Frey, R.L.: Az infrastruktúra

(1)

576 STATISZTIKAI IRODALMI FiGYElÖ

ings modellt. Ezek a modellek a keynesi alap- rendszer bizonyos, más—más értelemben vett továbbfejlesztett változatai. A szerző a Brookings modellel kapcsolatban -- amely méreteit tekintve alighanem a világ legna—

gyobb ökonometriaí modellje - felteszi a kérdést, hogy vajon a nagyobb méretű öko- nometriaí modellekkel készített előrejelzések pontosabbak-e. Válasza: egyértelmű nem, hiszen mint írja: ,,...bármely ökonometriai modell előrejelző képessége nagyrészt füg- getlen a modell méretétől, s a teljes előre—

jelzési hatékonyság néhány kulcsfontosságú egyenlet struktúrájának a függvénye". Ennek ellenére célszerűnek látszik az ökonometriaí modellek bővítése. Ez a tevékenység két irányban tapasztalható. Egyrészt további dez- aggregálásra kerül sor a kínálati oldalon, másrészt újabb egyenleteket iktatnak az eddig viszonylag elhanyagolt területek (állam- igazgatási szektor, mezőgazdaság. munkaerő stb.) vonatkozásában.

Az eddig vizsgált előrejelzési módszerek a szerző szerint nem eléggé megbízhatók. Az ökonometriai modellekről viszont az a véle- ménye — s ez a nézet ma még nem általá- nos -—. hogy segítségükkel olyan elfogadható pontosságú prognózisok készíthetők, amelyek felülmúlják az egyéb módszerekkel készített prognózisokat. Bizonyítja ezt az a táblázat.

amelyben a tényleges GNP adatok mellett feltünteti az egyes előrejelzési módszerek se- gítségével készített ex ante prognózisok ér- tékeit és az ún. abszolút hibákat. Az ered- mények az ökonometriaí modellek fölényét igazolják. A legpontosabb prognózisok a Wharton EFU modell segítségével készültek.

Az ökonometriaí modellek felhasználása nem korlátozódik pusztán előrejelzésre, hanem alkalmasak a különbözö alternatív gaz-

daságpolitikai intézkedések hatásának elem- zésére is. A gazdaságpolitikai intézkedések jórészt a visszaesések megelőzését célozzák.

A ma alkalmazott gazdaságpolitikoi eszkö- zök egyik csoportja. az ún. automatikus sta- bilizátorok, amelyek a kormány közvetlen gazdasági beavatkozása nélkül is a konjunk- túraciklus amplitudójának mérséklése irányá- ba hatnak.

Az állami beavatkozásnak nemcsak az a célja, hogy enyhítse a konjunkturális ingado- zások mértékét. hanem az is. hogy bizonyos előre meghatározott vagy az adott gazdasági helyzet által felvetett gazdaságpolitikai célo- kat megvalósítson. llyen célkitűzés lehet a teljes foglalkoztatottság elérése. az árstabi—

litás megteremtése stb. Ehhez viszont nem elegendő az automatikus stabilizátorok felhasználása, hanem az államnak köz- vetlenül is be kell avatkoznia a gazda—

sági élet menetébe. Ez a beavatkozás általá- ban a költségvetési és pénzügypolitikai in- tézkedések útján történik. A különböző gaz- daságpolitikai intézkedés-alternatívák hatá- sának előzetes elemzése rendkívül fontos.

Erre az elemzésre az ökonometriaí modellek rendkivül alkalmasak. Minthogy a költség- vetési. illetve pénzügypolitikai intézkedések a multiplikátor elvének megfelelően fejtik ki hatásukat. a feladat nem más, minta külön—

böző intézkedésekre vonatkozó multiplikáto—

roknak az ökonometriai modellek segítségé—

vel történő elemzése. A szerző ezeket az ér—

tékeket vizsgálja nyolc hipotetikus esetre vo- natkozóan. A multiplikátorok összehasonlító elemzését nemcsak a Wharton EFU modell segitségével végzi el, hanem az összehason- lításba bevon más ökonometriai modelleket IS.

(Ism.: T. Nagy Sándor)

GAZ DASÁG STATISZTI KA

FREY, R. L.:

AZ lNFRASTRUKTÚRA

(lnfrastruktur.) Tübingen. 1970. J. C. B. Mohr.

132 p.

