• Nem Talált Eredményt

Folyóiratszemle

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Folyóiratszemle"

Copied!
4
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 783 alatt jelentős polgárosodás és iparosodás indult meg.

Ez az emberek jelentős részénél az életkörülményeik kedvező változását eredményezte, mely a mindennapi életükben is tükröződött. A háztartások szolgálóinak száma tovább csökkent, s még inkább azoké, akik együtt laktak a háztartástagokkal. A nemesség és az egyház szerepe radikálisan csökkent. 1911-re a nők 35 százaléka dolgozott, s az általuk betöltött foglalkozási kategóriák száma megkétszereződött. Ez még az első világháborút megelőzően történt, ami ellentmond a köztudatban élő képnek, miszerint a női munkaerő előretörését a háborús szükségletek okozták.

Jelentős pozitív változást hozott a mindennapi emberek életvitelébe az oktatási lehetőségek növe- kedése, ami a kormány ilyen intézkedéseinek köz- vetlen következménye volt. Az elemi szintű oktatás mondhatni a teljes népesség számára hozzáférhetővé vált, így érthető, hogy az írni-olvasni tudók aránya a korszak kezdeti 50-ről 88 százalékra nőtt.

Az egészségügyi helyzet – mindenekelőtt az egészséges víz biztosításával – javult, a gyermekha- landóság 108 ezrelékre csökkent, s a várható élettar- tam elérte az 50 évet. Mindezek eredményeképpen a PQLI értéke az 1812-es 124-ről 1911-re 166-ra nőtt, évente átlag 0,3 százalékot emelkedve. A javak el- osztása ugyanakkor egyenlőbb lett: a lakosság 5 szá- zaléka rendelkezett a javak 25 százalékával.

Nem kérdéses, hogy az 1990-ig tartó periódusban végbement társadalmi változások volumene megha- ladta minden korábbi időszakét. A politikai változások szerepe mérséklődött, a gazdaság szerkezetének átala- kulása meggyorsult. A mezőgazdaságban foglalkozta- tottak aránya 1990-ra az 1695-ös 80-85-ről mindössze 6 százalékra csökkent. A háztartásokban foglalkozta- tottak – arányuk 1991-ben 10 százalék körül mozgott – 1990-re, mondhatni, eltűntek.

A nők 40 százaléka keresőtevékenységet végez, több mint 500 női foglalkozást tartanak nyilván. A ha- gyományos háztartásra alapozott gazdaságot a bérből és fizetésből élők gazdasága váltotta fel. A kétkeresős háztartások a társadalmi skála legkülönbözőbb szintje- in általánossá váltak. Az életkörülmények, a szolgálta- tások jelentősen javultak: főleg az egészségügy és az oktatás területén következtek be jelentős változások.

A gyermekhalandóság ennek köszönhetően az 1911- es 108-ról 7 ezrelékre csökkent, míg a várható élettar- tam 50 év helyett 77 évre nőtt. Az írástudók aránya 98 százalékra emelkedett. Ennek megfelelően a PQLI ér- téke az 1911-es 166-ról 200-ra nőtt, évente átlagosan 0,25 százalékkal emelkedve.

A huszadik század gazdasági és társadalmi vál- tozásai kialakították a jóléti társadalmat, amely jutta- tásaival magas életbiztonságot és minőséget nyújt.

(Ism.: Reisz László)

KÜLFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 45. SZÁM

Fujita, M. – Thisse, J. F.: Gazdasági földrajz, régi problémák és új perspektívák.

Duranton, G.: Urbanizáció és multipolaritás.

Henderson, V.: A levegőminőség szabályozásának ha- tása az ipartelepítésre.

Jayet, H.: Kollektív telepítés.

Combe, P. P.: Ipari agglomeráció Cournot- versenyben.

Berglas, E. – Pines, D.: Tranzakciós költségek egy Tiebout-felállításban.

Hamilton, J. H. – Slutsky, S. M.: Az adózás és a köz- kiadások decentralizálása egy föderációban.

Jehiel, P. – Scotchmer, S.: Szabad mozgás és a hatás- körök optimális száma.

Gannon, F. – Zenou, Y.: Elkülönítés és munkaerő- diszkrimináció a nagyvárosokban.

Gourinchas, P. O.: Föderációs átvitelek, decentralizá- ció és a munkaerő piac.

Bureau, D. – Richard, C.: Közbiztosítás és mobilitás:

feltáró elemzés az európai gazdaságiegyesítés összefüggé- sében.

