Szarvasmarha-tenyésztésünk főbb közgazdasági kérdései (I.)

SZARVASMARHIAX-AATENYÉSZTÉSUNK FÖBB KÖZGAZDASÁGI KÉRDESEI (l.)

DR. NAGY IMRE

A szarvasmarha-tenyésztésnek a világ mezőgazdasági termelésében igen fontos szerepe van. Az egyes állatfajok közül az állattenyésztésben — _közel 900 milliós számával — a legnagyobb súllyal szerepel. Aránya —— számosállatban számítva — a négy fő állatfajból (szarvasmarha, sertés, ló, juh) 1959—ben meg- közelítette a 80 százalékot.

,

A szarvasmarha—tenyésztésnek hazánkban is nagy jelentősége van: a mező—

gazdaság bruttó termelésének több .mint 13 százalékát, az állattenyésztésből származó termelési értéknek pedig egyharmadát a szarvasmarha—tenyésztés szolgáltatja. A termelési értékből való részesedés alapján — az utóbbi éveket kivéve —— a szarvasmarha az első helyet foglalta el, jelenleg a sertés után a

második legtöbb értéket termelő állattenyésztési ág.. A*lakosság által fogyasz—

tott tej és tejtermék nagy részét a tehénállomány, az elfogyasztott húsmennyi—

ségnek közel egyötödét a szarvasmarha—állomány szolgáltatja, s ezzel az egyes hústermelő állatfajok közül a sertés és a baromfi után a harmadik helyen áll.

A szarvasmarha ezenkívül számos élelmiszer—, könnyű— és gyógyszeripari alap- anyagot szolgáltat. Külkereskedelmünkben — főleg kivitelünkben ———- a vágó-

marha, a tej, a sajt, a marhahús fontos szerepet tölt be.

Az egyes állatfajok közül a szarvasmarha illeszkedik be legszervesebben a mezőgazdasági üzembe. A szarvasmarhatrágya a talajerő fenntartása szem-'—

pontjából —— a műtárgyak jelentős mértékű elterjedése ellenére is ——-— alapvető fontosságú. A szarvasmarha tömegtakarmány-igénye —— zöldtakarmány, siló, széna —— elősegíti az okszerű vetési sorrend kialakítását. A gazdasági hulladé—

kok (szalma, pelyva stb.) és a mezőgazdasági ipari melléktermékek (répaszelet, szeszmoslék stb.) jelentős részét leggazdaságosabban a szarvasmarha értékesíti.

A célszerűen szervezett szarvasmarha—tenyésztés —— a tejtermelés, a marhahiz—

lalás és a tenyészállatok nevelése —- lényegesen hozzájárulhat a mezőgazdasági üzem jövedelmének fokozásához. Végül említést kell tenni a szarvasmarha iga—

erő szolgáltatásáról, amely korábban nagyjelentőségű volt, napjainkban azon- ban a gépesítés következtében mindinkább háttérbe szorul. *

A SZARVASMARHA-ÁLLOMÁNY ALAKULASA

Magyarország szarvasmarha-állománya a lakosság számához és a mező- gazdasági területhez viszonyítva alacsony, 19 európai ország közül csupán két országban, Bulgáriában és Olaszországban jut ezer lakosra kevesebb szarvas- marha, mint nálunk. A mezőgazdasági területhez viszonyított arány sem ked-

2*

20 DR. NAGY IMRE

vezőbb, itt is a 17. helyet foglaljuk el, A szarvasmarhalállomány 1963 tavaszán 1 906000 darab volt, 170000 darabbal kevesebb, mint 68 évvel korábban, 1895—

ben. Kismértékben növekedett az állomány az első világháború előtt, de az

1920—es évek második felétől a gazdasági válság idejéig fokozatosan csökkent,

és 1934—ben volt a legalacsonyabb, 1 678000 darab. A második világháború elő-

készületei, valamint a háború alatti ,,konjunktúra" hatására jelentős emelkedés

következett be: az állomány 1942—ben a 2 300000 darabot is meghaladta.

1. ábra. A szarvasmarha—állomány alakulása!

íze/' dó

ZW .

:

4

o' '. ;

2 !; ;

' _n " ;

TM?

WW

"!

a

!

s

%

I I

750

7000 ; , ' * * ' V

,,4 ,. 4

§§"*§"'É"'ÉÉÉ'É"'§"'§"'É"'§ .

_ (Általában a tavaszi, 1095-ben a november 20-i és 1899—ben az október 15-i őszi állat- számlálás adatai.

A második világháború igen jelentős pusztítást idézett elő a szarvasmarha——

tenyésztésben. Az állomány nagy részét nyugatra vitték, vagy levágták, ezert 1945—ben csak kismértékben haladta meg az egy millió darabot. A kárt azonban a számszerű csökkenés nem fejezi ki teljesen, annál nagyobb volt, ugyanis első- sorban a legjobb egyedeket —- a törzstenyészeteket —— vitték nyugatra, a kis—

gazdaságok pedig megmaradt szarvasmarháikat a vonóerő hiánya miatt nagy——

részt kénytelenek voltak igázásra is használni. A felszabadulás után az állat—

tenyésztők előtt elsősorban az a feladat állt, hogy a lehető legrövidebb időn belül legalább számszerűen elérjük a felszabadulás előtti szarvasxnarha-állo—

mányt. Számos határozat és gazdasági intézkedés született a szarvaSmarha—

tenyésztés fejlesztése érdekében. Az intézkedések eredményeként az állomány számszerűen Viszonylag rövid idő alatt elérte a háború előtti szintet, és 1948-—

ban az állomány már meghaladta az 1938. évit, az 1950—es évek első felében

pedig minden évben a kétmillió darab felett volt, sőt 1953-ban a létszám meg-

közelítette az 1942. évi legmagasabb állományt is.

A SZARVASMARHA-ÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE

Az elmúlt években nagymértékben megváltozott a szarvasmarha—állomány

száma .és összetétele. Az állomány; 1963 tavaszán 1950—hez képest 316 000 da—

rabbal, ezen belül a tenyészmarhák száma (tehén, előhasi üsző, bika) 332 000

SZARVASMARHA—TENYÉSZTÉSUNK 21

darabbal, volt kevesebb, s ezzel arányuk 52-ről 43 százalékra csökkent, Leg—

nagyobb mértékben a tehénállomány változott, mely 1950 óta 300000 darab-

bal csökkent. A változás 1959—ig nem volt egyirányú, csökkenés és emelkedés vál-—

totta egymást. Ettől kezdve azonban a változás mérsékeltebbé, de állandóan

csökkenővé vált.

