A középkori uralkodók címeres propagandájának vagy heraldikai reprezen-tációjának vizsgálata több szempontból is hozzájárulhat művelődéstörténeti, sőt nem egy esetben részben politikatörténeti ismereteinkhez is.1 Nemcsak azt mutatja meg ugyanis, hogy egy-egy király vagy császár melyik címeit vagy mely területekre vonatkozó igényét tartotta fontosnak hangsúlyozni fo-lyamatosan variált címereivel, hanem abba is bepillantást enged, hogy az adott uralkodó hogyan próbálta meg különféle eszközökön a címerek segítsé-gével önreprezentációját és politikai szándékait megjeleníteni a különféle tár-sadalmi rétegek felé. Különösen két forrástípus vizsgálata látszik indokolt-nak: a királyi pecséteké és a pénzeké. Az előbbieké azért, mert mégis csak az uralkodói akaratnyilvánítás legfontosabb eszközének számítottak a korban.
Az utóbbiakkal pedig azért fontos foglalkoznunk, mert vitán felül a pénzek voltak a korabeli Magyarországon a legnagyobb példányszámban forgó, cí-mermotívumokkal díszített tárgyak. Zsigmond heraldikai reprezentációját vizsgálni ráadásul már csak azért is izgalmas feladatnak tűnik, mert uralko-dása alatt a magyar udvari kultúra a megélénkülő európai kapcsolatrendszer-nek köszönhetően köztudottan igen komoly nyugati impulzusokat kapott.2 Jelen dolgozatomban ezért a magyar uralkodók címeres reprezentációjának 13. és 14. századi fejlődését tekintem át röviden, ezt követően számba veszem Zsigmond király azon nem túlságosan nagyszámú magyar pénzeit, amelye-ken a magyar királyi címéhez nem kapcsolódó heraldikai motívumok is fel-bukkannak, majd az összehasonlítás kedvéért szintén vázlatosan ismertetem a korabeli uralkodói pecsétek vizsgálatának főbb tanulságait, végül pedig megpróbálok választ találni arra a kérdésre, hogy miért éppen a feltüntetett címerek szerepelnek Zsigmond pénzein, és a heraldikai reprezentáció ezen formáját milyen célok érdekében alkalmazta az uralkodó.
* A szerző az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék egyetemi docense és az MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport (LP2015-4/2015) tagja.
1 Bertényi Iván: A címerek mint a propaganda eszközei az élő heraldika korában Magyarorszá-gon. Levéltári Közlemények 75. (2004) 13–25.
2 Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Budapest 1984. 243–244.
Az uralkodói címerek tipológiai rendszere
A középkori magyar királyok heraldikai reprezentációjának vizsgálata során magam az alábbi kategóriákba próbáltam és próbálom besorolni az uralko-dók által használt egyes címereket és címermotívumokat:3
1. a magyar királyi címerek: ide értve a 12. század végén kialakult sávo-zott (vörössel és ezüsttel többnyire hétszer vágott), valamint kettőskeresztes pajzsot;
2. a magyar király párhuzamosan viselt uralkodói címeire utaló címerele-mek: a Szent Korona országaihoz nem kapcsolódó heraldikai motívumok, például a lengyel királyok sasos címere I. Lajos idejében;
3. a Szent Korona egyes országainak címerei: ilyen legelőször is az ural-kodói reprezentációban I. Lajos idején megjelenő dalmáciai címer, amelynek felvételét egyértelműen a tengermellék 1358-i meghódítása motiválta;
4. tartományi címer: kizárólag Szlavónia esetében jellemző I. Mátyás és a Jagelló királyok alatt;
5. igénycímerek: az előző pontban szereplőkkel helyenként átfedést mu-tató kategória, például éppen Zsigmond idejében az 1405 utáni uralkodói nagypecséten megjelenő dalmáciai címer egyszerre tekintendő a Szent Koro-na egyik országára utaló motívumKoro-nak és az 1403-ban ténylegesen elveszített tengermellék visszaszerzésére vonatkozó szándékokat kifejező igénycímer-nek;6. a király családi címerére vagy származására utaló heraldikai motívu-mok: ide érthetjük például az Anjouk liliomos mezejét vagy a I. Mátyás ural-kodása alatt a Hunyadiak hollós címerét;
7. a királyné családi címerére vagy származására utaló heraldikai motí-vumok: idehaza kizárólag a középkor utolsó évtizedeiben, I. Mátyás és a Ja-gelló-uralkodók idején felbukkanó jelenség.
A magyar királyok reprezentációs igénye folyamatosan változott a középkor évszázadai során: nem meglepő tehát, hogy a fentebb vázolt – javarészt eltérő reprezentációs igényt és propagandafunkciót betöltő – címerfajták összessége csupán a mohácsi csatát közvetlenül megelőző évtizedekben mutatható ki egyidejűleg. Zsigmond kora ilyen szempontból átmeneti időszak, amely azonban igen fontos hidat képez az Árpád-korban éppen csak megjelenő, majd az Anjou-korban némiképp differenciáltabbá váló uralkodói címerhasz-nálat és a késő középkori királyok változatos és minden jel szerint igencsak tudatos heraldikai reprezentációja között.
