TANDORI DEZSŐ
Pintér Lajos fehér-színképei
KÖLTÉSZET 1 9 7 1 - 1 9 9 6
Előtörténet 1. Acs Károly, Bori Imre, aztán Bányai János és mások - szerkesz- tők, szerzők - íme, „nekem": a HÍD. Újvidék. Magam „Költészet, 1960..."-at írnék önvallomás fölé. A 60-as évek első 2/3-ának hazai publikációs reményte- lensége. (Az ilyenfajta poétának, mint voltam.) Áttörés: ismétlem, Acs, Bon...
Most akkor egy szerény visszatérés, íme, így. Folyamatosság.
Előtörténet II. Kormos István, szegről-végről Pintér Lajos első mentora. Le nem számíthatva őket, mestereimet (Nemes Nagy, Ottlik, Mészöly - Acs Ká- rollyal is Mészölyéknél ismerkedhettem meg - , a személyesen-kíviil Weöres stb.), szegről-végről első mentorom Kormos István. A legendás, a feledhetet- len. Mulatságos egyezések: Töredék Hamletnek című kötetem (tucatszor megírt történet) eredetileg Egyetlen lett volna, e szó nyitott, folytatást váró tartalom- tartományával (határvidékével). Majd az Egy talált tárgy megtisztítása - a még akkor is szalonképtelen Rimbaud okán? - nem lehetett A. Rimbaud a sivatag- ban forgat. Kétségkívül megtisztelve érezhetem magam Hamlet, J. A. (és Max Ernst etc. szürrealisták) védőernyője alatt. De az „egyetlen" és a Rimbaud-uta- lás: a kizárólagosság és az abbahagyás örökképzetét hordozta volna. (Jó, ho- gyan lehetne bármi is kizárólagos; hogyan „hagyhatnám" abba; mibe?) Pintér Lajos csuda kis anekdotát mond el kötete „fülén". A füles: Kormossal kiókum- lálták a Fehéringes folyók címet (szépségesen Kormos, hűségesen és jellemzően Pintér), ám ebből az események kisördögei révén Fehéringes foglyok lett. Fo- galmam sincs, Pintér a mostani (Orpheusz Könyvek) borítón a feketével kiraj- zolt toglyos változatot és a „mögötte" szürkés árnyalattal derengetett „folyó- sat" kettősségében mennyire érzi költészete szerves-mű jellemzőjének. Egyéb szervességek és pontosságok mellett, persze. Ara hagyjuk ennek erőltetését.
Kettősségek: nyelvhasználat és téma
Pintér költészetét ez az összegyűjtött-kötet meglepő egységnek mutatja.
Már 1971-ben megvolt a nyelvhasználat megannyi sajátja, a témakezelés mi- kéntje. Ezen most csodálkoztam el „közelebbről", valójában úgy előszörre.
Hogy „gyöngysor és sebhely" (ciklus címe itt): igen jellemző. A vers címe, szögletes zárójelben a név, Pintér Eajos. Érdekesség és oldottság párosa a Pintér-
2001. május 79 ^^
költemény (mint alaptípus). Kollokviális bőség, gazdagság - zökkentések soro- zata vele összefonódva. A legkülönösebb: a jellegek fonatszerűsége. Erős lián- kettős, mellyel hatalmas terepeket lehet belengeni.
A világ tárgyait Pintér az előbb említett oldottságukban érzékeli. Ahogy vannak, ahogy „klasszikumukban" azok, amik. Bravúr ott következik, ahol mindezt egy mégis kizökkent idő tárgyi valóságának mutatja, a szépség együtt- hatója ellenére is leltárpontosan.
1 ovábbi alapeleme: a variáció-sor. Észre se vesszük, hol válik téphetetleniil szívóssá, végérvényes-együttesűvé a színesség, a lazaság, a nézetből hogyan lesz
^rtás, a tartás miként kerekül „világ-látássá". (Sose világnézetté. Hanem a világ
egy bizonyos nézetévé.)
