Dai Rapporti del primo nunzio apostolico in Ungheria S. E. Mons. Lorenzo Schioppa, 1920-1925 Lorenzo Schioppa első magyarországi nuncius
politikai jelentéseiből, 1920–1925
Nunciusi jelentések 1.
Dai Rapporti del primo nunzio apostolico in Ungheria
S. E. Mons. Lorenzo Schioppa 1920-1925
Lorenzo Schioppa első magyarországi nuncius politikai jelentéseiből
1920–1925
Szerkesztette:
Somorjai Ádám OSB
BUDapESt, 2020
MUNKAKÖZÖSSÉG (METEM) Budapest
HISTORIA ECCLESIASTICA HUNGARICA ALAPÍTVÁNY www.heh.hu
Felelős kiadó:
Várszegi Asztrik Kiadói szerkesztő
Zombori István A fordítást készítette:
Hamerli Petra és Somorjai Ádám
A magyar fordítást az eredeti olasz szöveggel összevetette:
Korompai Eszter Lektorálták:
Érszegi Márk, Tóth Tamás és Zinner Tibor A mutatókat készítette:
Somorjai Gabi
A kötet megjelenését támogatta:
ISBN 978-615-5826-07-8 Nyomdai előkészítés:
Sigillum 2000 Bt., Szeged Nyomdai munkák:
EFO Nyomda www.efonyomda.hu
taRtaLOM
Bottari de Castello: prolusione . . . .7
Bottari de Castello: Ajánlás . . . .8
Somorjai Ádám: Bevezetés. . . 9
Hamerli petra: Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 . . . 13
Johan Ickx: Nem, nem, soha! – Én nem politizálok… – Lorenzo Schioppa távozása Budapestről . . . .27
A jelentések fordítása magyar nyelven 1920 . . . .47
1921 . . . .72
1922 . . . 113
1923 . . . 145
1924 . . . .165
1925 . . . 192
A könyvben szereplő jelentősebb személyek életútja . . . 199
Felhasznált irodalom – Bibliografia . . . 205
Rapporti in lingue originali 1920 . . . 209
1921 . . . 232
1922 . . . .275
1923 . . . 309
1924 . . . 335
1925 . . . .362
Levéltári források – Fonti consultate . . . .369
Névmutató – Indice dei nomi . . . .370
Helynévmutató – Indice dei nomi geografici . . . .377
PROLUSIONE
I Nunzii apostolici, detti anche Legati del Romano Pontefice, hanno il compito di rappresentare stabilmente lo stesso Romano Pontefice presso le Chiese particolari o anche presso gli Stati e le Autorità pubbliche cui sono stati inviati (cf. can. 363 CIC). I Nunzi sono Arcivescovi titolari, cioè, secondo antica usanza, insigniti di un titolo vescovile di una sede che è estinta, e nella vita diplomatica sono equiparati agli Ambasciatori. Il Nunzio è preposto a una missione diplomatica, detta Nunziatura Apostolica.
Quindi un Nunzio Apostolico rappresenta la Santa Sede anzitutto presso la Chiesa locale. Egli inoltre ha il compito di curare le relazioni diplomatiche tra la Santa Sede e lo Stato in cui opera. Esercita varie funzioni ed agisce secondo ampie facoltà canoniche a nome del Santo Padre (cf. can. 364 CIC) e manda regolarmente rapporti intitolati al Cardinale Segretario di Stato in ufficio.
Secondo antica tradizione diplomatica, in molti Stati il Nunzio è pure Decano del Corpo Diplomatico accreditato nello Stato, cioè, per protocollo, è considerato per ufficio come il primo nella precedenza. Parla a nome di tutti i Capi delle missioni diplomatiche e saluta il Capo di Stato in occasioni solenni, come per esempio il Capo d’Anno.
L’Ungheria divenne indipendente e sovrano dopo il crollo dell’Impero Austro- Ungarico, e conseguentemente all’istituzione dei rapporti diplomatici bilaterali, come pure all’accreditamento del primo Ministro plenipotenziario presso la Santa Sede, fu nominato il primo Nunzio a Budapest nel 1920, nella persona di S. E. Mons. Lorenzo Schioppa e vi rimase fino al 1925.
E’ per me una gioia presentare in questo libro una raccolta dei suoi rapporti, che trattano in particolare della vita politica (e non riguardano invece la sua attività religiosa).
La selezione di questi rapporti politici fu opera dell’Ufficio competente ecclesiastica nella materia, cioè della S. Congregazione per gli Affari Ecclesiastici Straordinari, la Prima Sezione della Segreteria di Stato di Sua Santità, nell’Archivio della quale si custodiscono questi documenti.
Ringrazio per l’iniziatira l’Editore come pure i Curatori del volume. Auguro che la collana in parola, che intende continuare con la pubblicazione dei rapporti dei Nunzii sussequenti a Budapest, cioè di S. E. Cesare Orsenigo (1925-1930) e S. E. Angelo Rotta (1930-1945), arrivi felicemente al porto.
Budapest, 29 giugno 2017
Sollennità dei principi degli apostoli SS. pietro e paolo
+ Alberto Bottari da Castello Arcivescovo tit. di Oderzo Nunzio apostolico in Ungheria
Az apostoli nunciusok, más szóval a római pápa legátusai azt a feladatot kapják, hogy magának a római pápának a személyét tartós jelleggel képviseljék azoknál a részegyhá- zaknál vagy államoknál és hatóságoknál is, amelyekhez küldetésük szól (vö. CIC 363. sz.
kánon). A nunciusok címzetes érsekek, ősi gyakorlat szerint egy már megszűnt püspöki szék címét viselik, és a diplomáciai életben a nagykövetekkel egyenrangúak. A nuncius egy diplomáciai misszió, nevezesen az apostoli nunciatúra élén áll.
Az apostoli nuncius feladata tehát elsősorban az, hogy az Apostoli Szentszéket min- denekelőtt a helyi egyháznál képviselje. A római pápa nevében különböző feladatokat tölt be, és széles körű kánonjogi felhatalmazással rendelkezik (vö. CIC 364. sz. kánon), és rendszeres jelentéseket küld a hivatalban lévő bíboros államtitkár címére.
Régi diplomáciai gyakorlat szerint a nuncius az adott állam kormányánál akkreditált diplomáciai testület doyenje, azaz, protokoll szerint ő a rangidős. A diplomáciai testület nevében szólal fel, és ünnepélyes alkalmakkor, így pl. Újesztendő ünnepe alkalmából ő köszönti az államfőt.
Magyarország önállóságát, függetlenségét és szuverenitását Ausztria–Magyarország összeomlását követően nyerte el, és azt követően, hogy felvették a kétoldalú diplomáciai kapcsolatot, s hogy a magyar kormány kinevezte első szentszéki követét, került sor az első budapesti nuncius kinevezésére, Lorenzo Schioppa személyében, aki ezt a szolgála- tát 1920–1925 között végezte.
Nagy öröm számomra, hogy bemutathatom ezt a kötetet, amely az ő politikai jellegű jelentéseinek válogatása. A jelentések válogatása az illetékes egyházi – vatikáni – hiva- talok munkája, nevezetesen a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjáé, amely abban a korban Őszentsége Államtitkárságának Első Szekciója, amelynek levéltára őrzi az itt közölt jelentések eredeti példányait.
Megköszönöm a kötet Kiadójának, továbbá a szerkesztőknek értékes munkájukat. Kí- vánom, hogy a sorozat további kötetei, amelyek Cesare Orsenigo (1925–1930) és Angelo Rotta (1930–1945) politikai jellegű jelentéseit vannak hivatva közölni, belátható időn belül megjelenhessenek.
Budapest, 2017. június 29-én
Szent Péter és Pál apostolfejedelmek főünnepén
+ Alberto Bottari da Castello Oderzói c. érsek, Magyarország apostoli nunciusa
BEVEZETÉS
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarországon és Csehszlo- vákiában az első világháborút lezáró Versailles-környéki békekötéseket követően alakult meg önálló nunciatúra.1 A trianoni békeszerződés után és azt követően, hogy követet kül- dött a Vatikánba,2 Lorenzo Schioppa* justinianopolisi c. érsek kapott kinevezést, 1920.
augusztus 10-én. Az első nuncius követutasításának szövege és elemezése már meg- jelent.3 A nunciusi jelentések hivatali példányait a Vatikáni Titkos Levéltár „Archivio Nunziatura di Ungheria” fondja őrzi, a politikai jellegű jelentések eredetijeinek nagy részét pedig a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának történeti le- véltára, amely az egykori Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjának jogutódja.
Az utóbbi anyagából válogattunk és teszünk közzé egy mintakötetet. Meggyőződésünk, hogy ezekből a nunciusi jelentésekből új szempontból világíthatók meg az egyes esemé- nyek, egy olyan szempontból, amelyből nézve a magyarországi események részei a világ, nevezetesen a világegyház történéseinek.
