• Nem Talált Eredményt

Statisztikai híradó

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Statisztikai híradó"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI HIRADÓ

SZERVEZETI HIREK — KÖZLEMÉNYEK

A KGST Statisztikai Állandó Bizottsága 1970. november 17—20 között tartotta XVI.

ülését Moszkvában. Az ülésen a tagorszá- gok és a Tanács Titkársága képviselőin kí—

vül megfigyelőként részt vett a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Statisztikai Hivata- lának elnöke.

Az ülésen a Statisztikai Állandó Bizott—

ság elnöke ismertette a Tanácsülés és a Végrehajtó Bizottság ülésén hozott határo- zatokból adódó feladatokat. A továbbiak—

ban a Bizottság jóváhagyta a szakértők ál—

tal kidolgozott, a vegyi, gumi- és azbeszt- ipari termelés és felhasználás statisztikai mutatóinak rendszerét, és meghallgatta a lengyel delegáció beszámolóját az 1970.

áprilisában tartott szeminárium eredmé- nyeiről, mely/a reprezentativ módszer széle- sebb körű alkalmazásával foglalkozott.

Az ülés résztvevői meghallgatták a ma—

gyar küldöttség tájékoztatóját az ágazati kapcsolati mérlegek összeállítási munkájával kapcsolatos tapasztalatcseréről. majd elfo- gadták a delegáció javaslatát, mely sze- rint statisztikai elemzést készít a tagállamok gazdasági szerkezetéről az érdekelt országok ágazati kapcsolati mérlegeinek adatai alap- ján.

Megvitatták az ülésen a Bizottságnak és a Számítástechnikai Állandó Munkacso- portnak 1970. évi munkájáról szóló beszá- molóit. majd jóváhgyták a Bizottság 1971.

évi munkatervét.

A Bizottság következő ülését Budapes- ten. 1971. április 21—26 között fogják meg- rendezni.

A magyar küldöttséget Huszár István, a Statisztikai Állandó Kormánybizottság el- nöke, a Központi Statisztikai Hivatal el- nöke vezette. Tagjai: Nyitrai Ferencné és dr. Horváth Gyula, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetői és Boisza Ildikó, a Központi Statisztikai Hivatal előadója vol- tak.

KGST szeminárium Varsóban. ,.Az álla—

mi statisztika helye és szerepe a népgaz—

7.

daság irányitásában és tervezésében"

címmel a KGST—országok és a KGST Tit—

kárság képviselőjének részvételével 1970.

október 20—23 között szemináriumot rendez—

tek Varsóban. A szemináriumon megvi- tatták az előre beküldött tanulmányokat, melyeket később kötetbe gyűjtve is közzé tesznek. A szemináriumon részt vevő ma- gyar delegáció vezetője dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyet- tese, tagjai dr. Fazekas Béla, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, Árvay János. a Központi Statisztikai Hivatal főosz- tályvezető-helyettese, dr. Andorka Rudolf és dr. Lengyel Ferencné, a Központi Statisztikai Hivatal főelőadói voltak. A magyar részt- vevők a következő tanulmányokkal szerepel- tek a szemináriumon:

Dr. Szabady Egon: A felmérések Magyarországon.

Dr. Fazekas Béla: A gazdasági fejlődés ténye- zőinek elemzéséhez szükséges statisztikai felvételek a magyar mezőgazdaságban.

Árvay János: A népgazdasági mérleg továbbfej—

lesztése Magyarországon.

társadatomstatisztikai

Lengyelországi tartózkodása során dr.

Szabady Egon a Lengyel Tudományos Aka- démia Demográfiai Bizottságának meghí- vására 1970. október 24-én előadást tar—

tott ..Demográfiai kutatások. népesedési prognózis. népességpolitika" címmel a var—

sói Tervgazdasági Főiskolán.

