Célkitűzés
A gazdaságtörténeti kutatások szerves részét képezi a pénzverés beható vizs-gálata, egyaránt értve ez alatt annak írott és tárgyi emlékeit. A numizmatikai kutatásban a két forrástípus aránya az adott korszak függvényében folyama-tosan változik: míg a középkorban, főként annak korai szakaszában, szinte kizárólag magukból a pénzek tanulmányozásából levonható információkra támaszkodhatunk, az új- és legújabb kor időszakában már egyre inkább alá-rendelt szerepet kap a tárgyi anyag az írott forrásokkal szemben, bár jelentő-ségét még ekkor sem lehet elvitatni. A több mint két évszázados múltra visz-szatekintő magyar numizmatikai kutatások sok tekintetben példaértékű mó-don végezték el középkori pénztörténetünk tárgyi anyagának rendszerezését, az ennek révén felhalmozódó ismeretanyag az időről időre megjelenő típus-katalógusokban öltött testet.1 Megtörtént az ismert veretek legapróbb részle-tekbe menő katalogizálása, majd a későbbiekben a korábban ismeretlen
típu-* A szerző a Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár főmuzeológusa, az MTA BTK Lendület Közép-kori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport (LP2015-4/2015) tagja.
** A szerző a Kecskeméti Katona József Múzeum főmuzeológusa, az MTA BTK Lendület Közép-kori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport (LP2015-4/2015) tagja.
1 Schönvisner, István: Notitia Hungaricae rei numariae ab origine ad praesens tempus. Buda 1801;
Rupp Jakab: Magyarország ekkorig ismeretes pénzei, lerajzolva, történeti és pénztudományi kútfők után magyarázva, I. Árpádi korszak. Pest 1841 (= Rupp, Jacobus: Numi Hungariae hacte-nus cogniti, quos delineatos, ac e monumentis historico-numariis exhibet. I. Periodus Arpadia-na. Pestini 1841); Rupp Jakab: Magyarország ekkorig ismeretes pénzei, lerajzolva, történeti és pénztudományi kútfők után magyarázva, II. A Vegyes házakbóli királyok korszaka. Pest 1846 (= Rupp, Jacobus: Numi Hungariae hactenus cogniti, quos delineatos, ac e monumentis histori-co-numariis exhibet. II. Periodus mixta. Pestini 1846); Weszerle József hátrahagyott érmészeti táblái. Budapest 1873 (második kiadás Budapest 1911);Réthy, László: Corpus Nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár, I. Árpádházi királyok kora. Budapest 1899 (Reprint:
1982); Réthy, László: Corpus Nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár, II. Vegyeshá-zi királyok kora. Budapest 1907 (Reprint: 1982); Huszár, Lajos: Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest–München 1979; Pohl, Artúr: Ungarische Goldgulden des Mittelalters (1325–1541). Graz 1974; Pohl, Artúr: Münzzeichen und Meisterzeichen auf ungarischen Mün-zen des Mitteralters 1300–1540. Graz–Budapest 1982; Unger Emil: Magyar éremhatározó. I–II.:
Középkor; I–V.: Újkor. Budapest 1958–1959. (Egy kötetben: Budapest 1960; További kiadásai:
Budapest 1974., 1997.); Lengyel András: Aranykönyv 1325–1540. Budapest 2013.
sok és változatok beillesztése is ezek sorába.2 Az érmek régészeti vonatkozá-sai azonban csak a 20. század első felétől kerültek előtérbe, ekkortól kezdték kihasználni az érmek összességének vizsgálatából (kumulatív elemzések) adódó lehetőségeket. Az éremleletek – legyen az kincslelet,3 sírmelléklet, tele-pülés- avagy szórványlelet – összehasonlító elemzésének szerepe mind a pénztörténet, mind általában a gazdaságtörténet tekintetében igen jelentős. A mindenkori használatban lévő pénzanyag mennyisége, minősége, összetéte-le, forgalmi sebessége, az időszakonként fellépő „hamisítási” hullámok egész korszakok és országnyi területek gazdasági életére éppen úgy fényt vethet-nek, mint adott esetben egy-egy város, kisebb régió vagy település történeté-re. Ezen túlmenően pedig összetételük ismerete szerencsés esetben finomít-hatja az egyes veretek keltezését, míg elrejtésük helyének, körülményeinek, az azonos jellegű leletek földrajzi elterjedésének vizsgálata további következ-tetések levonására nyújt lehetőséget. A Kárpát-medence területén az utóbbi kétszáz évben, mióta viszonylagos pontossággal dokumentálták az előkerült éremleleteket, az antikvitástól a legújabb kor hajnaláig mintegy háromezer leletről van információnk. Ez azonban csupán durva becslés, hiszen sziszte-matikus felgyűjtésükre mindmáig nem került sor, így nem születhettek meg azok az alapvető kézikönyvek, leletkataszterek, amelyeknek a segítségével ennek a pénz- és gazdaságtörténeti kincsesbányának a kiaknázása megtörtén-hetett volna.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont
„Lendület” Középkori Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagjaiként azt a fela-datot vállaltuk magunkra, hogy a rendelkezésre álló öt év alatt ennek a hiány-pótló munkának legalább egy részét elkészítsük. Csábítónak hangzott egy teljes körű, az egész középkort lefedő anyaggyűjtés, de a rendelkezésre álló idő figyelembevételével ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Egy kutatási prog-ram végeredményét alapvetően meghatározza már maga a témaválasztás, így azt a belátható időintervallumot kellett kijelölni, amelyre nézve reálisan esély van adott idő alatt az anyaggyűjtés befejezésére. A korszak kezdetét nyilván megadja az 1000. év, amely szimbolikus nyitánya az önálló magyar pénzve-résnek és egyben a magyarországi pénzforgalomnak és pénzhasználatnak a
2 Karamanszki, Szergej: Károly Róbert ismeretlen obulusa. Numizmatikai Közlöny 84–85. (1985–
1986) 169–170.; Tóth, Csaba: Unpublizierte Anjou-zeitliche Münzen im Ungarischen National-museum. Folia Archaeologica 51. (2003–2004) 175–182.; Budaj, Marek – Hunka, Ján: Két új, kö-zépkori magyar denár. Az Érem 2007:1. 7–10.; Kiss József Géza – Tóth Csaba: Ismeretlen magyar anonim denár. Az Érem 2007:1. 3–6.; Ujszászi Róbert: A CNH 98-as típusú fémpénz egy eddig ismeretlen változata. Az Érem 2007:1. 1–2.; Csákvári Péter: Szent István dénárjának veret típusai.
Győr 2009; Kiss József Géza – Kiszely Csaba: Károly Róbert ismeretlen obulusa – kormeghatáro-zási problémák. Az Érem 2014:1. 8–9.
3 A „kincslelet” egy terminus technicus, amely azt az előkerülési formát jelenti, amikor egynél több érme egyazon időben és egy helyen kerül elrejtésre. A kincslelet lehet zárt (azaz teljesen megőrzött), illetve hiányos (részben elkallódott). Összetételét tekintve lehet tisztán pénzekből álló éremkincs, illetve pénzekből és egyéb tárgyakból (főként ékszerekből vagy veretlen ne-mesfémből) álló vegyes kincslelet.
Kárpát-medencében.4 A kutatás felső időhatárát a Zsigmond-kor végében, pontosabban 1437/1440-ben határoztuk meg, azon megfontolásból, hogy az uralkodó veretei a halálát követően még néhány évig részt vettek a pénzfor-galomban, így megtalálhatóak az ekkor elrejtett leletekben is. Már a munka megindulásakor le kellett mondanunk arról, hogy a vizsgált korszak sír- és települési szórványleleteit is összegyűjtsük, mivel az utóbbi évtizedek nagy felületű régészeti feltárásai, továbbá a műszeres (fémkeresős) kutatás általá-nossá válása folyamán olyan hatalmas (szórvány)éremanyag került napvilág-ra, amelynek teljességre törekvő feldolgozása csak nagyobb munkacsoportok számára lenne elképzelhető. A tervezett munka célkitűzése tehát a középkori Magyar Királyság, gyakorlatilag a Kárpát-medence területén 1000 és 1437/1440 között elrejtett zárt, illetve töredékes éremlelet (kincslelet) minél teljesebb körű összegyűjtése és közreadása, amely előzetes becslésünk szerint mintegy négyszáz leletet foglal magába. Ennek keretében szeretnénk minden – a szak-irodalomban, az adattárakban és a közgyűjteményekben – fellelhető informá-ciót összegyűjteni, rendszerezni és közreadni.
A korábbi évtizedek kutatásából tisztán kitűnik, hogy az éremleletek el-oszlása ebben a négy és fél évszázadban korántsem egyenletes, jól látható, hogy mennyiségük változása korrelációt mutat az adott terület politikai vi-szonyaival. Nyilván egy kincslelet elrejtéséhez nem kellett országos méretű kataklizmának bekövetkeznie, hiszen azt bármely olyan egyéni életsors befo-lyásolhatta, amelynek kiderítése kívül esik a kutathatóság határán. Viszont nagyobb mennyiségű éremlelet összehasonlító vizsgálata már kimutathat bi-zonyos tendenciákat. Nem véletlen, hogy a vizsgált korszak leleteinek lega-lább az egynegyede egy nagyon szűk, két évnél is rövidebb idő alatt került elrejtésre a 13. század közepén. Történettudományunk ezt a lelethorizontot egyértelműen az 1241–1242. évi tatárjárással hozza kapcsolatba. Ezzel szem-ben alig ismerünk leletet a 11–12. századból, ez persze nem csupán a viszony-lagos politikai stabilitással függhet össze, hanem a korszak pénzhasználatá-nak alacsonyabb szintű volumenével is. Az Anjou-kor elején elrejtett leletek száma megint minimális, majd ez a későbbiekben folyamatosan növekvő ten-denciát mutat. A Zsigmond-korban szintén megnövekszik a leletek száma, és a 15. század első felének–közepének zavaros politikai viszonyai következté-ben tetőzik ismét.