Nézet? Drámaiság? Dramatizálás! Párbeszéd zajlik a Pintér-színpadon, és ez
•gazi forgószínpad. így adódnak az újabb meg újabb „nézetek". Kisvilág? Ak- kor miért tágította folyó-szélessé képzetét Kormos István? Ellenben ha csak dramatizálás, jelenetezés lenne a Pintér-vers (az! s mennyire örülünk az így adódó „élvezeteknek; a maga körében már-már élvhajhászokká tesz minket ez
a h'raszerveződés), ha ennyi lenne s főként ez, miért volna oly találat-értékű a Kormos-féle „fehéringes"?
Realitás-jegyű költészet? Tematikájában az. Ugyanakkor: nyelvhasználata (eleinte egyértelművé kötődve előtte-járó vívmányaihoz... Kormoshoz, Nagy Lászlóhoz stb. például az inverziókkal), ez a szó-fonatosság szürreálissá is teszi.
Itt csak az egyik kettősséget emeltük ki. Nyilván (nézetek!) felfedezhetők továbbiak is.
„Tovább"
Különleges értéke a Pintér-világnak, e költőiségnek maga az ellentételezett- ség. Rilke írja, hogy „fáradságosan... a perc rajzához" az ellentét-alap készül.
Kiemelem, készül. Pintér verse is érezhetően előkészít valamit (nem véletlen
a mar-már felhosszú-vers formáinak kedvelése, ha a „hossz" legrövidebbje felé hajlik is a méret általában), tehát a drámai jelzőt az epikussal is fölcserélhet- nénk. Kedvelem a lírában a próza afféle elemeit, melyek már-már történéseket mondanak el. De csak átderengetve. Vagyis a nyelvszerkezeti szürrealizmussal (árnyalatnyijával!) párban, egymást kiegészítve, fölerősítve.
A nyelvi jelenetezés eszközét észre kell vennünk. A „Pintér Lajos" [zárójel- ben] című versnél tartunk, kiemelt példánknál. (Egy a sok helyett!) A „Vad- darázs szárnyán repül a nyár, / vaddarázs szárnyán repül a nyár" nem adyz- mus! Pintér megrészegül egy szépség-elemtől, s joggal. A kép értelme is kettős.
Mert igaz, hogy a „vaddarázs" és a „szárnyán" közt nincs pici szókötő jel, tehát
n em a nyárnak van netán vaddarázs-szárnya, mégis, ahogy a nyár - például -
vaddarázs szárnyán repül, gyakorlatilag parányi képet tágít elvben világszínpad-
méretűvé. A nyelv szerepe pedig: .1 „vaddarázs" d-kettőzése, meg a „szárny"
és a „nyár" egvbesurranása. Ami Pintérnél különös: verseinek belső világában .1 nagy hatást szinte sosem „extravaganciákkal" éri el. Hanem - meghökkentő módon! - a „legegyszerűbb eszközökkel".
Mintha fölfedezné, hogy ezekben az eszközökben miként él ott és érvénye- sülhet (érvényesíthető) a „tovább" parancsa. Az értelmiség, a mindenségig... és tovább. Ez már sokkal mélyebb rokonsági kapocs (Szabó Lőnnchez, József Attilához - bizarr páros?), mint a közvetlen, már említett költő-elődök nyelvi- ínverziós átsugárzása.
Ez már az önállóság rokoni kapcsa.
Néhány vers példája
Elkerülvén az agyonpéldálózást - az ismertető elemzés nehezebb, talán elemibb útját járva, keveset idézve - , talán eljutottunk odáig, hogy három állítá- sunkat is igazolva láthassuk és fenntarthassuk. 1.) Miközben Pintér Lajos a kez- detektől máig homogén versérdeklődést tanúsít, vagyis a világ érzékletes jelen- ségeinek visszafogottan kifejezett abszurditását az életgyönyörűség élvezetével párban „adja"; 2.) csak így elkerülvén a „nagy szavak" buktatóit (legyenek még- oly szentek is), nem ellenőrizhető fogalmak használatát, azért mégis érinti jócs- kán a jelentősnek is nevezhető kérdéseket; 3.) igen, mindeközben kialakítja a hi- valkodásoktól, „túlspecifikusságoktól" mentes - ezt-csak-a-pintérlajos-írhatta - vershelyzetet-hangzást-logikát.
