STATISZTIKAl HlRADÓ
SZEMÉLYI HlREK
Kitüntetések. A Népköztársaság Elnöki Ta—
nácsa 60. születésnapja alkalmából, ered- ményes munkája elismeréséül dr. Remetey Ervinnek, a Központi Statisztikai Hivatal fő—
osztályvezető—helyettesének a MUNKA ÉRDEMREND
ezüst fokozata kitüntetést adományozta.
vh
A Központi Statisztikai Hivatal elnöke a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1022/1954. (IV. 26.) számú határozatával ala- pított
KlVÁLÓ DOLGOZÓ
kitüntető jelvényt adományozta a Nagy Ok—
tóberi Szocialista Forradalom 54. évforduló—
ja alkalmából a Hivatal politikai és társa—
dalmi szerveiben kifejtett sok éves eredmé- nyes munkájukért a Központi Statisztikai Hi- vatal alábbi dolgozóinak: Ágoston György- nének, az lparstatisztikai főosztály előadójá-
nak, Barabás Míklósnak, a Területi Statiszti- kai főosztály főosztályvezetőjének. Gyimesi Edének, a Kereskedelmi és Közlekedési Sta—
tisztikai főosztály osztályvezetőjének. Hege—
dűs Oszkárnak. :: KGST Statisztikai Állandó- Bizottság szakértőjének, Kántor Sanderné?
nak, a Számitástechnikai igazgatóság elő-_
adójának, Kelemen Józsefnek, a Kereskedel—
mi és Közlekedési Statisztikai főosztály volt előadójának, Kom/ós Pólnénak, a Tájé- koztatási főosztály osztályvezetőjének. Nagy Istvánnak, a Számítástechnikai lgazgatóság főelőadójának, Óry Istvánnénak, a Közgaz—
dasági főosztály főelőadójának. Török Tibor- nénak, a Számitástechnikai Igazgatóság fő- előadójának;
valamint sok éves eredményes munkája el- ismeréséül Tauszky Ete/nek. a Nemzetközi Kapcsolatok osztálya fordítójának.
.
A közúti baleseti statisztika megszervezé- sében kifejtett eredményes munkásságáért a belügyminiszter dr. Pálos Istvánnak, a Köz- _ ponti Statisztikai Hivatal főosztályvezetőjé- nek a ,.Közbiztonsági érem" aranyfokozatát adományozta.
SZERVEZETI HlR'EK —- KUZLEMÉNYEK
All. Magyar ÁKM Konferenciát 1971. ok- tóber 18—20 között tartották Siklóson (: Ma- gyar Közgazdasági Társaság Matematikai- Közgazdasági, Népgazdaságtervezési, Sta- tisztikai Szakosztálya. valamint Baranya me- gyei Szervezete és a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottsága rendezésé- ben. A konferencia elnöke Huszár István ál—
lamtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal el- nöke, az MKT alelnöke volt. A konferencia programjáról és az ott elhangzott előadá- sokról a Statisztikai Szemle következő szá- ma részletes ismertetést közöl.
Magyar—lengyel statisztikai együttműködés.
Az 1968 novemberében megkötött magyar—
lengyel statisztikai együttműködés keretében
1971. november 8—13 között magyar dele- gáció tartózkodott Lengyelországban Huszár István államtitkárnak, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének vezetésével. Ott—tartózko- dásuk célja a két ország álla—mi statisztikai szervei közötti együttműködési megállapodás, értelmében 1971-ben végzett munka áttekin- tése és az 1972. évi munkaprogram megbe- szélése volt. A magyar küldöttség több iz—
ben folytatott megbeszéléseket dr. Wincenty Kawa/eccel, a Lengyel Statisztikai Főhivatial elnökével és vezető munkatársaival. Huszár istván a lengyel Statisztikai Főhivatal yeze- tői részére előadást tartott, melyben a ma—
gyar statisztikai munka főbb célkitűzéseit, perspektíváit és további m—unzkaterveit ismer- tette. A magyar küldöttség tagjai dr. Horváth
STATISZTIKA! HlRADÓ
1 277
Gyula, a Központi Statisztikai Hivatal főosz—
tályvezetője, dr. Rácz Albert, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője és Valkovícs Emil, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet tudományos főmunkatársa voltak.
