8. szám.
Helyenkint a népszámlálás és feldolgozása a szükséghez képest oly részletekre is kiterjedt, me- lyeket az összterületre nézve feleslegesnek véltek.
így pl. Távolkeleten és a Délkaukázushan, ahol a külföldi honosok aránya több, mint 1%, állampol- gárságuk mellett nemzetiségüket is számbavették.
Távolkeleten a japán állampolgárok kevés kivétel—
lel koreaiak (l. az 1. tábla 4. számú jegyzete-t).
Jellemző, hogy a Lengyelországgal határos fehérorosz államban —— az előbbiekkel ellentétben
—— alig 617 (0'01%) külföldit írtak össze és köztük csak 128 lengyel honost.
Ukrajnáhan, Fehéroroszország—ban és Délkau- kázusban, továbbá a Karjalai, Csuvas, Volgai német, Dagesztáni, Jakut és Kozák köztársaságokban, va—
lamint a Zürjén és (Zseremisz önkormányzati terü—
leteken, a helyi hatóságok kívánságának engedve az olvasni tudóknál az összes nyelveket feljegyezték, amelyeken olvasni tudtak és ezt nemzetiségenkint részletezve közöltek, sőt néhol :] nemzetiség és nyelv kettős kombinációjálian is. Pl. Ukrajnában kiszá—
mították, hogy az ukrán származású orosz anya- nyelvűek közül hány tud csak oroszul olvasni, hány olvas csak ukránul és mennyi mindket nyelven. (Xl.
k. 18. l.)
Tudvalevőleg az ukrán is ugyanolyan ahe- cét használ, mint az orosz. Igy nehezen tudjuk el- képzelni, hogy egy orosz anyanyelvű ukránul tud- joi— olvasni, oroszul azonban nem. Ilyen közeli ro—
konnyelvek közt ez már túlzásnak látszik, annal kívánatosabb :izonhan, hogy a következő népszám-
——572-—— 1933
lálásnál az egymástól távolabb álló népeknél is al- kalmazzák ezt :] részletezést a birodalom egész terü- (etén.
*
A M. Stat. Szemle már az 1926. éviek—nél újabb adatokról is megemlékezett?) melyek azonban ,,becslés vagy legjobb esetben közigazgatási nép—
összeírás eredményei". Ha ezeket összevetjük a népmozgalmi adatok alapján számított szaporodás—
sal (,,a tömeges kivándorlást szigorúan lezárt ha- társorompók akadályozzák meg"), akkor kitűnik., hogy 1926 óta csak maga népszaporodás -——— az éh—
ínség szörnyű pusztításai ellenére is — kb. annyi lehet a Tanácsszővetség területén, mint a régi Mas gyarország jelenlegi össznépessége?)
A Szovjetunió nyomasztó túlsúlya tehát félel—
metesen növekedik. E mellett azonban a benne élő nemzetek egymástól erösen eltérő arányú számnye—
resége, továbbá a városbatódulás és az ezt ellen—
súlyozó kényszerkitelepítés lényegesen megváltoz—)- tatták belső népösszetételét is:?)
Minden Okunk megvan rá, hogy fokozott figye—
lemmel kísérjük a további fejlődést.
Molnár Endre.
1) Thítring Lajos dr.: Külföldi népszámlálások szeml—éje, 1932. 163. és 829. l.
?) !. Hollós István dr.: A régi magyar állam- terüle-t népességének fejlödése 1910—1930 között.
M. Stat. Szemle 1932. 11. sz
3) V. ö. Mal-(ivel.- Endre dr.: Európa szlávoso- dása. Társadalomtudomány 1933. l-——'.2i. sz
A népmozgalom nemzetközi alakulása.
Données internationales sur les variations du, mouvemenl de la population,
Az 1932. év nópmozgalmát a házasságkötési arány csökkenése. a születések további jelentős visszaesése, viszont a halálozási arány némi javu- lása jellemzi.