' 1. tábla

A szarvasmarha-állmnány megoszlása kor és ivar szerint

(a tavaszi összeírások alapján) Ebből:

Év swim-ar a - o"kó' e

ölglszeson tehén (alá;?! tengfiííz- 511333 igáíotí V ' * tinó

Ezer darab

1950 ... 2222 1063 74 12 . 150

1951 ... 2009 917 63 15 . 129

1952 ... . . . 2091 8745 155 14 . 131

1953 ... 3236 912 104: 15 . 87

1954 ... 2075 871 106 15 . 89

1955 ... 2128 859 114 16 . 95

1956 ... 2170 891 103 16 . 91

1957 ... 1.973 891 81 13 . 78

1958 ... 1937 895 72 12 . 75

1959 ... . . . . . 2004 897 65 9 . 58

1960 ... 1971 879 70 6 175 39

1961 ... 1957 836 84 5 212 16

1962 ... 1987 828 68 4 234 6

1963 ... 1906 777 47 3' 262 3

1950 — 1956. évek

átlaga, ... 2133 912 103 15 . 110

1957 — 1963. évek

átlaga ... 1962 858 70 7 . 39

Index: 1950. év:: 100

1950 ... 100 100 100 100 . 100

1951 ... 90 86 85 125 . 86

1952 ... 94 82 209 117 . 87

1953 ... 101 86 141 125 . 58

1954 ... 93 82 143 125 . 59

1955 ... 96 81 154 133 . 63

1956 ... 98 _ 84 139 133 . 61

1957 ... 89 84 109 108 . 52

1958 ... 87 84 97 100 . 50

1959 ... 90 84 88 75 . 39

1960 ... 89 83 95 50 . 26

1961 ... 88 79 114 42 . 11

1962 ... 89 78 92 33 . 4

1963 ... 86 73 64 25 . 2

1950 — 1956. évek

átlaga ... .. 96 86 139 125 . 66

1957 —— 1963. évek '

átlaga ... 88 81 95 58 . 26

A csökkenés nem mkm'mető nündenképpen helytelennek, mert a hígabb

hozamú egyedek kiselejtezése következtében emelkedett az egy tehénre jutó

22 — DR. NAGY imre

e'vi tejhozam, és javult a takarmányellátás is, mert a kishozamú, improduktív

állományt nem kellett takarmánonni. A kishoz'amú egyedek kiselejtezése tehát helyes, de nem tekinthető helyesnek, hogy a'kiselejtezett állatokat nem pótol—

ták nagyobb tejhozamú tehenek behozatalával és meghonosításával. (1950 óta 1840 darab tenyészmarhát hoztak be, és 2232 darabot vittek ki.) Nem kívánatOS

az sem, hogy az előhasi üszők száma —— kisebb ingadozásoktól eltekintve U—

évek ótaosökken, és az évenként kiselejtezett tehenek pótlását sem biztosítja.

A tehénállomány nagyobb részével rendelkező háztáji gazdaságok jelentős ré—

szében a rossz takarmányellátás miatt ném foglalkóznak kellő mértékben üsző—

neveléssel. Uszőborjaikat igyekeznek minél előbb értékesíteni, ezért a háztáji gazdaságoktól tehénállományuk arányánál lényegesen kevesebb tenyészállatot remélhetünk. Ezt bizonyítják az 1963 tavaszán végrehajtott állatösszeírás adatai is. Ekkor a háztáji gazdaságok tulajdonában volt a tehénállománynak több, mint 54 százaléka, az előhasi üszőknek viszont csupán 44 százaléka.

Az állománycsökkenés eredményeként a tehénsűrüség, mely eddig is az európai átlag alatt volt, tovább romlik. Ez nemcsak a lakosság ellátására fog kedvezőtlenül hatni -—- a tejtei'melésnél már jelenleg is érezteti hatását —, hanem a növénytermelés- és a sZarva'smarha—tenyésztés közt kialakítandó helyes

arányt sem teszi lehetővé. " * *

A bikaállomány a mesterséges *termekenyítés elterjedése következtében 1963—ban az 1956. évi legmagasabb létszámnak ngötödét sem tette ki.

A felvásárlási árak 1957. évi rendezése óta a hízott marha ára kedvezőbb

a sertés, sőt a tej áránál is. Ennek hatáSára nagymértékben emelkedett a

marhahizlalás. A hízó marhák száma ez év tavaszán 262 000 darab volt, azaz

az összállománynak 14 százalékát tette ki. *

A mezőgazdasági munkák gépesítése lehetővé tette az igázott marhák szá—

mának csökkentését: az igázott állatok száma 1963 tavaszán csupán 3000 darab volt, az 1950. évinek 2 százaléka.

A SZARVASMARHA—TENYÉSZTÉS ,JELENLEGI HELYZETE

A mezőgazdaság szocialista átszervezése a mezőgazdaságban a termelő eszközök nagymértékű koncentrációját eredményezte. Ennek mértéke a mező—

gazdaság két fő ágában — a szántóföldi növénytermelésben és az állattenyész—

tésben —— nem volt egyforma, 'az mállattenyésztésben végbement koncentráció lényegesen kisebb volt. 1961-ben, amezőgazdaságí szocialista átszervezése után

a szántóterület 78 százalékát (az állami gazdaságok és a mezőgazdasági ter-

melőszövetkezetek közös gazdaságai műVelték meg, és ezzel a szántóterület nagyobb részén megvalósult a fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazásának területi előfeltétele. Az állattenyésztésben a koncentráció ennél lényegesen kisebb volt: az állatállománynak (számosálla-tban kifejezve) csupán 48 száza—

léka volt az állami gazdaságok és ,a termelőszövetkezeti közös gazdaságok

tulajdonában. _Ez az arány az egyes állatfajoknál igen eltérő volt. A juh—-

állománynak 85, a lóállománynak 68, a szarvasniarha-állománynak 44 és a sertésállománynak 36 százaléka volt az átszervezés befejezése után a szocialista nagygazdaságokban. A sertés-, a szarvasmarha- és a baromfiállomány nagyobb réSze az átszervezés után is a tennelőszövetkezeti tagok háztáji, az egyéni és

a'kisegitő gazdaságok tulajdonában-amaradtf f -' 4 , , * ?