Az első általunk közölt jelentés dátuma 1920. október 5, sorszáma 10, az utolsóé 1925. április 25, sorszáma 3509. 1658 nap alatt tehát 3509 jelentés kelt, ezek egy része sifrírozott távirat (olaszul: cifra), napi átlagban tehát (vasár- és ünnepnapokat is számítva) valamivel több, mint két jelentés.4
Az apostoli nunciusok jelentéseiket a diplomáciai postán a Vatikáni Államtitkárság- hoz küldték, ahol iktatószámot kapott, majd az Apostoli Szentszék hivatalai között, cím- zés, ill. illetékesség szerint szétosztották. Válogatásunk a Vatikáni Államtitkárság egyik, politikai ügyekkel foglalkozó szekciójának a levéltárában őrzött anyag alapján készült, amely 1920–1925 között a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációja néven (ola- szul: S. Congregazione degli Affari Ecclesiastici Straordinarii) a Vatikáni Államtitkárság
1 Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. (Ismeretlen római doku- mentumok alapján), in: Történelmi Szemle 39 (1997) 1. sz. 99–110.
2 Gróf Somssich József* személyében, aki 1920. július 26-án kezdte meg hivatalát és vizsgált periódusunk nagy részében, egészen 1924. szeptember 27-ig volt vatikáni követ.
3 A követutasítás szövegét lásd: Mrkonjić, Tomislav: Archivio della Nunziatura Apostolica in Unghe- ria (1920–1939). in: Gli archivi della Santa Sede e il regno d’Ungheria (secc. 15–20). In memoriam di Lajos Pásztor. Szerk. Platania, Gaetano – Sanfilippo, Matteo – Tusor, Péter. Budapest–Roma, 2008.
(Bibliotheca Historiae ecclesiasticae universitatis catholicae de Petro Pázmány nuncupatae. series i.
Collectanea Vaticana Hungariae. classis i. Vol. 4.), 274–284. – Elemzésére lásd Tóth Krisztina: Lorenzo Schioppa nuncius követutasítása, in: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai, 1920–2015.
Szerk. Fejérdy András, Budapest–Róma 2015. 85–105.
4 Fennmaradtak a vonatkozó iktatókönyvek, lásd: Tusor péter – Tóth Krisztina: Inventarium Vaticanum I.
A Budapesti Apostoli Nunciatúra levéltára (1920–1939) (Collectanea Vaticana Hungariae vol. 14), Buda- pest–Róma 2016. Továbbá: Mrkonjić, Tomislav: i. h. LI. 262.
(Segreteria di Stato di Sua Santità) Első Szekciója volt,5 iktatószáma ez időben még kö- zös volt az Államtitkárságéval.6
A nuncius összes jelentését értelemszerűen nem közöljük, címadásunk szerint a poli- tikai jelentésekből válogattunk. Az itt közölt dokumentumok sorszámából is következik, hogy ez az összes nunciusi jelentések töredéke. Ha teljes kiadásra törekednénk, akkor a Vatikáni Titkos Levéltár fondját kellene alapul venni és az összes vatikáni hivatal levél- tárában fel kellene kutatni ezeknek a sorsát, erre azonban most még értelemszerűen nem vállalkozhatunk. Jelen szövegkiadásunk ilymódon erős válogatással készült, a táviratokat – néhány kivétellel, de akkor is jegyzetben – nem közöltük, mert ugyan korukban friss hí- reket továbbítottak, de számunkra nem hoznak új információkat, hiszen a jelentések, ame- lyek a táviratokat követően készültek, összefoglaló és elemző jellegűek és tartalmazzák a korábban táviratilag megküldött információkat is. Elegendő tehát a jelentések közlése, az is szűrővel, mert vannak fontosabb és vannak kevésbé fontos jelentések. Mindazonáltal ez csupán egy első közlés, figyelemfelhívó vállalkozás, mint egész tervezett sorozatunk, amelynek ez a nyitó kötete. Jobban kellene ismerni a vatikáni levéltárakat ahhoz, hogy egyfajta kritikai kiadás készülhessen és szükséges lenne mind az itt tárgyalt témák, mind pedig azok összefüggéseinek ismerete, hogy újabb és újabb tényfeltáró, mélyfúró kutatá- sokat végezhessünk.
Az itt közölt – és nem közölt – nunciusi jelentéseknek az eredeti, az Államtitkárság- hoz, általában Gasparri bíboros államtitkár nevére címzett szövege. A hivatali példányt is (minuta) figyelembe vesszük, amennyiben megtaláltuk, ez általában a Vatikáni Titkos Le- véltár „Fondo Nunziatura in Ungheria” fondjában került megőrzésre. Anyaggyűjtésünk- höz felhasználtuk az Inventarium Vaticanumot,7 valamint a Titkos Levéltár konzultációs termében tanulmányozható „Indice”-t.8 Ugyanígy vétel érkezését az államtitkárságon (accusa ricevimento), amely általában rövid néhány soros vételigazolás volt, de fontos esetekben ezen túlmenően értékelhette a jelentést, ill. további utasításokat tartalmazott.
Indokolt esetekben ezekből idéztünk az olasz szövegkiadás jegyzeteiben.
Az elmúlt évtizedek folyamán tucatnyi magyar – és nem magyar – kutató tanulmá- nyozta a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációja történeti levéltárának magyar vonatkozású anyagát.9 Forrásgyűjteményünk ezt a munkát van hivatva kiegészíteni, ab- ban a reményben, hogy a kutatás hamarosan meg fogja haladni az e kötetben tanulmá- nyozható információkat és felismeréseket. Ugyanis a szövegkiadás során nem vállalkoz- tunk arra, hogy bevonjuk az összes vonatkozó szakirodalmat, inkább csak arra, hogy a
5 Ismertetését lásd: Somorjai Ádám: Kétszáz éves a Vatikáni Államtitkárság történeti – „külügyminisz- tériumi” – levéltára. Módszertani szempontok a magyar vonatkozású források kutatásához, in: Levéltári Közlemények 87 (2016) 219–248.
6 Ez a gyakorlat 1926-ban változik meg, amikortól kezdve a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja ön- álló iktatószámot ad, nevezetesen, az Államtitkárság gyakorlatától eltérően, amely mindmáig a pápaság kezdetétől végéig sorszámoz, más vatikáni dikasztériumok gyakorlata szerint minden évben újrakezdi a sorszámozást.
7 Tusor Péter – Tóth Krisztina: Inventarium Vaticanum I. A Budapesti Apostoli Nunciatúra levéltára (1920–1939) (Collectanea Vaticana Hungariae vol. 14), Budapest–Róma 2016. 359 lap. Lásd recenzión- kat: Somorjai Ádám: Lendületben a vatikáni kutatások, in: Levéltári Közlemények 87 (2016) 350–355.
8 Mrkonjić, Tomislav: Archivio della Nunziatura Apostolica in Ungheria. („Archivio della Nunziatura Apostolica di Budapest”). aa. 1920–1939. Indice 1235, 6–7. Kézirat.
9 Vö. Somorjai Ádám: Magyar vonatkozású kutatások a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárában, in: Levéltári Szemle 66 (2016), 3. sz. 45–57.
Bevezetés 11 szövegértést elősegítendő, bevonjuk azt a szakirodalmat, amelynek ismerete feltétlenül szükséges. Itt sem törekedtünk teljességre, inkább csak arra, hogy elősegítsük a szöveg- értést.
A jelentések számos helyen magyar hivatalos szövegeket közölnek olasz fordításban.
Ezek magyar szövegét igyekeztünk megtalálni, ahol nem sikerült, ott olaszból fordítot- tuk vissza. Az olasz nyelvű források magyar nyelvű fordítása és jegyzetelése Hamerli Petra és alulírott munkája, amelyet az eredeti szöveg alapján Korompai Eszter javított.
A francia nyelvű szövegek magyar fordítása Somorjai Gabi munkája, a latin szövegeket e sorok írója gondozta, csakúgy, mint az olasz nyelvű rész szövegközlését. A szerkesztői megjegyzéseket szögletes zárójelben hozzuk. A szövegek közreadóit Érszegi Márk, Tóth Tamás és Zinner Tibor lektorok segítették munkájukban, akiknek figyelmes javításait és észrevételeit e helyen is köszönjük.
Kelt Zalaapátiban, 2019. október 8-án
Somorjai Ádám OSB
A könyv korrektúrájakor érkezett a fontos hír, hogy Ferenc pápa 2019. október 22-én kelt motu propriójával megváltoztatta a Vatikáni Titkos Levéltár nevét. Új neve: Vatikáni Apostoli Levéltár, olaszul: Archivio Apostolico Vaticano. Az évszázadokon bevett ASV (Archivio Segreto Vaticano) rövidítés ilymódon AAV-re változott. Kérjük ezt figyelembe venni.
