san és erősen, jól megpaprikázva? Vagy azt, hogy ott a mezőgazdaságnak nem traktorra van elsősorban szüksége, mint nálunk, hanem szivattyúra, lévén az or- szág fő terménye és a lakosság fő tápláléka a rizs. Vagy azt, hogy a futballt a.
vietnamiak éppúgy szeretik, mint itt nálunk? Hogy a vietnami férfiak karja,, melle csupasz, nincs rajta szőr? Meg aztán, hogy Vietnam igen tarka nemzeti- ségű ország, hatvan kisebbséget tartanak számon, s ezeknek mindnek más a
•nyelve? Ezért sokszor a vietnamiak is tolmáccsal beszélnek egymással. Vagy hogy a buddhizmus nem ismer istent, s hogy a buddhista az örök életben sem hisz?
Mindez persze akármilyen útirajzban szerepelhetne. Máté György riportjai azonban nem akármilyenek. A szerző arra a kérdésre keres feleletet, amelyik hosz- szú idő óta a legjobban izgatja a világ közvéleményét, s ez nem más, mint a viet- nami nép fegyveres harca az imperializmus, az amerikaiak és dél-vietnami kiszol- gálóik ellen. A nyugati világ riporterei rejtélyként kezelik ezt a problémát, titko- kat szimatolnak és keresnek körülötte. Máté György — s .ez könyvének talán leg- nagyobb érdeme — világos, határozott feleletet ad a kérdésre. A vietnami nép az:
elnyomás, a fasizmus ellen lépett harcba a szabadságért, az emberi életért, a jobb és szebb jövőért. Ez a válasz minden homályt és titkot eloszlat, s bár egyszerűbb, mint a nyugati riporterek ködösítései, megvan az az előnye, hogy igaz.
Milyen ez az elnyomás? Ha egyetlen szóban akarnánk összefoglalni, azt mond- hatnánk, fasiszta. A dél-vietnami rendszer például fajgyűlöletet szít a sokféle nem- zetiség között, egymásnak akarja ugrasztani a különféle népeket. Aztán internáló- táborokat hoz létre. Igaz, ezeket nem internáló táboroknak, hanem „bőségfalvaknak"
nevezi. A nép azonban másképp gondolkodik felőlük, s hiába kényszerítik ezekbe a táborokba a lakosságot, ezrével menekülnek belőlük. Véletlen-e, hogy ezeket a fal- vakat éppen nyugatnémet szakemberek tervei és elképzelései alapján építtette a dél-vietnami bábkormány? Szó se róla: jó szakemberekhez fordultak. Azokhoz, akik- nek a legtöbb tapasztalatuk van ilyenféle táborok építésében.
Mindezt persze nem száraz leírásokból és tényközlésekből ismerjük meg. Máté György emberi sorsok bemutatásával ábrázolja a népre nehezedő fasiszta elnyomást és azt a harcot, amit a vietnamiak vívnak a rettenetes hatalom ellen. Megismerjük a könyvből a nép harcának legszebb fejezeteit és alakjait. Tran Thi Nhamot például, ezt a gyönyörű, huszonnégy éves vietnami partizánlányt, akit majdnem halálra kí- noztak az elnyomók. Szappanosvizet pumpáltak a beleibe, legérzékenyebb ideggó- cait villanyozták, undorító mocsokkal telt hordóban tartották, tüzes vaslapra szorí- tották testét, a torkába izzó vasfogót nyomtak. Csoda-e, ha ez ellen fölkel, harcol a nép? Vagy például-a két öreg halász, Do Van Hien és Le Dinh Chat, akik nagyon sokszor túljártak az ellenség eszén, és bátorságukkal, lélekjelenlétükkel jelentékeny veszteségeket okoztak a fasisztáknak. És a többiek, a szelíd tekintetű Dung, áki a mérgezett nyilat is felhasználta az ellenség ellen, Shok, a boltos, aki bátorságával sok ezer ember életét mentette meg, vagy Ho Thi Dai, aki az egyik „bőségtáborból"
szökött meg.
A vietnami nép elszánt. „Nincs pihenés, amíg nem győzünk" — mondta a szer- zőnek az egyik harcos. Aki elolvassa Máté György könyvét, beláthatja, hogy ez így is lesz. A riportkönyv legfőbb tanulsága, hogy ez az elszántan küzdő nép győzni fog.
