• Nem Talált Eredményt

Desabie, J.: Az INSEE Népesség–Háztartások főosztálya

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Desabie, J.: Az INSEE Népesség–Háztartások főosztálya"

Copied!
3
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ

657

A hét szakfőosztály mellett működik a Technikai főosztály (ennek feladata az adat—

feldolgozás, -újraelőállítás, —nyomtatás stb.) és az Igazgatási főosztály (ennek feladata a személyzeti és a költségvetési ügyek irányi- tása. a Hivatal publikációinak gondozása és

a tájékoztatás).

Tervezik ezek mellett tervezési és koordi- nációs főosztály létrehozását is.

A Hivatal főfoglalkozású alkalmazotti lét- száma (1978-ban) 1250 fő. Ebből 70 egye- temi végzettségű. Tervezik a képzettségi arány javítását. A részfoglalkozású kérdező- biztosok száma kb. 1000 fő. Ezenfelül 5000 személy szolgáltat rendszeresen mezőgazda- sági adatokat, és 600 ipari és kereskedelmi vállalati szakember fizetés nélkül működik közre esetenként a Hivatal munkájában.

A Hivatal 1978. évi költségvetése 300 mil- lió schilling (17 millió dollár), amelynek két-

harmada bérjellegű költség.

A statisztikai munka gépesítése 1890-ben kezdődött, amikor Európában először itt al- kalmaztak lyukkártyát és rendezőgépet a népszámlálási adatok feldolgozására. A gé- pesítés fejlődése 1963-ban gyorsult fel a második generációs számítógépek üzembe helyezésével. Jelenleg egy IBM 370/158 típu- sú számítógépet működtetnek 4 MB (Mega—

byte) központi tároló kapacitással, az erőfor- rások közepes kiépítettsége mellett.

A statisztikai adatok iránti igény növekedé- se olyan mértékűvé vált az 1960-as évek vé- gére, hogy az adatfeldolgozás és adatközlés hagyományos módszereivel az igények kieléf gítése már nem volt lehetséges. Ez vonatko- zott az igényelt adatok volumenére, az igé- nyek ad hoc jellegére és az adatok másod- lagos feldolgozási lehetőségére. A probléma megoldására 1972-ben adatbank létrehozá- sát határozták el.

A jelenleg működő adatbank több infor—

máció-rendszert tartalmaz, amelyek közül leg- jelentősebb és a felhasználók részéről hoz- záférhető oz lSlS-nek nevezett integrált sta—

tisztikai információ-rendszer.

' A rendszer jellemzői:

a) az aggregált adatokat on—line és bach módon lehet elérni hatdimenziós osztályozási rendszeren ke-

resztül;

b) hierarchikusan felépített szöveges információk segítik az adatok értelmezését;

c) a felhasználói nyelv a lekérdezés mellett az adatokkal való műveletelvégzésre is alkalmas;

d) az elemi adatokat tartalmazó szekvenciális ál- lományokat bach módon lehet elérni.

Az adatbank a felhasználók részére 1974 elején vált hozzáférhetővé. A felhasználók le- hetnek a Hivatal dolgozói, akik elemi szintű adatokhoz is hozzáférhetnek és lehetnek kül—

ső felhasználók, akik a különböző miniszté- riumokban és egyéb intézményekben elhelye—

zett terminálokon keresztül férhetnek hozzá az aggregált adatokhoz.

7 Statisztikai Szemle

A cikk a továbbiakban ismerteti az adat- leirás logikai rendszerét, említést tesz a ma- gas szintű automatizálásról, a katalógusrend—

szerről és az adatvédelemről. Ez utóbbi há- rom szinten valósul meg: mágneskártyás azonosítással kizárja az illetéktelen szemé—

lyeket a terminálok használatából, tovább szűkíti a felhasználók körét az aggregáltság szintje szerint, és automatikusan megakadá- lyozza a titkos (bizalmas) adatokhoz való

hozzáférést.

(Ism.: Hajdú Imre)

DESABlE. I.:

AZ INSEE NÉPESSÉG—HÁZTARTÁSOK FÖOSZTÁLYA

(Le département ,.Population—Ménages" de l'lNSEE.) Courríer des Statistioues. 1978. 7. sz.

6—18. p.

A szerző, a francia Állami Statisztikai és Gazdaságkutató Intézet (INSEE) Népesség—

Háztartások főosztályának vezetője, először általánosságban ismerteti főosztálya tevé—

kenységét, majd a két szakterület összeol—

vasztásának szükségességéről szólva, azt a háztartások és a népesség vizsgálata közötti szoros összefüggéssel indokolja.