4 Bár a 10. századi honfoglaló magyar sírokban is találkozunk – nyilván idegen – pénzekkel, ezek korántsem feltételeznek pénzforgalmat. A honfoglalás korából egyébként csupán egyetlen éremkincs ismert, a hozzávetőleg négyszáz darabból álló Máramaros megyei (huszti) dirhem-lelet. Vö. Fomin, Alekszej Vlagyimirovics – Kovács László: A Máramaros megyei („huszti”) 10.
századi dirhemkincs. Budapest 1987; Fomin, Aleksey Vladimirovich – Kovács, László: The tenth century Máramaros County („Huszt”) Dirham hoard. Budapest 1987.
Jelenlegi helyzetkép, kutatástörténeti háttér
A hazai numizmatikai leletrepertóriumok áttekintését rögtön azzal a summás megállapítással kell kezdeni, hogy a magyarországi numizmatikai kutatás je-lentős elmaradásban van ezen a téren a környező országokhoz képest. A szomszédos országok kutatói a történelmi Magyarország egykori területeit is magába foglaló anyaggyűjtések alapján számos repertóriumot jelentettek meg a 20. század második felében. A szlovák numizmatikusok munkájának köszönhetően elkészült a szlovákiai sír-, kincs- és szórványleletek teljes átte-kintése, amelyben az Árpád-kori és a késő középkori leletek is megtalálható-ak.5 A Szlovákia területén talált Árpád-kori éremleletek legújabb anyaggyűj-tését a közelmúltban Jan Hunka jelentette meg a korszakot elemző monográfi-ájában.6 Az Erdély területén előkerült pénzeket számos korábbi publikáció anyagát is felhasználva több alkalommal összegezték, az első 1958-ban,7 a második 1988-ban,8 a harmadik kiadvány 2002-ben9 jelent meg. Az egykori Magyar Királyság déli területeiről származó pénzleleteket is magába foglaló jugoszláviai anyaggyűjtést Ivan Mirnik 1981-ben publikálta.10 A Nyugat-Ma-gyarországon, a mai Burgenland területén talált pénzleleteket elsőként Bern-hard Koch adta közre.11 Az újabb – egész Ausztriára kiterjedő – anyaggyűjtés és az új adatbázis kiépítésének felvázolása előadásként 2012-ben hangzott el, majd 2014-ben nyomtatásban is megjelent.12
5 Hlinka, Jozef – Kraskovská, Ľudmila – Novák, Jan: Nálezy stredovekých a novovekých mincí na Slovensku. Nálezy mincí na Slovensku II. Bratislava 1968; Hlinka, Jozef – Kolníková, Eva – Kras
kovská, Ľudmila – Novák, Jan: Nálezy mincí na Slovensku III. Bratislava 1978; Kolníková, Eva – Hunka, Ján: Nálezy mincí n Slovensku IV. Nitra 1994.
6 Hunka, Ján: Mince Arpádovcov z rokov 1000–1301. Ich podiel na vývoji hospodarstva stredo-vekého Slovenska. Nitra 2013. 127–152.
7 Iliescu, Octavian: Descoperiri monetare din Transilvania. Studii şi Cercetări de Numismatică 2.
(1958) 459–465.; Sabău, Ion: Circulaţia monetară în Transilvania secolelor XI–XIII în lumina izvoarelor numismatice. Studii şi Cercetări de Numismatică 2. (1958) 269–301.
8 Velter, AnaMaria: Unele consideraţii privind circulaţia monetară din secolele V–XII în bazinul Carpatic cu o privire specială asupra teritoriului României (Considerations of the monetary circulation in the Carpatian area in the 5th–12th centuries with regard over the territory of Romania). Studii şi Cercetări de Istorie Veche şi Arheologie 39. (1988) 251–274.
9 Velter, AnaMaria: Transilvania în secolele V–XII. Interpretări istorico-politice şi economice pe baza descoperirilor monetare din bazinul Carpatic, secolele V–XII. Paideia, Bucureşti 2002.