Magyar statisztikusküldöttség Jugoszláviá- ban. 1970. október 14—20 között magyar sta—

tisztikusokból álló küldöttség tartózkodott Jugoszláviában. A delegáció a Jugoszláv Szövetségi Statisztikai Hivatalban elsősor- ban az ármegfigyelések rendszerét és mód—

szereit tanulmányozta, különös tekintettel a kiskereskedelmi fogyasztói árak és az ipari termelői árak statisztikai megfigyelésénél al- kalmazott eljárásokra.

A küldöttséget ott—tartózkodása során fo—

gadta I. Latilic, a Jugoszláv Szövetségi Sta- tisztikai Hivatal vezérigazgatója, majd meg- beszéléseket folytattak a Hivatal vezető

(2)

100

STATISZTIKAI HlRADÓ

munkatársaival. valamint a Belgrád Városi Statisztikai Hivatal vezetőivel.

A magyar küldöttség vezetője dr. Kiss Albert. a Központi Statisztikai Hivatal elnök- helyettese, tagjai: dr. Pálos István, a Köz- ponti Statisztikai Hivatal főosztályvezetője.

dr. Tüü Lászlóné, a Központi Statisztikai Hi—

vatal osztályvezetője és Hol/önder György, a Központi Statisztikai Hivatal csoportveze- tője voltak.

fanulmányút. 1970. november 3—11 kö—

zött magyar küldöttség látogatott Rómába.

Ott-tartózkodásuk célja kettős volt. egy- részt az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasá- gi Szervezete (FAO) Statisztikai Részlegében folyó munka, másrészt az olasz Központi Statisztikai Hivatal szervezetének és tevé- kenységének tanulmányozása.

A magyar küldöttség látogatást tett E. M.

Oialánál. a FAO vezérigazgató—helyettesé- nél, majd megbeszéléseket folytattak S. S.

Zarkovich-csal és R. D. Narainnal, a FAO Statisztikai Részlege módszertani és elmé- leti osztályának vezetőivel az ott folyó mun- ka és módszerek fejlesztésére vonatkozó el- gondolásokról.

Az olasz Központi Statisztikai Hivatalban tett látogatás során a küldöttséget fogadta Giuseppe de Meo, a Hivatal elnöke. majd Luigi Pinto, a Hivatal vezérigazgatója és a Hivatal vezető munkatársai tájékoztatták a magyar delegációt többek között a lebonyo- lítás alatt álló általános mezőgazdasági ösz- szeirás módszeréről, valamint a fogyasztói kiskereskedelmi ármegfigyelésekről.

A magyar küldöttséget dr. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese vezette, tagjai dr. Fazekas Béla, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályveztője és dr.

Kecső Istvánné, a Központi Statisztikai Hiva—

tal főelőadója voltak.

Látogatás. B. N. Davies, az Európai Gaz- dasági Bizottság Statisztikai Osztályának vezetője 1970. október 20—23 között Buda- pestre látogatott. itt-tartózkodása során B.

N. Davies megbeszéléseket folytatott Huszár Istvánnal, a Központi Statisztikai Hivatal el- nökével és a KSH vezető munkatársaival az EGB és a magyar Központi Statisztikai Hiva- tal együttműködésének aktuális kérdéseiről, különös tekintettel a nemzetközi összehason- lításokra.

A svéd népességnyilvántartási rendszer ta- nulmányozása. A svéd Központi Statisztikai Hivatal és az Országos Népességnyilván- tartó Hivatal meghívására 1970. szeptember 13—18 között magyar delegáció tanulmá- nyozta Stockholmban a svédországi népes—

ségnyilvántartási rendszert a magyar köz-

ponti nyilvántartási rendszer előkészítése céljából. A tanulmányúton dr. Szabady Egonnak, a KSH elnökhelyettesének, az Operatív Munkabizottság elnökének vezeté-

sével a Központi Népességnyilvántartás Operatív Munkabizottság három tagja vett részt.