ÖKRÖS LÁSZLÓ
TÁMASZPONTOK A NÉP SZÍVÉBEN
WILFRED BVRCHETT OLVASÁSA KÖZBEN
A nagy és patetikus kifejezések mindig hagynak némi kétséget az emberben.
Ha azt mondja egy szónok, vagy azt írja egy publicista lelkesen: „A vietnami nép harca igazságos és legyőzhetetlen" — szívünk szerint szól, de a mindenfelé elcsa- vargó gondolat elidőzik a sommás kijelentésnél, és méregetni kezd. Győzhet? Hi- szen ma már nem Diem, Khanh vagy Ky brutális elnyomó rendszere ellen vív a dzsungel népe, hanem egy tizenkétmilliós, politikailag, katonailag és közigazgatá- silag megosztott ország áll szemben a világ leghatalmasabb mai rablójával és a n - nak fegyveres gépezetével. Nyílpuskás, bamhuszbuzogányos, könnyű fegyverű p a r - tizánok és helikopterek, nehézbombázók, páncélosok, napalmbombák sorakoznak a front ösvényein. S a partokon túl, az óceánon meg a csatlós támaszpontokon t a - lán már atomtöltetű rakétákat is beirányoztak . . .
És mégis lehetne győzni? . . .
Wilfred Burchett riportkönyvében (Dzsungelháború Dél-Vietnamban — Kos- 796-
suth Könyvkiadó, 1965.) önkéntelenül is erre a kérdésre kerestem a választ. A je- les riporter hónapokat töltött Dél-Vietnam kuszált frontjain, bejárta a harcállás- pontok egész labirintusát, tudakozódott, tárgyalt, beszélgetett minden rendű dél- vietnami polgárral ¡— hogyan felel hát ő? Legtömörebben két idézettel. Az egyiket még Kennedy elnök mondta massachusettsi szenátor korában: „Veszélyesen hiába- való és destruktív hatású volna, ha ontani kezdenénk a pénzt, a hadianyagot és az embereket az indokínai őserdőkbe, anélkül, hogy a legcsekélyebb kilátásunk lenne
•a győzelemre ... Szentül hiszem, hogy semmiféle amerikai segély nem kényszerít- het térdre Indokínában egy olyan ellenséget, amely mindenütt ott van, s ugyan- akkor sehol sem található, nem semmisítheti meg „a nép ellenségét", amely élvezi a nép rokonszenvét és támogatását..." A sors iróniája, hogy Kennedy szenátor ebben a kérdésben bölcsebb volt, mint Kennedy elnök. Ybih Aleo, a dél-vietnami nemzeti kisebbségek vezetője pedig ezt mondta a riporternek: „Mi sokáig bírjuk a harcot. Ha a mi nemzedékünk nem tudja győzelemmel befejezni, megteszik majd a fiaink vagy az unokáink."
Valahol itt feszül a válasz, s egyúttal az igazság. Nyersen és brutálisan: az Egyesült Államok van olyan erős katonailag, hogy akár megsemmisítsen tizenkét- millió dél-vietnamit és egy egész országot Indokínában r- de ahhoz gyenge, hogy ugyanezt a népet legyőzze. S ez nem a szavakkal való játék, hanem a legigazibb ellentmondás. Burchett is végigvezeti olvasóját a gondolatnak ezen az ösvényén.
Hiszen itt nem hagyományos értelemben vett háború folyik, hanem a legpima- szabb betolakodás, a legbarbárabb irtóhadjárat — és a legspontánabb, ugyanakkor ma már legszervezettebb és leghősiesebb önvédelem. A példa, melyet egy beszélge- tés során vietnamiak mondanak el a könyvben, valahogy így hangzik: a kutya, miután nem tudta elcsípni a nyulat, olyasformán mentegetődzött, hogy ő csak az ebédjéért futott, a nyúl meg az életéért... Egy amerikai őrmester 858 dolláros havi zsoldját keresi a vietnami földön, a Felszabadítási Front katonái és parti- zánjai közkatonáitól ezredparancsnokig 40 piasztert, alig egy dollárt kapnak, 858 dollár kevés az élet kockáztatásáért idegenben — 40 piaszter meg a haza és a nem- zeti tisztesség elég ilyen áldozatokért. Az apját, az anyját, a gyerekét, a dzsungel
termő sávjait, a hambuszházat, a palántákat, a szokásait védő harcos nem hajla- mos semmiféle alkudozásra. S még egy: az amerikaiaknak kolosszális támaszpont- jaik vannak Da Nangnál, Saigonban, Bien Hoánál, Tajvanon és Dél-Koreában.
