A társadalmi termékmérleg szerepéről

DRECHSLER LÁSZLÓ:

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZEREPÉRÖL

A statisztika sokoldalú tevékenységén belül legnagyobb érdeklődésre talán éppen azok a feladatok tarthatnak igényt, amelyek a népgazdaság összefüggő egészének megismerésére törekszenek. Ezeknek a feladatoknak a megoldásában jelentős szerepet tölt be a népgazdasági mérleg.

A népgazdasági mérleg összeállítása során számos bonyolult probléma vetődik fel. E tanulmany keretében nem akarjuk a népgazdasági mérleg valamennyi problémáját tárgyalni, csupán néhány alapvető problémájával foglalkozunk, föként azokkal, amelyekkel kapcsolatban a statisztikai iroda—

lomban — véleményünk szerint — nagyon sok helytelen álláspont látott napvilágot, s ennek következtében a gyakorlati statisztikai munka sem folyt kielégítően.

A gyakorlati élet, az ország gazdasági irányítása gyakran vet fel olyan kérdéseket, amelyekre a választ csak a népgazdasági mérlegből tudjuk megadni. Például felmerül az a kérdés, hogy milyen ütemben halad az or—

szág iparosítása, az ipari termelés részaránya növekszik—e vagy sem; ez a növekedés nagyobb vagy kisebb mértékű—e, mint a korábbi években vagy mint más államokban. Vagy felvetődik az a kérdés, hogy milyen az egyes társadalmi szektorok aránya, az ország termelésének hány százalékát adja jelenleg a szocialista, kisárutermelő, illetve tőkés szektor. A termelési esz—

közök termelésének fejlődése gyorsabb ütemű-e, mint a fogyasztási cikkek termelésének fejlődése? Hogyan változott ez az arány a korábbi évekhez képest, 5 milyen képet kapunk, ha ezt az arányt más országok ugyanilyen jellegű mutatószámaival hasonlítjuk össze?

Kétségtelen, hogy e kérdések nagy érdeklődésre tarthatnak számot.

Sőt, túlzás nélkül azt lehetne állítani, hogy ezek az ország gazdasági irányí- tása szempontjából a legfontosabb kérdések közé tartoznak. Ezért feltét— ' lenül fontos, hogy részletesen ismerjük azokat a problémákat, nehézsége—

'ket, amelyek a fenti kérdések megválaszolásánál felmerülnek, és ha vala—

melyik kérdés megoldásánál többféle lehetőség is felmerül, akkor bizton—

sággal tudjuk megválasztani az adott célnak legjobban megfelelő módszert.

Ha a népgazdasági mérlegről magyar nyelven eddig megjelent irodal—

mat tanulmányozzuk, azt tapasztaljuk, hogy a fenti kérdések módszertani problémáival nem foglalkoztak kellő alapossággal. Ebben kétségtelenül szerepet játszott az a dogmatikus szemlélet, amely a XX. kongresszus előtt társadalomtudományainkra általánosan jellemző volt. Úgy gondoljuk azon-

974 ' ' DRECHSLER LÁSZLÓ

ban, hogy éppen a népgazdasági mérleg kérdéseivel kapcsolatban eza dog- matikus gondolkodásmód lényegesen erősebben uralkodott, mint a statisz—

tika többi területén. Erre mutat az is, hogy még több hónappal a XX. kong—

resszus után is a Közgazdasagt Szemlében olyan cikk jelent meg a népgaz—

dasági mérlegrőll, amely nem viszi előbbre az erről a kérdésről szóló tani- tásokat, és szinte meg sem kísérli felvetni a mélyebb, a gyakorlati élet által

már felvetett problémákat.

Miben latjuk a népgazdasági mérlegről eddig megjelent magyarnyelvű irodalom hibáinak a lényegét? Abban, hogy a népgazdasági arányok vizsgá- latának középpontjába a társadalmi termékmérleget állították.Atársadalmi termékmérleget tekintették annak az eszköznek, amely pképet tud adni az anyagi termelés egyes ágai, az egyes társadalmi szektorok, a termelési esz—

közök és fogyasztási cikkek közötti arányról, illetve ezeknek az arányoknak a változásáról. A társadalmi termékmérleg mellett a nemzeti jövedelem mérlegének általában csak kiegészítő szerepet szántak. Bizonyitják ezt a népgazdasági mérlegről magyar nyelven megjelent irodalomból vett alabbi idézetek.

,,A 'döntő helyet a mérlegrendszerben az újratermelési folyamat ered- ményének, a társadalmi terméknek a mozgását, arányait vizsgáló mérlegek foglalják el."2

,,A társadalmi termék mérlege az újratermelés következő alapvető mutatószamait tünteti fel: .. . Az évi tarsadalmi termék összterjedelme . ..

és a tulajdonformák, valamint a népgazdasági ágak aránya a termelésben;

a társadalmi termék összetétele közgazdasági rendeltetés szempontjából:

termelési eszközök és fogyasztási javak . . ."3 ,,

,,A. társadalmi termék termelésének mutatószámai lehetővé teszik, hogy megállapítsuk a következőket:

a termelt társadalmi termék terjedelmében a termelési eszközök és a fogyasztási javak aránylagos súlyát;

az egyes termékcsoportok aránylagos súlyát dologi összetételük sze- rint (például ,,épületek és építmények", ,,gépek és felszerelések");

a népgazdasági ágak részarányát a termelt társadalmi össztermékben és ennek alapján az egyes ágaknak a népgazdaságban betöltött szere—

pét . . ."4

A társadalmi termékmérleg előtérbeállitasával találkozhatunk az egye- temi jegyzetekben is.A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ,,Népgazdaság tervezése" c tanfolyamának 1956—ban kiadott jegyzete mint—

egy tizenhárom oldalon keresztül foglalkozik a társadalmi termékmérleg ismertetésével, míg a nemzeti jövedelem termelésének csupán két oldalt szentel.

Ez a szemlélet —— véleményünk szerint —— helytelen. A népgazdasági

arányokra vonatkozóan elsősorban a nemzeti jövedelem mérlegének adatai

alapján kaphatunk képet. A társadalmi termékmérleg ebből a szempontból annyi hibalehetőséget, torzitási veszélyt rejt magában, hogy a belőle számí—

1 Ács Magda: A népgazdasági mérlegrendszer szerepe a tervezésben. Közgazdasági Szemle, 1956. 5.51.

$$$-35444 old.

? U. 0, 534. old. , *

3 Gaz—daságstartisztika. Szerkesztette A, I. Petrov. Statisztikai Kixadóv'állalm. Budapes-t. 1953.4—19.oldv

* G, M, GIU'OU." A társadalmi termék termelési, fogyasztási és felhalmozási mérlege. Statisztikai Szemle, 1953. 5. sz. 357. old.

x,,

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZEREPÉRÖL ' 975

tott arányokból vagy arányváltozásokból csak lényeges fenntartásokkal, lehet közgazdasági következtetéseket levonni.

Álláspontunk kifejtéséhez induljunk ki a társadalmi termék fogalmá—

nak ismertetéséből.

A társadalmi termék a politikai gazdaságtan meghatározása szerint egy adott időszakban (általában egy évben) megtermelt Összes termékek értéke.