Wildasin, D. E.: Jövedelemelosztás és újraelosztás.

A NEMZETKÖZI STATISZTIKAI INTÉZET FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 1. SZÁM

Godsill, S.J.: A beszéd és audio jelek olyan bayesi ja- vítása, amely ARMA-folyamatokkal modellezhető.

Durbin, J. – Quenneville, B.: Benchmark állapottérmodellek segítségével.

Hardle, W. – Lütkepohl, H. – Chen, R.: A nemparaméteres idősorelemzés áttekintése.

Bellhouse, D. R. – Franklin, J.: A valószínűség nyelve.

Malinvaud, E.: A technika fejődésének és a nemzetkö- zi specializáció változásainak hatása a munkaerőpiacra és a termelési rendszerekre.

(2)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 784

Keuning, S. J.: SESAME: egy integrált gazdasági és társadalmi elszámolási rendszer.

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ

INTÉZET FOLYÓIRATA 1997. ÉVI 1–2. SZÁM

Cotis, J. P. – Germain, J. M. – Quinet, A.: A technoló- giai változás hatásai a képzetlen munkaerőre közvetlenek és korlátozottak.

Cortes, O. – Jean, S.: A nemzetközi kereskedelem megváltoztatja a munkaerő keresletet.

Fougere, D. – Kramarz, F.: A francia és amerikai munkanélküliségi ráták összehasonlítása.

Germain, J.M.: Alacsonyabb munkáltatói hozzájárulás, munkaerő költségek és foglalkoztatottság egyensúlyi model- lekben: következmények és viták.

Dormont, B.: A munkaerő költség befolyása a munka- erő keresletre.

Legendre, F. – LeMaitre, P.: A foglalkoztatottság és a termelési tényezők relatív költsége közötti kapcsolat: panel- adatok felhasználásával kapott eredmények.

Mihoubi, F.: Tényezőköltségek és tőke- munkaerő he- lyettesítés: egy elemzés a feldolgozóiparból.

Dormont, B. – Pauchet, M.: Függ-e a foglakoztatottság- munkaerő költség elaszticitás a szakkép- zettségi struktúráktól ?

Duchen, S. – Forgeot, G. – Jacquot, A.: Újkeletű mun- katermelékenységi fejlemények.

1997. ÉVI 3. SZÁM

Lequiller, F.: Felül becsüli-e a fogyasztói árindex az inflációt?

Gilles-Simon, M. O.: Szociálpolitika a szegények szá- mára.

Carriou, Y. – Jeger, F.: A szolgálati oktatás megtérülé- se a cégeknél.

Dumartin, S.: Találkozik-e az oktatás a foglalkoztatott- sággal?

Kadjar, A.: Adaptációs tényezők a nagykereskedelem- ben 1990 óta.

Philippe, J.: Gyártó- kereskedő kapcsolatok: egy eset- tanulmány a ruhaiparból.

AZ AMERIKAI STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 437. SZÁM Billard, L.: Egy felfedező utazás.

Legler, J. M. – Ryan, L. M.: Rejtett változós modellek teratogenezishez többszörös bináris kimenetelek segítségével.

Yasui, Y. – Lele, S.: Egy regressziós módszer térbeli betegségarányokhoz: becslőfüggvény-módszer.

Nandram, B. – Sedransk, J. – Smith, S. J.: Rend megszo- rítású bayesi becslés az atlanti tőkehalak korösszetételéhez.

Brummelen, G. – Butler, K.: Történeti asztronómiai táblák belső összefüggéseinek meghatározása.

Weir, I. S.: Teljesen bayesi rekonstrukciók foton- emissziós komputertomográfiai adatokból.

Müller, H. G. – Stadtmüler, U. – Tabnak, F.: Földrajzi- lag aggregált adatok térbeli simítása, baleseti térképek konstruálására való alkalmazással.

Capra, W. B. – Müller, H. G.: Egy gyorsított idejű mo- dell válaszgörbékhez.

Fisher, I. N. – Hall, P. – Turlach, B. A. – Watson, G.

S.: Zajos adatokból származó konvex halmaz becsléséről.

Bose, S. – O'Sullivan, F.: Egy tartomány alapú szeg- mentációs módszer többcsatornás képadatokra.

Luo, Z. – Wahba, G.: Hibrid adaptív szplájnok.

Kooperberg, C. – Bose, S. – Stone, C. J.: Polichotom regresszió.

Schell, M. J. – Singh, B.: A redukált monoton regresz- sziós módszer.

Hawkins, D. M. – McLachlan, G. J.: Nagy felosztású lineáris diszkriminancia-elemzés.

Bloch, A. D. – Silverman, B. W.: Monoton diszkri- minancia-függvények és alkalmazásaik a reumatológiában.

Richardson, A. M.: Korlátozott befolyásbecslés a ke- vert lineáris modellben.

McCulloch, C.E.: Maximum likelihood algoritmusok általánosított lineáris kevert modellekre.

Chang, Y. P. – Huang, W. T.: Következtetések lineáris, hibás változójú modellekre változáspontmodellekkel.

Raftery, A. E. – Madigan, D. – Hofting, J. A.: Bayesi modell-átlagolás lineáris regressziós modellekre.

Crowley, E. M.: Szorzatparticionálási modellek normá- lis átlagokra.

Peruggia, M.: Az esettörlés fontossági mintavételi sú- lyok változékonyságáról a bayesi lineáris modellben.

Evans, M. – Gilula, Z. – Guttman, E. – Swartz, T.: Ka- tegorikus változók sztochasztikusan rendezett eloszlásainak bayesi elemzése.

Hollander, M. – McKeague, I. W. – Yang, J.:

Likelihood-arány alapú megbízhatósági sávok túlélésfüggvényekre.

Cheng, S. C. – Wei, L. J. – Ying, Z.: Előrejelző túlélés- valószínűségek félparaméteres transzformációs modellekkel.

Li, G. – Qin, J. – Tiwari, R. C.: Félparaméteres likelihood-arány alapú következtetések csonkolt adatokra.

Butler, R. W. – Huzurbazar, A. V.: Sztochasztikus há- lózatmodellek túléléselemzéshez.

Akritas, M. G. – Arnold, S. F. – Brunner, E.:

Nemparaméteres hipotézisek és rangstatisztikák nem ki- egyensúlyozott faktoriális tervekhez.

Liu, R. Y. – Singh, K.: Adatmélységen és bootstrap-en alapuló P-értékek korlátozásának fogalmai.

Zeng, Q. – Davidian, M.: Bootstrap-finomítású mérési megbízhatósági intervallumok immunitáspróbához.

Giani, G. – Strassburger, K.: Optimális particionálási eljárások jó és rossz kezelések szétválasztására.

Westfall, P. H.: Általános kontrasztok többszörös tesz- telése.

Pan, G.: Ernyőrendezés ismeretlen csúcsait tartalmazó megbízhatósági részhalmaz.

Agresti, A.: Egy modell többváltozós bináris válasz is- mételt méréseire.

Fygenson, M.: Egy új módszer kategorikus válasz mo- dellezésére. I. Bináris eset.

Victoria-Feser, M. P. – Ronchetti, E.: Robusztus becs- lés csoportos adatokra.

(3)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 785 Shun, Z.: Egy új nézet a szalamander-nász adatokhoz:

módosított Laplace-algoritmus módszer.

Ahn, S. K.: Vektor autoregresszív modellek következ- tetése kointegrálással és skalár komponensekkel.

Swanson, N. R. – Granger, C.W.J.: Eseti módszeren alapuló impulzusválasz-függvények.

Renssen, R. H. – Nieuwenbroek, N. J.: Becslések sorbaállítása közös változókra két- vagy többmintás felvéte- leknél.

Jacroux, M. – Majumdar, D. – Shah, K. R.: Optimális blokk-tervek meghatározásáról és konstruálásáról lineáris trendek esetén.

AZ EGYESÜLT NEMZETEK EURÓPAI GAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK FOLYÓIRATA

1996. ÉVI 4. SZÁM

Stibbard, P.: A munkaerőpiac dinamikáját leíró ada- tok: Csinálhatjuk-e jobban ?

Hoffmann, E.: Követelmények és lehetséges források a foglalkoztatottság dinamikájára vonatkozó statisztika szá- mára: az előállító perspektívája.

Bernelot Moens, W. E.: Háztartási aktuális végső fo- gyasztás Hollandiában.

Harala, R.: Reinikainen, A. L.: Titoktartás az admi- nisztratív adatforrások hazsnálatában.

Priest, G.: Kihívások és lehetőségek az adminisztratív adatokban.

Carter, R. – McLean, K.: Adminisztratív adatok hasz- nálata a kanadai cenzus során: tapasztalatok és tervek.

