Zsigmondot 1387. március 31-án koronázták meg Székesfehérvárott Magyaror
szág királyává. Április 2-án székhelyére, Budára utazott, ahol kb. egy hónapig maradt.
Májusban a Vág melletti Semptére ment, ahol 16-án egyezséget kö tö tt unokatest
véreivel, a morva őrgrófokkal a kezükön levő - Vágón tú li - magyar területek igaz
gatásáról. 27-én ismét Budán volt, de tíz nap múlva útra kelt Szlavóniába, miután hírét vette, hogy felesége, Mária királynő kiszabadult a lázadók fogságából. Július 4-én Zágrábban találkozott Máriával, és o tt tö ltö tt közel egy hónapot, mialatt hívei sorra megvívták az ellenpárt szlavóniai várait. Augusztus 10— 13. között személyesen irányította Gomnec (ma Ivanié) ostromát. Szlavóniából visszatérve szeptember 10-én már Nagyváradon volt, ahol példaképe, a lovagkirály Szent László sírját látogatta meg. Innen az Anjouk kedvelt pihenőhelyére, Diósgyőrbe ment, majd mintegy három heti üdülés után hazatért Visegrádra, illetve Budára, közben útba ejtve a másik ked
velt Anjou-rezidenciát, Zólyom ot. December közepén még egyszer felkerekedett, ezúttal Győrbe, ahol talán az egyik morva őrgróffal volt találkozója. Az év végét már ismét Budán tö ltő n *.
Ami mozgalmasságát illeti, Zsigmond uralkodásának további ötven éve semmiben sem különbözött az elsőtől. Ö is, m int a legtöbb középkori fejedelem, egész életében szinte állandóan úton volt. Útjainak célja és jellege hasonló volt a most megismerte
kéhez: mindig határozott programjuk volt. A középkori magyar királyok minden fon
tos teendőjüket személyesen intézték. Ha háború volt, rendszerint maguk álltak a sereg élére; ha valamelyik szomszédjukkal volt tárgyalásuk, maguk keresték fel orszá
gában, vagy — és ez volt a gyakoribb - a határ közelében beszéltek meg vele találko
zót. Am ikor pedig éppen nem akadt más dolguk, néhány napra vagy hétre meglátogat
ták valamely „vadászó helyüket". Zólyomot, Diósgyőrt, a Vértest, hogy a politika fáradalmait o tt pihenjék ki. ,,Öncélú" utazgatásokról nincs tudomásunk. Magyaror
szágon - legalább is a 14-15. században, amikor a királyok útvonalát már hozzávető
leg pontosan követni tudjuk — nincs jele annak, hogy az uralkodó utazását a p o liti
kán és a pihenésen kívül egyéb szempontok irányították volna, így például az udvar ellátásának megkönnyítése. Zsigmond lengyel kortársa, II. Ulászló (1386-1434) például szintén állandóan utazgatott, de az ő útjait az jellemezte, hogy évente - nagy
jából állandó forgatókönyv szerint - végiglátogatta országa tartom ányait.1 A folya
matos Königsumrittnek ez a szokása a magyar királyoknál nem mutatható ki. Az ő útjaik „célutazások" voltak.
Zsigmond itineráriumának összeállítása körültekintést igényel. A munka csak*
nem kizárólag a királyi oklevelek dátumsoraira építhető, és más típusú forrásadat csak itt-o tt egészíti ki a belőlük nyert képet. Kom oly nehézséget okoz, hogy Zúg*
mondnak mindvégig több uralkodói pecsétje volt egyszerre, és közülük nem mindegyik kísérte el útjaira. Uralkodása utolsó évét leszámítva legállandóbban, úgy látszik, a magyar titkos pecsét volt vele, emellett 1411-tól kezdve a német birodalmi titkos pecsétet is a keze ügyében tartotta, nem egyszer előfordult azonban, hogy az utóbbi néhány napi járóföldre megelőzte vagy lemaradt.3 Magyarországon gyakran használta
— mindenféle ügyben — a nagypecsétet is, amikor azonban hadba indult, vagy kül*
földre távozott, ezt itthon hagyta azoknál, akikre távollétében a kormányzást bízta.
További zavar forrása, hogy létezett egy harmadik állandó királyi pecsét is, a közép
pecsét, amely alatt egy Visegrádon, majd Budán működő iroda bocsátott ki iratokat.
Zsigmond nevében tehát egyidejűleg három, sőt négy különböző pecsét alatt, külön
böző helyen kelhettek oklevelek, és erre a tényre az itinerárium összeállításakor mind
végig tekintettel kell lennünk. Részben a probléma bonyolult voltával magyarázható, hogy használható itinerárium mindmáig nem jelent meg Zsigmond útjairó l.3 A mel
lékelt térképek saját kéziratos összeállításom alapján készültek. Ehhez 1410-ig Má- lyusz Elemér Zsigmondkori Oklevéltárának köteteit (I— II., Bp. 1951-58) használtam fel. néhány helyen kiegészítve kiadatlan, ill. azóta publikált források adataival.4 1411- től Wilhelm Altmann regesztagyüjteménye IDie Urkunden Kaiser Sigmunds. Regesta imperii X I. I— II. Innsbruck, 1896— 1900) volt a vezérfonalam, de azokra az évekre nézve, amikor Zsigmond Magyarországon tartózkodott, ez meglehetősen hiányos ada
tokat nyújt. Ezért it t — saját, igen szerény adatgyűjtésemen kívül — kénytelen voltam bizonyos fokig Sebestyén Béla munkáját is figyelembe venni. Ezeknek az éveknek (1411— 12, 1419-30, 1435-36) magyarországi útvonalai tehát szükségképpen csak vázlatosnak tekintendők, noha úgy vélem, helyesbítések és kiegészítések inkább csak a részleteket illetően várhatók.
Az itinerárium térképének elkészítéséhez nem elég az ismert szálláshelyeket vonalakkal összekötnünk, mert adataink ehhez tú l hézagosak. A legtöbb esetben csak az uralkodó úticélját ismerjük, másszóval azokat a helyeket, ahol valamely okból hosszasabban időzött. Az átmeneti szállások helyét legfeljebb alkalmanként tartotta fenn egy-egy véletlen adat. és ez a nagyobb helységekre éppúgy vonatkozik, m int a kisebbekre. Példa rá a keleti országrész legfontosabb közlekedési csomópontja, Nagy
várad, akkori nevén Várad. A fennmaradt adatok szerint Zsigmond 1387 és 1426 között összesen 15 alkalommal időzött itt hosszabb-rövidebb ideig. Négy esetben, mint az útvonalból kitű nik, ez volt az úticélja; a többi esetben Temesvár, ill. Kolozs
vár felé mentében vagy onnan hazatérőben ejtette útba. Ezek az adatok azonban nem teljesek. Útjainak további elemzéséből megállapítható, hogy Véradót másik 6, eset
leg 8 (összesen tehát 2 1 -2 3 ) alkalommal is útba kellett még ejtenie, és bizonyára meg is szállt o tt, csak éppen tú l rövid időre ahhoz, hogy ennek írásos nyoma maradjon.
A leggyakrabban követett hadiutak fő csapásiránya a fennmaradt kevés adatból is megállapítható. Váradon például négy hadiút fu to tt össze: a budai, amelynek állomá
saiként Hatvan (1387, 1412). Tiszafüred (1389, 1426) és Szoboszló (1387) ismer
tek; a kassai, amely Vizsoly (1396, 1412), Tokaj (1406, 1411), Böszörmény (1389, 1397, 1406. 1412, 1426) és Debrecen (1387, 1389, 1392, 1406, 1412, 1422)
érin-3
S í k
I f i l i
* - O í P ) 5 * r » « t ^ a ® o * - C M r > ^ v n < ö r * » c » 0
> m ■• i f -I i ! s! s | S * I a § 11 I á l f s I s S S t l l l S Í i l
E R S 5 S 8 8 R * 8 S R 8 8 3 8 S 6 R * ?
rsi
?
*£3
■4
? i
N
e I
-%
1
I
<i
| .g >-5 | £ | l i f f ! f i i t . I I . a , c X r ^ O ^ i - i i i O < ^ u . a i i s O 0
— p « n >» i / ) <Dr - o o a i o — c M O « i / > i o ^ a o ® o a
_
> D 5
?J
2 £ l | 5 & g ? - a - S t l o « 5 i í O CD 2 i í 5Í M J ü W UJ O h fli
¥ GD 0 n *r & <o .ifi ifi ifi m ifi
-M ~
VJ ->> v u; u j u r— ui v— * V Wí ^ i’l V/S
o > Q * - f x c 5 ^ i D © f ^ c 5 ® o — w n ^ io ie rs oot f ) CDOt OcOcűt Di űCDt OCDr «. f vr * r - r ^r ' r vr vr v« •= * ~ » * C O -y
N 13 3? o o ™ - i ’0 >S s ^ *5 o ? t í f I f i I S Í S f t S í í í > ! 5 - I ^ 2 Í l l l | | ü | t i o - 3 2 P w 5 5 I i l l l H l I f 8 | I l j | s o
I D O ( / ) U J < Q Q Z O > ( Ő S S (0 Z *
í>
£0)
■O jí® í>
?
I
3<
<0 . £ <51> 9 r 2 O C 2 ® m
?! 11 í 2
^ m O > : i Ö ! < O S Í N M Z l c
• - n n 9 i D 0 M t o i O ' ' « p > * i n i o r ' < o o i o > - N n » i O < D
4. tfrv é p : Ztigm ond itin e rá riu m * 1 4 1 3 -1 4 1 8
itiiiiililiilli
0 ) O « - N n ^ i f l ( 0 N f l p 0 b O * - t s n v i f l u >
dCN
-C>
Jí 9
s 1 I * & |
“ 2 ; * i - &
O w m sí ui J Q
1 £ | «
« - 5 *. a c ! 5
S | -g * í I . & g
Í ^ Í - f l A i í í i S S - cs n ,
W N M (M (S
x * > o S S w S R o S S S S S r t f i f i
Jáv
>
g>
N 2
*
-X
* iti
|
-
ti
•«ENM
<
,, c — <a ■aj ^
js 5 5 r í S S e
“ 3Í 3 3?
Í Í Í S Í S
---> J S o o i - a . ---> * c D r t - t N n M - m t O r '- O O O l O —
£ - 2 « m <o <-* w
*o »♦— re
3
* O x u.
c N n v i n « O N O o a i
J l s f i
K í 5* > 5 5 n v u> io n ®
e
, ; 5 • S
* s a § € | | I í l l l á
„ <0 0» O - «
|
i
j
II I
* I
0 « 1 *
* •*
N t >
I I Jlsdl
• = (/) o t- o * ffl<C < - w n « i o «
0
6 b térkép Z tíjm o n d itinerárium a 1 4 3 0 -1 4 3 7 (a térkép nyugati fala) A számjegyekkel je lö lt helyek:
1 Pattau 2 Straubing 3 Regentt>urg 4 Aug*>urg 6 Lindeu 6 D iten tit 7 Vltertoo 6 Monterotonde 9 Foligno 10 Perugia 11 Cagli 12 Urbino 13 Rim tnl 14 Raverma 15 Ferrara
16 Mantova 17 Peichiera 18 T rle n t 19 8aden 2 0 Schaffhauten 21 R adolfizell 22 ÜberlIngen 23 Konstan2
* 24 R o ttw e il 25 Tubingen 26 E nlingen 27 G m ünd 28 D onauw őrth 29 Bamberg 30 Kulm bach
tésével vezetett Váradra; az erdélyi, amely Kolozsvárra Rév (1395) ét Gyalu 11391) felé, tehát a Királyhágón át vezetett; végül a temesvári, amelynek csapását Hlye (1411), Tamáshida (1389), Siri azaz Világosváralja (1411, 1419) és Sződi (1390) királyi dá
tumhelyek tűzik ki, a Maros m ellett azonban mind Lippa (1389), mind Arad (1389, visszajóvet) előfordul állomáshelyként. A térképeken megkíséreltem ezeket a fő hadi- utakat az adatok szabta korlátok között hozzávetőleg rekonstruálni, vagyis a r it
kán (egy, esetleg két alkalommal) előforduló kelethelyeket valamely főútvonal állo
másaiként értelmezni, mert enélkül az itinerárium nehezen lett volna megrajzolható.
Természetes azonban, hogy ez a módszer olykor tévedések forrása is lehet.
Az itinerárium is megerősíti azt az ismert tényt, hogy Zsigmond uralkodásának legnagyobb részében Buda volt a királyi székhely és a legállandóbb uralmi központ.
Zsigmond 1426-ig minden évben, amikor itthon volt, huzamos időt tö ltö tt itt, rend
szerint innen indult el vállalkozásaira és ide ii tért vissza. Uralkodása vége felé, m int tudjuk, Pozsonyt részesítette előnyben, mivel két országa határán feküdt. Miután 1428 végén visszatért két éves délvidéki tartózkodásából, Budán már csak egy két napot időzött, és mind 1429-30-ban, mind hazatérése után 1434-36-ban főleg Po
zsonyban székelt, bár 1436-ban még utoljára egy hónapot Budán tö ltö tt. Amíg Buda volt a székhely, Visegrád is megmaradt második rezidenciának: 1387 és 1426 között a király 15 évben összesen 32 alkalommal időzött o tt. Pihenni eleinte legszíveseb
ben a zólyomi királyi kastélyokba járt: Zólyomlipcsére, Véglesre és magába Zólyomba, leginkább a nyári hónapokban, ami arra mutat, hogy nemcsak a vadászat örömeiért ment, hanem a hőség elől Is. 1387 és 1423 között 13 évben fo rd ult meg o tt, és 1387—
93, majd 1403-06 között évről-évre visszatért. Kedvelte Diósgyőrt is, itt 1387-1424 között 9 évben 11 látogatásáról tudunk. 1424-ben mind ezt, mind Zólyom megyét Borbála királynénak ajándékozta, és többé nem is járt egyik helyen sem. Ekkoriban már a tatai vár volt a kedvenc vidéki rezidenciája, 1409 óta, amikor egy év alatt négy
szer is felkereste, alkalmasint azért, mert a várkastély építkezései ekkor kezdődtek.
1435-ig összesen további 22 tatai időzése ismert. Az ország közepén fekvő helyek közül szívesen kereste fel Esztergomot, és nemcsak azért, mert nyugati útjain több
nyire útba esen. 1393-99 közön minden évben e ltö ltö tt néhány napot bizalmasá
nál, Kanizsai főkancellárnál, és az 1420-as években megint sűrűn járt ott. Rendsze
resen látogatta ekkoriban Székesfehérvárt is, valószínűleg azzal összefüggésben, hogy 1420 körül itt is építkezésekbe fo gott.5 1423-ban a közeli Ozorára is lerándult, bizo
nyára azért, hogy híve, Pipó ispán új palotáját megszemlélje.
Budáról, a központból hét főútvonal vezetett ekkoriban az ország kapui felé.
A kapuk közül természetesen Pozsonynak ju to tt a legnagyobb szerep, ide rendsze
rin t az Esztergom-Neszmély-Győr-Óvár-Köpcsény úton volt szokás eljutni. Jóllehet Köpcsényből a Dunán való átkelés nélkül lehetett Bécsbe érni, Zsigmond mindegyik ausztriai, illetve nyugati útján mind oda-, mind visszafelé megpihent Pozsonyban, nyilván mert így kényelmesebb volt. Zsigmond ennélfogva 23 évben 39 alkalommal fordult meg a városban, illetve a fölötte emelkedő királyi várban.. (A továbbiakban említett helységeknél a két kulcsadatot zárójelben közlöm, 23/39 alakban.) A másik nyugati főút szintén Esztergomból indult Nyitra (5/5), Sempte (5/6) és Nagyszombat (16/25) irányában Morva- és Csehország felé, a „határállomás" eleinte Holicson (7/7, akkori nevén Újvár), 1399-től általában Szakolcán (7/10) volt. A másik morva kaput
Trtncsén (9/9) jelentette, ide a király 1388-1410 között ötször utazott el, valószí
nűleg azért, hogy valamelyik Luxemburgi-rokonnal találkozzék. A kassa-budai út a lengyel-litván kapcsolatoknak volt a fö ütőere. Kassáról (12/16) a király rendszerint a Szepesságbe ment, Lőcsére (8/8), Késmárkra (6/8), Lublóra (4/4), esetleg Iglóra (3/3), hogy o tt találkozzék a lengyel királlyal, vagy folytaisa útját Krakkó, ill. Szandec felé.
A litván nagyfejedelemhez viszont Bártfán (2/3) át vezetett az út.
Míg nyugati és északi szomszédaihoz a király gyakran békés szándékkal utazott, déli irányban szinte mindig hadai élén vonult fel. A déli országkapukhoz vivő utak voltak, már az A njouk idejében is, a királyság sajátképpeni hadiútjai. A legkeletibb hadműveleti bázis Brassó (5/9) volt, innen a Törcsvári-szoroson át egyenesen Havas
alföld szívébe lehetett jutni. Moldva sem esett messze, és 1395-ben Zsigmond az Ojtozi-szoroson át Brassóba érkezett vissza Moldva elleni hadjáratáról. (Odafelé való
színűleg egy északabbra fekvő hágón kelt át, talán a Békás-szoroson.) A Déli Kár
pátok másik fő átkelőhelyét, a Nagyszebenhez közeli Vöröstoronyi-szorost magyar seregek nem járták a Zsigmond-korban, ezért Szebennek magának sem volt hadászati jelentősége. A kelet-balkáni hadiutak legfontosabb csomópontja azonban Temesvár volt (13/18). Innen indultak mindenkor az aldunai hadjáratok a Cseri-Hodos-Karán- sebes-Miháld-Orsova-Szörény útvonalon, amely mind Bulgária, mind Havasalföld felé leágazott, és innen volt szokás Kelet-Szerbia ellen vonulni egy másik fő hadiúton, amely Széphety, Apáca. Érdsomlyó (ma Versec, Vríac), Gerebenc és Haram érintésé
vel a Duna kevei révjéhez vezetett. Úgy látszik, létezett egy harmadik, délnyugati út is, amely Temesvárról Utvinon és Olnason át a Szerémségbe - és onnan Szerbiába — haladt, ezt azonban ritkán használhatták, mert a Szerémségbe Budáról kényelmeseb
ben is el lehetett jutni. A Brassóról és Temesvárról kiinduló hadműveletekre Zsig
mond — m int előde. Nagy Lajos is - rendszerint a már em lített buda-nagyváradi úton indult el. Még I. Ulászló is Váradra szólította fegyverbe seregeit az 1444-i bulgáriai hadjáratra. A Budáról Szegeden át közvetlenül Temesvárra vivő utat, amely később Hunyadi János kedvenc útvonala volt, Zsigmond először úgy látszik 1426-ban vette igénybe, amikor Brassó volt az úticélja. (Temesvárt ekkor el is kerülte.) A nyugat
szerbiai és boszniai háborúknak a jelek szerint nem voltak ennyire kitaposott hadiös
vényeik, alkalmasint azért nem, mert itt elég nagy volt a száma a hadászatilag számba jövő szávai átkelőhelyeknek és így a lehetséges támadási irányoknak is. Keletről nyu
gatnak haladva Zimonynál, Szávaszentdemeternél, Rácsánál, Árkinál (ma Jaruge) és Dubocsacnál ismerünk, ill. feltételezhetünk szávai átkelőt, de Zsigmond itineráriumá- bán előfordulnak további szávai révek is, amelyeket nem tudunk lokalizálni.6 Mi
ként a Duna kevei révje a Morava völgyébe n y ito tt kaput, úgy a szávai révhelyek is rendszerint folyótorkolatokkal szemben helyezkedtek el, m int Árki a Boszna, Racsa pedig a Drina torkolatánál, Bosznia belsejébe ugyanis csak errefelé lehetett behatolni.
A szávai réveket a magyar seregek » Duna m elletti ősi hadiúton közelítették meg. Ez Budáról Tolnán át Báta, Dunaszekcső, Mohács, Majsa irányában haladt a Dráváig, amelyet ekkoriba^ úgy látszik, nem Eszéknél, hanem Valpónál szelt át. Buda és a Dráva-torkolat között a bátaszeremlei rév volt a katonailag legfontosabb átkelő a Dunán, valószínűleg itt csatlakoztak a királyi sereghez a keleti országrész bandériu
mai. Bátáról időnként Pécsváradon, Pécsen és Siklóson át jutottak el a valpói révhez.
A továbbiakban a boszniai hadjáratok bázisaként Diakó (6/9) és Pozsegavár (6/6)
k(-nálkozott elsősorban, míg a Drina völgyébe, Macsóba és Szerbiába arról a főútról lehetett tetszés szerint letérni, amely (valószínűleg Garáról) Ivánkaszentgyórgyón, Németin, Hosszúbácson és Nagyengen át v itt Szávaszentdemeterre és onnan tovább Zimonyba, majd Nándorfehérvárra.7 Jóval kisebb szerepet kapott Zsigmond itine- ráriumában az egyébként elsőrendű fontosságú szlavónia-horvátországi út, amely Bu
dáról a Veszprém-Vázsony-Kanizsa-Zákány-Kapronca-Körös vonalat követve — és Székesfehérvárt, úgy látszik,északra. Magyaralmáson át elkerülve — vezetett Zágrábba, és onnan Topuszkón át Bihácsra.
Az ilymódon rekonstruált itinerárium a Zsigmond-kor politikai történetének rendkívül fontos forrása, mert a király útvonalában úgyszólván egész politikai tevé
kenysége tükröződik. S nemcsak az egyéb forrásokból ismert események pontos idő
rendjét tudjuk belőle megállapítani, hanem igen gyakran olyan eseményekről is tudo
mást szerzünk általa, amelyek emlékét más adat nem tartotta fenn. Jó példa erre Zsigmondnak két, 1390. és 1391. évi szerbiai hadjárata, amelyek ténye korábbi tö rté netírásunkban ismeretlen volt. Az itineráriumból kiderül, hogy a király 1390. szept.
végén Temesvár és Olnas felől Szerbiába nyomult, nov. 3-án Ostrvica várnál táboro
zott és nov. 19-én volt ismét magyar területen Szávaszentdemeteren. 1391. október
november folyamán ismét a Szerémségben és Szerbiában hadakozott, és csak novem
ber 30-án találjuk Budán. Az 1389. őszi és 1392. nyári, régebben is ismert és bőven dokumentált rácországi háborúkkal együtt ezek az adatok vetnek világot Zsigmond
nak arra az enigmatikus kijelentésére, amely szerint az 1389. nyári rigómezei csatát követően négy ízben ind ított személyesen hadat „a törökök és rácok arcátlanságának letörésére".8 Ugyanakkor persze az itinerárium legalább annyi problémát felvet, m int amennyit segít megoldani. Különösen vonatkozik ez a diplomáciai eseményekre. Hadd említsem példaként Zsigmond rejtélyes trencséni találkozóit (1388, 1390, 1392, 1397, 1410), amelyeknél sem a partner, sem a program nem ismert. Részben hasonló nehézségek vannak az útvonalból kikövetkeztethető magyar-lengyel találkozókkal, amelyek közül ötről (1392, 1396, 1399, 1404, 1406) semmiféle információnk nincs, pedig közülük négy II. Ulászló itineráriumába is pontosan beleillik.9 Ugyanakkor a lengyel történetíró, Jan Dkjgosz említést tesz Zsigmondnak egy 1394. július végi krakkói látogatásáról, amelyet Zsigmond itineráriumával nem tudunk összeegyez
tetni (sőt az 1390-es évek egyikére sem tudjuk datálni).10
Zsigmond itineráriumát és általa a király politikai tevékenységének szakaszait a mellékelt térképek szemléltetik. (Az események ismertetése — akár vázlatos tormá
ban is — mellőzhető, mert az érdeklődő megtalálja őket 3 Magyarország tö rtén eti k ro nológiája (Főszerk. Benda Kálmán. Bp. 1981.) c. mű 1. kötetében, amelynek vonat
kozó fejezetét annak idején már az itinerárium ismeretében állítottam össze.) A közel 51 éves uralkodást hat periódusra lehetett bontani, amelyek mindegyike sajátos vo
násokkal jellemezhető. Ez a periodizáció, amelyet az itinerárium ábrázolhatóságának szempontja indokolt, nagyjából megfelel annak, amit más, történetibb szempontok alapján választhatnánk.
Az első szakasz a koronázástól a nikápolyí katasztrófa évéig terjed (1387—
1396). A térkép kitűnően szemlélteti az időszak jellemző külpolitikai programját: a törökök visszaszorítására irányuló balkáni támadó háborúk prioritását. Zsigmondot eleinte még a Horváti-párt leverése foglalkoztatta (1387-i szlavóniai és 1394-t boszniai
hadjárat), később belebonyolódott bátyja. Vencel cseh királyságának viharos bel- ügyeibe (1393/94-1 és 1396-i prágai út), de a tö rö k kérdés hamarosan minden egyéb problémát háttérbe szorított. Miután Szerbia a rigómezei csatát (1389. június) köve
tően török vazallussá vált, az oszmán terjeszkedés elérte Magyarország határát, és a reá adandó válasz elméleti-morális kérdésből sürgető gyakorlati problémává lett. A k i
hívás kétoldalú v o lt: míg a török hódítás megszüntette a magyar királyság hagyomá
nyosnak nevezhető balkáni hegemóniáját, és „m elléktartom ányait" sorra idegen befo
lyás, sőt uralom alá vonta, addig a török és szerb martalócok 1390-ben kezdődő dél
vidéki betörései már maga az anyaország békéjét veszélyeztették, olyan mértékben, amínőre a 150 évvel korábbi tatárdúlás Óta nem volt példa. Minderre az Anjouk nagy
hatalmi politikájának folytatásaként ekkor még csak egyféle válasz volt elképzelhető:
a támadó háboró. Valószínű, hogy Zsigmond és nagyjai eleinte ugyanolyan könnyű győzelmekben reménykedtek, m int amilyenek annak idején Nagy Lajos balkáni há
borút kísérték. 1389 ősze és 1392 nyara között a király négy ízben nyom ult be Szer
biába, 1395 nyarán pedig ötödszörre Havasalföldre. (Az 1395.januári moldvai hadjá
rat szintén az Anjou-hagyományoknak felelt meg, noha a török kérdéssel valószínű
leg nem állt közvetlen kapcsolatban.) Miután pedig ezek a támadások nem hozták meg a várt átütő sikert, 1396-ban sor került a nemzetközi összefogással in d íto tt ni- kápolyi kereszteshadjáratra, a tervezett végső leszámolásra. Ennek a kísérletnek a vég
zetes kudarca zárja le Zsigmond uralkodásának első szakaszát. Ekkor derült ki egy- szersmindenkorra, hogy Magyarország elvesztette balkáni érdekszféráját, hogy ennél
fogva agessziv nagyhatalmi szerepétől meg kell válnia, és fokozatosan bele kell magát találnia a védekezésbe szorult, gyengébb fél merőben új szerepkörébe.
M int a 2. térképen látható, Zsigmond gyorsan levonta ezt a következtetést. Mi
helyt a nikápolyi vereség után a Balkán megkerülésével hazaérkezett (1397. január), érdeklődésének homlokterébe évekre a cseh kérdés került. Az 1398. évet ugyan csak
nem végig a déli határon tö ltö tte , de jellemző, hogy a tö rö k területek elleni támadás
ra egyszer sem szánta el magát. A pánik és a védekezés jegyében születtek az 1397.
októberi temesvári országgyűlés cikkelyei is. A továbbiakban ideje nagyobb részét Cseh- és Morvaországban tö ltötte azzal a végül is hiú fáradozással, hogy Vencel, a morva őrgrófok és a rakoncátlan cseh nagyok között lavírozva vezető pozíciót har
coljon ki magának. Politikáját a magyar bárók többsége nem kísérte rokonszenvvel, és előbb 1401-ben több hónapra fogságra vetették, majd 1403 elején nyíltan fellázad
tak ellene. Zsigmond azonban hívei segítségével könnyű győzelmet aratott rajtuk, és ettől fogva haláláig zavartalanul hódolhatott szerteágazó és egyre nagyobb igényű politikai ambícióinak.
Uralkodásának következő szakaszát (3. térkép, 1405— 1412) újból a balkáni orientáció jellemzi. Cseh terveit egyelőre elejtette, ehelyett minden erejét kis szom
szédja, Bosznia ellen összpontosította. A bosnyák Hervoja vajda ellen irányult már 1405-i Una völgyi hadjárata is, majd 1407-ben, 1408 tavaszán és őszén, végül 1410- ben további négy inváziót vezetett magába Bosznia szívébe. Az országot végül sikerült
szédja, Bosznia ellen összpontosította. A bosnyák Hervoja vajda ellen irányult már 1405-i Una völgyi hadjárata is, majd 1407-ben, 1408 tavaszán és őszén, végül 1410- ben további négy inváziót vezetett magába Bosznia szívébe. Az országot végül sikerült