Értéki összetételét tekintve tartalmazza az időszak alatt létrehozott új érté—

ket (v—l—m) és az átvitt értéket (e) is.

A fenti meghatározás azonban még nem elegendő a tarsadalmi termék számbavételéhez. Mit jelent ugyanis az, hogy egy adott időszakban megter—

melt összes termék? A gyapotból fonalat, a fonalból szövetet, a szövetből ruhát készítenek. A legkézenfekvőbb megoldás — s ezt teszik a társadalmi termékmérleg hívei is —— az, hogy ezeknek az értékét egyszerűen összead—

ják, s az ilymódon kapott összeget nevezik társadalmi terméknek. LeegySze—

rűsítve5 a számítás menete a következő:

A mezőgazdaságáltal megtermelt gyapot értéke ... 200 000 000 Ft A gyapotból előállított fonal értéke ... 300 000 000 Ft A fonalból előállított szövet értéke ... 400 000 000 Ft A szövetből előállított ruha értéke ... 500 000 000 Ft Társadalmi termék összesen 1 400 000 000 Ft

Ez az 1 400 000 000 forintos végösszeg természetesen halmozott mutato—- szam, ugyanazok a termékek többször szerepelnek benne, hiszen a gyapot értéke szerepel a fonal értékében, a fonalé a szövet értékében stb.

Éppen ez a halmozódás teszi a társadalmi termék mutatószámát bizo- nyos értelembe fiktívvé. A halmozódás mértéke ugyanis olyan körülmény- től is függ, amelyet —— véleményünk szerint — semmiképpen sem helyes olyan tényezőnek tekinteni, amely befolyásolhatja a társadalmi termelés mutatószámának nagyságát. Nevezetesen attól, hogy hányszor szakad meg a termelőfolyamat az alatt, amíg az elsődleges nyersanyagból (a gyapot- termelés nyersanyagából) a termelőfolyamat végterméke (ruha) lesz. Pél—

dánkban háromszor szakadt meg a termelőfolyamat. Először akkor, amikor megtermett a gyapot,. másodszor", amikor elkészült a fonal' és harmadszor, amikor elkészült a szövet. Ennek megfelelő mértékű az 1 400 000 000 forint

termelési értékben a halmozódás. ,

Mekkora lett volna azonban a társadalmi termék értéke akkor, ha a ter—

melőfolyamat csak kétszer szakad meg, például, ha a fonást és a szövést egy Vállalaton belül folyamatosan végzik? Ebben az esetben a társadalmi ter- mék kevesebb lett volna: a 200 000 000 forint értékű gyapot, a 400 000 000 A forint értékű szövet és az 500 000 000 forint értékű ruha értékének az ősz"

szege mindössze 1 100 000 000 forint. Abban az esetben pedig, ha a termelő—

folyamat háromnál többször szakad meg, akkor a társadalmi termék na—

gyobb lenne, mint 1 400 000 000 forint. Ha például az alatt, míg a fonalból készszövet lesz, a nyers szövet stádiumban is megszakad a termelőfolyamat (tegyük fel, hogy ennek értéke 350 000 000 forint), akkor a társadalmi ter—

mék értéke 1 750 000 000 forint lesz. ,;

5 Az egyszerűsítés kedvéért tételezzük fel, hogy az egész népgazdaság csak egyetlen egy fogyasztási cikkei, ruhát termel, a ruhagyártáshoz csak szövetet használnak fel—, a szövetgyártásh—oz csak fonalat, a lonialgyártáshoz rsak gyapotot, Tételezzük fel továbbá azt is, hogy a megtermelt gyapotot, inna-lat és szö- vetet az adott időszakban teljes egészében fel is használták a fonal—, a szövet. illetve a ruha előállításához..

976 ' ' * ' DBECHSLEE LÁSZLÓ

Helyes—e ez a szemlélet? Növekszik—e azáltal a társadalom ,rtermelése, ha több helyen szakad meg a termelőfolyamat?Vagy kevesebb lesz-e a'tár—

sadalom terméke, ha csökken a megszakítások száma? Véleményünk szerint

semmi esetre sem. Már csak azért sem, mert mit jelent az, hogy ,,megsza—

kad a termelőfolyamat"? A társadalmi termékmérleg hivei erre azt vála—

szolják, hogy azt tekintjük megszakításnak, amikor a termék a gazdasági—

szervezeti egységet elhagyja. Ez azonban nem oldja meg a problémát. Az iparban általában a vállalatot tekintik ilyen gazdasági-szervezeti egység—

nek. De miért nem az üzemet vagy a műhelyt, vagy miért nem az iparágat vagy ipar-csoportot, vagy miért tekintik a mezőgazdaságban az iparral ellentétben a vállalat helyett az üzemágat gazdasági-szervezeti egységnek?

Véleményünk szerint ezekre a kérdésekre nem lehet megnyugtató feleletet adni.

Eddigi érveinkkel szemben a következő ellenvetés hozható fel. ,,Elis- merjük, hogy a társadalmi termék nagyságát egy megállapodás is befolyá—

solja (mármint az, hogy mit tekintünk gazdasági—szervezeti egységnek.).

Számos olyan mutatószámot ismerünk azonban a statisztikai gyakorlatban, amelyeknek értéke valamilyen megállapodástól is függ, s ez a tény nem teszi ezeket a mutatószámokat használhatatlanná."

Ez az ellenvetés azonban már bizonyos fokig elismerése álláspontunk helyességének. Mert ha igaz az, hogy a társadalmi termék nagyságát egy megállapodás is befolyásolja, akkor a statisztikai elemzés céljából máris előnyben kell részesítenünk a nemzeti jévedelem mutatószámát, amelynek nagyságát ilyen természetű konvenció nem befolyásolja.

Másrészt —- és ezt a továbbiakban részletesen bizonyítjuk —-— a társa—

dalmi termék fogalmának ez az említett sajátossága — véleményünk sze—

rint — használhatatlanná teszi a társadalmi termék mutatószámát a statisz- tikai elemzés számára. Hangsúlyozzuk, hogy a statisztikai elemzés számára.

Mert bizonyos ellenőrző számítások elvégzésére mi is alkalmasnak és hasz- nosnak tartjuk a társadalmi termék mutatószámát, illetve a társadalmi ter- mékmérleget. Nem tartjuk azonban alkalmasnak a társadalmi termék—

mérleget a statisztikai elemzés céljára, arra hogy belőle következtetéseket vonjunk le például a népgazdasági arányok változására vonatkozóan.

A népgazdasági arányok vizsgálatára sokkal megfelelőbb a nemzeti jövedelem mutatószáma. A nemzeti jövedelem az adott időszakban (általá—

ban egy évben) megtermelt új érték nagyságát fejezi ki. Míg a társadalmi termék a termelésben felhasznált összes munkamennyiséget (élő—l—holt munkát) testesíti meg, addig a nemzeti jövedelem mutatószáma csak az újonnan ráfordított munkamennyiséget (élő münkát) foglalja magában.

A nemzeti jövedelem mutatószáma nem tartalmaz halmozódást. Nam—

ságát ezért nem befolyásolia az, hogy a termelési folyamat hánvszor szakad meg. Előző példánkra alkalmazva a nemzeti iövedelem mutatószámának a kiszámítását (az előbb megadott adatokon kívül feltételezzük, hogy a mező-

— gazdaság anyagi ráfordításai 50 000 000 forintot tettek ki — a számítást lásd a 977. oldalon) 450 000 000 forintot kapunk.