:SZARVASMARHA—TENYÉSZTÉSUNK 23

Az átszervezés eredményeképp egy—egy nagyüzem jelentős szarvasmarha—

állománnyal rendelkezett: az állami gazdaságok átlagosan ezer darab, a ter- melőszövetkezeti közös gazdaságok pedig átlagosan 174 darab szarvasmarhát

tartottak. , '

. !. tábla

A szarvasmarha—állomány megoszlása társadalmi szektorok szerint

(a tavaszi összeírások alapján)

Ebből mezőgazdasági Egyéni és

Állami Szövetkezeti termelőszövetkezeti kisegítő Összes

Év közös ! háztáji gazdaság

s zektor gazdaságok

szarvasmarha—állományának aránya (százalék)

1950 ... 2,5 0,9 . . 96,6* 100,0

1951 ... 5,4 4,0 . 90,6* 100,0

1952 ... 7,8 8,9 4,6 4,3 83,3* 100,0

1953 ... 11,8 14,5 7,8 6,7 73,7* 100,0

1954 ... 11,0 10,7 6,0 4,7 78,3* 100,0

1955 ... 9,8 l3,3 ' 5,7 '4,8 , 76,9 — 100,0' '

1956 ... 10,2 17,4 7,1 7,9 72,4 100,0 —

1957 ... 10,2 6,6 3,1 2,3 83,2 100,0

1958; ... 10,6 9,1 4,9 2,7 80,3 100,0

1959 ... 10,4 23,0 10,1 11,7 66,6 100,0

1960 ... ll,4 60,6 22,8 37,4 28,0 100,0 —

1961 ... 12,7 78,6 31,6 43,8 8,7 100,0

1962 ... 13,0 79,1 36,5 39,8 — : 7,9 100,0

1963 ... 13,3

80,1 40,1 36,5 6,6 100,0

" A termelőszövetkezeti csoportok tagjainak állományával együtt.

Az állattenyésztésben — különösen pedig a szarvasmarha-tenyésztésben -—- a nagyüzemi termelés megszervezése lényegesen nagyobb anyagi befektetést igényel, és sokkal hosszabb idő alatt térül meg, mint a szántóföldi növény—

termelésben. Egy tehénférőhely például — százférőhelyes istállóban! —— kb.

15000 forintba kerül. A szocialistaátszervezés óta szarvasmarha—istállók épí—

tésére már eddig is több milliárd forintot fordítottak, és ezzel igen sok nagy- üzemi állatfe'rőhelyet létesítettek. Az építésnél — szükségmegoldásként — az istállók méreteit az új üzemek pillanatnyi igényei döntötték el, és így sok esetben — főleg a kisterületű állami gazdaságokban ésvtermelőszövetkezetekben

—-— az újonnan épített istállók már a megépítéskor sem voltak korszerűek. Ezzel egészen a közelmúltig a szarvasmarha-férőhelyek építésére rendelkezésre álló beruházási összegek egy részét szétforgácsolva használták fel. Az új istállók egy része kis befogadóképességénél fogva nem teszi lehetővé a korszerű gépe—

sítést, munkaszervezést, .és a termelés szakosítását is gátolja.

Az új gazdasági épületek építésével egyidőben a nagyobb gazdasági egy- ségek és ezen keresztül nagyobb termelőegységek létrehozására törekednek.

Ennek során sok állami gazdaságot összevontak, számos termelőszövetkezet egyesült. A nagyobb gazdasági egységek kialakítása azonban az állattenyész—

tésben az esetek többségében nem teremtette meg a nagyobb termelőegysé—

geket és ezzel a szakosított nagyüzemi termelést. Az állattenyésztő telepek jelenlegi mérete nem teszi lehetővé a korszerű, specializált termelést. Még az

24 " DR. NAGY Im

állami gazdaságok állattenyésztő telepeinek közel háromnegyede sem alkalmas

ZOO—nál több számosállat befogadására, és ezeken a telepeken van az állomány

36,3 százaléka.

3. tábla Az állami gazdaságok állattartó telepeinek megoszlása az elhelyezett

állomány nagysága szerint

(1061. december 31—én)

] Telepek Számmállatuk ' Telepek Számosállatok Az egy telepen elhelyezett,

állatok száma (számosállat)

száma (darab) ! számágzlázálllggfszlása

— 50 ... 752 18 289 30,9 5,l

51— 200 ... 1 016 111 511 41,8 31,2

20 1 — 500 ... 589 178 905 24,3 50,1

501 _ ... 73 48 668 3,0 13,6

Összesen 2 430 357 373 100,0 ' 100,0

A szakosított nagyüzemi termelés térhódítását azonban nemcsak objektív

okok akadályozzák, hanem a hagyományos formákhoz való ragaszkodás is. Pél—

dául 1961-ben 13 olyan állami gazdaság foglalkozott marhahízlalással, amelyek——

nél az évi ráhízlalt súly 100 mázsa alatt volt, vagy például 8 gazdaság 10 de.——

rabnál kevesebb tehenet tartott. Ezekben a gazdaságokban az egy állatra jutó hozamok csak feleakkorák voltak, mint az összes állami gazdaságban.

Az állami gazdaságok állattenyésztő telepeinek nagy részén 1961_ végén!.

már egy állatfajt tartottak, egyharmadukon azonban kettő vagy több állami,, 28 telepen pedig minden állatfaj megtalálható. Igen sok olyan telep volt, ahol az_

állatállomány nem érte el az egy gondozó által norma szerint kezelhető állatok számát. Például a növendékmarháknál 141 telepen, a teheneknél 110 telepen volt:

ez a helyzet. ' _

A szarvasmarha-tenyésztésben tért hódító specializáció folyamatát az állami

gazdaságokban a 4. tábla adatai szemléltetik. Szarvasmarha-tenyésztéseel 261 gazdaság foglalkozik. A gazdaságok nagy része tejtermeléssel, marhahízlalásaal és növendékmarha-neveléssel is, tehát tényegében a szarvasmarha—tenyésztés,

minden ágával foglalkozik.

4. tábla

A szarvasmarhát tartó állami gazdaságok megoszlása a szarvasmarha tartással foglalkozó telepek száma szerint

az 1961. év végén

! Szarvas- mivandeké ] Hízó

Tehenet

Telepek száma marhát

tartó gazdaságok száma '

l ... 2 7 45 84 61

2 — 5 ... 13 7 154: 1 1 7 1 49

6 —- 10 ... 58 34 13 24

11 —— ... 29 7 1 6

Nem tart ... ll! 21 , __ 46 21

Összesen 261 261 261 261

SZARVASMARHA—TENYÉSZTESUNK 2 5.

Néhány nagy termelőszövetkezet már nemcsak elérte, hanem túl is haladta az állami gazdaságokban kialakult átlagos állatlétszámot. A termelőszövetkeze——

tek egyesülése, a földterület és az állatállomány koncentrációja jelenleg is folyik. Ez a folyamat azonban lassú, és előreláthatólag még több évre van szük—

ség ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a szarvasmarha- állomány koncentrációja elérje az állami gazdaságok 1961 végi, optimálisnak még nem mondható mértékét. Amíg a folyamat tart, addig vagy továbbra is korszerűtlen kis istállók, vagy a szükségesnél nagyobb épületek építésére kerül sor, és ezek kapacitását nem használják ki, vagy az igényeknek megfelelő épü—

leteknek csak egy részét építik meg. Mind a három megoldás károsan hat az ön—

költségre és a jövedelmezőségre: a termelést költségesebbé teszik és az önkölt- ségét növelik. Tehát e megoldásokhoz csak abban az esetben szabad folyamodni, ha más lehetőség nincs. Véleményem szerint, helyes az a kezdeményezés, hogy a termelőszövetkezetek a nagy összegű beruházásoknál, melyek egy szövetkezet erejét felülmúlják, vagy amelyeket nem is volna célszerű egyedül véghezvinni, közös vállalkozásokat hozzanak létre. (Ilyen-ek például: törpe vízművek léte—- sítése, talajvíz—lecsapolás, öntözés stb.) A közös vállalkozások rendszerét az állattenyésztésben elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésben kellene bevezetni, mert a korszerű nagyüzemi módszerek igen sok álló— és forgóeszközt igényelnek.

