hátterében az állt, hogy édesanyám húga, s egyben keresztanyám, dr. Cserba Lászlóné, ugyan matematika tanári végzettsége volt, de ennek a hatalmas in- tézetnek volt a bér- és munkaügyi vezetője. örök hála néki, hogy miatta az ORFi-ban megelőlegezett jóindulattal fogadtak. A tetejé- be még, a kezdeti időben, a közel eső lakásukba is befogadást talál- tam. Gyakorlatilag ekkor szűntem meg szegedi lakos lenni.
Manapság is minden használati alkalommal, amikor a Fran- kel Leó út 17-19. alatti kórház bejáratának négy rózsaszínű már- ványlépcsőjére rálépek, 1961 szeptemberére emlékezem, amikor először tapodtam ezeket a lépcsőket.
Az egészségügyi Minisztérium közvetlen hatáskörébe tarto- zó ORFi akkoriban különleges helyet foglalt el a magyar egészség- ügyben. 1951-ben hozták létre, az irgalmasrendi kórház államosí- tásával és a terület további intézményeinek összevonásával. A még csak 10 éves történetnek tudható be, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó betegek irgalmas kórháznak hívták az ORFi-t. Ugyanis év- tizedeken át találtak gyógyulást a budai irgalmasok 1903-ban épült új kórháza Frankel Leó út 17-19. szám alatti „nagy ház” épületében.
(12. kép) igaz, mikor 2000-ben megint Budai irgalmas kórház lett, akkor viszont a betegek többsége már ORFi-nak nevezte. – A rövi- dítés akkor még az eredeti Országos Reuma és Fürdőügyi intézetet fedte le. Logikus elnevezés volt az államosított intézetek összevo- nása nyomán. viszont a „F” betű változatlan megtartása mellett, Farkas károly igazgatása alatt, 1968-ban a név Országos Reuma és Fizioterápiás intézetre változott, – jelezve, hogy nem csak a fürdő- vel, hanem a fizioterápia egészével törődik az országos intézet.
A teljesség kedvéért még 1986-ban is történt korrekció, mert a név Országos Reumatológiai és Fizioterápiás intézet lett. ez szinte csak nyelvtani okból történt, hiszen a reuma pongyola kifejezés volt, a szakmát jelölő reumatológiai elődeként.
sok kiváló orvos és egyéb egészségügyi dolgozó már a jog- elődök idejében is itt dolgozott. Judák Ferenc bőrgyógyász már 1928-tól, Ruszinkó Barnabás, a legendás nőgyógyász 1929-től, s az ő hűséges sancho Panzája, Gats Rezső 1938-tól, valamint ko- vács László friss orvosi oklevele birtokában 1937-től. Fülöp József röntgenes már a háború befejezése után, 1945 júniusában, Lugossy Gyula szemész pedig 1947-ben lett az irgalmas kórház munkatársa.