3 Körmendi Tamás: A magyar királyok címerének középkori története [Kézirat].
A magyar királyok heraldikai reprezentációja Zsigmond előtt
Szent István utódainak címerviselése a 12. század végétől adatolható. Imre király vélhetően 1196–1199 között készült mintákat követő,4 de csak 1202-ből ránk maradt aranybulláján négy pólyát ábrázoló (vagyis nyolcszor vágott) normann pajzsban a vágások között kilenc leopárdos oroszlánt láthatunk.5 A magyar uralkodók később rendre csupán hétszer vágott formában ábrázolt, sávozott címerének ez a legkorábbi ismert előfordulása. A királyi pecséteken egészen II. András uralkodásának végéig megfigyelhető (de időnként változó számú) oroszlánok a korszak heraldikai elemekkel díszített pénzein – való-színűleg az apró méretből adódó vésési nehézségek miatt6 – egyáltalán nem szerepeltek, és a 13. század első harmada után végleg el is tűntek. A rendelke-zésünkre álló források numizmatikai7 és szfragisztikai8 szempontú vizsgálata azt a következtetést sugallja, hogy a magyar királyok másik, kettős keresztet ábrázoló címerét IV. Béla vette fel rögtön uralkodása elején. Az uralkodói jel-képeket korszakunkban viszonylag ritkán cserélték, így nyilván ennek a vál-toztatásnak is komoly oka lehetett: magam úgy vélem, hogy IV. Béla ezzel is kifejezésre akarta juttatni szembefordulását apja politikájával és visszatérését a kettős keresztet a hazai uralkodói jelképek közé emelő (de címerként isme-reteink szerint még nem használó) III. Béla korának hatalomgyakorlási esz-ményeihez.9 Amennyiben pedig csakugyan így volt, akkor ez lehetett talán az első olyan alkalom, amikor a magyar király a politikai mondanivalója megje-lenítésére használta a heraldikai reprezentációt. Szent István örököseinek et-től kezdve mindenesetre a korszak európai gyakorlatában egyedülálló mó-don két különböző címerük is volt: a sávozott pajzs, illetve a kettős kereszt.
Magam nem látom igazolhatónak, hogy a 13. századi kortársak ezek bárme-lyikére is a dinasztia állítólagos családi címereként tekintettek volna:10 hasz-nálatuk inkább időben különült el egymástól. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar királyok az Árpád-korban – amikor a dinasztia és az uralkodói hata-lom amúgy is elválaszthatatlannak tűnt egymástól11 – véleményem szerint kizárólag a magyar királyi címükhöz kapcsolódó heraldikai motívumokat használtak.
4 Szabados György: Imre király házassága, aranybullája. Századok 136. (2002) 347–350.
5 Takács Imre: Az Árpád-házi királyok pecsétjei. Budapest 2012. 104–106. (21. sz.)
6 Bertényi Iván: Magyar címertan. Budapest 2003. 67.; Bertényi Iván: A magyar államcímer kifejlő-désének európai párhuzamai. In: Bertényi Iván: A címertan reneszánsza. Budapest 2010. 225.
7 Körmendi Tamás: A magyar királyok kettőskeresztes címerének kialakulása. Turul 84. (2011) 73–83.
8 Takács Imre: Címerek az Árpád-háziak pecsétjein. Turul 84. (2011) 84–91.
9 Körmendi T.: Kettőskeresztes címer i. m. 82–83.
10 Körmendi T.: Kettőskeresztes címer i. m. 83.
11 Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik (Magyarország története 1301-ig). Debrecen 1997. 52.
A nápolyi Anjouk közül származó I. Károly trónra léptével a magyar uralko-dók által használt címerelemek köre is bővült,12 és a heraldikai reprezentáció is többrétűvé vált. A király által használt címermotívumok körébe egyfelől természetes módon bekerült az új uralkodó származására utaló liliomos mező (időnként a dinasztia nápolyi ágának címerhasználatához alkalmazkodó mó-don tornagallérral ábrázolva). Másfelől ugyancsak ekkoriban jelent meg az uralkodói címer mind állandóbbá váló külső ékítményeként a sisakdíszként ábrázolt, patkót harapó, koronás strucc: a ritka (és magyar közegben némi-képp meghökkentő) heraldikai motívum felvételének okait máig sem ismer-jük.13 I. Károly korában tehát a magyar királyi címhez kapcsolódó sávozott és kettőskeresztes címerek mellett az uralkodó nápolyi származására utaló mo-tívumok is felbukkantak a heraldikai emlékanyagban. Emellett azonban ugyancsak I. Károly volt az első olyan magyar király, aki a reprezentáció céljai szerint variálni kezdte az általa használt címerelemeket: hol a liliomos mező-ből és a sávozatból alkotott – és a modern szakirodalomban a mezők sorrend-jének megfelelően Anjou-magyar vagy magyar-Anjou címernek nevezett14 – kompozíciót alkalmazta, hol pedig a kettőskeresztes pajzsot. I. Károly heral-dikai reprezentációja tehát legalább két szempontból összetettebb volt Ár-pád-házi elődeiénél: egyrészt a származására utaló családi motívumok szere-peltetése, másrészt a variált címerhasználat miatt.
I. Lajos idejében az alkalmazott heraldikai motívumok köre tovább bő-vült, maga a reprezentáció pedig még differenciáltabbá vált. 1358 után az ural-kodó a dalmáciai területek fölötti fennhatóságát kifejező, három oroszlánfejet ábrázoló címert is használatba vette,15 ezzel pedig a magyar királyok reprezen-tációjában egy újabb típus jelent meg a magyar királyi címhez kapcsolódó, il-letve a származásra utaló elemek mellett: a Szent Korona valamely országát önállóan megjelenítő címer, nyilván szoros összefüggésben a tengermellék 1357. évi tényleges meghódításával és az ezt szentesítő 1358-i zárai békével.
Miután pedig 1370-ben lengyel királlyá koronázták, I. Lajos a lengyel királyok
12 Bertényi Iván: A magyarországi Anjouk heraldikájának néhány kérdése. Művészettörténeti Ér-tesítő 35. (1986) 56–67.; Bertényi Iván: A magyarországi Anjouk főbb címerváltozatai. In: Ká-roly Róbert és Székesfehérvár. Szerk. Kerny Terézia, Smohay András. Székesfehérvár 2011.
44–54.; Rácz, György: L’araldica dell’età angioina. In: L’ungheria angioina. A cura di Enikő Csukovits. Roma 2013. 286–293.
13 Vajay Szabolcs korábban úgy vélte, hogy a strucc a királyi hatalom jelképe, a csőrében tartott patkó pedig valami módon a kiskirályok fölött aratott diadalra utalna (Vajay, Szabolcs de: L’hé-raldique, image de la physiologie sociale. Atti della Academia Pontaniana. Nuova serie 16.
[1967] 8–9.). Ezt a szellemes, de tökéletesen igazolhatatlan feltételezést a közelmúltban megy-győzően cáfolta: Pinoteau, Hervé: Promenade dans l’héraldique des Angevins de Naples et de Hongrie. In: Auxilium historiae. Tanulmányok a hetvenesztendős Bertényi Iván tiszteletére.
Szerk. Körmendi Tamás, Thoroczkay Gábor. Budapest 2013. 253.
14 Bertényi I.: A magyarországi Anjouk heraldikája i. m. 281–283.
15 Körmendi Tamás: Dalmácia címere a középkori magyar királyok heraldikai reprezentációjában.
In: Archivariorum historicorumque magistra. Történeti tanulmányok Bak Borbála tanárnő 70.
születésnapjára. Szerk. Kádár Zsófia, Lakatos Bálint, Zarnóczki Áron. Budapest 2013. 391–407.
sasos pajzsát is felvette címerei közé,16 ezt egyébként annál is inkább megtehet-te, mert anyja révén maga is rokonságban állt a Piast dinasztiával. Uralkodása alatt a magyar király heraldikai reprezentációja tehát nem csupán újabb motí-vumokkal, de újabb reprezentációs célokkal is bővült. A dalmáciai és a lengyel címer felvételének ugyanis egyértelmű politikai üzenete volt: a frissen meg-szerzett területek fölötti uralom hangsúlyozása. Hasonlóképp izgalmas kérdés az is, hogy I. Lajos ezeket a gazdagon variált heraldikai motívumokat ponto-san milyen eszközökön (pecséteken, pénzeken, faragványokon vagy használa-ti tárgyakon) keresztül milyen célközönség felé igyekezett megmutatni. Min-den jel szerint ő volt az első magyar uralkodó, aki tudatosan megkülönböztet-te a hazai és a külhoni heraldikai reprezentációt. A dalmáciai címert például ismereteink szerint egyetlen alkalommal sem használta idehaza: ezt talán az-zal lehet magyarázni, hogy a terület ekkoriban már nagyjából két és fél évszá-zada szerepelt a magyar királyok intitulatiójában, meghódítását tehát a hazai közvélemény a Szent Korona jogainak helyreállításaként értékelhette. Külföl-dön viszont annál inkább hangsúlyozta a dalmáciai hódítást a heraldika eszkö-zeivel is, hiszen az ország határain kívül mégiscsak úgy gondolkodtak az adri-ai tengermellékről, mint hosszú évtizedek óta velencei fennhatóság alatt álló területről, amelyre a dózsék éppen úgy igényt formáltak, mint a magyar király.
Zsigmond király trónra léptének idejére tehát a hazai uralkodók címeres reprezentációja már viszonylag variált és összetett képet mutatott. Egyfelől már megjelentek a magyar királyi címhez kapcsolódó motívumok mellett az uralkodó származására utaló elemek, illetve egy-egy részlet erejéig a Szent Korona egyes országait vagy a perszonálunióban kormányzott területeket jel-képező heraldikai motívumok is. Másfelől a címeres reprezentáció kezdett célközönség és közvetítő eszközök szerint is differenciálttá válni. Látni fog-juk, hogy a fejlődés Zsigmond korában sem állt meg. Vegyük tehát sorba en-nek vizsgálatához először is a király uralkodásának idejéből fennmaradt pén-zek címeres ábrázolásait.
A korabeli magyar pénzek heraldikai programja
Zsigmond király pénzein a heraldikai reprezentáció igen visszafogott: szinte minden esetben a kettőskeresztes vagy a sávozott magyar királyi címer meg-jelenítésére korlátozódik. Ezt a meglehetősen egyhangú programot csupán néhány veret esetében töri meg valamilyen más címermotívum felbukkanása.
Az alábbiakban először is ezeket az eseteket veszem számba, majd vázolom a vizsgálatukból adódó lehetséges következtetéseket.
16 Gelre: Bibliothèque Royale, Ms. 15652–56. Facsimile. Préface par Christiane van den Ber-gen-Pantens. Leuven 1992. 52v – az ábrázolás keltezésére lásd AdamEven, Paul: L’Armorial universel du héraut Gelre (1370–1395), Claes Heinen, roi d’armes des Ruyers. Neuchâtel 1971.
5–12.
1. Zsigmondnak a szakirodalomban H572. jelzettel idézett magyar arany-forintjának hátlapján négyelt címerpajzs szerepel: ennek első és negyedik ne-gyede hétszer vágott, második és harmadik negyedében ellenben kiterjesztett szárnyú sas látható (1. kép).17 A sávozat azonosítása nyilvánvalóan kézenfek-vő, az pedig ugyancsak közismert, hogy a sas (egyebek mellett) a brandenbur-gi őrgrófok címermadara is volt: Zsigmond magyarorszábrandenbur-gi uralkodásának e korai numizmatikai emlékén tehát kétségkívül a király egyidejűleg viselt brandenburgi őrgrófi címére utal. A veretet a szakirodalom 1387–1402 közé keltezi,18 és ezt a vélekedést a király pecsétjeinek vizsgálata is igazolni látszik, hiszen Zsigmond középpecsétjéről éppen 1402-ben tűnt el a brandenburgi sa-sos címer, a titkos pecsétről pedig már 1401-ben. Mindennek alapján logikus-nak tűnhet a feltételezés, hogy az uralkodó heraldikai reprezentációjában a csehországi helytartói cím 1402-i megszerzésével szorult háttérbe a birodalmi őrgrófi címre utaló motívum. Ugyanakkor talán nem árt felhívni a figyelmet két zavaró tényezőre is, amelyek azonban nézetem szerint legfeljebb csekély mértékben gyengítik, de semmiképp sem cáfolják a vizsgált pénznek a szak-irodalomban elterjedt, imént vázolt keltezését. Egyfelől ugyanis szembeötlő, hogy Zsigmond 1405-ben használatba vett (és még 1433-ban is használt) má-sodik kettőspecsétjén jóval 1402 után is felbukkant a brandenburgi sasos cí-mer, még ha csupán a címerkoszorú ötödik helyén is (vagyis háttérbe szorítva például a cseh és a dalmáciai címer mögött). A nagypecsét tanúbizonyságát magam azért nem tekinteném perdöntőnek, mert korszakunkban a kettős uralkodói felségpecsétek heraldikai programja már csak a nyomó nagyobb méretéből adódóan is az egész kontinensen rendszerint jóval gazdagabb volt a kevésbé ünnepélyes uralkodói pecséttípusokénál és a pénzekénél. A nagy-pecsét tehát önmagában aligha használható egyértelmű analógiaként egy aranyforint címereivel kapcsolatban. Másfelől az a megfigyelés is ide kíván-kozik, hogy a Zsigmond nevében kelt privilegiális oklevelek intitulatiói egé-szen 1428-ig Brandenburg őrgrófjaként (marchio Brandenburgensis) is említet-ték a királyt. Mindezek alapján egyértelműen azért nem lehet kizárni, hogy a H572. sz. aranyforintot is 1402 után verték, még ha ez a középpecsétek és a titkos pecsétek alapján kínálkozó analógiából kiindulva nem is látszik túlsá-gosan valószínűnek.
17 Az egyes veretekre itt és a továbbiakban Huszár Lajos éremkatalógusa alapján hivatkozom a bevett módon, vagyis kiadványra utaló H siglával és az ottani sorszámukkal. Huszár, Lajos:
Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest 1979.; Soós Ferenc közelmúltban megje-lent munkája (A magyar fémpénzek feliratai és címerei. Budapest 2014.) sajnos csak váloga-tást közöl a korabeli pénzekből.
18 Tóth Csaba: Luxemburgi Zsigmond magyar pénzverése. In: Sigismundus rex et imperator.
Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387–1437. Kiállítási katalógus. Szerk.
Takács Imre. Budapest 2006. 171.; Sigismundus rex et imperator i. m. 191. (3.25. sz. – a vonat-kozó részlet Tóth Csaba munkája). Jelen dolgozatomhoz mellékelt képek a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött pénzekről készültek: szeretném ezúton is megköszönni Tóth Csaba lekötelező szívességét, hogy ezeket rendelkezésemre bocsátotta.
2. Az uralkodó egy másik, H573. jelzetű aranyforintján az előzőekben be-mutatotthoz hasonló címerkompozíciót látunk, ám a második és a harmadik pajzsnegyedben ezúttal ágaskodó, kétfarkú koronás oroszlánnal, vagyis a cseh királyok címerállatával (2. kép).19 A mondott veretet valószínűleg éppen az utóbbi motívum szerepeltetése miatt keltezi a szakirodalom 1402-nél később-re,20 hiszen Zsigmond éppen 1402. február 24-én kényszerítette ki bátyjától, IV.
Vencel cseh királytól, hogy kormányzói jogkörrel rendelkező helytartóvá ne-vezze ki a Přmyslidák egykori országában. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Zsigmond magyar királyként kibocsátott privilegiális okleveleinek intitulatió-jában a „Csehország örököse” (Bohemie… heres) kifejezés rögtön trónra lépté-nek évében megjelenik, és egészen 1419-ig folyamatosan és változtatások nél-kül szerepel, hogy aztán 1420-tól a tényleges politikai helyzethez alkalmaz-kodva felváltsa a „Csehország királya” (Bohemie… rex) formula. A király cseh-országi helytartósága tehát az intitulatiókra semmiféle hatással nincsen, ennél-fogva jogosnak tűnik a kérdés, hogy vajon a pénzek heraldikai programját biztosan befolyásolta-e. Kételyeinket ezúttal nemhogy nem cáfolja, de egyene-sen csak tovább erősíti, ha Zsigmond pecsétjeit is megvizsgáljuk. A király ugyanis rögtön 1387-ben használatba vett első kettős nagypecsétjének heraldi-kai programjában is szerepeltette a cseh oroszlánt (ekkor még nyilvánvalóan igénycímerként, az előlapon látható két hasított címer közül a második helyen
19 További apró eltérés, hogy az első és negyedik negyedben a vágások száma nem hét, hanem csupán hat, ám ez nyilvánvalóan csupán vésési nehézségekkel magyarázható.
20 Sigismundus rex et imperator i. m. 191. (3.24. sz. – a vonatkozó részlet Tóth Csaba munkája).
1. kép. Zsigmond király H572. jelzetű aranyforintjának hátlapja.
(Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest; fotó: Gedai Csaba)
2. kép. Zsigmond király H573. jelzetű aranyforintjának hátlapja.
(Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest; fotó: Gedai Csaba)
ábrázolt pajzs második mezejében).21 Esetünkben a nagypecsét tanúbizonysá-gát azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert – ellentétben a fentebb ismer-tetett esettel, amikor az adatolhatóan jóval a nyomó elkészülte előtt felvett brandenburgi címer kései és a heraldikai reprezentáció szempontjából mind súlytalanabb szerepeltetésére láttunk bizonyítékot Zsigmond király második nagypecsétjén – a cseh királyi címernek az első magyarországi felbukkanását keltezi kényszerítő erővel a csehországi helytartóság kezdeténél korábbra az 1387-ben vésetett első nagypecsét. Zsigmond második magyar királyi titkos pecsétjén szintén még csehországi helytartóságának tényleges kezdete előtt, már 1401-ben megjelent a kétfarkú oroszlán,22 ám ennek lehetséges magyará-zatát a szakirodalom abban látja, hogy IV. Vencel cseh király esetleg már ekkor ígéretet tett öccsének hatalma átengedésére.23 Egyetlen uralkodói pecséttípus akad, amelynek címeres ábrázolásában tényleg éppen a helytartóság megszer-zését követően váltotta fel a brandenburgi sast a cseh címerállat: Zsigmond király 1402-ben vésetett második középpecsétjén ugyanis ívelt oldalú három-szögpajzsban hasított címer első mezejében kétfarkú oroszlán látható, második mezeje pedig hétszer vágott. Ezzel a pecséttel kapcsolatban viszont a szakiro-dalom már régen rámutatott, hogy a király egyaránt használta cseh és magyar földön. Ha pedig tekintetbe vesszük azt is, hogy benne a magyar királyi pecsé-tek sorában szinte egyedülálló módon nem a magyar, hanem valamely más királyi címhez kapcsolódó címermotívum szerepel a pajzs első mezejében, úgy kézenfekvőnek tűnik az a következtetés, hogy a második középpecsét készíté-sét