Saját képződményjelleget teremtett.
Ezt kénytelenek leszünk mindazonáltal pár költemény példáján szemléltetni.
A Karácsony kezdése alapkijelentés: „Nem találunk haza többé már soha..."
Nem törekszik közben ritmikus sajátság formázására, mégis eltűri a nem to- lakvó belső rímet. Várakozást kelt (lásd: „mégis... a jelentős... kérdések"). Egy- szerűen érdekelni kezd(het) minket, vajon hova kellene hazatalálnunk, mi az oka, hogy erre nincs remény. Az úton göröngy, rajta béka (becsendül a kép- zeletbe: „göröngyös béka", bár ezt Pintér nem írja le), a világ „képzelet...-ben"
máris „nagyítva, lefokozva". Pintér nagy kedvvel, elemi bőséggel és lelemény- nyel használja az efféle ellentétpárokat. (Emlékezzünk: ellentétek!)
Az igen világos tartalmú, egyértelmű szavak és szófűzések már nem ennyire világos és egyértelmű határon lényegülnek át sokkal megfoghatatlanabb értel- mekbe, sugallatokba. Vagy értelmekké, sugallatokká. A szóismétlés („Rendjeleit hozod, ha mégis érkezel" - a világéit! - , „Edeni fáról az almát hozod"), azután a tálca kétszer (az áldozó fejjel rajta, a holdforma pengével, s ott „a megkaszált, szárnyatört fácán..." hirtelen), de a tálca még egyszer jön: „tálcán a tengerkék kötényt: / arcod benne hányszor megmostad!" S hozod „a tökforma gumilab- dát is", vele a régi „dekázások" emlékét. Emlékét? Magukat a dekázásokat!
2001. május 79 ^^
Mert ne feledjük, itt karácsony van, most csodák esnek. Ellenben a rozsdás szög sem maradhat el, s hozod a kicsi szobát, „a hivatalt, emberek hol / új pat- kánymaszkot vesznek". Kezd lefokozódni és felnagyítódni a világ?
A decis pohár a „pálinkás reggel tükre..." Ezeket a „rendjeleket" (ismétlődik a szerkezet-szó megint!) tennéd le anyád elé. Megleltük Pintér költészetének nieg egy kulcs-elemét: szerkezetszó! Természetes, hogy nem csupán szerkezet- szavaké a vershordozó felelősség. Szépséges, teljes érvényű képek ugyanígy:
"halott isten őrli foga között/az égi márványt". Persze, ez Karácsony, „hullni kezd a hó".
Hangszínek
Városi ősz című versében „csapkodó vizekkel üzen a tenger most..." Es ahogy madarak vonulnak nagy sereggel, ez az „égen is madár-tenger". A szó- 'snietléshez most a motívumfokozás módszere járul. Ahogy a „hulló felhő"
mosdatja a háztetőket, ahogy az eső lába lógni szokott, „gyerekláb lóbáz egy Padon..." A rejtett utalás eszköze! De tovább: „ázott lánycsapat fut át a váro- son: fut a szél, kergeti őket".
Ideje észrevételünket közölni: a nyelv sokat emlegetett „rácsát" Pintér Lajos nem formabontó, nem is formai eszközökkel teremti meg. Hanem - meglepe- tes! - úgynevezett tartalmiakkal. Tematikusakkal. Kitüntető sajátossága ez köl- tészetének.
A darázs más versben is visszatér. (Tánc-szók a darázs röptére). A tánc a versé, a soroké, a szakaszoké. Tematikusan is. A darázs „egyszer egy verébkopo- nyara" száll, „egyszer egy tányér kocsonyára". El ne feledjük, Pintér kedves eleme a játék. Mintegy a komolyság mellett a „játszani is engedd" jegyében.