10 Mirnik, Ivan: Coin Hoards in Yugoslavia. Oxford 1981.
11 Koch, Bernhard: Münzfunde dokumentieren den Geldumlauf im Burgenland. Numismatische Zeitschrift 83. (1969) 82–97.
12 Emmerig, Hubert: Münzfunde des Mittelalters und der Neizeit in Österreich: Die Erschließung eines Quellenbestandes – Der Fundkatalog am Institut für Numismatik und Geldgeschichte der Universität Wien (FK/ING). In: Akten des 5. Österreichischen Numismatikertages Enns, 21–22. Juni 2012. Forschungen in Lauriacum 15. Hrsg. Michael Alram, Hubert Emmerig, Rein-hardt Harreither. Enns–Linz 2014. 143–148.
A magyarországi és a Kárpát-medencei pénzleletek összegyűjtésére vo-natkozó igény hosszú idő óta felmerült, nemcsak a magyar numizmatikusok, hanem a régészek irányából is. A népvándorláskor Kárpát-medencei pénzle-leteiről elsőként Huszár Lajos készített összefoglalást.13 Néhány évvel később egy kutatócsoport azzal a céllal kezdett munkába, hogy felgyűjtse és közread-ja a Közép-Duna-medence honfoglalás és kora Árpád-kori sírleleteit. Ennek keretében az addig ismert kincsleleteket is számba vették.14 A honfoglalás korának pénzleleteit a teljesség igényével Kovács László gyűjtötte össze és jelentette meg.15
Az Árpád-kori éremleletek teljességre törekvő összegyűjtése és közre-adása évszázados adóssága a magyar numizmatikának. Annak ellenére, hogy a hazai földből másfél évszázad óta előkerült és a Magyar Nemzeti Múzeum-ba jutott éremleletek jegyzékeit az ÉremtárMúzeum-ban külön kötetekben összegyűj-tötték, valamint ezek többségét az 1902-ben indult Numizmatikai Közlönyben ismertették, az első átfogó jellegű Árpád-kori éremlelet-repertórium megjele-nésére 1996-ig kellett várni. Ekkor jelent meg Saltzer Ernő könyve, amely a történelmi Magyarország területén talált 156 darab Árpád-házi éremkincsle-letet adja közre.16 A szerző a kötet összeállítása során főleg Huszár Lajos kéz-iratos adatgyűjtésére támaszkodott, aki évtizedeken keresztül cédulázta a hazai és külföldi szakirodalmat, de anyagának rendszerezésére és kiadására már nem tudott sort keríteni. Huszár Lajos buzdítására vállalkozott Gedai Ist-ván a Kárpát-medencében talált 11–13. századi idegen pénzek összegyűjtésé-re és feldolgozására egy doktori disszertáció keösszegyűjtésé-retében, amely kissé átdolgo-zott formában 1969-ben jelent meg.17 Ez a munka nemcsak a kincsleleteket, hanem a sír- és szórványleleteket is magába foglalta. Kovács László a korábbi – a honfoglaláskort lefedő – munkáját folytatva akadémiai disszertációjának keretében feldolgozta a kora Árpád-kori magyar pénzverést, és ennek kereté-ben összegyűjtötte az Árpád-kor első felének (1000–1141) sír- és kincsleleteit is.18 Aprólékos munkával tisztázta számos kincslelet darabszámát és
előkerü-13 Huszár, Lajos: Das Münzmaterial in den Funden der Völkerwanderungszeit im mittleren Do-naubecken. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 5. (1955) 61–109.
14 Fehér Géza – Éry Kinga – Kralovánszky Alán: A Közép-Duna-medence magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleletei. Régészeti Tanulmányok 2. Budapest 1962.
15 Kovács, László: Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit. Archäologische Untersuchung der arabischen, byzantinischen, westeuropäischen und römischen Münzen aus dem Kar-patenbecken des 10. Jahrhunderts. Budapest 1989.
16 Saltzer Ernő: A történelmi Magyarország területén fellelt 156 Árpádházi kincslelet összefüggő áttekintése. Budapest 1996.
17 Gedai, István: Fremde Münzen im Karpatenbecken aus den 11–13. Jahrhunderten. Acta Archa-eologica Academiae Scientiarum Hungaricae 21. (1969) 105–148.
18 Kovács László: A kora Árpád-kori pénzverésről. Érmetani és régészeti tanulmányok a Kár-pát-medence I. (Szent) István és II. (Vak) Béla uralkodása közötti időszakának (1000–1141) érméiről. Budapest 1997; Kovács, László: Die zwischen 1000 und 1141 verbogenen Hortfunde des Karpatenbeckens. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 59. (2008) 429–
455.