Kelt Rómában, 2019. október 28-án
Somorjai Ádám OSB
Hamerli Petra
LORENZO SCHIOPPA BUDAPESTI APOSTOLI NUNCIUS POLITIKAI JELENTÉSEI MAGYARORSZÁGRóL, 1920–1925
1Lorenzo Schioppa (1871–1935) justinianopolisi érsek, az első budapesti apostoli nuncius 1920. október 5-én kezdte meg 1925. április 27-éig, Hágába történő áthelye- zéséig tartó magyarországi kiküldetését. Budapesti tevékenysége alatt Schioppa számos jelentést írt Magyarországról és a magyar katolikus egyház viszonyairól, amelyek kö- zül kötetünkben a politikai tárgyúak kaptak helyet. Ezek a jelentések – csakúgy, mint Schioppa utódainak, Cesare Orsenigónak (1925–1930) és Angelo Rottának (1930–1945) beszámolói – ugyanis képet adnak arról, hogy az Apostoli Szentszék2 megbízásából Bu- dapestre akkreditált pápai diplomaták miként értékelték a Horthy-korszak Magyarorszá- gának, e történelmünk és államberendezkedésünk szempontjából alapvető változásokat hozó időszaknak politikai viszonyait.
A külső szemlélő sajátossága, hogy mindig más képet ad egy adott körülményről, mint a belső vizsgálat, aminek köszönhetően árnyalhatja, kiegészítheti annak eredmé- nyeit. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a külső megítélés teljesen objektív lenne, inkább benyomásokat közvetít, amelyek hol megerősítik, hol kiegészítik, hol pedig meg- kérdőjelezik eddigi ismereteinket. A kötetben közölt dokumentumok jelentősége egyfe- lől abban áll, hogy Lorenzo Schioppa széles körűen igyekezett bemutatni Magyarország viszonyait a Szentszéki Államtitkárságnak, és nem rejtve véka alá véleményét, helyen- ként igen kemény kritikát fogalmazott meg az ország politikájáról, politikai vezetéséről.
Másfelől – tekintve, hogy a jelentések a magyar nemzeti traumaként értékelt trianoni békeszerződés aláírását (1920. június 4.) követő évek eseményeinek külső, ez esetben szentszéki megítélését tárják elénk – a dokumentumok révén más megvilágítást nyerhet
1 A Lorenzo Schioppa első benyomásait tartalmazó, 1920 októbere és decembere között készült jelentése- ket egy korábbi tanulmányomban már összefoglaltam, így a két írás tartalmaz átfedéseket. Lásd: Hamerli petra: A Trianont követő „zűrzavar” Lorenzo Schioppa apostoli nuncius szemével (1920. október–decem- ber). In: Egyháztörténeti Szemle, 2017/ 2. 80–96. Ez az írás 2018 elején készült.
2 Az Apostoli Szentszék államiságának kérdése 1871–1929-ig tisztázatlan volt. Az ún. „római kérdést”
csak hosszas tárgyalásokat követően, a Benito Mussolini olasz kormányfő és Pietro Gasparri bíboros ál- lamtitkár által aláírt lateráni szerződésekkel (1929. február 11.) sikerült rendezni. A megállapodások le- fektették Vatikán városállam területét, pénzügyi egyezményben rögzítették az egyházi állam Olaszország által vállalt kártérítésének összegét, valamint Olaszország és a Vatikán között megkötötték a konkordátu- mot. Ily módon a vizsgált korszakban Vatikán városállam még nem létezett. A diplomáciai kapcsolatokat azonban korábban is, későbben is az Apostoli Szentszék létesíti az egyes államokkal.
Magyarország két világháború közötti helyzete is. A magyar társadalom ugyanis gyak- ran még napjainkban is hajlamos pusztán a trianoni rendelkezéseket felelőssé tenni az időszak Magyarországának nehéz társadalmi, gazdasági és szociális körülményei miatt, azonban Schioppa beszámolói rávilágítanak arra, hogy a nehézségekhez a pártok közöt- ti viszálykodás és az egyes politikusok személyes érdekeinek előtérbe helyeződése is nagymértékben hozzájárult.
Természetesen – mint minden ember – a nuncius is olykor tévesen ítélt meg bizonyos eseményeket, ami vélhetően abból fakad, hogy – hasonlóan a többi diplomatához – a történéseket elsősorban az általa képviselt „állam”, ez esetben a katolikus egyház érde- keinek szemszögéből vette nagyító alá. Azonban e tévedések semmit nem vonnak le a jelentésekben közölt információk, benyomások értékéből, és azok elgondolkodtató voltát sem befolyásolják.
I. A magyar–szentszéki kapcsolatok felvétele az első világháborút követően – a Budapesti Apostoli Nunciatúra felállítása
Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai gyakorlatilag az államalapítás koráig nyúlnak vissza, miután az első koronázott magyar király, Szent István (1000–
1031) megteremtette a magyarországi egyházszervezet alapjait.3 Noha Magyarországon a katolikus felekezet újabban nem egyedüli vallás volt – a katolikusok mellett jelentős számban képviseltették magukat a protestánsok és az evangélikusok, valamint jelen volt hazánkban az izraelita, az ortodox és az unitárius vallás is –, a katolicizmus mégis fon- tos szerepet töltött be a magyarság körében a 20. század elején is. Ebből fakadóan az első világháborút követően a legradikálisabb baloldaliak kivételével mindegyik politikai csoport törekedett a katolikus egyházzal való jó viszony fenntartására, s a hivatalos kap- csolatfelvételre. Az Apostoli Szentszékkel történő diplomáciai kapcsolatok felvételének igénye a Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezésével (1918. október 31.) együtt kiki- áltott első magyar köztársaságban rögtön megfogalmazódott.
Az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának idején Magyarország is a bécsi nun- ciatúra fennhatósága alá tartozott, amelyet a forradalmak hónapjaiban Teodoro Valfré di Bonzo gróf, címzetes érsek, apostoli nuncius (1916–1920) vezetett. Magyarország her- cegprímása, Csernoch János bíboros esztergomi érsek (1912–1927) 1918. november 20- án levélben fordult XV. Benedek pápához (1914–1922), amelyben feltárta azt a veszélyt, amelyet az egykori Monarchia nemzetiségeinek követelései jelentettek az országra néz- ve. Mint a bíboros összegezte, az utódállamok követeléseinek teljesülése esetén Magyar- ország területe hozzávetőlegesen 50–60 ezer km2-re csökkenne, tengeri kijárat nélkül.4 Ezek a változások nyilvánvalóan az egyházmegyék területét is érintették, ráadásul az utódállamok – Csehszlovákia, Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (Jugo- szlávia) – egyike sem volt katolikus többségű ország, aminek következtében az új állam
3 Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szentszékkel. I. kötet. Buda- pest, Szent István Társulat 1901. 3.
4 Ickx, Johan: A Pápai Államtitkárság Második Szekciójának Történeti Levéltárában őrzött dokumentu- mok jelentősége a magyar egyháztörténetírás számára. In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Budapest–Róma, METEM – Római Magyar Akadémia 2015. 45–60.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 15 területére kerülő hívek sorsa is aggasztotta mind a hercegprímást, mind Valfré di Bonzót.
Utóbbi aggályát fejezte ki az egyre erősödő kommunizmus miatt is.5
Noha az „őszirózsás forradalom” eseményei maguk után vonták az egyházi szemé- lyeket ért atrocitásokat is, amelyek javarészt a vagyonszerzésre irányultak,6 a katolikus egyház késznek mutatkozott arra, hogy konszolidált viszonyt alakítson ki az új kor- mányzattal. A magyar püspöki kar 1918. november 20-án levélben köszöntötte Káro- lyi Mihályt és kormányát, kijelentve, hogy a független Magyarország megalakulását „a püspöki kar meleg, hazafias érzéssel fogadja, azt fenntartás nélkül elismeri és biztosítja a magyar népköztársasági kormányt, hogy a nehéz viszonyok közt a független, önálló Magyarország kiépítésében minden erejével támogatni fogja. Eddig egyház és állam szoros kapcsolatban állott, és az egyház Szent István koronájának fényes oltalma alatt fejtette ki áldásos tevékenységét az igazi lelki kultúra javára: e hivatásában ezentúl is el fog járni abban a tudatban, hogy bármint változzék is el az államforma, a néplélek igényei az erkölcsi tisztulásra és megváltásra el nem változnak, s abban a reményben, hogy e hivatásnak még kormányzati szempontból való fontossága is arra fogja indítani a magyar népkormányt, hogy az egyház és állam jobb viszonyát az egyház szabadságának biztosításával, az illetékes tényezőkel rendezni fogja.”7
A püspöki kar kedvező hozzáállása nyilvánvalóan fontos volt a magyar–szentszéki kapcsolatok felvételének szempontjából is, amely a Szentszéknek elsősorban a határvál- tozásokkal együtt az egyházszervezetben is jelentkező területi, anyagi, és közigazgatási módosulások tisztázása, illetve – az új államformára való tekintettel – az egyház és állam viszonyának alakulása – ezen belül is elsősorban a főkegyúri jog kérdésének rendezése – végett volt fontos.8 A diplomáciai közeledésre az Apostoli Szentszék részéről is szán- dék mutatkozott, amelyet Valfré di Bonzo Csernoch bíboros útján tudatott Károlyival.9 A magyar kormány nem csupán a megváltozott körülmények között felmerülő egyházi kérdések – a főkegyúri jog, az intézményrendszer, vagy a birtokok sorsa – végett tartot- ta fontosnak a Szentszékkel való kapcsolatfelvételt, hanem azért is, mert a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása kitörést eredményezett volna a nemzetközi elszigeteltségből.