A kosár „szárnyas", a boltba épp csak „elröppent" (tejért; realitások). Rejtélyes elemek is adódnak: „jognak házába tejfölért" (is röppent e kosár). Megmaradt Pintérnél a korai gesztusok legjava: ahogy mindenek ellenére felvállal valami szerepet, s nem a rím lendülete folytán. íme itt: „Előttem vetkőzik a táj / m a - dárváll házak válla.... / ....átvirrasztom / szép álmaitok éjszakáját". Teljesen képviselhető. Ugyanígy a következő verscím: A didergő nyár meghódítása. Ám a makrokozmosznak legalább ily elemiségéig elmegy Pintér verse: Keresve mintegy hitelüket. A mikro-otthonosság ellenére, mely inkább lényege.
Telitaláiatosság és elbeszélés
Ha csak egy-egy verset tekintek: a fekete tízesek mily sokasága, miközben a vers egésze „innen amoda halad", valamint „elmond"! (Medalion-versében is
°tt a sötét centrum!)
Az „Istenhegy-versekről" egyebütt már szóltam, így most csak egy-két dol- got az iménti szempont szerint. Megint az ismétlés-technika; a többszöri rá-
közelítésé. Ahogy a hegyről - madármagasból nézi a várost! - az Országházat, az Akadémiát látja, nyomban átszobrászkodja tömbjeiket. Lesz „Madárház- / országház... galambház-akadémia". Minden a madarak körül „forog", s mint- egy kertben-járás ez az istenhegyi állapot. Pintér az ismétléses ráközelítés mel- lett kedveli azt az eszközt is, mely egy helyszín makacs megújráztatása. Isten- hegy, legutóbb „Clairfontame", (Holott „csak" egy franciaországi füzet gyártá- sának színhelyéről van szó, egy észak-franciaországi alig-városkáról. Neki Tol- nai Ottó hozta a füzetet (melybe ír, melybe Uj-Zélandból az illyési nyelvbe, a „zárt e"-be vágyik vissza), a füzetek sorában rokoni szívvel említem máris az én kártyakönyvemet, 280 oldalas vastag írótömb, vásárlásának helye Maisons- Laffitte, Párizs mellett. Az Istenhegy lépcsői, a madártávlatok a „tükör-szi- lánk" sirályok, a törékeny cinkefejek (melyek emberiek is), íme, a pintéri ter- mészet közelképsoraiból néhány.
Mert minden igazi költőnek van saját Természete. Lehet az Az első hó éjsza- kája, lehet lefelé-haladás, lehet ellenirányú kaptatás, lehet szerelmetes bolyon- gás, lehet a költőnek a kezében a kisfia keze éppen. A víz lehet „kockafürdető tó, kacsaúsztató". Es hogy a tengernek a töredéke is tenger, megtudhatjuk. A z átfedések mellett - analitika. Pintér Lajos épp az újrázásaival bizonyítja meny- nyire analitikus alkat. Is. Közben nem vész el a réven - semmi réven sem! - a természetesség. Sőt, az elméleties analízis lényege is az. Az érzéki élmény.
Tájak, nők, napszakok, évszakok, látványok - és maga a látás a tapintás.
Kézzelfogha tóság
A világháború: „nagykés". De a családban is villanhat, ó, jaj! A novemberi ködben, az ősz ködében napok, hetek úsznak, házak... házak mint szigetek.
Vagyis ez a kérdés. „Ha szigetek: születésre, elpusztulásra?" Vagy a rezdülések (négyzetre emelve, sőt, köbre, űrméretesre); „Arcodról a rezdüléseket, / kará- csonyi asztal / morzsáit: / összeszedem." Es fontos, hogy az asztal „karácso- nyi", utána, hogy a bor „hajósi". Es a szerelem gyönyörű szavai zárják a kéz- zelfoghatóság e versét: „...vacsorára várok veled, / s azt figyelem: / a kettétört semmit / vagy tányér pisztrángod/vagy pisztráng tested kínálod".