lési körülményeit, alapos kritika alá véve a Saltzer Ernő fentebb említett mun-kájában publikált, a vizsgált korszakba tartozó leleteket.19
A tatárjárás korának pénzleleteit Tóth Csaba adta közre a kiállításhoz ké-szült katalógusban,20 mely egyben azt is jelezte, hogy milyen gazdag anyag áll a kutatók rendelkezésére, amelyet érdemes lenne kibővíteni és közreadni. Ha-sonlóan adatgazdag Ujszászi Róbert munkája, aki a 12. századi lelőhelyes ma-gyar rézpénzek összegyűjtését végezte el.21
A késő középkori leletjegyzékek terén még nagyobb az adósság. Kivételt az Anjou-kor képez, amelynek kincsleleteit Tóth Csaba gyűjtötte össze PhD-disszertációjában, de dolgozata még nem jelent meg nyomtatásban.22 Hiányzik a Zsigmond-kor fél évszázados időszakát lefedő magyarországi anyaggyűjtés, csupán a szomszédos országokban kiadott munkák ide vonat-kozó fejezeteire támaszkodhatunk. Kivételt az aranyforintleletek jelentenek, amelyek listája többször is publikálásra került.23 A Mátyás-kortól megélénkül a kutatás, a kutatók figyelme a korszakba tartozó pénzleletek összegyűjtésére is kiterjedt, bár ez már a most vizsgált időhatárokon kívül esik.24
A 20. században több munka is született kisebb földrajzi egységek, me-gyék vagy települések területén talált pénzleletekről. Így például a század elején Frey Imre Bács-Bodrog vármegye,25 Berkeszi István Dél-Magyarország éremleleteit adta közre.26 A Borsod megyei éremleleteket Leszih Andor közöl-te,27 a Veszprém megye területén található éremlelőhelyeket Huszár Lajos vette számba,28 majd munkáját Éri István folytatta.29 Csongrád megye numiz-matikai leletkataszterét Nagy Ádám készítette el, de munkája mindeddig
kia-19 Kovács László: Megjegyzések Saltzer Ernő kincskataszterének korai, 1000–1141 közötti keltezé-sű leletekre vonatkozó címszavaihoz. (Bemerkungen zu den Schlagworten bezüglich der zwischen 1000 und 1141 datierten Münzfunde des Schatzkatasters von Ernő Saltzer.) Numiz-matikai Közlöny 104–105. (2005–2006) 31–56.
20 Tóth Csaba: A tatárjárás korának pénzekkel keltezett kincsleletei. In: A tatárjárás. Kiállítási ka-talógus. Szerk. Ritoók Ágnes, Garam Éva. Budapest 2007. 79–90.
21 Ujszászi Róbert: A XII. századi magyar rézpénzek. Budapest 2010. 145–162.
22 Tóth Csaba: Pénzverés és pénzforgalom az Anjou-kori Magyarországon. Doktori (PhD) disz-szertáció. ELTE Régészettudományi Intézet. Budapest 2002.
23 Gyöngyössy Márton: Középkori magyar aranyforintok. Kincsek a Magyar Nemzeti Bank Láto-gatóközpontjából. Budapest 2005. 83–88.; Gyöngyössy Márton: Florenus Hungaricalis. Arany-pénzverés a középkori Magyarországon. Budapest 2008. 119–124.
24 Gyöngyössy Márton: Pénzgazdálkodás és monetáris politika a késő középkori Magyarorszá-gon. Budapest 2003. 318–342.
25 Frey Imre: Bács-Bodrog megye érmészeti emlékei. Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyve 23. (1907) 59–76.
26 Berkeszi István: Délmagyarország éremleletei. Temesvár 1908.
27 Leszih Andor: Éremleletek Borsod megyében. Numizmatikai Közlöny 46–47. (1947–1948) 54.
28 Huszár Lajos: Éremlelőhelyek Veszprém megye területén. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963) 151–159.
29 Éri István: Újabb Veszprém megyei éremleletek. A Veszprém Megyei Múzeumok Közlemé-nyei 6. (1967) 89–91.
datlan, csupán rövid beszámoló látott napvilágot.30 Somogy megye középkori és kora újkori éremleleteit legutóbb Varga Máté vette listába.31 Több publiká-ció egy-egy település vagy annak környéke pénzleleteit ismertette.32
Az 1960-as években elindult nagyszabású vállalkozás, a Magyarország Régészeti Topográfiája elvileg a régészeti anyag mellett a numizmatikai anyag összegyűjtését is célba vette a megyei és a megszüntetett, majd ismét visszaál-lított járási közigazgatási beosztást szem előtt tartva. A sorozatból eddig ti-zenhárom kötet jelent meg, amely az ország területének csak kisebb hányadát fedi le.33
Ugyancsak régészeti oldalról készült el előbb a pénzleletes középkori cserépedények,34 majd később az Árpád-kori,35 művészettörténeti szemszög-ből pedig a késő középkori kincsleletek számbavétele.36
Forrásbázis és módszertan
A kitűzött cél megvalósítása a számos korábbi kezdeményezés és előmunká-lat ellenére sem számít egyszerű feladatnak. A nehézséget egyrészt az jelenti, hogy a közgyűjteményekben másfél évszázada folyó magyar numizmatikai kutatás a régészettudománnyal ellentétben sokkal kevesebb figyelmet fordí-tott a zárt pénzleletek előkerülési körülményeire, a leletek pontos darabszá-mára, összetételére, a kincsleletekben a pénzekkel együtt előkerült ékszerekre és más tárgyakra. Már a lelőhelyek nevének feljegyzésekor gyakori volt a hi-bás, pontatlan vagy félreolvasott névhasználat, sok esetben nem történt meg a lelőhelyek pontos közigazgatási besorolásának feltüntetése sem.37 Másrészt
30 Nagy Ádám: Numizmatikai lelőhelyek Csongrád megyében. A Magyar Numizmatikai Társu-lat Évkönyve 1981–1982 (1991). 169–176.
31 Varga Máté: Középkori és kora-újkori éremleletek Somogy megyében. In: Fiatal középkoros régészek IV. konferenciájának tanulmánykötete. Szerk. Varga Máté. Kaposvár 2013. 239–250.
32 Például Kertay Viktor: Egervidéki pénzleletek. Numizmatikai Közlöny 5. (1906) 16–17.; Tömör
kény István – Harsányi Pál: A szegedi múzeumba került régipénz-leletek. Numizmatikai Köz-löny 11. (1912) 8–15.; H. Fekete Péter: Hajdúböszörményi éremleletek. Numizmatikai KözKöz-löny 54–55. (1955–1956) 69.; Gedai István: Székesfehérvár közép- és törökkori pénzleletei. In: Szé-kesfehérvár évszázadai 2. Középkor. Szerk. Kralovánszky Alán. SzéSzé-kesfehérvár 1972. 191–
33 Magyarország régészeti topográfiája I–XI. Budapest 1966–2012.193.
34 Parádi Nándor: Magyarországi pénzleletes középkori cserépedények. Archaeologiai Értesítő 90. (1963) 205–248.
35 Parádi Nándor: Pénzekkel keltezett XIII. századi ékszerek. A nyáregyháza-pusztapótharaszti kincslelet (Münzdatierte Schmuckstücke aus dem 13. Jahrhundert. Der Schatzfund von Nyáregyháza-Pusztapótharaszt.) Folia Archaeologica 26. (1975) 119–161.
36 Zsámbéky Mónika: XIV–XV. századi magyarországi kincsleletek. Művészettörténeti Értesítő 32.
(1983) 105–128.
37 A számos, itt idézhető példa közül csak kettő: a sok évtizeden át szívósan élő „Domaföld (Csongrád megye)” lelőhelyű pénzlelet pontos előkerülési helye Dömefölde (Zala megye).
Vö. V. Székely György: A friesachi dénárok magyarországi forgalmának kezdetei. Az Érem
az okoz nehézséget, hogy a hazai közgyűjtemények numizmatikai részlegei-ben – főleg a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában – egészen a legutóbbi évtizedekig nem minden esetben tartották fontosnak a zárt éremleleteket megszerezni, a bekerült leleteket együtt tartani. A gyűjteménybe került lele-tek duplumnak minősített darabjait gyakran cserére használták fel, lehetet-lenné téve ezáltal azt a lehetőséget, hogy a későbbi kutatók a leleteket újraha-tározhassák és feldolgozhassák.38
A munka során fontos kérdésként merül fel a leletek „zártságának”, ere-deti darabszámának megállapítása. Ezt mindenekelőtt az az objektív körül-mény nehezíti, hogy a kincsleletek a legtöbb esetben véletlenszerűen kerül-nek elő, a megtalálásuknál nincs jelen szakember, teljes begyűjtésüket számos más tényező is hátrányosan befolyásolja. A leletek csak rövidebb-hosszabb idő elteltével, több áttételen keresztül jutnak el a közgyűjteményekbe, így na-gyon ritka a teljesen zártnak tekinthető éremlelet. A zárt leletekre napvilágra kerülésük pillanatától ott leselkedett a megbontás veszélye, a lelet kisebb vagy nagyobb hányadának elkallódása, még mielőtt az anyag a leletet meghatározó szakember kezébe került.39
Kétségtelen, hogy a pénztörténeti kutatásban szilárd következtetések csak a zárt, hiteles összetételű éremleletek feldolgozásától várhatók, ennek ellenére nem mondhatunk le a hiányos éremleletek által kínált adatokról sem, jóllehet felhasználásuk jóval nagyobb óvatosságot és körültekintést igényel, amelyet éppen a minél teljesebb körű, a hiányos és töredékes éremleleteket is magába foglaló anyaggyűjtés ellensúlyozhat. Többek között emiatt is egyre sürgetőbb feladatnak tűnik a középkori Magyarország pénzleleteinek teljes-ségre törekvő összegyűjtése, egy numizmatikai leletkataszter elkészítése.