Míg a házasságkötések arányának csökkenése a gazdasági válsággal elég szoros kapcsolatban látszik állani, a születési arány csökkenése függet—
lenebb a válságtól, reszben a mai kultúrt'ejlödéssel járó világtendencia, ópúgy, mint a halálozási arány
fokozódó javulása
Táblázatunk, melynek adatai egyes államok hivatalos forrásai mellett túlnyomó részben a Wirtschaft und Stutistik összefoglaló közlésón ala—
pulnak, Európa államait öleli fel, de néhány fon—
tosabb külföldi államra is kiterjeszkedik,
Házasságkötés.
A házasságkötési arány a táblázatunkban sze—
replő államok közül a legalacsonyabb az Ir Szabad- Államban, ahol ezer lélekre 4'4 házasságkötés esik.
A legmagasabb viszont a Balkánon s elsősorban
Romániában, ahol az arány 9'5. lfnnél is magasabb feltehetően Ukrajna aránya, melynek azonban csak néhány év előtti IPU-vs arányszáma ismeretes.
A házasságkötési arány 1932-ben az előző év—
képest a legtöbb államban számottevően visszaesett, így különösen Spanyolországlam, Auszt- hez
riában és Magyarországon.
Születés.
Az ezer lélekre eső születési szám Svédország—
ban és a germán államokban mutatja a legalarso—
nyabl) színvonalat.
1125, Nómetorsz-ágé magasabb az
1932-ben Svédország
151. 15 *2.
természetesen
aránya
Ansztriáé Lee
arány csak a
táblázatunkban államokat tekintve ——
Romániában, ahol ezer lélekre 35'9 születés esett.
Ukrajna. Japán és Portugália arányszáma is meg- haladja a SO-at.
1932—ben Lengyelországban csökkent legna—
gyobb mértékben a születési arány: 30'3-ról 28'7—re, pedig már egy évvel korábban is igen erős csök—
szereplö
A népmozgalom nemzetközi adatai. — Donne'es inle'rnationales sm- le mani-(ment de la population.
Ország —— Pays
Magyarország — Hongrie ...
Németország — Allemayne . . . Sam-vidék —— San-e
Danzig — Dantzig.
Cseh Szlovákia — Tehe'co--Slovagnie Ausztria — Antriche ...
Franciaország —- France . . . Svájc " Suisse . ...
Belgium — Belg ig ue . . .
Németalföld — gPays--Bas. . .
Nagy- Britannia " Grande—Bretagne . .
Ir Szabad Allam — Etat zim dlrlande
Svédország —— Snéde. , Norvégia — Norvege . .
Dánia —— Danemark , .
Finnország —— Finlande . . . Litvánia —— Liinanie ...
Lettország — Lettonie . . . . Észtország __ Est/amde. . . . Lengyelország — Pologne
Ukrajna —— Ukraine . . . . Románia —— Roumanie ...
Jugoszlávia — Yougoslavie . Bulgária —— Bulgai'ie . . Görögország —— Gréce Olaszország ') —— Italiel) . Spanyolország -—- Espagne . Portugália — Portugal.
Japán —— Jap on . .
Egyesült Allamok —— Eiats- Unis Kanada — Canada
Argentina —— Argentine . . . Ausztrália — Anstralie . .
Magyarország —— Hongrie ...
Németország _ Allemagne . . , Saarvidék —— Sarre
Danzig —— Dantzig ...
Cseh—Szlovákia — Tehéco-Slooaonio Ausztria -— Antrichc.
Franciaország —— France . Svájc -— Suisse . . .
Belgium —— Belgioae. . . , .
Németalföld —— Pays Bas . . . ...
NagyBrltanma —— Grande Bretagne . . . lr Szabad Állam — Etat libre dIrlande Svédorszáag — Suede. . .
Norvégia —- Norvége.
Dánia—— Danemark . Finnország —- Finlande Litvánia — Litnanie . .
Lettország —— Lettonie . . , . . . Észtország —— Esthonie ...
Lengyelország _ Pologne
Ukrajna —— Ukraine ...
Románia ') —— Ronmanie ]) Jugoszlávia —— Yougoslavie . . Bulgária —— Bulgarie . , ...
Görögország — Gréce . .
Olaszország-l) -—— Italiel) . . , , .
Spanyolország —— Espagne . . ...
Portugália —— Portugal ...
Japán — Japan . .
Egyesült Államok —— Etats- Unis
Kanada —— Canada . . ...
Argentina — Argentine. . . . Ausztrália —— Australie . . .
1) 1913: régi országterület. — Pour 1.913, ancien territoire.
Esett 1000 lélekre —— Proportion pour 1000 habilants Házasságkötés — Mariages Élveszületés —— Ne's-vivants
1913 11924/29] 1930 ! 1931 ) 1932 _1 1913 Mom/zol 1930 I 1931 ] 1932 1
8-8 9-1 9 () 88 8-1 33-8 26-6 25-4 23-7 23-4 78 8-2 8 8 8-0 79 26-9 19-3 175 16-0 15-1 7-6 8-8 9-5 9-2 . 31-8 23-1 20-9 197 .
. 79 8-2 7-9 8-1 . 24-2 22-1 20-6 199 . 9-3 9-3 8-8 8-6 . 24-1 22-7 215" 210 7 0 7-6 7-7 7-4 67 241 18-9 16-8 15-9 15-2 75 8-4 8-2 7-8 75 19-0 18-4 180 ' 17-4 172 69 7-3 7-9 7-9 78 23-1 17-9 17-2 167 16-7 8-0 9-4 8-8 8-1 . 22-4 18-9 18-6 181 . 7-9 7-6 8-0 75 6-9 28-2 23-7 23-0 22-2 220 75 7-5 7-7 7-6 75 249 179 168 16-3 158 4-6 4-6 4-4 4-4 * 20-5 1138 19-3 189 5-9 6-4 7—2 7-0 6-7 23-2 16-7 15-4 14-8 14-5
62 6-0 6-4 63 25-1 188 170 167 .
7-2 7-7 8-2 8-1 25-6 20-2 18-7; 180 5-9 6-6 6-8 6-5 . 272 217 20-61 19-5
8-2 7-8 8-0 7-9 . 28-7 274 1 268 27 3
. 8-3 9-0 8—5 78 21-4 196 19-3 19 4
. 7-8 8-0 7-8 79 18-1 17-4 174 176
. 9-1 9-5 8-6 8-3 . 33-6 32-3 30-3 287 8-5 1-1-1 11-0 . . 41-8 41-6 340 . , 9-2 9 3 9-3 9—2 9-5 42-1 35-5 35 0 333 359
. 9-3 9-4 . . . 1342 33-23 . .
. 10-2 9-3 9-2 36 () 30-6 28-5
. 7-5 70 6-8 . . 279 81-4 303 .
7-5 7-4 7-4 6-7 6-4 31-7 26-9 26-7 24-9 238 6-8 7-3 7-6 7-6 67 30-4 29-4 290 28-3 28-3 58 7-3 7-2 67 68 32-3 33-7 30-4 30-4 307
8-2 8-3 7-9 7-6 332 34-1 336 32-2 829
. 10-2 9-2 8-6 . l . 20-7 18-9 178 ' .
96 7 3 70 64 59 291 231 239 23-2 220
72 7-3 7-2 7-1 . 38-0 310 29-2 291 .
8-2 7-8 6-7 60 28-2 21-9 19-9 182
Halálozá- — nem 1§íoífgizázezisgg;3€§f
22-3 17-8 135 166 17-9 11-5 88 9-9 71 5-.' 14-8 12-0 11-1 11-2 108 12-1 7-8 64 4-7 4-3
; 13-3 10-6 100 103 . 18-5 12-5 10-9 94 . . 13-2 12-3 119 11-4 , 11-0 9-8 8-7 8-5
. 15-5 142 144 141 , 86 8-5 71 60
18-4 14-7 135 140 13-9 57 4-2 3-3 1-9 1-3 17-5 17-1 15-6 16 3 158 1-5 1-3 2-4 1-1 1-4 143 122 11- 6 12-1 122 8-8 5-7 5-6 4-6 4-6
. 14'6 134 18 2 12'7 . 78 55 54 54 .