Ezzel rövidíteni lehetne a szarvasmarha—tenyésztésben a koncentrációs folyamatot,.

és korszerű szakosított állattenyésztési telepeket, tej— és húsgyárakat lehetne létrehozni. Ez a beruházási eszközök koncentráltabb felhasználását. az egy állatra jutó beruházások összegének csökkenését eredményezné. A specializálás révén:!

legkorszerűbb munkaszervezési: lehetne megvalósítani. Az irányítók és ellen—

őrzők száma csökkenne, a specialisták alkalmazása a vezetés magasabb szín-—

vonalát biztosítaná.

*

Az utóbbi években a tenyészállat—nevelés és —utánpótlás —— az állami gazda—

ságok kivételével —— a többi szektorban sem számszerűen, sem a minőséget illetően nem volt megfelelő. Az üszőborjaknak csak kis részét nevelték fel tenyészállatnak, és számuk nem éri el az évenként kiselejtezett tehenek számát.

Megfelelő tartási és takarmányozási viszonyok között 15—18 hónapos kor——

ban a magyartarka üszők —— 400 kilogrammos testsúllyal —— tenyészérettek, és olyan szilárd alkatúak, hogy 10—12 éves termelésre is képesek. Ezzel szemben az üszők nagyobb része a borjúkori nevelés hiányosságai és a rossz tartás következtében 18 hónapos korára nem éri el a kívánatos súlyt, nem válik tenyészéretté. A tenyésztésbevétel nagy részüknél két éves vagy annál idősebb korban következik be, az üszőnevelésre fordított idő tehát a szüksé- gesnél hosszabb.

A növendéknevelési idő meghosszabítása költségessé teszi a tenyészállat- nevelést, mert a szükségesnél több élő és holt munkát használnak fel egy tehén felnevelésére, ugyanakkor az optimálisnál rövidebb ideig tartják te—

nyésztésben. (Az elmúlt hét év alatt 7 százalékkal több tehenet vágtak le, mint az 1955. évi állomány.) A rövid tenyészidő miatt egy tehéntől átlagosan 40—50 százalékkal kevesebb tejet fejnek, így a nevelés költségeiből 80—100 százalék—- kal több esik a termelt tej egységére, mint a tenyésztési idő teljes kihasználása esetén. A késői tenyésztésbevétel és a rövid tenyésztési idő nemcsak a tej—, hanem a hústennelésre is kedvezőtlenül hat. A termelt hús mennyisége nagy—

mértékben függ a megtermékenyítés és az ellés idejétől. Ha az első megter——

26 ' * . DR. NAGY IMRE

mékenyítés 15 hónapos korban megtörténik, és az ellésre két éves korban sor kerül, akkor az egy tehéntől nyerhető csontos hús mintegy 40 százalékkal több, mintha a termékenyítés csak kétéves korban következik be.

A rövid tenyésztési idő miatt kevés a szaporulat, s a hústermelés növelése érdekében főleg kifejlett korú állatokat kell levágni, jóllehet mind belföldön, mind külföldön a kevésbé zsíros, porhanyós, lédús éskönnyen rágható fiatal marhák húsa iránt növekedett meg a kereslet. A belföldön levágott marhák átlagsúlya 1962-ben 75 százalékkal magasabb, az exportált marháké viszont 22 százalékkal alacsonyabb volt, mint 1938—ban. A nagysúlyra—hízlalás takarmány—

pazarlással is jár, mert nem lehet kellően kihasználni a fiatal állatok fejlődési

erélyét, kedvező takarmányértékesítését; .

Azokban a gazdaságokban —— főleg a háztáji és egyéni gazdaságokban —, amelyekben a szarvasmarha-tenyésztés egyszerű módon megismétlődik, az a cél, hogy a tenyészidő alatt egy utódot felneveljenek a kiöregedett és kiselej-y tezett tehén pótlásaként. A pótlás általában 2—3 évvel a selejtezés előtt ellett, üszőborjakból történik. Az üszőborjú—szaporulatból azonban így nem— ai—leg-

kiválóbb egyedeket tenyésztik tovább. "A' tehénselejtezések időpontja alapján

nagyobbrészt a véletlen dönti el, hogy— melyik üszőborjú' maradmeg'tenyész—

tésre, illetve melyikből lesz vágóállat A szarváSmarhahús—termelésnek' kisebb

a" kockázata, *mint a tejtermelésnek. 'A— — tenyészállat—nevelés "lényegesen;

nagyobb költséget igényel; mint a hizlalás. A hizott üsző' ugyanis dél—lő hó—f

napos korban értékesíthető, tenyésztés esetén azonban 'csak' két és fél, három—b éves korban derül ki, hogy a befektetés jövedelmező volt—e, vagy sem.— * —

A háztáji és az egyéni gazdaságokban nevelt; ,a tenyésztésbe: vett-borjakkali' azonosértékű borjakat -— az üszőbofjú—sZaporulatnak mintegy a*_fe1ét'—a—— rövid nevelési idő után vágóállatként értékesítik. A szarvasmarha—törzsállomány számszerű növelése érdekében az üszőborjú—nevelést az eddigiektől eltérő ala- pokra kellene helyezni. A sok tejet adó tehenek utódait fel kellene vásárolni,

és felnevelésüket állami segítséggel a 'termelőszövetkezetek közös gazdaságai—

ban vagy az állami gazdaságokban kellene biztosítani. Ez szakszerűbb tenyész-v állat-nevelést tenne lehetővé, ugyanakkor a háztáji gazdaságokban a borjakkal feltakarmányozott tej emberi táplálkozás céljaira felszabadulna; ami a teje'llá'tás javulását eredményezné. Az üszőborjú—felvásáxflás lehetőséget teremtenek arra, hogy a nagyüzemi tejtermelés érdekében az eddiginél nagyobb méretű és szi—' gorúbb elbírálás alapján válogassák ki _a nagyüzemi tenyésztésre alkalmas álla- tokat. Ilyen jellegű kiválogatás a nagyüzemi tehénállománynál is szükséges