Ausztráliában és Üj-Zélandban, melyekről ömlik az ember, a fegyver és a hadi- anyag/— a Felszabadulási Front legfontosabb és apró támaszpontjai a nép szívében vannak. Innen pedig sűrűsödő elszántság, bosszú, kitartás árad. A félelem érzését sem a francia fegyverek, sem Diem és Khanh inkvizíciós módszerei nem tudták fá- vá nevelni. A stratégiai falvak, a gyújtogatások, a kínzások, a börtön, a termény módszeres elpusztítása csak a bosszú fájának gyökereit és törzsét erősítették. S így ma már nemcsak az emberek harcolnak, hanem a táj is. Az ártatlanul bólogató bambuszligetek csapdák rendszerét rejtik; csak egy liánkés kell egy apró gyerek kezébe, és sziklatömbök omlanak a saigoni fegyveresek és amerikai „tanácsadóik"
nyakáha; maga a természet lövi ki a mérgezett nyilakat a dzsungel ösvényein, ha illetéktelen láb lép az őserdőhe; bambuszbuzogány vagy verem karója nyársalja
fel a falvak parasztjait háborgató fegyveres őrjáratot. S még a méhek is harci feladatot teljesítenek a szabadságharcosok leleményével.
Lehet itt idegen hadseregnek győzni?
Hiszen ez a hadsereg, meg az általa támogatott saigoni terror a harc leg- erősebb kovásza. Ez a hadsereg és a kormánycsapatok „adják" a fegyveres után- pótlást. Hiszen a Felszabadítási Front ma már nemcsak a dzsungel mélyén ková- csolt ezercélú puskákkal, primitív gránátokkal, mérgezett nyilakkal harcol, hanem remek amerikai automata és nehézfegyverekkel, nehéz géppuskákkal és páncélel-
hárító lövegekkel, aknavetők tömegével — rajtuk a szokásos embléma, két egybe- fonódott kéz és a szöveg: „Az amerikai nép ajándéka". A dzsungel mélyén dol- gozó lőszergyár gépein ilyen feliratú táblácskákat talált Burchett: „Portaweld—Onau, Minneapolis, Ohio" — „Made in USA". „Picker, Cleveland" — a dzsungelkórház hordozható röntgengépének márkajelzése, s csupa amerikai a műtők hófehér nylon- borítása, a sebészeti műszerek serege. Ók hozták a saigoni terrorlegényeknek ¡— s ma a Viet Kong harci felszereléséhez tartoznak mind.
Győzhetne itt az US Army?
A kormánycsapatokat is már jóformán csak az amerikai erőszak és pénz tartja egyben. Fegyverrel fogott katonák, akiknek a parancs szerint testvérük, szüleik faluját kell elpusztítani, akiket már-már amerikai fegyveres „biztatással" lehet akcióba vinni, akik közül tíz- és tízezrek állnak át minden felszerelésükkel a Fel- szabadítási Front csapataihoz. Miféle kilátásai lehetnek itt a rablónak, az agresszor- 79T
n a k ? B u r c h e t t e kérdések előtt sem h á t r á l meg. A t ö r t é n e l e m a d j a erre a p e r d ö n t ő választ. A l g é r i á b a n 800 ezer f r a n c i a katona h a r c o l t egy t í z m i l l i ó s n é p e l l e n . . . K o r e á b a n a n n a k i d e j é n 54 ezernél t ö b b a m e r i k a i k a t o n a vesztette é l e t é t . . . Dél- V i e t n a m b a n t i z e n n é g y m i l l i ó e m b e r él, a z ö n v é d e l m i h a r c h o z r e n d k í v ü l k e d v e z ő f ö l d r a j z i k ö r ü l m é n y e k k ö z ö t t és a h a r c i tapasztalatok p á r a t l a n g a z d a g s á g á v a l . D e m é g ez sem m i n d e n . H a a h a r c f o r d u l a t a i úgy k í v á n n á k , e n n e k a h ő s i n é p n e k v a n h o v á f o r d u l n i a segítségért. M i n k e t , a k i k nagy és ő s z i n t e r o k o n s z e n v v e l , segítő együttérzéssel k í s é r j ü k a dél-vietnami n é p igazságos h a r c á t , egy m á s i k d o l o g is izgat. A z U S A egyre j o b b a n g y ü r k ő z i k és belemelegszik ebbe a s z e m é r m e t l e n r a b l ó - k a l a n d b a — s egyre t ö b b p r o f i t t a l s z á m o l n a k el a f e g y v e r s z á l l í t ó cégek. V a j o n n e m kell-e egyszer e l s z á m o l n i az életekkel is? M e r t m i ú g y g o n d o l j u k , n e m c s a k viet- n a m i b a r á t a i n k a t é r i n t i érzékenyen hozzátartozóik sorsa — h a n e m az a m e r i k a i p o l - g á r o k a t is. D e a v i e t n a m i á l d o z a t o k értelmét ott n e m k e l l m a g y a r á z n i , a s t r a t é g i a i f a l u k , a dzsungel és az ő r á l l o m á s o k körében — a n n á l i n k á b b lehetetlen m e g v i g a s z - t a l n i azt, a k i n e m t u d j a , m i t keresett a fia I n d o k í n á b a n ; h o g y a n , m i é r t és m i t ő l védelmezte ott az a m e r i k a i érdekeket?