Ezen felül a magyar politikusok abban reménykedtek, hogy a pápának sikerül közben- járnia majd annak érdekében, hogy az antanthatalmak kedvezőbb békefeltételeket szab- janak ki Magyarországra nézve.10 Mint Csernoch írta Károlyinak, a magyar püspöki kar
5 Tóth Tamás: A Szentszék és az I. világháborút követő politikai változások Magyarországon. In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Budapest–Róma, METEM – Római Magyar Akadémia 2015. 61–74. (A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság 1918. december 1-jén ezen a néven alakult, az ismertebb „Jugoszlávia” elnevezés csak 1929-ben lett hivatalossá. Azonban a korabeli források túlnyomóan ezt megelőzően is Jugoszlávia néven írtak az államról, így a történet- írásban általánosan elfogadott elv az utóbbi elnevezés használata az 1918 és 1929 közötti eseményekre vonatkozóan is. Tanulmányomban én is ezt a hagyományt követem)
6 Tengely adrienn: A magyar egyházak a forradalmak korában. Eger, Líceum 2011. 13.
7 Litván György (szerk.): Károlyi Mihály levelezése. I. kötet, 1905–1920. Budapest, Akadémiai 1978. 311.
irat. A magyar püspöki kar Károlyi Mihályhoz, 1918. november 20. 287–288. [Károlyi levelezése I.]
8 Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban. In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Budapest–Róma, METEM – Római Magyar Akadémia 2015. 75–84. [Érszegi 2015.]
9 Uo. 76.
10 Uo. 75.
azzal a kéréssel fordult a Szentszékhez, hogy a pápai állam „az entente-hatalmaknál a létföltételeiben megtámadott Magyarország védelmére keljen.”11
Károlyi válaszlevelében biztosította Csernoch bíborost arról, hogy tüstént továbbí- totta mind a hercegprímás, mind pedig Valfré di Bonzo levelét a külügyminisztérium felé azzal a céllal, hogy megkezdődhessen a kapcsolatfelvétel előmozdítása. A minisz- terelnök egyúttal kérte Csernochtól, hogy vesse latba befolyását annak érdekében, hogy Magyarország és a Vatikán között mihamarabb létrejöjjön a diplomáciai összeköttetés, továbbá, hogy a Szentszék elismerje a nemrégiben kikiáltott Magyar Népköztársasá- got.12 Ezt követően Persián Ádám katolikus ügyi kormánybiztos és Csiszárik János, a külügyminisztérium kánonjogi tanácsosa felkeresték a bécsi nunciust, hogy tárgyalja- nak a kapcsolatfelvételről,13 azonban a hivatalos megbeszélésekkel Károlyi nem őket bízta meg, hanem Charmant Oszkár bécsi magyar követet, aki a család ügyvédjeként a miniszterelnök bizalmi embere volt. Károlyi 1919 januárjában kettős megbízatással küldte Rómába Charmant-t, akinek feladata egyfelől az volt, hogy politikai tárgyalásokat kezdeményezzen Olaszországgal, amely az antanthatalmak közül egyedüliként mutatko- zott hajlandónak szorosabb kapcsolatokat kialakítani Magyarországgal, másfelől pedig ki kellett puhatolnia, hogy mely másik államok fogadnák esetleg szívesen Magyaror- szág közeledését.14 Római útja során Charmant a Vatikánba is ellátogatott, ahol Pietro Gasparri bíboros, a Vatikáni Államtitkárság Rendkívüli Egyházi Ügyekért felelős titkára (1922–1930) mellett XV. Benedek pápa is fogadta a magyar küldöttet. Az audienciák során Charmant a lehető legnagyobb előzékenységgel találkozott, mind az államtitkár, mind a pápa késznek mutatkozott a budapesti nunciatúra felállítására. Siker esetén köny- nyebben kezelhetőnek vélték az egyházi birtokok ügyét és a szétszakított egyházmegyék kérdését, valamint a Vatikánban feléledt a remény, hogy lehetőség nyílik a főkegyúri jogtól való megszabadulásra.15
Az események kedvező akulásának azonban a Tanácsköztársaság kikiáltása véget vetett. A proletárdiktatúra idején egyházüldözés vette kezdetét, s a rezsim kimondta az állam és az egyház szeparációját, valamint az állami szintű, intézményes keretek között zajló vallásgyakorlás tilalmát. Ennek címén a Garbai-kormány gyakorlatilag teljes mér- tékben akadályozta az egyházak tevékenységét, és ellehetetlenítette a magyar–szentszéki kapcsolatok kibontakozását is.16 A szegedi ellenkormány azonban igyekezett fenntartani a kapcsolatokat a Szentszékkel.17
A Tanácsköztársaság bukását követően József főherceg a bécsi nunciatúra Buda- pestre költöztetését vetette fel Valfré di Bonzónak, és Csernoch, valamint Bethlen Ist- ván is szorgalmazták a diplomáciai kapcsolatok felállítását. A nunciatúra áthelyezésébe
11 Károlyi levelezése I. 321. irat. Csernoch Károlyinak, 1918. november 28. 297–298.
12 Uo. 346. irat. Károlyi Csernochnak, 1918. december 21. 332.
13 Érszegi 2015. 76.
14 Hamerli petra: Magyar–olasz kapcsolatok a padovai fegyverszünettől a Tanácsköztársaság végéig. In:
Zachar Péter (szerk.): Diplomácia, emancipáció és egyházpolitika. Budapest, Heraldika 2014. 154–214.
15 Érszegi 2015. 77. A főkegyúri jog (ius supremi patronatus) a magyarországi uralkodókat megillető jog volt, amelynek értelmében a király befolyásolhatta, hogy kik nyernek el vezető egyházi tisztséget Ma- gyarországon. A köztársaság kikiáltását követően felvetődött, hogy e jog megilleti-e a köztársasági elnö- köt is.
16 Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. Budapest, ELTE Újkori Ma- gyar Történeti Tanszék 1997. 10. [Gergely 1997.]
17 Uo. 79.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 17 Gasparri bíboros nem egyezett bele, így a békeszerződés aláírását megelőzően nem való- sult meg a kapcsolatfelvétel.18
A trianoni eseményeket követően Magyarország nemzetközi státusza rendeződött, ami felgyorsította a diplomáciai közeledést. Magyarország első szentszéki követe, a le- gitimista Somssich József 1920. július 26-án nyújtotta át megbízólevelét XV. Benedek pápának, ami a szentszéki magyar követség hivatalos megnyitását jelentette.19 Ezután sor kerülhetett arra, hogy a már 1920 márciusában kinevezett nuncius, Lorenzo Schioppa – akit a pápa nem kívánt Magyarországra küldeni a szentszéki magyar követ megér- kezése előtt – is megkezdhesse magyarországi küldetésének előkészületeit. Augusztus 10-én XV. Benedek a justinianopolisi címzetes érseki címet adományozta Schioppának, és hivatalosan is kinevezte budapesti apostoli nunciussá.20 Ezzel megtörtént a nunciatúra felállítása, így az Apostoli Szentszék és Magyarország között helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok.
Az apostoli nunciatúra, amely a pápai állam külképviseletét hivatott ellátni, a Pápai Államtitkárság (Segreteria di Stato di Sua Santità) felügyelete alatt áll, amelynek ve- zetője a bíboros államtitkár.21 A nuncius feladata kettős. Egyfelől a fogadó állam kor- mányával tartja fenn a diplomáciai kapcsolatokat, másfelől a helyi katolikus egyháznál képviseli a pápát, mint az egyetemes egyház vezetőjét. Ez utóbbinak köszönhetően a nuncius a többi diplomatánál jóval kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkezik, amiből következően információi is részletesebbek.22 A Szentszék követe a jelentéseit a misszió vezetőjeként írja alá, és a bíboros államtitktárnak címezi. Tartalmukat tekintve ezek a beszámolók lehetnek az adott ország helyzetét átfogóan bemutató írások, és szólhatnak konkrétabb, az egyház szempontjából fontos témákról is.23
II. Lorenzo Schioppa jelentései
A pápai állam szokásainak megfelelően Pietro Gasparri bíboros államtitkár (1914–
1930) 1920 augusztusában követutasítást készített Schioppa számára, amelyben ösz- szefoglalta a magyar politikai, nemzetiségi és vallási helyzetről való ismereteit, s ezek fényében megjelölte azokat a kérdésköröket, amelyeket a nuncius figyelmébe ajánlott.
