• Nem Talált Eredményt

Az első lovashadsereg megalakulása és szerepe a polgárháborúban

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Az első lovashadsereg megalakulása és szerepe a polgárháborúban"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

s с s Á p j e n ő

hadnafty

AZ ELSŐ LOVASHADSEREG MEGALAKULÁSA ES SZEREPE Á POLGÁRHÁBORÚBAN

Sztálin kezdeményezésére 1919. XI. 19-én megalakult a Vörös Had- sereg első lovas hadserege.

Egyszerű szovjet emberek alkották az első lovas hadsereg sorait, akik a bolsevik párt felhívására készek voltak megvédelmezni Október vívmányait. „Lelkesüléssel és legmélyebb szeretettel emlékeznek meg a lovas hadsereg csodálatos hősies harcosairól, — írta К. E. Vorosilov, — akik rosszul öltözve, hidegben, sárban is megőrizték élénk szelleműket, vidám hangulatukat, saját magukba és hadseregükbe vetett bizalmukat, a forra- dalom jogossága iránti hitet. Ezen harcosok szívósságának és türelmének

nem volt vége! Hányszor kellett hatvan, nyolcvan versztnyi menetelés után szabad ég alatt éjjelezniök, és reggel újból harcoltak, majd ismét menet és megint harc. így ment ez vég nélkül. Nehéz, véres élet, de ők ezt a katona örömteljes életének nevezték: rövid csapások az ellenségre, hetyke arc- támadások, hirtelen támadások és fogolyejtés volt a hadosztály célja. Az ellenség szárnyainak megkerülése és merész vállalkozások az ellenség hátá- ban ez volt a "jutalom a balszerencsékért! Ez a hadi élet célja!"

A lovas hadsereg nagyszerű győzelmeit mindenekelőtt -megalkotójának és lelkesítőjének, Sztálin elvtársnak köszönheti.

A Vörös lovasság, csak úgy mint az egész Vörös Hadsereg, a fehér- gárdista ellenforradalmárokkal és külföldi intervenciósokkal vívott harcban született. Déloroszországban kezdett megalakulni, ahol már korán az októ- beri forradalom után Fellobbant a polgárháború lángja. A Dón, Kubán, Sztavropolscsin különböző részein a parasztok és a kozák szegény nép szervezte egységeit az ellenforradalmárok elleni harcra. A cári tábornokok nemcsak a felbomlott régi hadsereg katonai tömegeire támaszkodtak, hanem keresték bázisaikat ott is, ahol leginkább fel lehetett használni a lakosság ellenséges hangulatát a szovjet hatalommal szemben. Ilyen hely volt többek közt Eszak-Kaukázus is, ahonnan 1918 elején a fehérgárdisták lovasságuk- kal Cáricinig előretörtek.

Л szovjet kormány és a part rendkívüli jelentőseget tulajdonított Cáricinnak Cáricint elveszteni annyit jelentett, mint megadni a lehetőséget

Denikinnek és Krasznovnak.hogy a fehérgárdista bandájuk egyesüljön Kol- csakkal. Cáricin feladása megnyitotta volna az utat az ellenforradalmárok- nak Moszkva felé. , , ,

A párt és a forradalom vezere, Lenin, a munkásosztály ugyenek kipró- bált harcosát, a zseniáli? hadvezért, Sztálin elvtársat küldte a front leg- felelőséo-teljesebb legkritikusabb körzetébe. Sztálin átvette Cáricin védelmét.

1918 júniusában Sztálin elvtárs megérkezett Cáricinba. A harctevé- kenység ez időben széles arcvonalon folyt gyengén ellátott csapatokkal és mozgó jelleggel bírt. Ez a lovasság mozgékonyságából következett, mely ebben az időben az egyetlen gyorsan mozgó csapatnem volt. A Vörös Hadseregnek olyan erős lovasságra volt szüksége, mely nemcsak szembe- száll, hanem szét is veri a déli ellenforradalmárok fehérgárdistáit. Pont egy

(2)

ilyen harckész és hatalmas lovas hadsereget létesített Sztálin elvtárs. Az ő utasítására az elkülönített lovas-osztályokat ezredekbe fogták össze, és ú j egységek felállításával megkezdődött a vörös lovasság megalakítása. Már júliusban néhány lovas osztagot összevontak az 1. szocialista paraszt-mun- kás lovas ezredbe. Két hónap múlva megalakították a lovas brigádot és külön egy lovas hadosztályt.

1919 elején Krasznov fehér tábornok jelentős erőket összpontosított a Cáricini arcvonal ellen. A különleges lovas hadsereg azt a feladatot kapta, hogy Dubovki körzetében semmisítse meg az ellenséget. A szovjet lovasság először lépett harcba ebben a csoportosításban, és fényesen teljesítette fel- adatait. Dubovki és Prjama Balki körzetében a Vörös lovasság Budjonij elvtárs parancsnoksága alatt egymás után mérte a kegyetlen csapásokat Krasznov és Golbincev fehér tábornokok ezredére. Sok foglyot és zsákmányt ejtettek; több mint 100 géppuskát, 48 löveget és kb. 2.500 lovat. A lovas- ság sikere lehetővé tette a 10. hadsereg számára, hogy megtisztítsa a Don folyó területét és Zsutij vasútállomását. A Vörös lovasság első nagy győ- zelme emelte a Cáricin-i arcvonal csapatainak harci szellemét. Dubovki körzetében végrehajtott kiváló hadműveletért Budjonijt a szovjet kormány Vörös Zászló renddel tüntette ki. i

A dicsőséges szovjet lovasság megalakulása éreztette hatását a Caricin-i változatlanul kegyetlen viszonyok között. A sztavropolszkiak különálló lovas-osztagaiból szintén alkottak egy lovas hadosztályt, névszerint a 6-ikat.

1919 áprilisában Krasznov és Denikin ismét támadásba mentek át. A Vörös lovasság, mely már két hadosztályból állt, egyelőre még nem egyesülve hadtestbe, Kotelinkó vasútállomásnál felvette az egyenlőtlen harcot a három- szoros túlerőben levő Satilov és Ulaga fehérgárdista tábornokok lovas- hadseregeivel. A Vörös lovasság Budjonij egységes vezetése alatt nemcsak kiállta az ellertség nyomását, hanem másnap Gremjacsaja vasútállomás területén bekerítette Vinográdov tábornok gyalog-hadosztályát és 4000 foglyot ejtett.

1919 júliusában megalakult a Vörös Hadseregben az első lovas had- test, a 4. és 6. lovas hadosztályból, ezzel megvetve az alapját az 1. lovas hadseregnek.

1919 második felében Denikin, áttörte az arcvonalat és gyorsan nyo- mult előre az ország belsejébe. A fehérgárdista csapatok megközelítették Moszkvát és közvetlenül fenyegették Tulát, ahonnan a Vörös Hadsereg utánpótlását és fegyvereit kapta. Denikin lett a legveszélyesebb ellenség, de a déli arcvonal is igen fontossá vált. A Párt és a kormány Sztálint küldte a déli arcvonalra azzal a feladattal, hogy semmisítse meg Denikint.

Sztálin októberben a déli arcvonalra érkezett és hozzákezdett Denikin szétverésének tervét kidolgozni. A trockista árulók -tervét, mint vereségre ítéltet, elvetette: ebben a tervben a Denikinre mérendő íőcsapás iránya, az úttalan és szovjet hatalom, iránt ellenséges érzelmű lakosság által lakott deni szteppéken vezetett volna keresztül. Sztálin beterjesztette tervét Lenin- nek, mely a polgárháború történelmében a sztálini stratégia példaképévé vált. E terv szerint a főcsapásnak Voronyezs területéről Harkov, doni bányák, Rosztov irányában kell történnie azzal, hogy a denikint arcvonalat kettévágja, a Vörös Hadsereg főerőit meghagyja a jó útakon és azokon a lakott helyeken, amelynek lakossága túlnyomó részt munkás és szegény- paraszt, amely együttérez a Vörös Hadsereggel, és kiegészíti annak sorait.

146

(3)

Sztálin az első lovaehadsereg megteremtője

Sztálin tervét a Párt Központi Bizottsága elfogadta. Ennek a tervnek első része a Budjonij parancsnoksága alatt álló lovas hadtestnek azt a feladatot adta, hogy verje szét Skuró és Mamontov lovas hadtestét és foglalja el Kasz - tornája "vasútállomását, a legfontosabb vasúti csomópontot.

Október elején a déli arcvonalon megkezdődött az általános támadás.

Október 20-án felszabadították a fehérektől Orelt, október 24-én Voronyezst.

Voronyezs körzetében a lovas hadtest a dicsőitett cári tábornokok két lovas hadtestét teljesen szétverte és november 15-én elfoglalta Kasztornáját.

Ekkor jelentették Sztálinnak, hogy feladatukat végrehajtották.

Denikin arcvonala összeomlott. Most meg kellett semmisíteni vala- mennyi déli ellenforradalmi csoportot. Ebből a célból Sztálin nagy egysé- geket alkotott a Vörös Hadsereg számara és az áruló Trockij dühöngő ellenállása ellenére, megalkotta az 1. lovas hadsereget, állományához csatolva az újjászervezett 11. lövész hadosztályt is. A hadseregparancsnok Budjonij lett, vele dolgozott Vorosilov és Scsagenkó.

A lovas hadseregnek Don-medence-Rosztov irányából döntő csapást kellett a fehérgárdistákra mérnie, és ezáltal biztosítania Denikin végleges szétverését. A lovas hadsereget lövészegységekkel erősítették meg felada- tuk végrehajtásakor; a vörös lovasok betörtek a Don-medence szívébe, és a fehérek egy egész hadosztályát elfogták.

Decemberben a lóvas hadsereg átkelt az északi Donyecen, UlagaL Mamontov, Skuró erős lovas csoportjait és Csesznokov Kubánban össze-

(4)

a rosztovi úton Csaltir folyónál rövid, de heves összecsapásban a lovas- hadsereg ismét kegyetlen csapást mért az ellenségre; 11000 foglyot, 33 löveget, 170 géppuskát és 7 harckocsit zsákmányplt.

1920 január 9-én a lovas hadsereg utcai harcok után elfoglalta Rosz- tovot. 1920 áprilisában Denikin csapatait nagyrészt megsemmisítették, csak egységeinek kevés maradéka bujkált Szivasban, a Krímben, az antant új pártfogoltjának, Vrangel tábornoknak parancsnoksága alatt.

Denikin megsemmisítésével a szovjet nép harca az ellenséggel még nem fejeződött be. A pánok Lengyelországa állig felfegyverezve és Szovjet- Oroszország ellen uszítva, a kapitalista államokkal — Angliával, Francia- országgal és másokkal együtt — 1920 áprilisában betört Ukrajna határain.

Hogy kellőképpen feleljenek a kalandoroknak, Lenin és Sztálin elhatá- rozták, hogy a lovas hadsereget, kiegészítve a 14. lovas hadosztállyal, átcsoportosítják a lengyel arcvonalra. A lovas hadsereg Majkop alól kezdte meg 1000 km. útját. Huszonhat lovasezred, óriási kocsi oszlop, több mint

10.000 tömött szekér sűrű sorokban hömpölygött.

Az oszlopban az egész cári Oroszország területén előforduló nemzeti- ségeket lehetett látni. A fegyveres nép igyekezett, hogy megvédje igazát, tiogy megvédje a szovjet hatalom hazáját a pánok Lengyelországának beözönlésétől. Hosszantartó és fáradságos menet után a lovashadsereg Ukrajnában Uman térségében összpontosult.

A Párt Sztálint küldte, hogy megszervezze a lengyel csapatok vissza- verését. ö kidolgozott egy tervet, melynek lényege a lengyel arcvonal áttörése, és az ellenség Kiev-i csoportjának bekerítése volt. Ebben a had- műveletben a főfeladatot a lovashadseregnek szánta.

1920 november 5-én reggel a lovas-hadsereg Sznezsna Szamgorodok, Ozerna, Novo Fasztov körzetében áttörte a lengyel arcvonalat és estére majdnem 60 km-t nyomult előre az ellenség mélységében. Ezzel megte- remtette a lehetőségét annak, hogy a harmadik lengyel hadsereget beke- rítsék. Június 6-án elfoglalták Berdicsevet, 7-én Zsitomirt és 12-én a har- madik lengyel hadsereget kikergették Kievből. A lovas hadsereg egymás- után foglalta el Novográd-Volinszkot, Rovnot, Dubnót, Radzibilovot, Bródit es elérte Lvovot. Pilsudszki nagyravágyó terveit ezzel meghiúsították.

A fehér lengyelek megsemmisítése után a Vörös Hadseregnek még az egyetlen kalandorral, az antant pártfogoltjával, Vrangellel kellett végeznie.

Sztálin ismét kidolgozott egy tervet, most már Vrangel megsemmisítésére.

E terv szerint a lovas hadseregnek Bereszláv körzetében át kell kelnie <|

Dnyeperen, Genicseszken keresztiig mért csapással Vrangel csapatait Sze*

verni Tavriban el kell vágnia a Krímtől és az arcvonal többi egységével együttműködve meg kell semmisítenie őket. A lovashadsereg ezt a feladatot is becsülettel oldotta meg. A szovjet csapatoknak összesen három hétre volt szükségük ahhoz, hogy végérvényesen végezzenek Vrangellel.

Az első lovashadsereg a külföldi intervenciósokkal és belső ellenforra- dalmárokkal vívott harcban dicsőséges utat tett meg. A polgárháborúban, amikor az éppen hogy megalakított Vörös Hadsereg nem rendelkezett harc- kocsikkal, sem gépesített csapatokkal, a hadihelyzet gyors- és heves csapá- sokat, gyors előnyomulást és manőverezést követelt. Sztálin rögtön felis- merte a gyors fegyvernem szükségességét és kiváló szervező tehetségével megalkotta az első lovashadsereg hatalmas lovas egységeit, amelyek kiválóan működtek együtt a Vörös Hadsereg egyéb fegyvernemeivel a fiatal szovjet köztársaság ellenségeinek szétzúzásában.

148

(5)

A lovashadsereg erős volt és győzött, mert állománya: a vöröskatonák, parancsnokok és politikai tisztek egyaránt határtalan odaadással voltak a nagy októberi szocialista forradalom ügyéért, Lenin-Sztálin Pártjának ügyéért.

A vörös lovasság győzött, mert újtipusú, kiváló vezetők, proletár had- vezérek —• Budjonnij és Vorosilov — mesterien vezették a szocialista haza ellenségei ellen vívott harcban.

A Nagy Honvédő Háború éveiben a hitleri hordák elleni kegyetlen harcban a dicsőséges szovjet lovasság, amely az első lovashadsereg harci

hagyományaiban nevelkedett, ismét híressé tette fegyvereit. A szovjet nen úgy szereti legendás lovasságát, mint az egész hatalmas és dicsőséges szovjet hadsereget: sohasem felejti el a szocialista haza védelmében szerzet!

érdemeit.

D r . K I S S I S T V Á N örnasy

A MAGYAR FEGYVERES ERŰK TÖRTENETE 1848-1G

( Iiefojező rész)

A Dózsa-féle parasztháború vérbefojtása és ennek következménye, a mohácsi katasztrófa után a rothadt magyar feudalizmus nem tudott ellentállni a török csapásainak. Közel két évszázadon át a török hódolt ság ténye és a török front állandósulása (a végvárak vidéke) határozta meg nemcsak hadtörténelmünk, de egész történelmünk alakulását. A há- rom részre szakadt országban három különböző hadrendszer alakult k;

A török hódoltsági részeken, a XVI. század végétől erősen hanyatlásnak indult török hadiszervezetben, magyar elemek nem játszottak említésre- méltó szerepet. Erdélyben a viszonylag független és a XVII. század kü- lönleges körülményei" között felvirágzott gazdasági-társadalmi fejlődés következtében alakult ki először, a feudális formákból kinőtt, m a g y a r j e l l e g ű hadsereg. Bethlen Gábor zsoldos seregének harcértéke megkö- zelíti a 30 éves háború hadseregeinek színvonalát. Seregének állandó zömét magyar-székely és német zsoldos testőrzői képezik. Melléjük hábo rúiban főleg székely és hajdú zsoldosokat fogad. Az erdélyi hadsereg zsol- dosainak többsége már magyar. Ezek mellett igyekszik a főurak bandé riumait, a megyei katonaságot és a nemesi felkelest is igénybe venni tehát az elavult és nem nagyon használható feudális katonai erőket is Erre azért kényszerült, jóllehet a feudális hadszervezet silányságával maga is tisztában volt, mert a zsoldos hadsereg nagyon sokba kerüli 5000 német zsoldos egyévi bére több, mint a fejedelemség egész évi jöve- delme. Jóllehet a magyar hajdú és huszár bére ennek csak egy negyede

— az állandó hadsereg kérdése Bethlennél is mindvégig súlyos probléma maradt, még a legszűkebb keretek között is. A török elleni harcban ki

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Egységes Európai Okmány (1986), majd az Európai Unióról szóló szerződés (1992) megerősítette a „regionális dimenziót” az európai politikák alakításában, valamint

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a megfelelő intézményi kapacitással nem rendelkező és gyenge kormányzattal bíró tö- rékeny államok bizonyultak a leginkább

(Utóbbival kapcsolatban lásd kötetünkben Bognár István Népfelkelő bányász alakulatok Tatabányán a MÁK Rt.-nél az első világháborúban című tanulmányát.).. Az

Kutasi Horváth Katalin: A szép öreg Úrhoz Lehet, hogy én is. Találkozom még véled

§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) GMO- mentességre utaló jelölés kizárólag GMO-mentes termelésből származó élelmiszerek vagy ilyen

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

sikerül nekik közel a román határhoz nagyobb orosz győzelmet kivívni. hadtestnek Toporoutz és Raranczenál lévő előretolt állásai ellen. 6-án az oroszok

Habár a lovas felderítés során „az osztrák–magyar lovashadosztályok nem tudtak kellő mélységben benyomulni az orosz határ mögé, azt mégis megállapították, hogy az