Ennek a mutatószámnak a nagysága akkor is 450 000 000 forint marad, ha növeljük a megszakítások számát (például. ha külön termelésként ielent- kezik a nyersszövetgvártás és külön termelésként a készszövetgvártás) és ugyanígy a megszakítások számának a csökkentése sincsen rá hatással. Ez már önmagában nagy előnyt biztosít a nemzeti jövedelem mutatószámának a társadalmi termékkel szemben, mert elejét veheti az olyan kísérleteknek,

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZEREPÉRÖIL , 977

amelyek a megszakítások számának mesterséges növelésével vagy csökken- tésével próbálnak látszólagos termelésnövekedést vagy termeléscsökkenést kimutatni. Ha a társadalmi termékmérleget tekintjük elsődlegesnek, akkor ilyen kísérleteknekka lehetősége fennáll, és ezzel a veszéllyel állandóan számolni kell.6

a mezőgazdaság által megtermelt nemzeti jövedelem

gyapot értéke 200 000 000 Ft

a mezőgazdaság anyagi ráfordításai -— 50 000 000 Ft ' 150 000 000 Ft a fonóipar által megtermelt nemzeti jövedelem

fonal értéke 300000 000 Ft

gyapot értéke —— 200000 000 Ft 100000 000 Ft

a szövőipar által megtermelt nemzeti jövedelem

szövet értéke 400 000 000 Ft

fonal értéke —- 300 000 000 Ft 100 000 000 Ft

'A

a ruházati ipar által megtermelt nemzeti jövedelem ruha értéke 500 000 000 Ft

szövet értéke —— 400 000 000 Ft 100 000 000 Ft Összes megtermelt nemzeti jövedelem 450 000000 Ft

A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy a népgazdasági mérleggel szem—

ben támasztott egyes feladatok megoldására miért nem tartjuk megfelelő—

nek a társadalmi termék mutatószámát, és miért alkalmasabb erre a nemzeti jövedelem mutatószáma.

1. A társadalmi termelés dinamikájának" vizsgálata

A gazdasági vezetés, de a legszélesebb tömegek szempontjából is az egyik, legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdés az, hogy milyen a ter—

melés időbeni alakulása: növekszik-e vagy csökken, illetve hány százalékos

ez a növekedés vagy csökkenés. '

Ennek a látszólag egyszerű kérdésnek a megválaszolása Bonyolult szá—- mítást igényel. A számítás bonyolultságát egyrészt az okozza, hogy a külön—

böző termékeket valamilyen módon összesíteni kell, közös nevezőre kell hozni. ami —— több időszakot tekintve — mindig csak bizonyos feltételezés—

sel végezhető el. Ezek a problémák mint az indexszámitás problémái isme- retesek. Az indexszámítás részleteivel most nem foglalkozunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy minden tekintetben tökéletes, hibátlan módszert nem tudunk alkalmazni a termelés dinamikájának mérésére.7

A termelés dinamikájának mérését másrészt az teszi bonyolulttá, hogy erre a célra fel lehetne használni mind a társadalmi termék, mind a nem—

zeti, jövedelem mutatószámát. Melyik a helyesebb?

Az a gondolat, hogy a nemzeti jövedelem mérőszáma alkalmasabb a ter—

melés dínamikájának a mérésére, mint a társadalmi terméké, nem új a ma—

6 Csak egv példát említünk az ilyen kísérletekre, amely. ha nem is népgazdasági méretű. de, nagyon jellemző. A textil—iparban az őt?—es évek elején tervezési és ellenőrzési rendszerünk fogyatékosságai követ- keztében rendkívül! nagy mértékben elszaporodott a kooperáció, azaz az egyes vállalatok közöl-ti félkész—

termekforgalom. Mint kiderült. ebben jelentős szerepet játszott az. hoav egyes textilipari vezetők ilymódon, as megszakítások számának növelésével próbálták a textilipar társadalmi termeket növelni, és! ezen keresztül meg nem érdemelt anyagi és! erkölcsi előnyökhöz jutni.

7 Ezekkel a kérdésekkel egvéb—kénlt igen részletesen foglalkozik Köves Pál: ,,A statisztikai indexek súlyozási problémái" című. a Statisztikai Sremle 1066. 7., 8. és 9. számában megjelent cikkében, valamint

sajtó alatt levő ,,Statísziíkai indexek" c. könyvében. *

' §*TS . Daacnsuza LÁSZLÓ '

gyár közgazdasági irodalomban. Részletesen ismertette ilyen természetű álláspontját Balázsy Sándor: ,,Javítsuk meg tervezési módszereinket" c'.

cikkében.8

Balázsy Sándor nézeteivel szemben nagyon sok ellenvetés hangzott el.

Ezeknek egy része gyakorlati sikon próbálta kétségbevonni az általa java—

solt módszerek alkalmazhatóságát, főként azzal az indokkal, hogy a nem—

zeti jövedelem (nettó termelési érték) kiszámítása a vállalatoknál gyakor—

latilag nem valósítható meg. Olyan érvek is elhangzottak azonban, amelyek elméleti. síkon próbálták alátámasztani a társadalmi termék elsőbbségét a nemzeti jövedelemmel szemben. Vizsgáljuk meg ezeket az érveket köze—

lebbről. ! —

Gyakran hangzik el az az állítás, hogy a társadalmi termék azért alkal—

masabb a termelés dinamikájának mérésére, mint a nemzeti jövedelem, mert tekintetbe veszi a társadalmi munkamegosztás fejlődését is, ami pedig a termelés növekedésének egyik legfontosabb tényezője. A társadalmi munka—

megosztás fejlődésén itt a specializáció értendő, vagyis az a folyamat, amelynek során valamely termék előállításának szakaszai területileg és idő—

belileg is elkülönülnek egymástól, vagyis egy-egy termék előállításában mind több és több termelőegység vesz részt.

Ez az érv azonban csak látszólag állja meg a helyét.. Véleményünk sze- rint itt két dolgot kell élesen különválasztanunk. Más dolog az, hogy a tár-—

sadalmi munkamegosztás fejlődése megteremti a termelés növelésének fel—

tételét. (A termelőfolyamat egyes szakaszainak elkülönülése lehetővé teszi!

a műszaki fejlesztést, a gépesítést, ami a termelékenység emelkedéséhez vezet, s végső fokon a termelés növekedésében jut kifejezésre.) És más dolog az, hogy a társadalmi munkamegosztás fejlődése jelent—e önmagában termelésnövekedést? Erre a kérdésre határozott nemmel kell válaszolnunk.

Vegyük a következő példát. A bázisidőszakban —- tegyük fel —, 10 000 pár cipőt gyártunk. A cipőgyártássalegy vállalat foglalkozik, amely a nyersbőrt dolgozza fel, és kész cipőket hoz forgalomba. A cipő árát 200 forintban számítva, a társadalmi termék:

10 000 - 200 : 2 000 000 Ft.