;— jelenleg folyamatban is van —, de a nagyobb üszőállományból rövidebb idő

alatt biztosítható lenne az emlitett követelményeknek megfelelő tehénállomány kialakítása. (Jelenleg a fejőgépek egy részet ilyen, tehenek hiányában nem

tudják üzemeltetni.) *

( * A szarvasmarha—állomány alakulásánál láttuk, hogy az állomány az elmúlt

hetven évben alig változott, s a kétmillió darabot Csak olyan ídő'szakókban

haladta túl lényegesen, amikor kötött gazdálkodás volt, és adminisztratív intéz-

kedések akadályozták meg az állatok vágását, az állomány csökkentését *

TAKARMANYTERMELÉS, TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁS

Intenzív szarvasmarha-tenyésztés és az —- ezzel együttjáró —'—* állandóan növekvő állatitermék—termelés oksZerű takámhányozás nélkül nem valósítható

meg. Ez a termelés színvonalátólfűggően a növénytermelés és azáll'attenyész—

tés között bizonyos arányok kialakulását teszi Szükségessé; A megfelelő arány

,:SZARV ASMARHA—TENYÉSZTESUNK 27

nálunk, több ok miatt, évek óta nem alakult ki. A mezőgazdaságilag művelt területnek több mint a felén takarmánynövényeket termelnek. A takarmány—

növények termésátlagai azonban nagyon alacsonyak, és így az állatállomány számára szükséges takarmányt a viszonylag nagy terület ellenére sem lehetett biztosítani. A takarmányhiány pedig nagy kárt okoz még akkor is, ha csak rövid ideig áll fenn, mert tervszerűtlenné teszi a takarmánygazdálkodást nem—

csak a takarmányszűk, hanem a takarmánybő időszakokban is. Azokban az időszakokban, amikor elég a takarmány, a termékkiesést az állatok túletetésé—

vel igyekeznek pótolni. Takarmányszűk időszakok takarmánygazdálkodására viszont a ,,túlzott takarékosság", a gyenge takarmányozás a jellemző. Mind a két takarmányozás lényegében takarmánypazarlásra vezet, mert az állatállo—

mány ilyen körülmények között nem tudja azt a termelést nyűjtani, amelyhez biológiai adottságai megvannak. A takarmányozásnak ez a módja nagyon költségessé teszi az állati termékek előállítását. A felhasznált takarmánymennyi—

ség csökkentése ugyanis az állati termékek termelésének a takarmány meg- takarítása mértékénél nagyobb arányú visszaesését idézi elő, és ennek követ—

keztében a termékegységre jutó takarmányfelhasználás lényegesen nagyobb, mint ésszerű takarmányozás esetén. A szűkös takarmányhelyzet nem teszi lehetővé az okszerű takarmányozást. Egyféle takarmányt sok esetben addig etetnek, amíg el nem fogy, jóllehet az állatok termelőképessége csak változatos takarmányozással —-— takarmánykeverékek etetésével — használható ki meg—

felelően.

A tömegtakarmányokból' —— a szálas és a nedvdús takarmányokból — az egyes állatfajok közül a szarvasmarha állít elő leggazdaságosabban emberi táp—

lálkozás céljaira alkalmas termékeket. A mezőgazdasági területek ésszerű hasz—

nosítása, valamint a szükséges takarmánymennyiség biztositása megkívánja, hogy szarvasmarha-tenyésztéssel elsősorban azokat a területeket hasznosítsuk, melyeken a szarvasmarhával lehet a legmegfelelőbb gazdasági hatásfokot el—

érni.

Egy számosállatra O,9 kat. hold rét— és legelőterület jut Ekkora területen az állatállomány számára szükséges szálas— és zöldtakarmány megtermelhető lenne. A mintegy 2,4 millió kat. hold rét— és legelőterület nagyobb része azon—

ban nem felel meg a korszerű gazdálkodás követelményeinek. A felszabadulás.

előtt, ezek a területek igen elhanyagoltak voltak, és az elmúlt években ezek állapotára —— ápolására, trágyázására, újratelepítésére, felújítására — az irányító szervek is és a szocialista nagyüzemek is kevés gondot fordítottak. 1962—ben a rét— és legelőterület 1,1 százalékát istállótrágyázták és 5,5 százalékát mű—

trágyázták. A kat. holdanként felhasznált trágya mennyisége is nagyon alacsony volt: istállótrágyából 84 mázsa, műtrágyából 98 kilogramm. A rét— és legelő—

területeken felhasznált műtrágya egy százalékát sem tette ki a mezőgazdaság

által felhasznált összes műtrágyának. Alacsony (1,7%) volt 1962—ben az öntözött

legelőterületek aránya is. A gyepterület 14 százaléka talajjavításra, 11,5 százaléka vízrendezésre szorul. Az elmúlt 10 évben kb. 20 000 kat. holdon —— a javításra szoruló terület 6 százalékán —- végeztek talajjavítást. A rétek és legelők terü—

letének csak 5 százaléka jó, 60 százaléka gyenge minőségű, 9 százaléka pedig rét— és legelőművelésre alkalmatlan. Ez megmutatkozik a terméshozamokban is.

(Lásd az 5. táblát.)

Az alacsony terméshozamok hatása tapasztalható az egész állattenyésztés—

ben, különösen pedig a szarvasmarha-tenyésztésben. Az alacsony terméshoza—

mok miatt a legelők és a rétek a lehetségesnél lényegesen kevesebb állat szálas—

25 na. meg xm

takarmány—szükségletét fedezik, illetve a _ jelenlegi állomány évi takarmány—

szükségletét sem fedezik. (Például a szarvasmarha—állomány 1962/1963. évi széna— és zöldtakarmány—szükségletének csak kb. egyharmadát fedezték.) A hi;—

ányzó szálastakarmányt szántóföldön, más kultúrákkal is hasznosítható területen.

kellett megtermelni. A szántóföldön termelt takarmányokat az állatokkal, áltaf

lábán istállóban, a nyári időszakban esetleg kifutókban, karámokban, de minden

esetben emberi munka közbeiktatása után etetik fel. (A szántóföldi takarmányt ugyanis le kell vágni, esetleg meg kell szárítani, az istállóba be kell szállítani?

míg a legelőn az állat maga keresi meg a takarmányt, tehát a betakarítágg költségét meg lehet takarítani, ugyanakkor ésszerű szakaszos 1egeltetésse1,_ ;;

betakarítási veszteségek is elmaradnak.) Ez is nagymértékben hezzájáml ehhöz?

hogy a munkatermelékenység az állattenyésztésben olyan alacsony.

:. tábla A rét— és legelőter'ületek terméshozama

Rét— ! Legelő-

ÉV területek termésüket:

(mázsafkat. hold)

1938 ... 163 ,

1958 ... 35-59 4,5

1959 ... 1450 es

1960 ... 13,0 5,l

1961 ... l0,0 4,8

1962 ... 9,9 5,0

Az utóbbi években kedvezően változott a szántóföldön termelt szálas és

lédús takarmánynövények vetésterületi aránya. Jelentősen nőtt a esalamádé

és a silókukorica, valamint az évelő pillangósok vetésterülete, ugyanakkor! nagy—

mértékben csökkent az egynyári szálastakarmányok aránya. Az 1931—1940.