A pápa követének az egyházmegyék helyzetének rendezését, az egyházi javakat és azok kezelését, az egyházi javadalmak betöltését, és a főkegyúri jog gyakorlásának kérdését kellett fokozottan tanulmányoznia.24 Amint az a követutasításból kiviláglik, Gasparri meglehetősen jól tájékozott volt Magyarország egyházi viszonyait illetően. A bíboros
18 Uo. 80.
19 Uo. 13.
20 Érszegi 2015. 81.
21 Érszegi Márk Aurél: Magyarország helyzete 1918 őszén a pápai nuncius szerint. In: Somorjai Ádám OSB – Zombori István (szerk.): Episcopus, archiabbas, benedictinus, historicus ecclesiae. Tanulmányok Várszegi Asztrik 70. születésnapjára. Budapest, METEM 2016. 353–372.
22 Uo. 355.
23 Uo. 354.
24 Lorenzo Schioppa követutasítását Tóth Krisztina részletekbe menően elemezte, és egyúttal tartalmát ma- gyar nyelven összefoglalta tanulmányában: Tóth Krisztina: Lorenzo Schioppa nuncius követutasítása.
In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Budapest – Róma, METEM – Római Magyar Akadémia 2015. 85–106.
államtitkár részletesen bemutatta Schioppának azt, hogy az egyházmegyék határai, s ez- által a magyarországi egyházszervezet miként változott az első világháborút követően, és röviden érzékeltette azt is, hogy az egyházfők és a hívek hogyan fogadták ezeket a válto- zásokat. Gasparri nem mulasztotta el a görögkatolikusok helyzetének ismertetését sem.
A bíboros tájékozott volt a magyar egyházi vagyon kezelésének elveit és a főkegyúri jog gyakorlását, illetve ezek történetét illetően is. Az állam és az egyház viszonyáról szintén értékes információkkal rendelkezett.25
Szembeötlő azonban, hogy a követutasítás Magyarország „világi” kérdéseivel egy- általán nem foglalkozott, ily módon a politikai, gazdasági és társadalmi helyzetre vonat- kozóan a nuncius feltehetően nem rendelkezett számottevő adatokkal. Ennek ellenére – amint azt az általunk közölt politikai jelentések bizonyítják – Schioppa meglehető- sen jól feltérképezte Magyarország viszonyait, és számos jelentős problémára kiterjedt a figyelme, amelyekről nem mulasztotta el tájékoztatni felettesét. Ennek köszönhetően – a követutasításban foglaltak teljesítésén túlmenően – a nuncius számos jelentést írt Magyarország belpolitikai helyzetéről, főbb politikai erőiről és a legjelentősebb közéleti személyiségekről, valamint részletekbe menően kitért a királykérdésre, a külpolitikára, az egyházpolitikára és olyan, a katolikus körökben felháborodást keltő esetekre is, mint a párbajok és a válások nagy száma, vagy a gazdagok és a szegények közötti mély sza- kadék.
1. Belpolitika
Schioppa legtöbb politikai jelentése Magyarország belpolitikai viszonyairól ad ké- pet Gasparrinak, és a kutatóknak, ismertetve egyfelől a nunciusnak az ország politikai helyzetéről kialakult általános benyomásait, másfelől pedig véleményét az 1920. évi I.
törvénycikkel (1920. január 1.) megalakított Nemzetgyűlésben helyet kapott pártokról,26 és Magyarország legbefolyásosabb közéleti személyiségeiről.
Az általános helyzetet (1., 4., 10., 14., 15., 30., 42., 43., 51., 70., 74. számú dokumen- tumok) Schioppa „zűrzavarosnak” ítélte, amit a trianoni békeszerződés aláírásának kö- vetkezményének tudott be. A Szentszék megbízottja úgy vélte, hogy a magyar társadalom egészét – a politikusokat és az állam polgárait is beleértve – sokkhatásként érték a Tri- anonban megfogalmazott rendelkezések, amelyek területi, gazdasági, vallási, kulturális és társadalmi tekintetben is súlyos veszteségeket okoztak az országnak. A nuncius több ízben említést tett arról, hogy Magyarország az Alexandre Millerand francia miniszterel- nök 1920. március 8-án kelt levelében foglaltak teljesítésében reménykedett, amelyet a magyarság úgy értelmezett, mint ígéretet a trianoni határok megváltoztatására. Schioppa – helytállóan – úgy fogalmazott, hogy a magyar politikusok hamis illúziókat tápláltak a külföldi államokkal való kapcsolataikat illetően (1. és 9. számú dokumentumok). A levél ugyanis nem ígért konkrétan határmódosítást, csupán felvetette annak lehetőségét, hogy idővel a gazdasági és néprajzi szempontok figyelembevételével esetleg lehetőség nyílik
25 Uo. 85–100.
26 A Horthy-korszak parlametjéről (1920–1926-ig Nemzetgyűlés): Püski Levente: A Horthy-korszak parla- mentje. Budapest, Országgyűlés Hivatala 2015. A Horthy-korszak politikai berendezkedéséről ugyancsak ő írt monográfiát: Püski Levente: A Horthy-rendszer, 1919–1945. Budapest, Pannonica 2006.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 19 kisebb korrekciókra. A párizsi békekonferencia (1919) eseményei, és az ott elhangzott nyilatkozatok ismeretében azonban elmondhatjuk, hogy az antanthatalmak közül éppen Franciaország támogatta leginkább az utódállamokat, Csehszlovákiát, a Szerb–Horvát–
Szlovén Királyságot és Romániát Magyarországgal szemben. A Millerand-levél feltehe- tően azért íródhatott, mert Franciaország egy rövid időre potenciális tőkefelvevő piacot látott Magyarországban.27
Schioppa elismerte, hogy Horthy Miklós rengeteget fáradozott azért, hogy Magyar- ország helyzete, és főként külföldi megítélése mielőbb javulásnak induljon a békeszerző- dés aláírását követően. A nuncius jelentéseinek hangvételében azonban érezhető egyfajta csodálkozás afelett, hogy Magyarország a boldogulását nem a megváltozott viszonyok közepette kívánta elérni, hanem Trianon revíziójára törekedett, amely az ország minden politikai tényezőjének központi gondolata volt. A szentszéki diplomata alapvetően egyet- értett, amikor a magyar politikusok a békeszerződés igazságtalan voltát hangsúlyozták beszédeikben és felszólalásaikban, de úgy vélekedett, hogy Magyarországnak inkább a jövőbe kellene tekintenie, és igyekeznie kellene elfogadni a megváltozott körülményeket (9. és 14. számú dokumentumok).
Az általános politikai helyzetet bemutató jelentések között több időzött az egyes poli- tikai csoportok – Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME),28 Magyar Országos Véderő Egy- let (MOVE),29 Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (Fajvédő Párt)30 – szervezkedésénél is. Schioppa helytállóan fogalmazott a „magyarországi fasizmus” kapcsán, amikor erről szóló beszámolóiban (41. és 42. számú dokumentum) kifejtette, hogy Magyarországon a fasiszta ideológia nem mozgatott meg tömegeket, csupán helyi szintű szerveződésekre és kisebb politikai csoportok kérészéletű törekvéseire korlátozódott.31 A nuncius jól látta, hogy ezek a csoportok többnyire a nemzeti király megválasztását célzó szabad királyvá- lasztók táborához tartoztak, azonban tévedett, amikor úgy vélekedett, hogy Horthy min- den bizonnyal szívesen fogadná a magyar koronát (41. számú dokumentum). A Horthy Miklós életét és politikai pályafutását bemutató nagyszámú monográfia32 mindegyike alátámasztja, hogy Horthy nem akart király lenni, és politikai jogkörének az 1930-as években történő bővítése nem a trónfoglalást célozta, hanem azt, hogy a kormányzónak elegendő hatalma legyen az egyre erősödő német befolyás és az ezzel párhuzamosan mindinkább teret hódító magyar szélsőjobboldal visszaszorítására.
A Szentszék megbízottja igyekezett feltérképezni a magyarországi politikai erőket, a pártpolitikát is (2., 5., 11., 12., 23., 28., 34. számú dokumentumok). A pártokat bemutató
27 Franciaország első világháború utáni, Magyarországgal kapcsolatos politikájáról a legrészletesebb mono- gráfia: Ormos Mária: Padovától Trianonig, 1918–1920. Budapest, Kossuth 1983.