. 12-3 10-0 9 1 9-7 9-0 15-9 137 139 125 130
1143 125 11 7 125 123 99 54 51 38 35
. ( 14-6 14 2 14' 5 144 59 56 4-8 4 5
13"? 121 11 7 12' 5 116 95 46 37 2'3 29
13- 3 11-1 106 10 7 118 7-7 64 6-0 .
12 5 10-9 108 11-4 131 9-1 7-9 6-6
16 1 142 132 133 . 11-1 75 74 62 .
. 16-4 15—10 138 15-2 . 12-3 11-5 11-0 121 . 150 142 140 13 6 64 516 33 5"?
. 16'3 149 162 14 9 18 2'5 1'2 2'7
. 174 156 15'5 15 0 . 162 167 148 137
23-7 19-4 170 . 18-1 22-2 170 . .
26-1 21-7 19-4 208 21-7 160 13-8 156 12-5 142
. 20'0 21-1 . . . 14-1 12-2 . .
1133 15-8 163 . . 16-7 148 12-2
. 16-4 16-4 173 . . 11-5 15-0 130 .
18'7 16-4 141 148 14 6 130 10 5 126 101 9'2 22-1 19-0 173 17 8 16 4 83 10-4 11-7 10-5 11-9 205 200 17'5 172 17' 5 11-8 137 12 9 13-3 13-2 19-4 20-1 18-2 190 17 7 138 140 15- 4 132 15-2
. 11-9 11-3 111 . . 8-8 7 6 6-7 .
13-6 11-1 10-7 101 98 15—5 13-9 13-2 13-1 12-2 163 137 12'5 12'5 . 217 17-3 166 166 . 10-8 9-4 8-6 8-7 . 17-5 12-5 , 11-3 9-5
8. szám,
—— 574 —— 1933
kenés (32'3—1'61 30'3—ra) volt észlelhető. Igen nagy Halálozás.
a csökkenés Olaszországban és Németországban is. Legalacsonyabb Hollandia (9—0) és Kanada Kivételesen emelkedett az arány egyes balti álla-
mokban, valamint Romániában, Portugáliában és
Japánban,
A háború előtti adattal szemben Németország.
Magyarország, Nagy-Britannia, Svédország és egy- két északi állam mutat feltűnő visszaesést. Francia—
országban, melynek háború előtti születési aránya (Elzász-Lotharingia figyelembevételével) 19'0 volt.
nem észlelhető számottevő hanyatlás; 1932. évi
arányszáma 17'2, úgyhogy ma Franciaország szüle- tési aránya jobb. mint Németországé (lö'll.
Általában megfigyelhető. hogy az északi és középeurópai államokbeli] a születési arány ka- tasztrófális mértékben hanyatlik. Kelet-Európa arányszámai kedvezőbbek.
(9'8) halálozási aránya, a legmagasabb Romániáé (217).
1932—ben a legtöbb államban alacsonyabb az arány, mint az előző évben. csupán Magyarország, Svájc, Románia és Portugália arányszáma mutat emelkedést.
Természetes szaporodás.
Bár a születési arány 1932-ben Svédországban és Németországban a legalacsonyabb, a kedvezőbb halálozási arány miatt nem emez államok szaporo—
dása a legkedvezőtlenebb, hanem Ausztriáé: 1'3 és Franeiaországé: 14. Legjobb szaporodást mutat táblázatun'k szerint Japán (15'2), Argentina (1931:
1615) és Ukrajna (1930:17'0).