A háztartások, illetve a lakosság háztartási egységekként való intenzív vizsgálata a hat- vanas években került előtérbe Franciaország- ban, amikor a statisztikai rendszer fő ren- dező elve a népgazdasági elszámolási rend- szer lett. Ennek egyik tényezője a ,,vállala- tok", a másik a ,.háztartások". Mivel a né- pesség háztartásokból ezekből az egymás- tól viszonylag független, de nagyságban alig különböző egységekből —— áll. a háztartások pedigyegyénekből álló populációk, a francia statisztikusok logikusnak látták a népesség és a háztartások vizsgálatának összefogását egyetlen szervezeti keretben.

A háztartások adatait az INSEE egyrészt közigazgatási forrásokból, másrészt a lakos- ság körében végzett mintavételes felvételből

nyeri.

A francia statisztikai tevékenység egyik fő jellemzője a decentralizáltság. Az lNSEE az információ koordinátorának szerepét tölti be a különböző szakminisztériumok statisztikai szolgálatai között. Maga (: Népesség—Ház- tartások főosztály csak bizonyos alapvető statisztikákat dolgoz ki, mint például:

—elkésziti a válások, a halálokok és a terhes—

ségmegszakíta'sok statisztikáját a népmozgalmi sta—

tisztikán belül;

időszakos felvételeket végez az egészségügyi kiadásokról. továbbá feldolgozza az iskolázottság és az üdülési célú utazások statisztikáját.

Saját hatáskörében viszont külső forráso—

kat is felhasznál a főosztály, így például a

(2)

658 STATISZTIKA! lRODALMl FIGYELÓ

Munkaügyi Minisztérium felvételeinek ered- ményeit, munkaerőpiaci statisztikáját. Ezen- kívül együttműködik számos kutató szervezet- tel, amelyekkel hatékony munkamegosztást tart fenn, s kapcsolatot tart különböző nem—

zetközi szervezetekkel is.

A Népesség—Háztartások főosztály három szolgálatból és néhány kisebb egységből

áll.

1. A Demográfiai szolgálat a Népszámlá- lási osztályból és a Népmozgalom és demog—

ráfiai kutatások osztályából áll. Ez a szol- gálat tekinthet vissza a legrégibb múltra és hagyományokra az INSEE-n belül. A viszony- lag kis létszámú osztályra igen nagy munka—

teher nehezedik, omit elsősorban a nép—

számlálás rá. Ez ugyanis mint mindenütt, itt is a legnagyobb szabású statisztikai tevé- kenység, melynek költségvetése akkora, mint

az egész lNSEE—é.

A második világháború óta a népszámlá—

lások rendszertelenül követték egymást (1946, 1954, 1962, 1968, 1975), a következőt 1981-re vagy 1982-re tervezik, s a célszerű ütemezés kialakítása az INSEE egyik fő problémája.

A francia népszámlálások az INSEE és a Belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak;

végrehajtásukért pedig az egyes községek felelősek. Tekintettel arra, hogy az országban 36000 község van, a regionális igazgatósá- gok összefogó tevékenysége ellenére is rend-

kivül nagy (: dekoncentráció.

A népszámlálás elsőrendű célja az egyes területi egységek, községek de jure népes- ségének megállapítása. Mivel ennek az adatnak önmagában rendkívül nagy jogi és pénzügyi jelentősége van a községek léte szempontjából, ezért érdekük fűződik a nép- számláláshoz, másrészt kísértést is jelent ar- ra, hogy esetleg mesterségesen felduzzasz- szák népességszámukat. Az INSEE—nek azon—

bon megvannak a maga eszközei ennek ki- védésére. Ezért gondoskodik arról, hogy a népszámlálás feltétlenül megbizható legyen a legnagyobb földrajzi részletezés szintjén.

A népszámlálás jelentőségét növeli, hogy adatai a mintavétel alapjául szolgálnak. A háztartásstatisztikaí felvételek mintáját pél- dául a lakásösszeiró—ívek adataiból képzik.

Másik fontos kiindulási alap: a társadalmi—

foglalkozási kategóriák kódrendszere és a la—

kóhelyi kategóriák (városiasodott egységek.

ipari—városi népességű zónák, az ún. ZPlU-k stb.) definíciói. Úgyszintén a demográfusok dolgozták ki az anyakönyvek alapján a 13 jegyű személyazonosság] számot. amely az egyének születési helyéből és idejéből tevő—

dik össze. s amelyet a közigazgatásban, a társadalombiztositásban stb. széles körben

használnak.