28 Az ÉME-ről: Zinner tibor: Az ébredők fénykora 1919–1923. Budapest, Akadémiai 1989.
29 A MOVE-ről: Dósa Rudolfné: A MOVE – egy jellegzetes magyar fasiszta szervezet, 1918–1944. Buda- pest, Akadémiai 1972.
30 Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszmetörténeti tanulmány. Budapest, Osiris 2012.
31 A magyarországi szélsőjobboldal történetéről számos írás született már, a legátfogóbbak: Ormos Mária:
Nácizmus – fasizmus. Budapest, Magvető 1987.; Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Bu- dapest, Jaffa 2012.; Vonyó József: Jobboldali radikálisok Magyarországon: tanulmányok. pécs, Kronosz 2012.
32 Horthy életéről és pályafutásáról monográfiák, tanulmányok százai állnak rendelkezésünkre. A legátfo- góbbak: Bencsik Gábor: Horthy Miklós. Budapest, Magyar Mercurius 2012.; Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Budapest, Napvilág 2014.; külföldi szerzőtől, magyar fordításban: Horel, Catherine: Horthy.
Ford. Ferch Magda. Budapest, Kossuth 2017.
jelentések arról tanúskodnak, hogy a nuncius meglehetősen jól ismerte a programjaikat, habár ismertetésük során nem a pártok átfogó bemutatására törekedett elsősorban, hanem inkább a katolikus egyház helyzetét érintő elemekre helyezte a hangsúlyt. Mindazonáltal kitűnő és elgondolkodtató az a meglátása, miszerint a pártpolitika nem az országos, ha- nem az egyéni érdekek fokozott figyelembevételén alapul, továbbá, hogy a sok esetben hangoztatott keresztény (keresztyén) jelző nem feltétlenül a katolikus és protestáns egy- házak elveinek tiszteletben tartását jelenti, sokkal inkább a Magyarországon egyre elter- jedtebbé váló antiszemitizmus kifejezője. Schioppa úgy vélekedett, hogy az országban a
„keresztény–keresztyén” jelző a „magyar” szónak egyfajta szinonimájaként a zsidóság ellen irányuló fokozott ellenszenv megfogalmazására szolgált, aminek okát abban látta, hogy a magyarság – amely a Tanácsköztársaság (1919. március 21–augusztus 1.) kikiál- tásában szerepet vállalókat a zsidóság képviselőinek tartotta – hajlamos volt a zsidóságot okolni az első világháborút követően elszenvedett károkért.33
A Nemzetgyűlésbe jutott pártok közül Schioppa a Keresztény (Keresztyén) Nemzeti Egyesülés Pártjáról (KNEP), és az Országos Kisgazda- és Földmíves Pártról közölt rész- letes információkat (2. számú dokumentum), mivel 1920-ban az első Teleki Pál-kormány e két párt koalíciójával alakult meg. A nuncius pontos információkkal rendelkezett Tele- ki Pál 1921-ben bekövetkezett lemondásának okairól, amelyben kétségtelenül jelentős szerepet játszott a IV. Károly első (1921. március) visszatérési kísérletében történő kétes szerepvállalás (12. számú dokumentum). Teleki helyét a Horthy-korszak legjelentősebb miniszterelnöke, Bethlen István vette át, aki 1921 áprilisától 1931 augusztusáig töltötte be a miniszterelnöki posztot.
A két pártot illetően Schioppa úgy fogalmazott, hogy a KNEP – noha nem tekinthe- tő felekezeti pártnak – többségükben katolikus tagokat számlált, míg a Kisgazdák kö- zött szerinte főként a liberális szemléletű vidéki kisbirtokosok kaptak helyet (2. számú dokumentum). Ami a KNEP-et illeti, Schioppa információi és észrevételei helytállónak tekinthetőek. Az 1919. október 25-én megalakult párt keresztény alapokon szerveződött, amit azáltal kívánt bizonyítani, hogy az oktatásból és az állami hivatalokból eltávolí- totta azokat, akik a keresztény értékek ellen voltak és forradalmat szítottak. Ugyancsak igyekezett mérsékelni a zsidók felülreprezentáltságát az egyetemeken. A szociális intéz- kedések között fontosnak tartotta az árdrágítók elleni intézkedéseket, a lakásépítést, a földbirtokreformot, és a munkásbiztosítást.34 Az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt
„liberális szemléletét” tekintve azonban a nuncius értesülései nem bizonyultak a leg- megbízhatóbbaknak. A párt a 20. század elején alakult Kisgazdapártból szerveződött újjá 1919 novemberében, Nagyatádi Szabó István vezetésével. A KNEP-hez hasonlóan keresztény alapon állt, és a nemzeti függetlenség is a programjában szerepelt. Elsősor- ban a társadalom többségét alkotó kisgazdák és földművesek érdekeit tartotta szem előtt.
Magyarország államformáját népszavazással kívánta eldönteni, és szorgalmazta, hogy az egyes társadalmi csoportok a népességben elfoglalt számarányuk alapján vehessenek részt a kormányzásban. A párt támogatta a magántulajdon tiszteletben tartását, így min-
33 A Horthy-korszak antiszemitizmusáról: Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege: diszkrimináció és társadalompolitika, 1919–1944. Budapest, Jelenkor 2016.
34 Gergely Jenő – Glatz Ferenc – Pölöskei Ferenc: Magyarországi pártprogramok 1919–1945. Budapest, Kossuth 1991. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának nyilatkozata. 52–59.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 21 den kommunista törekvés ellen tiltakozik. Emellett arra törekedett, hogy minél több ön- álló kisgazdaság létesüljön Magyarországon.35
Magyarország politikai tényezői között Schioppa jelentéseiben az 1922-ig fennálló, radikális eszméket valló Keresztény Nemzeti Pártot és az illegálisan tevékenykedő Ma- gyarországi Munkáspártot említette a két legjelentősebb párton kívül, amelyek 1922-ben Egységes Párt néven egyesülve alkották a kormánypártot. A Keresztény Nemzeti Párt Friedrich István vezetésével alakult meg 1919 őszén, a békés társadalmi és gazdasági fej- lődés zálogának a polgárságot tartotta. Céljai között szerepelt a tulajdonjog tiszteletben tartása és védelme, a munkások jólétének biztosítása és a nagytőke hatalmaskodásának megakadályozása. Nézete szerint ugyanis ezáltal lehetett visszaszorítani a párt legfőbb ellenségét, a „kommunizmusban csúcsosodó szocialista dogmát”, ahogyan a program- ban fogalmaztak a pártvezetők. A párt keresztény világnézeti és erkölcsi alapon szer- veződött, amelynek értelmében elengedhetetlennek tartotta a családi, magán- és közélet erkölcsi tisztaságát. A demokrácia alatt az egyenlő érvényesülési lehetőségek biztosítását értette.36
A magyar társadalomban és a budapesti apostoli nunciatúrán egyaránt félelmet keltő politikai csoport, a Magyarországi Munkáspárt 1920 júliusában alakult Csizmadia Sán- dor vezetésével. A programban megfogalmazott elvek szerint a párt a fizikai és szellemi munkások támasza kívánt lenni, amelynek célja az osztályellentétek és osztálykülönb- ségek, valamint a gazdasági kizsákmányolás megszüntetése. A párt legfőbb ellenségei az erőszak, a terror és a diktatúra voltak, legfőbb céljának pedig – amelyet demokrati- kus úton, fokozatos fejlődéssel kíván elérni – a munkásosztály felvilágosítását tartotta.
Általános, egyenlő és titkos választójogot szorgalmazott, ezenkívül teljes, cenzúrázatlan szabadságot a véleménynyilvánításban és egyenjogúságot tűzött ki célul. A párt tagjai- nak nézete szerint föld birtoklásához csak azoknak volt joguk, akik azt ténylegesen mű- velték.37
Schioppa beszámolói arról tanúskodnak, hogy a KNEP és a kisgazdák – noha koalí- cióra léptek, majd nevükben is egyesültek – valójában sohasem jutottak közös nevezőre a világnézetüket és alapelveiket illetően. Mindazonáltal a szentszéki megbízott úgy vél- te, hogy Magyarország többi, kis politikai csoportja között nem akadt olyan, amelyik- nek esetleges hatalomra jutásával számolni lehetett az 1920-as években, így az ország legjelentősebb politikai ereje hiányosságaival együtt is az Egységes Párt volt. Napjaink ismeretei igazolják, hogy a nuncius e tekintetben remek megfigyelőképességről tett tanú- bizonyságot annak ellenére is, hogy óhatatlanul csak az egyházi szempontok figyelembe- vételével alkotott véleményt a pártok programjáról.