Arts, C. H.: Integráció az adatok mikroszintjén az ál- lami támogatást kapó személyek esetén.

Griffin, T. – Andrianasolo, R. – Sainz, P. – Flatt, A. – Abdunnur, L.: A regionális bizottságok szerepének erősítése a statisztikában.

Dysterud, M. V. – Rogstad, L.: Földhasználati statiszti- kák nagyvárosokra és városi agglomerációkra: egy admi- nisztratív adatokon és földrajzi információs rendszer hasz- nálatán alapuló módszer kifejlesztése.

A CSEH STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 3. SZÁM

Abrahamse, A.: Hollandia statisztikája perspektívában.

Mrázek, J.: A nominál export- és import-árak Fisher- indexei 1992-től 1996 első félévéig.

Petrikovits, E.: Statisztikai információk bemutatása elektronikus formában.

Hrbek, J.: Mezőgazdasági aggregált elszámolások – miért és hogyan?

1997. ÉVI 4. SZÁM

Kunc, Z.: Mérlegek felhasználásának lehetőségeiről az építőipariparba történő analitikai betekintésben.

Jilek, J.: A mérlegbeszámoló, valamint a nyereség- és veszteség-elszámolási mutatók statisztikai vizsgálatáról.

Karousová, O. – Slégrová, H. – Tucek, J.: Játszva taní- tás avagy nincs rossz ötlet.

NEMZETKÖZI ELMÉLETI ÉS ALKALMAZOTT STATISZTIKAI FOLYÓIRAT

1997. ÉVI 1. SZÁM

Hsiao, C. – Wang, L. – Wang, Q.: Nemlineáris, hibás változójú modellek becslése: egy közelítő megoldás.

Akahira, M. – Kashima, H. – Takahashi, K.: Egy kétál- lapotú Markov-lánc által meghatározott általánosított bino- miális eloszlás.

Hassler, U.: Nemstacionárius frakcionálisan integrált idősorok minta autokorrelációi.

Liebscher, E. – Schabe, H.: A Kaplan-Meier becslés általánosítása Harris-rekurrens Markov-láncokhoz.

Haldrup, N. – Hylleberg, S.: Near-integrálás és deter- minisztikus trendek.

Herff, W. – Jochems, B. – Kamps, U.: Az inspekciós paradoxon véletlen idővel.

Klufa, J.: Dodge-Romig AOQL egyedi mintavételi tervek változókkal történő ellenőrzéshez.

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 4. SZÁM

Hanika, A.: Háztartás-előrejelzés Ausztriára, 1991–

2030.

Hawlik, E.: Foglalkoztatottság és munkanélküliség körzetek szerint 1997. január végén.

Bartunek, E.: Munkaerőpiacon kívüli személyek ko- rábbi alkalmazása.

Bauer, M.: Az Európai Közösségi háztartási panel.

Egyeztetett minimális kereseti index, 1997. február.

Haschka, P. – Woitek, H.: Fogyasztói árindex, 96=100.

Woitek, H.: Fogyasztói árindex, 1996.

Bartunek, E. – Stolitzka, B.: Az ifjúság helyzete, 1994.

Lackner, K. – Obermayr, U. – Stefanits, H. – Thaler, E.: Törvényi nyugdíjbiztosítás, 1995.

Hammer, G.: Háztartásvezetés.

Haupt, L.: Baromfi-statisztika, 1996.

Pechhacker, J.: Terméseredmények, 1996.

Hanselmann, M.: Kereskedelem, gépjárművek karban- tartása és javítása.

Laimer, P.: Napi látogatási kiadások, 1993/94.

Stübler, W.: Egészségügyi kiadások Ausztriában, 1993–1995.

Pinsolitsch, M.: Külkereskedelem, 1996. január–

szeptember.

(4)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 786

A LENGYEL STATISZTIKAI FŐHIVATAL FOLYÓIRATA

1996. ÉVI 10. SZÁM

Malarska, A. – Szymczak, Z.: A munkanélküliség tér- beli differenciálódása – válogatott panelmodellek.

Radcenko, J.: A Pleszczynska-együttható alkalmazása nemlineáris regresszióban.

Jarosinski, W.: Az ún. „kettős deflátor”-módszer.

Wierzbinska, M. – Stec, M.: A vajdaságok rangsorolása gazdasági fejlettség szerint.

Gutkowska, K. és mások: Lengyel háztartások az át- meneti folyamatban.