A bázisidőszakról a beszámolási időszakra a társadalmi munkamegosztás fejlődé—

sével a bőrgyártás és a cipőgyártás elkülönül egymástól, a beszámolási időszakban már.

két vállalattal rendelkezünk: az egyik a nyersbőrt dolgozza fel készbőrré '(bőrgyár), a másik a készbőrből állítja elő a cipőket (cipőgyár). Azonos termékmennyiséget fel—

tételezve (az egy pár cipő előállításához szükséges készbőr árát 120 forintnak számítva):

a bőrgyár által előállított készbőr értékének (10 000 - 120:1 200000 Ft) és a cipőgyár által előállított cipők értékének (10000 - 20022 000 000 Ft) összege, azaz a társadalmi

termék értéke 3 200 OOOVforint lesz.

A társadalmi termék mutatószáma tehát a termelés 60 százalékos növekedését

mutatja. _ '

Vajjon lehet-e valójában termelésnövekedésről beszélni? Semmi esetre sem! A bázisidőszakban is 10000 pár cipő állt a fogyasztók rendelkezésére, a beszámolási idő—

szakban is ugyanennyi. Sem (a fogyasztási, sem a termelési szükségleteket nem lehet a beszámolási időszakban termelt termékmennyiségből jobban kielégiteni, mint a bázisidőszakban termelt termékmennyiségből.9 A termelés volumene tehát nem változott.

A példa bizonyítja, hogy a társadalmi munkamegosztás fejlődése önmagában még nem termelésnövekedés. A társadalmi termék mutatószáma éppen azért nem alkalmas

8 Lásd: Többiermekis, 1954 évi m. szá—m. _ Ezzel kapcsolatban meg kell jegyemxüwk, hogy Balázsi) Sándor nem népgazdasági szinten vetette fel a: problémákat, hanem vállalati sikon, másrészt nem) a statisz;

tikai számbavétel, hanem a tervezés szempontjából. A kérdések azomban szorosan összefüggnek, 9 Itt most eltekintünk az olyan lehetőségektől, hogy a cipő minősége, tartóssága megváltozik.

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZgREPÉRÖL , 979

a termelés dinamikájának mérésére, mert a munkamegosztás fejlődésének a tényét is mint termelésnövekedést tükrözi,

Hasonló következtetéshez juthatunk el akkor is, ha azt tételezzük fel, hogy a be—

számolási időszak termelése több mint a bázisidőszakban volt, azaz például 20000 pár cipő. A társadalmi termék mutatószáma ebben az esetben sem mutatja helyesen a ter—

melés dinamikáját, mert a termelés valóságos növekedésén kívül termelésnövekedés—

nek tünteti, fel a munkamegosztás fejlődésének tényét is; tehát nagyobb termelésnöve—

kedési; mutat a valóságosnál. A beszámolási időszak társadalmi terméke ebben az eset—

ben 6400 000 forint, ami 220 százalékkal nagyobb, mint a bázisidőszak társadalmi ter—

méke. A termelés valóságos növekedése pedig csak 100 százalékos, hiszen 20000 pár cipő éppen kétszerese a 10 000 pár cipőnek.

A nemzeti jövedelem ugyanekkor mentes azoktól a fogyatékosságoktól, amelyek a társadalmi termékre jellemzők. Könnyen belátható és úgy gondoljuk nem szükséges bizonyítani, hogy a nemzeti jövedelem mutatószáma példánk első változatában a ter- melós változatlanságát, a második változatában pedig 100 százalékos növekedést fejez ki, ami meg is felel a valóságos helyzetnek.

'

A. munkamegosztás fejlődésének természetesen a gyakorlatban bonyo—

lultabb változatai is előfordulnak. Például -—— a cipőgyártásnál maradva ——

előfordulhat, hogy a beszámolási időszakban lényegesen több (vagy lénye—

gesen kevesebb) bőrt gyartanak, mint amennyit ugyanebben az időszakban fel is használnak a cipők előállításához. Vagy előfordulhat, hogy a beszámo— ( lási időszakban korábban nem gyártott cipőipari gépek gyártását kezdik meg, amelyeknek értéke csak évek, esetleg évtizedek múlva fog megtérülni a cipők értékében. A munkamegosztás fejlődése—nek ezeket a bonyolultabb változatait vég nélkül lehetne sorolni: maga a gyakorlati élet szinte napról—

napra produkálja a specializáció legkülönbözőbb válfajait. Sőt a gyakorlati életben a munkamegosztás fejlődésének ilyen bonyolult változatai fordul—

nak elsősorban elő, s csak nagyritkán találkozhatunk olyan egyszerű válto—

zatokkal, mint amilyent előbbi példánkban feltételeztünk.

A bonyolult változatok azonban visszavezethetők az egyszerű válto—

zatra.

Következésképpen megállapításaink a bonyolultabb esetekre is érvé—

nyesek.

A cipőgyártógépről is elképzelhető például, hogy az a cipőgyártó ter—

melőfolyamatnak egy félkészállapotban levő terméke. Ahogyan a készbőr- ről előbbi példánkban elképzelhető volt, hogy az 60 százalékos készültségi fokban levő cipő (a 120 forint a 200 forintnak 60 százaléka), úgy a cipő—

gyártó gépről is elképzelhető, hogy az bizonyos százalékos arányban elké—

szült cipő. Ha például egy cipőgyártó gép értéke 20 000 forint, s ezen a gépen 200 000 forint értékű cipő gyártható, akkor a gépek elkészülése után úgy vehetjük, mintha a 200 000 forint értékű cipő értékének 10 százaléka elkészült volna.

Bár sokkal nehezebben, de itt is bebizonyítható, hogy a munkamegosz—

tás fejlődése önmagában még nem jelent termelésnövekedést. Ahhoz, hogy ezt jobban szemléltessük —— anélkül hogy hosszadalmas bizonyításokba bocsátkoznánk —, megint egy példához .kell folyamodnunk.

Tételezzük fel, hogy a bázisidőszakban 5 000 000 pár Cipőt gyártottunk.

Ebben az időszakban a cipőgyártás közvetlenül, kézierővel történt. A beszámolási időszakban a cipőgyártás már nem közvetlenül, hanem ,,kerülő utakon" történik. Kézierővel először cipőgyártó gépeket gyártanak, majd ezeknek a cipőgyártó gépeknek az alkalmazásával állítják elő az elsődleges

DRECHSLEB LÁSZLÓ

' 980

nyersany gból a cipőt. Az egyszerűség kedvéért azt is tételezzük fel, hogy ezek a gépek teljesen el is használódnak az adott időszak folyamánmí ""

Ha ilyen körülmények között a beszámolási időszakban ugyancsak 5 000 000 pár cipőt állítanánk elő,U— akkor megint a termelés változatlansá—

gáról kell beszélnünk. A kerülő úton megtermelt 5 000 000 pár cipő nem több, mint a közvetlenül megtermelt 5 000 000 pár cipő. A munkamegosztás fejlődése önmagában itt sem eredményez termelésnövekedést. Ezt feltét—

lenül el kell ismernünk.