Szakértői értekezlet Genfben. A Relatív Jö- vedelemkülönbségek Nemzetközi Összeha- sonlításának Tervezete (International Com- — parison Project of Relatíve lncome Differen- ces) összeállításában részt vevő orszá ok szakértői. az EGB Titkárságának javaslatára első ízben 1970. október 26—30 között Genf- ben üléseztek. A tervezett vizsgálatban 9 or- szág: Csehszlovákia. az Egyesült Királyság.

Finnország, Franciaország. Kanada, Lengyel-, ország, Magyaroszág. Spanyolország, Svéd- ország vesz részt. Az értekezlet alapjául a magyar Központi Statisztikai Hivatal által készített munkaanyag szolgált. A résztvevők egyetértettek a nemzetközi vizsgálat céljai- nak. jellegének a munkaanyagban szereplő meghatározásával. A vizsgálat keretében használandó fogalmakra, definíciőkra, cso- portosításokra vontkozó javaslatokat a szak- értők részletesen megvitatták és azok egy ré—

szénél — elsősorban az alkalmazandó cso—

portosítások tekintetében — módosításokat tartottak szükségesnek. A résztvevők ezután megállapodtak a további munkaprogram so- ron következő fázisairól. Ennek keretében Magyarországot kérték fel a vizsgálat rész- letes feldolgozási programjának összeállítá—

sára. Az értekezleten magyar részről dr. Mód Aladárné, a KSH szakértője (az értekezlet elnöke), dr. Rácz Albert, a KSH főosztályve—

zetője és Éltető Ödön, a KSH osztályvezető- helyettese vett részt.

Számítástechnikai évkönyv. 1970 cimmel megjelent a KSH Számítástechnikai főosztá- lyának kiadványa, mely több grafikonnal és bő táblázatos anyaggal ad képet a számí—

tástechnika magyarországi fejlődéséről. a gépállományban bekövetkezett változások- ról. és ismerteti a Magyarországon 1968—

1969—ben első ízben üzembe helyezett szá- mítógépeket. Megtalálhatók a kötetben az anyagi és műszaki ellátásra vonatkozó adatok. külön fejezet foglalkozik a számítás- technikai oktatás különböző formáival. vala- mint a tájékoztatási és dokumentációs tevé- kenységgel. A kötetet nemzetközi adatok és függelék egészíti ki. Ez utóbbi a számító- gépeket vagy egyéb adatfeldolgozó beren- dezéseket üzemeltető intézmények név- és címjegyzékét valamint a számítástechnikai szakértők névsorát tartalmazza.

(Számítástechnikai évkönyv, 1970. Központi Sta- tisztikai Hivatal. Budapest. 1970. 106 old.)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

november 8—13 között magyar dele- gáció tartózkodott Lengyelországban Huszár István államtitkárnak, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének vezetésével.. Ott—tartózko-

Magyarországot az ENSZ Statisztikai Bizottságában Huszár István államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke képviseli.. A szükséges többséget elnyert országok —

A magyar küldöttség tagjai Nyitrai Ferenc- né clr., a Központi Statisztikai Hivatal főosz- tályvezetőie és Nyers József, a Központi Sta—.. tisztikai Hivatal

Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal el- nöke ismertette az új statisztikai törvény vég- rehajtásából származó kötelezettségeket.. az állami

Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese vezette, tagjai Varga Gyula, a Központi Sta- tisztikai Hivatal főosztályvezetője és Menczer Gusztáv, a

vetési főosztálya. Főosztályvezetők: Nyitrai Ferencné dr. Nemzet- közi Szervezetek Statisztikai Tevékenységéből 34. Központi Statisztikai Hivatal. 15 old.). A Statisztikai

Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, a Statisztikai Állandó láízottsáaban részt vevő magyar küldöttség helyettes vezetője volt, tagjai: Dvorák Fe- renc,

Az ülésen részt vevő magyar küldöttséget Bálint József államtitkár, a Központi Statisz- tikai Hivatal elnöke vezette.. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal