Az 1310 tájékán keletkezett1 Descriptio Europae Orientalis szerint a tárnokmes-ter a nádor2 után a királyság második méltósága volt, és ő volt az, aki az adó-kat (tributum) felügyelte.3 A szerző ismeretei a Magyar Királyság tisztviselőire vonatkozóan azonban helyenként tévesnek, máshol hiányosnak nevezhetők.4 A bánokra (banus) ugyan utal, de öt bánságot (banatus) feltételez. Ha az erdé-lyi vajdát (vayuoda Transsilvanus) is a bánok közé soroljuk, a 14. század legele-jén a szlavón (regni Sclavoniae banus) és a dalmát-horvát bánság (regnorum Dal
matiae et Croatiae banus) szétválasztásával is – aminek helyes volta ebben az időszakban nem magától értetődő – legfeljebb három bánságot tudunk meg-nevezni.5 A forrás ugyanakkor egyáltalán nem említette az országbírót,6 ami talán magyarázható a 14. század elejének zűrzavaros időszakával: csak 1311-től ismerjük az országbírók személyét,7 azt, hogy a tisztséget 1300 és 1311 között ki töltötte be, ha egyáltalán betöltötte valaki, nem tudjuk. Mindenesetre az, hogy a tárnokmester a 14. század elején a legfőbb bárói tisztségek közé számított, vitathatatlan.
* A szerző az MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport (LP2015-4/2015) vezetője.
1 Anonymi Descriptio Europae Orientalis. Critical edition of Latin text and translation by Draga-na Kunčer. Belgrade 2013. 51–64.
2 A nádori méltóságához lásd bővebben Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000–
1342. Budapest 2014.
3 Preter hos officiales est palatinus et magister tarnicorum. Palatinus uocatur ille qui est iusticia-rius in toto regno. Secundus a rege magister tarnicorum uocatur ille qui est super tributa – Anonymi Descriptio Europae Orientalis i. m. 141.
4 A városok felsorolása sem tekinthető teljesnek, így például a Magyar Királyság egyik székhe-lye, Székesfehérvár hiányzik a felsorolásból, jóllehet neve máshol felbukkan a forrásban, így azt a szerző ismerte. Anonymi Descriptio Europae Orientalis i. m. 138–139., 134.
5 A macsói bánság (banatus Machoviensis) 1320-tól, a szörényi bánság (banatus Zewriniensis) 1335-től mutatható csak ki a 14. században. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. Budapest 1996. I. 27., 32.
6 Az országbíróra lásd bővebben: Bertényi, Iván: Zur Gerichtsstätigkeit des Palatinus und des Landesrichters (Judex Curiae Regis) in Ungarn im XIV. Jahrhundert. Annales Universitatis Sci-entiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Historica. 7. (1965) 29–42.; Ber
tényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV. században. Budapest 1976.
7 Engel P.: Archontológia i. m. I. 6.
Kristó Gyula szerint a 14. század első évtizedében a bárói tisztségek kö-zül a tárnokmesteri került az első helyre, amit elősegített, hogy a tisztséget 1307 és 1309 között Csák Ugrin viselte,8 akit I. Károly országa leghűségesebb bárójának nevezett 1307-ben,9 és aki a 14. század első évtizedében „a világi elit első számú képviselője” volt.10 Szőcs Tibor szerint I. Károly csak 1310 után törekedett arra, hogy a bárói tisztségek közül a tárnokmesterit kiemelje.11 Gentilis bíboros oklevele szerint a tárnokmester az első tisztségnek számított az országban, amikor I. Károly Csák Mátét nevezte ki tárnokmesternek,12 azaz 1310-ben. A folyamat mindenesetre bizonyosan megkezdődött a század első évtizedében, és nem volt független a nádori tisztség átértékelődésétől, a tárnokmesteri posztot betöltő személytől, és bizonyosan attól sem, hogy a pénzügyigazgatás legfőbb tisztségéről volt szó. A helyzetet talán a legjobban az érzékelteti, hogy Csák Máté, miután az uralkodó tárnokmesterré nevezi ki, felhagy a nádori cím használatával,13 csak miután megfosztják tárnokmester-ségétől, használja újra a nádori címet.14 Sőt, azt is elmondhatjuk, hogy az oli-garchák és tartományurak felismerve e tisztség jelentőségét, tartományuk gazdasági ügyeinek intézésére maguk is tárnokmestert neveztek ki.15 A hely-zet 1322-től változik meg, innentől kezdve újra a nádor helyezkedik el a mél-tóságsorokban, illetőleg a bárók egyéb felsorolásakor legelöl,16 míg a tárnok-mester csak a második helyet foglalja el.17 Újabb változás a méltóságsorokban
8 Az ország déli részén, Temesvártól Pozsegáig 1311-ben bekövetkezett haláláig a hatalmat bir-tokló Csák Ugrin I. Károly megbízható híve volt a kezdetektől. Kristó Gyula: I. Károly király főúri elitje (1301–1309). Századok 133. (1999) 43–44.; Zsoldos, Attila: Province e oligarchi. La crisi del potere reale ungherese fra il XIII e il XIV secolo. In: L’Ungheria angioina. Éd. Enikő Csukovits. Roma 2013. 39–40.
9 magister Ugrinus filius Pous de genere Chak regni nostri baro fidelie imo fidelissimus – Ma-gyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiak-ban DF) 285 245. Bár az oklevél III. András király egy 1298. évi oklevelét erősíti meg, melyben az uralkodó Ugrint szintén leghűségesebb bárójaként nevezte meg, még sincs okunk kétel-kedni, hogy Károly is így gondolkodott régi és szilárd hívéről.
10 Kristó Gy.: I. Károly király főúri elitje i. m. 43–44.
11 Szőcs T.: A nádori intézmény korai története i. m. 107.
12 […] rex prefecit eum ad tavernicatus sui magistrum, quod officium in regno suo fore dinosci-tur principale – Acta legationis Cardinalis Gentilis. Éd. Antonii Pór. Budapest 1885. 386.
13 Engel P.: Archontológia i. m. I. 1., 36.
14 Vö. Szőcs T.: A nádori intézmény korai története i. m. 106.; Zsoldos Attila: III. András hat nádo-ra. In: Erősségénél fogva várépítésre való. Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére.
Szerk. Juan Cabello, C. Tóth Norbert. Nyíregyháza 2011. 290.
15 Weisz Boglárka: A szatmári kamara története a 14. század közepéig. In: Az ecsedi Báthoriak a XV–XVI. században. Szerk. Szabó Sarolta, C. Tóth Norbert. Nyírbátor 2012. 77–79.; Zsoldos, A.:
Province e oligarchi i. m. 44.
16 Vö. Szőcs T.: A nádori intézmény korai története i. m. 107.
17 1322: Anjou-kori Oklevéltár I–XL. Főszerk. Kristó Gyula. Szerk. Almási Tibor, Blazovich Lász-ló, Géczi Lajos, B. Halász Éva, Kőfalvi Tamás, Piti Ferenc, Rábai Krisztina, Sebők Ferenc, Te-iszler Éva, Tóth Ildikó. Szeged–Budapest 1990–2015. (a továbbiakban Anjou-oklt.) VI. 496., 801. sz.; 1323: Anjou-oklt. VII. 107. sz.; 1323: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban DL) 33 720; 1323: Sopron vármegye története.
Oklevél-az 1340-es évek közepétől mutatható ki, amikor a tárnokmester egyre gyak-rabban szorul vissza a nádor és az erdélyi vajda után a harmadik helyre,18 bár még előfordul a régi sorrend is, csak már egyre ritkábban.19 Az évtized végén pedig egyre többször már a negyedik helyen találjuk a méltóságsorokban: a fentebbi két méltóság mellett az országbíró is a tárnokmester elé kerül.20 A 14.
század második felére a méltóságsorokban e negyedik helyen rögzül a tár-nokmester helye,21 előfordul azonban, hogy a nádor, a vajda, az országbíró mellett a bánok is megelőzik.22 Mindezek ellenére egyetérthetünk Szentpétery Imrével abban, hogy a méltóságsorok alapján nem állapítható meg a tárnok-mester helye a bárók között.23
A tárnokmester és a pénzügyigazgatás
Az Anjou-korban a tárnokmester felügyelte az ország adókörzeteit, a kamará-kat, amelyekben ugyanakkor a pénzverés is folyt, így a tárnokmesternek mind a pénzveréssel, mind a kamarahaszna beszedésével és adminisztrálásával kap-csolatban voltak feladatai. A tárnokmester tevékenységének ez a része főként a kamarabérleti szerződésekből ismert. A kamaraispánnak minden olyan város-ban, ahol pénzverde állt a felügyelete alatt, két ládával (scrinium) kellett rendel-keznie. Az egyikben az esztergomi érsek és a tárnokmester megbízottjának pe-csétje alatt őrizték a pénzverő eszközöket, a másikban a pénzeknek való öntött rudakat tartották az érsek, a tárnokmester és a kamaraispán megbízottainak kulcsai és pecsétjei alatt, s kizárólag az érsek és a tárnokmester embere jelenlé-tében nyithatták fel e ládákat.24 A pénzverés és az ezüst olvasztása is csak a két megbízott jelenlétében folyhatott.25 A tárnokmester embere a kamarahaszna
tár. I. Szerk. Nagy Imre. Sopron 1889. (a továbbiakban Sopron vm. I.) 94.; 1323: DL 2185; 1324:
DL 50 748; 1324: DL 95 589; 1324: DL 89 969. Abban az esetben, ha a nádor nem szerepel a felsorolt méltóságviselők között, akkor természetesen a tárnokmester helyezkedik el elöl.
1325: Anjou-oklt. VIII. 39., 65., 113. sz.
18 Lásd például 1345: Anjou-oklt. XXIX. 61., 373–375., 836. sz.; 1346: Anjou-oklt. XXX. 37., 39., 200., 750. sz.; 1347: Anjou-oklt. XXXI. 73., 268., 279., 323–326., 648., 650., 653., 679. sz.; 1349:
Anjou-oklt. XXXII. 346. sz.; 1350: Anjou-oklt. XXXIII. 157–159. sz.
19 Lásd például 1345: Anjou-oklt. 229–232., 647. sz.; 1347: Anjou-oklt. XXX. 638. sz.
20 Lásd például 1348: DF 274 381; 1349: Anjou-oklt. XXXII. 659., 912. sz.; 1350: Anjou-oklt. XXXI-II. 208., 211., 706. sz.
21 Lásd például 1364: DF 236 486; 1364: DL 16 116; 1365: DL 38 175; 1367: DL 37 551; 1370: DF 268 223.
22 Lásd például 1379: DL 38 171.
23 Ifj. Szentpétery Imre: A tárnoki ítélőszék kialakulása. Századok 68. (1934) 520.
24 1336: Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457. Ed. Francis-cus Döry, Georgius Bónis, Vera Bácskai. Budapest 1976. (a továbbiakban DRH 1301–1457.) 92.;
1338: DRH 1301–1457. 99.; 1342: DRH 1301–1457. 113.; 1342: DRH 1301–1457. 117. Valószínű-leg már ezen ládákra utal az 1335. évi kamarabérleti szerződés szokott helyen (in locis consue-tis) való őrzésre vonatkozó megjegyzése is, 1335: DRH 1301–1457. 89.
25 1338: DRH 1301–1457. 98.; 1342: DRH 1301–1457. 113.; 1342: DRH 1301–1457. 117.
kirovásánál és beszedésénél,26 és a pénzváltásnál is jelen volt,27 így biztosította ura felügyeletét a kamaraispán felett. A kamaraispán embere a többi, a kamara-haszna kirovásánál feladatot kapó személlyel együtt olyan esetekben is eljárt, ha a kamarahasznát valaki nem fizette be. A kamaraispán erről öt évre vissza-menőleg jegyzéket (registrum) vezetett, melynek alapján a tárnokmester és az esztergomi érsek embere a megyei emberekkel, hiteleshely tanúsága mellett megpróbálták a kamarahasznát beszedni, amennyiben ez nem sikerült, az adós birtokáról állatokat hajtottak el a meg nem fizetett összeg fejében.28 A kamarák-ban tevékenykedő officialisok, szerviensek, pénzverők felett csak a kamarais-pán ítélkezhetett, hanyagsága esetén a tárnokmester szolgáltatott igazságot.29 A kamaraispánnal kapcsolatos vitás és peres ügyeket pedig a király vagy a nokmester tárgyalta, míg a kamarai officiálisok ellen elkövetett vétkeket a tár-nokmester bírálta el.30 A tárnokmester, ahogy az esztergomi érsek is, beleszól-hatott abba, hogy a király kinek adja bérbe a kamarákat, legalábbis erre utal, hogy az ő – és más bárók – jelenlétében nyújthatták be igényüket a bérlőjelöl-tek.31 A tárnokmester ugyanakkor, ha a kamaraispán a bérlettel elmaradt, ható-ságként lépett fel az ügyben. 1332. február 3-án I. Károly Bonaghunta János és testvére, György elfogását kérte Demeter tárnokmesteren keresztül Tolna, So-mogy, Zala és Baranya megye ispánjaitól, szolgabíráitól.32 Bár az oklevélből nem derül ki az utasítás kiadásának oka, de a tárnokmester és a pécsi kamará-hoz tartozó megyék szolgabíráinak együttes szereplése arra enged következtet-ni, hogy valamely, a kamarához kapcsolódó ügyről lehet szó. Vélhetően János kamarabérlettel összefüggő tartozása állt a háttérben, mely feltételezést az is erősíti, hogy pénzügyi év kezdete tájékán született az oklevél,33 amikor is az elszámolások leleplezhettek addig sikerrel elkendőzött visszaéléseket.
26 1336: DRH 1301–1457. 91–92.; 1345. március 25.: DRH 1301–1457. 119–120. (Anjou-oklt. XXIX.
203. sz.); 1350: DL 91 420.
27 1342: DRH 1301–1457. 107–108.; 1342: DRH 1301–1457. 116.; 1345. március 25.: DRH 1301–
1457. 119. (Anjou-oklt. XXIX. 203. sz.).
28 1350. november 18.: DL 91 420 (Anjou-oklt. XXXIV. 730. sz.).
29 1335: DRH 1301–1457. 88.; 1336: DRH 1301–1457. 91., 92.; 1338: DRH 1301–1457. 99.; 1342:
DRH 1301–1457. 113.; 1342: DRH 1301–1457. 117.; 1345. március 25.: DRH 1301–1457. 122.
(Anjou-oklt. XXIX. 203. sz.). A kamarabérleti szerződéseken túl hasonló rendelkezést találunk I. Lajos uralkodása alatt. 1343. április 20-án kelt oklevelében döntött úgy, hogy a királyi kama-ra régi szabadságainak megfelelően a kamakama-raispánok szerviensei, officiálisai és pénzverői fe-lett a kamaraispán gyakorolhatja kizárólagosan a bíráskodási jogot, egyedül hanyagsága ese-tén lép fel bírói közegként a tárnokmester. Szekfű Gyula: Oklevelek I. Károly pénzverési re-formjához. Történelmi Tár 12. (1911) 36. (Anjou-oklt. XXVII.175. sz.).
30 1335: DRH 1301–1457. 88.; 1336: DRH 1301–1457. 92.; 1338: DRH 1301–1457. 99–100.; 1342:
DRH 1301–1457. 114.; 1342: DRH 1301–1457. 117.; 1345. március 25.: DRH 1301–1457. 122.
(Anjou-oklt. XXIX. 203. sz.).
31 1336: DRH 1301–1457. 93–94. (Anjou-oklt. XX. 149. sz.).
32 OSZK Kézirattár Fol. Lat. 3669. 366. p. (Radvánszky család Sajó-Kazai-levéltára).
33 A pénzügyi év kezdete február–március hónapokra esett, elsősorban Gyertyaszentelő ünne-péhez (február 2.) kötődött, amit I. Károly korából a kamarabérleti szerződések, a Zsig-mond-korból a kamarahaszna kirovásával és beszedésével kapcsolatos megbízások
mutat-A kamarabérleti szerződéseken, valamint pár elszórt adaton túl a tárnok-mester feladatkörére érdekes módon éppen abból az időszakból rendelke-zünk kiegészítő adatokkal, amikor e tisztség betöltetlen volt. A méltóságot 1316 óta viselő Nekcsei Demeter halálát követően ugyanis I. Károly már nem nevezett ki új tárnokmestert.34 Nekcsei Demeter halálának időpontját ponto-san nem ismerjük,35 annyi bizonyos, hogy 1338. november 7-én a tárnokmes-teri szék már üresedésben volt.36 Demeter 1338. január 15-én még fogott bíró-ként járt el,37 méltóságsorban ez évben január 29-én38 és március 5-én szere-pelt.39 Ugyanakkor március 29-én még név szerint említik a szomolnoki és körmöci kamara bérleti szerződésében.40 Főként ez utóbbi miatt feltételezhet-jük, hogy ekkor még az élők sorában volt. Ellentmond azonban ennek a Heves megyei Jobbágyi, Nekcsei Demeter birtokának a története. 1338. február 9-én Petőc fia Miklós a királyi ajtónállók rectora (rector ianitorum aule nostre), Nek-csei Demeter tárnokmester udvarbírója (iudex curie) még arról számolt be a király előtt, hogy Jobbágyit 90 márkáért megvásárolta Demetertől, és a vétel-árat március 25-én a király előtt fogja Demeternek átadni.41 Február 18-án azonban már I. Károly előtt Miklós úgy nyilatkozott, hogy Jobbágyit a király adta neki (per nos sibi collata), és február 25-én az esztergomi káptalan a királyi kérésnek eleget téve iktatta be Miklóst a birtokba, illetve a határjárást is elvé-gezte.42 Amikor március 5-én Károly királynak bemutatta Miklós a káptalan jelentését a határjárásról és a beiktatásról, az uralkodó újólag megjegyezte, hogy a birtok királyi adományozási jogkörhöz tartozott (ad nostram collacio
nem de iure debere pertinere).43 1338. június 16-án Miklósnak az uralkodó meg-erősítette Nekcsei Demeternek adott vásárengedélyét, mivel a birtok királyi adományból (ex collatione nostre maiestatis) Miklós kezén van.44 Ugyanezen a napon egy külön oklevelet is kiállított a király Miklósnak – már mint csak aj-tónállómesternek – a Jobbágyi falujában tartható hétfői szabad hetivásárról, melyben már a korábbi birtokost és vásáradományt meg sem említette.45
nak. I. Károly 1336-tól azonban az uralkodó a január 1-jei bérleti kezdetet igyekezett bevezet-ni, sikertelenül. Vö. 1336: DRH 1301–1457. 93.; 1338: DRH 1301–1457. 102.; 1342: DRH 1301–
1457. 115.; 1342: DRH 1301–1457. 117.
34 Engel P.: Archontológia i. m. I. 36.
35 Vö. Zsoldos Attila: Üres honor. In: Archivariorum historiorumque magistra. Történeti tanul-mányok Bak Borbála tanárnő 70. születésnapjára. Szerk. Kádár Zsófia, Lakatos Bálint, Zarnó-czki Áron. Budapest 2013. 455–477.
36 […] honore magistri tawarnicatus nostri vacante – DL 99 976.
37 DL 38 961 (Anjou-oklt. XXII. 32. sz.).
38 DL 104 586 (Anjou-oklt. XXII. 34. sz.).
39 DF 244 883 (Anjou-oklt. XXII. 104. sz.).
40 DRH 1301–1457. 102. (Anjou-oklt. XXII.150. sz.).
41 DL 60 965 (Anjou-oklt. XXII. 61. sz.).
42 DL 60 966 (Anjou-oklt. XXII. 86. sz.).
43 DL 60 967 (Anjou-oklt. XXII. 103. sz.).
44 DL 60 969 (Anjou-oklt. XXII. 297. sz.) 45 DL 60 968 (Anjou-oklt. XXII. 296. sz.).
Mindezek alapján azt feltételezhetnénk, hogy február 9. és február 18. között elhunyt Nekcsei Demeter, és így került birtoka a királyi adományozási jog-körhöz. Ebben az esetben azonban tévednénk, ugyanis Demeter birtokai a ké-sőbbiekben is a család kezén maradtak, jóllehet utód nélkül halt meg, birtokai testvérének gyermeke, Demeter/Denk kezére jutottak. Ráadásul, ahogy fen-tebb említettem, a márciusi adatok, különösen a kamaraszerződés, ahol név szerint is említik, mindenképpen arra utalnak, hogy akkor még élt. 1338. má-jus 8-án azonban már nem lehetett az élők sorában, ugyanis egy e napra ha-lasztott pert Nekcsei Demeter halála miatt testvérének fia, Denk vette át, és újabb perhalasztásra került sor.46 Ennek az sem mond ellent, hogy 1338. no-vember 2-án Károly oklevele szerint Demeter királyi tárnokmester a király előtt Petőc fia Miklósnak Visegrád városában egy telek felét adományozta, hiszen nem tudhatjuk, hogy Demeter mikor tette ezt az adományát, csak a királyi oklevelet ismerjük. Ráadásul rendelkezünk egy 1338. május 25-re da-tált oklevéllel, melyben a tárnokmesteri széket már üresedésben lévőnek mondják.47 A keltezés (octavo kalendas iuni) azonban hibás, mivel a benne átírt oklevelek később keletkeztek: az uralkodó június 24-én utasította a szepesi káptalant egy birtok iktatására, amit a káptalan július 3-án el is végzett. Ezt követően került sor a királyi oklevél kiállítására,48 akár már a nyár folyamán.
Ezt azonban bizonyítani nem tudjuk.
Visszatérve korábbi megjegyzésünkhöz, bár I. Károly már nem nevezett ki új tárnokmestert, az ügyek intézése azonban megkövetelte, hogy valaki el-lássa a tárnokmesteri teendőket. Az uralkodó Szécsényi Tamás erdélyi vajdát bízta meg a feladattal legkésőbb 1339 elején, ő lett a tárnokmesteri tisztség procuratora.49 Ezen időszakból több olyan oklevél is fennmaradt, melyek a tár-nokmester feladatkörét sokkal pontosabban határolják körül, mint a korábbi időszakokból származók. Egy részük azt igazolja, hogy a kamarabérleti szer-ződésekben rögzített feladatokat a tárnokmesterek valóban ellátták, másik részük ugyanakkor a tárnokmester egy teljesen más jogkörét mutatják be, er-ről azonban később ejtek szót.
A tárnokmester emberének – és így közvetve a tárnokmesternek – a ka-marahaszna kirovásában történő közreműködését jól mutatja Szécsényi Ta-más procuratorsága alatt kelt két oklevél. 1339-ben arról hallunk, hogy Szécsé-nyi Tamás és az esztergomi érsek embere Szatmár megyében róttak ki kama-rahasznát.50 1341-ben a margitszigeti apácák panaszt tettek a királynál, hogy jobbágyaikat kiváltságaik ellenére kamarahaszna fizetésére kényszerítik. Az uralkodó az esztergomi érseket és a tárnokmestert kérte fel, hogy tiltsák meg
46 DL 57 321 (Anjou-oklt. XXXI. 116. sz.).
47 DL 71 411 (Anjou-oklt. XXII. 606. sz.).
48 Piti Ferenc december 25-i keltezést feltételez, és a június~január elírásra gondol. Anjou-oklt.
XII. 606. sz. Az oklevélben iuni szerepel, január esetén pedig ianuariinak kellene lennie.
49 Tisztségének megnevezéseit és azok elemzését lásd később.
50 Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. I–VII. Szerk. Nagy Imre, Nagy Gyula. Budapest 1878–1920. (a továbbiakban AO) III. 595. (Anjou-oklt. XXIII. 575. sz.).
Chempelinus Endre pécs–szerémi kamaraispánnak, hogy az apácák jobbá-gyait és a hozzájuk tartozókat kamarahaszna fizetésére kényszerítse. Csanád esztergomi érsek és Szécsényi Tamás erdélyi vajda és szolnoki ispán Endre mellett saját embereiket, akik cum eodem comite camere regie procedenti, szintén felszólították, hogy az apácák kiváltságait tartsák be.51 A kamaraispán mellett, ahogy korábban említettem, az esztergomi érsek és a tárnokmester embere felügyelte a kamarahaszna kirovását és szedését, a tárnokmester emberének tehát nemcsak arra kellett figyelnie, hogy a kamarahasznát mindenki befizes-se, hanem arra is, hogy akik mentességgel rendelkeznek, azok valóban men-tesüljenek alóla, hiszen ő mint a kamarai ügyek végrehajtóinak (executores negotiorum camere) egyike,52 nemcsak segítette a kamaraispán munkáját, ha-nem ellenőrizte is azt.53 Egy teljesen más természetű ügynél is felbukkan azonban ez az ellenőrző szerep, amire a kutatás eddig nem figyelt fel. 1341-ben Márk fia Pető, Szécsényi Tamás vajda embere, valamint az esztergomi érsek embere, László a nyitrai káptalan előtt Ipolit körmöci kamaraispán ügy-védjével tiltakoztak, hogy a Gilét fiai, Miklós és János, turóci ispánok, privi-gyei és bajmóci várnagyok, valamint Olivér zólyomi ispán, Töttös barsi ispán és Vesszős saskői várnagy vámszedői a vámjaikon átmenő kereskedőktől nem akarnak vámot szedni a királyi kamara kárára (in preiudicium camere regie mai
estatis).54 Ez utóbbi megjegyzés, valamint a három, kamarához szorosan kap-csolódó személy feltűnése az ügyben egyértelműen utal arra, hogy Szécsényi Tamás tárnokmesteri procurator embere itt szintén a kamara ügyében járt el.
Magántulajdonban lévő vámok esetében csak egy dologra gondolhatunk, amiből a kamarának kára származhatott. Miután I. Károly a falvakban meg-szüntette a kötelező pénzváltást 1336-ban,55 a királyi pénz forgalomba kerülé-sét azzal biztosította, hogy előírta a királyi pénz használatát a királyi és földe-súri adózásban, a vámszedésben, a kereskedelemben és minden olyan tevé-kenységnél, ahol pénzforgalom adódott.56 A kamara felügyeletét ellátó embe-rek azért emelhették fel tehát a szavukat, mert a vámszedés elmaradásával a királyi pénz forgalomba kerülése, ezzel együtt a pénzváltás elmaradt, így a kamara nyeresége is csökkent.
51 1341. július 25.: Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–III. Collegit et edidit Ferdinandus Kna-uz, Ludovicus Crescens Dedek. Strigonii 1874–1924. (a továbbiakban MES) III. 392. (An-jou-oklt. XXV. 504. sz.); 1341. július 29.: AO IV. 116. (An(An-jou-oklt. XXV. 515., 518. sz.).
52 1342: DRH 1301–1457. 110., 115.; 1342: DRH 1301–1457. 116.
53 Hasonló esetre kerül sor 1343-ban, amikor I. Lajos szintén a margitszigeti apácák jobbágyai-nak kamarahaszna-mentessége érdekében rendelkezett, felszólítva ennek betartására nem-csak a kamaraispánt és embereit, hanem az esztergomi érsek és a tárnokmester emberét is. DL 6866 (Anjou-oklt. XXVII. 832. sz.).
54 DL 91 318 (Anjou-oklt. XXV. 442. sz.).
55 Vö. DRH 1301–1457. 91–92.; Engel Pál: A 14. századi pénztörténet néhány kérdése. Századok 124. (1990) 40.
56 1338: DRH 1301–1457. 98., 100–101. A rendelkezés egyedül a lerakatokban folytatott kereske-delmi árucserére nem volt érvényes. 1342: DRH 1301–1457. 109., 110., 113–114.; 1342: DRH 1301–1457. 116.
A kamaraispán és a kamarák, ahogy fentebb említettem, a tárnokmester felügyelete alatt álltak, éppen ezért a továbbiakban célszerű azt is szem előtt tartani, hogy minden olyan ügy, mely a kamaraispán joghatósága alá tarto-zott, a tárnokmester jogkörét is érintette, még akkor is, ha erre közvetlen bizo-nyítékkal nem rendelkezünk. Ezek között említhetjük első helyen a nemes-fémbányákat és a nemesérc beváltását.57 A bányavárosokban a bányamester felügyelte a bányákat, intézkedett a bányatelkek kiosztásánál, adományozá-sánál, valamint a bányászat engedélyezésénél.58 A bányamestert a bíró, az es-küdtek és a közösség választotta meg évente,59 de béréről a királyi kamara gondoskodott.60 Mindez pedig arra utal, hogy a kamaraispán alárendelt tiszt-ségviselője volt, aki felett a kamaraispán, hanyagsága esetén a tárnokmester ítélkezhetett. Ha ilyen esetről nem is maradt forrásunk, de új bánya hovatar-tozásához kötődő ügyben a tárnokmester valóban eljárt. 1344-ben Lőrinc tár-nokmester döntött Lassúpatak új aranybánya hovatartozását illetően.61 A bá-nyát a szomolnokbányaiak, a gölnicbányaiak, Csanád esztergomi érsek és Bebek Domokos fiai is maguknak akarták, így a perben részt vevők miatt akár gondolhatnánk arra is, hogy ebben az esetben a tárnokmester, mint a városok bírája – ahogy ezt a későbbiekben bővebben kifejtem – járt el az ügyben, ugyanakkor új bányáról lévén szó, akár mint a bányászat ügyét a felügyelete alatt tartó méltóság is eljárhatott. Ez utóbbi elgondolást erősíti egy 1339. évi oklevél, melyben Szécsényi Tamás vajda tárnokmesteri procurator intézkedett Újbánya nemrégiben feltárt aranybányája ügyében, mert a bányászok Szent-györgyi Sebes malmát háborgatták.62 Sebes vélhetően azért fordult a tárnok-mesteri ügyeket vivő vajdához, mert az aranybányászokkal, és nem egy adott város polgáraival szemben kellett eljárni, és az új bányák, illetőleg a bányászat felügyelete végső soron a tárnokmester jogköréhez tartozott. Mindezekhez igen hasonlatos egy 1342. évi ügy is, amikor a szomolnoki és a gölnicbányai polgárok a jászói monostorral a monostor tulajdonában lévő erdő használatá-ról fogott bírák közbelépésével megegyeztek, a megállapodást István tárnok-mester előtt foglalták írásba.63 Az erdő természetesen a bányaművelés miatt
57 Vö. Boreczky Elemér: A királyi tárnokmester hivatala 1405-ig. Budapest 1904. 36.
58 Vö. Selmecbányai Bányajog 45§, 46§, 47§, 56§, 57§. Das Stadt- und Bergrecht von Banská Štiav-nica/Schemnitz. Untersuchungen zum Frühneuhochdeutschen in der Slowakei. Ed. Ilpo Tap-ani Piirainen. Oulu 1986. 46–48., 50–51.
59 1347: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Studio et opera Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a továbbiakban CD) IX/1. 500.
60 Nu setz Wir tzum Ersten wy Vnd von wem man Pergwerk entphohen zal vnd welicher tzeit So Ist tzu wissen, das, der Richtr [und der Rate] einer pergstatt hatt tzu setzen Ein Geschworn Perkmaster, vnd der zal sein zolt haben von der Camr des Khönigs. – Das Stadt- und Berg-recht von Banská Štiavnica i. m. 46. A legkorábbi kézirat nem tartalmazza a tanácsra vonatko-zó részt, azonban a későbbi kéziratok mindegyikében szerepel, vö. Das Stadt- und Bergrecht von Banská Štiavnica i. m. 46., 72., 101., 125., 157., 191.
61 1344. október 21.: MES III. 548–551. (Anjou-oklt. XXVIII. 708. sz.).
62 AO III. 602–603. (Anjou-oklt. XXIV. 640. sz.).
63 DF 232 783 (Anjou-oklt. XXVI. 566. sz.).
volt fontos a két bányavárosnak, így a tárnokmester szerepe szintén magya-rázható lenne akár a város, akár a bányászat oldaláról.
A kamaraispán feladatköre jelentősen bővült, miután I. Károly 1335-ben olyan rendelkezést hozott,64 mely a kibányászott nemesérc beváltását – sza-bott árfolyamon – a királyi kamarák kizárólagos jogává tette,65 ezzel eltörölte a veretlen arany és ezüst szabad kereskedelmi forgalmát,66 megtiltotta a ne-mesércek kivitelét.67 Ezt követően az aranyat és az ezüstöt csak a kamarában vagy a városokban működtetett királyi házban lehetett beváltani.68 A bevál-tott fémre ezt követően a kamara vagy a kamaraispán jelét helyezték fel.69 A nemesércbeváltás és így a nemesérc-monopólium tehát szorosan kapcsoló-dott a kamaraispánhoz, és – az ismert kapcsolat alapján – minden bizonnyal ezt is felügyelete alatt tartotta a tárnokmester.
Ettől eltérő a helyzet a sóbányákat illetően. Az, hogy a kamaraispán már az Árpád-korban is felügyelte a sóbányákat, vitathatatlan.70 A kamaraispán mellett azonban nem a tárnokmester, hanem a vajda ellenőrizte a sókereske-delmet.71 Ennek oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy a tárnokmes-ter joghatósága Erdélyre nem tárnokmes-terjedt ki. Azt, hogy ez az Anjou-korban meg-változott-e, valójában nem tudjuk. Mivel az erdélyi kamara a pénzveréssel, a
64 Hóman Bálint szerint 1325-től volt érvényben a nemesérc-monopólium, és a későbbi szakiro-dalom is ezen időponttal számol. Hóman Bálint: A magyar királyság pénzügyei és gazdaság-politikája Károly Róbert korában. Budapest 1921. (Reprint: Budapest 2003.) 127.; Hóman, Bá
lint: Gli Angioini di Napoli in Ungheria 1290–1430. Roma 1938. 195.; Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Budapest 1998. 71.; Probszt, Günther Fre
iherr: Die niederungarischen Bergstädte. Ihre Entwicklung und wirtschaftliche Bedeutung bis zum Übergang an das Haus Habsburg (1546). München 1966. 284.; Stefánik, Martin: Entste-hung und Entwicklung der Berg- und Münzkammern und ihrer leitenden Beamten in den mittelslowakischen Bergstädten im Mittelalter. In: Wirtschaftslenkende Montanverwaltung – Fürstlicher Unternehmer – Merkantilismus. Hg. Angelika Westermann, Ekkehard Wester-mann. Husum 2009. 37.
65 1335: DRH 1301–1457. 87.
66 Vö. 1338: DRH 1301–1457. 99.; 1342: DRH 1301–1457. 109.; 1342: DRH 1301–1457. 116.
67 Vö. 1338: DRH 1301–1457. 100.; 1342: DRH 1301–1457. 109.; 1342: DRH 1301–1457. 116.
68 1335: DRH 1301–1457. 87.; 1338: DRH 1301–1457. 97.; 1342: DRH 1301–1457. 109., 112.; 1342:
DRH 1301–1457. 116., 117.
69 1342: DRH 1301–1457. 109.; 1342: DRH 1301–1457. 116.
70 Weisz B.: A szatmári kamara története i. m. 75–76.; Draskóczy István: A kősó bányászat átalaku-lása Erdélyben az Árpád-korban. In: Arcana tabularii. Tanulmányok Solymosi László tisztele-tére. II. Szerk. Bárány Attila, Dreska Gábor, Szovák Kornél. Budapest 2014. 834.
71 1271. május 1-jén V. István a gyulafehérvári káptalannak adományozta újólag a tordai sóak-nát, és kivette a király officiálisai, valamint a vajda és annak officiálisai joghatósága alól (libe-ram et exemptam ab omnibus officialibus nostris et ab omnibus vaivodis ac officialibus eo-rundem). Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I–VII. Bearb. Von Franz Zimmermann, Carl Werner, Gustav Gündisch. Hermannstadt–Köln–Wien–Bucureşti 1892–1991. (a továbbiakban UGDS) I. 104. (Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegy-zéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I–II. Ed. Szentpétery Imre, Borsa Iván. Budapest 1923–1987. [a továbbiakban RA] 2084. sz.) 1290-ben III. András megerősíti a désvári hospesek azon kiváltságát, hogy a téli időszakban megszerzett só mentes az erdélyi vajda és a király kamaraispánjai officiálisainak joghatósága és hatalma alól (ab omni