Hasonlóan tett a magyar politikai élet legfontosabb személyiségeinek bemutatásakor is (3., 8., 10., 30., 32., 35., 43., 44., 46., 48., 66., 70. számú dokumentumok), akiknek a katolikus egyházhoz való viszonyát – eleget téve a Gasparri által írt követutasításban foglalt feladatoknak – minden esetben behatóan megvizsgálta. Emellett a nuncius szá- mos olyan információt közölt a magyar politikai elit tagjairól, amelyeket más források- ban eddig nem lelhettünk fel. A jellemrajzok értékét adja továbbá az is, hogy a Horthy- korszak neves személyiségeinek egyéni céljai, politikai lépései is jobban megérthetők
35 Uo. Az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt programja. 34–40.
36 Uo. A Keresztény Nemzeti Párt programja. 31–34.
37 Uo. A Magyarországi Munkáspárt programja. 46–50.
általuk, mivel külső szemlélő véleményén alapulnak. Teleki Pál és Bethlen István mi- niszterelnökökről, Apponyi Albert legitimista politikusról, valamint Gratz Gusztáv, Bán- ffy Miklós és Scitovszky Tibor külügyminiszterekről Schioppának kifejezetten kedvező véleménye volt, míg Vass József kultuszminiszterről vagy Friedrich István képviselőről kedvezőtlen képet kapunk. A Fajvédő Pártot vezető Gömbös Gyulának, Daruváry Géza külügyminiszternek és Horthy Miklós kormányzónak pozitív és negatív jellemvonásai egyaránt kibontakoznak a beszámolókból. Elgondolkodtató a nuncius által bemutatott Horthy-kép (69. számú dokumentum), amelyből a kormányzó befolyásolható, döntés- képtelen személyiségként tárul elénk.
Összességében a Szentszék magyarországi követének az volt a véleménye, hogy a magyar politikai elit hajlamos volt a múltban élni, és a Trianon előtti állapothoz való visszatérés módját keresni a jövő építése és a megváltozott körülményekhez történő al- kalmazkodás helyett. A politikusok – csakúgy, mint a magyar társadalom egésze – bűn- bakot kerestek a kialakult helyzetért, amelyet a zsidóságban és a bolsevik ideológiában találtak meg. Az ezekkel való szembehelyezkedést a keresztény diskurzussal igyekeztek kifejezésre juttatni, miközben egyházi-felekezeti tekintetben a társadalom nagy része nem ismerte és nem követte a valódi keresztény értékeket. A Nemzetgyűlés tagjainak nagy részét jellemezte továbbá az is, hogy Magyarország érdekei helyett az egyéni ambí- cióikat tartották szem előtt politikai elveik megfogalmazása során.
2. A királykérdés
Tudvalevő, hogy az Apostoli Szentszék hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt a ka- tolikus egyházat és vallást tisztelő Habsburg-házzal, és annak tagjaival. Budapesti kikül- detése során – mint az a jelentésekből érzékelhető – Schioppa maga is élénk kapcsolato- kat ápolt a Magyarországon élő Habsburgokkal, és az Apponyi Albert gróf által vezetett legitimistákkal egyaránt.38 Ennek fényében nem meglepő, hogy a nuncius jelentéseiben viszonylag sokat időzik az 1918. november 13-án kelt eckartsaui nyilatkozatban uralko- dói jogainak gyakorlásáról lemondott IV. Károly 1921. március 26-án és 1921. október 21-én történt visszatérési kísérleteinél (6., 15., 16., 18., 19., 20., 21., 24., 25., 27., 33.
számú dokumentumok).
A szentszéki diplomata belátta, hogy a magyar kormány nehéz helyzetbe került Ká- roly visszatérései miatt, miután a kisantant-államok fegyveres beavatkozással fenyege- tőztek a király újbóli trónra kerülése esetén, az antant képviselői pedig felszólították a magyar kormányt arra, hogy akadályozza meg Károly visszatérését a magyar trónra.
A nyomásnak engedve Horthy a „húsvéti királypuccsot” azzal zárta le, hogy megkérte IV. Károlyt az önkéntes távozásra, mondván, hogy a királykérdés megoldása még nem időszerű. A második kísérletetet nem volt ilyen könnyű elsimítani, miután Károly had- erővel érkezett, s leendő kormánya tagjait is megválasztotta. Budaörsnél összecsapásra is sor került a király és Horthy csapatai között október 23-án, amelynek eredményeképp Károlyt sikerült visszatartani. Az antant rendelkezései értelmében a királyt – családjával együtt – ideiglenesen a tihanyi apátság területén szállásolták el, amíg az antantállamok
38 A Horthy-korszak Magyarországának legitizmusáról: Kardos József: Legitimizmus: legitimista politiku- sok Magyarországon a két világháború között. Budapest, Kossuth 1998.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 23 eldöntötték végleges száműzetési helyét. Ennek értelmében IV. Károly Madeirára kény- szerült, és ott is halt meg 1922-ben. Ami a további, esetleges Habsburg-kísérleteket illeti, 1921. november 6-án a magyar nemzetgyűlés elfogadta a Habsburg-dinasztia trónfosztá- sát kimondó, 57. törvénycikket.39
A trónfosztást Schioppa felháborodással vette tudomásul, és nem értett egyet azzal sem, hogy Károlyt fegyverrel űzték el Magyarországról, és száműzték is az ország terü- letéről, azonban megértéssel fogadta azt a nézetet, miszerint a királykérdés megoldása nem volt időszerű a nagyhatalmak és a kisantant nyomása miatt. Károly halála után meg- lehetősen ironikus hangvételű beszámolót küldött Gasparrinak arról, hogy a kormány tagjai posztumusz szertartást rendeztek a király lelki üdvéért, miközben pár hónappal korábban mindent latba vetve üldözték el őt (34. számú dokumentum). A nuncius úgy vélte, hogy a „kegyeleti szertartás” esete is a magyarországi „zűrzavar” kitűnő példájá- nak tekinthető.
3. Külpolitika
A nuncius politikai jelentései között nyilvánvalóan helyet kaptak olyanok is, amelyek Magyarország külpolitikáját – pontosabban fogalmazva, az 1920-as évek elején inkább külpolitikai útkeresését – mutatják be. Schioppa beszámolói szerint Magyarország az an- tanthatalmak közül Olaszországgal igyekezett elsősorban jó kapcsolatokat kiépíteni (22., 51. és 53. számú dokumentumok), miután a két állam politikai érdekei az első világ- háborút követően több tekintetben találkoztak.40 Ezenfelül 1924-ben, a népszövetségi kölcsönről folyó tárgyalások idején Olaszország hajlandóságot mutatott arra, hogy maxi- malizálja a Magyarország által fizetendő jóvátétel összegét, valamint 20 évben határozza meg a kifizetés határidejét.41 Ennek fényében – amint arra a nuncius is rávilágít – nem volt közömbös a magyar kormány számára az 1924. január 27-én, öt évre aláírt római egyezmény (57. és 58. számú dokumentumok), amelynek értelmében a Szerb–Horvát–
Szlovén Királyság (Jugoszlávia) beleegyezett Fiume olasz annektálásába, s a két állam
39 A visszatérési kísérleteket és azok antant-, illetve kisantant-államok általi fogadtatását lásd részletesen:
Hornyák Árpád: A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. Századok, 2001/ 5. 1183–1201.; Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1921-ben. Századok, 1976/ 1. 3–50.; Ormos Mária: „Soha, amíg élek!” Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben. Pécs, Pannónia 1990.
40 A magyar–olasz kapcsolatfelvétel okairól, a két állam politikai érdekeinek egyezéséről: Ormos Mária:
Bethlen koncepciója az olasz–magyar szövetségről (1927–1931). In: Történelmi Szemle, 1971/1–2.
133–156.; Hamerli petra: A magyar–olasz kapcsolatok alakulása 1918–1919-ben. Századok, 148/1.
133–150.; Hamerli petra: Magyar–olasz kapcsolatok a padovai fegyverszünettől a Tanácsköztársaság végéig. In: Zachar Péter (szerk.): Diplomácia, emancipáció és egyházpolitika. Budapest, Heraldika 2014. 154–214.; Hamerli petra: Magyarország szerepe a két világháború közötti, Közép-és Dél-Európa felé irányuló olasz külpolitikában. In: Csiszár Imre, Kőmíves Péter Miklós (szerk.): Tavaszi Szél 2014:
Spring Wind 2014. III. kötet. Debrecen, Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2014. 134–143.
41 A Magyarországnak ítélendő népszövetségi kölcsönről folyó tárgyalásokról és a kölcsönhöz, valamint a jóvátételhez való olasz viszonyulásról: Hornyák Árpád: Adalékok a magyar jóvátétel rendezésének és az 1924. évi népszövetségi kölcsön megszerzésének jugoszláv és angol vonatkozásaihoz. In: Hornyák Árpád: Találkozások – ütközések. Fejezetek a 20. századi magyar–szerb kapcsolatok történetéből. Pécs, Bocz 2010. 22–39.; Ormos Mária: Az 1924. évi magyar államkölcsön megszerzése. Budapest, akadémiai 1964.
között megállapodás született a Habsburg-restauráció megakadályozására irányuló közös politikai lépésekről.42 Schioppa jelentései képet adnak arról is, hogy ezek az államok – Olaszország és a kisantant államai – miként viszonyultak Ausztriához, és esetleges közeledésük az osztrák államhoz milyen visszhangra talált Magyarországon (38., 39. és 45. számú dokumentumok).