egyfelől éppen a csehországi helytartói cím elnyerése motiválta, másfelől heraldikai programja is elsősorban a cseh területeknek szól. Rögtön felmerül tehát a kérdés: bizonyosak lehetünk-e abban, hogy a magyarországi arany-pénzverésben éppen a kifejezetten csehországi használatra is szánt középpe-csét címeréhez hasonló motívumrendszerrel dolgoztak? Kijelenthetjük-e va-jon, hogy Zsigmond magyar forintján egyáltalán nem bukkanhatott fel a két-farkú oroszlán igénycímerként azt megelőzően is, hogy a magyar uralkodó ténylegesen is csehországi helytartó lett? Véleményem szerint ez korántsem egyértelmű: még akkor sem, ha a korabeli pénzek heraldikai programjának legközelebbi szfragisztikai párhuzamait idehaza valóban az uralkodói közép-pecsétek és titkos közép-pecsétek szolgáltatják, hiszen azok többnyire kizárólag ma-gyar használatra szánt typariumoktól kelt lenyomatok, ennek megfelelő heral-dikai programmal, és ennyiben biztosan különböznek Zsigmond elsősorban cseh területek felé reprezentáló második középpecsétjétől. Másfelől a cseh
21 1390: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban MNL OL), Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban DL) 7660, MNL OL V 8 164 – Sigismundus rex et imperator i. m.
180–181. (3.3. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
22 1397: Sigismundus rex et imperator i. m. 182. (3.6. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde mun-kája).
23 Kumorovitz L. Bernát: A magyar királyi egyszerű- és titkospecsét használatának alakulása a középkorban. A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 7. (1937) 105–106.
oroszlános címer szerepeltetése a korabeli pecsétek és az uralkodói intitulatiók vizsgálata alapján 1402 előtt is bőven adatolható. A címermotívumok alapján így a H573. sz. aranyforint napjainkban elterjedt keltezését magam nem látom egyértelműen igazolhatónak, jóllehet az kétségtelen, hogy az 1402 utáni kelte-zés több szempontból is valamivel valószínűbbnek tűnik, a heraldika oldaláról nézve például elsősorban azért, mert ezt megelőzően egyetlen magyar királyi pénzen sem szerepelt igénycímer.
3. A jóval kisebb reprezentációs értékkel bíró – mert a főleg exportra szánt aranyforintokkal szemben elsősorban a hazai mindennapi forgalomban sze-replő és jóval apróbb méretű – ezüstpénzek közül összesen hét vereten szere-pel Zsigmond király korában a magyar királyok megszokott címermotívuma-itól eltérő heraldikai elem. Hat esetben ez megint csak a brandenburgi sas, amelyet minden alkalommal a versón látható négyelt pajzs második és har-madik negyedében ábrázolnak a H575. (3. kép), 576. (4. kép) és 577. sz. (5. kép) dénárokon, illetve a H580. (6. kép), 581. (7. kép) és 583. sz. parvusokon. A he-tedik vereten, a H582. sz. parvuson a sas helyét ismét csak a kétfarkú cseh oroszlán foglalja el (8. kép). Ezen ezüstpénzek közelebbi keltezése ismereteim szerint nem lehetséges.
Zsigmond magyar pénzein tehát a magyar királyi címerhez kapcsolható motívumokon kívül mindössze a brandenburgi sas és a cseh oroszlán jelenik meg: az előbbi nyilvánvalóan a király idegen országbéli (esetünkben őrgrófi) címére utal, az utóbbival kapcsolatban viszont nem tudjuk eldönteni, hogy vajon 1402 előtt felbukkanó igénycímerrel van dolgunk, esetleg Zsigmond 1402–1420 közötti csehországi helytartóságával vagy 1420 utáni cseh királysá-gával összefüggésben kerültek a pontosabban keltezhetetlen numizmatikai emlékekre. A korabeli nyugati standardokhoz mérten viszonylag egyhangú heraldikai program visszafogottsága különösen szembeötlő a kimagasló rep-rezentációs értékkel bíró aranypénzeken: ezeken ugyanis a kortárs uralkodók 3. kép. Zsigmond király
H575. jelzetű denárjának hátlapja. (Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest; fotó: Gedai Csaba)
5. kép. Zsigmond király H577. jelzetű denárjának hátlapja. (Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest; fotó: Nagy Zoltán) 4. kép. Zsigmond király
H576. jelzetű denárjának hátlapja. (Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest;
fotó: Nagy Zoltán)
előszeretettel ábrázoltak a magyar heraldikában (és azon belül is főleg a pe-cséteken) ekkoriban éppen csak megjelenő igénycímereket. Lássuk mármost, hogyan illeszthetők be ezek a tanulságok azon következtetések halmazába, amelyeket a korabeli királyi pecsétek vizsgálata kínál.
A korabeli magyar királyi pecsétek heraldikai programjának összefoglalása Zsigmond magyar uralkodóként használt pecsétjein a címeres reprezentáció sokkal gazdagabb, mint a pénzeken. Mivel a forrástípus értékelésére Marosi Ernő a közelmúltban két tanulmányában is kitért,24 magam az alábbiakban csak az egyes pecsétek heraldikai motívumainak tételes ismertetésére és a leg-fontosabb következtetések összefoglalására szorítkozom.
1. A király 1387-ben készíttetett első nagypecsétje – amelyet ismereteink szerint utoljára 1401-ben használtak,25 nemcsak művészi kidolgozottságát,26 de a heraldikai kompozíciót tekintve is Anjou-kori mintákat követ. Előlapján a trónon ülő uralkodó alakja mellett kétoldalt egy-egy hasított pajzs jelenik meg:
ezek első mezeje a magyar királyok jól ismert címerének megfelelően hétszer vágott, második mezejük a (heraldikai) jobb oldalon látható pajzs esetében a kétfarkú cseh oroszlánt, a bal oldali pajzson pedig a brandenburgi sast ábrá-zolja. A hátlapon ugyancsak az Árpád-kori gyakorlatban gyökerező Anjou-ko-ri uralkodói nagypecsétekhez hasonlóan a magyar királyok kettőskeresztes címerét láthatjuk.27 Zsigmond 1405–1433 között használt második
nagypecsét-24 Marosi Ernő: Reformatio Sigismundi. Művészeti és politikai reprezentáció Luxemburgi Zsig-mond környezetében. In: Sigismundus rex et imperator i. m. 25.; Marosi Ernő: A magyar An-jouk és Zsigmond király felségpecsétjei. Ars Hungarica 41. (2015) 153–156.
25 Sigismundus rex et imperator i. m. 180. (3.3. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
26 Marosi E.: Felségpecsétek i. m. 153.
27 Sigismundus rex et imperator i. m. 191. (3.24. sz. – a vonatkozó részlet Tóth Csaba munkája).
8. kép. Zsigmond király H582. jelzetű parvusának hátlapja. (Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest;
fotó: Nagy Zoltán) 6. kép. Zsigmond király
H580. jelzetű parvusának hátlapja.
(Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest;
fotó: Gedai Csaba)
7. kép. Zsigmond király H581. jelzetű
parvusának hátlapja.
(Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest; fotó:
Nagy Zoltán)
je már a korabeli nyugati uralkodók typariumain megfigyelhető magasabb szintű reprezentációs igényekhez igyekezett alkalmazkodni, és heraldikai programja is sokkal bővebb az első nagypecséténél. Előlapján és hátlapján is hat pajzsból álló címerkoszorú figyelhető meg: ennek egyes elemei az elsőtől a hatodik helyig haladva sorrendben a magyar királyok kettőskeresztes, majd sávozott címerét, azután a cseh oroszlánt, a dalmáciai leopárdfejeket, a bran-denburgi sast és a luxemburgi oroszlánt ábrázolják.28 Hasonlóképp hat címert láthatunk az uralkodó 1433-ban vésetett harmadik nagypecsétjének mindkét oldalán is, ám itt – Zsigmond császári koronázása után tökéletesen érthető mó-don – a birodalmi sas szerepel az első helyen, mögötte a kettőskeresztes és a sávozott magyar címer, majd a cseh és a dalmáciai, végül a luxemburgi motí-vum.29 A király nagypecsétjeinek heraldikai programja tehát (különösen 1405 után) igen gazdag: a korábbi magyar uralkodók idejében megfigyelhető pra-xissal összevetve nem túlzás kijelentenünk, hogy Zsigmond volt az első Szent István utódai közül, aki a nagypecsétet valóban a heraldikai propaganda szol-gálatába állította. A kettős felségpecsét mérete azonban többszörösen felül-múlja a pénzekét, így aztán egyrészt értelemszerűen jóval több részlet (és jóval több címeres elem) megjelenítésére nyílt rajta alkalom; másrészt a király nyil-vánvalóan más (zártabb) közegben és részben más (magasabb társadalmi állá-sú) célközönség felé fejtett ki reprezentációt a nagypecséttel, mint a pénzek közül akár az aranyforintokkal is. Mindezek miatt a kettőspecsét heraldikai programjára aligha támaszkodhatunk egyértelmű analógiaként a pénzeken látható címerek üzenetének feltérképezése során.
