Rónaföldi Zoltán
A „borsodi kooperáció”
és
Kazincbarcika építése
Rónaföldi Zoltán
A „borsodi kooperáció”
és
Kazincbarcika építése
2019.
„Úgy tartják, öregek nélkül nincs múlt, gyerekek nélkül nincs jövő.
Múlt és jövő nélkül pedig nincs jelen.”
Kepes András
Mi, kazincbarcikaiak, büszkék vagyunk a városunkra. Kevesen vannak, akik eredetileg a korábbi településekről származnak, Sajókazincról, Alsó- és Felsőbarcikáról, Berentéről, Herbolyáról. Sokkal többen viszont azok, akik önszántukból, vagy ilyen–olyan kényszer ha- tására lettek ide irányítva. Akik idetelepültek a munkájuk kapcsán a családjukkal, az 1950-es 60-as években még kevesen voltak. Ez után viszont a város már ugrásszerűen tovább épült, fejlődött, aztán már jó néhány nemzedék itt is született. Itt jártunk iskolába, ide kötött a mun- kánk, itt voltunk fiatalok és most már az unokáink is itt élnek…
Ez a város is, mint még egy pár az országunkban, a háború utáni – néha gigantomániás – ipa- rosításnak köszönheti létét, hiszen ez egy mesterségesen, megrendelésre létesített település.
Azt viszont, amit itt korábban, főleg a bányászatban, majd utána az 1950-es években az iparo- sítással létrehoztak, évtizedekig biztos megélhetést, lakást, munkát, kulturált életet jelentett az itt élőknek és a város vonzáskörzetének is.
A döntés alapja – a szén – mint vegyipari és energetikai alapanyag itt állt rendelkezésre és bányászata is biztosítottnak látszott. Ráadásul, ugyanúgy, mint a történelem során már sok- szor, az országunk a saját erőforrásaira építve működhetett biztonságosan. A háború utáni politikai rendszerek, a nyugattól való elszigetelődés, sőt szembenállás politikája miatt, számos olyan lehetőségtől is elestek, ami akkor számos egyéb országnak a viszonylagos jólétet, a fej- lődés lehetőségét adta.
Az elgondolás – a saját alapanyagból való vegyipar, illetve a szénalapú energetika – jó, telje- sen jó terv volt. A szükséges technológiák és technikai berendezések is ipari szinten kifejlőd- tek ekkorra.
A város megalakítása, felépítése sem volt egy logikátlan döntés, hiszen egy ilyen nagyságú bányászati – vegyipari – energetikai komplexumot csak megfelelő és szakképzett emberekkel, létszámmal lehetett biztonságosan működtetni. A munkaerő napi szintű utaztatá- sa a későbbiekben is jelentős forrásokat igényelt, még akkor is, amikor ez a város már élt és működött.
E munkában a „borsodi kooperáció” elképzeléseivel, annak megvalósításával, illetve a buktatóival foglalkozunk. Nagyvonalakban áttekintjük a bányászati, vegyipari, energetikai beruházások megvalósulásait, az eredményeket, de a gondokat is.
A város építésével is foglalkozunk, de csak egy bizonyos szinten, főleg az első évekkel..
Mindezek mellett azonban kitérünk egy igen kényes kérdésre is. Talán nagyon keve- sen – ma már csak a legöregebb korosztályból – emlékezhetnek, hogy a városunk építése, a
létrehozott ipari üzemek, és a bányák üzemeltetése milyen áldozatot követelt meg akkor, az itt élőktől és dolgozóktól, de a „nép ellenségeinek” kikiáltott, zömében politikai- és hadifog- lyoktól is, akiket rossz sorsuk ide vetett.
Itt raboskodtak, robotoltak évekig, táborokba zárva, kirekesztve a társadalomból, igen sokszor ártatlanul, egy diktatórikus rendszer megszállott, paranoiás vezérkarának, illetve az őket kül- földről, a Szovjetunióból vezetett emberek akaratából.
A városunkat, a körülötte levő ipari üzemeket – később majd részletezzük – egy részét ezek a foglyok is építették. Ez tehát részben az ő történetük is. Természetesen nemcsak ők, a rabok építettek – ehhez túl „kevesen” voltak – hanem az építőipari és egyéb szakvállalatok is, tö- megével. Ezen túl pedig még szakiskolások, „építőtáborosok” és még sokan mások is… Az- tán majd a városlakók is sok mindent „társadalmi munkában”, amit szintén elfelejtettek már.
Néhány dolgot itt előjáróban szeretnék leszögezni, a későbbi félreértések elkerülésére!
1964-től, 13 éves koromtól élek ebben a városban, itt voltam középiskolás, fiatal, itt ismertem meg a „városi élet” jó- és árnyoldalait.
Itt találkoztam azokkal az emberekkel, akik a vegyiparban, bányászatban, energetikában, a vasútnál, a közműveknél és számtalan egyéb helyen dolgoztak… Itt vagyok tehát 55 éve, ide kötött a munkám, a család, most már az unokáim is, és minden egyéb.
Láttam a város folyamatos épülését, majd sokkal később a leépülést is. Ráadásul 1990-ig, egy negyed évszázadon át, a szocialista rendszerben éltem itt, majd már három évtizede a rend- szerváltozás utániban. Nagyjából minden vonatkozásban tudok különbséget tenni, de párhu- zamokat vonni is.
Itt él a családom, a gyerekeim, az ő családjaik, sőt unokáim is itt születtek és itt is laknak, dolgoznak, tanulnak, nem igazán áll szándékunkban ezen változtatni.
Éppen ezért együtt élünk a várossal, benne vagyunk a mindennapjaiban, látunk és tapaszta- lunk.
Amikor ennek a könyvnek az megírását elhatároztam, akkor az vezetett, hogy a tényeknek megfelelően dolgozzam fel ezt a témát. Megpróbáljak eloszlatni néhány olyan – időről-időre visszatérő – sztereotípiát, amely mindezekről túlzottan egyoldalúan próbál meg képet alkotni.
Teljesen egyértelmű, hogy ez a város a hazai vegyipar egyik legnagyobb bázisa. Az volt és nemi szerencsével az is maradt, jelentős átalakulások után is. Azt azonban nem igazán tudom elfogadni, hogy ez, és csak ez, hozta volna létre ezt a várost. A többi összetevő – a szénbányá- szat, az energetika, a vasút – legalább annyira fontos volt, mint a vegyipar. Az már csak a döntéseken múlt, hogy az 1980-as évek országos gazdasági, politikai döntései mely iparágak sorsát pecsételték meg, vagy kinek adtak bizonyos haladékot, lehetőséget…
A város lakóinak foglalkozás szerinti összetétele is bizonyította abban az időben azt, amit most fejtegetek.
Csak megjegyezném, hogy a Borsodi Szénbányák bányáinak, üzemeinek, széntelepeinek
„súlypontja” Kazincbarcika volt, nem véletlen, hogy itt épült meg a központi szénosztályozó és a bányagépjavító és szállítási üzemegység is. Az, hogy a vállalati központ Miskolcra került és ott is maradt, szerintem pusztán annak tudható be, hogy ily módon voltunk, mint vállalat,
„arányban”, a megye és Miskolc nagyüzemeivel (Lenin Kohászati Művek, DIGÉP), nem beszélve a BAZ megyei pártbizottság iparra, bányászatra gyakorolt igen direkt hatásáról. A borsodi szénbányák vállalati központjának valójában Kazincbarcikán lett volna a helye…
Az 1950-80-as években – a nagy, országos „gázosítási” programig – a Borsodi Szénbányák szénellátási kötelezettsége a Dunától keletre volt meghatározva, tehát a teljes kelet- magyarországi térség. Annak minden gyára, üzeme, közintézménye, de a teljes lakossági szénellátás tekintetében is. A MÁV gőzmozdonyvontatásának csak az 1980-as években lett vége, addig őket is ki kellett szolgálni.
Ezen túl pedig a „szenes erőműveket” is, amelyből két nagy, a berentei és a tiszapalkonyai is az ország nagy erőműveinek számított akkor.