A statisztikai adatok közül a legmegbízha- tóbbok az anyakönyvek alapján előállított

népmozgalmi adatok. Jelentőségüket nem szükséges hangsúlyozni, inkább a következő néhány hiányosságokra hivja fel a szerző a figyelmet:

a válásokat nehéz megfigyelni a jelenlegi rend—

szerrel, szükség van az igazságügyi Minisztérium fokozott együttműködésére;

a terhességmegszakítások statisztikája a dolog természetéből eredően hiányos;

-— nem létezik semmilyen pontos nyilvántartás a belső vándoriás regisztrálására, csak a népszámlálás

ad megközelítő képet róla;

- az anyagi eszközök szűkössége miatt nagy ké—

sedelemmel teszik közzé az adatokat.

Nagy fejlődést sikerült elérni a longitudi—

nális vizsgálatok terén. nevezetesen a család—

vizsgálatok és a társadalmi—foglalkozási ka- tegóriák szerinti halandóság megfigyelésé-

ben.

A csoládvizsgálat egy 250000 nőből álló—

minta alapján folyik. a demográfiai ..nap- tár" (a házasság létrejötte, esetleges fel- bomlása, a gyermekek születése, esetleges elhalálozása) megfigyelése révén rendkívül

részletes elemzések készülnek.

A halandóság társadalmi—foglalkozási ka- tegóriák szerinti vizsgálata a személyazonos- sági nyilvántartás statisztikai alkalmazásának

figyelemreméltó példája.

A demográfiai panel kiindulási pontja az 1968—es népszámlálás volt; ez a panel ok—

tóbernégy meghatározott napján született személyek összességéből áll. A panelt állan- dóan naprakészen tartják.

2. A Foglalkoztatottság—lövedelem elneve- zésű szolgálat a főosztály második egysége, amely egy-egy azonos nevű osztályból áll.

A Foglalkoztatottsági osztály az utóbbi évtizedben indult erőteljes fejlődésnek. Részt vesz a népszámlálások előkészítésében, fő- ként elemzésében és az adatok közlésében, Ez az osztály felelős a különböző foglalko- zási—munkaügyi nómenklatúrák reformjáért és összehangolásáért. Hatáskörébe tartoznak a különböző munkaerő—felvételek, a Munkái ügyi Minisztériummal együttműködésben.

A közigazgatási eredetű foglalkoztatottságj adatok alapján állítja fel az osztály az ún.

demográfiai elszámolásokat. Ehhez kapcso- lódnak a komplex modellek segitségével ké- szülő középtávú előrejelzések az aktiv né- pesség nemek, életkor szerinti előreszámitá- sára, a munkanélküliség várható alakulásá-

nak becslései stb.

A Jövedelem osztály a munkáltatók által a vámhatóságnak és a társadalombiztositás- nak bevallott adatokat használja fel, ame—

lyek az alábbi fontosabb információkat szol—

gáltatják:

a létesítmény. vállalat nagysága, különböző jel- lemzői;

a munkavállaló demográfiai, társadalmi—foglal—

kozási jellemzől, :! kapott munkabér. a teljes vagy részidejű foglalkoztatás, a nemzetiség stb.

(3)

STATISZTIKAI lRODALMl FlGYELÖ

659

Ez az adatgyűjtés 1965 óta folyik, 4 szó- zalékos minta segítségével. A munkabérek konjunkturális elemzésének fő eszköze azon- ban továbbra is a Munkaügyi Minisztérium régóta folyó negyedéves vizsgálata marad (létszámok, munkaidő. órabérarány), ame- lyet a keresetekre vonatkozó féléves felvéte-

lek egészítenek ki.

A népszámlálásból nyert. 50000 háztartás- ból álló minta alapján készül a háztartások jövedelmének szintetikus vizsgálata.

3. A Háztartások életkörülményei—Kiske—

reskedelmi árak elnevezésű szolgálat a fő- osztály harmadik egysége. A Kiskereskedel—

mi árak osztályának elsődleges feladata a havi árindex kidolgozása, melynek alapján történik a szakmunkások bérének, az egyéb béreknek. fizetéseknek, nyugdíjaknak és jut- tatásoknak az inflációs rátához való igazítá- sa. A francia kiskereskedelmi árindex közzé- tétele azonban jóval lassúbb. mint más or- szágoké, aminek oka az, hogy havi 160000

órfeljegyzésből jön létre.

Az életkörülmények és lakáskörülmények vizsgálata majdnem kizárólag a háztartási mintavételes felvételekre épül. Ezek rendkí- vül részletes statisztikai kérdőívek segítségé- vel folynak.