Daszynska, M.: A családi szükségletekkel való ellátott- ság önértékelése.

Zurawicz, A.: Felsőoktatás az átmeneti időszakban.

Latuch, M.: A fiatalok emigrálása a múltban.

1996. ÉVI 11. SZÁM

Wierzbolowski, J.: A hivatalos statisztika és a Len- gyelország valamint Nyugat-Európa közötti integráció ki- hívásai.

Zagozdzinska, I.: A vállalati statisztika átalakulása.

Fic, M.: A határmenti területek felvételi módszertaná- nak néhány összetevője.

Kwiatkowski, E. – Kucharski, L.: A magán- és állami szektor a munkaerőpiacon.

Gutkowska, K. és mások: A lengyel családok pénzügyi feltételeinek hatása.

Kudrycka, I. – Radziukiewicz, M.: A háztartások köz- vetett adózása, 1995.

Gorczyca, M.: Lakásállomány és lakásépítési feltéte- lek, 1950–1955.

1996. ÉVI 12. SZÁM

Walczak, T.: Az 1997-es statisztikai kutatási program.

Malina, A.: A vállalatok gazdasági és pénzügyi állásá- nak becslése.

Golas, Z. – Wysocki, F.: Osztályozási módszerek a földhasználati trendek meghatározásához.

Salman, S. L.: Makromutatók az agrárpolitikában.

Balicki, A. – Szreder, M.: Kalcium- és műtrágyafo- gyasztás előrejelzése.

Jezewska-Zychowicz, M. és mások: Változások a ház- tartási élelmiszer fogyasztásban.

Bulanda, M. – Kacprzak, K.: A háztartások lakásépítési kiadásainak gazdasági és demográfiai tényezői.

Mazurek-Lopacinska, K.: Változások a vásárlói visel- kedésben – hűség a márkákhoz.

Berbeka, J.: Az élemiszerfogyasztás taxonómiai elem- zése.

Wesolowska, M.: Automatizált adatbevitel.

A NÉMET SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1997. ÉVI 2. SZÁM

Schulz, U.: Az európai háztartási panel tevékenység koncepciója.

Winter, H.: A lakásállományok struktúrája és használa- ta az új tartományokban és Kelet-Berlinben.

Scheewe, P.: Bérletek és ezek részesedése a háztartási jövedelmekben Németországban.

Müller, W.: Egészségügyi kiadások, 1994.

Seewald, H.: Lakásépítési támogatások az új tartomá- nyokban és Kelet-Berlinben.

Münnich, M.: Az egy- és kétszemélyes nyugdíjas ház- tartások gazdasági helyzete.

Beuerlein, I.: Árak, 1997. január.

1997. ÉVI 3. SZÁM

Ehling, M.: Előteszt – egy eszköz kérdőívek tesztelé- séhez.

Emmerling, D. – Riede, T.: A mikrocenzus 40 éve.

Lambertz, J.: A kiskereskedelem alakulása 1996-ban.

Breidenstein, W.: Közszolgálati létszám 1995. június 30-án.

Elber, G.: A harmonizált fogyasztói árindexek beveze- tése Európában.

Weinreich, G.: Árindexek új számítása a mezőgazda- ságban 1991-es bázison.

Vorholt, H.: Árak, 1997. február.

BIBLIOGRÁFIA

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálathoz az alábbi fontosabb könyvek érkeztek be:

STATISZTIKAI ÉVKÖNYVEK

Annuaire de statistiques régionales / Institut national de statistique. - Bruxelles : INS, [1997]. - 305 p.

Belgium területi statisztikai évkönyve, 1994.

I-038-B-0189/1994 Annuaire statistique du Luxembourg / Service central de la statistique et des études économiques. - Luxembourg : Statec, 1997. -[600] ism. p.

Luxemburg statisztikai évkönyve, 1996.

I-030-B-0006/1996

The annual statistical bulletin of the Ministry of Social Affairs & Labour. - [Damascus] : Min. of Soc. Aff. and Labour, 1995. - 151 p.

Szíria Munkaügyi Minisztériumának statisztikai év- könyve, 1994.

I-098-B-0005/1994 Ársbok för Sveriges kommuner = Statistical yearbook of administrative districts of Sweden. - Stockholm : SCB, 1997. - 187 p.

Svédország területi statisztikai évkönyve, 1997.

I-041-C-0230/1997

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

ÉS PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET