Ljubinszkij, V.: A tudományos munkaszervezés az állami apparátusban

(1)

STATlSZTlKAl lRODALMl FlGYELÖ

103

ruházások között (a szerző számításai sze—

rint ez jelenleg 1,0:1,8). Mindezek ellenére a szerző úggy véli, hogy az általa javasolt módszer lehetővé teszi az ipari beruházások eddiginél pontosabb összehasonlítását a két ország között. Szerinte még azt a kérdést kell tovább tanulmányozni: milyen mérték- ben befolyásolja az összehasonlíthatóságot az a különbség, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok között (az iparban) szer—

vezeti vonatkozásban, továbbá az ipari t—u- dományos kutatások finanszírozását illetően áll fenn.

Végül néhány érdekes adatot közöl a szerző, amelyeket ajánlott módszere alkal-

mazásával, a szükség szerint korrigált ame—

rikai, illetve szovjet adatok összehasonlítá- sának eredményeként kapott. Ezek szerint 1950-ben a Szovjetunió beruházásainak vo- Iumene az Egyesült Államok beruházásai—

nak csak kb. 30 százaléka volt. 1950 és 1970 között a beruházások volumene a Szovjetunióban 6—szorosára, az Egyesült Ál- lamokban 1.7—szeresére növekedett, és így 1970-re a Szovjetunió beruházásainak volu—

mene már azonos volt az Egyesült Államo- kéval. A beruházások ágazati szerkezetének jellemzőit a szerző táblával illusztrálja.

(Ism.: Lacfalvi József)

MUNKAUGYI STATISZTlKA

LJUBINSZKU, V.:

A TUDOMÁNYOS MUNKASZERVEZES AZ ÁLLAMI APPARÁTUSBAN

(Naucsnaja organizacija truda v goszudarsztven—

nom apparate.) — Ekonomícseszkie Naukl. 1971. 4, sz. 19—25. p.

Az állami apparátusban dolgozók mun—

kájának korszerűsítéséről beszélve nem sza- bad figyelmen kívül hagyni e tevékenység sajátosságait. E munka nem meghatározott használati értéket hoz létre, hanem olyan szolgáltatásokat nyújt a társadalom számá- ra, amelyekkel elősegíti a társadalmi ter- melés. (: társadalmi haladás feltételeit.

Ezért az állami apparátus munkájának poli- tikai jellege van. Különleges sajátosságai—

nál fogva gyakran az apparátusban dolgo—

zó egyes emberek működése alapján vonnak le következtetéseket az egész appará—

tus tevékenységéről. ,

Az állami apparátusban dolgozók egy ré—

sze alkotó jellegű munkát végez, mivel al- kotó módon kell a mindig más és más kér- désekre a megfelelő megoldást megtalál—

ni. Az esetek egv részében maga a tel- adat meaoldója állapítja meg az alkalma- zandó módszert is. Sokszor e munka kutatá- si ielleget ölt.

Mindezek miatt a személyi tényezők igen fontos szerepet játszanak. Míg az anyagi termelés területén a aépesítés és az auto- matizálás segítségével az emberi munka nagymértékben helyettesíthető, az állami apparátusban csak az emberi munka bizonyos könnyítéséről, de nem helyettesíté—

séről lehet szó.

_Az előzőkben vázolt körülmények lelassít- iák az állami apparátusban dolgozók mun- káiánál a hatékonyság növekedését. Míg a fejlett országokban a termelésnél a haté- konvságlnövekedése 1500 százalékos. az ad- minisztrativ munkaterületeken a növekedés csak 200 százalékos.

A közgazdaságtudomány mind ez ideig kevéssé érintette e munkaterületet. Elsősor- ban jogi módszerek kerültek alkalmazásra, főként az apparátus felépítésére, az irányí—

tási folyamatra stb. vonatkozóan.

Új fogalom — az irányítási tevékenység tudományos szervezése —— kerül bevezetésre az általános tudományos munkaszervezéstől való elkülönítés céljából. Visnakov megha- tározása szerint az irányítási tevékenység tudományos szervezése meghatározott mó- don rendszerezett, szabályozott, a modern tudomány ajánlásai és az élenjáró tapasz—

talatok általánosítása alapján rendszerbe foglalt irányítói tevékenység. Bevezetése ter- mészetesen a jogi vonatkozások figyelembe—

vételével történhet meg.

A jelenlegi fázisban a tudományos mun—

kaszervezés még közös a termelő szférában és az állami apparátusban dolgozókat te- kintve, s a mégis meglevő különbségek a munka korszerűsítésére alkalmazott módsze- rekben mutatkoznak.

1967. június 26—29 között tartották az Össz-szövetségi Munkaszervezési Tanácsko—

zást, amelynek ajánlásai teljes mértékben alkalmazhatók az állami apparátus dolgo- zóinak munkájára.

Az állami apparátus munkájánál a mun- kamegosztás feltételezi a dolgozók egyes kategóriáinak specializációjót. Jelenleg az állami szerveknél a dolgozók jelentős ré—

sze megfelelő utasítások és alapelvek nél- kül dolgozik, egyszeri feladatokat és mea- bizatásokat végezve el. A munkamegosztás lehetővé teszi a szakképzett munkaerő ra- cionális felhasználását. '

A szerző idézi Sunikovnak az Ekonomiká- ban megjelent cikkét, mely szerint az alkal- mazottak munkahelyének tervezése. a típus—

bútorok kialakítása, a korszerű szen/ezési

technika bevezetése, a bizonylatok szabvá—

nyosítósc és az érvényben levo' normatíva

(2)

104

szerinti anyagok kódolása a legfontosabbak az állami apparátus termelékenységének növekedése szempontjából (e felsorolás ter—

mészetesen nem teljes).