S o k a n azt m o n d j á k , az U S A h a z a t a k a r o d n a m á r o n n a n , csak a z az á t k o z o t t p r e s z t í z s . . . E r r ő l a z o n b a n senki sincs meggyőződve. M é g m i n d i g a h á b o r ú kiter- jesztésének ígérgetésénél tart J o h n s o n ; M é g m i n d i g a k a t o n a i m e g o l d á s t erőszakolja..
D a c o l az egész jóérzésű v i l á g megvetésével, v á l l a l j a a v i e t n a m i v é r e n g z ő k a l a n d teljes erkölcsi és t ö r t é n e l m i szégyenét, h a ugyan n e m vesztette m á r el s u g a l m a z ó i - v a l az erkölcsi és t ö r t é n e l m i dolgok i r á n t i érzékét.
H á t ilyen i n d í t é k o k k a l m a m á r v a l ó b a n n e m l e h e t h á b o r ú t n y e r n i , d e m é g c s a k nemzeti presztízst erősíteni sem. A történelem az i g a z a k r e n d j e , t ö r v é n y e s z e r i n t ítél és h a l a d . S ú g y hisszük, m é g a m i n e m z e d é k ü n k életében t ö r t é n e l e m m é v á l i k a v i e t n a m i n é p g y ő z e l m e — m i n t h o g y a fejlődés m a i m e n e t é b e n a t ö r t é n e l e m igaz erőinek g y ő z e l m e a l e g f ő b b törvény.
M i k ö z b e n B u r c h e t t t o l l á n a k ösvényein b e j á r j u k az akna- és n a p a l m s z a g g a t t a v i e t n a m i földet, a kezdetben elcsavargott mérlegelő g o n d o l a t m e g n y u g s z i k , m i n t a mérleg nyelve. A lelkes és ünnepélyes, m a n a p s á g sokszor h a l l h a t ó jelszó, m i s z e r i n t
„ A v i e t n a m i n é p h a r c a igazságos és legyőzhetetlen", v a l ó b a n m e g c á f o l h a t a t l a n a r g u m e n t u m m á l é p elő. Hiszen f e l t á r u l n a k a z o k a r u g ó k , a m e l y e k a n é p h a r c á t folytonossá és hatásossá teszik, s azok a t ö r t é n e l m i és t á r s a d a l m i k u l i s s z á k , melye- ket az ezer és ezer k i l o m é t e r e k távolságából ilyen k i t ű n ő r i p o r t e r k a l a u z n é l k ü l n e m i s m e r n é n k , n e m értenénk. M i n d e n e k e l ő t t azt, hogy az U S A r m y csak a k k o r é n e k e l h e t n é a g y ő z e l m i i n d u l ó t , h a a szabadságharcosok m i n d e n t á m a s z p o n t j á t ledöntené. A n é p szívében e m e l t t á m a s z p o n t o k a t viszont csak a teljes n é p p e l e g y ü t t t u d n á e l p u s z t í t a n i . . .
S Z . S I M O N I S T V Á N
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1965.
Jelenet a West Side Story-ból
798