Családtervezési szeminárium Rostock—
Wamemündében. 1971. október 5—8 között ,,Családtervezés a szocialista országok egészségvédelmi rendszerében" témakörben nemzetközi szemináriumot rendezett a Német Demokratikus Köztársaság Szociálhigiéniai Társaságának Házasság és Család Szekció- jó.
A szeminárium szervező bizottságának ve—
zetője dr. K. H, Meir/an professzor, a Szek- ció elnöke volt. A szeminárium egy—egy té—
májának előadására és a vita vezetésére a rendező bizottság Bulgáriából, Csehszlovákiá—
ból, Magyarországról és a Német Demokra—
tikus Köztársaságból kért fel szakembereket.
A "Demográfia," családtervezés, a csaló- dok támogatása" témával foglalkozó ülés szervezésére és a téma előadására dr.
Szabady Egont, a Központi Statisztikai Hiva—
tal elnökhelyettesét, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatóját kérték fel.
A KSH elnökének látogatása Szegeden.
1971. október 5-én Huszár István államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke Barabás Miklósnak és Varga Gyulának, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályveze—
tőinek kiséretében látogatást tett Szegeden.
Ott-tartózkodásuk során felkeresték a KSH Csongrád megyei Igazgatóságát, valamint a KSH felügyelete alá tartozó Kőrösy Józsefről elnevezett közgazdasági szakközépiskolát.
Az iskola munkájáról és a tantestület előtt álló feladatokról dr. Szalay Imre igazgató számolt be a vendégeknek. A Hivatal elnöke ezenkívül látogatást tett a József Attila Tu- dományegyetem Statisztikai Tanszékén, ahol dr. Horváth Róbert tanszékvezető egyetemi tanár tájékoztatta az ott folyó oktató és tu—
dományos munkáról. A látogatás keretében Huszár István előadást tartott az egyetemi hallgatóknak a statisztika szerepéről az ál—
lami vezetésben, a gazdasági tervezésben és a társadalmi kérdések feltárásában.
Közgazdász továbbképzés. A Központi Sta- tisztikai Hivatal Személyzeti és Oktatási fő- osztályának kezdeményezésére és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Sta—
tisztikai Tanszékének közreműködésével 2 éves továbbképző tanfolyam indult a Köz—
ponti Statisztikai Hivatal közgazdászai ré-
szere.
A tanfolyam megnyitója 1971. október 7—én volt az egyetemen. Az ülést dr. Forgács
Tibor tanszékvezető egyetemi tanár, a Köz- gazdász Továbbképző Intézet vezetője nyi—
totta meg, majd dr. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese tartott előadást ,,Az állami statisztika előtt álló fel- adatokról" címmel. Az ünnepélyes megnyi- táson a Központi Statisztikai Hivatal részé- ről részt vett még alr. Ra'cz Albert, a Közgaz- dasági főosztály, Varga Gyula, a Személy- szeti és Oktatási főosztály vezetője, valamint dr. Remetey Ervin, az igazgatási és Költség—
vetési főosztály főosztályvezető-heiyettese.
A továbbképző tanfolyam 40 hallgatóval indult, akik közül 30 a Hivatal központjának.
10 pedig területi szerveinek dolgozója. A tanfolyam eredményes elvégzése után a hall- gatók szakközgazdász oklevelet kapnak.