Fontos, hogy a toll, mely kifogy épp, „Lumocolor 313 wasserfest", s he- lyette pirossal folytatódik a vers (persze megtudjuk, hogy pontosan „1984. de- cember 3., hétfő" van. „A költők bevonulnak Svédországba, / a költők ki- vonulnak Svédországból", értesülünk egyszerre szürrealisztikus, egyszerre ver- set-szerkesztő, szakaszt-formáló fordulattal. Es be a szívekbe, bár ezeken a raj- zolt szíveken T. O. „kacag", ki a szívekből; be a kurvákba, ki a kurvákból. Ér- zékletesség, a humornak is e kézzelfoghatósága! Jön Rákosi lába, Csokonai, a böllér, vadász és kutya járja az erdőt, borozás esik az újvidéki asztalnál, ér- demleg. Es zajlik a vonulás: tények, svédek, szívek, cédák és történelem, ököl-
2001. május 79 ^^
vivoszorító, csak be és ki, és levonulás a végén. Gyönyörű fanyarság ez a vég- sor: a ki és a be - úgy hangzik, mint a lelépés párosa.
Az elmúlásé.
Rezdülések, még; végképp a szív dolgai
„Félárbocon a szavak", tányéron „gesztenye, / dió, noszpolya. / Mint jó borkorcsolya". A jégverte, megremegő faágak: szárnyak. A gyerekek a kártya
>»karcsú tornyait" építik fel. Bontakozik a pintéri világ, csak egy dolgozatnyi olvasatra is? Remélem.
„Ráfér még egy piros ász: a tavasz..." Felejtsük is, kártyáról van szó „csu- Pan". „Rajta lányka, rajta sárga kalap..." Pintér költőszeme biztos válogató.
Nem csak úgy szemezget egyszerűen a „nagy fürtről". Madárbiztonsággal csípi ki, ami neki kell. Ami a versnek.
Elméleti fontolgatás csak, megvan-e Pintér költő-tudatában, a fél-eszmélet csodás állapotában „előre" valami tágabb elképzelés az épp születő versről,
vagy az elemek egymást sarjasztják, kérik, „lehívják". A világ összefüggései meg ma is teljesek lehetnek: „Pálinka mellé étel is kerül, / s morzsáit a gyere- kek / a hóra kiszórják: / piciny széncinkék, egyetek. / S felhangzik a cinke- csinp..." Rezdülések és morzsák.
A szív dolgai és az érzékletesség elemei.
Ellentétek, tovább. íme: „Micsoda óra. Se rugója, / se számlapja, se muta- tója. / Egy perc. Milyen sok. Egy ezredév: milyen kevés". S kiderül: „életed"
e2 az abszurd óra. Vagy az Ebek és lobogók egysorosa: „Elűznek, kitűznek, el- űznek, kitűznek."
Lehetetlen, hogy ne a fekete és a fehér motívumával fejezzük be rövid szemlénket e teljességéig jutott költészetről. A vers címe maga Fekete, fehér.
Tere a tél. Mi lenne más.
„Tanyák. Csak pajták, ólak. Nincs templom:
megyünk a fák tornyai iránt."
S ez a fehér nyár az élet s a halál. A legnagyobb végletek gyűjtője. Ellenben
°ly konkrét minden. Annyira rálátni. Honnét?
„...ott visz egy táska egy kisdiákot! Engem."
Szemrebbenés nélkül mondom, hogy az ellentét, a ráismétlés, már szinte motívumként, önálló tárgyként itt van ebben a versben is.
íme, egy költő, aki hivatásának mesterség-eszközeit világi tárgyakká tudta tenni. Tanyavilággá és esti várossá, itt nyílnak rím-félék ablakai, itt érik egy- mást a fák, a fák, itt váltakozik sárga téllel fehér kalap a kitűzött kártyalapon,
^álik kompozícióvá a szív, dobogássá a kompozíció.