2. A királyi középpecsétek címerei rendszerint az egész kései középkor folyamán jóval kevésbé változatos képet mutatnak a nagypecséteknél. Nem volt ez másképp Zsigmond esetében sem: a Luxemburgi dinasztiából szárma-zó uralkodó 1393–1402 között használt első magyar királyi középpecsétjén az ívelt oldalú háromszögpajzsba foglalt, hasított címer első mezeje hétszer vá-gott, második mezejében a brandenburgi sas látható.30 Más a helyzet Zsig-mond második középpecsétjével: mint arról fentebb már szó esett, ennek 1402-ben készített nyomóját az uralkodó magyar és cseh királyként egyaránt használta, készítésének apropója pedig minden jel szerint éppen a csehorszá-gi helytartói cím elnyerése lehetett. A pecsétmezőben látható hasított címer első mezeje ugyanis a cseh oroszlánt ábrázolta, a magyar sávozat pedig ezzel a második mezőbe szorult,31 vagyis a középkori magyar királyi pecsétek ese-tében egyedülálló módon a magyar uralkodói címer ezúttal a reprezentáció
28 1406: DL 8295, MNL OL V 8 677 – Sigismundus rex et imperator i. m. 183–184. (3.11. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
29 1435: DL 64 285, MNL OL V 8 385 – Sigismundus rex et imperator i. m. 189–190. (3.22. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
30 1400: DL 5792 – Sigismundus rex et imperator i. m. 181. (3.5. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
31 1414: DL 8442, MNL OL V 8 178 – Sigismundus rex et imperator i. m. 183. (3.10. sz. – a vonat-kozó részlet Wehli Tünde munkája).
szempontjából alárendelt helyzetbe kényszerült egy másik királyi (tehát nem a császári) címre utaló heraldikai motívum mögött. A középkori magyar ural-kodók pecsétjein és pénzein megfigyelhető címerelemek összevetése egyéb-ként azt mutatja, hogy a középpecsét az Anjou-kortól kezdődően viszonylag megbízhatónak tűnő analógiát nyújt az egyes veretek heraldikai részleteinek értelmezéséhez és keltezéséhez.
3. A középpecséteken megfigyeltekhez hasonló kép tárul elénk akkor is, ha a korszakunkból fennmaradt magyar királyi titkos pecséteket vizsgáljuk.
Zsigmond viszonylag sűrűn cserélte a sigillum secretum nyomóját, így talán nem ok nélkül reméljük, hogy az ötvenesztendőnyi országlása idejéből meg-őrződött hat különböző titkos pecsét viszonylag pontosan keltezhető képet ad az uralkodó heraldikai reprezentációjának ezen részterületéről. Az 1387–1396 között adatolható első,32 illetve az 1396–1401 között használt második33 ma-gyar királyi titkos pecsétjén Zsigmond gyakorlatilag ugyanazt a címert tüntet-te fel: négyelt pajzs első és negyedik negyedében a magyar királyok sávozott mezejét, második és harmadik negyedében pedig megint csak a brandenburgi őrgrófi címre utaló sast. 1401-ben és 1402-ben rövid ideig használt harmadik34 és 1402–1410 között kimutatható negyedik35 titkos pecsétjére az uralkodó már részben eltérő címert vésetett: a négyelt pajzs második és harmadik negyedé-ben a sas helyett ekkor a kétfarkú cseh oroszlán jelent meg, mégpedig a szak-irodalom meggyőző megállapítása szerint valószínűleg azért, mert a magyar-országi fogságából kiszabadulván Prágába távozó Zsigmond a harmadik pe-csét készíttetését megelőzően, 1401-ben kaphatott ígéretet bátyjától, IV. Vencel cseh királytól a csehországi helytartói címre.36 1410 után a titkos pecsét heral-dikai programja jelentősen bővült. 1411–1433 között használt ötödik titkos pecsétjén Zsigmond a pecsétmezőben látható központi pajzson a német kirá-lyi címre utaló egyfejű sast mintáztatott meg, körülötte pedig négy apró emb-lémát: a címerkoszorú első helyétől a negyedik felé haladva előbb a magyar királyok kettőskeresztes és sávozott címereit, aztán a kétfarkú cseh oroszlánt, végül sávozott mezőben ismét csak egy ágaskodó oroszlánt (családi motí-vumként, hiszen ez utóbbi a Luxemburgok címere volt). 37 Az 1433-ban vése-tett sigillum secretum az előzőtől csak annyiban különbözött, hogy a központi
32 1396: DL 8118, MNL OL V 8 169 – Sigismundus rex et imperator i. m. 181. (3.4. sz. – a von.
részlet Wehli Tünde munkája).
33 1390: DL 7660, MNL OL V 8 164 – Sigismundus rex et imperator i. m. 180–181. (3.3. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
34 1401: DL 8684 – Sigismundus rex et imperator i. m. 182. (3.7. sz. – a vonatkozó részlet Wehli Tünde munkája).
35 1403: DL 8899, MNL OL V 8 184 – Sigismundus rex et imperator i. m. 182. (3. 8. sz. – a vonat-kozó részlet Wehli Tünde munkája).
36 Kumorovitz L. B.: Egyszerű és titkospecsét i. m. 105–106.
37 1411: DL 57 476 – Sigismundus rex et imperator i. m. 185. (3.15. sz. – a vonatkozó rész Wehli Tünde munkája).