Más kérdés az, hogy a kerülő úton történő termelés megteremti a fel- tételét annak, hogy több legyen a termelés. Ha csak a feltételét teremti meg, akkor ezt még) nem lehet többtermelésként figyelembe venni, de ha ezt—ra feltételt ki is aknázzuk, s a beszámolási időszakban éppen a munka- megosztás adta lehetőségekkel élve nem 5 millió, hanem mondjuk 30 millió pár cipőt állítunk elő, akkor valóban beszélhetünk a termelés növekedésé—

ről. A statisztikának azonban nem azért kell nagyobb termelést kimutatnia, mert a termelés kerülő utakon történt, hanem azért, mert a 30 millió pár cipő több, mint az 5 millió pár cipő.

Most álljunk el attól a feltételezéstől, hogy a félkész termékek teljes egészükben el is használódnak abban az időszakban, amikor megtermelte'k azokat. Ha például a cipőgyártó gépek nem használódnak el teljes egészük—

ben a beszámolási időszak folyamán (és ez természetes), akkor megmaradt értéküket is be kell számítani a beszámolási időszak termelésébe. Ezt az értéket úgy lehet tekinteni, mint az elkövetkezendő évek cipőtermelési értékének már ebben az évben létrehozott részét. , '

Az eddigiekből —— úgy véljük —— belátható, hogy azok a megállapítások,

amelyeket a munkamegosztás fejlődésének egyszerűbb eseteivel kapcsolat- bán tettünk, teljes mértékben érvényesek a munkamegosztás fejlődésének bonyolultabb eseteire is. Ez igazolja azt a megállapításunkat, hogy a nem—- zeti iövedelem alkalmasabb a termelés dinamikájának mérésére, mint a [tár—

sadalmi termék, hiszen a fent vázolt követelményeknek megfelelően csak a nemzeti jövedelem mutatószáma képes a termelés dinamikáiát hűenktük- rözni. A társadalmi termék ugyanis a munkamegosztás feilődésének önma—

gában való tényét is mint termelésnövekedést tükrözi, s ezért nem felel meg a dinamika mérésével kapcsolatos követelményeknek. , ,

Nem érthetünk egyet tehát azokkal a nézetekkel, amelyek a termelés dinamikájának mérésével kapcsolatban elméleti síkon próbálják a társa—

dalmi termék elsőbbségét igazolni a nemzeti jövedelemmel szemben. Elmé- leti szempontból a nemzeti jövedelem alkalmasabb a termelés dinamikájá—

nak mérésére, mint a társadalmi termék.

E tanulmány keretében nincs szándékunk részletesen vitába szállni az olyan nézetekkel, amelyekelméleti szempontból elismerik ugyan a nemzeti jövedelem elsőbbségét, de különböző gyakorlati szempontokat figyelembe—

véve mégis úgy foglalnak állást, hogy mindent egybevetve, a termelés dinamikájának mérésére alkalmasabb a társadalmi termék.12 A főbb gya—

", Tudjuk, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a gépek újratermelése szakadatlan folyamat. A könnyebb érthetőség és a rövidebb kifejtés érdekében azonban itt célszerűnek látjuk, hogy ehhez a feltéte—

lezéshez folyamodjnnk. A későbbiek folyamán elállium'k ettöl a íeltételwésiől,

11 Ez természetesen gyakorlatilag nem így van. A munkamegosztás ilyen mértékű fejlődése feltétlenül _ együttjár a termelés! nagyobb arányú növekedésévelj A könnyebb kifejtés és a. példa kiélezése érdekében

azonban egyelőre célszerűnek látjuk ezta feltételezést is. , , _ _,; ,

" Ezeknek a nézetek—nek a legböbb'ie nem népgazdasági szinten, a népgazdasági mérleg szempon—uából

veti felv a kérdéseket, hanem egy—egy ágazat, például az ipari termelés dinamikiájának menésével kapcsolatban.

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZEREPÉRÖL

981

korlati szempontok, amelyekre ezen nézetek képviselői hivatkoznak, a következők:

1. A nemzeti jövedelem kiszámítása bonyolultabb, több munkát igénylő feladat, mint a társadalmi termék kiszámítása; különösen az alsóbb szervek-

nél, s amellett nehezebben ellenőrizhető.

2. A társadalmi termék dinamikája általában megközelíti a nemzeti jövedelem dinamikáját. Tehát, kielégítő pontosságot biztosít ez a viszonylag könnyebben kiszámítható mutatószám is.

3. Amennyiben a társadalmi termék dinamikáját torzító tényezők (szer—

vezeti változások, a kooperáció megnövekedése) lényeges mértékben befo—

lyásolják, ez esetben a bázisidőszak adatainak korrigálása után a termelés dinamikájáról megfelelő képet lehet nyerni.

Ezek a szempontok, ha nem is teljesen meggyőzők, mégis van bennük igazság. Véleményünk szerint esetenként kellene eldönteni (például külön az ipari termelés mérésére vonatkozóan, külön a mezőgazdaságra vonatko—

zóan stb., az iparon belül is külön a vállalatok termelésének mérésére vo—

natkozóan, külön az iparágak termelésének mérésére vonatkozóan), hogy minden körülményt figyelembevéve (a pontosságot, az adatok megszerzésé—

nek lehetőségeit, az ellenőrzés lehetőségeit stb.), melyik módszer alkalma—

sabb a termelés dinamikájának mérésére.

Népgazdasági szinten (vagyis a népgazdasági mérlegben) azonban fel—

tétlenül a nemzeti jövedelem mutatószámával célszerű a termelés dinami- káját jellemezni.

2. Az anyagi termelés ágai közötti arányok vizsgálata

Ha elismerjük, hogy a termelés dinamikájának mérésére a nemzeti jövedelem alkalmasabb, mint *a társadalmi termék, akkor —— s ezt egyszerű logikával lehet bizonyítani —— azt is el kell ismernünk, hogy az arányok vizsgálatára is a nemzeti jövedelem mutatószáma alkalmasabb.

Ha az egész társadalmi termelés dinamikáját helyesebb a nemzeti jöve—

delemmel mérni, mint a társadalmi termékkel, akkor ugyanez vonatkozik a társadalmi termelés egyes részeire is, így az ipari, a mezőgazdasági, az építőipari stb. termelésre. Ha viszont elismerjük, hogy az ipari termelés kite-mét, a mezőgazdasági termelés ütemét a nemzeti jövedelemmel helye——

sebb mérni, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy az ipari és a mezőgazdasági termelés egymáshoz való arányának a vizsgálatára is a nemzeti jövedelem mutatószáma alkalmasabb. Ellenkező esetben ugyanis megmagyarázhatatlan ellentmondásokba ütköznénk. így előfordulhatna,

hogy bár a mezőgazdasági termelés gyorsabban nő, mint az ipari termelés (ezt a következtetést a nemzeti jövedelem adatai alapján vontuk le), ugyan- akkor a mezőgazdasági termelés részaránya csökken, az ipari termelés rész—

aránya pedig növekszik (ez a következtetés a társadalmi termék adatai alapján vonható le). Ez pedig nyilvánvalóan lehetetlen.13

13 Ezt az okfejtést egyébként meg is lehet—ne forditani. Találkozhatuxnk ugyanis olyan nézetekkel, amelyek elismerik, hogy az arányok vizsgálatára a nemzeti jövedelem a helyesebb, de tagadják a nemzeti jövedelem elsőbbség—ét a dinamika vizsgálatánál. Ezek részére — a, vázolt gondolatmenet megtordításával — be lehet bizonyítani, hogy az előbbin-ek az elismerése szükségszerűen maga után vonja az utóbbinak az elismerését is.