A legnagyobb forrásbázist kétségkívül a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött anyag képviseli. Az ország első – és hosszú időn át egyet-len – múzeumába a 19. század közepétől a Magyar Királyság egész területéről áramlott az előkerült régészeti anyag, közöttük a pénzek is. Ennek a hatalmas, a numizmatikai tárgyak vonatkozásában is az egymilliós darabszámot jócs-kán meghaladó anyagnak azonban csak a töredéke maradt meg, mivel a tör-vényi szabályozás és a tudományos feldolgozás korabeli igényei nem
kedvez-2000:2. 8. A másik példa az akasztó-pusztaszentimrei kincslelet, amely három különböző lelő-helyként is felbukkant a szakirodalomban: lásd Gedai, I.: Fremde Münzen im Karpatenbecken i. m. 114.; helyreigazítása Parádi N.: Pénzekkel keltezett XIII. századi ékszerek i. m. 128–131.
38 Hasonló lesújtó véleményt fogalmazott meg Kovács László is. Kovács László: Megjegyzések a kora Árpád-kori numizmatika és a régészet kapcsolatához. In: A numizmatika és a társtudo-mányok. Konferencia Szegeden 1993. október 25–26. Szerk. Nagy Ádám. Szeged 1994. 104.
39 Valóban zártnak tekinthető, régészek által, ellenőrzött körülmények között feltárt középkori kincslelet alig néhány ismert az országból. Ilyen például a Pécs központjában 2006-ban előke-rült, egy szarvasmarha csöves csontjába rejtett 52 darab 13. századi friesachi denár (Nagy Ba
lázs: Tatárjáráskori pénzleletek Pécsről. In: Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szerk. Varga Máté. Kaposvár 2013. 227–238.), illetve a 2008-ban a Paks-Cse-resznyés lelőhelyen szintén in situ feltárt kerámiaedény, a benne rejlő 2367 darab 14. századi bécsi denárral.
tek a leletek egyben tartásának. Az előkerült lelet hivatalos úton (közjegyző, minisztérium), esetleg közvetlenül a találótól vagy a földbirtokostól került be a Magyar Nemzeti Múzeumba. Itt meghatározták, többé-kevésbé pontos lista készült róla,40 megállapították az értékét (általában a nemesfémértéket), majd kiválogatták azokat a darabokat, amelyekre a múzeum igényt tartott. A válo-gatás elsődleges szempontja az volt, hogy az adott darab vagy változat a tör-zsgyűjteményben már szerepelt-e. A törvény értelmében az előkerült leletet az érték alapján három részre kellett osztani: egyharmad illette a földbirto-kost, egyharmad a találót, a maradék rész az államot. Erről az egyharmadról az állam általában lemondott a múzeum javára. Azokat a darabokat, amelyek-re a múzeum nem tartott igényt, amelyek-rendszerint visszaküldték a találónak, vagy az őt illető értéket kifizették neki. Ez az oka annak, hogy az előkerült érem-anyagnak általában csupán a töredéke maradt a múzeumban. Szerencsére az irattárban ezeknek az ügyeknek az iratanyaga általában megőrződött, sőt ké-sőbb a leletjegyzékeket külön legépelve leletkataszterekben is összegyűjtöt-ték.41 A II. világháborút követően, a megyei múzeumi hálózat kiépülésével párhuzamosan, fokozatosan megszűnt az éremleletek beáramlása a Magyar Nemzeti Múzeumba. Mivel azonban nem voltak a numizmatikához értő szakemberek a vidéki múzeumokban, elsődleges meghatározásukat továbbra is Budapesten végezték el, majd a leletanyag visszakerült a területileg illeté-kes közgyűjteménybe, ahol szerencsés esetben máig őrzik.42 Néhány éremle-let később került be vidékről a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.43
40 Álljon itt két ellenpélda a „többé” és „kevésbé” jól meghatározott, azóta már részben vagy teljesen elkallódott leletekről. 1884-ben Kara Zsigmond helyi lakos Kesztölcön több mint 700 régi pénzt talált, amelyeket a megyeházára szolgáltatott be. Innen a lelet a Magyar Nemzeti Múzeumba jutott, ahol a darabjait meghatározták és a többségét lerajzolták. A leletből kivá-lasztottak 91 darabot, a többit visszaküldték, ezeknek további sorsa ismeretlen, viszont a fenn-maradt rajzok segítségével rekonstruálni lehet a teljes anyagot. Vö. Magyar Nemzeti Múze-um, Éremtár (a továbbiakban MNM ÉT) Irattár 52/1884. A Kézdivásárhely főterén házalapo-zási munkálatok során előkerült éremleletet a városi tanács elküldte a Magyar Nemzeti Mú-zeumba, ahol azt Réthy László meghatározta, majd mivel egyetlen darabra sem tartott igényt a múzeum, az egészet visszaküldte a városnak. A lelet további sorsa ismeretlen, egyedüli in-formációnk Réthy piszkozatban fennmaradt válaszlevele, amely vázlatosan ismerteti a lelet darabszámát és összetételét. Tóth Cs.: A tatárjárás korának pénzekkel keltezett kincsleletei i.
m. 83–84.