Miután az Apostoli Szentszék által képviselt katolikus egyház elvből ellenezte a bol- sevik ideológiát, a nuncius nem nézte jó szemmel Magyarország közeledését a Szovjet- unióhoz, amely 1924-ben a magyar politikai elitet is rendkívüli módon megosztotta (17., 67., 68., és 74. számú dokumentumok). A kérdés megvitatása érdekében Schioppa sze- mélyesen találkozott Horthyval (68. számú dokumentum), aki hevesen ellenezte a ma- gyar–szovjet kapcsolatok felvételét, azonban – noha a nuncius segítséget nyújtott ennek nyilvánosan történő kifejezésre juttatásához – a kormány hónapokig tovább folytatta a szovjetekkel való megbeszéléseket. Magyarország és a Szovjetunió közeledési kísérlete azonban meghiúsult, miután a szovjetek nem kívántak beleegyezni abba, hogy alkalmaz- zák Magyarország irányában a legnagyobb kedvezmény elvét, így – a nuncius legna- gyobb megelégedésére – a kapcsolatfelvétel elmaradt.43
A szentszéki–magyar kapcsolatokra44 vonatkozó politikai jelentések (47., 54., 62.
és 64. számú dokumentumok) között többnyire azok kaptak helyet, amelyek az egyes magyar politikusok pápai audiencián való fogadásának lehetőségét mérlegelik. Bethlen István magánkihallgatását – noha a miniszterelnök protestáns volt – a nuncius kifeje- zetten támogatta, hangsúlyozva, hogy Bethlen a magyar közélet legbefolyásosabb sze- mélye volt, s emellett kiemelkedő intelligenciával és egyéb kvalitásokkal rendelkezett.
Schioppa kiemelte azt is, hogy Bethlen nem tartozott a katolikus egyház tevékenységét gátolni akaró és a protestánsokat előtérbe helyező politikusok közé (54. számú doku- mentum). Albert főherceg látogatását a szentszéki megbízott ugyancsak támogatta (62.
számú dokumentum). Budapesti tartózkodása során a nuncius leginkább Somssich Jó- zsef szentszéki magyar követ visszahívását nehezményezte, akinek helyébe a kormány Bornemissza Gyula bárót, Bethlen bizalmi emberét akkreditálta (64. számú dokumen- tum). Lorenzo Schioppa nunciusságának idején Magyarország egy ízben, nevezetesen a magyar jóvátételi kölcsön megszerzése érdekében folyamodott nyíltan a Szentszék köz- benjárásáért (47. számú dokumentum).
42 A magyar–jugoszláv kapcsolatokról: Hornyák Árpád: Magyar–jugoszláv diplomáciai kapcsolatok, 1918–1927. Újvidék, Forum 2004.; az olasz–jugoszláv viszonyról: Bucarelli, Massimo: Mussolini e la Jugoslavia 1922–1939. Bari, B. A. Graphis 2006.
43 A magyar–szovjet kapcsolatokról: Kolontári attila: Magyar–szovjet diplomáciai-politikai kapcsolatok, 1920–1941. Budapest, Napvilág 2009.
44 Az Apostoli Szentszék és Magyarország kapcsolatairól: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Budapest – Róma, METEM – Római Magyar Akadémia 2015.
Lorenzo Schioppa budapesti apostoli nuncius politikai jelentései Magyarországról, 1920–1925 25 4. Egyházpolitika
Megbízatásának eleget téve a nuncius igyekezett átfogó képet adni Magyarország egyházpolitikájáról,45 a katolikus egyházhoz való viszonyáról is (7., 9., 40., 49., 52., 60., 61., 63., 65. és 72. számú dokumentumok). Schioppa felülreprezentáltnak tartotta a protestánsokat a magyar közéletben a katolikusokkal szemben, és általában véve benső- ségesebbnek ítélte meg a protestáns felekezetek hitéletét a saját egyházához viszonyítva.
Ennek okát elsősorban a katolikus püspöki kar hanyatlásában találta meg, amelynek leg- főbb jele a szentszéki diplomata szerint az volt, hogy az egyházfők a 20. század elején egyre inkább a vagyoni szempontokat tartották szem előtt, és nem a hívekkel való kom- munikációt. Schioppa kiemelte továbbá azt is, hogy Magyarországon a pártok és egyesü- letek nem felekezeti alapon szerveződtek, hanem a keresztény értékek mentén, vagyis az egyes egyházak mindegyike képviseltette magát ugyanabban a szervezetben. Ennek el- lenére az 1920-as években megnövekedett az igény a hit gyakorlására, így a nuncius lá- tott reményt a katolikus egyház újbóli felvirágzására (7. számú dokumentum). Schioppa meglátása szerint a protestánsok hajlamosnak mutatkoztak irigységgel, sértődöttséggel szemlélni a katolikus sikereket (41. és 61. számú dokumentumok).
A követutasítás rendelkezései értelmében a Szentszék követe feltérképezte a katoli- kus egyház vagyoni helyzetét is (9., 52. és 65. számú dokumentumok), amelyet megle- hetősen siralmasnak talált, miután az egyházi javak jelentős része a földreformnak esett áldozatul. Ezenfelül Schioppa úgy vélekedett, hogy a protestánsok anyagi helyzete lát- ványosan pozitívabb képet mutat, mint a katolikus egyházé, aminek okát abban látta, hogy a politikai elit jelentős része – így Horthy és Bethlen is – a protestáns felekezetek valamelyikéhez tartozott.
5. Megfigyelések a magyar társadalomról, a hétköznapi életről
Budapesti kiküldetése során Schioppa beszámolt Gasparrinak olyan, a magyar tár- sadalomról vagy a hétköznapi életről46 képet adó esetekről, amelyek a katolikus egy- ház értékrendjével összeegyeztethetetlennek bizonyultak. Az egyes társadalmi csoportok helyzetét illetően a nunciust felháborította a gazdagok és a szegények közötti mélységes szakadék, amelynek áthidalására a kormány – a pápai állam és budapesti képviselője, Schioppa segítségével – is hiába igyekezett lépéseket tenni (26. számú dokumentum).
Ugyancsak visszatetszést keltett a nunciusban a párbajozás szokása (31., 36., 37., 55.
és 56. számú dokumentumok), valamint a válások nagy száma (55., 59. és 71. számú dokumentumok). A párbaj a sérelmek orvoslásának gyakori módja volt a korszakban, s mivel az összecsapások esetenként halálos kimenetelűek voltak, a nuncius felszólította a magyar püspöki kart, hogy körlevélben, nyilvánosan emeljen szót a viták kezelésének eme szokása ellen. Noha a püspökök kiváló helytállásról tettek tanúbizonyságot az eset kapcsán, a kormány mégsem tett intézkedéseket a párbajozás megtiltására. Hasonló volt
45 A Horthy-korszak egyházpolitikájáról: Fazekas Csaba: Történelem és egyházpolitika. Válogatott publi- cisztikai írások, 1992–2006. Miskolc, Bíbor 2006.
46 A Horthy-korszak Magyarországának hétköznapjairól: Gyáni Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós ko- rában. Budapest, Corvina 2006.
a helyzet a válásokkal is, amelyek kivitelezése Magyarországon olyannyira egyszerűnek bizonyult, hogy sok, a válást tiltó országból – például Olaszországból is – Magyaror- szágra költöztek a felek, ahol az állampolgárság ugyancsak könnyű megszerzését köve- tően azonnal felbonthatták a házasság kötelékét.
*
Amint az az eddigiek is bizonyítják, Lorenzo Schioppa politikai jelentései rendkí- vül érdekes észrevételeket tartalmaznak a Horthy-korszak Magyarországának kezdeti éveiről. A dokumentumok többsége eddig ismeretlen momentumokat közöl olyan ese- ményekről, amelyeket jól ismertként tartott számon a magyar történetírás. Emellett a források érdeme az is, hogy külső szemlélő – ez esetben az Apostoli Szentszék megbí- zottja – álláspontját közvetítik a magyar történelem mindmáig vitás kérdéseiről, árnyalva a trianoni békeszerződés aláírását követő magyar bel- és külpolitikát, egyházpolitikát, társadalmat, hétköznapokat és a királykérdést. A IV. Károly visszatérési kísérleteiről összegyűjött dokumentumok külön értéke, hogy Schioppa jelentései Habsburg-párti szemszögből világítják meg a kérdést, amelyet eddig a Habsburg-ellenes államok és a magyar szempontok mentén ismertünk. Természetesen a kötet forrásai ezen túl is számos olyan adalékot tartalmaznak, amelyek színesítik, esetenként új megvilágításba helyezhe- tik a korábbi ismereteinket.