'

;) Statisztikai Szemle

zatok köz'ótti arányokat, akkor a nagyságrendeket az is befolyásolja, hogy melyik ágazatban milyen mértékű a halmozódás. Az iparban például lénye—

gesen nagyobb a halmozódás mértéke, mint az építőiparban vagy mint a mezőgazdaságban. Helyes—e az, hogy az ágazatok közötti arányokat a halmo—

zódás mértékétől is függővé tesszük? Véleményünk szerint semmi esetre sem. Az iparnak a mezőgazdasághoz viszonyított aránya nem lesz azáltal nagyobb, ha az iparban a munkamegosztás fejlődésével csupán a halmo—

- zódás fokozodik, de sem az ipar végtermékeinek mennyiségében, sem fél—

kész termékeinek állományában nem történt növekedés. A társadalmi ter—- mékmérleg mégis az ipar részarányának növekedését mutatja.

A. halmozódás okozta torzítások kiküszöbölése céljából egyes közgazdá- szok azt javasolják, hogy az egyes ágazatok egymáshoz való arányát a ,,hal—

mozatlan társadalmi termék" mutatószámanak segitsegével kellene vizs- gálni. Halmozatlan társadalmi terméken olyan mutatószám értendő, amely az újonnan megtermelt érték mellett tartalmazza ugyan az átvitt munka értékét is, de csak egyszeru, és így mentes a belső halmozódásoktól, Az ipar halmozatlan társadalmi terméke például olyan mutatószám, amely tartal-' mazza az ipar végtermékeinek értékét, valamint az ipar félkész és befeje- zetlen termékei állományváltozásának értékét. (A gyakorlatban használatos kifejezéssel ezt a mutatószámot ipari ertem termelésnek is szokták ne—

vezni.)

A. halmozatlan társadalmi termék mutatószámai kétségtelenül alkalma—

sabb volna az ágazatok közötti arányok vizsgálatára, mint a halmozott tár-—

sadalmi termék, hiszen nagyságrendjeit nem befolyásolják a halmozódás méretei. Mégsem tartjuk azonban ezt a mutatószámot erre a célra anny ira megfelelőnek, mint a nemzeti jövedelem mutatószámát.

A halmozatlan társadalmi termék alapján számítva ugyanis az egyes ágazatok által előállított termékek értékének nagyságát lényegesen befolyá—

solja az adott ágazatokban felhasznált termelési eszközök (átvitt ertek (:

elem) értékének az aránya is, és ez szerintünk az ágazatok közötti arányo—

kat eltorzítja.

A mondottak megvilágítása céljából vegyünk egy erősen leegyszerűsí—

tett példát. Tételezzük fel, hogy valamely ország mezőgazdasága csak gabo—

nát termel, az ipara pedig mással nem foglalkozik, minthogy az így kapott;

gabonából kenyeret állít elő. Tételezzük továbbá fel, hogy a megtermelt ga—

bona. értéke 8 000 000, a gabonából előállított kenyér értéke pedig 12 000 000 forint. Mit mutatnak ez esetben a társadalmi termék arányai?

A mezőgazdaság halmozatlan társadalmi terméke

(a megtermelt gabona értéke) ... 8000 000 Ft

Az ipar halmozatlan társadalmi terméke

(az előállított kenyér értéke) ... _. . 12 000 000 Ft

§

Társadalmi össztermék 20 000 000 Ft

" Nem pedig annyiszor, ahányszor a tenmalMolyama—h megszakad. mint ahogy ez a halmozott táma——

delmi terméknél. van,

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG: SZEREPÉRÖL

983

Ezek szerint a társadalmi össztermékben a mezőgazdaság 40 százalékos 0—8)— : 40%), az ipar pedig 60 százalékos_.)( (élő :2 600/0) súllyal szerepel.

.;

Ez a 40—60 százalékos arány azt a benyomást keltheti, hogy itt egy iparilag Viszonylag fejlettebb országgal van dolgunk, holott erről szó sin—

csen,

; Az ország egyetlen végterméke a kenyér. Ahhoz, hogy ez a 12.000 000 forint értékű kenyér létrejöjjön, elsősorban a mezőgazdaság munkájára volt szükség (8 000 000 forint értékben). Az ipar munkája csak mintegy fele—

annyi (4 000 000 forint értéket) tett hozzá. Ezért sokkal helyesebb lenne azt mondani, hogy ennek az országnak a mezőgazdasága mintegy kétszer akkora, mint az ipara. Ezt a 66,7 — 33,3 százalékos arányt pedig csak a nemzeti jövedelem mutatószáma fejezi ki.15 *

A halmozatlan társadalmi termék sem alkalmas tehát az, egyes ágazatok közötti arányok mérésére, mivel itt a nagyságrendeket az a tény is befolyá—

solja, hogy az egyes ágazatokban különböző a felhasznált termelőeszközök értékének az aránya.

Az előbbiekhez hasonló probléma merül fel akkor, ha nem a társadalom összes termelése, hanem annak csak egy része, például a kivitelre kerülő termékek tekintetében kívánjuk az egyes ágazatok arányait megállapítani.

Véleményünk szerint erre a célra is a nemzeti jövedelem mérlege az alkal—

_masabb.

Valamely ország gazdasági szerkezetét gyakran szokták olyan mutató- számokkal jellemezni, amelyek azt fejezik ki, hogy az összes kivitelből mi—

lyen részt (hány százalékot) képvisel az ipari termékek, milyen részt a me—

zőgazdasági termékek kivitele stb. A statisztikai irodalombanvcmegjelent egyes nézetek szerint ezeket a viszonyszámokat a társadalmi termékmérleg ún. sakktáblaszerú kimutatásaalapján kell meghatározni.

I; szerint valamely kivitt terméket annak alapján sorolnak ebbe vagy abba a csoportba (iparba, mezőgazdaságba stb.), hogy az illető termék el—

készítésének befejező szakaszát melyik ágazatban hajtották végre. Ennek megfelelően a búza—, a tej—, a szarvasmarhakivitel például a mezőgazdaság, a szén—, az olaj-, a liszt—, a vaj—, a húskivitel pedig az ipar részesedését növeli.

Véleményünk szerint ez a módszer nem alkalmas arra, hogy az egyes ágazatoknak a kivitelben betöltött szerepét kimutassa. Az, hogy mely ága—

zatban történik a termék kikészítése, az utolsó munkaművelet elvégzése, nem határozhatja meg, hogy a terméket mely ágazat részesedéséhez kell sorolni. A liszt elkészítésének utolsó fázisa, az őrlés az iparban történik.

Ennek alapján mégsem lenne helyes egy kizárólag lisztet exportáló ország—

ról azt állítani, hogy kivitele tisztán ipari jellegű.