41 Az MNM Éremtára az újragépelt leletkatasztereket hét kötetben őrzi: I–II. 1867–1899; II–IV.
1900–1919; V. 1920–1950; VI–VII. 1951–1989.
42 Természetesen ismerünk kivételeket is. Az Ádánd-Hetyepusztán (Somogy megye) 1950-ben talált (korábban Oroszipuszta [Fejér megye] lelőhelyes meghatározással) 77 db bécsi denárból a feldolgozás után az MNM Éremtára egy példányt megtartott, a többi darabot a székesfehér-vári Szent István Király Múzeum őrzi. Az 1970-ben Tyukod-Bagolyváron (Szabolcs-Szat-már-Bereg megye) előkerült tatárjárás kori éremleletet a meghatározás után automatikusan a Magyar Nemzeti Múzeumban leltározták be. Gedai István: A XIII. századi veretlen ezüst for-galma Magyarországon (A tyukodi friesachi éremlelet). Numizmatikai Közlöny 82–83. (1983–
1984) 23–29.
43 A Magyar Nemzeti Múzeum és a miskolci Herman Ottó Múzeum között 1988-ban létrejött csere alkalmával 13 éremlelet került a Magyar Nemzeti Múzeumba.
A munka során tehát elsőként a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában található leletjegyzékek átnézését tervezzük, összevetve az Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában őrzött eredeti leletleírásokkal és a leletekkel kapcsola-tos fennmaradt ügyiratokkal. Ezzel párhuzamosan sor kerülne az éremtári leltárkönyvek bejegyzéseinek és a gyűjteménybe került, beleltározott példá-nyoknak a visszaazonosítására is. Ezt követné a tervek szerint az egyéb buda-pesti44 és vidéki közgyűjtemények leltárnaplóinak és adattárainak átnézése, amelyet a szomszédos országok jelentősebb múzeumaiban folytatott adat-gyűjtés egészítene ki. A fenti munkákkal párhuzamosan folyna a hazai és kül-földi numizmatikai és régészeti szakirodalom átnézése, valamint a lelőhelyek minél pontosabb tisztázása, az egykori és mai közigazgatási besorolások, név-változatok feltérképezése.
Ezzel a munkával reményeink szerint az eddigieknél sokkal több esetben sikerül a leletek előkerülési körülményeinek és darabszámának tisztázása, va-lamint esetleg a pénzeket tartalmazó edények és a pénzekkel együtt talált egyéb tárgyak (ékszerek, ruhadíszek) felderítése. Az összegyűjtött éremlele-tek esetében a rendelkezésre álló adatok és a korábbi leírások alapján igyek-szünk azok minél pontosabb összetételét megadni a ma használatos korszerű katalógusokra hivatkozva.
Terveink szerint az anyaggyűjtés során elsősorban az alábbi kérdésekre szeretnénk választ kapni, lehetőleg minél több lelet esetében. Elsőként a lelő-hely neve a megtaláláskor használatos formában, majd annak a mai pontos elnevezése és közigazgatási besorolása. Ezt követné a leletkörülmények minél teljesebb leírása, a megtalálás, illetve az előkerülés időpontja, a lelet elrejtésé-nek módja, majd a lelet záródási, illetve elrejtési idejéelrejtésé-nek és darabszámának feltüntetése. Ezután a lelet tartalmának (összetételének) ismertetése következ-ne, majd az őrzési hely, a pénzekkel együtt előkerült ékszerek és más tárgyak rövid leírása, végül az adattári és egyéb forrás, valamint a lelettel kapcsolatos legfontosabb irodalom felsorolása. A fentebb vázolt célkitűzés megvalósulása esetén remélhető, hogy az elkészülő és megjelenő leletkatasztert a numizma-tikusokon és az éremgyűjtőkön kívül haszonnal forgathatják majd a régészek és a (gazdaság)történészek is.
Esettanulmányok
A tervezett munka nehézségeit és buktatóit példázandó, az alábbiakban né-hány esettanulmányt ismertetünk.
44 Magyarország legrégebben (1753) alapított és máig fennálló éremgyűjteményét az ELTE Ré-gészettudományi Intézet őrzi. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézetének Éremgyűjteménye (Numismatic Collection of the Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Institute of Archaeological Sciences). Szerk. Gyön-gyössy Márton, Mészáros Orsolya. Budapest 2010. A gyűjtemény a 20. század elején válogat-hatott abból a leletanyagból, amelyekre a Magyar Nemzeti Múzeum nem tartott igényt.