'n'-.llnucnlln-nnull-...l—"-n-non-un
an-n.o-un.-cnn...-u-n.:u-n-o-nouu...-loni...tanito-clool-lnln-
SZOCIÁLIS STATISZTIKA
A munkanélküliség nemzetközi adatai.
Données internationales sur le chőmage.
Utolsó félévi beszámolónk (M. Stat. Szemle 1933, 2. szám) szerint az évfordulón a legtöbb ál- lamban a munkanélküliség adatai igen kedvezőt-
lenek voltak s csak kivételesen akadt állam, amely-
ben javuló tendencia volt észlelhető.
Ezzel szemben a folyó év első felében a munkanélküliség világszerte enyhült és kivételesen észlelhető egyik-másik országban a helyzet rosz—
szabbodása.
Az idén a téli ídényszerű munkanélküliség enyhülése is korábban következett be, mint az előző évben. Míg 1982-ben február és március hó-
napok jelezték a maximumokal, az idén az álla—
mok túlnyomó részében januárban volt a munka—
nélküliek száma a legmagasabb. Azóta általában javuló az irányzat.
Az 1. számú táblázat két utolsó oszlopát össze—
hasonlítva megállapíthatjuk, hogy az utolsó fél- év alatt Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország és Új—Zéland kivételével valamennyi állam- ban csökkent a munkanélküliség, sőt az utóbbi hó—
napok tendenciája ezekben az államokban is túl—
nyomóan csökkenő. Ha pedig a folyó évt június végi adatokat az előző év hasonló idő- pontjával vetjük össze, javulást látunk Ausztráliá- ban, CSllt'lbOD, Danzíghan, Esztországban, Finn—
országban, Franciaországban, az Ir Szabad-Állam- ban, Japánban, Lengyelországban, Lettországban, Magyarországon, Nagy—Britanniában, Németor—
szágban, Olaszországban, Romániában és a Saar-
vidéken. Egyik-másik államban a munkanélküliek számának csökkenése igen jelentős. így a legtöbb munkanélkülit feltüntető államokban (nem is em-
lítve a táblázatban nem szereplő Egyesült-Államo- kat): Németországban, Nagy—Britanniában és Olasz.
országban, míg egyes kisebb adatú államoknál fe-
lére, sőt ezen alulra csökkent számokat is találunk
A Nemzetek Szövetségének közlésén alapuló e táb- lázatnnkhoz megjegyezzük, hogy Magyarországra vonatkozóan forrásunktól eltérően, mely a munka-
keresők adatát állítja be. mi a szakszervezeti mun—
kanélküliek adatát szerepeltetjük. Egyébként mind- két adat jelentős csökkenést jelez az utolsó félév folyamán, amennyiben a hatósági és magán munka—
közvetítőknél a munkakeresők száma 1932 december végétől 1933 június végéig 75.288—ról 54.026—1'3, a szakszervezeti munkanélküliek száma ugyanezen idő alatt 324073—ról 27.270-re csökkent.
Még jellemzőbb képet kapunk a munkanélküli- ség állásáról a Wirtschaft und Statistik közlése alapján, amely azt mutatja be, hogy a munkanél—
küliek milyen arányt képviseltek az össznépesség- ben és a kereső népességben. Az utolsó közlés azon—
ban a márciusvégí állapotra vonatkozik s így a jó—
niusvéginél sokkal kedvezőtlenebb.
Az össz Akereső- nepesseg nepesseg
százalékában 1932 1933 1932 1933
március végén
Munkanélküliek
Am. Egyesült Államok . 85 108 21-7 27-4
Danzig . . . 90 94 187 196
Németország . . . , . . 92 104 180 208 Saarvidék . . _ , . 55 52 141 133 Kanada . . . , . . 50 62 139 17'3 Ausztria . . . 7—2 7-7 13'1 14'0 Nagy—Britannia . . . , . 58 61 127 136 Cseh-Szlovákia . . . . , 54 7-5 12'1 16'9 Dánia . . . 46 49 110 118