évek átlagához viszonyítva a Csalamádé és a silókukorica vetésterületi aránya három és félszeresére, a lucerna és Vöröshere területi aránya pedig másfél—e

szeresére emelkedett, és 1962—ben a szántóterületnek már 9 százalékát foglalta

el. Ez a változás a szarvasmarhaállomány és a tejtermelés fehérjeigényeinek mind jobb kielégítése érdekében történt, az alacsony termésátlagok miatt azon——

ben a takamánygondalnat nem színi-tette meg.

6. tábla

A fontosabb szálai—"takarmányok termésátlaga

(mázsa/kat. hold)

Év Lucerna Vöröshere Baltacim maguk. Cal sí! ;dé kukorlsu.

1931 —— 1 940.

évek átlaga 233 18,7 15,7 15,2 140,5

1958 ... l8,9 18,8 13,2 15,7 1263

1959 ... 19,2 19,8 13,1 19,8 129,2

1960 ... 16,9 16,5 9.8 17,5 1143

1961 ... 17,7 LM! 15.56 15,5 71.5, 1962 ... 1445 124; —6,8 14,5 955

l

ÉÉÁRVÁS'MARHA—TENYESZTESUNK 29

A szántóföldön termelt szálastakarmányok az alacsony termésátlagok követ—

keztében a nagy vetésterület ellenére —— például 1962—ben 1 millió kat. holdat

meghaladó területen termeltek szántóföldi Szálastakamnányt —— a takarmány—

igényt nem fedezték. Javulás az utóbbi éva-kben sem mutatkozik. A termés-

átlagok a szocialista gazdaságokban is (igen alacsonyak, ezért igen nagy jelen—

tősége van az eddiginél korsZerűbb betakarítási, szárítási és tárolási módszerek alkalmazásának, a megtermelt értékek megóvásának.

Nagymértékben megdrágítja a tej— és hústermele'st a jelenlegi takarmá- nyozási mód is. Az állami gazdaságokban például a takarmányozás költségeinek

kb. 20 százalékát a takarmányszállítás teszi ki.

Az alacsony termésátlagok miatt a takarmányok önköltsége magas, aminek az a következménye, hogy drága takarmánnyal az állati termékeket is drágán állítják elő. A 7. tábla adatai az állami gazdaságok szántóföldi és rétiszéna—, valamint csalamádé— és silókukorica—termésátlagát, önköltségét, elszámoló árát mutatják.

1. mm

Egyes takarmánynövények termésátlaga és önköltsége az állami gazdaságokban 1962—ben

Megnevezés Termésátlag Önköltség ] Elszámoló ár

(mázsa/kat.!101d) forint [mázsa

Pillangós széna ... 14,7 89,4l 80,00

Szántóföldi széna. ... 8,6 102,92 64,00

Réti széna ... 8,4 99,96 64,00

Csalamádé és siló- , _ ,

kukorica ... 105,5 23,ll 16,00

Az egyes költségtényezők közül az állati termékek önköltségében a takar—

mányköltségek a legnagyobbak. A takarmányok termésátlagának növelése a takarmányok önköltségének csökkenését eredményezné, s ha a szarvasmarha—

tenyésztés többi költsége változatlan szinten maradna is, a takarmányköltségek csökkenése a szarvasmarha—tenyésztési költségek, valamint a takarmányozási költségek arányának jelentős csökkenését eredményezné. Ehhez járulna még az is, hogy a főleg fehérjékben gazdag takarmányok termelésének növelésével fokozatosan a fehérjehiány is megszűnne. Ezáltal a takarmányfelhasználáson belül a termelő takarmány aránya megnőne, és az állatok ter'melőképességét az eddiginél jobban ki lehetne használni, ami szintén a termékek önköltségének

csökkenését eredményezné. '

Az egyes termelőszektorok közül a háztáji gazdaságok takarmányellátása a 'legkedvezőtlenebb, a szarvasmarha—állomány nagymértékű csökkenését ezekben a gazdaságokban főként a takarmányozási gondok okozzák. A szántóföldi szá—

lastakarmány—ellátás évek óta megoldatlan, és emellett egyre nagyobb nehéz—

;séget jelent az állatoknak természetes legelőn való tartása is. A rendelkezésre álló legelőterület 1959 óta nagyobb mértékben csökkent, mint a szarvasmarha—

állomány, így az egy marhára jutó legelőterület 1962—ben fele akkora sem volt, mint 1958-ban. A háztáji gazdaságokban mindössze 22 négyszögöl, a mezőgazda—

sági termelőszövetkezetek közös gazdaságaiban pedig 1,3 kat. hold legelő jutott egy szarvasmarhára. A háztáji gazdaságok szarvasmarha-állományának tehát önálló takarmánybázisa nincs, és a jelenlegi állomány megtartása csak akkor biztosítható, ha a háztáji gazdaságok állatait is legeltethetik a közös legelőkön.

39 , — na.-naaa max

a. tábla Az egy szarvasmarhára 'fmtó legelőterület alakulása

Az egy szarvasmarhára jutó legelőterület ! (kat. hold) a mezőgazdasági termelőszövetkezeti

ÉV közös közös és háztáji, háztáji

gazdaságokban

1958 ... 1,82 1,17 .

1959 ... 1,94 O,90 0,001

1960 ... 1,54 0,59 0,004

1961 ... 1,43 0,61 0,0ll

1962 ... 1,33 0,65 0,014

A takarmányhiány megszüntetése tehát a szazvasmarha—tenyésztés fellen—

ditésének alapja. Ennek több útja lehetséges.

A szarvasmarha—állomány további csökkentése révén megteremthető az összhang a takannánytermelés és az állomány takannányigénye között. Ez az út azonban számunkra nem járható. A szarvasmarha—sűrűség eddig is az európai átlag alatt volt és a csökkentés tovább rontaná az egy főre jutó tej- és hústermelést. A tejtermelésben és tejellátásban jelenleg is vannak nehéz- ségek, az állománycsökkentés rövidesen a' hústermelésben is éreztetné hatását, mert a kisebb állománytól kevesebb szaporulat nyerhető.

A szálastakarmányok termőterületének növelése révén is megszüntethető a takarmányhiány. A szántóföldi szálastakarmányok, valamint a rét és a legelő együttes területe meghaladja a 3,5 millió kat. holdat. A további területnövelés az élelmezési és az ipari növények területének csökkenését és olyan mértékű termékhiányt vonna maga után, melyet import útján sem lehetne fedezni.