A könyv az élőszóban megfogalmazott cél- kitűzés szerint az infrastruktúrával kapcsola- tos elméleti alapokat kivánja lefektetni. A bevezetőben adott meghatározás értelmében az infrastrukturális kiadások azok, amelyeket bár közösségi javakra fordítanak, mégis.

amennyiben beruházásokat jelentenek, jövő—

beni hozamok jelenlegi ráfordításának felel—

nek meg. Az infrastruktúra jellemzőit három csoportba osztja: 1. technikai jellemzők. mint a berendezések oszthatatlansága, a hosszú élettartam. az infrastrukturális teljesítmények általános felhasználhatósága; 2. gazdasági jellemzők. mint a beruházásjelleg, az ún. ex-

tern effektusok (a kereslet és a kínálat sti—

mulálása) az állandó (általános) költségek magas aránya, valamint a beruházások nagy terjedelme és nagy kockázata; 3. institucio- nális jellemzők. mint a veszteséges üzeme- lés, a piaci árak szerepének hiánya, a köz- ponti tervezés és az üzemelés központi ellen—

őrzése.

E jellemzők alapján az infrastruktúra keretébe a következő területek sorolhatók:

közlekedés. energia. oktatás, kutatás, egész- ségügy, vízépítés és vízgazdálkodás. kultu—

rális. üdülési, sportlétesítmények és a köz- igazgatás egy része.

Kérdés, hogyan illeszthető bele az infra- struktúra a nemzeti termékbe. Hicks szerint a nemzeti termék egyfelől jóléti. másfelől teljesítménymutató. Az infrastruktúra teljesít—

(2)

STAilSZTlKAi lRODALMl FiGYELÖ

577

ménye (output) vagy közbenső termékjavak és szolgáltatások előállításához, vagy vég- termék, vagy immateriális beruházási jószág.

A nemzeti termékben mint jóléti mutatóban a közbenső termékek és a nem beruházási jellegű végtermékek nincsenek figyelembe véve. Amennyiben a nemzeti termék teljesit—

ménymutatóként szolgái. minden infrastruk—

túra-kiadást (közbenső termékre, végtermék—

re és szélesebb értelemben vett infrastruktú—

rára) előállítási költségen értékelve figye—

lembe kell venni. immateriális beruházáson az ún. emberi tőkére való ráfordításokat ért- jük. Ezek a pénzügyi statisztikában, illetve a nemzetgazdasági elszámolásokban folyó ki—

adásként, illetve állami íogyasztásként jelen- nek meg, az infrastruktúra szempontjából azonban beruházásoknak minősülnek. Az infrastrukturális beruházások hatásuk alapján a következőképpen osztályozhatók:

a) termelési ínhastruklurálís beruházások az in- frastruktura'lis tőkeállomány (dologi vagy immateriá- lis tőke) olyan változásai, melyek outputja egy ké—

sőbbi periódusban inputot jelent javak és szolgái- tatások előállítására (infrastrukturális teljesítmények mint közbenső javak):

b) fogyasztói infrastrukturális beruházások olyan közületi kiadások, melyek közvetlenül szolgálják az egyéni szükségletek kielégítését.

Az infrastrukturáiis teljesítmények legna- gyobb részét vállalatok és háztartások egy—

aránt igénybe veszik (közlekedés, energia), ezért a termelési és fogyasztási infrastruktúra nem választható szét.

Az infrastruktúra jellemzői közül az oszt- hatatlanság közvetlen következménye, hogy általában van egy olyan minimális objektum- nagyság. mely alatt vagy technikailag lehe- tetlen. vagy nem gazdaságos a beruházás.

Az oszthatatlanság a tőkeszegény országokat súlyosabban e'rinti, mint a gazdagokat. So- kan ebben látják annak okát, hogy a fejlődő országok egy része még nem tudta áttörni a szegénység bűvös körét. Ennek leküzdéséhez vagy egy ún. ,,nagy lökés" vagy egy bizo—

nyos ,,kritikus erőfeszítéshatór" átlépése szük- séges.

A fejlődő országokban a gazdasági növe- kedés legfontosabb szűk keresztmetszete a vállalkozók hiánya. ilyen körülmények között a gazdasági fejlődés megindításának straté—

giája: iniciáló beruházásokkal lehetőleg nagyszámú más beruházást és összgazdasá- giiag értelmes aktivitást indukálni. mintegy a rejtett források felkeltésével láncreakciót kiváltani. Ehhez háromféle stratégia képzel—

hető el: a) fejlesztés infrastruktúra-felesleg mellett. b) fejlesztés infrastruktúra—hiány mellett. c) kiegyenlitett növekedés. Az első esetben az ún. privát javak termelési költsége az infrastruktúra—állomány növekedésével csök- ken. A második esetben (ha tehát a közvet- len termeiőtevékenység az infrastruktúra ki- építése terhére gyorsul meg) a privát javak

6 Statisztikai Szemle

termelési költsége emelkedik úgy. hogy ugyanannyi jószág előállításához nagyobb termelőtőke szükséges. A harmadik stratégia mellett az infrastruktúra— és termelőtőke- szükséglet egyenletesen emelkedik.