15 Itt most Pliekinletlünik attól, hogy a mezőgazdaságnak is van anyaglelhasználása.

5*

DRECHSLER LÁSZLÓ

984

Hogy ezzel a módszerrel milyen helytelen következtetésekhez lehet el- jutni, egy példán bemutatjuk. Az alábbiakban feltüntetjük két ország (A és ' B) exporttermékeit két időszakra vonatkozóan:

H A ország 1: ország

7 Bázis § Beszámolási Bázis f Beszámolási

[ időszak

""" "r' , s

Kivitt termékek gabona § liszt liszt szerszámgép

§ élőállat hús hús l traktor

! tej ) vaj ! vaj ! rádió

i 1

Ha az egyes ágazatok arányát a társadalmi termékmérleg adatai alapján határozzuk meg, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az A ország exportjának szerkezetében lényeges változás történt: a tisztán mező—

gazdasági jellegű kivitelt (gabona, élőállat, tej) tisztán ipari jellegű kivitel (liszt, hús, vaj) váltotta fel; ugyanakkor a B országban az ipar és a mező- gazdaság arányát tekintve nem történt Változás, hiszen mindkét időszakban tisztan iparcikkeket exportáltak.

Ez a következtetés nyilvánvalóan helytelen. Az A ország kivitelének szerkezetében nem történt lényeges változás. A korábban kivitt mezőgazda—

sági termékek továbbra is fontos szerepet töltenek be a kivitelben, a válto—

zás csupán az, hogy most ezeken a termékeken bizonyos mennyiségű ipari jellegű munkát is elvégeznek (a gabonát megőrlik stb.). Ezzel szemben a B ország kivitelében lényeges változás történt. A korábban tisztán mezőgazda—

sági eredetű. termékek helyébe (amelyeknél az ipar csak a befejező művele—

teket végezte el) tisztán ipari eredetű termékek léptek, amelyeknek teljes elkészítési folyamata az iparban valósult meg.

Javasoljuk, hogy az egyes ágazatok kivitelének meghatározása a nem- zeti jövedelem adatai alapján történjék. így az egyes termékeket nem abba az ágazatba kell sorolni, amelyben a befejező műveleteket elvégezték, hanem értéküket meg kell osztani az egyes ágazatok között aszerint, hogy az illető ágazat munkájával milyen értéket hoztak létre. Ezzel a módszerrel például a kivitt liszt értékét nem sorolják teljes egészében az iparhoz, hanem megosztják az ipar és mezőgazdaság között aszerint, hogy a liszt—

ben megtestesült érték hány százalékát hozta létre az ipar, s hány százalé—

kát a mezőgazdaság.

Kétségtelen, hogy a fenti módszer alkalmazása bonyolultabb, több munkát igényel, mint a gyakorlatban jelenleg használatos. Úgy gondoljuk

azonban, hogy megvalósítása nem lehetetlen, főként akkor, ha csak meg-

3. A társadalmi szektorok közötti arányok vizsgálata

A társadalom fejlődésének egyes szakaszaiban nagyon fontos ismer- nünk azt, hogy milyen az egyes társadalmi szektorok (szocialista, kisáru—

termelő, tőkés szektor) termelésének egymáshoz való aránya. E kérdés meg—

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG bZEHliPÉlt'Ö-l, ' * 985

válaszolásához is -—— véleményünk szerint — nem a társadalmi termék, hanem a nemzeti jövedelem mérleg—adatait kell felhasználni.

Az egyes szektorok termelési értékei ugyanúgy részeit alkotják a társa—

dalom összes termelésének mint ahogy az egyes ágazatok termelési értékei igy a fenti (2. pont első bekezdéseiben kifejtett) gondolatmenetnek megi- telelően, amennyiben a dinamika mérésére a nemzeti jövedelem mutató—

számát fogadtuk el helyesnek, úgy az arányok (jelen esetben a szektorok közötti arányok) mérésére is ez az alkalmasabb.

A szektorok közötti arányok vizsgálatánál a társadalmi termék termé—

szetéből eredő torzítás veszélye éppen olyan jellegű, mint amilyen az ága—

zatok közötti arányok vizsgálatánál. Tételezzük fel, hogy a gabonát a kis-—

árutermelő szektor termeli 9 000 000 forint értékben; a gabonát a szocialista szektorhoz tartozó malmokban 11 000 000 forint értékű lisztté őrlik. Ha el- tekintünk minden más termelőtevékenységtől, s csak ennek a két tennék"

nek az alapján akarjuk az egyes szektorok közötti arányokat meghatározni, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a kisárutermelő szektor szolgáltatta a társadalmi termék (20 000 000 Ft) 45 százalékát, a szocialista szektor pedig az 55 százalékát. Ez nyilvánvalóan hamis kép, hiszen a kisárutermelő szek—

tor tevékenysége sokkal jelentősebb volt (9 000 000 forint értéket állitott ' előre, mint a szocialista szektoré (amely a 9 000 000 forintos értéket 11 000 000 forintra növelte). Ennél a példánál tehát a társadalmi termék—

mérleg a kisárutermelő szektor salyát a valóságosnál alacsonyabbnak, a szocialista szektor súlyát a valóságosnál magasabbnak mutatta ki. De hoz—

hatnánk fel ellenpéldát is: a szocialista nagyipar 7000 000 forint értékű készszövetet gyártott; a magánkisipar ebből 10 000 000 forint értékű ruhát készitett. Itt a magánszektor súlya tűnik a valóságosnál magasabbnak a

szocialista szektor rovására. Általában: amelyik szektor munkaigényesebb termékeket állít elő, annak az aránya a társadalmi termékmérlegben a való- ságosná] alacsonyabbnak, amelyik szektor anyagigényesebb termékeket állít elő, annak aránya a valóságosnál magasabbnak tűnik.

A gyakorlatban a kisárutermelő és tőkés szektor termékei általában munkaigényesebbek mint a szocialista szektor termékei, ezért általában a társadalmi termékmérleg az előbbiek súlyát a valóságosnál alacsonyabbnak, az utóbbi súlyát a valóságosnál magasabbnak tünteti fel. —

A szektorok közötti arányokat azonban nemcsak a munkaigényesség _anyagigényesség szerinti különbség torzítja, hanem a halmozódás mérté—

kének a különbözősége is. A szocialista szektorban a halmozódás jóval nagyobb mértékű (ugyanis a termelőfolyamat itt többször szakad meg), mint a kisárutermelő vagy tőkés szektorban, s ez is ugyanolyan irányba torzítja az arányokat. mint az előbbi tényező.

A nemzeti jövedelemre ezzel szemben sem az anvagigénvesség—mun—

kaigényesség különbözősége, sem a halmozódás mértékének különbözősége nincsen torzító hatással, így ez alkalmas a szektorok közötti arányok méré—

sere. _

Végezetül meg kell jegveznünk, hogy a gyakorlati statisztikai munká-—

ban a társadalmi szektorok közötti arányok vizsgálatánál az utóbbi években ennen a fenti okok miatt szinte kizárólag csak a nemzeti jövedelem mutató—

számát használták fel.

15 Itt is cltckiiiwletlünk a mezőgazdaság anyagi'ogyasztásától, amely viszonylag csak kisebb értékű képvisel.

986 , DRECHSLER LÁSZLÓ

4. A termelési eszközök —- fogyasztási cikkek termelése közötti arányok vizsgálata

Az utóbbi években szinte nem volt olyan —— az ország gazdasági kérdé—

seit átfogóan tárgyaló ——-— párt— vagy kormányhatározat, amely nem foglal—

kozott volna részletesen a termelési eszközök termelése és a fogyasztási cikkek termelése közötti arány kérdésével. Éppen ezért szinte érthetetlen—

nek tűnik, hogy milyen kevéssé vannak tisztázva a termelési eszközök ter—

melése és a fogyasztási cikkek termelése közötti arány mérésének módszer—

tani problémái. Véleményünk szerint irreális dolog az I. osztály és a ll. osz——

tály közötti arány kérdésének olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, s köz——

ben nem tisztázni azt, hogyan is kell ezt az arányt mérni.