ENSZ szakértői értekezlet Bécsben. 1971.
október 12—14 között Ausztria, Csehszlová- kia. Franciaország és Magyarország statisz- tikus szakértői közbenső értekezletet tartot- tak a 4 ország termelékenységi szinvonalá- nak összehasonlitásáról az EGB Európai Sta- tisztikusok Értekezlete részére benyújtandó jelentéssel kapcsolatban. A jelentés arra a 3bilaterális összehasonlitásra támaszkodva készül, melyeket —- mint már arról korábban hirt adtunk -— 1965—re Ausztria és Magyaror- szág, 1967—re pedig Csehszlovákia és Ma- gyarország,illetve Csehszlovákia és Francia—
ország készitett. Az összehasonlitások négy—
oldalúvá tételének munkájában az ENSZ Titkárság Statisztikai osztálya is részt vesz.
A közbenső értekezleten, melyen a jelentés téziseit és részletes táblaanyagát vitatták meg, magyar részről Nyitrai Ferencné, a Központi Statisztikai Hivatal főcsztályvezető—
je, az ENSZ Titkárság részéről dr. Drechsler László vett részt.
Családszociológusok értekezlete Varsóban.
1971. október 19—22 között Varsóban tartot- ták első értekezletüket a szocialista orszá—
gok családszociológusai. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság családszociológusai vettek részt.
A magyar Központi Statisztikai Hivatalból Cseh-Szombathy László főosztályvezető-he—
lyettes és Babarczy Lászlóné előadó vett részt az értekezleten, akik varsói tartózkodá—
suk során tanulmányozták a Lengyel Sta—
tisztikai Főhivatal Szociológiai Csoportjának munkáját is.
Tudományos fokozat elnyerése. Kis/égi Nagy Dénes professzor, a pécsi Tudomány- egyetem Statisztikai Tanszékének ny. vezető- je. a Statisztikai Szemle több tanulmányának
(,,A statisztikai mérés", ,,A statisztikai cso—
portosítás logikai alapjairól", ,.Ouetelet át—
lagemberéről") szerzője eddigi tudományos
1 278 STATISZTIKAI HlRADÓ
tevékenysége, valamint az ,,Émile Durkheim és iskolája" c. tanulmányának sikeres meg—
védése alapján elnyerte a filozófiai tudomá—
nyok doktora tudományos fokozatot.
Szemen Moiszeevics lugenburg (1891-—
1971.) 80. életévében 197i. augusztus 23—án elhunyt Sz. M. lugenburg professzor, a szov- jet iparstatisztika egyik megalapozója. Ju?
genburg professzor iparstatisztikát és gazda—
ságstatisztikát tanított a Moszkvai Tervfőisko—
lán, a Népgazdasági Számviteli Főiskolán, a Leningrádi Tervfőiskolán és a Szamarkan- di Kereskedelmi Főiskolán. Nevezetes mun—
kái: ,,A szovjet statisztika indexmódszere", ,,Az ipari termelési költségek", ,,A Szamar- kandi gazdasági igazgatási körzet ipara az elmúlt 40 év alatt". Számos tanulmánya je- lent meg a vezető statisztikai és közgazda- sági folyóiratokban és a Szovjetunió Tudo- mányos Akodémiája Tudományos Közlemé- nye—iben.
A Magyar Közgazdasági Társaság életéből.
Az MKT Statisztikai Szakosztálya 1971. októ- ber 15-én vezetőségi ülést tartott, melyen dr. Ollé Lajos a Szakosztály elnöke elnökölt.
Az ülésen beszámoló hangzott el az MKT El—
nökségének 1971. október 7-én tartott ülésé—
ről, majd a Szakosztály vezetőség— és küldött- választó közgyűlésének előkészítésével kap- csolatos kérdéseket tárgyalták meg. Végül a vezetőségi ülés meghallgatta a Szakosztály 1971/72. évi munkatervével kapcsolatos kie—
gészítéseket és a munkatervet elfog-adta.
Az lparstatisztikai és üzemgazdasági Szek- ció 1971. november 23—án munkaülést tartott.
Az ülést Nagy Árpád, a MOM Munkaügyi és Szociális igazgatója nyitotta meg, majd Nyitrai Ferencné, a Központi Statisztikai Hi- vatal főosztályvezetője, a Szekció elnöke tar- tott beszámolót a Szekció vezetőségének új- raválasztásáról. Ezután a résztvevők a követ- kező előadásokat hallgatták és vitatták meg.