A szálastakamnány—termő területek átlaghozamának növelése terén vannak leginkább olyan tartalékok, amelyeket viszonylag rövid idő alatt fel lehetne térni. A rét— és legelőterületek, valamint a szántóföldi szálastakarmányok ter—_

mésátlaga nagyon alacsony, és évek óta alig változott. A legelők elhanyagolt

állapota igen káros, mert a takarmányozás költségeit növeli, és ezáltal a szarvas—

marha-tartás jövedelmezőségét rontja.

A SZARVASMARHA—TENYÉSZTÉS JÖVEDELMEZÓSÉGE—

Az egyes állattenyésztési ágak értékesítési árarányai és az ezen keresztül.

érvényesülő jövedelmezőség visszahat az állattenyésztés termelésére és a ter—,—

melés összetételére. A takarmányok nagy része ugyanis nemcsak egy állatfajjal vagy egy korcsoporthoz tartozó állattal hasznosítható. Lehetőség van tehát arra, hogy a termelők az egyik vagy másik korcsoporthoz tartozó állatokat egy gazdasági évben előnyben részesítsék, vagy háttérbe szorítsák, de több év esetén

—— a takarmánytermelés összetételének változtatásával —— ennek még nagyobb lehetősége van. Korlátozottabb körülmények közt az állatférőhelyek is több- állatfajjal és korcsoporttal hasznosíthatók. Ezért lényeges, hogy az egyes állat—

fajok tenyésztése a mezőgazdasági üzemeknek milyen jövedelmet biztosít. Kü—

lönösen nagy jelentősége van a jövedelmezőség figyelembevételének a szarvasfw marha-tenyésztésnél, ahol egy tenyészállat felneveléséhez több év tenyésztő munkája szükséges, és ahol az esetleges áraránytalanságok a tenyésztői munkát több évre visszavethetik.

SZARVASMARHA—TENYÉSZTÉSÚNK 3 1

Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok gazdasági számításaikban a bruttó jövedelmet nézték, elsősorban az értékesíthető takarmányok értékét állí-

tották szembe a tej— és a hústermelésből eredő árbevétellel. A szarvasmarha-f

tartást már abban az esetben jövedelmezőnek ítélték meg, ha az ebből származó árbevételük meghaladta a takarmányok értékesítésével elérhető árbevételt, és

még megmaradt a szarvasmarhatrágya, amire a talajerőpótláshoz elsődlegesen szükségük volt. Ilyen körülmények között viszonylag gyengébb termelőképes—

ségű egyedekkel is biztosítható volt a gazdaságos szarvasmarha—tenyésztés.

A mezőgazdaság szocialista átszervezése után a közös állomány értékelé—

sénél új gazdasági kategóriák jelentek meg —— önköltség, munkadíj, az élő munka költsége, amortizáció, általános költségek stb. —, melyeket az egyéni gazdaságokban nem vagy alig vettek figyelembe. Növekedtek a takarmányozás költségei, mert a melléktermékek és a gazdasági hulladékok — melyeket az egyéni gazdaságok hasznosítani tudtak —— a nagyüzemekben nem használnak fel. A siló készítésével ugyan olcsó tömegtakarmány állítható elő, de ez nem ellensúlyozza az előzők által megtakarítható takarmányköltséget A jövedelmező szarvasmarha—tenyésztés tehát a nagyüzemekben csak lényegesen jobb gazdasági hatásfokú állatok tenyésztésével és tartásával valósítható meg.

A szarvasmarha-állomány alakulását a háztáji gazdaságokban más tényezők határozzák meg, mint az egyéni gazdaságokban. A háztáji gazdaságok szarvas—

marha—állományának takarmányát — főleg a szálastakarmányokat —- a közös területeken kell megtermelni. A háztáji állomány folyamatos zöldtakarmány- ellátása azonban a közös gazdaságból csak nagy áldozatok árán valósítható meg, igen nagy területen kellene ugyanis a zöld futószalag növényeit termelni. Ezen—

kívül e takarmányoknak a háztájiba juttatása igen költséges, és sok szállító- eszközt venne igénybe, országosan naponta kb. 40000 lófogat több órai mun- káját. Ezért a nyári hónapokban nagyon fontos az állatok legeltetése. Lényeges különbség van a téli takarmányozásban is: a közös gazdaságokban a siló a fő, takarmány, a háztáji gazdaságokban a silótakarmány helyett, amely gyorsan romlik és költséges a szállítása, szénát etetnek. A háztáji területek az esetek többségében nem állandó jellegűek, a talajerőpótlás —— a trágyatermelés foko- zása és a trágya szakszerű kezelése —— a termelőszövetkezeti tagoknak nem olyan közvetlen személyes érdeke, mint amilyen az egyéni gazdáknak volt, ezért a háztáji szarvasmarha-tartás gazdaságosságának megítélésénél ennek jelenték- telen szerepe van. Ugyanakkor a közös munkaszervezetekben és munkarendben való részvétel miatt számos takarmányt, melyeknek az egyéni parasztok szarvasmarha-tenyésztésében fontos szerepe volt, szállítóeszköz vagy szabadidő hiányában nem tudnak feltárni és felhasználni. Ezért, hogy' a szarvasmarha—

tenyésztés jövedelmező legyen, a háztáji gazdaságokban a szarvasmarha—tartás—

ból származó árbevételnek a takarmányok értékét nagyobb mértékben kell meghaladni, mint az egyéni gazdaságokban. Ehhez szintén az egyénieknél jobb hatásfokkal termelő egyedek szükségesek.

A szocialista nagyüzemekben —— az állami gazdaságokban és termelőszövet- kezetek közös gazdaságaiban --— a tehénállományt nagymértékben kellene nö—

velni ahhoz, hogy az eddigi csökkenést ellensúlyozza. A különböző rendeletek és gazdasági intézkedések a termelőszövetkezeteket anyagilag érdekeltté teszik ugyan a saját vagy vásárolt üszők felnevelésében és tenyésztésében, de azok tenyésztésben tartására már kevésbé ösztönöznek.

Az egyes állattenyésztési ágak relatív jövedelmezőségének alakulását az értékesíti árarányok változása szemlélteti. A felszabadulás előtt egy kilogramm

32 DR. NAGY naaa

élősertéshús 1,65 kilogramm élőmarhahús árával volt egyenlő, az 1950—es évek

elején viszont — s szabad és szerződéses felvásárlási árak alapján —— 2—3, sm 3,40 kilogramm marhahús árával. Ebben az időben az árakés a Jówdehnezöség

a sertéshústermelést helyezték előtérbe. 1953 óta azonban a marha érbékesitékű ára 310 százalékkal emelkedett, ez idő alatt a sertés ára cSupán 94 mekkai, _