Az. hogy milyen körülmények között melyik stratégia előnyös, mindenekelőtt attól függ.

hogy a magán- és közösségi döntések hor- dozói milyen mértékben igazodnak a jövőbeli ínfrastruktúra—kiépítettségi állapothoz.

A szabad választásnak természetesen vannak korlátai. Bizonyos infrastruktúra-beruhá- zásokat a megfelelő gazdasági tevékenység kifejtése előtt meg kell valósítani (például repülőteret építeni a légiközlekedés beveze—

tése előtt). Szélesebb mozgástérben nincs ilyen technológiai kényszer (például autóút és gépkocsigyártás).

Az infrastruktúra—fejiesztés növekedési ef—

fektusa négy komponensre bontható:

1. kapacitási effektus, a beruházást végrehajtó te- rület termelési kapacitásának bővitése:

2. racionalizálási effektus: a termelőerők felsza- badítósa azáltal. hogy a beruházás azonos mennyi- ségű jószág és szolgáltatás kevesebb termeiőerővel való előállítását teszi lehetővé;

3. közvetett termelékenységi effektus: a termelési kapacitás növelése más területen, mint ahol a be- ruházás megvalósult (ez a legtöbb infrastrukturáiis beruházás célja; e beruházások extem effektusa a magánvállalatok termelékenységnövekedésében, illetve költségcsökkentésében nyilvánul meg. és kvan—

tifikálására különböző szerzők - Hirschmann, Timm, Wittmann —— különböző modelleket javasoltak:

4. a közvetlen jóléti effektusnak olyan beruházá- soknál van jelentősége, amelyek nem növelik a nép- gazdaság termeiőerejét, de olyan tőkejavakat hoz- nak létre. amelyeket a háztartások közvetlenül el- használhatnak,- ez az effektus a növekedési model- lekben nem jelenik meg, mert nem a GDP-t. hanem az általános jóléti szinvonalat befolyásolja.

Az infrastrukturóiis kiadások és teljesitmé- nyek az elosztási politikában is szerepet ját—

szanak. A dologi infrastrukturális beruházá- sok inkább a regionális és szektorális elosz- tás, az immateriális infrastrukturális beruhá- zások inkább a személyes. jóléti elosztás ja- vítására alkalmasak.

Az infrastrukturális kiadásoknak a stabili- zációs, illetve foglalkoztatási politika eszkö- zeként is jelentős előnyei vannak: beavat—

kozási iehetőséget nyújtanak a strukturális (regionális, illetve szektorális) aiuifogiaikoz—

tatás leküzdésére, valamint a beruházások konjukturálisan legalkalmasabb időpontjá- nak megválasztására. Ezeknek az eszközök- nek alkalmazási iehetőségei azonban gya- korlatilag korlátozottak. miután az infrastruk- túra—kiadások nem csökkenthetők vagy növel—

hetők tetszés szerint.

Az infrastruktúra-teljesítményeket közvetle—

nül csak a piaci mechanizmus tudja érté- kelni. Amikor ez nem működik, vagy tudata- san ki van kapcsolva. politikai döntési me—

chanizmusok lépnek a helyére. ilyenek: hie- rarchia-rendszer (felülrendeltek irányítják az

(3)

578 STATISZTIKAI iRODALMl FIGYEL'Ö

alulrendelteket), poliarchia-rendszer (társa- dalmi döntések), tárgyalásrendszer.

Az infrastrukturális beruházások. illetve teljesítmények hordozója nem feltétlenül az állam. A következő lehetőségek állnak fenn:

—- privát kínálat, privát finanszírozás, állami ellen- őrzés (jogszabályok),

—- privát kínálat, állami finanszírozás (infrastruk- túra-teljesítmények szubvencionálása),

—- állami kínálat (tervezés. kivitelezés, üzemelés), privát finanszírozás.

— állami kínálat. állami finanszírozás.

) Az egyes konkrét infrastrukturálís beruhá- zási létesítmények felöli döntés legfontosabb eszköze az ún. "Cost—Benefit" analizis.