A politikai gazdaságtani meggondolásból eredő különböző célkitűzések (például, hogy a termelési eszközök termelésének gyorsabban kell növeked—

nie, mint a fogyasztási cikkek termelésének) mitsem érnek, ha ezeknek a célkitűzéseknek a gyakorlatba való átültetését nem tudjuk ellenőrizni, mivel nem tisztáztuk előzőleg, hogy melyik mutatószám révén is kell mérni azt, hogy a termelési eszközök termelése valóban gyorsabban növekszik—e, mint a fogyasztási cikkek termelése.

Az I. és a II. osztály közötti arány mérése egyike a gazdaságstatisztika legbonyolultabb problémáinak. Tanulmányunk keretei között nem vállal—

kozhatunk arra, hogy ezzel a kérdéssel Észletesen foglalkozzunk, Egy alap—

vető gondolatot azonban —— minthogy ez szorosan kapcsolódik tanulmá—

nyunk eddigi mondanivalójához —— feltétlenül ki szeretnénk fejteni. ,

Az I. osztály és a II. osztály közötti arány mérésére nem tartjuk alkal- masnak a tarsadalmi termék mutatószámát. Ezzel a nézettel még a társa—

dalmi termékmérleg legkövetkezetesebb ellenzöinél sem talalkoztunk eddig.

Sőt találkozhatunk olyan véleményekkel, amelyek a társadalmi termék—

mérleg létjogosultságát csakis az I.—ll. osztály közötti arány mérésének szükségessége szempontjából ismerik el.

Ez nem tekinthető véletlennek. Egyrészt annak a következménye, hogy ezen a területen sokkal nehezebben ismerhetők fel a társadalmi termék természetéből eredő torzítások, mint más területeken. Másrészt az is szere—

pet játszik, hogy más mutatószámnak (például a nemzeti jövedelemnek) erre a célra történő felhasználása nagyon nehézkes, bonyolult munkát igényelne.

Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a társadalmi termék természetéből eredően milyen problémák adódnak az arányok mérésénél.

Az arányok torzításában két tényező játszik szerepet. Egyrészt a hal—

mozódás, másrészt az anyagigényesség és munkaigényesség közötti különb—

ség. Vizsgáljuk meg először a halmozódás okozta torzításokat.

A társadalmi termékmérlegben a megtermelt termelési eszközök érté—

kének összege halmozott mutatószám. Ha összeadjuk az adott időszakban

megtermelt szén, vasérc, nyersvas, acél, villamosenergia, szerszámgép, tehergépkocsi stb. értékét, akkor az így kapott összeg halmozott mutatószám lesz, hiszen a szén értékének egyrésze benne van a villamosenergia értéké- ben, a villamosenergia értékének egyrésze benne van a szerszámgép, teher—

gépkocsi stb. értékében. Ezzel szemben a fogyasztási cikkek értékének ösz- szegében nincs halmozódás. Ha összeadjuk a megtermelt kenyér, sör, rádió,

A TÁRSADALMI TERMÉKMÉRLEG SZEREPÉRÖL 987

személygépkocsi értékét, akkor az így kapott mutatószám mentes minden halmozódastól, hiszen egyik fogyasztási cikket sem használják fel a másik

előállításához.

A halmozódásból következően tehát a megtermelt termelőeszközök ér—

téke a valóságosnál nagyobb, a megtermelt fogyasztási cikkek értéke a való—

ságosnál kisebb súlyt kap a társadalmi termékmérlegben.

A másik torzító tényező az, hogy más és más a felhasznált termelő—

eszközök értékének az aránya a termelési eszközök termelésénél és a fogyasztási cikkek termelésénél. Általában véve ez az arány a fogyasztási cikkek termelésénél lényegesen magasabb, mint a termelési eszközök terme—

lésénél. A c elem hányada a húsiparban, szesziparban, ruházati iparban lényegesen magasablá mint a szénbányászatban, gépgyártásban vagy a kohászatban.17

Valamely száz munkással dolgozó szalámigyár termelési értéke például többszörösét teszi ki egy ugyanilyen létszámot foglalkoztató, esetleg sokkal korszerűbb technikai felszereltséggel rendelkező szénbánya termelési érté—

kének. Ez kétségtelenül zavarólag hat az arányok vizsgálatánál.

Az anyagigényesség és a munkaigényesség közötti különbség is torzítja tehát az arányokat. Ebből következően a termelési eszközök értéke a való—

ságosnál alacsonyabbnak, a fogyasztási cikkek értéke a valóságosnál maga—

sabbnak tűnik. A torzító hatás tehát itt éppen ellenkező hatású, mint a hal—

mozódásból eredő.

Éppen ez a körülmény, ti. az, hogy a két tényező torzító hatása egy-—

másssal ellentétes irányú, teszi magát a torzítás tényét nehezen felismer—

hetővé. "

Az is előfordulhat, hogy (a két torzító hatás teljesen semlegesíti egymást.

Arra azonban nincs semmiféle biztositékunk, hogy ez valóban elő is fordul.

S arra sincsen biztosítékunk, hogy dinamikában a két tényező torzító hatása egyforma mértékben erősödik vagy gyöngül. Már pedig ha ez nem így van, akkor az arányok változásából nem lehet helyes közgazdasági következte—

téseket levonni. —

Ha a nemzeti jövedelem mutatószámát használnánk fela termelési eszközök és a fogyasztási cikkek közötti arány mérésére, akkor sem a hal—- mozódás, sem az anyagigényesség és munkaigényesség különbözősége nem okozna torzítást. Ebből a szempontból tehát a nemzeti jövedelem alkalma—

sabb volna az arányok vizsgálatára, mint a társadalmi termék. Véleményünk szerint azonban a nemzeti jövedelem mérlege alapján számított termelési eszköz — fogyasztási cikk arány sem mond túl sokat a gazdasági vezetés számára és nem nyújt lehetőséget mély közgazdasági következtetések le- vonására.18 Az eddigi közgazdasági és statisztikai irodalomban túlbecsülték ennek a csoportositásnak a jelentőségét. E helyett sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a nemzeti jövedelem fogyasztása és felhalmozása közötti aránynak.

J *

" Ettől a szabz'ilyiól persze vannak eltérések: vannak olyan termelőeszközök, mmelwknek (? hányada nagyobb mint egyes fogyasztási cikkek c hányada. Az egi-sz társadalmi termelést tekintve azonban érvé- nyesül ez a szabály, a fogyasztási cikkek átlagos (' hányada magasabb mint a termelési cszközökó.

"? Ennek bizonyítása itt túlságos—an hos aitlalzmas volna. Csak annyit jegyzünk meg, hogy ezeket! az arányokat az teszi fiktivw'x hogy a— fogyasztási cikkek félkész termékei (példán—l szövet, Liszt) ugyanúgy ler-

mclési eszköznek sz*z'unitannk. mint a gépek, gépi felszerelések,