így az árak a tenyésztés igényeinek jobban megfeleltek, közelebb kerültek fű

felszabadulás előtti és a nemzetközileg kialakult áraránYOkhoz is. Ma már %

szarvasmarhahús—temlelés relatív jövedelinezősége nagyobb, mint a sertéshús—

termelésé. '— x

A szarvasmarha—állomány hústemnelése nem elhánYagontó, ám a Waa—

marha—állomány termelésének nagyobb részét a tejtermelés tessi ki, a felnőtt állomány nagyobb részét a tejtermelés érdekében tartják. Ezért a www,—

marha-tenyésztés elemzésénél a marhahús és a tej árát együtt kell vizsÉáláiű;

A felszabadulás előtt a piaci árak alapján k,? liter, az 1950—es ével: elején a felvásárlási árak alapján kb. 4,5 liter tejjel volt egyenlő egy Miami-xm marhahús. 1953—ban a tejárak jelentős emelése fölytá'n ez az arány 12 üti-tm csökkent. Ezt követően a marhahúsárak emelkedtek, a tej ára pedig az 1953 - évi átmeneti emelkedés után Csökkent, így l961—beri B,!) liter tej Vblt ágyszám egy kilogramm vágómarháv'al'. Tehát a marhaságai—mass relativ jöveí'lehhező- sége -— mind a sertéshúshoz", mind a teltefmelééhez viszonyitva —— ák utóbbű

években megjavult.

2. ábra. A vágómarha, a vágósertés és a tej, szerződéses és szabadfelvásárlási árának alakulása

5255! _{—— függ/' §?)}

"A*—o.

_ mw 'v—/ xb—— 200 /fm;

ll'ejfgrésán/ási ! / 780

, l'? . ' __ _ /

"" i / W / —

w " , 1,55 140 _! f* l_.___,

; [rrayáwmsefmánasiám m / WWW WW??"

sm _ __; m *— '

M ma

400 0

! '45 ea

"

0003§NNWB§VJ§1XWGJ§ ms'o'nw'ousvs'ohua'o'otüm

l'! l'! l l l ! l l ! I'll

m

" 50

Émmtoss

I

semmmev—JN

1 ! !'l— l'!—

som

:

seeeeeeeaeeeeee eaeeeééee

A vágómarha termelői ára a tej és sertés árához viszonyítva, a szocialista országok közül csak a Német Demokratikus Köztársaságban magasabb, mint

nálunk. (Lásd a 9. táblát.)

A szarvasmarha—tenyésztésből származó termelési és felvásárlási érték emelkedése a kedvező értékesítési árak hatására az állattenyésztésben elért átlagos növekedést meghaladó mértékű volt: 1962-ben az állattenyésztés ösz—

szen termelése 25, a vágómarha—tennelés kb. 50, a tejtermelés 23 százalékkal , volt magasabb, mint 1950—ben. A tejfelvásárlás növekedése lényegesen nagyobb volt, mint a tejtermelés növekedése, ami a Szocialista üzemek térhódításával, a mesterséges borjúnevelés elterjedésével és a szabadpiaci forgalom csökkenésé—

'%ZMVASMARHA—TENYESZTESUNK 33

vel függ össze. A tennel—t tejnek mind nagyobb része került a központi kész-

eletbe. A vágómarha—felvásárlás is meghaladta a termelés növekedését, ami az

(állomány csökkenéeével függ össze (Lásd a' 10. táblát.)

' ' :. tábla

A vágómarha ára a tej és a vágósertés termelői áraihoz viszonyitva

néhány szocialista országban 1959—ben

Egy kilogramm vágó- marha

Ország tej— sertéshús-

egyenértéke liter ( kilogramm

Románia. ... 2,28 O,53 Bulgária ... * 2,86 0,63

Csehizlovákia ... 4,12 O,76

Szovjetunió ... 4,44 0,62 Lengyelország ... 4,76 0,61 Német Demokratikus Köztársaság ... 5,67 0.87

Magyarország _

1959-ben (termelői ár) ... ! 4,76 0,79

1962-ben (felvásárlási ár) ..' ... 4,46 0,70 1938-ban (nagykereskedelmi át) ... 3,67 0,60

10. tábla

A vágómarha és a tehéntej termelésének és felvásárlásának alakulása

Vág Smarha— Tej- Vágómarha- Tej -

Év termelés fevásúrlás

' az 1950. évi százalékában

1950 ... 100 100 100 100

1951 ... 79 100 75 92

1952 ... 91 98 96 125

1953 ... 90 94 100 94

1954 ... V 98 101 98 105

1955 ... 116 106 101 122

1956 ... 97 105 110 127

1957 ... 105 123 132 123

1958 ... 145 135 137 162

1959 ... 140 138 144 170

1960 ... 141 135 158 177

1961 ... 152 131 155 180

1962 ...

148 123 167 180

A tejtermelés színvonala mellett elsődlegesen a tejár határozza meg a _szarvesmarha—tenyésztés jövedelmezőségét. Ezért a tejtermelés növelése érde-

kében a tej felvásárlási árát olyan szintre kellene emelni, hogy a tejtermelés a

szövetkezetek jelenlegi tejtermelési átlagai mellett legalább olyan jövedelmező

legyen, mint a marhahízlalás. A tehénállamány .a jelenleginél lényegesen na- ,gyobb termelésre képes. Tehát ha a tejtermelés jövedelmezővé válna, az eddi- gginél nagyobb gondot fordítanának a szarvasmarha—tenyésztésre és a takar—

3 Statisztikai Szemle

34 DR. NAGY: szvasmnHA-TENYEEZTESW

mánytemielésre, ami a tejhozam növelését és az önköltség csökkenalet ered;

ményezné.

A nagyüzemi felár szintén a tejtermelés növelésére ösztönöz,; kifizeteeét

azonban nagyobb tételekhez kellene kötni, és az eddiginél nagyobb progresszi—

vitást kellene alkalmazni, vagyis azoknak az üzemeknek kellene nagyobb felárat fizetni, amelyek valóban nagyüzemi méretekben állítják elő a tejet és a hízó marhát. Jelenleg ugyanis az üzemek havi 4500 liter tej értékesítése esetén már megkapják a 40 filléres nagyüzem-í felárat. Ez —— a jelenlegi tejhozamokat ala-—

pul véve -—— 15—25 darab fejőstehénnel elénhető. A hízó manhánál az utóbbi

években érvényesült bizonyos progresszivitás, 10—19 darab hízott marha átm

adása esetén ugyanis 1,0 forint, 19 darabnál több átadásánál 1,50 forint nagy—

üzemi felárat kaptak. Ekkora tételek hízlalása nem jelent nagyüzemi méretű—.

termelést. Legutóbb a nagyüzemi felár kifizetése-nek feltételeit úgy módosíttatn—

ták, hogy a termelőszövetkezet már akkor is jogosult nagyüzemi felárra, ha,

egy negyedév alatt értékesít 10, illetve 20 marhát

(A tanulmány II., befejező részét, amely a tej— és a hústermeléssel, valamint a szarvasmarha——tenyésztési termékek eXportjával foglalkozik, a Statisztikai Szemle—

márciusi számában közöljük)