Pongrácz László: A vállalati bér- és jövedelemsza—
lgályozás új elemei a munkaügyi statisztika vetületé- en.
Karattur Gyula: A bér- és jövedelemszabályozás a vállalat negyedik ötéves tevének tükrében.
Pánczél Róbert — Végvári lenő: Az ipari munká- sok és alkalmazottak bérarányai, a bérarányok vál- toztatásának lehetőségei az új rendelkezések szerint.
Az ülés Nyitrai Ferencnének, a Szekció el—
nökének zárszavával ért véget.
a
Az MKT Statisztikai Szakosztálya Nemzet—
közi Szakcsoportja 1971. nov-ember 30-án a Politikai Gazdaságtan Szakosztállyal közösen ankétot rendezett, melynek tárgya ,,Az ipar- statisztikai nemzetközi összehasonlitások újabb tapasztalatai" volt. A vitaindító elő—
adást Nyitrai Ferencné, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője tartotta. A vitát dr.
Ganczer Sándor, az OT Tervgazdasági inté- zetének igazgatója vezette.
Megjelent a Demográfia 1971. évi 3. száma.
A Demográfia most megjelent száma első helyen Halmos Béla ,,A lakásösszetétel gaz- daságos kialakítása a lakosság helyes csa- ládmegoszlása alapján" c. cikkét közli. A dolgozat kapcsolódik a szerzőnek a Demog- ráfia 1968. évi 3—4. számában közölt korábbi cikkéhez, amely a l—akásállománynak a népe- sedésre gyakorolt hatását elemezte.
Az ENSZ 1971. július 14—25 között a fej—
lődő országok termékenységi adatainak elemzési módszereiről szakértői értekezletet rendezett Budapesten. Az értekezleten megvi- tatott 13 módszertani dolgozat közül a folyó- irat két alaptanulmányt közöl, éspedig az ENSZ Titkársága által összeállított ,,Termé—
kenységi trendek becslése indirekt módsze—
rekkel koröusszetételi adatok felhasználásával"
és a ,,Termékenységi adatok elemzésének módszerei fejlődő országok számára" c. dol- gozatokat.
Az első dolgoz-at több módszert mutat be.
amelyek segítségével a trendeket hiányos adatok alapján is becsülni lehet. A második dolgozat pedig áttekintést ad a fejlődő or- szágok népességének termékenységében be- következett változások mérésére szolgáló kü- lönböző hagyományos és javasolt új mérési
módszerekről.
D. I. Valentei professzor tanulmánya a né—
pesedéstudomáunyok rendszerét és a népese- dési törvények bonyolult kérdését tárgyalja.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy a népes- ségfejiődés törvényszerűségeinek vizsgálata azokon a lehetőségeken alapszik. amelyeket a társadalomtudományok: a marxista filozó- fia. a politikai gazdaságtan és a tudományos kommunizmus nyújtanak számunkra.
P, C. Matthiessen ,.Női ikohorszok családi állapot szerinti megoszlása Dániában" c.
dolgozata a szerzőnek a 1840/44—1920/24 kö- zött született dán női évjáratokkal foglalkozó nagyszabású tanulmányának egy részlete.
Szerző e tanulmányának néhány eredményét már publikálta a Demográfia 1967-ben meg—
jelent iO. (jubileumi) évfolyamában. Most a szóban forgó női kohorszak családi állapot szerinti megoszlásával foglalkozik.
A folyóirat .,Közlemények" rovata beszá- mol a fejlődő országok termékenységi ada- tainak elemzési módszereiről Budapesten tar- tott ENSZ szakértői értekezletről, és közli a tanácskozások ered—ményképpen elfogadott ajánlásokat is. Majd a Népességtudományi Kutató Intézet közleményeinek bibliográfiája után a külföldi demográfiai könyvek és fa—
lyóiratok gazdag szemléjével zárul a Demog—
ráfia most megjelent 1971. évi 3. száma.