Az elmúlt két évtizedben a következő fel- vételeket végezték:

1. általános felvétel a háztartások fogyasztói kí- adásairól,

2. funkciók szerinti speciális felvételek az élelmi—

szer—fogyasztásról, a lakáshelyzetről, az egészség- ügyi kiadásokról, a ruházkodást kiadásokról, a ház- tartás felszereltségéről, a közlekedésről és a szün-

időrő!,

3. időszakos konjunktúrafelvétel a fogyasztóknál a vásárlási szándékokról, valamint az országos gazda-

sági helyzetről alkotott véleményükről,

4. felvétel a háztartások megtakarításaíról e's va- gyona'ro'l,

5. felvétel a háztartások nem anyagi vonatkozású magatartásairól és életkörülményeiről (szabadidő- magatartás, időmérleg, a lakáskörnyezet, a hátrá—

nyos helyzetűek körülményei).

A felsoroltakon kívül egy külön osztály ké—

szíti a retrospektív elszámolásokat és a rövid távú előrejelzéseket. A háztartások fogyasz—

tási adatai alapján ökonometriai modellek készülnek a fogyasztás előrejelzésére (volu- menben és árban).

A Mintavételi módszerek osztályának fel—

adata a népszámlálásra épülő mintavételi alap továbbvezetése. a minták sorsolása és

a hibaszámítás.

Végül, közvetlenül a főosztályvezető alá van rendelve a Données sociales (Társadalmi adatok) című kiadvány szerkesztősége. Ez a kiadvány összefoglalja az lNSEE és az érin- tett minisztériumok adatait, és különböző ta- nulmányokkal, cikkekkel kiegészítve publikál- ja azokat.

(lsm.: Szomor Kornélné)

MACURA. M.:

A NÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS MULTIDISZCIPLINÁRIS OKTATÁS

(Problemi multidiscipliname nastave o stanovnist—

vu.) Stanovnistvo. 1975. 3—4. sz. 1976. 1—2. sz.

5—21. p.

A második világháború után világszerte ro- hamos fejlődésnek indult a demográfia tudo- mánya. Ebben a folyamatban Jugoszlávia is tevékenyen részt vett. A jugoszláviai demog- ráfiai kutatók az 1960-as években jelentős impulzusokat kaptak. amikor megalapították a Demográfiai Kutató Központot, s megin- dultak a szervezett. rendszeres, a tervezés, és a gazdaságpolitika kialakításához szük—

séges kutatások. A szerző véleménye szerint az utóbbi években azonban lemaradás ész- lelhető: a népességtudomány elmarad a ví- lágszínvonaltól. Ennek okát a demográfia oktatásának visszaszorulásában. s a demog- ráfus szakemberek ebből következő hiányá- ban látja.

A szerző a szakemberképzés fejlesztésére két lehetőséget lát.

Az egyik alternatíva a külföldön történő képzés, olyan demográfiai kutató központok—

ban, ahol az oktatás és a kutatás együtt fo- yik.

A másik alternatíva a hazai képzés, amit azonban csak centralizált képzési rendszer—

rel lehet megoldani, egyrészt a rendes egye- temi oktatás második fokozata, másrészt a továbbképzés keretében úgy, hogy az egyete- mek együttműködve, közös képzési progra- mot indítanak el. E program megkezdéséhez a fontosabb feltételek az oktató apparátus, a kutatási bázis, a megfelelő létszámú hall—

gató és a szükséges oktatási program kidol—

gozása.

Az oktatási programhoz elsősorban néhány nagyobb, átfogó témát kell kidolgozni, ame- lyek az oktatás során prioritást nyernek. llyen terület a demográfián belül a népességrep- rodukció, a családtervezés, a demográfia al- kalmazása a várostervezésben és a területi tervezésben, a népességgel összefüggő kér- dések a regionális tervezésben, a gazdasági.

demográfiai, társadalmi interakciók tanul- mányozása stb. A továbbképzés megkezdé- sekor az elsődleges fontosságú területek a

következők.

A demográfia posztgraduális oktatási programjának tartalmaznia kell a demográ- fia formai és tartalmi anyagát, nagy figyel—

met kell szentelnie a dinamikus és a struk—

turális elemzésnek. megbízható demográfiai és népesedéspolitikai előrejelzések készítése érdekében.

A regionális fejlesztés és a népesség kér- désének fontossága következik a differen- ciált fejlesztés demográfiai vonatkozásaiból és abból a visszahatásból, amelyet a népes-

ség gyakorol erre a fejlesztésre.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET

A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET