rejtekező gyöngyszemek rakodnak. Pijada siet telje- síteni anyja kívánságát és kinyitja az ajtót s amikor visszatér egy ügyes mozdulattal lehúzza az ablak kalant-yúját. Messziről porfelleg látszik, elől Ginard hadnagy lovagol . . .
n A kis Pijada szive hevesen dobog és várja a ked- vező pillanatot.
• Az ajtón keresztül jövő légáram hirtelen kivágja az ablakot . . . A kis Pijada messziről látja Ginard hadnagy csapatát közeledni.
• „Az ablakot, az ablakot!" — kiált rémesen a hal- dokló ;.nya, — siess, siess . . . megfulladok . . . Isten segíts, Pijadám . . . a levél . . .
• A csapat épen akkor fordult be. S a kis Pijadát mielőtt elővehette volna kis kendőjét, idegesen vonta magához a haldokló és vadul, kegyetlenül tartotta átölelve.
• A kis Pijada hosszú időre felocsúdott. A hideg karokat félelemmel eltelve bontotta le magáról. A fuldokló csókok édes anyjának utolsó búcsúcsókjai voltak. A kis Pijada árva maradt. Önkivülten ugrott fel az ágy széléről, s könnyekkel itatott zsebkendő- jét az ablakpárkányra dőlve lecsukló kis kezével kilobogtatta az ablakon. De már késő volt. Elkésett az igért jeladás. Ginard hadnagyot már messze takarta a porfelhő . . .
• Egy reszkető vonásokkal irt levélke esett a vánko- sok közül a földre. Mindössze ez állt benne: „Ginard hadnagynak. Jöjjön mielőbb a kis Pijadámért."
• A kis Pijada felkapta az ismeretlennek irt sorokat és futott, rohant ki az országútra. A lovascsapat már messze vágtatott, a porfelleg is leszállt a kaszálóra s a kis Pijada félholtan, lihegve esett le az úlmenti kőrakás mellé . . .
ANDRISKA KÁROLY.
Szalay P á l rajza
Egy szomorú nap.
N é h a ú g y s z e r e t e m a b ú s m a g á n y t , Ha r á m b o r ú i a lila a l k o n y a t , A m i k o r l e l k e m s i r h a t b o l d o g a n S e s z e m b e ö t l i k s o k b ú s g o n d o l a t . S e t e r m é s z e t e s é d e s f á j ó é r z é s N e m z a v a r j a fel n y u g a l m a m a t L e l k i s z ü k s é g l e t ez a kis f á j d a l o m , Mely ő s z i n t e é r z é s b ő l f a k a d t .
S k é p z e l e t e m v e t í t ő ü v e g e
E l é m t á r sok-sok r é g i s z é p k é p e t E s z e m b e jut s o k m e l e g p i l l a n t á s E l é m t á r u l n a k e s z m é n y i fejek.
L á t o k c s o d a s z é p g y ö n y ö r ű s é g e k e t , R ó z s á s m o s o l y t , m e l y f a k ó v á vált, E s z e m b e jut egy s z o m o r ú b ú s élet, M o s o l y m ö g ö t t l á t o m a H a l á l t !
E s z e m b e jut egy á l m o d ó v á g y a m ,
Mely, h o g y m e g s z ü l e t e t t , r ö g t ö n m e g is halt, G y ö t ö r b á n t s o k m e d d ő t ö r e k v é s e m . . . H a l l o k é n e k e l n i egy b ú b á n a t o s dalt.
L á t o m , h o g y b a l l a g o k b ú s u t c á k s o r á n , C é l t a l a n ú l , n e m t u d o m h o v a ,
E s z e m b e jut s o k h a l o t t i s m e r ő s ö m A k i k e t n e m l á t o k m á r s o h a . . .
Bacsó Béla.
KUI.TURA IX — 471 —