Éppen ezért ez a város az úgynevezett „borsodi kooperáció” koncepcióján jött létre és annak mindhárom összetevője építette, motiválta a várost és befolyásolta annak további sorsát is!
Soha sem szabad elfelednünk, hogy a rendszerváltozás utáni gazdaságpolitikai döntések és annak következményei során, amikor a szénbányászat és az szénalapú energetika itt „elsöp- résre” került, a város nagyjából romlásnak indult. Ezt a rövid idő alatt bekövetkezett tömeges munkahely megszűnések, főleg a szénbányászatban, de sok máshol is, a munkanélküliség és számos más összetevő okozta.
Bár az itteni vegyipar valamilyen szinten, talpon maradt, de ott is jelentős munkaerőt „szaba- dítottak” fel az új tulajdonosok.
Erre játszottak rá aztán olyan országos – köztársasági elnöki – döntések is, amelyek teljes naivitással kezeltek gazdasági, szociális kérdéseket és nagyjából érzelmi alapon döntöttek a városunkat érintő kérdésekben. Viszont a „totális liberalizmus” elvén tették meg mindezt, egy törpe kisebbség javára, évtizedekre visszavetve Kazincbarcikát!
Amikor az itteni térség bányászatának, iparának és az ezekhez kapcsolódó egyéb dol- gokról írok, már nem igazán vezetnek érzelmek, igyekszem az objektív eseményeket leírni.
Akkor is, ha ezek pozitív, de akkor is, ha ezek negatív csengésűek.
Mindenki saját belátása szerint dönti majd el, hogy a leírtak neki tetszőek-e, vagy nem! A tények viszont makacs dolgok, ezek nem érzelmi kérdések! Mindezek mögött az em- bert, a családokat, a sorsokat kell nézni, látni és csak ezek után szabad valamilyen véleményt nyilvánítani!
A könyvvel nem szeretnék sem „megosztani”, sem „egyesíteni”. Aki elolvassa, majd vonja le a következtetéseket a saját tudása és tapasztalatai alapján!
Ahogy azt a címben is írtam a „borsodi kooperáció” és Kazincbarcika építése erről szól ez a könyv. Ezért aztán időben nem igazán megyünk túl az 1960-as évek elejénél, az már később, egy másik történet. Ezt is megírták már – jól, rosszul – többen, többféle terjedelem- ben.
A korabeli idézeteket az eredeti helyesírással adjuk közre. Csak jelezzük, ha valami nem igazán pontos. A szükséges magyarázatokat a lábjegyzetben adjuk meg.
Egy kis történelmi háttér
Ha az Időben éppúgy lehetne utazni, mint a Térben, bizonyára pokoli meglepetések érnének bennünket.
Szerb Antal
Mielőtt a könyv címében szereplő és az azt körülvevő történésekre rátérnénk, néhány dologra egy kis figyelmet kell fordítanunk! Nem megyünk vissza a történelemben csak a II.
világháború utánig, mert innentől kezdődnek azok a dolgok, amelyről ez a könyv szól.
A furcsa események már a II. világháború befejezésekor megindultak. Ez egyértelmű- en azzal volt kapcsolatban, hogy hazánkat a szovjet Vörös Hadsereg foglalta el és szállta meg.
A későbbiekben ez „felszabadítássá” szelídült, azonban mind a harcok, mind pedig az azt követő események egészen mást mutattak. A hadseregük a német – magyar csapatok szívós ellenállása miatt az országunk területén nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. Az azt köve- tő szovjet megszállás során történt események kutatása, feldolgozása sokáig tilos volt. Az esetek jó része nem vált a Szovjetunió és a hadseregük dicsőségére, bár a „felszabadítást” jó 45 évig ünnepelni kellett.
A szovjetek szinte mindenhol azonnal elkezdték összefogdosni a munkaképes embereket és válogatás nélkül vitték őket a „malenkij robot” szörnyűségeibe, szovjet földre, kényszermun- kára. Ugyanezt a sorsot, a kezükre került hadifoglyok már „élvezték”, még súlyosabb formá- ban. Ugyancsak elkezdték a hazai termelő javak, gyárak, közlekedési eszközök, értékek válo- gatás nélküli „elzabrálását” és a Szovjetunióba való szállítását. Ezt követi majd a „jóvátétel”
is, és a megszálló szovjet sereg teljes ellátása, amely szintén az országunkat terhelte! A polgá- ri lakosság, főleg a nők ellen elkövetett cselekményeiket, itt nem részletezzük.
Magyarország a második világháborúból vesztesként került ki. Ez a tény sokáig meg- határozta az ország mozgásterét, hiszen az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszü- neti egyezmény értelmében Szövetséges Ellenőrző Bizottságot (SZEB)1 hoztak létre, aminek
1 A Szövetséges Ellenőrző Bizottságok (SZEB) a második világháború után a győztes hatalmak által a fegyver- szünet betartására és a kormányok működésének ellenőrzésére megalakított testületek voltak a legyőzött orszá- gokban a győztes hatalmak részvételével. A Vörös Hadsereg felszabadította, és/vagy megszállta területeken a SZEB-eket gyakorlatilag a szovjetek irányították, az ő elképzelésük és javaslataik érvényesültek. Közép- és Kelet-Európa országaiban a Szovjetunió a SZEB-et használta fel az erőszakos hatalomátvétel elősegítéséhez: a kommunista párt politikai ellenfeleit likvidálták, vagy elhurcolták a Vörös Hadsereg katonái. A szovjetek elutasí- tották a brit és amerikai szövetségesek javaslatát, hogy a szovjet elnökletű SZEB csak a szövetségesek egyetérté- sével hozhasson határozatokat. Kompromisszumként a szövetségesek csak konzultációs jogot kaptak. Az egyezménynek egyéb súlyos következményei is voltak: a SZEB a későbbiekben beleszólhatott a magyar válasz- tások szabályaiba és magyar állampolgárokat tartóztathatott le a magyar hatóságok, vagy a szövetségesek bele- egyezése nélkül. A SZEB elnöke Kliment Vorosilov marsall, első alelnöke Vlagyimir Szviridov altábornagy és a szovjet kormány politikai megbízottja G. M. Puskin diplomata lett. Az amerikai missziót Key altábornagy vezet- te, 1946 júliusától Weems dandártábornok, az USA politikai megbízottja, később Arthur Schoenfeld követ. Az
fő feladata az volt, hogy ellenőrizze a fegyverszüneti egyezmény betartását. A SZEB rendkí- vül tágan értelmezte a feladatkörét, így lényegében az ország sorsát érintő bármilyen fontos ügyben – például gazdasági kérdésekben, pártok alapításában, még a nemzetgyűlés összehívá- sában is – döntő jelentőségű volt a szava. Még a sajtótermékeket is cenzúrázhatta, és ellenő- rizhette a postaforgalmat. A SZEB tagjai között jelen voltak a győztes országok, így a franci- ák, az amerikaiak, a britek és a szovjetek képviselői is. A győztes szövetségesek megállapo- dásának értelmében azonban minden vesztes országban az a hatalom adta a SZEB elnökét, amelyik az adott országban a hadműveleteket folytatta. Ez Magyarország esetében a Szovjet- unió volt, ami Churchill2 és Sztálin3 1944. októberi tárgyalásainak értelmében amúgy is saját érdekszférájaként kívánta kezelni az országot.
„A pillanat alkalmas volt rá, hogy dologhoz lássunk, ezért azt mondtam: „Jussunk dű- lőre a balkáni ügyekben. Az Önök seregei Romániában és Bulgáriában vannak. Nekünk érde- keltségeink, képviseleteink és ügynökeink vannak ott. Ne ke- resztezzük jelentéktelen ügyekkel egymás útját. Ami Nagy- Britanniát és Oroszországot illeti, mit szólna hozzá, ha önök- nek kilencven százalékos túlsúlyuk volna Romániában, nekünk ugyancsak kilencven százalékunk Görögországban, Jugoszlá- vián pedig fele-fele arányban osztoznánk?” Miközben ezt for- dították, egy fél ív papírra felírtam: Románia Oroszország 90
% a többiek 10 %, Görögország Nagy-Britannia 90 % Oro- szország 10 %, (az USA-val egyetértésben), Jugoszlávia 50-50
%, Magyarország 50-50 %, Bulgária Oroszország 75 % a többiek 25 %. Az asztalon odacsúsztattam Sztálin elé, aki köz- ben meghallgatta a fordítást. Pillanatnyi szünet következett.
Sztálin akkor fogta a kék ceruzáját, vastagon kipipálta a fel- jegyzést, majd visszacsúsztatta felénk. Az egész nem tartott tovább, mint amennyi idő alatt most leírtam.”4
angol misszió vezetője Edgcumbe marsall, az Egyesült Királyság politikai megbízottja, később J. Gascoigne
nagykövet volt.
2 Sir Winston Leonard Spencer Churchill (Woodstock (Oxfordshire) (Blenheim kastély), 1874. november 30. – London, 1965. január 24.) brit politikus, miniszterelnök 1940–1945 és 1951–1955 között. Kiemelkedő képessé- gű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje. Élete egyedülálló számú és mélységű kutatás tárgya a brit és világtörténelemben betöltött szerepe miatt. Rendkívül termékeny író, történelmi tárgyú írásainak elisme- réseként az irodalmi Nobel-díj birtokosa (1953). A könyv végén részletesebb ismertető!
3 Joszif Visszarionovics Sztálin (Eredeti nevén Joszif Visszarionovics Dzsugasvili.) (Gori, 1878. december 18. – Moszkva, 1953. március 5.) apai ágon oszét, anyai ágon grúz nemzetiségű szovjet forradalmár, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (illetve 1925-től érvényes nevén az Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Párt) Központi Bizottságának főtitkára (1922–1934) majd titkára (1934-1953), a Szovjetunió diktátora. 1943-tól a Szovjetunió marsallja, 1945-től generalisszimusz. A könyv végén részletesebb ismertető!
4 CHURCHILL, Winston L.: The Second World War. Vol. 1–12. London: Cassell, 1965–1972.
A kis „cetli”, amely az angol állami levéltárból, a Public Record Office-ból származik (PREM/3 66/7). A II.
világháború időszakának egyik leghíresebb, s egyben talán a leghírhedtebb dokumentuma. A világ először 1954- ben Churchill emlékiratai hatodik, Győzelem és tragédia című kötetének megjelenésekor szerzett róla tudomást.
1974-ben került elő, amikor Churchill miniszterelnök és a War Cabinet iratai hozzáférhetővé váltak. A lapon az ország nevek és a számok Churchill kézírásával íródtak, s a Románia fölötti határozott vonás Sztálin kék ceruzá-
A SZEB elnökének különlegesen széles jogköre volt: a magyar kormány például csak rajta keresztül érintkezhetett hivatalosan a többi győztes hatalom képviselőjével, akik így gyakran nem is voltak megfelelően tájékozottak a magyar ügyekben, beleszólási joguk pedig minimális volt. A SZEB működése Magyarország szuverenitásának formális helyreállításáig, vagyis a párizsi békeszerződés 1947. évi végleges érvénybe lépéséig tartott.
Az elnöki posztot betöltő Kliment Vorosilov5 tábornok kezében így lényegesen nagyobb hata- lom összpontosult, mint bármelyik magyar politikuséban, hiszen Vorosilovnak lényegében jogában állt utasítani akár a magyar miniszterelnököt is. A SZEB elnökeként hűségesen kép- viselte a Moszkvában megfogalmazott főbb célokat. Moszkva fő célként már 1945-ben az ország szovjet típusú átalakítását tűzte ki célul, ám a nyugati hatalmak követeléseinek enged- ve még nem adták át a kizárólagos hatalmat a kommunistáknak. Csak távlati célként tűzték ki a teljes kommunista hatalomátvételt, ám mindent megtettek azért, hogy a kommunisták minél nagyobb befolyást szerezzenek.
A háború tehát mérhetetlen személyi, erkölcsi és anyagi veszteségei után a józan túl- élők nagy része egy demokratikus, békés országot képzelt el. Mindezek közepette az ország egyes részei romokban hevertek, a katonaköteles férfinépesség a világban szétszóródva várta a sorsának valamilyen rendezését. A politikai folyamatok is elindultak, szerveződtek a pártok és úgy tűnt, hogy a háború előtti komoly politikai értékeket felmutatók − kisgazdapárt, szoci- áldemokraták, parasztpárt, stb. – lesznek a meghatározóak. A hazai közélet azonban nem számolt reálisan azzal, hogy a világpolitika – immáron sokadszor – ismét felülírja a saját ér- dekei szerint a kis országok és népek érdekeit. A szovjetek, mint megszállók érkeztek ide és nagyon súlyos harcok, veszteségek árán tudták csak hazánkat elfoglalni. Messze több idő alatt és erőráfordítással, mint azt a román átállás után elképzelték. Az ő szempontjukból ez nem
„felszabadítás” volt, ezt majd csak a későbbi kommunisták vezette ország deklarálta, amit aztán ők voltak kegyesek ilyen módon elfogadni.
A szovjeteket a szövetségeseikkel megkötött, minden nyílt és titkolt, egyezmény fel is jogosí- totta arra, hogy hazánk későbbi berendezkedésébe beavatkozzanak. A korábbi magyar külpo- litika azon óhaja, hogy hazánkat a szövetségesek nem engedik át a szovjeteknek, hiú remény maradt. A Szovjetunió csapatai, ahogy hazánk földjére érkeztek, szinte azonnal elkezdték exportálni az ideológiájukat, de az embereiket is. Meg is érkeztek azok az ott kinevelt káde- rek, akiket aztán a politikai, hatalmi kulcspozíciókba be is tuszkoltak.
A háború után a politikai életben a viszonylag demokratikus pártok voltak a legnép- szerűbbek, úgy tűnt, hogy ezt talán sikerül is átvinni a következő évekre is. Sajnálatos módon ez a folyamat megszakadt, mert a megszállók sokkal egyértelműbb, markánsabban szovjetba-
jának nyoma. Eredeti források (közötte szovjet is) bizonyítják: a dokumentum 1944. október 9-én este, Moszk-
vában készült.
Nem szeretnék ironizálni, de egy gondolat nem hagy nyugodni… Én a képen látható „szerződésre” tekintve, sajnos azt látom, amit később a ravasz Sztálin is realizált ebből az egészből, hogy Románia van „kipipálva” és nem az összes többi ország! A többi „százalékot” ő nem hagyta jóvá és nem is ennek a szellemében cselekedett!
Nem oda tette a „pipát”. Egyedül Görögországgal nem tudott mit kezdeni, de az összes többit a nyugati szövet- ségesei veszni hagyták. Később még 1954-ben Ausztriát „kimentették”, de ránk már ügyet sem vetettek, ahogy 1956-ban sem. Akkor is fontosabb volt számukra a Szuezi-csatorna, mint Magyarország.
5 Kliment Jefremovics Vorosilov (Verhnyeje, 1881. február 4. – Moszkva, 1969. december 2.) orosz nemzetisé- gű szovjet kommunista politikus, hadvezér, a Szovjetunió marsallja. A könyv végén részletesebb ismertető!
rát rendszert akartak. Utólag megint teljesen egyértelmű, hogy az akkor hatalomhoz jutó poli- tikusok egy része, immár, mint a történelem során sokszor, nem voltak alkalmasak a feladatra, illetve a más – külhoni érdekek – messze felülírták a hazai törekvéseiket. Politikai naivságuk sokszor és igen markánsan érvényesült.
1945. november 4-én tartották a második világháború utáni Magyarországon az első demokratikus nemzetgyűlési választást, melyet a Független Kisgazdapárt6 nyert meg fölénye- sen (57 %) a három baloldali párt előtt (17 % szociáldemokraták,7 17 % kommunisták,8 7 % parasztpárt9). Indult még a Polgári Demokratikus Párt,10 valamint a Magyar Radikális Párt is.11
Ennek ellenére a szovjetek kikényszerítették, hogy koalíciós kormány alakuljon, a miniszteri tárcákat ne a választás arányában osszák, a kommunista párté legyen a belügyi tárca, s náluk maradhasson az 1945-től megszerzett fegyveres rendfenntartó testületek fölötti rendelkezés.
Ezt a kommunisták arra használták fel, hogy alacsony választási eredményük ellenére meg- szerezzék többek között a belügyi tárcát, melyet a további hatalomszerzés szempontjából ki- emelt fontosságúnak ítéltek. A nemzetgyűlés alakulásakor így mindössze a Polgári Demokra- ta Párt két képviselője számított ellenzékinek. A 409 választott képviselő mellé maga a nem- zetgyűlés 10 tekintélyes közéleti személyiséget is behívott tagjai sorába.12
Jó néhány „hazánkfia” azonban, „pápább lett a pápánál”!13 Azon túl, hogy egy sor egészséges, és természetes folyamat indult el, voltak már figyelmezető jelek is. A hazatérő katonák, de az itthon maradottak igazolási eljárásaival is, egy erősen hiszterizált folyamatot indítottak el, amelyben rengeteg embert próbáltak meg meghurcolni, elítélni valós, de igen gyakran csak vélt dolgok alapján. Ezeket már akkor is a „Sztálin legjobb magyar tanítvá- nyai”, a Moszkvából előkerült politikai emigránsok „lelkes” kis és zárt csapata mozgatta, élén Rákosi Mátyással,14 Gerő Ernővel,15 Farkas Mihállyal16...
6 Vezetőik: Dobi István, Kovács Béla, Nagy Ferenc, Sulyok Dezső, Tildy Zoltán.
7 Bán Antal, Justus Pál, Kéthly Anna, Marosán György, Peyer Károly, Ries István, Szakasits Árpád, Valentiny Ágoston,
8 Vezetőik: Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Rajk László, Rákosi Mátyás, Révai József, Vas Zoltán
9 Darvas József, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Veres Péter
10 Schlachta Margit, Szent-Iványi Sándor, Supka Géza, gróf Teleki Géza
11 Csécsy Imre, Zsolt Béla
12 Bölöni György, Juhász Nagy Sándor, Károlyi Mihály, Kodály Zoltán, Miklós Béla, Moór Gyula, Pátzay Pál, Szent-Györgyi Albert, Szőnyi István, Tamási Áron, Vámbéry Rusztem, Zsedényi Béla
13 Egy részük, főleg a későbbi vezetők, több évtizedes külföldi emigráció után jött csak haza „rendet tenni”,
14 Rákosi Mátyás (1903-ig Rosenfeld Mátyás, Ada, 1892. március 9. – Gorkij, 1971. február 5.) 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is. A könyv végén részletesebb ismertető!
15 Gerő Ernő, születési nevén Singer Ernő, illegális nevén Szeges Ernő (Terbegec, Hont vármegye 1898. július 8.
– Budapest, 1980. március 12.) magyar kommunista politikus, több magyar kormány tagja különböző beosztá- sokban, 1956-ban az MDP első titkára, szovjet NKVD-tiszt. 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Aka- démia (MTA) tagja. 1945 után fontos szerepet játszott a kommunista párt magyarországi hatalomátvételének megszervezésében. A könyv végén részletesebb ismertető!
16 Farkas Mihály (született Lőwy Hermann, Abaújszántó, 1904. július 18. – Budapest, 1965. december 6.) zsidó származású magyar kommunista politikus, honvédelmi miniszter, a Rákosi-korszak meghatározó személyisége, a teljhatalmú „négyesfogat” és a szűkebb ún. „trojka” tagja volt. A legtöbb moszkovitához hasonlóan 1944 végén érkezett Magyarországra. 1948. szeptember 9-étől 1953. július 2-áig honvédelmi miniszterként tevékenykedett.
A könyv végén részletesebb ismertető!
Természetesen kellett ehhez a megfelelő kiszolgáló apparátus is, no de ilyet mindig, minden politikai rendszer talál, bárhol a világon, bármelyik időben.
A „kékcédulás választás”17 néven elhíresült 1947-es magyarországi országgyűlési vá- lasztást augusztus 31-én rendezték. A választói névjegyzékből a Rajk László vezette kommu- nista irányítású belügyminisztérium a tiltakozások ellenére kihagyott mintegy félmillió szava- zót, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit. Az általuk „reakciósnak”
tartott polgároknak nem kézbesítették az úgynevezett összeíró íveket, vagy ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a választójogosultság megadását.18
A választás előtt, 1947. július 23-án a kommunisták nyomására módosították a választójogi törvényt.19 Újrarendezték a választás szabályait, és megnevezték azokat a háború előtti jobb- oldali szervezeteket, amelyek volt tagjai nem voltak választhatóak. A törvény a „Lex Sulyok”
gúnynevet kapta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék egyik vezére, Su- lyok Dezső20 is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadság Párt21 emiatt felosz- latta magát.)
17 A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal (a hírhedt kék cédulával) az emberek lakhely- üktől távol is szavazhattak: az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15–20 helyen is szavaztak ugyanazon a választáson (a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP bo- csátotta rendelkezésükre). A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba, számukat 60–
120 ezerre becsülik. (Az MKP mindösszesen 1,113 millió szavazatot gyűjtött). A csalásokat sok helyen észlel- ték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben. A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvéből: „A bizott- ság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegy- zéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”
18 Példaként: a választónak kellett bizonyítania, hogy a két világháború között nem volt tagja szélsőjobboldali- nak minősített szervezetnek.
19 1947. évi XXII. törvénycikk
20 Sulyok Dezső (Simaházapuszta, 1897. március 28. – New York, 1965. május 18.) magyar politikus, ország- gyűlési képviselő, Pápa város polgármestere. 1943-tól az FKgP (Független Kisgazda Párt) polgári tagozatának társelnöke lett és részt vett a párt Kállay Miklós miniszterelnökhöz benyújtott háborúellenes memorandumának kidolgozásában. 1944. április 3-án náciellenes magatartása miatt letartóztatták, és Nagykanizsára internálták. Két hónap múlva, Mindszenty József veszprémi püspök (későbbi hercegprímás) közbenjárására szabadon engedték.
A nyilas hatalomátvétel után ismét bujkálni kényszerült. A városparancsnok őt kérte fel 1945. április 1-jén, hús- vét hétfőn a polgármesteri teendők ellátására. Szeptember elejéig töltötte be ezt a posztot, így hivatali ideje csak a tervezek kidolgozására volt elég. Konkrét javaslatokat dolgozott ki a városrendezés végrehajtására. 1945. au- gusztusban bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd októbertől a budapesti törvényhatósági bizottság novembertől pedig a Nemzetgyűlés tagja volt. 1945 szeptembe- rében, mint a kormányon lévő Kisgazdapárt jelöltje került a Pénzintézeti Központ élére. A Népbíróságon az Imrédy-per vádlója volt, népügyészi rangban. Sulyok Dezső politikai pályájának csúcspontját ekkor érte el, mert a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán után ő lett a párt miniszterelnök-jelöltje. De miniszterelnök már nem lehetett, a hírhedett szalámitaktika révén. 1946. március 12-én a Baloldali Blokk követelésére 19 társával együtt kizárták a Független Kisgazdapártból és ezzel a párt végleges szétverése is kezdetét vette. Ezért társaival 15-én megalakították a Magyar Szabadság Pártot (működésüket csak 1946 júniusában engedélyezték), amelynek elnökévé is választották. Ezzel egy időben elindította a Holnap című pártlapot, melynek főszerkesztője is lett.
1947-ben a módosított választási törvény miatt lehetetlenné vált pártja színeiben történő indulása a közelgő vá- lasztásokon, ami miatt a ciklus vége előtt pár nappal, július 21-én pártját feloszlatta és lemondott országgyűlési mandátumáról. Az 1947-es választásokat még megvárta, majd annak megtörténte után egy héttel, augusztus 14- én elmenekült az országból az Amerikai Egyesült Államokba. Még ebben az évben, 1947. október 7-én megfosz- tották állampolgárságától.
21 A pártot 1946. március 15-én alapította Sulyok Dezső, akit három nappal korábban tizenkilenc társával együtt a Baloldali Blokk nyomására mandátumuk megtartása mellett kizártak az FKGP-ből kommunistaellenes maga- tartásuk miatt. Az új párt elnöke is Sulyok, alelnöke pedig Nagy Vince lett. Működését a kormányzat részéről a
A törvénymódosítás 10 %-kal csökkentette a választásra jogosultak számát. Ez volt az első olyan országgyűlési választás, amelyen a legtöbb szavazatot a Magyar Kommunista Párt22 (MKP) kapta, de a választójogi törvény módosításával és a választási csalások ellenére sem sikerült az abszolút többséget megszereznie. A választásra 11 párt jelentkezett, de végül csak 10 indult. Az új pártok többnyire a Baloldali Blokk23 által szétzúzott FKgP24 utódpártjai vol- tak abban az értelemben, hogy a kisgazda szavazatok nagy részét ők gyűjtötték be. Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel „felszalámizták” a korábban abszolút többséggel rendel- kező Független Kisgazdapártot (FKgP).
Az 1947-es választáson már indult a Barankovics István25 vezette Demokrata Nép- párt26 (DNP) is. A referendumon 286 742 vokssal maradt le a kommunistáktól, ezzel a szava-
kezdetektől fogva nehezítették, így hivatalosan csak három hónappal később, 1946. július 24-én kerültek bejegy-
zésre. A pártnak komoly esélye volt az 1947-es magyarországi országgyűlési választásokon nemcsak a győze- lemre, hanem az abszolút többség elnyerésére is, így a választások előtt alig több mint egy hónappal a kommu- nisták nyomására úgy módosították a választási törvényt (1945.: VIII. tc.), hogy az biztosan ellehetlenítse Sulyok és köre indulását. A törvény ennél fogva a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mivel az a vezetők mellett gyakorlati- lag a Magyar Szabadság Párt teljes tagságát, élükön Sulyok Dezső elnökkel, a korabeli ellenzék vezérével kizárta a választható személyek sorából. (Többségük a Horthy-korszakban a kormánypárt országgyűlési képviselője volt.) A Magyar Szabadság Párt a törvénymódosítás elleni tiltakozásul 1947. július 21-én feloszlatta magát.
Tagjainak egy része a Magyar Függetlenségi Pártban folytatta tevékenységét, míg más része (köztük Sulyok) távozni kényszerült az országból, vagy letartóztatták.
22 A Magyar Kommunista Párt (MKP) 1944 októberében, a szovjet csapatok bevonulását követően újjáalakult kommunista párt volt, amely ténylegesen csak 1944. november 5-én jött létre Szegeden. A pártot a Szovjetunió- ból hazatérő kommunisták által megalakított Központi Vezetőség (KV) hozta létre, ennek tagjai voltak Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József. 1945 februárjának végén, Budapest felszabadulása után a Magyarországon illegalitásban működő Központi Bizottság is csatlakozott a kezdeményezőkhöz, és a párt főtitkára Rákosi Mátyás lett
23 A Baloldali Blokk nevű magyar politikai szövetség a kommunisták kezdeményezésére jött létre 1946. március 5-én és 1948-ig működött. Résztvevői voltak a Magyar Kommunista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szakszervezeti Tanács.
24 A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (ismertebb nevén Független Kisgazdapárt, rövidítve FKgP) programja szerint a gazdák, a mezőgazdasági alkalmazottak, és városi polgárok érdekeit képviselő jobb- oldali magyarországi párt. A Független Kisgazdapárt alapjait Nagyatádi Szabó István tette le, aki 1908-ban ala- pította meg a Somogy megyei Kisgazdák Egyesületét, illetve a Magyarországi Kisbirtokosok Szövetségét majd később, 1909-ben pedig az Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártot. 1918-ban ez utóbbinak elnökévé vá- lasztották. A Tanácsköztársaság bukása után, az 1920. január 25-26-ára kitűzött nemzetgyűlési választásokon Nagyatádi-Szabó István Országos Kisgazda- és Földműves Párt (röviden Gazdapárt) néven újraalakított pártja szerezte a legtöbb mandátumot, 51,4%-ot, és ezzel abszolút többséget szerzett a Nemzetgyűlésben. 1922-ben ez a párt egyesült a kormányzó Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával (Bethlen István későbbi miniszterelnök és hívei) Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt néven, amelynek ismertebb neve Egységes Párt. Ez lett Magyarország legerősebb pártja és elnöke névlegesen Nagyatádi volt, de őt később lemondatták, és nemsokára a korábbi Gazdapárt tagsága elvesztette saját arculatát és teljesen beleolvadt az Egységes Pártba.
A Bethlen politikáját már kevésbé illetve nem támogató kisgazdák egy új pártot kívántak létrehozni. 1930. októ- ber 12-én, Békésen megalakult a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, melynek elnökévé Szijj Bálintot, alelnökévé Tildy Zoltánt, országos főtitkárrá pedig Nagy Ferencet választották. Ez év decemberében egyesültek az Agrárpárttal és így jött létre a Független Kisgazda Földműves és Polgári Agrárpárt, melynek elnö- kévé gyulai Gaál Gasztont, az Agrárpárt elnökét választották. 1931-ben Horthy kormányzó feloszlatta az ország- gyűlést és választást tűzött ki, amelyen a párt 10 mandátumot szerzett. Gaál Gaszton halála után Eckhardt Tibor lett az elnök. A párt fennállása során részt vett a második világháború utáni magyar demokrácia és a 3. köztársa- ság megalapításában. A rendszerváltás után két ciklusban (1990–1994 és 1998–2002) vett részt a kormányzás- ban. 2002-ben kiesett a Parlamentből, 2014-ben pedig az Index már a kamupártok közt említette az FKGP-t, mivel kevesebb szavazatot kapott, mint ahány ajánlást gyűjtött.
25 Barankovics István (Polgár, 1906. december 13. – New York, 1974. március 13.) magyar hírlapíró, a Demok- rata Néppárt elnöke 1945-től annak 1949. évi önfeloszlatásáig. Nevéhez fűződik a konzervatív-legitimista ke- reszténydemokráciával szembeni republikánus-keresztényszocialista irányvonal kialakítása, valamint olyan la- pok szerkesztése, mint az „Az Ország Útja”, a „Kis Újság”, a „Magyar Nemzet”, s a „Hazánk”. A második vi-
zatok szerint második lett, 60 mandátumával viszont csak a 4. legnagyobb frakciót hozhatta létre. Az akkori választási rendszer premizálta a négy-párti kormánykoalíciót. A szavazatok 60 százalékának együttes elérése esetén az országos listás mandátumok 80 százalékát juttatta nekik. A DNP tehát hiába kapott több szavazatot, mégis kevesebb mandátumhoz jutott, mint a kisgazdák és a szociáldemokraták. Szavazótáborának jelentős bázisát adta a kisgazdapártból (annak baloldalra tolódása miatt) kiábránduló réteg, azonban számíthatott a két világháború között létrejött keresztény tömegmozgalmak tömegeire is (mint a KALOT,27 Katolikus Népfő- iskolai Mozgalom,28 EMSZO,29 Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete30 stb.).
lágháborút követő 1947-es országgyűlési választásokat követően pártja a legerősebb ellenzéki erőt képviselte a
magyar törvényhozásban. A Rákosi-rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült, mely alatt 1950-től a Ma- gyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottsági tagja, majd 1951-től vallás- és közoktatásügyi bizottságának vezetője volt; 1958-tól haláláig a Közép-európai Kereszténydemokrata Unió (CDUCE) elnöki tisztségét töltötte be. 26 A Demokrata Néppárt (DNP) 1945 és 1949 között működött, a keresztényszocializmus ideológiáját és a par- lamentáris demokrácia értékeit magának valló párt volt, melyet Barankovics István elnök vezetett. Nemcsak elődszervezete volt a Kereszténydemokrata Néppárt, hanem 1989-től, utódszervezete is.
27 A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, ismertebb megnevezéssel: KALOT (1935–
1946) egyházi indíttatású világi szociális agrárifjúsági reformmozgalom volt; a 20. századi magyar történelem egyik legsikeresebb civil szerveződése. A KALOT vezetői mozgalmuk célját rövid négyes jelszóban fogalmaz- ták meg a nyilvánosság számára: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!
„Krisztusi embert!”: a keresztény világnézetre való építést, a keresztény tanokhoz és az egyházhoz való hűséget jelentette, az evangéliumok alapján álló keresztény erkölcs társadalomformáló jelentőségét emelte ki.
„Műveltebb falut!”: az általános és szakmai műveltség emelésének fontosságát hangsúlyozta, melyek nélkül lehetetlen a paraszti rétegek felemelése. „Életerős nép!”: Ez a jelszó az emberhez méltó élet gazdasági megala- pozásának szükségességét kívánta kifejezni. Ennek érdekében a mozgalom követelte a bérmunkásokat megillető tisztes egyéni és családi bért; termelő, értékesítő és földbérlő szövetkezetek hozott létre, a hatékonyabb termelést elősegítő tanfolyamokat tartott, s a nincstelenek földhöz juttatását segítette telepítések révén. A végső terv egy kiterjedt földreform megvalósulása volt. „Önérzetes magyart!”: jelentette a magyar népi hagyományok ápolását, szembenállást mind a német nemzetiszocializmussal, mind az internacionalista kommunizmussal, de a szentist- váni állameszmének megfelelően nem zárta ki a magyarság fogalmából a hazában élő „idegen szokású” nemzeti- ségieket, a velük való békés együttélés megvalósításáért fáradozott.
28 A KALOT mozgalom terebélyesedése, a megrendezendő tanfolyamok egyre növekvő száma, s a hosszabb képzések iránt felmerülő igények idővel népfőiskolák létesítését tette szükségessé. Az első, s idővel központi szerepet játszó KALOT Népfőiskola Érden létesült 1940-ben, s ezt a követő néhány évben még 19 másik népfő- iskolát alapított a mozgalom. A húsz népfőiskola közül 7 a Dunántúlon, 3 - 3 a Duna-Tisza közén és Tiszántúl, 2 Erdélyben és 5 a Felvidéken nyílt meg. A Népfőiskolákon nemcsak a parasztlegényeket oktatták, hanem papok- nak, papnövendékeknek és falusi tanítóknak is rendszeresen tartottak összejöveteleket, nyári táborokat, ahol megismertették velük a mozgalom munkáját és céljait.
29 Az EMSZO (Egyházközségi Munkásszakosztályok) a katolikus egyházon belül a 20. század első felében létre- jött keresztény szociális munkásmozgalmi szervezet. 1931-ben jelent meg XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikája. A benne kifejtett társadalmi tanítás nagy hatást gyakorolt a magyarországi keresz- tény szociális mozgalmakra. Részben ennek tudható be, hogy 1935 őszén néhány budapesti egyházközség kul- túrházában új munkásegyletek alakultak Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) néven Zibolan Endre gimnáziumigazgató és Bihari Ferenc tanár (az ő szerepét később Freesz József káplán vette át) vezetésével, Mé- száros János érseki helynök támogatásával. A mozgalom kezdetén meghatározott fő feladatok a következők voltak: katolikus világnézet alapján a munkások valláserkölcsi, szociális nevelése, tanítása, megszervezése; kul- turális és szórakoztató foglalkozások; karitatív támogatás; előkészítés az érdekképviseleti szervezkedésre. Az EMSZO fő feladatának a tagok és a hívek állampolgári, társadalompolitikai, világnézeti képzését és nevelését tekintette.
30 A Hivatásszervezet, a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete keresztény érdekvédelmi szervezet a 20.
század első felében. A Hivatásszervezet egyike azoknak a keresztény szociális mozgalmaknak, melyek a 20.
század harmincas éveiben indultak születtek és indultak gyors fejlődésnek, elsősorban az 1931-ben megjelent pápai szociális körlevél, a Quadragesimo anno (XI. Piusz pápa szociális enciklikája) hatására. A katolikus gyö- kerű mozgalmak közül a KALOT, az EMSZO és a KIOE után talán a legígéretesebb a Hivatásszervezet volt. A KALOT az agrárifjúságot célozta meg, a KIOE az ipari munkásifjúság körében végzett szervező munkát. Az EMSZO, mely szintén a városi és az ipari munkások szervezete volt, korosztályi megkötés nélkül, elsősorban
A választás után a Magyar Függetlenségi Párt (670 ezer szavazat, 49 mandátum) petí- ciót nyújtott be a választást felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB),31 amelyben két- ségbe vonta a választás érvényességét és új választás kiírását követelte. A kommunisták vi- szont az MFP-t vádolták meg csalással. A döntés előtt Rákosi Mátyás villájába rendelte Major Ákost,32 az ONB kommunista elnökét, és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot. A 13,4 %-os eredményt elért Magyar Függetlenségi Párt33 szavazatait novemberben, a petíciós per után megsemmisítették
helyi jellegű csoportokban tevékenykedett. Hiányzott azonban a keresztény szociális mozgalmak közül a munká-
sok érdekeit hatékonyan képviselni és érvényesíteni tudó, országos hatáskörű szervezet. Ezért alakult meg 1939- ben a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete, röviden: Hivatásszervezet. A Hivatásszervezet kifejezetten felekezetközinek nyilvánította magát. Tehát nem kívánt kötődni a Katolikus egyházhoz. Hasonlóképp távol kí- vánt maradni a pártpolitikától.
31 Az öt demokratikus párt (Független Kisgazdapárt → FKgP, Magyar Kommunista Párt → MKP, Szociálde- mokrata Párt → SZDP, Nemzeti Parasztpárt NPP, Polgári Demokrata Párt → PDP) Szegeden 1944. december 1- jén megalakította a Szegedi Nemzeti Bizottságot. Másnap pedig megalakult e pártok politikai koalíciója, a Ma- gyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF). Ennek helyi szervei voltak a nemzeti bizottságok.
A nemzeti bizottságok (néhol másként nevezték őket) eleinte az ország egy-egy jelentősebb városában alakultak meg jöttek létre (Szeged, Debrecen, Pécs). Ezekből a központokból, főleg Debrecenből kiindulva, először a Tiszántúlon szerveződtek meg e testületek. Ezt követően a bizottságok megválasztották vagy kiküldték városuk megfelelő számú képviselőjét a Debrecenben december 21-én megalakult Nemzetgyűlésbe. A közigazgatás helyreállítását előíró rendeletek (14/1945. M.E., 1030/1945. M.E. rendelet) után valamennyi megyeszékhelyen megalakultak a nemzeti bizottságok. Ezek a vármegyei alispánokhoz hasonlóan felhívást bocsátottak ki annak érdekében, hogy minden településen alakítsák meg a nemzeti bizottságot. A nemzeti bizottságok rendszere akkor lett teljes, amikor 1945. szeptember 4-én megalakult az Országos Nemzeti Bizottság. A hierarchia tehát a közsé- gi, a járási, a városi, a vármegyei és az Országos Nemzeti Bizottságból állt. Tekintettel arra, hogy helyi szinten közhatalmat gyakoroltak, e szervek főhatósága a Belügyminisztérium volt. Működésüket nehezítette, hogy tisz- tázatlan jogállású szervek voltak. Az 1030/1945. M.E. rendelet a későbbi hatásköri összeütközések megelőzése érdekében megtiltotta,hogy a nemzeti bizottságok közigazgatási funkciókat gyakoroljanak. A bizottságok jóval túlélték a háború utáni újjáépítés hónapjait, és csupán a Magyar Függetlenségi Népfront megalakulásával szün- tették be tevékenységüket. Az Országos Nemzeti Bizottság 1949. január 29-én tartotta meg utolsó ülését, ahol kimondták a nemzeti bizottságok február 1-jével történő megszűnését. A vonatkozó kormányrendelet végül 1949. február5-én jelent meg, amelynek értelmében a nemzeti bizottságok feladatait a Függetlenségi Népfront helyi szervei vették át.
32 Major Ákos Antal Gyula (tasnádi Major-Maróthy) (Újpest, 1908. május 23. – Budapest, 1987. május 26.) magyar jogász, hadbíró, a Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa elnöke. 1931-ben a sze- gedi egyetemen szerzett jogi doktorátust. 1933-ban tette le a tényleges hadbírói vizsgát, 1946-ban az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. 1933-ban tényleges hadbírói. 1927-től 1946. nov. 1-jéig tényleges katonai szolgálatot teljesített. 1933-1946 között tényleges hadbíró volt, mint ügyész tárgyalásvezető béke és hadi beosztásban (1942.
máj. 31-től 1943. jún. 26-ig a repülődandár parancsnokságánál a keleti arcvonalon. Ebben a minőségében Ilovszkoje falu mellett személyesen vizsgálta meg a kormányzó-helyettes Horthy István lezuhant repülőgépét és halálának körülményeit is.) egyaránt. 1933-1940 között főhadnagy, 1940-45-ben százados, 1945-ben őrnagy, majd alezredes, ezredes, utána tartalékos hadbíró vezérőrnagy. Ő volt az Országos Nemzeti Bizottság (a korabeli választásokat ellenőrző szervezet) elnöke a kékcédulás választások idején. Népbírói tanács elnöke többek közt Bárdossy László volt miniszterelnök ügyében, akit halálra ítéltek és kivégeztek. Az 1956-os forradalmárok pere- iben védőügyvédként, többször az ítélet súlyosbítását kérte. A tanú című filmben rá utal a címszereplő lánya, miszerint „a védőügyvéd a legsúlyosabb ítéletet fogja kérni védencére”. Major Tamás színész testvérbátyja.
33 A Magyar Függetlenségi Párt (MFP) egy rövid életű párt volt a második világháború utáni Magyarországon.
1947. július végén – augusztus elején alapította az FKGP-ből március végén kilépett Pfeiffer Zoltán és köre, akikhez csatlakozott a feloszlatott Magyar Szabadság Párt tagjainak egy része is. A párt nyíltan konzervativista nézeteket vallott, a nemzeti demokrácia híveként még az 1945-ös állapotokat is elutasította. Rövid fennállása és a példátlan mértékű csalások ellenére is az 1947. augusztus 31-én megtartott országgyűlési választásokon (mely később kékcédulás választások néven vonult be a köztudatba) a párt 670 751 szavazatot (13,43%) gyűjtött és 49 mandátumhoz jutott a 411 tagú parlamentben. Nézetrendszere és a hatalmas csalások ellenére elért példátlan sikere, valamint amiatt, hogy az MFP csalásra hivatkozva petícióban támadta meg a választási eredményeket, a kommunisták azonnal fasisztának bélyegezték és panaszt nyújtottak be a választásokat felügyelő Országos Nem- zeti Bizottságnál, Pfeiffer ellen pedig feljelentést tettek összeesküvés gyanújával. Az ügyben az ÁVO nyomozást indított, személyesen akkori elnöke, Péter Gábor vezetésével. A kihallgatások során (Pfeiffer nem volt a kihall-
arra hivatkozva, hogy az ajánló szelvényekkel csalást követtek el. Megsemmisítették a párt mandátumait is, jelentősen megváltoztatva a parlamenti erőviszonyokat.
Mindez természetesen a szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában történt, így a kommu- nisták ezen a választáson nagy lépést tettek az egyeduralom megszerzése felé vezető úton. A Dinnyés Lajos34 vezetésével 1947. szeptember 23-án alakult kormányban már ők kapták a legtöbb posztot.
A hatalom igazi kiteljesedése azonban az 1949. május 15-én tartott választás után tör- tént meg a Magyar Köztársaságban, de ekkorra a kommunisták már gyakorlatilag az összes pártot sikeresen „felszalámizták”, azaz vezetőiket, prominens tagjaikat szinte kivétel nélkül letartóztatták, vagy emigrációba, esetleg kollaborációra kényszerítették. Az egyetlen baloldali rivális Szociáldemokrata Pártot35 (némi erőszakkal) 1948-ban beolvasztották a Magyar
gatottak közt, mentelmi joga ekkor még megvédte) állítólag különböző drogokat, főként Aktedront használtak,
mely értelmi bénultságot, akaratgyengeséget okozott. A vádat képviselő Alapi Gyula, aki a választásokon SZDP színekben indult, kérte Pfeiffer mentelmi jogának felfüggesztését a kihallgatások során összegyűlt „bizonyíté- kokra” hivatkozva. A várható letartóztatás és bebörtönzés (kivégzés) elől Pfeiffer november 4-én külföldre me- nekült, nem sokkal később pedig rádiónyilatkozatban ítélte el a magyarországi eseményeket, illetve a kommunis- tákat. Először 1956-ban a forradalom alatt, majd 1990-ben, a rendszerváltást követően szervezték újjá, de érdemi politikai eredményt már nem tudott elérni; vélhetően még az 1990-es évek végén feloszlatta a bíróság, mivel két, egymást követő választáson sem tudott egyetlen jelöltet sem indítani.
34 Dinnyés Lajos (Alsódabas, 1901. április 16. – Budapest, 1961. május 3.) Magyarország miniszterelnöke (1947.
május 31. – 1948. december 10.), a Magyar Úszószövetség és a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének tagja, kisgazda politikus. 1931-től képviselőházi, ideiglenes nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. Tagja az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, az 1945. november 4-i választásokon újra képviselő, ekkor már tagja a párt választmányának és Politikai Bizottságának. 1947 márciusában a honvédelmi tárca élére kerül. Nagy Ferenc lemondása után lett miniszterelnök. Miniszterelnöksége idején fogadta el a parlament a hároméves újjáépítési tervet. Miniszterelnöksége idején került sor az 1947. augusztus 31-i kékcédulás választásokra. A Kisgazdapárt, bár a nyertes oldalon állt, támogatóinak nagyobb részét elvesztette, ennek ellenére a kommunisták és a szociál- demokraták nyomására Dinnyés kapott kormányalakítási megbízást. A második Dinnyés-kormány már legin- kább egy kommunisták által irányított bábkormány volt, Magyarország erőltetett szovjetizálása is ekkor indult.
Dinnyés miniszterelnöksége idején államosították a 100 főnél többet foglalkoztató üzemeket, megalakult a Ma- gyar Dolgozók Pártja, elkezdődött a mezőgazdaság kollektivizálása és az első koncepciós perek is ebben az időben folytak. 1948. július 13-tól a Pest megyei Kisgazda szervezetek örökös elnökévé választották. A második Dinnyés kormány 1948. december 10-én bukott meg, mivel magát a miniszterelnököt tették felelőssé Nyárádi Miklós kisgazda pénzügyminiszter emigrálásáért. Az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója lett és országgyűlési képviselő maradt. 1954-től a Hazafias Népfront Tanácsának tagja. Az 1956-os forradalom idején az V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottság tagja. 1958-ban az országgyűlés egyik alelnökéve választották. 1961. május 3-án hunyt el 60 évesen.
35 A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (röviden: MSZDP) egy 1890. december 7-én alakult magyar szociál- demokrata párt. A párt 1948-ban egyesült a Magyar Kommunista Párttal, majd 1989. január 9-i újjáalakulásáig csak az 1956-os forradalom idején működött átmenetileg önállóan.
Kormánypártként a Károlyi-kormányban (1918–1919), a Berinkey-kormányban (1919), a Peidl-kormányban (1919), az Ideiglenes Nemzeti Kormányban (1944–1945), a Tildy-kormányban (1945–1946), a Nagy Ferenc- kormányban (1946–1947), a Dinnyés-kormányban (1947-1948), a harmadik Nagy Imre-kormányban (1956) funkcionált. 1919-ben kormánypártként a Forradalmi Kormányzótanácsban egyesült a Kommunisták Magyaror- szági Pártjával Magyarországi Szocialista Párt (majd Magyarországi Szocialista Párt) néven, de a Tanácsköztár- saság bukása után újra szétváltak. 1944-ben az SZDP illegalitásba kényszerült, vezetőit a Gestapo letartóztatta, sokakat közülük koncentrációs táborba hurcoltak (például Peyer, Buchinger) vagy a nyilas terror áldozatául estek (mint Mónus Illés). A párt hamarosan bekapcsolódott az antifasiszta erőket összefogó, fegyveres ellenállást szervező Magyar Front tevékenységébe. 1945 után a demokratikus átalakulás kérdései a párton belül ismét ki- élezték a jobboldal, centrum és baloldal közötti ellentéteket, ezek az ellenségeskedések végül pártszakadáshoz vezettek. A párt jobbszárnyát 1948-ban kizárták, a maradék pedig Szakasits Árpád vezetésével 1948. június 12- én egyesült a Magyar Kommunista Párttal, a fúzió eredményeként jött létre a Magyar Dolgozók Pártja. 1956- ban, a forradalom idején a Szociáldemokrata Párt Kéthly Anna vezetésével rövid időre újjáalakult, majd ismét az
Kommunista Pártba, létrehozva ezzel a Magyar Dolgozók Pártját36 (MDP). A korábbi koalí- ciós pártokat (FKgP, Nemzeti Parasztpárt37) a kommunistákkal együttműködni kész politiku- saik vezetésével (mint Dobi István,38 Bognár József,39 Ortutay Gyula,40 Antall József,41 illetve
emigrációban folytatta működését. A rendszerváltás idején újraalakult, ám jelentős eredményeket nem ért el, és a
parlamentbe sem sikerült bejutnia.
36 A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) sztálinista irányvonalat követő kommunista párt volt Magyarországon 1948 és 1956 között, amely 1948. június 12-én alakult a Szociáldemokrata Párt (SZDP) erőszakos felszámolásával és a Magyar Kommunista Párt-ba történő beolvasztásával. Az egyesülés a kommunisták dominanciájának platform- ján jött létre és megszüntette az SZDP-t. 1945-től a Magyar Kommunista Párt – főleg a Belügyminisztérium és a politikai rendőrség ellenőrzésén keresztül és a megszálló szovjet hadsereg irányítása alatt álló Szövetséges Elle- nőrző Bizottság (röviden SZEB) segítségével – parlamenti képviseleti arányánál jóval nagyobb hatalmat birto- kolt. Politikai ellenfelei (sőt alkalmi szövetségesei) megosztásával – a szalámitaktika néven elhíresült módszerrel –, a kommunistákkal nem szimpatizáló politikusok perbefogásával, elhurcolásával és elüldözésével az évtized végére egyeduralkodó pozícióba került. Az egyetlen megmaradt számottevő még részlegesen független politikai erő az SZDP lett. Ennek nem együttműködő politikusaival szemben a kommunisták ugyanazokat a módszereket alkalmazták, mint azokkal szemben, akiket ellenségeiknek tekintettek, a pártnak látszatra egyenlő felek közti pártegyesülést (valójában bekebelezést) ajánlottak. A hiteles szociáldemokrata politikusok (Peyer Károly, Kéthly Anna, Szélig Imre, Szeder Ferenc, Valentiny Ágoston, Györki Imre stb.) pártvezetésből való kiszorítása után a megalkuvó szociáldemokrata vezetők számára csak a behódolás és (legalább ideiglenes) kommunista pártkarrier, vagy egzisztenciájuk (életük) veszélyeztetése maradt, mint választási lehetőség. A párt elnöke kezdetben, 1950- ig a szociáldemokrata Szakasits Árpád volt. A tényleges hatalom azonban a kommunista Rákosi Mátyás kezében volt. Jelentős szerepe volt a párt irányításában Gerő Ernőnek is. A pártfőtitkár-helyettesi tisztséget Marosán György töltötte be. A Magyar Dolgozók Pártja 1956. november 2-án, a forradalom idején átalakult, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven működött tovább, 1957-től Kádár János vezetésével.
37 NPP, 1939. június 29.-1949. május. A magyar szegényparasztság érdekképviseletére a népi írók vezetésével alakított politikai párt. A Márciusi Fronthoz tartozó írók 1939. VI. 29: Makón (egy tutajon) határozták el meg- alapítását, Szabó Pál (1893-1970) író elnökletével. Programjuk: független Magyarország, a szabadságjogok biztosítása, az 500 holdnál nagyobb birtokok fölosztása. A háborús viszonyok miatti hatósági szigor miatt nem szervezkedhettek, csak lapjukban, az (1944. IV. 16-1945. III. 27: betiltott) Szabad Szó-ban ([1899] 1939-49 [1952]) terjeszthették elképzeléseiket. 1944. XII. 2: az NPP a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front egyik alapí- tója. Elnöke Veres Péter (1897-1970), Szabó Pál akkor még a németek által megszállt területen bujkált. A párt
„balszárnya”, Erdei Ferenc (1910-71) (1945-46: főtitkár) és Darvas (Dumitrás) József (1912-73) a kommunis- tákkal való együttműködést erőltette. A szegényparasztság megnyerésére törekedve fő céljuk a földreform. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe 16 képviselőt küldtek, Erdei az Ideiglenes Kormány belügyminisztereként (1944.
XII. 22-1945. XI. 15) elősegítette a kommunizmus berendezkedést. 1945. VIII: 170 ezer taggal 1400 helyi szer- vezetük létezett. XI. 4: a nemzetgyűlési választáson 225.284 szavazattal (6,87 %), 23 mandátumot szereztek;
Keresztury Dezső 1945. XI. 15-1947. III. 14: kultuszminiszter. A „balszárny” 1946: kibuktatta a vezetésből Kovács Imre (1913-80) alelnököt és Farkas Ferencet (1903-66). 1946. III. 5: az NPP a Baloldali Blokk egyik alapítója. 1947. VIII. 31: a „kékcédulás” választásokon 415.465 szavazattal, 36 mandátumot szerzett. Veres Péter 1947. III. 14-IX. 24: építés- és közmunkaügyi miniszter; IX. 24-1948. IX. 9: honvédelmi miniszter; Darvas (Dumitrás) József 1947. IX. 24-1949. VI. 11: építés- és közmunkaügyi miniszter. 1949. III: a Függetlenségi Népfronthoz való csatlakozással a z NPP gyakorlatilag megszűnt, a „baloldaliak” a „népi demokrácia'”vezető állásaiban maradtak. 1956. X: Veres Péter és Illyés Gyula vezetésével Petőfi Párt néven szervezkedtek, X. 31: a megalakult párt főtitkára Farkas Ferenc, aki Bibó Istvánnal (1911-79) XI. 2-4: államminiszter Nagy Imre kormá- nyában. 1957. V. 9: Farkas lemondott címéről, a Petőfi Párt elenyészett. Az 1986. XI. 28: alakított Veres Péter Társaságból 1989. II. 11: Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt (majd Néppárt) néven újjászervezték, de 1990- 2002: országgyűlési választásokon nem tudott mandátumot szerezni. Napilapja: Szabad Szó (1939. VII-1944.
IV. 15. és 1945. II. 4-1952. II. 3.), hetilapjai: budapesti Paraszt Újság (1945-47), Debreceni Szabad Szó (1945- 46), Szabad Esztergom (1945-49), Győri Szabad Szó (1945), miskolci Északi Szabad Szó (1946), Pécsi Szabad Szó (1945-46), soproni Nyugati Szabad Szó (1945), Szegedi Szabad Szó (1945). 88
38 Dobi István (Szőny, 1898. dec. 31. – Bp., 1968. nov. 24.): miniszter, miniszterelnök, az Elnöki Tanács elnöke.
Szegényparaszti családból származott. A könyv végén részletesebb ismertető!
39 Bognár József (Szombathely, 1917. február 5. – 1996. november 3.) politikus, 1947 és 1949 között Budapest polgármestere, közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, állami díjas (1970). 1940- ben szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Részt vett a Márciusi Front megalakításában. 1943-ban belépett a Független Kisgazdapártba. 1947-ben, miután Nagy Ferenc lemondott, a párt Dobi István vezette balszárnyához csatlakozott. 1948-tól a párt alelnöke lett. Részt vett 1949-ben a Magyar Függetlenségi Népfront létrehozásában, majd ennek utódszervezetében, a Hazafias Népfrontban viselt vezető