A Cost—Benefit analízisnek nincs egyértel- műen kidolgozott metodikája. Sokkal inkább ,,gondolkodási mód". az összhasznosság és az összköltségek szembeállítása. lnfrastruk—

turális beruházások esetén nemcsak a beru- házót érintő haszon és költség veendő figyelembe. hanem az extern eredmény és költ—

ségek is. Más szóval a társadalom mint egész jóléte maximálandó, ezért a gazdasá- gossági számításoknál szélesen kell értelmez- ni a hozamok és költségek fogalmát. Mun- kanélküliség esetén a piaci bérnél és ka—

matnál alacsonyabb bérrel (kamattal) kell kalkulálni. túlfoglalkoztatás esetén annál ma- gassabbal. Ebből pénzügypolitikai nehézsé- gek származnak, mert — alulfoglalkoztatás esetén — a tényleges költségek nagyobbak, mint amelyek az elemzésben szerepelnek. Az összes hozamot és összes költséget megfelelő kamatlábbal a beruházás időpontjára kell átszámítani. A piaci kamatláb erre nem al- kalmas, mert nem felel meg az időpreferen- cia társadalmi határrátájának és a tőke ha- tártermelékenységének. infrastruktúra eseté- ben a hosszú élettartam az időpreferencia becslésében speciális nehézséget okoz. A je—

lenlegi infrastruktúra—beruházások fő haszon—

élvezői a jövő generációk, akiknek a prefe..

renciája ma ismeretlen.

Az infrastruktúra állami tervezését megne—

hezíti az éves költségvetések rendszere. E ne- hézség áthidalására az Egyesült Államokban kidolgozták az ún. Planning—Programming- Budgeting-System-et. mely a költségvetés- technika, a többéves pénzügyi tervezés és a Cost-Benefit analizis összekapcsolása. A rendszer lépései:

1. az egyes infrastruktúra—területeken kitűzött cé- lok levezetése az összgazdasági célokból,

2. annak tisztázása, hogy ezek a társadalmi cé- lok milyen programokkal (állami tevékenység, infra- struktúra—output) érhetők el,

3. a szükséges inputok megállapítása és Benefit variánsok felállítása.

4. a szükséges input—források átszámítása költség—

vetési tételekre.

Cast—

(lsm.: Szilágyi György)

*

MAYOR. Th. H.:

AZ lNPUT—OUTPUT MODELL ÁGAZATAI ÁLTAL A BERENDEZÉSEK LÉTESITESÉRE FORDlTOTT

KIADÁSOK

(Eauipment expenditure; by input-output indust—

ries.) — The Review of Economics and Statistlcs.

1971. 1. sz. 26—36. p.

Az utóbbi két évtized folyamán a beruhá- zások létesítésére vonatkozó elméleti vizsgá—

latok lényeges, új megállapításokra vezettek.

E tekintetben alapvető az a felismerés, hogy az optimális vagy kívánt tőkeállomány nagy—

sága nemcsak a termelés volumenétől függ.

hanem azt döntően befolyásolják az árak, a kamatláb, a technikai haladás és az adó- politikai szabályok. Ezzel szemben a dinami- kai input—output előrejelzések még a régebbi akcelerációs elv alapján számítják a beru—

húzásokat; ennek keretében minden iparága- zatban a nettó beruházás a termelésnöveke—

dés és egy állandó tőkeegyüttható szorzo—

tával egyenlő.

, Az újabb beruházási elmélet szerint az in- veszticiók prognózisát a tőkeegyütthatók mat—

rixa helyett célszerűbb a beruházásokat meg—

határozó regresszió-egyenletekre alapozni.A jelen dolgozat ilyen egyenleteket ismertet az amerikai 1958. évi input—output modell 68 olyan ágazatára nézve, ahol a berendezési kiadások számottevők. Az újabb felfogás szerint a beruházások nagysága a vállalati op- timális tőkeállomány változásából vezethető

le.

Egy piaci versenyben álló vállalat eseté- ben a tőkeállomány optimalitásának krité- riuma a tőke határhozadékának és a tőke- használat reálköltségének az egyenlősége.

Hall és Jorgenson nyomán a tőkehasználat (R) reálköltsége az alábbi egyenlettel fejez- hető ki:

R: ; Ha) (1—c) 31 /1/

ltt o/p a tőke és a termelés viszonyszáma, r a diszkontkamatláb, ö az amortizáció rá—

tája. u az adóráta, c a beruházásnak az adóhitel által fedezett hányada. z az egy dollár értékű befektetés után az adószabály- zat szerint számított amortizáció jelenlegi ér- téke.

Az optimális tőkeállománynak a fenti kri—

térium alapján való meghatározásához a termelési függvény explicit figyelembevétele is szükséges. E célra a szerző az ún. állandó helyettesítési elasztícitásnak megfele/ő (CES) függvényt alkalmazza az alábbiak szerint:

0 : ff (yK — 9 i (1 ——y) L — 0 ) —1/9_ /2/

ltt G a termelési volumen. K a tőkeállo—

mány, L a munkaerő nagysága, 13. y és 9 állandó paraméterek. Az utóbbi a 5 helyet—