Az alkotó szellemi munka fárasztó voltát nagyban csökkentheti az optimális ima—nika- körülmények (világítás stb.) biztosítása.

Sok intézménynél már megteremtették az új munkaszervezési módszerek bevezetésé- nek előfeltételeként a megfelelő szervezeti egységeket, más helyeken ilyen szolgálat még nem létezik. s gyakran előfordul, hogy még a szomszédos intézményeknél jól be- vált módszereket sem ismerik.

A korszerű munkaszervezés megvalósítá—

sának fontos eleme a megfelelő képzettsé- gű káderek biztositása. Az 1959. évi nép—

számlálás adatai szerint az államappará—

tusban dolgozók 13 százaléka rendelkezett felső, 153 százaléka középfokú szakképzett- séggel. Az azóta eltelt idő alatt az arány tovább javult, s csak a tudományos kuta-

tásnál és közoktatásnál figyelhető meg en—

nél magasabb arány. Az államapparátus, azonban nem rendelkezik saját oktatási rendszerrel, ezért a részére szükséges szak- emberek képzésének problematikája áttevő—

dik a felső és középszintű oktatás területé—

re, s azon belül is elsősorban a jogászkép- zésre. Az 1950—es évek végén az (: koncep- ció vált uralkodóvá. hogy ,.túltermelés" van a jogászképzésben. ezért 1950 és 1968 kö- zött a joghallgatók száma csupán 1.5-sze-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

resre növekedett. Ugyanezen idő alatt a felsőfokú tanintézetek hallgatóinak létszá—

ma 3,5—szeresre emelkedett.

A szakminisztériumok területén megfelelő továbbképzési rendszerek működneka mun—

kások képzettségének korszerűsítésére. Az államapparátusban azonban még nem biz- tosított a továbbképzés egységes rendszere.

bár néhány szakmában léteznek ilyen jelle—

gű tanfolyamok. E feladat megoldása nem- csak az állzamapparátusban dolgozók kö—

rülményeire. hanem az egész társadalomra nézve is nagy hatással volna.

Az államapparátusban a munka szemezé—

se jelenleg nélkülözi a tudományos meg—

alapozottságot. A létszámok megállapítása empirikus úton történik, ezért a különböző részlegekben a dolgozók terhelése nem mondható egyenletesnek.

A tudományos megalapozottság hiánya miatt az állami apparátusban dolgozók lét- száma nagy ingadozásokat mutat.

Az 1940-ben itt dolgozók száma 1837 000.

volt, ami 1969—ben 1834 000 főre. csökkent.

Az adatok szerint a legkisebb létszám 1960- ban volt, amikor is 1234 000 fő dolgozott az állami apparátusban.

A tudományos munkaszervezés alapvető feladata az államapparátusban. hogy azo- kon a munkahelyeken, ahol indokolt. meg- felelően csökkentsék a túlterhelést.

(lsm.: Kovács Tamásné)

HÁZTARTÁSSTATISZTlKA

KOHLHAUSER. G.:

A VÁROSI ÉS PARASZTl HÁZTARTÁSOK FOGYASZTÁSANAK ÓSSZEHASONLITASA

(Konsumvergleich zwischen stödtischen und bauer—

lichen Haushalten.) —- Monatsberr'Chfe des Österrei- chischen Institutes für Wirtschaftsforschung. 1771. 4 sz. 163—174. p.

Gazdaság- és szociálpolitikai vizsgálódá—

sok alkalmával ismételten olyan megállapí—

tásokkal találkozhatunk, hogy a paraszti háztartások életszínvonala messze elmarad a városi háztartásoké mögött. Ezt az általá- ban alig vitatott tézist Ausztriában még a gyakorlatban nem bizonyították. A városi és paraszti háztartásokban első ízben 1964-ben végzett fogyasztási adatfelvételek e vonat—

kozásban már megteremtették bizonyos elő- feltételeket.

A tanumány elsősorban egy ilyen összeha- sonlítás általános problematikáját mutatja be. majd leírja a statisztikai vonatkozásokat.

végül pedig különféle szempontok alapján elemzi a városi és a paraszti háztartások fogyasztásának mértékében és összetételében mutatkozó különbségeket. Az eredmények

alapján megkísérli e két népességcsoport átlagos életszínvonalának különbségét nagy- jából felvázolni.

A városi és a paraszti háztartások fo—

gyasztásának összehasonlítása különösen akkor vet fel kényes kérdéseket. ha abból, következtetéseket vonnak le az életszínvo- nallal kapcsolatban. A két népességcsoport igen különböző életfeltételek között él. A városi lakosnak vannak olyan szükségletei.

amelyeket a miliő teremt s a falun lakó ezekkel egyáltalán nem. vagy csak kis mér—

tékben rendelkezik. Az ilyen jellegű városi kiadások tehát inkább költséget jelentenek, mint az életszínvonalat befolyásoló ténye—

zőt. Falun bizonyos szükségleteket azért sem lehet kielégiteni, mert hiányzik a megfele- lő kínálat. lgy például falun mindig rosz- szabb az ún. központi szolgáltatásakkal való ellátás. minta városban, s ez rontja az életszínvonalat. Ilyenek például a közleke—

dés, az oktatás, a művelődés. az üdülés. a szórakozás. Vannak különbségek az életfel—

tételekben is. amelyek a közérzetre" hatnak, mint például a levegő szennyeződése. a mi.